A vegetációtérképezés: visszatekintés és hazai körkép

Szőrfűgyepek (E4)

Definíció: Nyershumuszos, savanyú-leromló talajú, legeltetett, Nardus stricta dominálta hegyvidéki gyepek.

Jellemzés: A szőrfüvesek kemény tövű, aránylag alacsony, merev fűcsomói igazi tömött, taposással süppedő növényi szőnyegek. E gyepek florisztikai összetétele általában szegényes és inkább acidofil fajokból épül fel. A nedvesebb, láposodó helyeken az ún. "Hygronardetumok" jellegzetes állományai jelennek meg. Csapadékos és hűvösebb klímaviszonyok hatására, különösen a bükkösök zónájában, elsavanyodó-nyershumuszos talajokon kialakuló acidofil gyepnövényzet. A szőrfűgyepek kialakulásában és fennmaradásában az éghajlati viszonyokon kívül fontos szerepe van a taposásnak és a legeltetésnek. Napjainkban a hegyvidéki legelők felhagyásával a szőrfüvesek ritkulóban vannak, gyakran a beerdősülés (cserjésedés) átmeneti stádiumaiban találhatók.

Jellemző fajok: Nardus stricta, Festuca ovina, Festuca nigrescens, Agrostis canina, Deschampsia flexuosa, Luzula luzuloides, Sieglingia decumbens, Agrostis capillaris, Potentilla erecta, Antennaria dioica, Rumex acetosella, Potentilla heptaphylla, Chamaespartium sagittale, Leontodon hispidus, Hieracium bauhinii, Selinum carvifolia, Viola canina, Luzula multiflora, Polygala vulgaris, Juncus effusus, Molinia coerulea, Galium uliginosum, Sanguisorba officinalis, Alchemilla spp., Botrychium multifidum, Diphasium tristachyum, Calluna vulgaris, Coeloglossum viride.

Alegységek: szőrfűgyep (Festuco ovinae-Nardetum).

Csarabosok (E5)

Definíció: Savanyú talajú irtásrétek, erdei tisztások, fenyérek Calluna vulgaris dominálta állományai.

Jellemzés: A füves-törpecserjés mozaikállományokat alkotó csarabos fenyérek fiziognómiájuk alapján könnyen felismerhetők. A magyarországi csarabosok egy része valószínűleg a fenyő-nyír korszakból fennmaradt reliktum jellegű állomány, nagyobbrészt azonban a mészkerülő tölgyesek, bükkösök, erdeifenyvesek irtásai nyomán alakultak ki. Jellegzetesen atlantikus-boreális típusú növényzet, mely a csapadékos klímaviszonyú területeken, savanyú alapkőzeteken jelenik meg. Termőhelyét mésztelen, nyirkos-középszáraz, tápanyagokban szegény, savanyú-nyershumuszos talajok jellemzik. A hazai csarabosok főleg a szőrfűgyepekkel és a mészkerülő erdőkkel mozaikosak. Jellemzően fényigényes, pionír jellegű növénytársulások, ezért védelmük érdekében meg kell akadályozni a környező erdőállományok túlzott záródását.

Jellemző fajok: Calluna vulgaris, Luzula luzuloides, Sarothamnus scoparius, Deschampsia flexuosa, Melampyrum pratense, Vaccinium myrtillus, Genista germanica, Carex fritschii, Viola montana, V. canina, Campanula rotundifolia, Sieglingia decumbens, Festuca tenuifolia, Agrostis capillaris, Veronica officinalis, Molinia arundinacea, Jasione montana, Potentilla erecta, Hieracium pilosella, Antennaria dioica, Hieracium spp., Lycopodium clavatum, L. annotinum, Diphasium complanatum, D. tristachyum, Huperzia selago, Gentiana asclepiadea, Moneses uniflora, Orthilia secunda, Pyrola minor, Teucrium scorodonia, Daphne cneorum subsp. arbusculoides, Dicranum scoparium, Polytrichum juniperinum, P. piliferum, Rhacomitrium canescens, Thuidium abietinum, Hylocomium proliferum.

Alegységek: csarabos (Luzulo luzuloides-Callunetum), Genisto pilosae-Sarothamnietum.

Szikesek (F)

Ürmöspuszták (F1)

Definíció: Festuca pseudovina és kodominánsként leggyakrabban az Artemisia santonicum és Limonium gmelini által dominált, rövid füvű, sziki fajokban gazdag, sztyepprétfajokat nem vagy alig tartalmazó, általában nagy kiterjedésű, időszakosan nedves szárazgyepek.

Jellemzés: Az ürmöspuszták a közép-ázsiai szikes puszták kárpát-medencei képviselői. Ott alakulnak ki, ahol lehetővé válik a sóknak az altalajból a talajfelszín irányába történő vándorlása. Tavasszal rövid ideig vízborítottak is lehetnek, nyárra félsivatagszerűek. Talajuk sztyeppesedett réti szoloncsák-szolonyec vagy szolonyec. Általában extenzív legelők. Jellemzőek a kontinentális, pontusi és pontus-mediterrán flóraelemek. Nem különösebben fajgazdagok, de flórájuk sajátos. Az erős vízhiány és legelés miatt gyakoriak a zavarástűrő és az egynyári fajok. Stabil élőhely, nehezen degradálódik, különösebb természetvédelmi kezelést nem igényel.

Jellemző fajok: Festuca pseudovina, Artemisia santonicum, Limonium gmelini, Plantago schwarzenbergiana, Trifolium angulatum, Podospermum canum, Trifolium retusum, T. parviflorum, Sedum caespitosum, Ranunculus pedatus, Bupleurum tenuissimum, Gypsophila muralis, Lotus tenuis, Cerastium dubium, Kochia prostrata, Plantago maritima, Aster tripolium subsp. pannonicus.

Alegységek: ősi ürmöspuszták (Artemisio santonici-Festucetum pseudovinae), másodlagos ürmöspuszták, túllegeltetett degradált ürmöspuszták.

Szikes rétek (F2)

Definíció: Időszakosan (főleg tavasszal) vízborította alföldi rétek (általában szikes pusztákon vagy szikes mocsarak körül), melyekben a Carex distans, Beckmannia eruciformis, Alopecurus pratensis, Agrostis stolonifera vagy Carex melanostachya domináns egyszikűeket szikesekre jellemző kétszikűek kísérik.

Jellemzés: Különböző mértékben szolonyecesedő vagy szoloncsákosodó réti talajon kialakult kontinentális jellegű szikes pusztai élőhely. Normális csapadékú években ősztől kora nyárig vizenyősek. Nyáron teljesen kiszáradnak vagy csupán nedvesek, a talajfelszín a szolonyecesedő talajúaknál polygonálisan megrepedezik. Bár jelen vannak a mocsári és részben a szárazabb gyepek fajai, a réti és a nedves sziki fajok uralkodnak. Állományaik zöme másodlagos, egykori mocsarak helyén alakultak ki a vízrendezések után a zónák lejjebb helyeződésével; gyakori fajszegénységüknek részben ez az oka. A többi szikes társulással ellentétben endemikus fajokban szegények. További kiszáradáskor veresnadrág csenkeszes legelőkké alakulnak. Jellemzően kaszálók, de mivel gyenge sarjút adnak, a júniusi kaszálás után rendszeresen legeltetik őket. Természetvédelmi kezelésként a hagyományos kaszálás javasolható, utána legeltethető.

Jellemző fajok: Agrostis stolonifera, Carex distans, Juncus compressus, Aster tripolium subsp. pannonicus, Lotus tenuis, Rhinanthus serotinus, Achillea asplenifolia, Scorzonera parviflora, Triglochin maritimum, Leontodon saxatilis, Taraxacum bessarabicum, Alopecurus pratensis, Beckmannia eruciformis, Glyceria fluitans, Eleocharis palustris, Carex melanostachya, Rorippa sylvestris subsp. kerneri, Ranunculus lateriflorus, Oenanthe silaifolia, Batrachium aquatile.

Alegységek: kiszáradó sziki sásrét (Agrostio-Caricetum distantis), nedves szoloncsákosodó rét (Astero-Agrostetum stoloniferae), ecsetpázsitos szikes rét (Agrostio-Alopecuretum pratensis), hernyópázsitos szikes rét (Agrostio-Beckmannietum eruciformis), harmatkásás szikes rét (Agrostio-Glycerietum poiformis).

Sziki magaskórósok (F3)

Definíció: Sziki, réti és sztyeppfajokból álló, ernyős-magaskórós fiziognómiájú, kelet-magyarországi, tavasszal nedves, nyáron száraz szikes rét. Gyakoribb karakterfajai az Aster sedifolius, Artemisia pontica, Peucedanum officinale és Aster linosyris.

Jellemzés: A sziki magaskórós (Peucedano-Asteretum punctati) a sziki erdőssztyeppkomplex fontos eleme, a dél-szibériai hűvös-kontinentális növénytársulásokkal rokonítható. Talaja vastag A szintű, oszlopos B szintű réti szolonyec vagy mélyben sós réti csernozjom; magas talajvizű, viszonylag egyenletes vízjárású. A sziki magaskórósban a sziki-, réti-mocsári- és sztyepprétfajok jelentősége egyaránt nagy. A fajgazdag, karakterisztikus állományokhoz kapcsolódó ürmös szikesek ősi szikeseink közé tartoznak. Egyes állományok természetes módon erdősülnek. E folyamat valószínűleg az egykori legeltetés megszűnésének a következménye, az erdő és a tisztás természetes viadala.

Jellemző fajok: Peucedanum officinale, Aster sedifolius, Rumex pseudonatronatus, Artemisia pontica, Lotus angustissimus, Iris spuria, Limonium gmelini, Alopecurus pratensis, Serratula tinctoria, Lychnis flos-cuculi, Phragmites australis, Festuca rupicola, Aster linosyris, Dianthus pontederae, Fragaria viridis, Filipendula vulgaris, Viscaria vulgaris.

Alegységek: Alopecurus pratensis típus, Festuca rupicola típus, kiszáradó, szikesedő, degradált típus, másodlagos típus.

Mézpázsitos szikfokok (F4)

Definíció: Erősen szikes talajú, Puccinellia-fajok dominálta, időszakosan (főleg tavasszal) vízborította alföldi rétek vagy gyér vegetációjú kopárok, ún. vakszikek.

Jellemzés: Szoloncsák vagy szoloncsákos réti szolonyec talajon kialakuló, kontinentális jellegű élőhely, amely a sztyepp, erdőssztyeppzónához kötődik. Kialakulásuk feltétele a magas talajvízszint és az oldott sókban gazdag talajvíz, párologtató vízháztartás mellett a sók felszíni vagy felszínközeli feldúsulása. A társulások fiziognómiáját elsődlegesen a vízellátottság határozza meg: a tartósabban vízborította területeken a mézpázsit magasra növő, olykor zsombékoló állományokat alkot, szárazabb körülmények között magassága lényegesen csökken, legfeljebb csomókat képez. A fajkompozíció kialakításában az élőhely edafikus adottságainak és az esetleges degradációs hatásoknak is jelentős szerepük van. Leginkább fajszegények a szoloncsákos talajú állományok, növényzetük alkotásában mindössze néhány faj vesz részt. A nedvesebb élőhelyek magasabb gyepjeit lehetőség szerint évente egyszer kaszálják, a legáltalánosabb használati mód azonban a legeltetés. A gyepet a megfelelő intenzitású birkalegeltetés nem károsítja, túllegeltetés esetén a növényzet felszakadozik, kis borítású vakszikfoltok keletkeznek. Az endemikus, szubendemikus fajokat tartalmazó tipikus állományok védendők.

Jellemző fajok: Puccinellia limosa, P. peisonis, Lepidium crassifolium, Aster tripolium subsp. pannonicus, Camphorosma annua, Myosurus minimus, Plantago tenuiflora, P. schwarzenbergiana, Pholiurus pannonicus, Acorellus pannonicus, Suaeda pannonica, S. maritima, Matricaria chamomilla var. salina, Rorippa sylvestris subsp. kerneri, Taraxacum bessarabicum, Bupleurum tenuissimum, Hordeum hystrix, Chenopodium botryodes.

Alegységek: kisalföldi mézpázsitos rét (Puccinellietum peisonis), kisalföldi szikfoknövényzet (Lepidio-Puccinellietum peisonis), Duna-Tisza közi szikfoknövényzet (Lepidio-Puccinellietum limosae), vaksziknövényzet (Lepidio-Camphorosmetum annuae), mézpázsitszikfok-társulás (Puccinellietum limosa), vaksziknövényzet (Camphorosmetum annuae), szikibúza-társulás (Hordeetum hystricis), seprűparéjos vakszik (Bassietum sedoidis), nyírségi vakszik (Chenopodio - Puccinellietum limosae).

Padkás szikesek és szikes tavak iszapnövényzete (F5)

Definíció: A vegetációs időszak jelentős részében vízzel borított szikes tavakban vagy padkaközi pangóvizes területeken az élőhely kiszáradása után kialakult, zömmel egyéves fajok által alkotott halofiton növényzet.

Jellemzés: Kontinentális, a sztyepp, erdőssztyeppzónához kötődő intrazonális élőhely. Kialakulása és fennmaradása magas talajvízszinthez és párologtató vízgazdálkodású területekhez kötődik. A sóhatás alatt álló területek mélyedéseinek vízkészlete a csapadékvízből, a talajvízből és a felszíni összefolyásból származik. A víz csak párolgás útján távozhat, mivel egyrészt a betöményedő vízből kicsapódó vízzáró karbonátiszap, másrészt a szikes talajokra jellemző kis vízáteresztő képesség miatt az elszivárgás igen alacsony szintű. A víz elpárolgása után szoloncsák vagy a szikfok zóna mélyedéseiben szoloncsákos réti szolonyec talaj marad vissza. A tartós vízborítás és a magas sókoncentráció miatt az élőhelyen csak egyéves, erősen sótűrő növények képesek megélni. A növényzet borítása alacsony. Az élőhely nem áll emberi használat alatt, sőt a számos idetartozó endemikus társulás miatt célszerűnek látszó természetvédelmi beavatkozások végrehajtása is megoldhatatlan, mivel a kialakulásukat és fennmaradásukat biztosító vízviszony-dinamika szabályozása lehetetlen. A szikfokokon keletkező pangóvizes élőhelyek szabályozás nélkül újrakeletkezhetnek. A talajvízszint tartós csökkenése az élőhely felszámolódásához vezet.

Jellemző fajok: Camphorosma annua, Suaeda maritima, S. pannonica, Crypsis aculeata, Pholiurus pannonicus, Spergularia maritima, Salicornia prostrata, Salsola soda, Heleochloa alopecuroides, H. schoenoides, Plantago tenuiflora, Chenopodium botryodes, Ch. glaucum, Atriplex prostrata.

Alegységek: kígyófarkfű-vékony útifű társulás (Pholiuro-Plantaginetum tenuiflorae), magyarpalka társulás (Acorelletum pannonicae), sóstófenék-társulás (Salicornietum prostratae), magyar sóballa társulás (Suaedetum pannonicae), bajuszpázsit társulások (Crypsidetum aculeatae, Heleochloëtum schoenoidis, Heleochloëtum alopecuroidis), sziki sóballa társulás (Suaedetum maritimae), libatopos szikes tófenék társulás (Chenopodietum urbici), sziki ballagófüves (Salsoletum sodae).

Nyílt szárazgyepek (G)

Évelő nyílt homokpusztai gyepek (G1)

Definíció: A Magyar Alföld laza homokjának bennszülött növényfajokban gazdag edafikus félsivatagi társulása.

Jellemzés: A szélmozgatta aljzat, a laza szerkezetű homoktalajok rossz vízmegkötő képessége erős vízdeficitet okozva egy edafikus félsivatagi növényzet, a homokpusztagyep kialakulásának kedvez. Eredetétől függően a homok meszes bázikus kémhatású vagy savanyú lehet. A fedetlen foltokkal mozaikosan megjelenő, 50-60%-nál nem nagyobb borítású gyepek nyár közepére-végére kiszáradnak. Időbeni strukturáltságuk kifejezett: tavasszal és ősszel, kissé jobb vízellátás mellett egyéves aszpektusok jelennek meg. Sok a kontinentális elterjedésű, meg a Fekete-tenger melléki, ún. pontusi faj, de szubmediterrán elemek is fellelhetők. Fokozódó inváziós nyomásnak vannak kitéve, helyenként eluralkodik az Erigeron canadensis, Cenchrus tribuloides, Asclepias syriaca.

Jellemző fajok: Festuca vaginata, Stipa borysthenica, S. capillata, Fumana procumbens, Euphorbia seguierana, Dianthus serotinus, Alkanna tinctoria, Ephedra distachya, Syrenia cana, Gypsophila fastigiata, Colchicum arenarium, Polygonum arenarium, Kochia laniflora, Salsola kali, Corynephorus canescens, Jasione montana.

Alegységek: Duna-Tisza közi meszes homokpuszta (Festucetum vaginatae), nyírségi mészkerülő homokpuszta (Festuco-Corynephoretum).

Mészkedvelő nyílt sziklagyepek (G2)

Definíció: Középhegységi területeken, mésztartalmú sziklák felszínén kialakult, nyílt, pionír jellegű csenkeszes szárazgyepek. Leggyakoribb domináns fűfajuk a Festuca pallens.

Jellemzés: Frissen keletkező vagy állandósult, be nem erdősülő sziklafelszíneken jellemző élőhelyek, melyek az egész középhegység mészkő és dolomitvonulatain elterjedtek. Szubsztrátjuk mészkő (dachsteini, nummuliteses, szarmata, édesvízi mészkő) vagy dolomit, felszínét foltokban váztalaj vagy vékony rendzina boríthatja. Ritkán előfordulnak gabbrón és meszes homokkövön is. A talaj a csupasz sziklafelszínt csak foltokban takarja. Karrosodó mészkőfelszíneken mélyebb talajú részek is találhatók, dolomiton és nem karrosodó mészköveken a talaj mindig rendkívül sekély. Általában délies kitettségben fordulnak elő, melynek következtében szélsőségesen napos, száraz élőhelyek. Közös jellemzőjük, hogy az erős abiotikus stressz miatt a gyep gyakran nem záródik. A szabad sziklafelszínt nagyrészt kriptogámok borítják. A növényzet borításának eloszlása elsősorban a talajviszonyoktól függ. Pionír jellegüknél fogva a sziklagyepek hamar kolonizálják a keletkezett új élőhelyeket, ahol a gyomfajok megtelepedési esélye viszonylag kicsi.

Jellemző fajok: Festuca pallens, F. dalmatica, Carex humilis, Stipa eriocaulis, Melica ciliata, Seseli leucospermum, Draba lasiocarpa, Hornungia petraea, Dianthus plumarius subsp. regis-stephani, Scorzonera austriaca, Fumana procumbens, Euphorbia seguierana subsp. minor, Teucrium montanum, Helianthemum canum, Alyssum montanum, A. tortuosum, Campanula sibirica subsp. divergentiformis, Hieracium bupleuroides, Viola tricolor, Sempervivum marmoreum, Dianthus plumarius subsp. praecox, Saxifraga paniculata, Ceterach javorkaeanum, Poa badensis, Biscutella laevigata agg., Aethionema saxatile, Colchicum hungaricum, Potentilla arenaria, Jovibarba hirta, Iris pumila, Campanula sibirica subsp. divergentiformis, Hieracium bupleuroides, Viola tricolor, Sempervivum marmoreum, Dianthus plumarius subsp. praecox.

Alegységek: kárpáti mészkősziklagyep (Campanulo-Festucetum pallentis), mészkősziklabevonat-gyep (Asplenio-Melicetum ciliatae), déli mészkősziklagyep (Sedo sopianae-Festucetum dalmaticae), nyílt mecseki dolomitsziklagyep (Artemisio saxatilis-Festucetum dalmaticae), nyílt dolomitsziklagyep (Seseleo-Festucetum pallentis), árvalányhajas dolomitsziklagyep (Fumano-Stipetum eriocaulis).

Mészkerülő nyílt sziklagyepek (G3)

Definíció: Középhegységi területeken, szilikátsziklák felszínén kialakult, nyílt, pionír jellegű csenkeszes szárazgyepek.

Jellemzés: Frissen keletkező vagy állandósult, be nem erdősülő sziklafelszíneken jellemző élőhelyek, melyek a középhegység vulkanikus vonulatain elterjedtek. Alapkőzetük általában andezit vagy riolit, ritkán gránit és homokkő. Talajuk váztalaj vagy sekély erubáz a felszínt csak foltokban borítja. Többnyire délies kitettségű, szélsőségesen napos, száraz élőhelyek. Legfontosabb fiziognómiai jellemzőjük, hogy a gyep az erős abiotikus stressz következtében nem záródik. A szabad sziklafelszínen fajgazdag kriptogám közösség él. Edényes flórájuk szegényebb, mint a mészkősziklagyepeké. Fajkompozíciójuk kárpáti elemekben gazdag.

Jellemző fajok: Festuca pseudodalmatica, Stipa tirsa, S. dasyphylla, Poa pannonica, Minuartia frutescens, Woodsia ilvensis, Saxifraga paniculata, S. adscendens, Asplenium septentrionale, Achillea crithmifolia, Sempervivum marmoreum, Potentilla impolita, Alyssum saxatile, Iris pumila, Spiraea media.

Alegységek: nyílt szilikátsziklagyep (Minuartio-Festucetum pseudodalmaticae), gyöngyperjés szilikátsziklagyep (Asplenio septentrionali-Melicetum ciliatae).

Zárt száraz és félszáraz gyepek (H)

Zárt sziklagyepek (H1)

Definíció: Hegyvidéki területeinken előforduló, széleslevelű füvek alkotta, az alapkőzet által meghatározott, zárt, xeromezofil jellegű gyepek.

Jellemzés: A középhegység mészkő és dolomitvonulatain, rendszerint északias kitettségű, sajátos mikroklímájú termőhelyein alakulnak ki, ahol a talajfelszínen a hőingás kicsi, a levegő általában hűvös, párás. Talajuk sekély váztalaj vagy rendzina, ritkán szárad ki teljesen, az életfeltételek a magashegységi sziklagyepekére emlékeztetnek. A gyepet széleslevelű füvek (Sesleria-fajok, Bromus pannonicus) alkotják. A gyepállomány szinte tökéletesen záródik, csak néhol bukkan a felszínre a szikla. Dealpin, reliktum jellegű sziklai fajok és sztyeppelemek együttes előfordulása a jellemző. Jelentős a mohaszint borítása. Az élőhely az alapkőzet rossz talajképző sajátsága és a mikroklíma együttes hatására nem erdősül be.

Jellemző fajok: Sesleria heuflerana, S. heuflerana subsp. hungarica, S. varia, S. sadlerana, Bromus pannonicus, Carex humilis, Festuca pallens, F. amethystina, Draba lasiocarpa, Coronilla vaginalis, Polygala amara, Biscutella laevigata, Linum dolomiticum, Daphne cneorum subsp. cneorum, Carduus glaucus, Phyteuma orbiculare, Primula auricula subsp. hungarica, Anemone sylvestris, Senecio integrifolius, Mercurialis ovata, Vincetoxicum hirundinaria, Polygonatum odoratum, Laserpitium latifolium, Cypripedium calceolus, Limodorum abortivum, Ophrys-fajok.

Alegységek: kárpáti nyúlfarkfüves gyep (Seslerietum heuflerianae-hungaricae), budai nyúlfarkfüves gyep (Seslerietum sadleranae), zárt dolomitsziklagyep (Festuco pallenti-Brometum pannonici).

Sziklafüves lejtősztyepprétek (H2)

Definíció: A középhegység déli lejtőin, a dolomit alapkőzetet borító sekély talajon kialakult, száraz, többé-kevésbé zárt gyeptársulások.

Jellemzés: A Dunántúli-középhegység dolomitvonulatainak délies lejtőin kialakult élőhelytípus. Talaja vékony rendzina, melynek kialakításában részt vesz a lejtőn felhalmozódott kis mennyiségű lösz is, alóla az alapkőzet csak itt-ott bukkan ki. Mikroklímája a déli kitettség következtében kifejezetten száraz, meleg. A talajmenti hőingás jelentős. A gyep többé-kevésbé záródik, a mindenütt jelen levő karsztbokorerdőfoltokkal jellegzetes mozaikot képez, melynek következtében gyakran szegély jellegű. Megtalálhatók benne a száraz sztyepprétek és a dolomit sziklagyepek fajai. A társulás a szubmediterrán szárazgyepekkel is mutat rokonságot. Az erdőfoltok szegélyein megjelennek a bokorerdők fajai, de a túlságosan száraz klíma és a talajviszonyok következtében zárt erdő nem alakul ki.

Jellemző fajok: Carex humilis, Chrysopogon gryllus, Festuca rupicola, F. valesiaca, Stipa eriocaulis, S. pulcherrima, S. capillata, Pulsatilla grandis, Adonis vernalis, Astragalus vesicarius subsp. albidus, Hippocrepis comosa, Veronica spicata, Aster linosyris, Centaurea sadlerana, Onosma visianii, Jurinea mollis, Scorzonera austriaca, Poa badensis, Helianthemum canum, Teucrium montanum, Convolvulus cantabrica, Vinca herbacea, Iris arenaria, Ephedra distachya, Onosma arenarium, Bothriochloa ischaemum.

Alegységek: sziklafüves lejtősztyepprét (Chrysopogono-Caricetum humilis).

Pusztafüves lejtősztyeppek és erdőssztyepprétek (H3)

Definíció: Szálaslevelű pázsitfüvek uralta, zárt, fajgazdag gyeptársulások, a kelet-európai nagy sztyeppzóna magyarországi képviselői hegyvidékeinken.

Jellemzés: Alapkőzetben nem válogatnak. Leggyakrabban rendzinákon találjuk, erős besugárzású, délies lejtőkön. Extrazonális megjelenésű gyepek, sok kontinentális, eurázsiai elterjedésű fajjal, ezekhez számos déli, szubmediterrán, észak-balkáni elem is vegyül. Szálaslevelű füvek dominálnak, hozzájuk széleslevelű füvek csupán kiegészítőkként csatlakoznak, csakúgy, mint xeromezofil, nagyobb termetű kétszikűek, amelyek a kissé üdébb erdőssztyeppréteken jutnak nagyobb szerephez. Igen sokszor másodlagos termőhelyeken (főként egykori száraz erdők helyén) is megjelennek. A hegyi sztyepprétek leromlásával száraz legelők jönnek létre.

Jellemző fajok: Festuca rupicola, F. valesiaca, F. pseudodalmatica, Stipa capillata, S. pulcherrima, S. tirsa, Bothriochloa ischaemum, Koeleria cristata, Phleum phleoides, Helictotrichon pratense, H. compressum, Cleistogenes serotina, Sternbergia colchiciflora, Gagea bohemica, Jurinea mollis, Astragalus asper, Convolvulus cantabrica, Orobanche alsatica, Euphorbia pannonica, Adonis vernalis, Thymus pannonicus, Galium glaucum, Sanguisorba minor subsp. muricata, Allium flavum, Centaurea micranthos, Erysimum odoratum, Seseli osseum, Trinia glauca, Dianthus pontederae, Pulsatilla grandis, P. pratensis subsp. zimmermannii, Potentilla patula, Onosma tornense, Dracocephalum ruyschiana, Aster oleifolius, Dianthus collinus subsp. glabriusculus, Campanula macrostachya.

Alegységek: pusztafüves lejtősztyepprét (Cleistogeno-Festucetum rupicolae), északi lejtősztyepprét (Pulsatillo-Festucetum rupicolae), harangvirágos árvalányhajrét (Campanulo-Stipetum tirsae), zárt andezitsziklagyep (Potentillo-Festucetum pseudodalmaticae), homoki szárazlegelő (Cynodonti-Festucetum pseudovinae).