Bóna, István Cseh, János, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Nagy, Margit, Aquincumi Múzeum Tomka, Péter, Xántus János Múzeum

Avar–langobard kapcsolatok Bajan kagán és avar serege az Alboin langobard királlyal kötött, a langobard királynő, Chlodoswintha és testvére, Sigisbert frank király által közvetített 567. évi szövetségi szerződés következtében jutott a Kárpát-medencébe és Gepidia birtokába. Az avar inváziós sereg ellátását Alboin a langobard állatállomány tizedével biztosította. 568-ban Alboin új – Bizánc ellen irányuló avar–langobard szerződés keretében adja át az avaroknak Pannoniát. Az 580-as években az itáliai anarchiát kihasználva Maurikios bizánci császár (582–602) kormányzata az avarok elleni támadásra igyekszik megnyerni Foroiulium langobard hercegeit, háborúra azonban nem kerül sor. Nem, mivel az újból megszilárdult langobard központi hatalom és Agilulf király (591–616) 592-től szövetkezik („békét”, „örök békét” köt) Bajannal. A Bizánc ellen irányuló szövetséget 594-ben megújítják, ekkor Agilulf hajóépítő ácsokkal támogatja Bajant. Utódjával nemcsak megújítja Agilulf a szerződést, hanem még politikai támogatására is rászorul: egy Galliába küldött avar követség közvetít a langobardok és a frankok között (602). A kagán ugyanebben ez időben avar és szláv csapatokkal segíti Agilulfot a ravennai bizánciak ellen, először Isztriában, majd Cremona és Mantua ostrománál és bevételénél (602/603). A több évtizedes szövetségi viszonyt az avarok Foroiulium (Cividale) elleni váratlan támadása árnyékolja be, bár távolról sem kizárt, hogy a Gausus nembeli hercegek elleni büntetőhadjárat hátterében a langobard központi hatalom, Agilulf és Theodelinda veje, az új király, Arioald (626–636) állott. A hadjáratra Agilulf, majd fia, Adaloald uralkodása idején nem kerülhetett sor, valószínű időpontja a konstantinápolyi kudarcot követő második esztendő (628), s biztos, hogy Dagobert frank király uralkodásának (622–638) első felében történt. A támadás mélyen bevésődött a foroiuliumi langobardok emlékezetébe és legendáiba, mesés, kiszínezett emléke a Beneventumba átkerült Gausus hercegek körében is tovább élt. Az avaroktól Pannoniába hurcolt (utóbb megszökött) foglyok között volt Lopichis, Paulus Diaconus dédapja is. 662-ben az avar kagán szívesen fogadja Perctarit elűzött langobard királyt, s esküvel ígéri, hogy megvédelmezi. Perctarit utóbb önként tér vissza Itáliába, s nem Grimuald király fenyegető nyomására (így Paulus Diaconus, Historia langobardorum), hiszen ebben az időben az avarok voltak az erősebbek. 664-ben az avarok Grimuald kérésére és pénzéért verik le Foroiulium lázadó hercegét, Lupust. A nagy belső átalakulás után sokáig nem hallunk avar–langobard kapcsolatokról. Liutprand király (712–744) halála után érdemeként emelik ki, hogy az avarokkal megőrizte a békét, ez célzás lehet a 741. évi avar–bajor összecsapásban tanúsított semlegességére. Utóda, Ratchis 746. évi törvénykönyvében a langobard királyság azon szomszédai közt szerepel Avaria (először e néven!), ahová csak királyi engedéllyel lehet utazni.

Nagy Károly hódító háborúi idején közeledik ismét egymáshoz a két hatalom. Rotgaud 776. évi sikertelen felkelése után az avarok menedéket nyújtanak üldözött langobard főuraknak (ld. alább Aio), Itália elleni avar támadásra azonban – egyes karoling évkönyvekben szereplő utólagos hamis vádakkal ellentétben – nem került sor. Éppen ellenkezőleg, az Avar Birodalom elleni 791. évi karoling hadjárat Isztria irányából indult meg, 795 őszén Erik foroiuliumi frank herceg és frank lovassága hatolt be Avarországba, 796-ban Pippin, Langobardia királya frank–langobard serege kényszeríti hódolásra a kagánt. E sereggel megy Pannoniába Paulinus aquileiai pátriárka is. Pippin hadjárata idején kér kegyelmet az avarok közt élő Aio (Agio) langobard főnemes, akinek 799-ben Nagy Károly visszaadja itáliai birtokait.

A közel két és fél évszázados avar–langobard kapcsolatok régészetileg egyelőre alig értékelhetők. Az avar uralom alatt visszamaradó pannoniai langobardokra nincs adat. A langobard Észak- és Közép-Itáliában néhány kopjacsúcson, zablán és övdíszen kívül nincs korai avar készítmény, s egyáltalán nincs késő avar öntött díszítmény, ugyanakkor a lószerszámozásban mindvégig általános avar hatás tükröződik. Még részben közöletlenek a Beneventumi Hercegség területén fekvő Moliseben Campochiaroban talált avar jellegű lovas sírok és női temetkezések avar típusú ezüst és arany fülbevalókkal, ezek valószínűleg a Grimualdtól betelepített bolgár menekültekkel hozhatók kapcsolatba. A korai avar temetőkben előforduló „germán” típusú bronz és ezüst övdíszek „nemzetközi” divatcikkek voltak, langobard eredetük legfeljebb valószínű. Itáliai-alpesi langobard kori készítmények viszont a korai avar temetőkben, főleg Pannoniában gyakori szögecses bronz övdíszek, amelyek Alpok-vidéki áttételes kapcsolatokra utalnak. Néhány, a keszthely-fenékpusztai Horreum-temetőben talált ékszert (paragrafus és ló alakú fibula) leszámítva – amelyek mögött Itáliából beköltözött vagy áttelepített langobardokkal is lehet számolni – a korai avar temetők „langobard” fibulái (Bóly, Keszthely-Városi temető), ezüstkeresztjei (Zamárdi stb.) az italo-langobard készítményeknek csupán helyi utánzatai. Bizonytalan az is, hogy avar temetők üvegserlegei és ritonjai, talpas bronztálai, tausírozott vasszékei italo-bizánci vagy közvetlen bizánci készítmények-e. Az egyetlen mélyreható itáliai langobard hatás az avar kori 2. stílus kialakulásában és elterjedésében nyilvánul meg.

Irod.: Az itáliai langobard–avar kapcsolatokról 746-ig: PD HL II. 9–10, IV. 4, 11–12, 24, 28, 37, 51, V. 2, 19–21, VI. 58; Ratchis leges 9. V. A Pannoniából Itáliába került bolgárokról: Fredegar, Chron. IV. 72. A 776–796 közti eseményekről: Bóna I., Nagy Károly nyomdokain. Évezredek hétköznapjai. Budapest, 1973, 141–163. Itáliai langobard ékszerek avar temetőkben: ld. Langobard fibulák és Langobard ékszerek fejezet. Grimuald beneventumi bolgárjairól: I. Bóna, Das erste Auftreten der Bulgaren im Karpatenbecken. Studia Turco-Hungarica V. Budapest, 1981, 97, 105–107; régészeti nyomaikról: V. Ceglia – B. Genito – S. Bökönyi, Conoscenze 4. Campobasso, 1988, 31–75.

Bóna István

* * *

Bezenye-Paprét (Lajta-hansági gazdaság, a német–osztrák szakirodalomban Pallersdorf néven is, Győr-Sopron-Moson megye) 1885-ben itt tárta fel Sőtér Ágost az első magyarországi langobard temetőrészletet (67 sír), amelyet azonban 70 évig sokkal későbbre kelteztek. 1964-ben sikerült a temetőt teljesen feltárni (78 sír), régi temetőtérképének egy részét is fellelni. Az eredetileg mintegy 90 síros temetőt a pannoniai korszakban (510–568) mindvégig használták. Kiemelkedő lelete a 8. női sír fibulapárja, amelynek hátára germán rúnaírással langobard női nevek: Arsipoda és Godahi(l)d vannak bekarcolva, valamint a 17. sír Odoaker kori, Apahida–Domagnano-stílusban készült prelangobard arany madárfibulája.

Irod.: Sőtér Á., ArchÉrt 13(1893), 210–222; Bóna I., Acta ArchHung 7(1956), 191–193. Az új ásatás: ArchÉrt 92(1965), 238 (Bóna I.).

Bóna István

Fertőszentmiklós-Szereti-dűlői homokbánya (Győr-Moson-Sopron megye) 1971-ben egy elbányászott Hegykő-típusú temető egyik sírcsoportjának utolsó 7 sírját sikerült itt megmenteni (Gömöri J.). A temetkezések koporsóban történtek, s részben bolygatottak voltak. Az A és 4. sírból „ötujjas” frank fibulák kerültek elő. Kiemelkedő jelentőségű volt a 9. sír a germán 1. stílus elemeivel is díszített ún. Podbaba–Schwechat-típusú fibulapárral, amelyről ezüstlemezekkel kivert szalag csüngött le, nagy, színes üveggyöngyökből álló nyaklánccal, amelyről egy- és kétfejű aranyrekeszes madárcsüngők függtek le, egy ritka S-fibulával s egy csonttubus töredékével. Az egyetlen – korongon készült – edény az A sírból került elő.

Irod.: P. Tomka, Das germanische Graberfeld aus dem 6. Jahrhundert in Fertőszentmiklós. Acta ArchHung 32(1980), 5–30.

Bóna István

Gyönk-Vásártér utca (Tolna megye) Langobard családi temető. Az 1887-ben talált germán 1. stílusban díszített fibula Hampel József téves közlései nyomán 80 évig „Regöly” lelőhellyel szerepelt, lelőhelyét csak 1968-ban sikerült meghatározni. A hitelesítő kutatás során előkerült nagy avar temető alatt a részben már elpusztult sírcsoport 6 jelentős késő langobard temetkezése került elő.

Irod.: I. Bóna, Neue Langobardenfunde in Ungarn. Probleme der Völkerwanderungszeit im Karpatenbecken. Novi Sad, 1978, 109–115; Rosner Gy., Béri Balogh Ádám Múzeum Évkönyve 1(1970), 57; 2–3(1971–72), 88–89, 97–98; uő, Germanen, Hunnen, Awaren. Nürnberg, 1988, 585; I. Bóna, I Longobardi. Milano, 1990, 51.

Bóna István

Hegykő-Mező utca (Győr-Sopron-Moson megye) Langobard kori temető, amelyet 1959–1961-ben sikerült majdnem teljesen feltárni. A 81 temetkezés egy nagyobb és egy kisebb sírcsoportot alkotott. A temető a pannoniai langobard uralom elején létesült, s a korszakban mindvégig használták (510–568). Szerkezete, rítusa, az eltemetettek viselete, ékszerei, fegyverei, edényei különböznek a langobardokétól, helyi római maradványok és már a langobardok előtt itt élt pannoniai germánok közös temetője (Hegykő-csoport). Az ékszerek közt több Duna-völgyi frank–alamann készítmény van. A hegykői temető népe 568-ban a langobardokkal Itáliába költözött, s valószínűleg Forum Iulii/Friaulban telepedett le (Hegykő–Cividale-típusú fibulák). A temető kiemelkedő leletei a 18. sír ékkődíszes nagyméretű fibulái és a 34. sír „kereskedőjének” pénzváltó mérlege és nagyméretű, gyöngyözött szélű bronztálja.

Irod.: Közöletlen. Előzetes közlései: Nováki Gy., Germán sírok Hegykőn. Soproni Szemle 11(1957), 262–265; Bóna I., VI. századi germán temető Hegykőn I–III. Soproni Szemle 14(1960), 233–244; 15(1961), 131–140; 17(1963), 136–144; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 34–37.

Bóna István

Kajdacs-Homokbánya (Tolna megye) Langobard temető, amelyet 1965–1968 és 1973-ban sikerült teljesen feltárni. A 48 temetkezés közt elszórva 10 urnasír is volt, ami északnyugatról újonnan beköltözött langobardokra utal. Ennek ellenére Kajdacs-Homokbánya a későbbi pannoniai langobard korszak (536–568) egyik vezető lelőhelye, Itália felé mutató kerámia- és ékszerleletekkel. Kiemelkedő lelete a 2. sír ékszerkészlete, kivált fibulapárja, melynek felületét az 1. germán állatstílus klasszikus ornamentikája borítja.

Irod.: Közöletlen. Előzetes jelentései: ArchÉrt 93(1966), 297; 94(1967), 226; 95(1968), 133; 96(1969), 250; 101(1974), 310 (Bóna I.); I. Bóna, in: Die Langobarden 278; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 44–49.

Bóna István

Kápolnásnyék-Kastélykert (Fejér megye) Langobard családi sírkert, amelyből 1931-ben és 1957-ben 4 gazdag temetkezést sikerült feltárni. Jelentősége, hogy a pannoniai korszak szinte valamennyi jelentős tárgyi emléke megtalálható itt, együtt jöttek elő elbai germán, frank és pannoniai ékszerek, edények.

Irod.: Bóna I., A népvándorlás kora Fejér megyében. Székesfehérvár, 1971, 16–20, 48–49; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 34.

Bóna István

Keszthely-Fenéki utca (Zala megye) A fenékpusztai késő antik erődtől északra mintegy 4 km-re feltárt langobard nemesi sírok és kíséretük temetkezései (1973/74 Sági Károly és Müller Róbert). A 300×240 cm-es felületű, 378 cm mély, eredetileg kőpakolással védett deszka sírkamrában nyugvó főhalott, egy 50-60 év körüli férfi temetkezése (4. sír) teljesen fel volt dúlva. Szerencsésebb volt a hasonló méretű, mélységű és szerkezetű sírban fiatal női hozzátartozója temetkezése (2. sír), amelyben a vaspántos koporsóban, s a koporsó körül a kirablás ellenére kiemelkedő jelentőségű tárgyak maradtak ránk: nyakék egy-egy rekeszdíszes balta és levél alakú aranycsüngője, 2 db filigrándíszes aranygyöngye, üveggyöngyei és 15 db, római pénzre vert, pénzutánzó érem-csüngője aranylemezből, továbbá gemmával díszített római aranygyűrű, az elrabolt fibulák szalagcsüngőit díszítő 15 db pecsételt díszítésű aranylemez, az egykori ruhát díszítő aranybrokátok kétféle fonatmaradványa, az övcsat pajzs alakú aranyozott bronz szorító-nitje, egyoldalas csontfésű töredékei, csonttégely maradványai és csontlemezekkel díszített frank ékszeres ládika töredékei. A nemesi síroktól jobbra-balra 8 női temetkezés volt, ezeket is kirabolták. Jelentősebb maradványok: egy tausírozott vas szíjvég (7. sír), egy ezüstcsat ezüst szíjvéggel (8. sír).

Irod.: Sági K., Egy VI. századi keszthelyi temető. A Tapolcai Városi Múzeum Közleményei 2(1991), 113–141. – nem követhető keltezéssel és etnikai értelmezéssel. Helyesen 6. század közepi langobardnak írta le: R. Müller, in: Germanen, Hunnen, Awaren. Schatze der Völkerwanderungszeit. Nürnberg, 1988, 583, No XIV, 67.

Bóna István

Mohács-Farostlemezgyár víztárolója (Baranya megye) Az 1958-ban szétdúlt első sírok nyomán 1960-ban hat sírból álló langobard családi sírkertet sikerült itt körülhatárolni és feltárni. A csak fele részben kirabolt temetkezések egy módos szabad család tagjaira és szolgáira utalnak. A temetkezések az 536–568 közti időszakból származnak.

Irod.: A. Kiss – J. Nemeskéri, Das langobardische Graberfeld von Mohács – A mohácsi langobard temető. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1964, 95–127; I. Bóna, I Longobardi. Milano, 1990, 60–62.

Bóna István

Mosonszentjános-Kavicsbánya (Győr-Sopron-Moson megye) Avar temető területén 1965-ben és 1967-ben feltárt langobard nemesi temetkezések, amelyek a késő avar temető sorszámaival váltak ismertté (12–14.) – helyesebb I–III. sírnak nevezni őket. A 340×170 cm-es felületű, 400 cm mély I. sírban cölöpszerkezetes halotti házban 190 cm magas férfi nyugodott. A sírt feldúlták, kirabolták. Mellékleteiből megmaradt: egy frank talpas bronztál, egy maszkos bronzveretekkel díszített frank favödör, egy zsírkőből faragott, korong alakú játékkészlet, ezüst övdíszek, valamint a lábaknál az ezüst cipőcsatkészlet. A 390×200 cm-es, 350 cm mély, hasonló szerkezetű II. sír 35 m-re volt az előzőtől, a szétdúlt fakamrában szintén férfitemetkezéssel. Megmaradt mellékletei részben szintén frank eredetűek: kétfülű nagy bronztál, egy szalagornamentikával díszített bronzpántos favödör és csúcsos aljú, vörös festett mintás üvegpohár. Langobard eredetű tárgyai közül kiemelkednek: aranyozott félgömb alakú, 6 nagy szögeccsel díszített pajzsdudor és pajzsfogó, kardmaradvány ezüst markolatgombbal, egy nagyméretű lándzsacsúcs, két besimított díszítésű csupor és egy ovális hasú nagyméretű szürke füles korsó. A II. sírtól 2 m-re előkerült III. sírban rablóktól megdúlt lócsontváz, s rajta zablával felszerelt szarvas nyugodott. Az utóbbi a Meroving-kori Európa második (vö. Basel-Bernerring 44.) rejtélyes szarvastemetkezése.

Irod: R. Pusztai, in: Die Langobarden 288–291, 296–297, No 93–94, 97; Bóna, A középkor hajnala 104–105, 72–74. t., 13–15. kép – az I. sír vödrének pontosabb alakját Pusztai közölte.

Bóna István

Rácalmás (Fejér megye) A 6. számú főközlekedési útból keletre, a község felé elágazó – négy évtized alatt négy különböző nevet viselő – bekötőút legmagasabb pontján 1931, 1957–1958-ban langobard temetőből 20 sírt sikerült feltárni. A temető egy római őrtorony védőárkának nyugati széléhez simul. A sírok többségét a késő langobard fázisba (536–568) tartozó gazdag ékszer-, fegyver- és kerámialeletek keltezik, korábbi kezdete ennek ellenére valószínű. Az őrtoronytól keletre, a védőárok bejáratánál 1972-ben avar sírok is kerültek elő, amelyek egy kutathatatlan temetőhöz tartoznak.

Irod: Bóna I., A népvándorlás kora Fejér megyében. Székesfehérvár, 1971, 16–20, 49; uő, Langobardische Grabstatten in Kápolnásnyék und Rácalmás. István Király Múzeum Közl. E. 3(1959); uő, Langobard temető Rácalmáson. Alba Regia 1(1960), 167–170; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 51–55.

Bóna István

Szentendre-Pannonia-telep, Golyóstoll-gyár (Pest megye) 1961–1963-ban feltárt és megfigyelt 91 temetkezésével (maximum 2-3 elpusztult sírjával) Pannonia mindmáig legnagyobb langobard temetője. A teljes langobard korszakon át (510–568) használt Duna menti temetők típusának névadója: Szentendrei típusú temetők. A korszakról kitűnő keresztmetszetet nyújt. A temetőmag egy nemesi házaspár 4-5 méter mély nagyméretű sírja körül alakult ki, a nemesi sírokat éppúgy feldúlták és kirabolták, mint a körülöttük lévő korai temetőrészt. Érintetelen temetkezések a temető külső, északi, keleti és déli szélein kerültek elő, ezekben Itália felé mutató késői mellékletek voltak. A temető délnyugati sarkához helyi prelangobard germánok néhány sekély sírból álló kis sírcsoportja csatlakozott, ezek nagyon elütöttek a nagyméretű, átlagban közel 3 mély langobard síroktól.

Irod: I. Bóna, Langobarden in Ungarn. Arheoloski Vestnik 21–22(1970–1971), 45–74; uő, I Longobardi e la Pannonia. La civilta dei Longobardi in Europa, Roma 1974, 241–255; uő, Szentendre-Pannoniatelep. Magyarország Régészeti Topográfiája 7. Szerk. Torma István, Budapest, 1986, 281–282; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 37–44.

Bóna István

Tamási-Csikólegelői homokbánya (Tolna megye) Langobard temető, amelyet 1969–1971-ben sikerült teljesen feltárni. Az 53 sírból 1 urnasír volt. A későbbi pannoniai langobard korszak (536–568) kiemelkedő lelőhelye, amelyben az újonnan érkezett Elba-vidéki germán elemek éppúgy kimutathatók, mint az Itália felé mutató bepecsételt díszítésű edények és a germán 1. stílussal díszített fibulák.

Irod.: Közöletlen. Előzetes jelentései: ArchÉrt 97(1970), 314; 98(1971), 276; 99(1972), 262 (Bóna I.); I. Bóna, Neue Langobardenfunde in Ungarn. Problemi seobe naroda u karpatskoj kotlini. Novi Sad, 1978, 109–115; uő, I Longobardi. Milano, 1990, 49–51.

Bóna István

Várpalota-Unio homokbánya (Veszprém megye) Langobard és avar temető. Az 1935-ben megmentett 36 gazdag sírlelet feldolgozása szolgált alapul a magyarországi langobard korszak és régészeti emlékei meghatározásához. A hazai feldolgozás kezdettől elválasztotta a langobard kori langobard temetőtől az avar kori temetőrészt. Menthetetlen „Stufenchronologie” rendszere védelmében J. Werner ennek ellenére a várpalotai temetőt vagy egy részét avar kori (568 utáni) „tovább élő” langobardokhoz igyekezett kötni („kevert” langobard–avar „Várpalota-kultúra”), s nagy tekintélyével sikerült történészeket és nem specialista régészeket elméletének megnyerni, a korszakot és az anyagot ismerő kritikusokat (Kovrig I., Németh P., B. Svoboda, M. Martin, H. Kalex stb.) azonban nem győzte meg. 1952-ben az avar temető újabb sírjai kerültek elő, az 1963. évi hitelesítő ásatás pedig tisztázta, hogy mindkét temető teljesen elpusztult, területére pedig utóbb 10. századi magyar falu félig földbe mélyített házai, műhelyei terjeszkedtek ki – előkerültek az eredeti ásatási rajzok, térképvázlatok és naplók is. A csupán 25 sírból álló langobard temetőrészre, amelyet már 550 körül felhagytak (ezért nem rabolták ki a sírokat az exoduskor!) a 6. század legvégén többszörösen rátemetkezett sekély sírjaival egy 14 ismert sírból álló avar temetőrész.

Irod.: I. Bóna, Die Langobarden in Ungarn. Die Graberfelder von Várpalota und Bezenye. Acta ArchHung 7(1956), 185–191; J. Werner, Die Langobarden in Pannonien. München, 1962, 21–48; Bóna I., Ásatás Várpalotán – Ausgrabungen in Várpalota. RégDolg – DissArch 5(1963), 119–124; M. Martin, Zur Interpretation des langobardischen Graberfeldes von Várpalota. In: Basler Beitrage zur Ur- und Frühgeschichte Bd. 1. 1976, 194–199 – szellemes ásatásrekonstrukciója nem felel meg az egykorú tényeknek. I. Bóna, I Longobardi. Milano, 1990, 55–59.

Bóna István

Veszkény-„Nagyhalom” (Győr-Sopron-Moson megye) Langobard hercegi temetkezés. Az 1904 előtt szétdúlt 7 m magas halomsírban két emberi csontvázat, lócsontokat és „aranycsatokat” találtak. Különböző gyűjteményekbe csupán két lószerszám részei kerültek: két ezüstberakásos bronzzabla, két szügyellőcsüngő, lapos, kereszt alakú és kereszt alapon félgömb alakú szíjelosztó díszek aranyozott bronzból. A félgömbdíszes lószerszámot az ausztriai Hauskirchenben talált teljes lószerszám nyomán lehet elképzelni. A lószerszámok változatos és gazdag díszítése alapvető jelentőségű a germán 1. stílus Duna-vidéki megjelenése és kialakulása kérdésében.

Irod.: J. Gömöri, »Das langobardische Fürstengrab« aus Veszkény. Anzeiger des Germanischen Nationalmuseums. Nürnberg, 1987, 105–119; I. Bóna, I Longobardi. Milano, 1990, 62–63.

Bóna István

Vörs-Tótok dombja (Somogy megye) 1959–1961 között teljesen feltárt, dél-pannoniai típusú langobard temető a fenékpusztai késő antik erődhöz vezető balatoni átjáró déli oldalán. A nagy kiterjedésű, laza szerkezetű – huzamos használat céljából nyitott – temetőben 37 csontvázas sír került feltárásra, a nagyobb üres felületeken azonban a kajdacsi tapasztalatok nyomán elképzelhető néhány elszántott egykorú urnasír is. A temetkező népesség társadalma rétegzett volt: a lovával együtt eltemetett legrangosabb férfihoz 3 további pajzsos-fegyveres temetkezés csatlakozott, a férfiaknak megfelelően ugyancsak 4 volt az eredetileg nagy fibulákkal eltemetett asszonyok száma. Az utóbbiakra a sírrablóktól bennhagyott S és madár alakú kis fibulák a nagy fibulákról levált díszgombok, a nagy fibulák szalagcsüngőit borító ezüstlemezkék s a végüket záró díszkorongok utaltak – nagy fibula nem maradt az alaposan kirabolt temetőben. Az eltemetettek nemének megoszlása jellemző a népvándorláskorra: 24 nő, 8 férfi, 5 gyermek. A halottak zöme fatörzsből kivájt koporsóban nyugodott, de deszkakoporsóra utaló nyomok is voltak. A temetőt a langobard exodus idején egyszerre rabolták ki, ez a legkésőbbi temetkezésektől a legkorábbiakig bizonyos belső időrendet ad.

A sírokban talált edények zöme szabadkézzel készült észak-dunai típusú, ezekhez néhány dél-pannoniai korongolt fazék és bepecsételt díszítésű csupor csatlakozik, az utóbbiak éppúgy késői kormeghatározók, mint a temető fegyvereinek zöme és megmaradt ékszerei, fésűi, gyöngyei. A temetőben számos jól vizsgálható textilmaradvány került feltárásra.

Irod.: Sági K., A vörsi langobard temető. ArchÉrt 87(1960), 52–60 (Kny. 1–10); uő, A vörsi langobard temető újabb ásatási eredményei. VMMK 1(1963), 39–80; uő, Das langobardische Graberfeld von Vörs. Acta ArchHung 16(1964), 359–408; Füzes F. M., A vörsi langobard temető növényleletei. VMMK 1(1963), 311–340; uő, Die Pflanzenfunde des langobardischen Graberfeldes von Vörs. Acta ArchHung 16(1964) 409–442.

Bóna István

5. 4. A gepida–langobard korszak történelmi forrásai és főszereplői

Origo gentis langobardorum A fegyveres erőszakkal hatalomra került Gausus nembeli Grimuald király (662–671) uralkodása vége felé, 668–670 között átdolgozott és összeszerkesztett rövid langobard történet, amely a legendákkal vegyülő mitikus régmúlttól az összeállítás koráig foglalja össze mindazon ismereteket, amelyeket a langobardok önmagukról megőriztek. A pannoniai korszakot a 4–5. pont 14 mondata tárgyalja, az usurpatornak nyilvánított Wacho (valójában Wacho Lething nembeli leszármazottai)-ellenes indulatoktól meghamisítva. Az Origo gentis langobardorum Madridban és La Cavában (ma: Cava dei Tirreni) őrzött (az előzőt Montecassinóban, az utóbbit Beneventumban, tehát mindkettőt a Lethingiekkel ellenséges beneventumi hercegség területén írták és miniálták) kéziratával rokon szöveget vett alapul a Beneventumban és Montecassinóban élő és író Paulus Diaconus Historia Langobardorumja, míg egy eltérő, az ősszöveget hívebben őrző észak-itáliai változatot őrzött meg a mutinai (Modena) kézirat. Az utóbbival rokon kéziratból dolgozott a Historia Langobardorum codicis Gothani szerzője. A szövegváltozatokból kiviláglik, de Paulus Diaconustól is tudni lehet, hogy a politikai és dinasztikus érdekekből Grimuald idejében átfogalmazott Origo-kéziratoknak korábbi írott előzményei voltak, ezek közül az egyiket legkésőbb Rothari idejéig írásba foglalták és törvényeihez előszóként csatolták. Ez a kézirat nem maradt ránk.

Irod.: MGH SS rer. Lang. et Ital., 1–6; L. Várady, Epochenwechsel um 476. Budapest, 1984, 112–122.

Bóna István