A vegetációtérképezés: visszatekintés és hazai körkép

Stabilizálódott félszáraz irtásrétek (H4)

Definíció: Eltérő származású és fajösszetételű, fajokban gazdag, erdei maradványokat is hordozó xeromezofil irtásrétek.

Jellemzés: Alapkőzetben nem válogatnak: üledékes kőzeteken (különböző korú mészkövek, dolomit, lösz) ugyanúgy kialakulnak mint pl. riolittufán, agyagos márgán, löszön. Viszonylag kevéssé ismert társulások. A Bromus erectus gyepeknek - amelyek Nyugat- és Közép-Európában igen elterjedtek - olykor eredetiek is lehetnek, többnyire azonban a másodlagos szukcesszió termékei. Mindez vonatkozik a Brachypodium pinnatum gyepjeire is. Utóbbiaknak kimutatható a kapcsolata azon erdőtársulások flórájával, amelyekből kialakulhattak.

Jellemző fajok: Festuca rupicola, Helictotrichon pratense, H. pubescens, Arrhenatherum elatius, Stipa joannis, Cirsium pannonicum, Jurinea mollis, Linum flavum, Centaurea sadlerana, Scabiosa ochroleuca, Geranium sanguineum, Anthericum ramosum, Inula ensifolia, Helianthemum ovatum, Asperula cynanchica, Campanula glomerata, Dorycnium herbaceum, Hypochoeris maculata, Anthyllis vulneraria, Polygala major, Dictamnus albus, Peucedanum cervaria, P. alsaticum, Iris variegata.

Alegységek: Bromus erectus gyep, pacsirtafüves szálkaperjerét (Polygalo-Brachypodietum pinnati), véreslapús szálkaperjerét (Hypochoerio-Brachypodietum pinnati).

Alföldi sztyepprétek (H5)

Definíció: Az Alföldön, homok és lösz alapkőzeten kialakult, humuszban gazdag talajok zárt szárazgyepei. Domináns fűfajuk legtöbbször a Festuca rupicola, Bromus inermis és Bothriochloa ischaemum.

Jellemzés: Az eurázsiai sztyeppek magyarországi képviselői az alföldi hordalékkúpok és löszhátak, valamint a hegylábak zonális lösz- és homoksztyepprétjei. Talajuk löszön általában alföldi mészlepedékes vagy réti csernozjom, a hegylábakon degradált csernozjom, homokon csernozjom jellegű humuszos homok. Kiváló talajuk miatt az Alföld sík vidékein csak foltokban, egykori tölgyesek helyén, szikes pusztákon, idősebb mezsgyéken, bronzkori földvárakon, kunhalmokon és folyóleszakadásokon maradtak fenn sokszor degradált és részben másodlagos állományaik. Nagyobb kiterjedésű és kevésbé degradált sztyepprétek maradtak fenn a középhegység lábainál. Fajkészletükben sok a pontusi, illetve kontinentális elterjedtségű faj, gyakoriak az erdőssztyeppfajok is. A gyepek fiziognómiájára jellemző, hogy természetes állapotukban igen összetett (gyakoriak a kétszikűek), degradált állapotukban leegyszerűsödik. A megmaradt kevés állomány egy részét legeltetik, ami az intenzitástól függően degradálódásukhoz vezet vagy fennmaradásukhoz elengedhetetlen (pl. megakadályozza a füvek túlszaporodását).

Jellemző fajok: Festuca rupicola, Bromus inermis, Bothriochloa ischaemum, Agropyron intermedium, Stipa capillata, Salvia nutans, Sternbergia colchiciflora, Viola ambigua, Adonis vernalis, A. x hybrida, Phlomis tuberosa, Anemone sylvestris, Trifolium montanum, Thalictrum minus, Nepeta parviflora, Crambe tataria, Anthericum liliago, Astragalus dasyanthus, Echium russicum, Taraxacum serotinum, Iris arenaria, Veronica pallens, Pulsatilla grandis, P. pratensis subsp. hungarica, P. patens, Iris aphylla subsp. hungarica, Trifolium alpestre, Teucrium chamaedrys, Geranium sanguineum, Chamaecytisus ratisbonensis.

Alegységek: löszpusztagyep (Salvio-Festucetum rupicolae), homoki sztyepprét (Astragalo-Festucetum rupicolae), rétből kiszáradt sztyeppek.

Nem ruderális pionír növényzet (I)

Árterek és zátonyok pionír növényzete (I1)

Definíció: Folyómedrek, hullámtéri anyagárkok hosszú idejű vízborítás után szabaddá váló iszapján kifejlődő, többségében egyéves fajok alkotta pionír növényzet. Gyakori domináns fajaik a különféle káka- és szittyófélék.

Jellemzés: Az élőhely a vegetációs időszak jelentős részében vízborítás alatt áll, ezért a rövid tenyészidőszak miatt elsősorban a gyors életciklusú, egyéves növények megtelepedésére van mód. A talaj nyers öntéstalaj, melynek tulajdonságai nagyban befolyásolják a kialakuló növényzet fajösszetételét. A talaj szerves anyagban, szerves törmelékben és általában tápanyagokban (különösen nitrogénben) szegény. A folyómedri iszapnövényzet kifejlődése a nagy vízszint-ingadozású folyók mentén jelentős, míg a hullámterek iszapnövényzete a nagyobb kiterjedésű nem árnyékolt kiszáradó tavakban jelenhet meg. Az élőhely azonális jellegű, azonban az alegységek szintjén mind edafikus, mind klímafüggőség (áreageográfiai konzekvenciákkal) kimutatható. A növényzet alkotásában uralkodóak az egyévesek. Az élőhely semmiféle emberi hasznosítás alatt nem áll, természetvédelmi kezelésre nem szorul. Az élőhely védett fajokban szegény, ritkán megtalálható benne a Carex bohemica, a C. carniolica és a Bidentetalia-ból áthúzódó, bizonytalan előfordulású Astragalus contortuplicatus.

Jellemző fajok: Cyperus fuscus, Pycreus flavescens, Eleocharis acicularis, Dichostylis micheliana, Juncus articulatus, J. bufonius, J. tenageia, J. effusus, Heleochloa alopecuroides, H. schoenoides, Potentilla supina, Schoenoplectus supinus, Agrostis stolonifera subsp. prorepens, Gnaphalium uliginosum, G. luteo-album, Limosella aquatica, Lythrum hyssopifolia, Peplis portula, Radiola linoides, Centunculus minimus, Hypericum humifusum, Botrydium granulatum, Riccia crystallina, Physcomitrium pyriforme, Drepanocladus aduncus.

Alegységek: békaszittyós (Cypero-Juncetum bufoni), iszapgyopáros (Dichostylidi-Gnaphalietum), csetkáka-palkasás társulás (Eleochari-Caricetum bohemicae), iszapfüves-csetkákás társulás (Lindernio-Eleocharetum ovatae), iszapkákás-bajuszfüves társulás (Dichostylidi-Heleochloëtum alopecuroidis), iszapfüzényes (Lythretum hyssopifolii-tribracteati).

Löszfalnövényzet (I2)

Definíció: Löszfalak, löszös-agyagos szakadópartok, meredek löszvölgyoldalak nyílt pionír növényzete. Jellegzetes gyakoribb fajai a Kochia prostrata és az Agropyron pectinatum.

Jellemzés: Löszfalak, meredek löszvölgyoldalak vagy löszmélyutak, olykor agyagos-löszös szakadópartok exponált helyein, újra meg újra leomló párkányain kialakuló élőhely, amely azonban szárazabb térségekben, így például az alföldi kunhalmok esetében enyhébb lejtőjű oldalakon is létrejöhet. Az alapkőzet lösz vagy pannon agyag. A nagyfokú erózió következtében humusz nem tud felhalmozódni. A hiányzó talajtakaró és a rossz vízellátás miatt az élőhely csak félsivatagi jellegű növénytakarónak tud otthont adni. A virágos növényzet laza vagy igen laza záródású (30-70%), természetes állapotában is magas lehet az egyévesek és egyes gyom jellegű fajok borítása. A löszfalnövényzet posztglaciális xerotherm reliktumtársulás, mely azonban másodlagosan is kialakulhat a löszmélyutak és az agyagbányák peremén. Kezelésre általában nem szorul, mert a fennmaradását szolgáló folyamatok (erózió, időnkénti partomlás) önmaguktól is bekövetkeznek.

Jellemző fajok: Agropyron pectinatum, Kochia prostrata, Brassica elongata, Artemisia pontica, A. campestris, Iris pumila, Linaria genistifolia, Sedum maximum, Anthemis tinctoria, Linum austriacum, Xeranthemum annuum, Crambe tataria, Convolvulus cantabrica, Bromus tectorum, B. mollis, Poa bulbosa, Bothriochloa ischaemum, Arenaria serpyllifolia, Holosteum umbellatum, Camelina microcarpa, Erodium cicutarium, Medicago minima, Vicia villosa, Androsace maxima, Crupina vulgaris.

Alegységek: Agropyro pectinati-Kochietum prostratae, sztyeppesedett Bothriochola-típus, üdébb Tussilago-típus, másodlagos és degradált típus.

Sziklafalak és kőfalak pionír növényzete (I3)

Definíció: Természetes vagy mesterséges sziklafelszíneken kialakuló pionír társulások.

Jellemzés: Sziklafalakon, kőfalakon található élőhelyek. Előfordulnak a középhegység magányos szikláin, sziklaletörésein, szurdokok falán, erdő borította sziklákon. Idetartoznak a kőfalak felszínét borító pionír társulások. Termőtalaj nem alakult ki rajtuk, a növények vagy a sziklafelszínen tapadnak, vagy a repedésekben gyökereznek. Déli kitettségben szélsőségesen száraz élőhelyek, az északi oldalon vagy árnyékos helyen a magas páratartalom következtében nagyobb vízigényű fajok élnek. A növényzet nagyrészt a sziklafelszínre tapadó különböző életformájú zuzmó- és mohafajokból áll. A repedésekben magasabb rendű növények - elsősorban páfrányok - is megtelepedhetnek. Igazi, strukturált társulás nem alakul ki, az élőhely fiziognómiáját teljes mértékben az erős abiotikus stressz szabályozza.

Jellemző fajok: Ctenidium spp., Hypnum cupressiforme, Polypodium vulgare, Asplenium trichomanes, Cystopteris fragilis, Phegopteris connectilis, Asplenium viride, Moehringia muscosa, Arabis alpina, Cardaminopsis arenosa, Saxifraga paniculata, Verrucaria spp., Polyblastia spp., Caloplaca spp., Xanthoria spp., Collema spp., D ermatocarpon spp., Rhizocarpon spp., Lasallia spp., Ramalina spp., Candelariella spp., Asplenium septentrionale, A. ruta-muraria, Woodsia ilvensis, Cheilanthes marantae, Melica ciliata, Sedum album, S. sexangulare, S. acre, Sempervivum marmoreum, Jovibarba hirta, Cymbalaria muralis, Chelidonium majus, Erophila verna, Saxifraga tridactylites.

Alegységek: mészkő sziklabevonat társulás (Ctenidio-Polipodietum), szilikát sziklabevonat társulás (Hypno-Polypodietum), zuzmótársulások (Lecideetum crustulatae, Aspicilietum calcareae, Aspicilietum contortae, Aspicilietum cinereae, Parmelietum conspersae).

Görgeteg pionír növényzet (I4)

Definíció: Nagyobb kőzetdarabokból álló sziklagörgetegek évszázadokra stabilizálódott pionír növényzete.

Jellemzés: Magyarországon igen ritka élőhelytípus, inkább magashegységekre jellemzőek a kőfolyások. Létrejöhet természetes úton és mesterségesen is, régi kőbányák hányóin vagy várfalak omladékain. A kövek málladékát a csapadék mélyre mossa, talaj gyakorlatilag nem képződik. A kőgörgetegek gyakorlatilag mind a lomberdőövben találhatók nálunk, és ha a kövek elég nagyok (néhány 10 kg-tól több q-ig), a kőfolyás pedig elég vastag, beerdősülni nagyon sokáig nem tudnak. Mindössze 4-5 magasabb rendű növényfaj képes itt megélni, az is kis egyedszámban. Kedvező helyeken, 1-2 cm³ "porfelhalmozódásban" tavaszi efemerek is előfordulhatnak.

Jellemző fajok: Geranium lucidum, Sedum album, S. sexangulare, Erophila verna, Saxifraga tridactylites, Hornungia petraea, Grimmia pulvinata, Tortula muralis, Frullania tamarisci, Rhizocarpon geographicum, Dryopteris filix-mas, Athyrium filix-femina, Geranium robertianum, Chelidonium majus, Cardaminopsis arenosa.

Alegységek: mészköves görgetegek, vulkános görgetegek.

Liget- és láperdők (J)

Fűz- és nyírlápok (J1)

Definíció: Lefolyástalan területeken és morotvákban kialakult, tőzeges talajú, cserjetermetű vagy alacsony lombkoronaszintű láperdők. Jellemző fajok: Salix cinerea, S. aurita, Calamagrostis canescens, Thelypteris palustris.

Jellemzés: A fűz- és nyírlápok lefolyástalan termőhelyeken, pl. feltöltődőben levő morotvákban alakulnak ki, a lápi szukcessziósor első fás társulásait képezik. Tőzeges láptalajuk hűvös mikroklimatikus viszonyokat biztosít. Általában nádasokkal, zsombékosokkal vagy úszó gyékényesekkel érintkeznek. Legtöbbször csak 2-5 m magas, de sűrű cserjeszinttel rendelkeznek, lombkoronaszintjük ritkán fejlődik. Flóra- és vegetációtörténeti helyzetüknél fogva jégkorszaki és az azt követő fenyő-nyír kori reliktumnövényeket őriztek meg napjainkig. A fűz- és nyírlápok jelentős része ma már kiszáradó, leromlott, elgyomosodott állapotban van. A természetes és még természetközeli állapotban levő állományok természetvédelmi értéke szinte felbecsülhetetlen.

Jellemző fajok: Salix cinerea, S. aurita, S. pentandra, Betula pubescens, Populus tremula, Frangula alnus, Calamagrostis canescens, Carex acutiformis, C. appropinquata, C. elata, C. rostrata, C. pseudocyperus, Thelypteris palustris, Comarum palustre, Ligularia sibirica, Dryopteris cristata, Trollius europaeus, Angelica palustris, Calamagrostis stricta, Cicuta virosa, Menyanthes trifoliata, Peucedanum palustre, Ranunculus lingua, Urtica kioviensis, Sphagnum centrale, S. palustre, S. recurvum, S. squarrosum.

Alegységek: rekettyefűzláp (Calamagrostio-Salicetum cinereae), tőzegmohás fűzláp (Salici cinereae-Sphagnetum recurvi), babérfüves nyírláp (Salici pentandrae-Betuletum pubescentis), kiszáradó és másodlagos típus.

Égerlápok és égeres mocsárerdők (J2)

Definíció: Tőzeges talajú, nyáron is vízborította, lápi fajokban (pl. Thelypteris, Carex elata) gazdag éger-, illetve részben kőriserdők. Az égerligetekkel szemben bükkös fajokban igen szegények.

Jellemzés: A láperdők az organogén szukcessziósornak első erdőtársulásai, zsombékosokból vagy fűzlápokból alakulnak ki. “Talajuk” mészben, bázisokban szegény, glejes, savanyú láperdőtőzeg, melyet természetes körülmények között egész évben víz borít. Magyarország szubkontinentális éghajlatában nyári vízutánpótlást igényelnek, amit legtöbbször források biztosítanak. Elsősorban a hűvösebb klímájú domb- és sík vidékeken alakultak ki, de előfordulnak az Alföld kontinentálisabb részein is. A láperdők Magyarország fiziognómiailag talán legösszetettebb erdői, a sokféle termőhelyet kínáló erdőnek ezért viszonylag magas a diverzitása, különösen a fajok életforma és cönológiai preferencia diverzitása (vízi, láp- és ligeterdei, valamint réti fajok, liánok). Leginkább a belvízelvezetés és a klimatikus aszály járul hozzá az állományok degradálódásához, sőt eltűnéséhez. A rokon mocsárerdők jellege átmeneti az égerlápok és a keményfaligetek között, de mivel a Fagetalia-fajok szinte teljesen hiányoznak állományaikból, a láperdők közé kell sorolni őket. Dombvidéki patakok kísérői.

Jellemző fajok: Alnus glutinosa, Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Ulmus laevis, Frangula alnus, Viburnum opulus, Salix cinerea, Hottonia palustris, Carex elongata, C. elata, C. acutiformis, Thelypteris palustris, Dryopteris carthusiana, Peucedanum palustre, Urtica kioviensis, Galium palustre, Stachys palustris, Caltha palustris, Glyceria maxima, Oenanthe aquatica, Ribes nigrum, Spiraea salicifolia, Dryopteris dilatata, Osmunda regalis, Comarum palustre, Calamagrostis canescens, Montia fontana subsp. minor, Hydrocotyle vulgaris, Sium sisaroideum, a mocsárerdőkben: Equisetum telmateia, Scirpus sylvaticus, Galeopsis speciosa, Berula erecta.

Alegységek: láperdők (Carici elongatae-Alnetum (Thelypteridi-Alnetum, Dryopteridi-Alnetum, Fraxino pannonicae-Alnetum)), természetközeli, bővizű típus, sásos típus, ligeterdő felé mutató típus, jellegtelen, kiszáradt típus, telepített láperdők, valamint a mocsárerdő (Angelico sylvestris-Alnetum, syn. Carici acutiformis-Alnetum).

Bokorfüzesek (J3)

Definíció: Folyók zátonyain, partjain, esetleg hullámtéri morotvák szegélyein kialakult cserje magasságú ligeterdő-társulások, melyek fás növényeit túlnyomórészt Salix-fajok képezik.

Jellemzés: Elsősorban az Alföld folyóit kísérik. Vízgazdálkodási viszonyaikat az árhullámok gyakorisága mellett (termőhelyeik évente általában 5-7 hónapon át kerülnek víz alá) a folyami hordalék minősége (kavics, durva homok, finom homok, iszap) határozza meg. A bokorfüzesek különböző ruderális és félruderális, valamint iszaptársulások becserjésedésével jönnek létre. Faji összetételük változatossága e szukcessziós múltjukkal szoros összefüggésben van. A bokorfüzesek cserjeszintjében többnyire fűzfajok dominálnak. A gyepszintben különösen nagy szerepet játszanak az egyéves ruderális elemek, illetve a mocsári gyomok. A degradáció jelei akkor mutatkoznak, amikor a zátonyok huzamos időn át nem kerülnek víz alá. Ennek oka lehet csapadékhiányt követő alacsony vízállás vagy az ember természetátalakító tevékenységével kapcsolatos folyószabályozás és a talajvízszint csökkenése. Pionír jellegüknél fogva természetvédelmi kezelést nem igényelnek, viszont gondot okoz egyes tájidegen elemek terjeszkedése, melyek visszaszorítása egyelőre megoldhatatlan feladatnak tűnik.

Jellemző fajok: Salix purpurea, S. alba, S. triandra, S. viminalis, Populus nigra, Agrostis stolonifera, Carex gracilis, Myosotis palustris, Carex riparia, Iris pseudacorus, Galium palustre, Poa palustris, Rorippa amphibia, Phalaroides arundinacea, Amaranthus albus, A. chlorostachys, A. retroflexus, Atriplex acuminata, A. prostrata, Chenopodium album, Ch. hybridum, Ch. polyspermum, Bidens tripartita, Chenopodium rubrum, Polygonum hydropiper, P. minus, P. mite, Leucojum aestivum, Arabis alpina, Ribes nigrum.

Alegységek: Rumici crispo-Salicetum purpureae, Polygono hydropipero-Salicetum triandrae.

Fűz- és nyárligetek (J4)

Definíció: Folyók alacsony árterén, ritkábban patakok mellett kialakult higrofil szálerdők, melyek lombkoronaszintjét elsősorban Salix- és Populus-fajok képezik.

Jellemzés: Állományaik általában az Alföld nagyobb folyói mellett, az ún. alacsony ártéren találhatók. Talajuk fiatal öntéstalaj, mert évente átlagosan 2-4 hónapon át víz alá kerülnek. Vízgazdálkodási viszonyaik a talajvízszint magasságától, valamint a folyami hordalék minőségétől függően eltérő lehet. A fűz- és nyárligetek lombkoronaszintje közepesen vagy viszonylag jól zárt (50-80%), s elérheti a 25-30 m magasságot. A bokorfüzesek különböző alegységeiből fejlődnek, faji összetételük ennek megfelelően változó. Gyepszintjükben a puhafaligetek elemei mellett a mocsári növények dominálnak. Súlyos természetvédelmi gondot okoz egyes meghonosodóban levő fafajok spontán terjeszkedése. Ma már alig akad viszonylag természetközeli állományuk, mert általában nemes nyár kultúrákat telepítettek a felújítások során. Sok a másodlagos állomány is, mert a gátépítések után igen nagy területeken telepítettek a hullámtéren erdőket, melyek jelentős része még akkor sem tekinthető természetközelinek, ha idős és őshonos fafajokból áll.

Jellemző fajok: Salix alba, S. fragilis, Populus nigra, P. alba, Alnus incana, Salix elaeagnos, Ulmus laevis, Acer negundo, Fraxinus pennsylvanica, Populus x euramericana, Cornus sanguinea, Rubus caesius, Carex gracilis, C. riparia, C. vesicaria, Galium palustre, Myosotis palustris, Phragmites australis, Poa palustris, Polygonum hydropiper, P. mite, Rorippa amphibia, Stachys palustris, Phalaroides arundinacea, Ficaria verna, Impatiens noli-tangere, Agropyron caninum, Carduus crispus, Humulus lupulus, Leucojum aestivum, Ribes nigrum, Scilla vindobonensis, Listera ovata, Vitis sylvestris.

Alegységek: ezüstfűzliget (Leucojo aestivo-Salicetum), folyóparti fűzliget (Salicetum albae-fragilis), Senecio fluviatilis-Populetum, fűz-nyár liget (Salici-Populetum), degradált és másodlagos állományok.

Égerligetek (J5)

Definíció: Elsősorban hegy- és dombvidéki patakokat kísérő, de ritkán folyók magas árterén is megtalálható, nem lápi jellegű, higrofil erdők, melyek lombkoronaszintjét túlnyomórészt Alnus glutinosa alkotja.

Jellemzés: Az ország hegy- és dombvidéki tájain viszonylag gyakoriak, a patakokat közvetlenül keskeny sávban szegélyezik. Állományaik a magas ártér viszonylag alacsonyabb szintjein találhatók. Láperdők feltöltődésével is kialakulhatnak. Vastag humuszos réteget tartalmazó öntés erdőtalajokon vagy lejtőhordalék talajokon fejlődnek, a talaj nitrogéntartalma meglehetősen magas. Gyepszintjükben az égerligetekkel közvetlenül érintkező félnedves tölgy-kőris-szil ligetek, az üde gyertyános-tölgyesek, a puhafaligetek és a láperdők növényei is gyakran jellemzőek. Karakteresek a magaskórós növények, valamint a fákra és cserjékre felkapaszkodó liánok. Színezőelemekként dealpin és dekárpáti, szubmontán, szubmediterrán, balkáni és illír elemek fordulnak elő az ország egyes tájegységeiben található állományokban. Fennmaradásában sok helyen veszélyeztetett e természeti értékét tekintve igen gazdag élőhely, bár állományaikat gyakran sarjerdőként újítják fel.

Jellemző fajok: Alnus glutinosa, Fraxinus angustifolia subsp. pannonica, Alnus incana, Malus sylvestris, Padus avium, Ulmus laevis, Frangula alnus, Viburnum opulus, Vitis sylvestris, Impatiens noli-tangere, Aruncus sylvestris, Caltha palustris, Carex brizoides, C. pendula, C. remota, C. strigosa, Cardamine amara, Chrysosplenium alternifolium, Leucojum vernum, Scirpus sylvaticus, Cirsium oleraceum, Equisetum telmateia, Doronicum austriacum, Equisetum sylvaticum, Matteuccia struthiopteris, Petasites albus, Senecio nemorensis subsp. fuchsii és subsp. nemorensis, Telekia speciosa, Dryopteris carthusiana, Equisetum hyemale, Scilla vindobonensis.

Alegységek: hegyi égerliget (Carici brizoidis-Alnetum), dombvidéki égerliget (Aegopodio-Alnetum), síkvidéki égerliget (Paridi quadrifoliae-Alnetum), dél-dunántúli égerliget (Carici pendulae-Alnetum).

Tölgy-kőris-szil ligetek (J6)

Definíció: Többnyire folyók magas árterén, ritkábban dombvidéki patakok mellett húzódó félnedves szálerdők, melyek lombkoronaszintjét zömmel Quercus robur, Fraxinus angustifolia, F. excelsior és Ulmus laevis képezi. A gyepszintben a bükkös öv fajai jelennek meg.

Jellemzés: A tölgy-kőris-szil ligetek túlnyomó része az Alföld folyóinak magas árterén található, de égerlápok feltöltődésével is kialakulhatnak. Többnyire laza alapkőzetű (kavics, homok, lösz) hordalékok öntés erdőtalajain jönnek létre, az ártéri szukcessziósor klimaxtársulását képezik. Az összes ártéri erdőtársulás közül a tölgy-kőris-szil ligetek aljnövényzete kerül legritkábban elárasztásra. Cserjeszintjük többnyire igen fejlett, a gyepszint általában gazdag, záródása 10-100% között változhat. Gyepszintjükben gyakran tömegesek olyan hegyvidéki növények, amelyek az Alföldön ritkaságnak számítanak. Ezek folyóhozta demontán-adventív elemeknek vagy pedig a szubboreális kor maradványainak tekinthetők. Állományaikban sok védett növényfaj él. A tölgy-kőris-szil ligetek jelentős része már átesett tuskózásos, teljes talajelőkészítéses felújításon, így jellegtelenekké váltak. Ezért minden ősi állomány fokozottan védendő.

Jellemző fajok: Quercus robur, Fraxinus angustifolia, F. excelsior, Malus sylvestris, Padus avium, Ulmus laevis, U. minor, Hedera helix, Vitis sylvestris, Cornus sanguinea, Frangula alnus, Acer tataricum, Viburnum opulus, Crataegus nigra, C. x degenii, Ribes rubrum, Aegopodium podagraria, Allium ursinum, Brachypodium sylvaticum, Convallaria majalis, Corydalis cava, Galium odoratum, Leucojum vernum, Polygonatum latifolium, Asarum europaeum, Gagea lutea, Galanthus nivalis, Lathraea squamaria, Pimpinella major, Pulmonaria officinalis, Salvia glutinosa, Stachys sylvatica, Viola sylvestris, Carex strigosa, Lilium bulbiferum, Scilla vindobonensis, Vitis sylvestris.

Alegységek: tiszai tölgy-kőris-szil keményfaliget (Fraxino pannonicae-Ulmetum (újabban felosztva: Scillo vindobonensis-Ulmetum, Crataego nigrae-Quercetum roboris, Fraxino pannonicae-Ulmetum)), Rusco-Fraxino-Ulmetum, degradált állományok.