A vegetációtérképezés: visszatekintés és hazai körkép

ÜDE LOMBOSERDŐK (K)

Alföldi gyertyános-tölgyesek és üde gyöngyvirágos-tölgyesek (K1)

Definíció: Árhullám által nem veszélyeztetett, de talajvíz által mérsékelten befolyásolt, zárt lombkoronaszintű, síksági, üde erdők. A lombkoronaszintben jellemző a Quercus robur, a gyepszintben gyakoriak a bükkös öv fajai, a vízkedvelők száma viszont alacsony.

Jellemzés: Az ártérből kiemelkedő magaslatokon foglalnak helyet, általában intrazonálisak, helyenként zonálisak. Talajuk a talajvíz viszonylagos közelsége miatt félnedves vagy üde. Barna és kovárványos rozsdabarna erdőtalajokon fejlődnek. Ritkaságuknál és vegetációtörténeti jelentőségüknél fogva megmaradt állományaik a jelenleginél komolyabb védelmet érdemelnének. A gyertyános-tölgyesekben jellemzőek a Fagetalia elemek, melyek nagyrészt a szubboreális kor emlékei. Tájegységenként más-más növényritkaságokat rejtegetnek. A gyöngyvirágos-tölgyesek elsősorban homokvidékeken, többnyire buckák közötti mélyedésekben találhatók. Tavasszal a felszín is üde-nedves, nyárra azonban a felszín kiszárad. E kettős vízgazdálkodási állapot fontos és Európában igen különleges élőhelyalakító tényező. Állományaikban a Fagetalia-fajok mellett Quercetea elemek is jelentős szerephez jutnak. Az állományok nagy része a talajvízszint süllyedése miatt kiszáradt, pusztai homoki tölgyessé alakult vagy elgyomosodott.

Jellemző fajok: gyertyános-tölgyesek: Quercus robur, Carpinus betulus, Fagus sylvatica, Aegopodium podagraria, Allium ursinum, Carex pilosa, Corydalis cava, Crocus heuffelianus, Galium odoratum, Galeobdolon luteum, Melica uniflora, Mercurialis perennis, Oxalis acetosella, Vinca minor, Actaea spicata, Sanicula europaea, Veronica montana, Scilla kladnii, gyöngyvirágos-tölgyesek: Quercus robur, Betula pendula, Populus alba, Acer tataricum, Pyrus pyraster, Cornus sanguinea, Corylus avellana, Convallaria majalis, Lithospermum purpureo-coeruleum, Stachys sylvatica, Salvia glutinosa, Poa nemoralis, Pulmonaria mollis, Viburnum lantana, Viola hirta, Dianthus collinus subsp. glabriusculus, Doronicum hungaricum.

Alegységek: alföldi gyertyános tölgyes (Querco robori-Carpinetum), gyöngyvirágos-tölgyes (Convallario-Quercetum roboris), degradált állományok.

Hegyvidéki gyertyános-tölgyesek (K2)

Definíció: Tipikus mezofil karakterű, Quercus petraea s.l. vagy Q. robur és Carpinus betulus dominálta, kettős koronaszintű, üde, többnyire mély talajú lomboserdők, gyengén fejlett cserjeszinttel és fejlett kora tavaszi aszpektussal. Többnyire összefüggő zonális övet alkotnak a Magyar Középhegységben.

Jellemzés: Kettős koronaszintű társulás, ahol a felső koronaszintet a Quercus petraea, az alsót a Carpinus betulus alkotja. A tölgy-gyertyán 60-40%-os aránya ideális. Az árnyéktűrő gyertyán nem kedvez dús cserjeszint kialakulásának, a csak tölgyből álló állományok elcserjésednek. Az aljnövényzetben a fajok egy része mezofil, más részük xeromezofil, de higrofil fajok is élnek. Kora tavaszi aszpektusuk gazdag hagymás-gumós növényekben. Hűvös, párás, évi 600 mm csapadékösszegnél nedvesebb klímában és mikroklímában, tájanként eltérő magasságban, főleg 400-600 m magasság között hol zonális, hol csak extrazonális helyzetben, olykor fagyzugos, nedves völgyaljakban is. Talajuk többnyire agyagbemosódásos barna erdőtalaj, Ramann-féle és pszeudoglejes barna erdőtalaj, a völgyalji kialakulásokban lejtőhordalék talaj is. Az erdőkezelési hibák (gyertyántalanítás, szakszerűtlen kitermelés és felújítás) a társulás természetes fajkompozícióját veszélyeztetik, az állományok szerkezetének megváltozásához, sokféleségének csökkenéséhez és gazdaságtalan fatermeléshez vezetnek.

Jellemző fajok: Carpinus betulus, Quercus petraea, Q. dalechampii, Cerasus avium, Tilia cordata, Acer platanoides, A. campestre, Crataegus oxyacantha, Cornus sanguinea, Ligustrum vulgare, Staphylea pinnata, Lonicera xylosteum, Quercus cerris, Cornus mas, Festuca heterophylla, Poa nemoralis, Melica uniflora, Carex pilosa, Vinca minor, Galium odoratum, Oxalis acetosella, Allium ursinum, Aegopodium podagraria, Viola sylvestris, Euphorbia amygdaloides, Dentaria bulbifera, Polygonatum multiflorum, Galeobdolon luteum, Campanula rapunculoides, Carex digitata, C. montana, Dactylis polygama, Galium schultesii, Lathraea squamaria, Melampyrum nemorosum, Scilla spp., Stellaria holostea, Symphytum tuberosum.

Alegységek: gyertyános-tölgyes (Carici pilosae-Carpinetum, a szakirodalomban gyakran Querco petraeae-Carpinetum pannonicum néven), felvidéki gyertyános-tölgyes (Waldsteinio-Carpinetum).

Nyugat-délnyugat-dunántúli bükkösök és gyertyános-tölgyesek (K3)

Definíció: Magas, jó növekedésű, üde, szubmontán lomboserdők a Nyugat-, illetve Délnyugat-Dunántúlon, a lombkoronaszintben gyakran elegyedő erdeifenyővel, illetve gesztenyével, az aljnövényzetben alpesi növényfajokkal, jelentős nyár végi aszpektussal.

Jellemzés: Az erdők szerkezete és életritmusa hasonló a Dunántúli-középhegység és a Dél-Dunántúl hasonló erdeihez. Különbséget jelent azonban a klíma csapadékossága és kiegyenlítettsége miatt a kelet-alpesi és az illír flóra elemeinek a megjelenése. Alacsony hegy- és dombvidéki állományok, többnyire 800 mm-nél magasabb évi csapadékkal, az évek mintegy felében nyárközépi erős csapadék maximummal. Talajuk többnyire agyagbemosódásos vagy pszeudoglejes gyengén savanyú barna erdőtalaj. Legnagyobb veszélyeztetőjük a természetes erdőállományoknak tűlevelűekkel, akácosokkal való helyettesítése.

Jellemző fajok: Cyclamen purpurascens, Doronicum austriacum, Galium sylvaticum, Knautia drymeia, Lathyrus venetus, Tamus communis, Vicia oroboides, Aruncus sylvestris, Dentaria enneaphyllos, Primula vulgaris, Senecio ovirensis, Anemone trifolia, Chaerophyllum hirsutum, Chrysanthemum corymbosum, Euphorbia dulcis, Galium rotundifolium, Gentiana asclepiadea, Helleborus dumetorum, Hypericum maculatum, Lamium orvala, Melittis melissophyllum, Oreopteris limbosperma, Peucedanum verticillare, Phyteuma spicatum, Pinus sylvestris, Polystichum setiferum, Prenanthes purpurea, Ruscus hypoglossum.

Alegységek: dunántúli bükkös (Cyclamini-Fagetum), dunántúli gyertyános tölgyes (Cyclamini-Carpinetum), Helleboro dumetorum-Carpinetum saladiense, Vicio oroboidi-Fagetum saladiense, Anemoni trifoliae-Carpinetum, Doronico austriaci-Fagetum.

Dél-dunántúli ezüsthársas-bükkösök és gyertyános-tölgyesek (K4)

Definíció: Üde termőhelyek jó növekedésű, fajgazdag szálerdői a Dél-Dunántúlon, koronaszintjükben jellemző a Tilia argentea, jelentéktelen cserjeszinttel, aljnövényzetükben déli, részben örökzöld elemekkel és fejlett tavaszi hagymás-gumós aszpektussal.

Jellemzés: Többnyire elegyes, gyakran kettős koronaszintű, nagy produkciójú üde lomboserdők. A gyertyános-tölgyesek és bükkösök faji összetétele igen hasonló, a differenciális fajok területenként különbözőek. A gyertyános-tölgyesekben a Carpinus betulus és a Quercus petraea mellett állandó a Tilia argentea és a Quercus cerris előfordulása. A bükkösökben a Tilia argentea gyakran felső koronaszintet alkot, szálanként előfordul a Quercus cerris. A cserjeszintben gyakori a Fraxinus ornus, a nedvesebb típusokban és a síksági állományokban a Fraxinus angustifolia subsp. pannonica. A tavaszi aszpektusban jellegzetes a geofitonok tömeges fellépése. A Dél-Dunántúl hegy- és dombvidékein, 650 mm évi csapadék feletti területeken többnyire zonálisan, a száraz, melegebb vidékeken főleg extrazonálisan jelentkeznek. Többnyire meszes alapkőzeten elterjedtek, talajuk agyagbemosódásos barna erdőtalaj, ritkábban Ramann-féle barna erdőtalaj, kovárványos homoktalaj.

Jellemző fajok: Melica uniflora, Carex pilosa, Galium odoratum, Festuca drymeia, Oxalis acetosella, Aegopodium podagraria, Ruscus aculeatus, Lonicera caprifolium, Hedera helix, Tamus communis, Helleborus dumetorum, H. odorus, Aremonia agrimonoides, Doronicum orientale, Knautia drymeia, Lathyrus venetus, Primula vulgaris, Anemone nemorosa, Allium ursinum, Ruscus hypoglossum, Dentaria enneaphyllos, Hepatica nobilis, Actaea spicata, Hordelymus europaeus, Vicia oroboides, Potentilla micrantha, Scilla vindobonensis, Festuca heterophylla, Asperula taurina, Vinca minor, Symphytum tuberosum, Melampyrum nemorosum, Erythronium dens-canis.

Alegységek: dél-dunántúli gyertyános-tölgyes (Helleboro dumetorum-Carpinetum somogyicum), mecseki gyertyános-tölgyes (Asperulo taurinae-Carpinetum), síksági gyertyános tölgyes (Fraxino pannonicae-Carpinetum), mecseki bükkös (Helleboro odoro-Fagetum), dél-dunántúli bükkös (Vicio oroboidi-Fagetum somogyicum), Tilio argenteae-Fraxinetum, mecseki szurdokerdő (Scutellario altissimae-Aceretum), Polysticho setiferi-Aceretum.

Középhegységi szubmontán és montán bükkösök (K5)

Definíció: A Fagus sylvatica túlsúlyával jellemezhető üde-félnedves, jól záródó, jó növekedésű erdők, jelentéktelen cserjeszinttel, a lombfakadást megelőző fejlett hagymás-gumós aszpektussal.

Jellemzés: Hűvös, párás klímában, a tájaként eltérő makroklíma szerint különböző magasságokban és hol zonális, hol csupán extrazonális helyzetben jelentkeznek. Alapkőzetben nem válogatnak - kivéve lokális elterjedésük határán, ahol a mészkőhöz ragaszkodnak. Talajuk típusa is különböző lehet. Cserjeszintjük jórészt felnövekvő fafajokból áll. Az aljnövényzetben a fajok nagy része mezofil, néhányuk xeromezofil, sok faj erős vegetatív terjedésű és nagy klónokat alkot. Az egyévesek hiányoznak. Számos faj nagy dominanciával léphet fel, típusalkotó és jelenlétükkel a bükk felújulása is prognosztizálható. A nagyobb magasságokban fekvő bükkösökben a gyertyán, mezei juhar és a gyertyános-tölgyesekkel közös fajok elmaradnak. Ahol egykor állományaikat kiirtották, ott gyakran tölgyesre cserélték. Helytelen kezelés miatt sok az elgyertyánosodott, másutt az elkőrisesedett állomány.

Jellemző fajok: Galium odoratum, Carex pilosa, Melica uniflora, Mercurialis perennis, Oxalis acetosella, Aegopodium podagraria, Viola sylvestris, Euphorbia amygdaloides, Mycelis muralis, Dentaria bulbifera, Galeobdolon luteum, Corydalis-fajok, Isopyrum thalictroides, Gagea lutea, Lathraea squamaria, Anemone ranunculoides, Helleborus purpurascens, Prenanthes purpurea, Aconitum variegatum subsp. gracile, Senecio nemorensis subsp. fuchsii, Scopolia carniolica, Ranunculus lanuginosus, Daphne mezereum, Myosotis sylvatica, Polygonatum verticillatum, Lunaria rediviva, Dentaria glandulosa, Primula vulgaris, Knautia drymeia, Dentaria enneaphyllos, Ruscus hypoglossum, Luzula forsteri, Lathyrus venetus, Cyclamen purpurascens.

Alegységek: északi-középhegységi bükkös (Melitti-Fagetum), Laureolo-Fagetum, hegyvidéki bükkös (Aconito-Fagetum).

Törmeléklejtő erdők, szurdokerdők és sziklai bükkösök (K6)

Definíció: Fejletlen talajokon kis kiterjedésű állományokban megjelenő, intrazonális, elegyes lombú, mezofil fajokban túlsúlyos, gyakran reliktummegőrző erdők.

Abiotikus jellemzés: Mészkő, dolomit, olykor andezit alapkőzeten, szálban álló sziklákon vagy mozgó sziklatömbökön, illetőleg sziklafalak alatt mozgó kőzettörmelékmezőn, a törmelék között felgyülemlett fekete humuszon alakulnak ki. A mikroklíma hűvös, a besugárzás általában csekély és a légnedvesség magas. Tekintélyes számú, a zonális erdőkből hiányzó ritka faj fenntartói. A talajaikban erős a nitrifikációs aktivitás és a cellulózbontó baktériumok aktivitása. A további jellemzést az alegységeknél adjuk meg.

Törmeléklejtő erdő (Mercuriali-Tilietum). A törmeléklejtő erdő állományalkotója a Tilia platyphyllos és alfajai, a Fraxinus excelcior, hozzájuk az Acer platanoides vegyül. Jellegzetes képét a mohos mészkőtömbök közé ékelt, vénhedt hárstuskókból koszorúszerűen kihajló törzsek adják. A cserjeszintben tömeges a magasra növő Cornus mas. A tavaszi hagymás-gumós aszpektus gazdag, sok a nitrofiton.

Jellemző fajok: Waldsteinia geoides, Geranium lucidum, Gagea minima, Omphalodes scorpioides, Mercurialis perennis, Melica uniflora.

Phyllitidi-Aceretum, andezit szurdokerdő (Parietario-Aceretum). Szűk, zárt, kis besugárzású sziklás, kőgörgeteges völgyek talpain vagy oldalain, előző mészkövön, utóbbi andeziten alakul ki. A lombkoronaszintben a Fraxinus excelsior, Acer pseudoplatanus, Fagus sylvatica uralkodnak. Az aljnövényzetben sok a nitrogénjelző társulásközömbös elem.

Jellemző fajok: Lunaria rediviva, Anthriscus nitida, Phyllitis scolopendrium, Scopolia carniolica, Polystichum aculeatum, Moehringia muscosa, Aegopodium podagraria, Oxalis acetosella, Geranium phaeum és egy sereg jellemző mohafaj.

Sziklai bükkös (Seslerio-hungaricae-Fagetum). A Bükk hegység bükköseinek zónájában, a legmeredekebb sziklás, finomtörmelékes lejtők rendzináján, csaknem kizárólagosan dolomiton kapott lábra. Az alacsony és rosszul záródó lombkoronaszintet a letörpülő bükk alkotja olykor kocsánytalan tölggyel. A Taxus baccata termőhelye. A cserjeszint fejletlen, kora tavaszi aszpektusa alig van. Fajkészlete egyedülálló, számos jégkori maradvánnyal.

Jellemző fajok: Sesleria hungarica, S. varia, Calamagrostis varia, Allium victorialis, Centaurea mollis, Cirsium erisithales, Rubus saxatilis, Aquilegia vulgaris, Cephalanthera longifolia, C. rubra, C. damasonium, Epipactis atrorubens.

Sziklai hárserdő (Tilio-Sorbetum). A Bükk hegység különleges maradványerdeje rendkívüli, csak kevés helyen ismétlődő termőhelyen. A karsztfennsík legmagasabb csúcsainak északi letörésén, hideg északi szeleknek kitett észak-északkeleti, legmeredekebb 50-60 fokos lejtőkön, a legmélyebben bevájt szurdokvölgyek felső felében alakult ki. Talaja nedves mészkőrendzina. A lombkoronaszintet Tilia-fajok, Sorbus aucuparia, S. aria kisfajok, Acer pseudoplatanus alkotják. A társulás a megelőzően tárgyalt Seslerio-Fagetum mészkövi megfelelője, helyettesítője, a maradványfajok is részben közösek.

Jellemző fajok: Calamagrostis varia, Centaurea mollis, Clematis alpina, Valeriana tripteris, Cimicifuga europaea, Arabis alpina, Saxifraga paniculata, S. adscendens.

Üde mészkerülő tölgyesek és bükkösök (K7)

Definíció: Humid klímájú területek szilikáttartalmú kőzetein kialakult csökkent növekedésű, cserjeszint nélküli, többnyire mohagazdag szálerdők.

Jellemzés: Többnyire a gyertyános-tölgyes és a szubmontán bükkös övben alakulnak ki edafikusan, gyakran extrazonálisan. Alacsony, rossz növekedésű szálerdők. A társulás tölgyes vagy bükkös jellege gyakran az erdészeti beavatkozás hatásának következménye. A termőhelyek főleg a Fagus sylvatica és a Quercus petraea számára kedvezőek, kísérő fajként gyakori a Betula pendula, Populus tremula, Sorbus aucuparia. A kontinentális klímájú területeken a gyepszint típusalkotó fajai főleg füvek, a kiegyenlített, hűvösebb klímájú területeken félcserjék és mohák válnak uralkodóvá. Grániton, andeziten, tufán, agyagpalán, különböző homokköveken alakulnak ki, ahol a nedves klíma hatására nitrogénben szegény podzolosodó barna erdőtalajok vagy valódi podzol talajok fejlődnek ki. Általános veszély a természetes állományok rohamos csökkenése és az erdők nagymérvű átalakítása haszonfaültetvényekké, amely a talajok degradálódását, terméketlen csarabos fenyérek vagy gazdaságilag értéktelen nyírligetek kiterjedését vonja maga után.

Jellemző fajok: Deschampsia flexuosa, Luzula luzuloides, Calluna vulgaris, Molinia arundinacea, Calamagrostis arundinacea, Agrostis capillaris, Vaccinium myrtillus, V. vitis-idaea, Dactylorhiza sambucina, D. pallens, Corallorhiza trifida, Huperzia selago, Diphasium complanatum, Moneses uniflora, Orthilia secunda, Pyrola rotundifolia, Melampyrum pratense, Veronica officinalis, Genista germanica, G. pilosa, Hieracium spp., Galium rotundifolium, Gentiana asclepiadea, Dryopteris carthusiana, Phegopteris connectilis, Prenanthes purpurea, Hypericum montanum, Chamaecytisus supinus.

Alegységek: nyugat-dunántúli mészkerülő bükkös (Galio rotundifolio-Fagetum), közephegységi mészkerülő bükkös (Luzulo-Fagetum), mecseki mészkerülő bükkös (Sorbo torminalis-Fagetum), mészkerülő gyertyános-tölgyes (Luzulo-Carpinetum), gesztenyés-tölgyes (Castaneo-Quercetum), mecseki mészkerülő tölgyes (Luzulo forsteri-Quercetum).

Zárt száraz lomboserdők (L)

Mészkedvelő és melegkedvelő tölgyesek (L1)

Definíció: Közepes növekedésű, de záródó, dús cserjeszintű és fejlett gyepszintű, sok déli elterjedésű fajt tartalmazó domb- és hegyvidéki tölgyesek.

Jellemzés: Meleg, délies kitettségű lejtőkön összefüggő nagyobb állományokat is alkothatnak, olykor platóhelyzetben klímazonális társulásként lépnek fel. Mészkő, dolomit, gabbró, riolit, riolittufa, andezit, agyag alapkőzet egyaránt megfelelő számukra. Talajuk gyakran gazdag kalcium-ionokban, fekete vagy barna rendzina, agyagos mullranker, barna erdőtalaj. Átlagos famagasságuk 8-12 m, gyakran egy második lombkoronaszint is kifejlődik. A cserjeszint is, a gyepszint is jól fejlett. A felső szintet leggyakrabban a Quercus pubescens és Quercus cerris alkotják, nyugaton Fraxinus ornus-szal. Állományaik helyén a Középhegységekben sok ponton vagy kiterjedt fenyőtelepítéseket vagy lejtőlábi szőlőket, gyümölcsösöket (mandula, őszibarack) találunk.

Jellemző fajok: Cotinus coggygria, Crataegus monogyna, Rhamnus catharticus, Euonymus verrucosa, Prunus spinosa, Coronilla varia, Lithospermum purpureo-coeruleum, Brachypodium pinnatum, Laser trilobum, Peucedanum cervaria, Polygonatum odoratum, Verbascum austriacum, Vicia sparsiflora, Coronilla coronata, Mercurialis ovata, Limodorum abortivum, Carex hallerana, Euphorbia epithymoides, Carex michelii, Iris graminea subsp. pseudocyperus, I. variegata, Pulmonaria mollis, Aconitum anthora, Chamaecytisus albus, Melica picta.

Alegységek: Orno-Quercetum, kutyatejes molyhostölgyes (Euphorbio-Quercetum), Rusco-Orno-Quercetum, Corno-Quercetum, Cirsio pannonici-Quercetum, andezit törmeléklejtő erdő (Poo pannonicae-Quercetum).

Cseres-tölgyesek (L2)

Definíció: Dombvidékeink mély talajon kialakult klímazonális tölgyese, leggyakrabban a cser (Quercus cerris) és a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), helyenként a kocsányos tölgy (Quercus robur) elegyes állományai, gyepszintjükben fűfélék és sásfélék dominálnak, sok pillangós virágúval.

Jellemzés: Magas, jó növekedésű és idős korukban jól záródó erdők, cserjeszintjük közepesen vagy gyengén fejlett. Az eredeti növénytakaróban nagy kiterjedést elérő erdőtársulás. Általában 250-450 (kivételesen 600) m tszf. magasságokban fejlődik ki. A legkülönbözőbb alapkőzeteken előfordulnak, közömbös kémhatású vagy enyhén savanyú talajokon, gyakran barna erdőtalajon. Fajgazdagságuk jelentős, specialitásokban-ritkaságokban viszont eléggé szegények. Ezt az erdőt érintette legerősebben a kocsánytalan tölgy járványos tölgypusztulása. A használat, a turizmus miatt a fajösszetétel erősen átalakulhat.

Jellemző fajok: Festuca heterophylla, Carex montana, Poa nemoralis, Melica uniflora, Trifolium, Hieracium, Vicia-fajok és különösen a Vicia cassubica, Chrysanthemum corymbosum, Campanula persicifolia, Digitalis grandiflora, Potentilla alba, P. micrantha.

Alegységek: középhegységi cseres-tölgyes (Quercetum petraeae-cerris), genyőtés cseres-tölgyes (Asphodelo-Quercetum roboris-cerris), mecseki cseres-tölgyes (Potentillo micranthae-Quercetum), sédbuzás tölgyes (Deschampsio-Quercetum cerris).

Lombelegyes, tölgyes jellegű sziklai maradványerdők (L3)

Definíció: Üledékes kőzeteken kifejlődött, kis kiterjedésű állományokat alkotó, elegyes lombú, maradványfajokban gazdag lombelegyes erdők.

Jellemzés: A középhegységekben dolomiton vagy mészkövön, sziklatörmeléken, kőtömbökön nőnek. Talajuk váztalaj vagy fekete rendzina. Rossz növekedésű erdők, legtöbbször véderdők, vagy véderdő jellegűek. Közös sajátságuk, hogy bennük a tölgyes fajok kis túlsúlya alakul ki; hogy ritka, specialista maradványfajok gyűjtőhelyei. További jellemzésüket az alegységeknél adjuk meg.

Elegyes karszterdő (Fago-Ornetum). Az elegyes karszterdő dolomithegyeink meredek, északra-északnyugatra hajló lejtőin, hűvös mikroklímában fejlődik ki. A bükk letörpülése igen jellemző. A cserjeszint eléggé fejlett, a gyepszint borítása változó. Állományalkotó a Fagus sylvatica mellett a Fraxinus ornus. A lombkoronaszintben berkenyék (a Sorbus torminalis és S. aria egy-egy tájban endemikus állandósult hibridjei), hársak és tölgyek is elegyednek. Természetvédelmi értékük igen nagy, főleg a számos glaciális maradványfaj miatt.

Jellemző fajok: Carex alba, Calamagrostis varia, Festuca amethystina, Carduus glaucus, Rubus saxatilis, Allium victorialis.

Hárs-kőris sziklaerdő (Tilio-Fraxinetum). Északi-középhegységi elterjedésű erdőtársulás, exponált sziklás gerinceken és hegycsúcsokon, szálban álló sziklákon és mozgó sziklatömbökön, elsősorban mészkövön, de gabbrón, andeziten (periglaciális sziklatörmelék-fáciesen) is. A lombkorona hézagos, lazán záródó, a fák gyakran csúcsszáradtak. A legfelső szintben Fraxinus excelsior és Tilia platyphyllos, ill. alfajai uralkodnak, melléjük más fajok szórványosan elegyedhetnek. Fává nőhet a Cornus mas. A cserjeszint gazdag. A kora tavaszi hagymás-gumós aszpektus jól fejlett, jellemző egy sor nitrofiton jelenléte is. Az erdő tanúskodik a pannon vegetáció jégkorszak utáni történetének egy korai fázisáról (mogyoró kor, ill. kevert tölgyesek kora); eredetét innen származtatjuk.

Jellemző fajok: Aconitum anthora, Carex brevicollis, Hesperis matronalis subsp. candida, H. matronalis subsp. vrabelyiana, Carduus collinus, Asyneuma canescens, Scutellaria altissima, Melica picta, Geranium lucidum, Waldsteinia geoides.

Száraz mészkerülő tölgyesek (L4)

Definíció: Szilikáttartalmú kőzeteken kifejlődött, cserjeszint nélküli, főleg kocsánytalan tölgy uralta erdők.

Jellemzés: Grániton, andeziten, andezittufán, agyagpalán, homokkövön, riolittufán fejlődhetnek ki. Talajuk savanyú kémhatású, fejletlen, gyakran kőzettörmelékes, humuszban szegény barna erdőtalaj, podzolosodó erdőtalaj. A meredek lejtő miatt a talajlehordódás állandó, a talajerózió az erdők megújulását is megnehezíti. Termőhelyük a tölgyek közül egyedül a Quercus petraea számára alkalmas. Alacsony, 7-12 m magasságra nővő, lazán záródó erdők. Az aljnövényzetben savanyúságtűrő fajok xerotherm elemekkel elegyednek.

Jellemző fajok: Genista pilosa, Calamagrostis arundinacea, Veronica officinalis, Rumex acetosella, Luzula luzuloides, Hieracium pilosella, Carlina vulgaris, Anthericum ramosum, Anthoxanthum odoratum, Digitalis grandiflora, Hieracium sylvaticum, Viscaria vulgaris, Campanula glomerata, Silene nutans, Solidago virgaurea, Allium montanum, Jovibarba hirta, Cladonia-fajok.

Alegységek: rekettyés tölgyes (Genisto-Quercetum), szilikát sziklaerdő (Sorbo-Quercetum petraeae).