Az esztétika alapfogalmai Hat fogalom története Władisław, Tatarkiewicz Az esztétika alapfogalmai: Hat fogalom története



Yüklə 2,58 Mb.
səhifə1/30
tarix17.11.2018
ölçüsü2,58 Mb.
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   30


Az esztétika alapfogalmai

Hat fogalom története

Władisław , Tatarkiewicz

Az esztétika alapfogalmai: Hat fogalom története

Władisław , Tatarkiewicz


Tartalom

1. ELŐSZÓ Error: Reference source not found

2. BEVEZETÉS Error: Reference source not found

1. 1. Error: Reference source not found

2. 2. Error: Reference source not found

3. első fejezet MŰVÉSZET: A FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A MŰVÉSZET KORAI FOGALMA Error: Reference source not found

2. 2. VÁLTOZÁSOK AZ ÚJKORBAN Error: Reference source not found

3. 3. A SZÉPMŰVÉSZETEK Error: Reference source not found

4. 4. ÚJ VITÁK A MŰVÉSZET TERJEDELMÉRŐL Error: Reference source not found

5. 5. VITÁK A MŰVÉSZET FOGALMÁRÓL Error: Reference source not found

6. 6. A DEFINÍCIÓRÓL VALÓ LEMONDÁS Error: Reference source not found

7. 7. ALTERNATÍV DEFINÍCIÓ Error: Reference source not found

8. 8. DEFINÍCIÓK ÉS ELMÉLETEK Error: Reference source not found

9. 9. A JELENKOR Error: Reference source not found

4. második fejezet A MŰVÉSZET OSZTÁLYOZÁSÁNAK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A MŰVÉSZETEK FELOSZTÁSA (ókor) Error: Reference source not found

2. 2. A SZABAD ÉS A MECHANIKAI MŰVÉSZETEK FELOSZTÁSA (középkor) Error: Reference source not found

3. 3. ÚJ FELOSZTÁS UTÁNI KUTATÁS (reneszánsz) Error: Reference source not found

4. 4. A MŰVÉSZETEK FELOSZTÁSA SZÉPMŰVÉSZETEKRE ÉS MECHANIKAI MŰVÉSZETEKRE (felvilágosodás) Error: Reference source not found

5. 5. A SZÉPMŰVÉSZETEK FELOSZTÁSA (jelenkor) Error: Reference source not found

5. harmadik fejezet MŰVÉSZET: A MŰVÉSZET KÖLTÉSZETHEZ VALÓ VISZONYÁNAK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A MI MŰVÉSZET-FOGALMUNK ÉS A GÖRÖG MŰVÉSZET-FOGALMAK Error: Reference source not found

2. 2. A MŰVÉSZET FOGALMA Error: Reference source not found

3. 3. A KÖLTÉSZET FOGALMA Error: Reference source not found

4. 4. A SZÉPSÉG FOGALMA Error: Reference source not found

5. 5. A KREATIVITÁS FOGALMA Error: Reference source not found

6. 6. APATÉ, KATARZIS, MIMÉZIS Error: Reference source not found

7. 7. PLATÓN: A KÖLTÉSZET KÉT FAJTÁJA Error: Reference source not found

8. 8. ARISZTOTELÉSZ: A KÖLTÉSZET ELSŐ KÖZELEDÉSE A KÉPZŐMŰVÉSZETHEZ Error: Reference source not found

9. 9. A HELLÉNISZTIKUS KOR: A KÖLTÉSZET MÁSODIK KÖZELEDÉSE A KÉPZŐMŰVÉSZETHEZ Error: Reference source not found

10. 10. A KÖZÉPKOR: A KÖLTÉSZET ÉS A KÉPZŐMŰVÉSZET ÚJBÓLI SZÉTVÁLÁSA Error: Reference source not found

11. 11. AZ ÚJKOR: A KÖLTÉSZET VÉGSŐ KÖZELÍTÉSE A MŰVÉSZETHEZ Error: Reference source not found

12. 12. A KÖLTÉSZET ÉS A FESTÉSZET ÚJBÓLI SZÉTVÁLÁSA Error: Reference source not found

6. negyedik fejezet A SZÉP: A FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A FOGALOM EVOLÚCIÓJA Error: Reference source not found

2. 2. A NAGY ELMÉLET Error: Reference source not found

3. 3. KIEGÉSZÍTŐ TÉZISEK Error: Reference source not found

4. 4. FENNTARTÁSOK Error: Reference source not found

5. 5. MÁS ELMÉLETEK Error: Reference source not found

6. 6. A NAGY ELMÉLET VÁLSÁGA Error: Reference source not found

7. 7. MÁS TIZENNYOLCADIK SZÁZADI ELMÉLETEK Error: Reference source not found

8. 8. A VÁLSÁG UTÁN Error: Reference source not found

9. 9. A MÁSODIK VÁLSÁG Error: Reference source not found

10. 10. KÖVETKEZTETÉS Error: Reference source not found

7. ötödik fejezet A SZÉP: A KATEGÓRIA TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A SZÉPSÉG VÁLTOZATAI Error: Reference source not found

2. 2. ALKALMASSÁG Error: Reference source not found

3. 3. ORNAMENTUM Error: Reference source not found

4. 4. CSINOSSÁG Error: Reference source not found

5. 5. BÁJ Error: Reference source not found

6. 6. KIFINOMULTSÁG Error: Reference source not found

7. 7. FENSÉGESSÉG Error: Reference source not found

8. 8. KETTŐS SZÉPSÉG Error: Reference source not found

9. 9. RENDEK ÉS STÍLUSOK Error: Reference source not found

10. 10. KLASSZIKUS SZÉPSÉG Error: Reference source not found

11. 11. A ROMANTIKUS SZÉPSÉG Error: Reference source not found

8. hatodik fejezet A SZÉPSÉG: AZ OBJEKTIVIZMUS ÉS A SZUBJEKTIVIZMUS VITÁJA Error: Reference source not found

1. 1. AZ ANTIKVITÁS Error: Reference source not found

2. 2. A KÖZÉPKOR Error: Reference source not found

3. 3. A RENESZÁNSZ Error: Reference source not found

4. 4. A BAROKK Error: Reference source not found

5. 5. A FELVILÁGOSODÁS Error: Reference source not found

9. hetedik fejezet FORMA: EGY TERMINUS ÉS ÖT FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A FORMA A TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

2. 2. A FORMA B TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

3. 3. A FORMA C TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

4. 4. A FORMA D TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

5. 5. A FORMA E TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

6. 6. MÁS FORMÁK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

7. 7. A FORMA ÚJ FOGALMAI Error: Reference source not found

10. nyolcadik fejezet KREATIVITÁS: A FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A KREATIVITÁS NÉLKÜLINEK LÁTOTT MŰVÉSZET Error: Reference source not found

2. 2. A TERMINUS TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

3. 3. A FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

4. 4. CREATIO EX NIHILO Error: Reference source not found

5. 5. A KREATIVITÁS JELENKORI FOGALMA Error: Reference source not found

6. 6. PÁNKREÁCIONIZMUS Error: Reference source not found

7. 7. A MŰVÉSZ KREATIVITÁSA Error: Reference source not found

11. kilencedik fejezet MIMÉZIS: A MŰVÉSZET VALÓSÁGHOZ VALÓ VISZONYÁNAK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A „MIMÉZIS” FOGALMÁNAK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

2. 2. A MÚLT MÁS ELMÉLETEI Error: Reference source not found

3. 3. A REALIZMUS FOGALMÁNAK TÖRTÉNETÉBŐL Error: Reference source not found

12. tizedik fejezet MIMÉZIS: A MŰVÉSZET TERMÉSZETHEZ ÉS VALÓSÁGHOZ VALÓ VISZONYÁNAK TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. MŰVÉSZET ÉS TERMÉSZET Error: Reference source not found

2. 2. MŰVÉSZET ÉS IGAZSÁG Error: Reference source not found

13. tizenegyedik fejezet AZ ESZTÉTIKAI ÉLMÉNY: A FOGALOM TÖRTÉNETE Error: Reference source not found

1. 1. A KEZDETEK Error: Reference source not found

2. 2. A FELVILÁGOSODÁS KORA Error: Reference source not found

3. 3. AZ UTOLSÓ SZÁZ ÉV Error: Reference source not found

4. 4. A HAGYATÉK Error: Reference source not found

14. ÖSSZEGZÉS Error: Reference source not found

15. BIBLIOGRÁFIA Error: Reference source not found

16. NÉVMUTATÓ Error: Reference source not found

17. ILLUSZTRÁCIÓK Error: Reference source not found

18. Impresszum Error: Reference source not found

Tárgymutató Error: Reference source not found
1. fejezet - ELŐSZÓ

Az esztétikatörténetet, mint a többi tudomány történetét is, kétféleképpen lehet tárgyalni: vagy azoknak az embereknek a történeteként, akik megalkották ezt a tudományterületet, vagy a kutatás során felmerült és megoldott kérdések történeteként. A jelen könyv szerzőjének korábbi esztétikatörténete (három kötetben, 1960–1968; angol kiadása: 1970–1974) az emberek története volt: azoké az íróké és képzőművészeké, akik az elmúlt évszázadok során hangot adtak a szépséggel és a művészettel, a formával és a kreativitással kapcsolatos elképzeléseiknek. A jelen könyv ugyanehhez a témához tér vissza, ám másként: mint az esztétikai kérdések, fogalmak és elméletek történetéhez. A korábbi és a jelenlegi könyv tárgya részben ugyanaz, de csak részben: a korábbi könyv ugyanis a tizenhetedik századnál véget ért, míg a jelen munka a jelenkorig tárgyalja a témát. Márpedig a tizennyolcadik és a huszadik század között sok minden történt az esztétikában. Az esztétika önálló tudományként csak ebben az időszakban lett elfogadottá és kapott saját nevet, és olyan elméleteket hozott létre, melyekről korábbi tudósok és művészek nem is álmodtak.

Mindazonáltal a jelen könyv elég közel áll a régihez, s ezzel együtt ahhoz, hogy annak kiegészítéseként vagy konklúziójaként lehessen olvasni – mintegy negyedik köteteként. Az anyag részleges átfedései miatt elkerülhetetlenül vannak benne ismétlések. Az esztétikatörténetben, mint ahogyan más diszciplínákban is, vannak olyan fogalmak és elméletek, melyeket a téma semmilyen tárgyalása nem hagyhat figyelmen kívül. Ebben a tekintetben igaza volt az ókori Empedoklésznek, aki úgy gondolta: ha egy gondolatot érdemes kimondani, akkor megismételni is érdemes. Ez az első dolog, amit egy ilyen előszóban meg kell említeni.

A második kérdés a korszakolás problémája. Minden könyvnek, mely egy hosszú időszakot fog át, valamilyen módon fel kell osztania azt. A jelen könyv egy egyszerű, négy részre való felosztást – ókor, középkor, újkor és jelenkor – alkalmaz. Az ókor és a középkor közötti határt Plótinosz és Ágoston közé teszi, a középkor és az újkor közöttit Dante és Petrarca közé, az újkor és a jelenkor közöttit pedig a tizenkilencedik-huszadik század fordulójára: ez az időszak jelenti ugyanis annak a folytonos evolúciónak a töréspontját, mely változásokkal ugyan, de megkérdőjelezetlenül haladt a tizenötödiktől a tizennyolcadik századig.

Egy harmadik dolgot is meg kell említenem. Egy eszmetörténetben a szerző vagy teljes leltárát, vagy csak válogatását adja annak, amit a századok során az adott témáról írtak vagy gondoltak. A leltárkészítés meghaladja egyetlen ember képességeit, továbbá kevésbé sürgető feladatnak is tűnt, mint meghatározni a szépséggel, a művészettel, a formával és a kreativitással kapcsolatos, egymást követő felfogások azon elemeit, melyek különösen meggyőzőnek, mélynek és eredetinek bizonyultak. Másrészt pedig, aki válogatásra vállalkozik, annak jól ismert nehézségekkel kell szembenéznie: amikor megjelöli, hogy egy adott korszakkal kapcsolatban mi számít rendkívül fontosnak vagy jelentősnek, nem tud teljesen elvonatkoztatni saját magától, személyes előítéleteitől és egyéni értékítéleteitől. A történelem korai időszaka nemigen törődött az esztétikával, és még ezeknek a szórványos gondolatoknak is csak egy töredéke maradt fenn, ezért gyakorlatilag a teljes anyagot át lehet tekinteni. A hozzánk közelebbi időszakkal azonban egészen más a helyzet. Itt a történésznek hatalmas anyagból kell válogatnia, és feladatát még jobban megnehezíti a távolság és a perspektíva hiánya, ami elzárja a rálátást.

Az előszóban említést kell tennem a könyvhöz mellékelt bibliográfiáról is. Ez nem teljes bibliográfia (egy teljes bibliográfia, mely az egész európai esztétikatörténetet felöleli, külön könyvet tenne ki). Másfelől a jelen bibliográfia valamivel több tételt tartalmaz, mint amennyit a szövegben idézek. Megadja a szerző által felhasznált műveket, elsődleges és másodlagos forrásokra osztva őket. Az elsődleges források a főszövegben vannak megadva, rövidített formában; az olvasó a teljes címleírást a könyv végén találja meg.

Az utolsó megjegyzés az illusztrációkra vonatkozik; a művészetről és szépségről szóló könyv esetében szükség van rájuk. Egy olyan szöveget, mely csak gondolatokkal foglalkozik, elegendő szinte kizárólag ideák megszemélyesítésével, allegóriákkal, a művészetek és a szépség isteneinek ábrázolásával illusztrálni. Az ezekkel az istenekkel kapcsolatos görög felfogás olyan hosszú életűnek bizonyult, hogy nemcsak a múzsák és Orfeusz ókori képeit, hanem egy tizenhatodik századi Apolló-, illetve Három Grácia-, valamint egy huszadik századi múzsa-ábrázolást is be tudtunk mutatni. Az illusztrációk többsége a művészetek: a hét szabad művészet megszemélyesítése. De van egy Szent Lukács-kép is (aki a festők védőszentjének számított), valamint szerepel a végtelen egy jelenkori allegóriája is. Az illusztrációk másik csoportját a tökéletes emberi arányokra vonatkozó számítások alkotják: Leonardo da Vinci jól ismert rajza, egy kevésbé ismert rajz Le Corbusier-től, és egy még kevésbé ismert Michelangelótól. Ez utóbbi egy olyan példány reprodukciója, melyet az utolsó lengyel király, Stanisław August Poniatowski kapott, az ő gyűjteményéből pedig a Varsói Egyetemi Könyvtár metszetgyűjteményébe került, ahol jelenleg is található.
2. fejezet - BEVEZETÉS

A világ közepére helyeztelek benneteket, hogy amikor körülnéztek, könnyebben lássátok a létezőket. Olyan létezőnek teremtettelek benneteket, mely se nem égi, se nem földi… hogy magatokat formálhassátok meg és hogy felülkerekedhessetek önmagatokon.

Giovanni Pico della Mirandoia:

Oratio de hominis dignitate

1. 1.

Az ember csoportokra osztja a jelenségeket, hogy megragadhassa sokféleségüket: nagyobb rendet és világosságot vihet közéjük, ha a legáltalánosabb kategóriák szerint osztja fel őket. Az európai kultúrában már a klasszikus idők óta készítettek ilyen felosztásokat. Függetlenül attól, hogy a jelenségek szerkezetének feleltek-e meg vagy inkább az emberrel voltak-e összhangban, biztos, hogy a jelenségek nagy felosztásai és ennek legáltalánosabb kategóriái meglepő szívóssággal fennmaradtak a századok során.

1. Az értékek három legmagasabb rendű típusát szokás megkülönböztetni: a jót, a szépet és az igazat. Ezeket sorolta fel Platón (Phaidrosz, 246e), és az európai kultúrában azóta is ezek a legfőbb típusok. Ez a hármas a középkorban is gyakran megjelent a bonum, pulchrum, verum latin képletében, csupán egy kis változtatással: ekkor nem három értéknek, hanem a három transzcendentáliának vagy az ítélet legfőbb három fajtájának nevezték őket. A közelebbi múltban is ezeket tekintették az alapvető értékeknek, például a tizenkilencedik század első felének egyik francia filozófusa, Victor Cousin. Ne felejtsük el, hogy a szépséget a nyugati kultúra hosszú időn át a három legmagasabb rendű érték egyikének tekintette.

2. Három funkciót és életstílust szokás megkülönböztetni: az elméletet, a gyakorlatot és a létrehozást. Ez a felosztás található Arisztotelésznél, és feltételezhetjük, hogy ő állította fel. Rómában Quintilianus ennek alapján készítette el a művészetek hármas felosztását (Inst. Orat. II. 18.1). A skolasztika szemében ez volt a természetes felosztás, és a modern gondolkodásmód is megtartotta. A hétköznapi gondolkodásban és beszédben ez a felosztás gyakran egy leegyszerűsített, nem-arisztoteliánus kettős képletben jelenik meg: mint elmélet és gyakorlat. A jelenkori szembeállítás tudomány és technika között ugyancsak ennek változata. Az alapvető arisztoteliánus hármasságot fejezi ki Kant három kritikája is: A tiszta ész kritikája, A gyakorlati ész kritikája és Az ítélőerő kritikája. Ez a három kritika, ez a három könyv nemcsak a filozófia három részét választotta el egymástól, hanem az emberi érdeklődés és cselekvés három területét is. Amikor a tizenkilencedik századi szerzők, különösen a kantiánusok a filozófiát logikára, etikára és esztétikára osztották, szintén ugyanerre a felosztásra utaltak, csak egyszerűbb megfogalmazásban. Egy másik, ám szintén ezzel rokon felosztás a tudomány–moralitás–művészet hármassága. Ne felejtsük el, hogy az esztétikát a filozófia három része egyikének, a művészetet pedig évszázadokon át az emberi létrehozás és tevékenység három része egyikének tekintették.

A pszichológusok hasonlóképpen különböztetik meg egymástól a gondolkodást, az akaratot és az érzést, olykor jelezve, hogy ez a hármasság az előbbinek (logika–etika–esztétika) vagy az utóbbinak (tudomány–moralitás–művészet) felel meg. Ezek a trichotómiák annyira elterjedtek voltak és ma is annyira azok, hogy értelmetlen lenne felsorolni mindazokat, akik az európai történelem folyamán ekként gondolkodtak. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy az emberi tevékenységnek ezek a nagy trichotómiái az arisztoteliánus filozófia velejárói voltak, ám akkor is megtartották alapjukat, amikor az utóbbi már visszaszorult. Főként Kantnak köszönhetően tértek vissza: nemcsak követői, de ellenfelei is az ő hármas sémájához tartották magukat.

3. Kétféle létezőt szokás megkülönböztetni (a filozófiában és a mindennapi életben is): azt, ami a természet része, és azt, ami az ember alkotása. Ezt a megkülönböztetést a görögök vezették be, akik elválasztották egymástól azt, ami a természetből(φύσει) és azt, ami a művészetből(νόμος, ϑέσει) való. Platón tanúsága szerint a megkülönböztetés a szofistáktól származik (Törvények, X. 889a). Az ókoriak szemében ez a megkülönböztetés különbséget tett aközött, ami független az embertől, és aközött, ami nem az. Másként fogalmazva: azt, ami szükségszerű, és azt, ami másként is lehetne. Prima facie ez a gyakorlati és a társadalmi szférát érintette, ám a művészetre is vonatkoztatták, és a szépség-felfogásra is hatással volt.

A filozófia – szintén már az antikvitásban – ehhez hasonló megkülönböztetést vezetett be, ám más alapon: az objektum és a szubjektum szembeállításának alapján. Arisztotelész volt az, aki egyszerűen és radikálisan elválasztotta egymástól azt, ami „önmagában” van (τὸ κατ’ έαυτόν) és azt, ami „számunkra” van (τὸ προς ᾕμας). Ám ez a megkülönböztetés ugyanígy hozzátartozott a platonikus gondolkodásmódhoz is; az európai gondolkodás történetének mind a platonikus, mind az arisztoteliánus áramlataiban jelen volt. Még inkább a gondolkodás előterébe került az újkorban, Descartes és Kant révén, hogy a későbbiekben aztán az egész filozófiai gondolkodást átjárja. A történelem bizonyos pillanataiban az esztétika legfőbb kérdése az volt: A dolgok vajon önmagukban szépek vagy csak számunkra azok?

4. Kétfajta tudást szokás megkülönböztetni: a mentálist és az érzékit. Az antikvitás az αἴσϑησις és a νόησις korántsem tisztázatlan terminusaiban állította szembe őket – ezt a két fogalmat állandóan használták és állandóan szembeállították egymással. Ezek a fogalmak a modern korban is megmaradtak, és a gondolkodók szenzualistákra és racionalistákra való felosztásának alapjául szolgáltak – egészen a racionalizmus és a szenzualizmus szintézisét megalkotó, „a tudás kettős gyökeréről” szóló kanti tanításig. Ne felejtsük el, hogy az esztétika elnevezés a görög αἴσϑησις kifejezésből származik.

5. A létezés két mozzanatát szokás megkülönböztetni: a komponenseket és azok elrendezését, avagy az elemeket és a formát. Arisztotelész választotta el őket egymástól, és a megkülönböztetés – különféle értelmezésekben – az európai gondolkodásban évszázadokon át fennmaradt. Ne felejtsük el, hogy a forma a művészetről való gondolkodás egyik állandóan visszatérő fogalma.

6. Szintén ki szokták emelni a világnak és a világról szóló nyelvnek, más szóval a dolgoknak és a szimbólumoknak a megkülönböztetését. Ez nem állt mindig a tudomány előterében, különösen a szépséggel és a művészettel foglalkozó tudományok esetében nem, ám a korai görög kultúráig nyúlik vissza, mely már elválasztotta egymástól a dolgot és a dolog nevét: ῥῆμα és ὄνομα.

Isten–szépség–igazság, elmélet–cselekvés–létrehozás, logika–etika–esztétika, műveltség–moralitás–művészet, mentális és érzéki, elemek–formák, dolgok–szimbólumok: mindezek a világ vagy legalábbis az európai gondolkodás alapvető megkülönböztetései és kategóriái. Közéjük tartozik a szépség, a kreativitás, az esztétika, a művészet, a forma is. Kétségtelen, hogy az esztétika és annak alapfogalmai az emberi szellem legáltalánosabb és leghosszabb életű tulajdonai közé tartoznak. És nem kevésbé tartósak a nagy ellentétek sem: kreativitás és megismerés, művészet és természet, dolog és szimbólum.

2. 2.

A) Osztályok. A hasonló dolgokat egymás mellé helyezzük, csoportokra, vagy ahogyan a logikusok nevezik: osztályokra osztjuk, hogy meg tudjuk ragadni őket. Kisebb-nagyobb, olykor pedig hatalmas csoportokat alkotunk belőlük, mint a szépség és a művészet, a forma és a kreativitás csoportjai, amelyeket már említettünk, és amelyekről ez a könyv szól.

Az osztályokat a jelenségek tulajdonságai alapján alkotjuk meg; azonban nem minden közös tulajdonság alapján lehet csoportokat alkotni. A zöld tárgyak osztálya (hogy nem esztétikai példát vegyünk), mely magába foglalja a füvet, a smaragdot, bizonyos papagájokat, a malachitot és még sok más dolgot, nehezen használható, mivel színükön kívül aligha van bármi közös bennük – nemigen lehet mit mondani róluk mint osztályról. Az esztétikában kezdettől fogva a szép, a tetszést kiváltó és a művészi tárgyak osztálya, a forma és a kreativitás osztálya számított használható osztálynak. A művészet teoretikusai és művelői, a tudósok és a művészek is úgy gondolták, sok mindent lehet mondani ezekről az osztályokról; számtalan művet szenteltek e kérdések taglalásának.

Ahhoz, hogy egy osztály használható legyen, fontos, hogy azok a tulajdonságok, melyek alapján az osztály létrejön, határozottak legyenek, és mindig el lehessen dönteni, hogy egy adott tárgy az osztályhoz tartozik-e. A szépség és a művészet, a forma és a kreativitás nem felel meg maradéktalanul ennek a követelménynek. A róluk szóló kötetek mindig is sok vitát váltottak ki. Ennek következtében az újkor megpróbálta vagy kijavítani ezeket az osztályokat, vagy továbbiakkal kiegészíteni őket.

Az esztéták különféle osztályokkal foglalkoznak:

(1) Az osztályok között vannak fizikai dolgok, például építészeti alkotások vagy festmények; ezek a legegyszerűbb, könnyen kezelhető osztályok.

(2) Nyilvánvaló, hogy az esztétikában a pszichikai jelenségek osztályai is megtalálhatók: az esztétákat nemcsak a tetszést kiváltó művek érdeklik, hanem az általuk kiváltott tetszés is.

(3) Az esztétika tárgyai közé nemcsak a térbeli festmények és építészeti alkotások tartoznak, hanem az időben kibontakozó tánc és dal is. Ezek esetében az esztétának nem dolgok, hanem folyamatok és események osztályaival van dolga, valamint a művész tevékenységeinek vagy funkcióinak és a befogadó tevékenységeinek vagy funkcióinak osztályaival.

(4) Az esztéta ezeket a tevékenységeket a művész és a befogadó képességeivel magyarázza; értelmezéskor a képességek osztályait ugyanúgy segítségül hívja, mint a tevékenységek osztályait. Az ókoriak művészeten csak a dolgok előállításához való szakértelmet vagy az erre való képességet értették; számukra a művészet osztályai a szakértelem osztályai voltak.

(5) A művészet és a szépség, a művészet vagy a szépség által kiváltott gyönyör magyarázatakor az esztéta elemzi, összetevőkre és struktúrákra bontja fel őket; ily módon az elemek és a rendszerek osztályait alkotja meg. A rendszerek absztrakciók; következésképpen az esztéta absztrakt tárgyakkal is operál.

Erről a sokféleségről – dolgok, élmények, tevékenységek, képességek, elemek, rendszerek, absztrakciók – nem szabad megfeledkezni, és szem előtt kell tartani, hogy azok az osztályok, melyeket az esztéta tevékenysége során felhasznál, nem olyan egyszerűek és könnyen kezelhetőek, mint a fizikai dolgok osztálya.

B) Terminusok. A dolgokat nevekkel ruházzuk fel, hogy kommunikálni tudjunk másokkal, de már azért is, hogy saját gondolatainkat meg tudjuk fogalmazni. Bizonyos egyedi tárgyaknak tulajdonneveik vannak: majdnem minden személynek, városnak és folyónak, sok hegynek, bizonyos épületeknek, lovaknak és kutyáknak; ugyanígy az építészeti alkotásoknak, a múzeumokban látható festményeknek és szobroknak, a zenei kompozícióknak, a regényeknek és a verseknek is megvan a maguk címe. Az esztéta persze nem annyira egyedi dolgokkal, mint inkább ezek osztályaival foglalkozik, és az osztályok megnevezéséhez nem tulajdonnevekre, hanem valami másra van szükség: nevezetesen generikus nevekre.

Ezek a nevek (terminusok) különféle osztályok nevei: fizikai dolgok, pszichikai jelenségek, folyamatok, képességek osztályainak nevei. Az esztétikai terminusok szerteágazó sokfélesége egyáltalán nem különleges dolog: ugyanez jellemzi a többi tudományt, valamint a hétköznapi nyelvet is. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy az esztétikában alkalmazott terminusok nemcsak dolgok, de tevékenységek, képességek, elemek, struktúrák és absztrakt minőségek terminusait is magukba foglalják.

Íme néhány példa az esztétikában használt különféle terminusokra:

(a) fizikai tárgyakra vonatkozó terminusok, például műalkotások;

(b) pszicho-fizikai tárgyakra vonatkozó terminusok, például művészek és befogadók;

(c) pszichikai folyamatokra vonatkozó terminusok, például esztétikai élmény;

(d) tárgyak együttesére vonatkozó terminusok, például művészet (a „művészek által létrehozott dolgok” értelmében)

(e) tevékenységekre, folyamatokra vonatkozó terminusok, például tánc vagy színházi előadások;

(f) képességekre vonatkozó terminusok, például képzelet, tehetség, ízlés;

(g) elrendezésre vonatkozó terminusok, például forma;

(h) viszonyokra vonatkozó terminusok, például szimmetria;

(i) attribútumokra vonatkozó terminusok, például szépség.

Az esztétika legfontosabb terminusai közé tartoznak az absztrakt terminusok is: nemcsak a szépség és a csúfság, de a fenségesség, a festőiség és a kifinomultság is (úgy tűnik, ezek a szépség változatai), valamint a gazdagság és az egyszerűség, a szabályosság és az arány (melyeket az esztétika a szépség okainak tart).

Sok esztétikai terminus többértelmű, és az adott használatnak megfelelően kerül a fent felsorolt kategóriák valamelyikébe; ez vonatkozik még a „művészet” terminusra is, ami vagy tárgyak együttesét jelöli (d) vagy a létrehozásukra való képességet (f). [A magyar „művészet” kifejezésre ez nem érvényes: az angol „art” esetében, amint erről később Tatarkiewicz részletesen beszél, azért igaz ez, mert a latin ars, illetve a görög tekhné szakértelmet jelentett. – A ford.]

Azalábbi esztétikai terminusokat a könyv következő fejezeteiben gyakran fogjuk használni.

(1) Aművészet[art] terminus egykor az ember egyik képességét jelölte, nevezetesen azt, hogy képes megalkotni olyan dolgokat, melyekre szüksége van. Manapság a terminust inkább ezeknek a tárgyaknak az együttesére alkalmazzuk. Jelentése tehát nem csupán megváltozott, hanem másik kategóriába került át: az (f)-ből a (d)-be.

(2) A szépség egy attribútum neve ((i) kategória), azaz akkor használjuk, amikor egy műalkotás vagy egy látvány szépségéről beszélünk; tágabb értelemben a szép dolgok, a szép attribútummal rendelkező tárgyak jelölésére is használjuk ((a) kategória).

(3) Az esztétikai élmény pszichikai élményre vonatkozó terminus (c).

(4) A forma leggyakrabban nem magukat a dolgokat, hanem részeik elrendezését és azok viszonyait jelöli; azonban bizonyos esetekben a látható, tapintható, kézbe vehető tárgyra vonatkozó terminus. Tehát az (i) és az (a) kategória között ingadozik.

(5) A költészet szintén kétértelmű terminus. Lehet gyűjtőfogalom, például az „a huszadik századi lengyel költészet” kifejezésben ((d) kategória), de lehet a költői minőség szinonimája is, akkor pedig egy attribútumra vonatkozó terminus (i), például a „Chopin műveinek költőisége” kifejezésben.

(6) A kreativitás az esztétikában lehet a kreatív tehetségre, tehát egy bizonyos mentális beállítottságra vonatkozó terminus; de olykor a művész alkotó tevékenységét jelöli. Tehát az (i) és az (e) kategória között ingadozik.

(7) A művészi mimézis és utánzás vagy egy funkcióra (a művész funkciójára), vagy a mű és annak modellje közötti viszonyra vonatkozó terminus lehet. Tehát vagy az (e), vagy a (h) kategóriába tartozik.

(8) A képzelet, a géniusz, az ízlés, az esztétikai érzék nem annyira átélhető pszichikai élményekre vonatkozó terminusok (c), mint inkább feltételezett mentális képességekre vonatkozó terminusok, tehát az (f) típusba tartoznak.

(9) A művészi igazság terminust leggyakrabban a mű és modellje viszonyának jelölésére használják ((h) kategória)), de néha egy közvetlenül tapasztalt minőségre is (c).

(10) A stílus, ha valamilyen jelzővel használják (például klasszikus, romantikus vagy barokk stílus), gyűjtőfogalom (d), az összes klasszikus, romantikus vagy barokk mű együttese értelmében. Ám az ezekre a művekre jellemző attribútumok jelölésére is használják, sőt valószínűleg ez a gyakoribb (i).

Az esztétikában használatos terminusok, mint ahogyan a műveltség más területeinek terminusai is, kétféleképpen alakultak ki és rögzültek. Némelyiket egy csapásra vezette be valaki, mások fokozatosan, észrevétlenül váltak általánosan elfogadottakká. Maga az „esztétika” terminus az előbbiek közé tartozik: Alexander Baumgarten használta 1750-ben. Ehhez hasonló a „szépművészetek” (beaux-arts) elnevezés is, melyet Charles Batteux vezetett be 1747-ben, a szobrászat, a festészet, a költészet, a zene és a tánc jelölésére. Mindazonáltal mindkét terminus – az „esztétika” és a „szépművészetek” – értelme később némi változáson ment keresztül. Más terminusokkal is nagyjából ez a helyzet; jelentésüket megalkotójuk határozta meg, ám későbbi használóik alakítottak rajta.

Az esztétikában használt terminusok túlnyomó többsége azonban nem egyetlen személy döntése révén jött létre, hanem az esztétika a hétköznapi beszédből vette át őket, és aztán észrevétlenül, fokozatosan, az állandó használat révén váltak elfogadottá. Nem mindig alkalmazták konzisztensen ezeket a terminusokat: valaki használta őket, egyesek követték, mások viszont másként használták őket. Ezért a terminusok kétértelművé váltak, vagy idővel megváltozott a jelentésük. Nincs ez másként más tudományokban sem, ám az esztétika különösen sok, változatos és sokféle jelentésű terminust tartalmaz. A sokféle jelentésű terminusok kirívó példája a forma; a művészet pedig a fokozatosan, alig érzékelhetően végbemenő, ám nagyon jelentős következményekkel járó jelentésváltozást példázza.

C) Fogalmak. A terminusoknak kettős funkciójuk van: jelentenek valamit és jelölnek valamit. Például a „fejezet” terminus az építészetben az oszlop felső részét jelenti, mely összeköti az oszloptörzset a koronapárkányzattal, viszont a világon megtalálható összes fejezetet, azok teljes osztályát jelöli; egyetlen jelentése van, és mérhetetlen számú tárgyat jelöl. Építészetelméleti terminus. Noha az esztétikai terminusok természetesen elvontabb jelentésűek, funkcióik ugyanezek.

Egy terminus jelentése lényegében az, amit fogalomnak nevezünk. A fejezet, a műalkotás vagy a szépség fogalmával rendelkezni nem más, mint úgy használni a „fejezet”, a „műalkotás” vagy a „szépség” terminusokat, hogy ismerjük jelentésüket: továbbá annyi, mint elkülöníteni a tárgyak között a fejezetek, a műalkotások vagy a szépség osztályait. Fogalom, terminus, osztály – ezek ugyanannak a műveletnek különböző aspektusai: ez a művelet pedig az egymáshoz hasonló tárgyak elkülönítése a világtól, illetve egy csoportba foglalása.

D) Definíció. Definíciónak nevezzük az olyan mondatot, mely megadja egy terminus jelentését. Másként fogalmazva: egy terminus definíciója egy olyan mondat, mely megadja a terminusnak megfelelő fogalmat. Megint másként: a terminus által jelölt tárgy–osztály megadása. Legegyszerűbben fogalmazva: egy terminus megvilágítása. A definíció mindig mondat formájú: a mondat szubjektuma a terminus, predikátuma pedig a terminusnak megfelelő fogalom. Például az „a fejezet az oszlop felső része” definíció ekvivalens a következő mondattal: „A ’fejezet’ terminus az oszlop felső részét jelöli”. Kétfajta definíció van: az egyikre akkor van szükség, amikor egy új terminus bevezetésekor meg kell határozni, hogyan értendő a terminus. Aki ilyen definíció megalkotására vállalkozik, teljesen szabadon járhat el: bármilyen terminust választhat, és olyan jelentést adhat neki, amilyet csak akar. Ilyen szabadon járhattak el például azok a művészettörténészek, akik fél évszázaddal ezelőtt definiálták a „Stanisław August (király) korabeli stílust”, mert előttük soha senki nem különített el ilyen stílust, és a terminust soha nem használták. Ma már a művészettörténészek nem rendelkeznek ezzel a szabadsággal – figyelembe kell venniük, elődeik hogyan definiálták, és kortársaik hogyan használják ezt a terminust. Nem az a dolguk, hogy meghatározzák, hogyan értsük a terminust, hanem az, hogy megállapítsák, hogyan szokták érteni a terminust: ez a második fajta definíció. Az első különféle jelentésekkel ruház fel, a második pedig felfedi ezeket a jelentéseket; az előző alkot, az utóbbi megállapít. Az előbbi nem vet fel semmilyen problémát, mivel alapvetően kötetlen és szabad, az utóbbi viszont azt a problémát veti fel, hogy milyen módszerrel lehet eldönteni, hogyan használnak egy terminust, és hogy miként kell reprodukálni a jelentését. Szókratész óta ismétlik, hogy az indukció módszerét kell alkalmazni, ám az is Szókratész óta ismeretes, hogy definiáláskor nehéz hatékonyan alkalmazni az indukciót. És mégis, a tudományos gyakorlatban a második fajta definíció a fontosabb, erre van szükség gyakrabban. Igaz, hogy a tudományban és a hétköznapi nyelvben is időről időre új terminusok jelennek meg; mindazonáltal az olyan általános fogalmak területén, mint amilyen az esztétika, erre ritkán kerül sor.

Annyi biztos, hogy az esztétikának azok az alapfogalmai, melyeket vizsgálni fogunk, nem adnak rá lehetőséget, hogy új javaslatokat tegyünk – az esetek túlnyomó többségében a fogalmak és azok terminusai már rögzítettek, és használják őket, tehát csak meg kell őket állapítani. Hogyan kell ezt megtenni? Még az olyan egyszerű fogalmakat, amilyen a „fejezet”, sem szokás és nem is lehetséges indukció révén (teljesen) definiálni; az ennél összetettebb fogalmakra pedig – mint például a szépség vagy a forma – ez még inkább igaz. Más eljárásra van szükség: sorra kell venni a példákat, megpróbálva a lehető legkülönfélébbeket kiválasztani. Persze ez sem tévedhetetlen módszer, de nehéz lenne jobbat találni.

Egy terminus definíciója csak a legelső lépés a dolgok megismerésénél: miután a definíció elkülönítette a dolgok egy osztályát, meg kell határozni az osztály tulajdonságait. Az ezeket a tulajdonságokat meghatározó kijelentéseket nevezzük elméleteknek. Egy osztály ismerete egy (egyszerű) definíciót és (kisebb vagy nagyobb számú) elméletet foglal magában. A definíció quid nominis, míg az elméletek quid rei. Mindazonáltal a kettő hatással lehet egymásra. Például ha egy oszlop felső részét fejezetnek nevezzük, akkor nyilvánvalóan minden fejezet egy oszlop felső része. Ugyanígy az elméletet is használhatjuk egy definíció helyettesítőjeként.

Feliks Jaroński egy egyszerű példán mutatta meg (O filozofii,1812), mi a különbség a definíció és az elmélet között: amikor azt mondjuk, hogy a levegő „a földet körülvevő gáz”, az egy definíció, viszont amikor azt mondjuk, hogy nitrogén és hidrogén elegye, az egy elmélet. Ezt a két dolgot az esztétikában is elválasztjuk egymástól. Aquinói Tamás kijelentése, mely szerint „a szép dolgok azok, melyeket tetszéssel szemlélünk”, a szépség definíciója; az az állítása pedig, hogy „a szépség a tökéletességtől, az aránytól és a ragyogástól függ”, a szépség elmélete.

Csak kivételes gondolkodók, mint Platón vagy Arisztotelész, Aquinói Tamás vagy Kant definiálták módszeresen a szépséget vagy a művészetet, elválasztva a definíciót az elmélettől. A szépséggel és a művészettel kapcsolatos korai szövegek anélkül használják ezeket a fogalmakat, hogy különálló definíciót adnának róluk; a definíciót az esztétikatörténésznek kell rekonstruálnia.

Az esztétikatörténetben az egymást követő nemzedékek nem ugyanazokat a definíciókat és elméleteket használták. Mindkettő fokozatosan alakult ki és változott. A szépségre és a művészetre, a formára és a kreativitásra vonatkozó jelenkori elképzelések számos, egymást követő kísérlet eredményei, melyek különböző nézőpontokból és különböző módszereket alkalmazva jöttek létre. Ezeket a kísérleteket a különféle megfontolások még bonyolultabbá teszik; a kezdeti fogalmi hálót nem könnyű összeegyeztetni a későbbi elképzelésekkel. Az egymást követő formációk úgy fedik át egymást, mint amikor többször exponálják ugyanazt a fényképlemezt: a létrejövő kontúrok természetesen elmosódottak lesznek. Ezen túlmenően, az esztétikába fokozatosan bekerülő fogalmak különféle területekről származnak: a filozófiából, a művészek műtermeiből, a képzőművészeti és az irodalomkritikából, valamint a hétköznapi beszédből; márpedig ugyanaz a kifejezés a különböző területeken gyakran mást és mást jelent. A kiemelkedő írók, képzőművészek és tudósok is rajta hagyták saját kéznyomukat a fogalmakon, és felfogásuk gyakran eltért a másikétól. A fogalmakat tudósok használták és használják, ám nagyrészt érzelmeket jelölnek, melyek ellenállnak a tudományos tárgyalásnak.

A történésznek szembe kell szállnia a szinonimákkal és a homonimákkal; a fennmaradt és rendelkezésre álló szövegekben sok olyan kifejezést talál, melyeknek ugyanaz a jelentésük, és sok olyat, melyeknek több jelentésük van. Olykor pedig annyira kusza fogalmakat talál, hogy hasonló feladattal kell szembenéznie, mint az erdésznek, akinek új ösvényeket kell vágnia az erdei bozótba, vagy legalábbis ki kell igazítania a régieket.



: tartalom -> tamop425
tamop425 -> Rényi, András Művészettörténet. Bevezetés
tamop425 -> Népegészségügyi genomika Tartalom
tamop425 -> Emission transmission
tamop425 -> Elektrodinamika Nagy, Károly Elektrodinamika
tamop425 -> Introduction to the Chemistry of Foods and Forages János Csapó Introduction to the Chemistry of Foods and Forages
tamop425 -> Matematikai geodéziai számítások Ellipszoidi számítások, ellipszoid, geoid és terep metszete Dr. Bácsatyai, László Matematikai geodéziai számítások : Ellipszoidi számítások, ellipszoid, geoid és terep metszete
tamop425 -> A szárazföldi növények evolúciója és rendszertana Vezérfonal egy nem is olyan könnyű tárgy tanulásához Podani, János a szárazföldi növények evolúciója és rendszertana: Vezérfonal egy nem is olyan könnyű tárgy tanulásához
tamop425 -> Botanika III. Bevezetés a növénytanba, algológiába, gombatanba és funkcionális növényökológiába Szerkesztette Tuba, Zoltán, Szerdahelyi, Tibor, Engloner, Attila, és Nagy, János
tamop425 -> Magyarország fa- és cserjefajai dr. Bartha, Dénes Magyarország fa- és cserjefajai


Dostları ilə paylaş:
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   30


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2017
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə