A vegetációtérképezés: visszatekintés és hazai körkép

Zsiókás és sziki kákás szikes mocsarak (B6)

Definíció: Erősen szikes talajú, a vegetációs időszak jelentős részében (esetleg egészében) szikes vízzel borított, sótűrő kákafajok uralta alföldi mocsarak.

Jellemzés: Kontinentális, a sztyepp, erdőssztyepp zónához kötődő intrazonális élőhely. Vizük sekély, általában 25-50 cm mély, magas sótartalmú, legtöbbször erősen lúgos. A vegetációs időszak végére kiszáradó élőhelyek talaja horizontális szintezettséget nem mutató szoloncsák. A növényzet fiziognómiáját a magas növésű kákafélék határozzák meg. Gyakori az uralkodó fajok változó dominanciaviszonyai által kialakított mozaikosság. A növényzet alkotásában jelentős lehet még a nád, mely a kákafélék fölé nőhet. Azon állományok esetében, amelyek vízzel borítottak, a vízben az adott víztípusnak megfelelő vízinövényzet fejlődik ki. A vegetáció kevés fajú, gyakran csak egy vagy néhány domináns faj alkotja. Az időszakosan kiszáradó tavakban élő, nagyobb kiterjedésű állományokat lehetőség szerint kaszálják (ez a kezelési mód természetvédelmi szempontból ajánlható, mert a gyomosodást akadályozza). A tartósan vízzel borított állományok gazdasági hasznosítása nem jelentős. A Schoenoplectus litoralis magyarországi állományai ritkaságuk miatt feltétlenül védendők.

Jellemző fajok: Bolboschoenus maritimus, Schoenoplectus tabernaemontani, S. litoralis, Eleocharis uniglumis, Puccinellia limosa, Acorellus pannonicus, Plantago maritima, Aster tripolium subsp. pannonicus, Agrostis stolonifera, Atriplex littoralis, Berula erecta, Iris pseudacorus, Mentha aquatica, Eleocharis palustris, Typha-fajok.

Alegységek: zsiókás (Bolboschoenetum maritimi), sziki kákás (Schoenoplectetum tabernaemontani), zsiókás nádas (Bolboschoeno-Phragmitetum), sziki csetkákás (Eleocharis uniglumis), parti kákás (Schoenoplectetum litoralis).

Forráslápok, átmeneti és dagadólápok (C)

Mészkerülő, illetve meszes talajú forráslápok (C1)

Definíció: Források kifolyóinál, friss vízellátású helyeken kialakult, oligotróf, lombosmohákban gazdag domb- és hegyvidéki lágyszárú társulások.

Jellemzés: Forráslápok mindig valamilyen friss vízellátású helyen, forráskifolyón, rétegforrások mentén alakulnak ki. Oligotróf jellegüket a forrás tápanyagszegény, tiszta vizének köszönhetik. Nem igazán struktúrált, pionír jellegű társulások. Nagy termetű sásfélék alkotják a növényzet fő tömegét, melyekhez néhány, a tiszta vizet kedvelő kétszikű és számos lombosmoha társul. A forrás kiszáradásával hamar eltűnnek, ha több víz reked meg, akkor hegyi égerligetek vagy fűzlápok alakulnak ki.

Jellemző fajok: Carex lepidocarpa, C. flava, Cardamine amara, Chrysosplenium alternifolium, Montia fontana, Eriophorum latifolium, Scirpus sylvaticus, Caltha palustris, Cardamine amara, Cratoneuron spp.

Alegységek: meszes forráslápok (Carici lepidocarpae-Cratoneuretum), mészkerülő forráslápok (Cardaminetum amarae), degradált forráslápok.

Tőzegmohás átmeneti lápok (C2)

Definíció: Kis területű vizes élőhelyek, melyek adottságaikban (tápanyagszegénység, savanyúság), fajkészletükkel és fiziognómiailag átmenetet képeznek a tőzegmohás dagadólápok és a nem tőzegmohás lápok között. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és a Magyar Középhegység térségében fordulnak elő.

Jellemzés: Az átmeneti lápok mészben szegény talajú területek jó vízellátású vagy pangóvizes területein alakulhatnak ki. Általában kis területű állományokat alakítanak ki mészmentes rétegforrások mellett vagy kis lefolyástalan medencékben, elsősorban a Nyugat-Dunántúl és a Magyar Középhegység térségében. Általában kis területű foltjaikon tőzegmohák és mészkerülő lombosmohák társulnak különböző ritka sásfajokkal. Megjelenhetnek tőzegmohához kötődő más edényes fajok is. Átmeneti lápok gyakran keletkeznek, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon. Ahol a vízviszonyok lehetővé teszik, ott nagy eséllyel megtelepszik a tőzegmoha. Általában rövid élettartamú, gyorsan változó élőhelyek.

Jellemző fajok: Carex echinata, C. canescens, C. lasiocarpa, Drosera rotundifolia, Valeriana dioica, Menyanthes trifoliata, Eriophorum angustifolium, Calamagrostis canescens, Rhynchospora alba, Salix aurita, Phragmites australis, Typha angustifolia, Carex elata, Lysimachia vulgaris, Sphagnum recurvum agg., Sphagnum spp., Aulacomnium spp., Calliergon spp., Drepanocladus spp. Polytrichum spp.

Alegységek: gyapjasmagvú sásos tőzegláp (Carici lasiocarpae-Sphagnetum) csillagocskás sásos tőzegláp (Carici echinatae-Sphagnetum).

Tőzegmohalápok (C3)

Definíció: Nagyobb kiterjedésű, egybefüggő, tőzegmoha borította, tőzegmohához kötődő specialista fajokban viszonylag gazdag, szélsőségesen tápanyagszegény és savanyú, jó vízellátottságú élőhelyek az Északi-középhegységben és a Beregi-síkon.

Jellemzés: Általában valamilyen lokális földtani hatás eredményeként keletkező nagyobb területű, állandóan jó vízellátású lefolyástalan medencékben és fosszilis holtágakban alakulhatnak ki és maradhatnak fenn. Oligotróf, mészben szegény vizet igényelnek. Hazánkban a dagadólápok (melyek vize döntően csapadékvíz-eredetű) igen ritkák, csak az Északi-középhegységben és a Beregi-síkon találhatók, és ezek sem tipikus kifejlődésűek. Ezek valójában a dagadólápokhoz közelítő tőzegmohás átmeneti lápok. A tőzegmoha sajátos ionháztartásával és tőzegképzésével megtelepedése után aktívan hozzájárul az oligotróf, savanyú vízminőség kialakításához. A Magyarországon előforduló állományok lényegesen fajszegényebbek, mint a boreális öv vagy a magashegységek tőzeglápjai. Mindegyik láp többször kiszáradt története folyamán, de amikor újra elárasztotta a víz, képes volt regenerálódni.

Jellemző fajok: Sphagnum spp., Eriophorum vaginatum, Drosera rotundifolia, Vaccinium oxycoccos, Comarum palustre, Dryopteris cristata, Lysimachia thyrsiflora, Eriophorum gracile, Hammarbya paludosa, Salix aurita, Betula pubescens, Menyanthes trifoliata, Carex lasiocarpa, Lysimachia vulgaris, Cicuta virosa.

Alegységek: hüvelyes gyapjúsásos dagadóláp társulás (Eriophoro vaginati-Sphagnetum).

Üde sík- és dombvidéki rétek és rétlápok (D)

Üde és nádasodó láprétek-rétlápok (D1)

Definíció: Alföldi és dombvidéki körülmények között kialakuló, pangóvizes vagy állandó frissvíz-utánpótláshoz jutó láprétek, amelyek nyár végére sem száradnak ki.

Jellemzés: Ezeket a lápréteket az állandó vízutánpótlás tartja életben, ezt pedig a geomorfológiai helyzet biztosítja. A téli, tavaszi csapadék valamilyen víztároló kőzetben hosszú időn át raktározódik, majd valahol a felszínre vagy annak közelébe ér. Az így vizenyősen tartott területen tőzegképződés indul be, valamint a csaknem állandó nedvesség ad életteret számos speciálisan üde láprétekre jellemző növénynek. Az ilyen láprétek vize többnyire oligotróf, esetleg mezotróf és alapkőzettől függően lehet mésztelen, de erősen meszes is. A vízviszonyoktól függően az egyes lápréttípusok jellegzetes zonációt alakítanak ki. A sásláprét, a csátés láprét és a szittyós láprét állományai sokszor mozaikolnak egymással. Ezek a lápok természetvédelmi szempontból nagy jelentőségűek, részben fajgazdagságuk, illetve speciális növényeik, részben ritkaságuk, veszélyeztetettségük miatt. Kiemelendők a jégkori maradványnövények: Primula farinosa, Trollius europaeus vagy a már kihalt Pinguicula alpina; az orchideák és számos egyéb lápi ritkaság. Az elmúlt 30 évben számos láp került védelem alá, mégis nagyon nehéz megtartani őket, a lecsapolások folytatása, a bányászkodás okozta vízvesztés (Tapolcai-medence, dunántúli Sárrét), a szárazabbá forduló időjárás és az általános eutrofizáció miatt.

Jellemző fajok: Carex davalliana, Schoenus nigricans, Sesleria uliginosa, Juncus subnodulosus, Carex flava, Achillea ptarmica, Cirsium rivulare, Carex hostiana, Allium suaveolens, Lathyrus pannonicus, Epipactis palustris, Dactylorhiza incarnata, Iris sibirica, Eriophorum latifolium, E. angustifolium, Valeriana dioica, Galium uliginosum, Parnassia palustris, Veratrum album, Sanguisorba officinalis, Serratula tinctoria, Scorzonera humilis, Caltha palustris, Potentilla erecta, Equisetum palustre, Symphytum officinale, Leontodon hispidus, Centaurea pannonica.

Alegységek: gyapjúsásos láprét (Carici flavae-Eriophoretum), csátés láprét (Schoenetum nigricantis), szittyós láprét (Juncetum subnodulosi), nyúlfarkfüves láprét (Seslerietum uliginosae).

Kiszáradó kékperjés láprétek (D2)

Definíció: Tavasszal vízzel borított, nyár végére lassan kiszáradó, tőzeges talajú láprétek, amelyeken a Molinia uralkodik.

Jellemzés: A magasfüvű (1 m) élőhelyet lápréti, folyamatos vízutánpótlás tartja életben, ezt pedig a geomorfológiai helyzet biztosítja: a téli, tavaszi csapadék valamilyen víztároló kőzetben hosszú időn át raktározódik, majd valahol a felszínre vagy annak közelébe ér. Az előző habitattól a már rosszabb vízellátással különbözik, mert a talajvíz őszre 1 m alá is leszállhat. A természetes feltöltődési, szukcessziós folyamatok révén üde láprétekből alakul ki elsősorban tőzegtalajokon, de a kiszáradás miatt a tőzeget már nem építi. Egykor igen elterjedt volt az ország szinte minden részén, mára erősen visszaszorulóban van a lecsapolások, a műtrágyázás és az utóbbi évek csapadékhiánya okozta kiszáradás miatt. Nedvesebb típusai még nem erdősödnek, ha nem kaszálják őket, zsombékos megjelenésűek. Gyakoribbak a kaszált kiszáradó láprétek, ezek zsombékos megjelenésüket elvesztik, a szárazabb szubasszociációk erősen erdősödnek, valójában a rendszeres kaszálás tartja fönn őket. A legeltetés és a műtrágyázás a kékperjés lápréteket lassan tönkreteszi, ez a hasznosítási mód mindenképpen kerülendő.

Jellemző fajai: Molinia coerulea agg., M. arundinacea, Gentiana pneumonanthe, Orchis laxiflora, O. militaris, Ophrys sphecodes, Dactylorhiza incarnata, Dianthus superbus, Juncus effusus, J. articulatus, Fritillaria meleagris, Iris sibirica, I. spuria, Veratrum album, Parnassia palustris, Polygala amarella, Angelica palustris, Peucedanum palustre, Viola stagnina, Deschampsia cespitosa, Succisa pratensis, Serratula tinctoria, Selinum carvifolia, Inula salicina, Ophioglossum vulgatum, Carex tomentosa, C. panicea, C. flacca, C. hirta, C. appropinquata, Taraxacum palustre, Centaurea pannonica, Potentilla erecta, Sanguisorba officinalis, Cirsium canum, Lathyrus palustris, Galium palustre, G. boreale, Equisetum palustre, Symphytum officinale, Briza media, Holcus lanatus, Prunella vulgaris, Lysimachia nummularia, L. vulgaris, Lythrum salicaria, Betonica officinalis.

Alegységek: mészkerülő kiszáradó láprét (Junco-Molinietum), meszes talajú kiszáradó láprét (Succiso-Molinietum), homoki láprét (Molinio-Salicetum rosmarinifoliae).

Dombvidéki mocsárrétek (D3)

Definíció: Tavasszal vízborításos, nyáron kiszáradó, nem tőzegesedő talajok, magasfüvű, általában Deschampsia jellemezte rétjei a Dunántúlon és az Északi-középhegységben.

Jellemzés: A Pannon-medence dunántúli területein, valamint az Északi-középhegység völgyeiben általánosan elterjedt életközösség. Megjelenésének kedvező feltételeit a lápmedencék szélei, vízállásos helyek, tavasszal vízborította lapályok, terasz menték, általában a csapadékosabb klímaviszonyok biztosítják. A felületi vízborítás és a közeli talajvíz által időszakosan átnedvesedő öntés (néha rétláp) vagy réti talajokon elterjedt. Legszembetűnőbb ismérve a magas növésű, nagy tömegű, erős, szívós gyepet létrehozó Deschampsia cespitosa tömeges megjelenése, mely más "szálfüvekkel" társulva e mocsárrétek jellegzetes szintezettségét eredményezi. Az alsóbb szinteket kisebb növésű füvek és kétszikűek alkotják. Jellemzően kaszálók, de vannak területek, melyeket lólegelőnek használnak. A sédbúzás mocsárrétek általában közepes minőségű, de nagy hozamú takarmányt biztosítanak. A kotuliliomos, kosboros, keserűfüves állományok mindenütt védendők. Itt fontos az évi rendszeres nyári kaszálás, a túllegeltetés elkerülése és szigorúan tilos a műtrágyázás, lecsapolás, feltörés.

Jellemző fajok: Deschampsia cespitosa, Succisella inflexa, Cardamine pratensis, Carex vulpina, Juncus effusus, Agrostis stolonifera, A. capillaris, Gratiola officinalis, Ranunculus repens, Thalictrum lucidum, Symphytum officinale, Scutellaria hastifolia, Lysimachia nummularia, Inula salicina, Ranunculus acris, Plantago altissima, Cirsium canum, C. palustre, Colchicum autumnale, Sanguisorba officinalis, Betonica officinalis, Potentilla erecta, Carex hostiana, Fritillaria meleagris, Polygonum bistorta, Dactylorhiza incarnata, D. majalis, Orchis laxiflora subsp. palustris, Cirsium brachycephalum, Gentiana pneumonanthe, Iris sibirica, Trollius europaeus, Crocus albiflorus.

Alegységek: dunántúli mocsárrét (Deschampsietum cespitosae) és szubasszociációi.

Alföldi mocsárrétek (D4)

Definíció: Alföldi, magasfüvű, a vegetációs időszak jelentős részében üde, de nem láposodó, szikes fajokban igen szegény rétek.

Jellemzés: Öntés réti és típusos (esetleg mélyben sós) réti talajon kialakuló, mérsékelten kontinentális klímához kötődő élőhely, amely a vegetációs időszak jelentős részében üde, az üdeséget a magas talajvízszint biztosítja. A geomorfológiai viszonyokból következőleg nagy kiterjedésben találhatók meg a folyók árterén - és ha a talaj nem szikesedő - a kiszáradó kékperjés láprétek körül. A talaj kémhatása semleges körüli, esetleg a karbonátok miatt gyengén lúgos. Fejlett, fél-egy méteres, egyenletesen magas gyepeket képező fajok alkotják a növényzet felső szintjét. A szárazodó vagy degradálódó állományok esetében az átlagos magasság csökken. Az alsó gyepszint fajösszetételét alapvetően meghatározza az adott állomány vízellátottsága és eredete. Legfajgazdagabbak a meszes talajon kialakuló állományok. Uralkodó használati mód a kaszálás. Az állományok megőrzése érdekében a legeltetés kerülendő, ugyanakkor a kaszálás mindenképpen kívánatos. Az ártéri állományok évi kétszeri alkalommal történő levágása nagyon fontos, különösen a gyalogakác terjedésének megakadályozása érdekében.

Jellemző fajok: Agrostis stolonifera, Poa trivialis, Alopecurus pratensis, Festuca pratensis, Bromus commutatus, Ranunculus acris, R. repens, Thalictrum lucidum, Th. flavum, Mentha pulegium, Symphytum officinale, Trifolium repens, Lotus corniculatus, Taraxacum officinale, Potentilla reptans, Inula britannica, Lysimachia nummularia, Pastinaca sativa, Lychnis flos-cuculi, Angelica sylvestris, Taraxacum palustre, Carex gracilis, Iris pseudacorus, Stachys palustris, Galium palustre, Lysimachia vulgaris, Dactylis glomerata, Leontodon hispidus, L. autumnalis, Galium verum, Pastinaca sativa, Polygala comosa, Linum austriacum, Lythrum salicaria.

Alegységek: alföldi mocsárrétek (Agrostio-Poëtum trivialis), sásos ártéri kaszálórét (Carici-Alopecuretum pratensis), szürkeaszatos nedves kaszálórét (Cirsio cani-Festucetum pratensis) és feltehetően idetartozik a kiszáradó ártéri kaszáló (Lythro-Alopecuretum pratensis).

Patakparti és lápi magaskórósok (D5)

Definíció: Állandó jó vízellátottsághoz kötődő, nagy termetű lágyszárú kétszikűek szegély jellegű növényzete főként domb- és hegyvidéken.

Jellemzés: A magaskórós üde növényzet, a hegy- és dombvidéki patakpartok, lápok, mocsarak szegélyén, üde frissvíz-ellátású talajokon, illetve rétláptalajokon, gyakran a keskeny égerligeteket, magassásosokat kísérve vagy azokhoz kötődve jelenik meg. A középhegységek patakpartjain, a hegy- és dombvidéki medencék nedves zónájában aránylag gyakori elterjedésű életközösség, mely az Alföldön már ritka; leginkább a Nyírségben maradtak fenn természetközeli állományai. Teljes kifejlődésekor fiziognómiailag e növényzet már messziről felismerhető, hisz struktúrájában a magas növésű, nagy levelű, dús lombozatú ún. "magaskórós" kétszikűek az uralkodók. Különös szerepük van az árterek, vízpartok tájképi arculatának meghatározásában, a vizek tisztaságának megőrzésében. A vizek és patakpartok szabályozása esetén állományaik mindenütt veszélyben vannak, ezért védendők. Ezen állományokra a legnagyobb veszélyt ma a lecsapolás, feltörés és az invázív gyomosodás jelenti.

Jellemző fajok: Petasites hybridus, P. albus, Angelica sylvestris, Cirsium oleraceum, Filipendula ulmaria, Geranium palustre, Lysimachia vulgaris, Epilobium hirsutum, Eupatorium cannabinum, Equisetum telmateia, Orobanche flava, Hypericum tetrapterum, Iris pseudacorus, Lythrum salicaria, Sanguisorba officinalis, Senecio fluviatilis, Veronica longifolia, Valeriana officinalis, Aegopodium podagraria, Thalictrum flavum, Heracleum sphondylium, Nasturtium officinale, Rumex aquaticus, Caltha palustris, Sonchus palustris, Scrophularia umbrosa, Telekia speciosa, Aconitum variegatum subsp. gracile, Doronicum austriacum, Iris sibirica, Trollius europaeus, Achillea ptarmica, Chaerophyllum hirsutum, Senecio rivularis, Hemerocallis lilio-asphodelus.

Alegységek: patakparti magaskórósok (Aegopodio-Petasitetum, Angelico-Cirsietum oleracei), lápi magaskórósok (Filipendulo-Geranietum palustris).

Domb- és hegyvidéki gyepek (E)

Franciaperjés domb- és hegyvidéki rétek (E1)

Definíció: Lankás völgyek, teraszok, tápanyagokban gazdag talajok mezofil jellegű, Arrhenatherum elatius, Dactylis glomerata, Phleum pratense, Alopecurus pratensis dominálta kaszálórétjei.

Jellemzés: A mezofil kaszálórétek növényzetét a domináns lágyszárú pázsitfűfajok szintezettsége jellemzi: felső szintben a magas füvek és gyéren sarjadzók, majd a közepesen magasak és jól sarjadzók és végül az alacsony növekedésűek, de jól sarjadzók. Mezofil fajokból álló, igen fajgazdag növényegyüttesek, amelyek Magyarországon elsősorban régi erdőirtások nyomán alakultak ki és kaszálással, legeltetéssel, trágyázással maradtak fenn. Domb- és hegyvidéki folyók, patakok áradástól mentes zónájában, üde völgyek, teraszok, enyhén savanyú, réti és barna erdőtalaján alakultak ki a mezofil jellegű kaszálórétek. Elterjedtebbek a tápanyagokban és bázisokban gazdag, üde vagy középszáraz laza, ún. "kövér" trágyázott vagy rétjavításos talajokon. A kaszálórétek kezelése során a fajok egyfajta szelekciója megy végbe. Azok maradnak meg, melyek már az első kaszálás előtt virágoznak és magot hoznak, vagy pedig kiváló sarjadzóképességük segítségével sarjúban virágoznak és ősszel hoznak magot. Kiemelkedő faji és cönológiai diverzitásuk, ritka és védett populációik megőrzése érdekében regionálisan természetvédelmi kezelésük, fenntartó kaszálásuk indokolt.

Jellemző fajok: Arrhenatherum elatius, Dactylis glomerata, Phleum pratense, Alopecurus pratensis, Festuca pratensis, Helictotrichon pubescens, Poa pratensis, Bromus erectus, Trisetum flavescens, Holcus lanatus, Trifolium pratense, T. repens, Lathyrus pratensis, Ranunculus acris, Galium mollugo, Carum carvi, Anthoxanthum odoratum, Chrysanthemum leucanthemum, Lychnis flos-cuculi, Senecio jacobaea, Carex hirta, Cruciata laevipes, Bellis perennis, Trifolium montanum, Achillea collina, Galium verum, Vicia cracca, Lotus corniculatus, Campanula patula, Crepis biennis, Centaurea jacea, Geranium pratense, Moenchia mantica, Pastinaca sativa, Daucus carota, Heracleum sphondylium, Knautia arvensis.

Alegységek: franciaperjés kaszálórét (Pastinaco-Arrhenatherum), ecsetpázsitos franciaperjerét (Alopecuro-Arrhenatheretum), rozsnokos franciaperjerét (Arrhenathero-Brometum erecti).

Veres csenkeszes hegyi rétek (E2)

Definíció: Savanyodó talajú, üde hegyi kaszálórétek a középhegységben és a dunántúli dombvidéken. Fontosabb fajaik: Festuca rubra, Cynosurus cristatus, Agrostis capillaris, Trisetum flavescens, Festuca pratensis, Helictotrichon pubescens.

Jellemzés: Megjelenésük legfontosabb ismérvei: a hemikriptofiton életforma általánossága, a közepesen magas, kaszálást, legeltetést, taposást jól tűrő és jól sarjadzó pázsitfüvek dominanciája. A sokszínű virágos flóra nyár elején (júniusban) éri el pompáját. Ilyenkor könnyebb elhatárolni a növénytársulásokat, kiemelni az értékesebb (fajgazdag) állományokat. Magyarországon a hegyvidéki gyertyános-tölgyesek és bükkösök helyén, erdőirtás és állandó kaszálás nyomán alakultak ki és maradtak fenn. Leggyakrabban savanyodó, nyirkos vagy üde, közepes tápanyag-ellátású talajokon, főként agyagbemosódásos barna erdőtalajon, ritkábban barnaföldön kialakuló állományok. Állományaikat évszázadok óta kaszálókként hasznosítják, ritkábban legeltetik, a rendszeres kaszálás elmaradása esetén területüket a beerdősülés veszélyezteti.

Jellemző fajok: Festuca rubra, Cynosurus cristatus, Festuca pratensis, Helictotrichon pubescens, Agrostis capillaris, Trisetum flavescens, Poa pratensis, Bellis perennis, Filipendula vulgaris, Ranunculus acris, Anthyllis vulneraria agg., Sieglingia decumbens, Thymus pulegioides, Helianthemum ovatum, Viola canina, Chrysanthemum leucanthemum, Trifolium repens, Polygala vulgaris, Campanula patula, Phleum pratense, Polygala comosa, Hypochoeris radicata, Rumex acetosa, Leontodon autumnalis, Prunella vulgaris, Lotus corniculatus, Galium verum, Euphrasia stricta, Rhinanthus rumelicus, Colchicum autumnale, Fragaria vesca, Viscaria vulgaris, Gentianella ciliata, Alchemilla spp., Coeloglossum viride, Traunsteinera globosa, Achillea ptarmica, Gentianella livonica, Polygala nicaeensis subsp. carniolica, Gladiolus imbricatus, Ophioglossum vulgatum.

Alegységek: hegyi kaszálórét (Anthyllido-Festucetum rubrae), hegyi legelő (Lolio-Cynosuretum), illetve Anthyllido-Festucetum rubrae trisetetosum).

Hegyvidéki sovány gyepek (E3)

Definíció: A gyertyános-tölgyes és a bükkös öv mésztelen-sovány talajainak, mezo-xerofil jellegű rét-legelői. Domináns fajok: Agrostis capillaris, Anthoxanthum odoratum, Festuca rubra, F. rupicola, F. tenuifolia, Sieglingia decumbens.

Jellemzés: A hegyvidéki sovány rét-legelők társulásalkotói a középmagas, általában jól sarjadzó pázsitfüvek amelyekhez általánosan elterjedt kétszikűek, jellemzően sok pillangós virágú faj csatlakozik. Az erdőöv egész területének ősrégi irtásain, de különösen a gyertyános-tölgyesek és mészkerülő bükkösök termőhelyein, középszáraz-üde, tápanyagokban szegény, illetve közepesen gazdag, savanyú, barna erdőtalajokon alakultak ki és maradtak fenn az évszázados legeltetés nyomán. Évszázadok óta, mint hegyi kaszálók és legelők hasznosítottak. Legeltetéssel előtérbe kerülnek a sovány-savanyú talajt jelző egyes gyomnövények. A kaszálás és a legeltetés csökkenésével, felhagyásával a becserjésedés, beerdősülés által veszélyeztetettek.

Jellemző fajok: Agrostis capillaris, Anthoxanthum odoratum, Festuca rubra, F. rupicola, F. tenuifolia, Sieglingia decumbens, Trifolium montanum, T. repens, T. medium, Lotus corniculatus, Genista tinctoria, Filipendula vulgaris, Hieracium pilosella, Leontodon hispidus, Polygala vulgaris, Peucedanum oreoselinum, Fragaria viridis, Sanguisorba minor, Plantago lanceolata, Rumex acetosa, Pimpinella saxifraga, Luzula campestris, Eryngium campestre, Hieracium bauhinii, Achillea millefolium, Chrysanthemum leucanthemum, Linum catharticum, Veronica officinalis, Viola montana, Thymus pulegioides, Helianthemum ovatum.

Alegységek: hegyi száraz rét (Anthoxantho-Agrostietum), cérnatippanos fonalas csenkeszes rét (Festuco tenuifoliae-Agrostietum).