Bóna, István Cseh, János, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Nagy, Margit, Aquincumi Múzeum Tomka, Péter, Xántus János Múzeum
Yüklə 1,17 Mb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- Historia langobardorum codicis Gothani
- Chlodoswintha/Clotsuinda/Chlothosinda/Chlodesinda
- Sigebert/Sigisbert/Sigybert
- Theoderik/„Nagy” Theoderik
- Waldarada/Wultrada/Vuldetrada/Valdetrada
- 6. Források, rövidítések
- 7. Folyóiratok és kiadványok rövidítése AASzeg
- Acta AntiquaHung Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae, Budapest Acta ArchHung
- ActaMN Acta Musei Napocensis, Cluj-Napoca AIIA
- ArchÉrt Archaeologiai Értesítő, Budapest Arch. Hung.
- KEMER Közlemények az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárából, Kolozsvár MAG
- StudArch Studia Archaeologica, Budapest SlovArch
| Edictus Rothari A langobardok első latin nyelven írott törvénykönyve, amelyet az ariánus vallású Rothari király 643-ban állíttatott össze. 388 rendelkezést, illetve büntetést tartalmaz, eredeti befejezésében (386. §) közli a király, hogy ezek atyáik ősi törvényei, amelyek eddig nem voltak leírva, összeírásukat ő rendelte el. A törvények a pannoniai langobardok társadalmi szerkezetének ismeretéhez is alapvető fontosságúak.
Irod.: Leges Langobardorum. Bóna István Historia langobardorum codicis Gothani Észak-Itáliában 807–810 között írásba foglalt langobard történet, mely egyetlen példányban, egy gothai kódexben maradt fenn. Nagyjából az Origo gentis Langobardorum Mutina-i (Modena) szövegét tartalmazza, de csak a Rothari király idejéig (643) terjedő ősszöveget, amelyet rövid kiegészítés zár le az avarok legyőzéséről és az „itáliai” Pippin királyról. 2. és 5. fejezete jelentősen eltér az Origótól. Az előző tartalmazza a Wacho király tetteit kedvezően megítélő, Pannonia általa történt elfoglalására is utaló részt, az utóbbi pedig törvényesnek ismeri el Wacho uralkodását. Megőrizte a Rugilandot elfoglaló, nem Lething származású Pero király nevét is. Irod.: MGH SS rer. Lang. et Ital., 7–11. Bóna István Paulus Diaconus Foroiuliumi (Cividale) langobard arimann család, a Warnefrid fara leszármazottja, a fara itáliai ősfoglalója Leupchis volt. Maga Paulus az ős nevén kívül csak dédapjáig, Lopichisig ismerte felmenőit, az utóbbi 628-ban avar fogságba esett, s néhány évvel később valahonnan Pannoniából szökött haza. Paulus Diaconus Warnefrid és egy Theudelinda nevű arimanna második gyermekeként legkorábban 630-ban született. 15 éves korában a foroiuliumi származású langobard király, Ratchis (744–749) paviai udvarába került, s az ottani grammaticai iskolát végezte. Udvari szolgálatban volt Desiderius (756–774) király idejében is mint notarius, s egyben a király egyik leánya, Adalberga hercegnő nevelője. Adalberga házasságakor vele együtt került II. Arichis beneventumi herceg (758–787) udvarába, valamikor 763 előtt, amely évből első beneventumi írása datálódik. A herceg szolgálatában írja meg Eutropius Historia Romanája folytatását, egy gyenge történeti kompilációt. Valószínűleg Nagy Károly támadása idején 774-ben menekült Monte Cassinóba, s állt be a rendbe. Abban a reményben, hogy Frankhonba deportált öccsét ki tudja szabadítani, mint hírneves diaconus elfogadja Nagy Károly meghívását, s a 782–786 közti éveket Frankföldön tölti. Hazatérése után Monte Cassinóban írja meg főművét, a Historia Langobardorumot, amelyben népe történetét Liutprand király haláláig (744) meséli el. Monte Cassinóban hunyt el 799. vagy 800. április 13-án. A hat „könyvre” osztott Historia Langobardorumból az I–II. foglalkozik a langobardok őstörténetével és pannoniai történetével, a III. az itáliai hódítás korával, a IV. a langobardok 668-ig terjedő történetével. Fő forrásai az Origo beneventumi és montecassinói szövegváltozatai, a Theudelinda királynőhöz közelálló Secundus tridenti püspök (†612) Succinta de Langobardorum gestis historiola című elveszett műve, Gregorius Turonensis Historia ecclesiastica Francorumja, az Edictus Rothari, a Gesta pontificum Romanorum, s minden bizonnyal a beneventumi és spoletói hercegi udvarok bizonyos feljegyzései. A langobard Itália három legfontosabb központját (az austrasiai Foroiulium, a neustriai Papia és a dél-itáliai Beneventum) éppoly jól ismerte, mint a pápák Rómáját vagy a fiatal korában felszámolt bizánci székvárost, Ravennát, ezért krónikája a 7–8. századi Itália történetének felbecsülhetetlen értékű forrása. A Historia Langobardorum kéziratai már a 8–9. századtól ránkmaradtak.
* * *
Alboin/Albuin/Albwin A langobardok és Pannonia, majd Itália királya (szül. 547 k., †572. május 28.), Audoin langobard király és Rodelinda türing hercegnő fia. 559/60 táján dinasztikus érdeket szolgáló házasságot köt Chlodoswintha frank hercegnővel. Apja halála után, 564/65-től kerül trónra, s már 566-ban háborút indít a gepidák fővárosa, Sirmium s a körülötte elterülő pannoniai föld birtokáért, a várost azonban a gepidákkal szövetkező bizánciak felmentik. II. Iustinus császár (565–578) ezzel egy időben felmondja a langobard szövetséget s megvonja Albointól az évi pénzsegélyt. Ellenhatásként a langobard uralkodó réteg nagyobb része az ariánus vallás követőjévé, a rómaiak ellenségévé válik. Áttérni nem akaró katolikusokat Alboin erőszakkal is kényszerített az ariánus egyházba. A bizánci–gepida szövetség túlerejével szemben Alboin – sógora, I. Sigebert, Austrasia királya közvetítésével – a Türingia határain tartózkodó Bajannal, az avarok kagánjával lép szövetségre, 567 tavaszán langobard kísérők a Kárpát-medencébe vezetik az avar sereget. Az avar–langobard támadás összeroppantja a gepidákat, az utolsó gepida király, Kunimund elesik. Leányát, Rosamundát Alboin elfogja, s később erővel feleségül veszi. A Gepidiát megszálló, Sirmiumot is megtámadó Bajantól tartva Alboin új, Bizánc-ellenes szövetséget köt az avarokkal. Ennek értelmében a langobardok az Alpok északkeleti előtere kivételével átengedik országukat az avaroknak. Alboin 568. április 2-án megkezdi Pannonia kiürítését, elvonulása biztosítására minden éghetőt felgyújttat. Itáliai hadjárata sikeres, a langobardok nyugaton Gallia határáig, délen Rómáig nyomulnak, hosszú ostrom után Ticinum (Pavia) is meghódol Alboin előtt, s Papia néven a langobard királyság fővárosa lesz. Sikerei tetőpontján Alboin udvari puccs és katonai felkelés áldozata lesz, veronai palotájában megölik. A puccsisták – a bizánciaktól támogatott langobard ellenségei, élükön fegyvernökével (scil[d]por ’pajzshordozó’), Helmechisszel –, valamint Rosamunda királynő és gepida katonai kísérete azonban nem tudják megszilárdítani hatalmukat. A vezetők Ravennába menekülnek, oda, majd onnan Konstantinápolyba hurcolják Alboin első házasságából származó leányát, Albsuindát is. Alboinnal a Gausus fara uralma egy évszázadra megszakad. Alboinról az itáliai langobardok több hőséneket költöttek, ezek szerepét, tetteit mérhetetlenül felnagyították. Pannonia „meghódítójaként” dicsőítik, s képtelenségeket is költöttek róla; ilyen, hogy Alboin párviadalban legyőzte Thorismod gepida trónörököst; az utóbbi halálakor, 551-ben Alboin 4-5 éves volt. Joggal tisztelték viszont itáliai honalapítójuknak. Bukását Cleph rövid uralma után belháború és 10 éves (574–584) interregnum követte.
Audoin/Auduin/Audwin A langobardok és Pannonia királya (546–564/65 tájáig). Ő az első „farigaidus” vagyis a Gausus farából (úri nemzetség) származó langobard király. Anyja, Menia állítólag korábban Bisinnek, a türingek királyának a felesége volt, második férjének, Audoin apjának nevét nem ismerjük. Audoin Wacho király halála után a kiskorú Waldari király (540–546) gyámja lesz, a hatalom valódi birtokosa. Az egykorú angolszász hősének, a Widsith Audoint (Eadwin) Waldari gyilkosának tartja. Hatalomra jutva I. Iustinianustól (527–565) kap feleséget, az 540-ben Ravennában keletrómai fogságba esett türing királylányt, Rodelindát, aki Hermenefrid türing király és Amalaberga (Nagy Theoderik unokahúga) lánya volt. Ebből a házasságból született fia, Alboin. Audoin szakított elődei óvatos hintapolitikájával és katonai szövetségre lépett I. Iustinianusszal. Nemcsak subsidiumot kapott, de Iustinianus átengedte neki Pannonia bizánci érdekeltségű déli harmadát, az osztrogótoktól visszafoglalt Pannonia Secunda és Savia tartományokat, valamint Noricum egy részét is. Emiatt szerepel Audoin a Gausus nembeli Grimuald király idejében összeszerkesztett langobard krónikában (Origo gentis Langobardorum) úgy, mint „Pannonia” meghódítója. A bizánci szövetség súlyos terheket rótt a langobardokra, el kellett űzniük Pannonia Sirmiensisből a gepidákat. A háború már 547-ben kitört, de a királyok egy készenlétben álló keletrómai lovasseregtől tartva nem mertek megütközni, 549-ben pedig a két nép harcosai hagyták faképnél a királyokat. 551-ben a langobardok támadása az „Asfeld”-en (az Asok a 12 ősgermán segítőisten) győzelemmel végződött, ennek azonban elsősorban a bizánciak látták hasznát. A Iustinianustól diktált béke egyik feltételeként a gepidáknak ki kellett üríteniük a Duna déli oldalán Moesia Primát és Dacia Ripensist, valamint Pannonia Bassiensist is. Audoin egyetlen nyeresége az volt, hogy a békeszerződés titkos záradéka értelmében Turisind gepida királlyal sikerült meggyilkoltatnia a gepidák vendégszeretetét élvező törvényes langobard trónörököst, a Lething Hildigist. Cserében Audoin is megöleti a Waldaritól befogadott gepida trónkövetelőt, Ostrogothát. 552-ben Audoin jelentős, 5500 főt számláló langobard sereggel támogatta Narses bizánci hadvezért az osztrogót Totila király ellen vívott háborúban, az osztrogót lovasság rohama a langobardokon tört meg az umbriai Busta Gallorum mellett vívott döntő csatában. A langobardok ekkor ismerkedtek meg későbbi hazájukkal, Itáliával. Audoin 565 körülig uralkodott csaknem egész Pannonia fölött. A langobard krónikák szerint Pannoniában halt meg, s ott is temették el. Irod.: OGL 5; HLG 5; PD HL I. 22–23, 27; Prokopios, BG VII. 34/4, 35/17, VIII. 18/4, 25/11, 26/12, 27/1, 4, 19; R. Wenskus, RGA I. 475–476. Bóna István Bajan Az avarok kagánja (kb. 562–601). A mongol eredetű név (bayan ’gazdag, hatalmas’) valójában türk nyelvű avar díszítő cím, amelyet a bizánci hivatalos iratok nyomán egyedül a kortárs Menander Protektor használt (munkája az 558–582. évek eseményeiről szól) a kagán szinonimájaként, illetve „neveként”. Elsietett az az újabb feltevés, hogy Menander munkájának lezáródásával egyidejűleg az „agg” Bajan is meghalt volna. Theophylaktos Simokattesnál „a kagán”-ként szerepel. Bajan az avarok Attilája, de elődje fő hibái nélkül. Bár hatalmára ő is felettébb büszke volt, számos olyan emberi tulajdonsággal bírt, amely a bizánci krónikások ellenséges beállítása ellenére is szembetűnő. Mint a kortárs türk kagánok, méltóságát ő is az Égből származtatta, az Ég fia volt, az Égben született. Népei Atyjukként tisztelték, saját magát minden általa legyőzött nép korlátlan urának tekintette. Hadait, legalábbis a fő erőket, 599-ig személyesen vezette. Személyesen tárgyalt idegen népek követeivel, királyaival, a bizánci hadvezérekkel. Aranytrónuson ülve fogadta őket, trónja fölé drágakövekkel kirakott baldachin borult, testőrei csillogó pajzsokkal vették körül, védelmezték. Méltósága jelvénye a kezében tartott aranyjogar volt. Fapalotájában aranyozott heverők, ágyak sorakoztak, asztalán arany- és ezüstedények álltak. Főfelesége (katun) mellett számos asszonya volt, számukra nemcsak ordujában építtetett fürdőt, de egyik hadjárata során egy bizánci fürdőt is helyreállíttatott. Nagyszámú fiai seregtesteket vezettek, csatákban-járványokban számos fia elpusztult. Tevékeny szerepet játszottak azonban uralma idején más, jórészt név szerint ismert avar katonai vezetők és diplomaták is. Hadvezéri sikerei szinte végig töretlenek. Kelet-Európában a szabirok, utigurok, kutrigurok legyőzésével kezdődnek (562 előtt), ezt követi Sigebert, Austrasia királya legyőzése és foglyul ejtése (566), Gepidia szétzúzása a Duna mellett vívott nagy csatában (567), Tiberius bizánci hadvezér legyőzése (574), az al-dunai szlávok elleni győzelmes hadjárat (578), Sirmium ostroma és bevétele (582), Singidunum (Belgrád) bevétele (584), az Al-Duna déli oldalán húzódó bizánci erődök ostroma, bevétele és feldúlása (585), egészen az első kudarcig, Thessaloniké első ostromáig (586). Az 590-es években győzedelmesen harcolt a bajor I. Tassilo herceg ellen (595), valamint – Priskost kivéve – Petros és Komentiolos bizánci hadvezérek ellen is. Priskos 600. évi hadjárata idején az idős kagán már csak a háttérben szerepel. A bizánci császárokból kipréselt aranytributum mennyiségét 574-től évi 80, 584-től évi 100, 599-től évi 120 ezer aranysolidusra növelte, s ezzel gazdaggá tette az avar vezető réteget. Legnagyobb történelmi érdeme a Kárpát-medence három részének egyesítése (567/68), amellyel gazdaságföldrajzilag megalapozta a terület középkori egységét.
Chlodoswintha/Clotsuinda/Chlothosinda/Chlodesinda Meroving hercegnő, langobard királynő (†568/69 körül), I. Chlotachar/Chlotar frank király (511–561) leánya harmadik feleségétől, Ingundától. Az egyetlen Meroving hercegnő, aki apja és nagyapja (Chlodowech) nevének első tagját örökölte, I. Sigebert/Sigisbert Austrasia királya (561–575) édestestvére. 559/60 körül politikai szövetség megpecsételéseként férjhez adták Alboin langobard királyhoz, egyetlen lányuk, Albsuinda bizánci fogságba esve Konstantinápolyba került (572). Chlodoswintha frank kísérettel, köztük minden bizonnyal katolikus papokkal érkezett Pannoniába, s jelentős szerepet játszott férje, Alboin és testvére, I. Sigebert közti kapcsolatok kiépítésében. Amikor a bizánci–langobard szövetség felbomlása (565) után Alboin a langobardok erőszakos ariánus áttérítésébe kezd, (Szent) Nicetius treveri/trieri püspök Chlodoswinthához írott levélben (566) megkísérli rávenni a katolikus királynőt: fordítsa el férjét a romlásba vivő eretnekségtől. Chlodoswinthának és testvérének, Sigebertnek – a korszak dinasztikus kapcsolataiból következően – közvetítő szerepe volt az 567 elején létrejött avar–langobard szövetségben. Irod.: Gregorius Turonensis, Historia Francorum IV. 3, 41; Fredegar, Chron. III. 46, 65; OGL 5; HLG 5; PD HL I. 27; MGH Ep III. 122; J. Fischer, Die Völkerwanderung im Urteil der zeitgenössischen kirchlichen Schriftsteller Galliens. Heidelberg, 1947, 232–233; Bóna, MT 307. Bóna István Elemund A gepidák főkirálya 546 előtt, az Ardariking-dinasztiából. 535 körül a pannoniai langobardokkal szövetkezik, lánya, Osthrogotho Wacho langobard király harmadik felesége lesz. 536 után beavatkozik a bizánci–osztrogót háborúba, megszállja Pannonia Secundát és Sirmiumot, s ezzel megrontja a bizánci–gepida viszonyt. 539-ben szövetségre lép I. Theudebert frank királlyal Bizánc ellen. Támadásukat összehangolják, Theudebert a bizánci Venetiára támad, míg Elemund átkel a Dunán, véres csatában leveri a Calluc vezette thraciai bizánci sereget, majd megszállja Sirmiumot, Moesia Prima és Dacia Ripensis északi részeit, egészen az Utus folyóig. A gepida hatalom ekkor terjeszkedik ki még élő római provinciák területére. Megtorlásul I. Iustinianus (527–565) felbontja az évszázados gepida szövetséget és beszünteti a subsidium fizetését. Elemund halálával (546) a korábbi gepida dinasztia megbukik, fiát Ostrogotha/Ustrigothost elűzik. Irod.: Prokopios BG VIII. 27/19, 26. Bóna István Gunderith/Gunderik A gepidák főkirálya az Ardariking dinasztiából. 500/504-ben a sirmiumi gepidák számára ő „a többi gepidák királya”. Beszélő neve ’Harci tanácsos’-t vagy a ’Harcosok királyá’-t jelenti, nincs kizárva, hogy ő volt az Apahidán eltemetett gepida királyok egyike. Irod.: Martindale, PLRE 2, 522. Bóna István Hildigis (görögösen Ildiges) Langobard trónkövetelő a Lething nemzetségből (szül. 520/25 közt, †551/52 k.). Apja Risiulf, Wacho kijelölt trónörököse mindaddig, míg Wacho késői fia, Waldari meg nem született. Ekkor Wacho Risiulfot száműzi, majd megöleti (538/39 körül). Risiulf életben lévő kisebbik fia, Hildigis az utóbbi hírére langobard kíséretével a szlávokhoz menekül, valószínűleg Sziléziába (539 körül). Hildigist a Grimuald idejében összeállított itáliai langobard krónikák (Origo gentis langobardorum, Historia Langobardorum, s nyomukban Paulus Diaconus Langobard története), apját elhallgatva, tendenciózusan Tato fiának teszik meg, ezt egyes történészek Tato unokájára „javítják”. Ennek megfelelően a krónikák az eseményt Wacho uralma legelejére helyezik, s fegyverrel űzetik el Hildigist. A Lething Risiulf azonban nem Tato fia volt (az utóbbi, Zuchilo valóban áldozatául esett az 510. évi puccsnak), hanem Wacho unokaöccse vagy más rokona (anepsios). Hildigis valójában soha nem lépett fel Wacho és fia, Waldari király ellen. Csak az utóbbi halála után tűnik fel Turisind gepida király udvarában. Hildigis 447-ben 300 főnyi langobard kíséretével és szláv segédcsapattal Audoin ellen lép először küzdőtérre, az ellen, aki a kortárs Prokopios szerint „megfosztotta őt a születése szerint megillető hatalomtól” (BG IV. 27). Ez világos Lething-álláspont a bitorló Gausus királlyal szemben. Emiatt Audoin már 447-ben kéri kiadatását Turisindtől. Ekkor Hildigis langobard kíséretével először ismét a szlávokhoz, majd Konstantinápolyba menekül. Kalandos további élete során al-dunai szláv és itáliai gót segítséggel kísérletezik a trón megszerzésével. Az 551. évi háborúban ismét a gepidák oldalán találjuk. Az I. Iustinianustól szentesített békét követő – a császártól is támogatott – titkos megállapodás értelmében Turisind meggyilkoltatja Hildigist, cserében Audoin hasonló módon téteti el láb alól Ostrogotha gepida trónörököst. Hildigis valóságos története és sorsa az egyik fő bizonyíték arra, hogy a Gausus Grimuald idejében meghamisították a langobardok pannoniai történetét. Bűnösként egyedül Wachót állítják be, Hildigis meggyilkolását elhallgatják (a gepidáknál „meghalt”), Wachónak tulajdonított üldözését pedig a langobard–gepida háborúk egyedüli kiváltó okaként tüntetik fel. Irod.: Prokopios BG VII. 35/13, 16, VIII. 27/1–19, 26; OGL 5; HLG 4; PD HL I. 21. Bóna István Kunimund A gepidák királya (kb. 555–567), Turisind király fiatalabb fia. Nevének jelentése: ’a nemzetségek védelmezője’. Kunimund a gepida királyság székhelyét Sirmiumba helyezte át, ahol monogramjával ellátott ezüstpénzt is veretett – ezek csak a Szerémségben terjedtek el. Udvara híres volt a korabeli germán világban. I. Iustinianus császár halála (565. november) után Alboin király a langobardok számára kívánta megszerezni Pannonia Secundát, váratlan támadással Kunimundot megverte és Sirmiumba szorította. II. Iustinus császár (565–578) Kunimund ígéretére, hogy segítség esetén önként átadja a várost és Pannonia Secundát, a bizánciak megsegítik, s együttesen vereséget mérnek Alboinra (566). Miután népe ellenkezése miatt Sirmiumot nem volt képes átadni a bizánciaknak, a következő évben Kunimund és a gepidák magukra maradnak a langobard–avar szövetség támadásával szemben. A langobard források egy része szerint Kunimundot Alboin ölte meg, ezt azonban más korabeli források nem erősítik meg. Irod.: Menander Prot. fr. 24–25 = 454–456; Iohannes Bicl. MGH AA. Chron. min. II. 212–213; OGL 5; HLG 5; PD HL I. 27, II. 28. Bóna István Ostrogotho Langobard királynő, langobard nyelven Austrigusa, Elemund gepida király leánya, Wacho harmadik felesége (535 tájától), Waldarada hercegnő és Waldari/Walthari trónörökös anyja, a Waldari udvarába menekült gepida trónörökös, Ostrogotha nővére. A ’Tündöklő gót’ vagy ’Dicső gót’ jelentésű nevet viselte Nagy Theoderik egyik concubinától született leánya is. Irod.: Prokopios BG VIII 27/29; OGL 4; PD HL I. 21. Bóna István Pero A langobardok királya 489/90 körül. Vezetésével érték el s hódították meg a langobardok a Noricummal és Pannoniával átellenben, a Duna északi oldalán fekvő Rugilandot. Nem tartozott a Lething-dinasztiához, amelynek uralmát megszakította, emiatt a gothai Historia Langobardorumot kivéve valamennyi langobard írásos feljegyzésből kihagyták a nevét. Irod.: HLG 3. Bóna István Reptila Gepida trónörökös, Thorismod fia, Kunimund unokaöccse. 567-ben Thrasarik ariánus püspökkel és a gepida királyi kincsekkel együtt az avarok elől Sirmiumból Konstantinápolyba menekül. További sorsa ismeretlen. Irod.: Iohannes Bicl. MGH AA Chron. min. II. 212–213. Bóna István Rodulf/Rodwulf Herul király (490/500–508/509), neve ’Vörös farkas’-t jelent. Szövetségese, Nagy Theoderik 507 előtt érdemeiért fegyverrel fogadott fiává adoptálja, harci ménnel és díszfegyverekkel ajándékozza meg. Országa központja a pannoniai Kisalföldön sejthető, innen adóztatta a fegyverrel uralma alá kényszerített Duna-völgyi langobardokat. A Tato langobard király elleni hadjáratban elesik, fegyverei, sisakja, zászlója Tato kezébe esnek. Foglyul ejtett lánya, Silinga Wacho király felesége lesz. Irod.: Cassiodorus Variae III. 3. a. 507 (MGH AA XII. 79); Prokopios, BG VI. 14/11; Jordanes, Get. 24; OGL 4; PD HL I. 20; Martindale, PLRE 2, 946. Bóna István Rosamunda/Rosemunda Langobard királynő, Kunimund király lánya (kb. 550–572). Gepidia pusztulásakor (567) langobard fogságba esik, majd 568/69 körül a megözvegyült Alboin király feleségül veszi. 572 nyarán Rosamunda nagyszámú gepida fegyveres kíséretére és a király langobard ellenfeleire támaszkodva Veronában megöleti Alboint, s bizánci támogatással megkísérli átvenni a hatalmat. A puccs nem sikerült, Rosamunda a langobard hercegek elől a királyi kincseket és Alboin lányát, Albsuindát magával vive Ravennába menekül, ahol állítólag méreg végzett vele. Irod.: Agnellus c. 96 (MGH AA Chron. min. I. 336); Marius Aventicensis ad a. 572 (uo. II. 238); OGL 5; HLG 5; PD HL I. 27, II. 27–30. Bóna István Rothari Langobard király (636–652), saját számítása szerint (Edictus Rothari) sorrendben a 17-ik. A Harod nemzetségből származott, törvénye kiadásakor 38 éves volt, tehát 605-ben született. Apja Nandinig, pannoniai születésű, ősei Hiltzo, Alaman, Adhamund és Noctzo – ezek a pannoniai korszakból egyedül ismert nem királyi származású langobard személyek. Rothari uralmát a Lethingekkel kötött házasság legitimizálta: felesége Gundeberga, Theodelinda leánya, Wacho dédunokája volt. Irod.: Edictus Rothari, Prologus; OGL 7; HLG 9; Fredegar, Chron. IV. 70–71; PD HL IV. 45–47. Bóna István Sigebert/Sigisbert/Sigybert A frank Austrasia királya (561–575) előbb Metz, majd Reims székhellyel. Chlodovech/Clovis unokája, I. Chlotachar, minden frankok királya fia harmadik feleségétől Ingodától. Leánytestvére Chlodoswintha, Alboin első felesége, a pannoniai langobardok királynője, felesége Brunechildis („Brünhilda”), Anthanagild hispaniai vizigót király lánya. Sigebert 562-ben visszaveri a „Galliae” határának számító Elbától az avar támadókat, a személyesen Bajan vezette második avar támadáskor, 566-ban azonban ugyanott vereséget szenved és fogságba esik. Bajan kagán tetemes váltságdíj fejében szabadon engedi s szövetségre lép vele, ennek keretében Sigebert közvetíti az avar–langobard szövetséget is. 572-ben Sigebert telepíti vissza korábbi országukba a langobardok itáliai szövetségéből kiszakadó, Gallián át hazavonuló szászokat, ezzel kiváltja a langobardok megtorló támadását. 575-ben Sigebert lesz Fredegunda királynő dinasztikus érdekből végzett „Meroving-irtásának” első férfi áldozata. Irod.: PD HL II. 6, 10, III. 6, 10; Gregorius Turonensis, Historia Francorum IV. 3, 23, 29, 40–42, V. 15; Menander Prot. fr. 23; Iohannes Bicl. MGH AA Chron. min. II. 212–213; Fredegar, Chron. III. 46, 55, 57–58, 61–62, 70–71. Bóna István Tato/Tatto A langobardok királya (kb. 500–510), a Lething nemzetségbeli Claffo király fia. A langobard hagyomány szerint Tato vezette a langobardokat Rugilandból a „Feld”-re, valószínűleg a Duna déli oldalán elterülő Tullnerfeldre, ott azonban keleti szomszédaik, a félelmetes harcosok hírében álló herulok, fegyverrel kényszerítették, hogy elismerje főhatalmukat. A szövetségi szerződést a bizánci Prokopios szerint a herulok, míg saját hagyományuk szerint a langobardok szegték meg (Rometruda-saga). Tato nagy csatában leverte és elűzte a herulokat, megölte királyukat, Rodulfot, és zsákmányul ejtette fegyverzetét (508–510 között). Röviddel győzelme után unokaöccse, Wacho megfosztotta hatalmától és életétől. Irod.: OGL 4; HLG 4; PD HL I. 20–21; Martindale, PLRE 2, 1055. Bóna István Theodelinda/Theudelinda A langobardok királynője (589–626), Wacho unokája. Anyja, Wacho lánya, a frankok korábbi királynője, Waldarada, apja I. Garipald, a bajorok hercege; öt gyermekük közül Theodelinda volt a második leány. Az 570-es évek első felében született, 589-ben ment férjhez a Beleos nembeli Clef/Claffo langobard király (572–574) fiához, Autharihoz, aki a Lething hercegnővel kötött házassággal legitimizálta uralmát (584–590). „Flavius” Authari halála után egy évig Theodelinda a langobardok egyeduralkodó katolikus királynője, majd férjhez megy az ariánus Agilulf taurinumi (torinói) herceghez, akivel közösen uralkodott (591–616). Férje halála után kiskorú fia, a katolikus Adaloald nevében uralkodott, akit Theodelinda halála után az ariánus hercegek detronizáltak. Ennek ellenére Theodelinda leszármazottai, lányának és unokájának férjei, illetve Theodelinda öccse, Gundoald leszármazottai a langobard királyok 662-ig, majd 671-től 712-ig. A Lething (s nem a „bajor” Agilolfing!) nemzetségbe való beházasodás legitimizálta Arioald (626–635) és Rothari (636–652) uralmát, akik egymás után Theodelinda leánya, Gundeperga férjei voltak. Rothari utódai: Rodoald (652–653), Theodelinda öccse, Gundoald leányunokájának a férje, illetve az utóbbi öccse, I. Aripert (653–661). Aripert fiát, Perctaritot a Gausus nembeli usurpator, a beneventumi Grimuald (662–671) száműzte. Mivel a Gausus nem itáliai uralmát Alboin halála után a Beleos nem vette át, amelynek leszármazottai és rokonai a Lething ősökkel és rokonsággal igazolták törvényességüket, Grimuald éppen a Lethingek legitimitását veszi célba. A Grimuald idejében összeszerkesztett Origo gentis langobardorum beneventumi változata megrágalmazza, bitorlónak, gyilkosnak minősíti a még élő Lethingek közös ősét, Wachót, házasságait és leszármazásukat is meghamisítja. A Gausus nembeli beneventumi hercegeket szolgáló Paulus Diaconus is a rágalmazó Gausus-változatot veszi át Langobard történetébe. Irod.: OGL 6; Fredegar, Chron. IV. 34; PD HL III. 30, 35, IV. 6–21. Bóna István Theoderik/„Nagy” Theoderik Az osztrogótok, majd Itália királya (474–526), a népvándorlás kori condottierek legsikeresebbike. Történetének itt csak pannoniai vonatkozásairól lesz szó. Nem áll az a Jordanes, Getica 269–270. nyomán elterjedt nézet, hogy Theoderik Pannoniában, közelebbről a Balaton partján született volna. Theoderik 10 évet töltött Konstantinápolyban (461–470), ahová nyolcéves korában került, tehát 453/54 körül még az osztrogótok pontusi hazájában született. Apja Thiudimer, anyja Erelieva/Hereliuva katolikus concubina, keresztény nevén Eusebia, aki 490 után még Itáliában is élt. Konstantinápolyba túszként Valamer király saját fiaként és örököseként küldte, ezért valamennyi kortárs keletrómai forrásban Valameriakos, Valamerfi néven szerepel. Amikor I. Leo császár (457–474) az osztrogótokkal 461-ben kötött szövetségi szerződést megszegte (469-ben ugyanis a szvéb–szkír szövetségeseket támogatta az osztrogótok ellen, ld. Bolia), 470-ben kénytelen volt hazabocsátani Theoderiket. Theoderik Valamertől örökölt harci kíséretével azonnal bekapcsolódott a környező népek elleni büntetőhadjáratokba, elűzte a Temesközből a szarmatákat, majd elfoglalta Babai szarmata királytól Singidunumot (Belgrád) is (471). 473-ban apjával, Thiudimerrel elhagyta Pannoniát, 474-től az Illyricumban és Thraciában hadakozó „Thiudimer-féle” gótok királya. 488-ban, Zeno császár (474–491) megbízásából a moesiai Novaeból Itália és Odoaker ellen vonul, útközben véres csatában kell áttörnie a Cibalae (Vinkovci) és Mursa (Eszék) útszakaszon az Ulca-mocsarak átjáróját haláláig védelmező Thrafstila sirmiumi gepida alkirály hadain. 504-ben Itáliából küldött gót serege elfoglalja Dalmaciát, Saviát, a gepidáktól pedig elveszi „Pannonia Sirmiensist, a gótok egykori hazáját” – maga azonban nem vett részt a hadjáratban. A keletrómaiakkal 505-ben kirobbant katonai konfliktust lezáró békében, 509-ben kénytelen átengedni Bassiana városát és környékét I. Anastasius keletrómai császárnak (491–518), ebből alakítják ki a keletrómai Pannonia Secunda vagy Pannonia Bassiensis nevű tartományt, ahová 512-ben herulokat telepít Anastasius. Theoderik pannoniai birtokainak északi határa mindvégig a Dráva volt, legkeletibb pontja pedig Sirmium városa. 523-ban Pannonia Sirmiensis fegyverforgatásra alkalmas gepida lakosságát Dél-Galliába a Rhone mellé telepítteti át. Irod.: W. Ensslin, Theoderich der Grosse. München, 1947, 19592; Martindale, PLRE 2, 1077–1081; J. Moorhead, Theoderich in Italy. Oxford, 1992. Bóna István Thorisind/Turisind A gepidák királya (546–560 körülig). Elemund király halála után fiát, Ostrogotha trónörököst Thorisind elűzte, s erőszakkal ragadta meg a hatalmat. Már 547-ben szembekerül az I. Iustinianusszal (527–565) szövetkezett új langobard királlyal, Audoinnal. A gepida seregben ez alkalommal tűnik fel először langobard és szláv katonai kísérettel a Lething nembeli trónkövetelő, Hildigis. Miután a bizánciak szétverik a gepidák herul szövetségeseit, fenyegető katonai felvonulásuktól megrettenve mind Thorisind, mind Audoin elállnak az összecsapástól. Az első langobard–gepida háborúra 551. júniusában kerül sor, amikor is a szerémségi „Asfeld”-en (az Asok mezején = csatatéren) vívott csatában a langobardok győznek, a gepida trónörökös, Thorismod is elesik. Az 551. évi békében Thorisind lemond a Duna déli oldalán fekvő római területekről és Bassianáról, kárpótlásul 552-től visszakapja az 539-ben elvesztett subsidiumot. A békeszerződés titkos záradéka értelmében megöleti a Gepidia vendégszeretetét élvező Hildigist. Irod.: Prokopios, BG VII. 34/4, VIII. 18/3, 27/19; PD HL I. 23–24, 27. Bóna István Thorismod/Thorismuth Gepida trónörökös herceg, Thorisind fia. 551-ben elesett a szerémségi „Asfeld”-en a langobardok elleni csatában, vezére halálával a gepida sereg felbomlott. Csupán langobard legenda, az itáliai „Alboin-saga” dicsekvése, hogy Thorismodot (az akkoriban 4-5 éves) Alboin herceg ölte volna meg párviadalban. Halála után fia, Reptila lesz a gepida trónörökös. Irod.: PD HL I. 24. Bóna István 1. Thrasarik Gepida részfejedelem Sirmiumban (504 előtt), Trafstila sirmiumi részfejedelem (†488) fia, a korabeli forrásokban: rex. Nagy Theoderik osztrogót király Itáliából küldött gót csapatai 504-ben harc nélkül űzik el, Thrasarik oly sebesen menekül a feladott Pannonia Secundából „a többi gepidához”, hogy anyját – aki korábban valószínűleg régensként állt az ifjú herceg mellett – sem tudja magával vinni. Nevének eredeti jelentése ’Harci király’. Irod.: Jordanes, Get. 300; Ennodius, Paneg. Theoderici XII; Martindale, PLRE 2, 1125. Bóna István 2. Thrasarik Gepida ariánus püspök (567). Gepidia bukásakor tűnik csak fel, de már az 550-es évek elejétől számolni lehet vele Sirmiumban. Az avarok támadásakor Reptila trónörökössel és a gepida királyi kincsekkel Konstantinápolyba, II. Iustinus császárhoz (565–578) menekül. Iohannes Biclarensis hispaniai Chronicája az eseményt évekkel későbbi, téves dátum alatt közli. Irod.: Iohannes Bicl. II. 212–213. Bóna István Visegarda/Pis(e)garda Frank királynőként Wisigarda. Wacho langobard király lánya második feleségétől, Raicunda türing hercegnőtől, Bisin/Pisen király lányától. Az 510-es évek végén, legkésőbb 520-ban született. Apja a Theuderikkel, Austrasia királyával kötött házassági szerződés értelmében 531/32-ben Reimsbe küldte, Theudebert trónörökös eljegyzett menyasszonyaként. Az 534-ben hatalomra jutó I. Theudebert azonban római kedvesét, Deoteriát veszi feleségül. Csak „a frankok” nyomására válik el tőle, s veszi nőül a hét éve pártában várakozó langobard menyasszonyt (538/39). Theudebert valójában saját politikai céljait követte az új friggyel, hiszen egyidejűleg eljegyzi Wacho gyermeklányát saját fiával, a Deoteriától született 3-4 éves Theudebalddal. A kis menyasszony anyja Austrigusa, Theudebert gepida szövetségesének, Elemund királynak a lánya volt. A házasság, az eljegyzés s a velük kapcsolatos követjárás Wacho megnyerését célozta az 539. évi Bizánc-ellenes háborúhoz. Visegarda korán meghalt, mostohafia menyasszonyát, saját féltestvérét, Waldaradát személyesen nem ismerte. A régészeti és a történeti adatok nem támogatják a „népszerű” elméletet (O. Doppelfeld), hogy a kölni dóm alatti Meroving-kápolnában talált hercegnői temetkezés Visegardával lenne azonosítható.
Wacho/Wako Görögül Uakes, langobard király (510–540), a Lething-dinasztiabeli Claffo király unokája, Winigis fia, Pannonia meghódítója. Nagybátyja, Tato király és fiai megölésével került hatalomra. A Gausus nembeli Grimuald uralkodása idején átszerkesztett itáliai langobard források (Origo gentis langobardorum) tetteit meghamisították, zsarnoknak (usurpator) minősítették, s sorszámát kihagyták a langobard királyok jegyzékéből. Ez durva „korrekció”, hiszen a Lething-családból házasodó Rothari király még törvényes elődjeként, nyolcadik langobard királyként tartotta számon Wachót (Edictus Rothari). Wacho igazi történetét a korszak politikáját tükröző házassági kapcsolatai fedik fel. Uralmát a legyőzött herul király, Rodulf lányával, Silingával kötött házassággal törvényesítette, ekkoriban hajtja uralma alá a szvébeket, vagyis szállja meg Észak-Pannoniát. Második házasságát 520 körül Bisin/Pisin türing király lányával, Raicundával kötötte. Ezzel elfogadtatta észak-pannoniai uralmát a türing királyi házzal szövetséges és rokon Nagy Theoderikkel, a Drávától délre fekvő Pannonia és Savia urával. A frank–türing háborúk idején, 531/32-ben eljegyzi második házasságából származó lányát, Visegardát az új nyugati hatalmasság egyik megteremtőjével, a Meroving I. Theudeberttel, aki azonban csak 538/39-ben emeli magához feleségül a királylányt. A bizánci–osztrogót háború kitörése (535) után Wacho I. Iustinianusszal (527–565) szövetkezett, de a háborúba nem avatkozott be, 539-ben visszautasítja az osztrogót Vitigis és saját veje, I. Theudebert Bizánc-ellenes szövetségi ajánlatát is. A Dráváig terjedő pannoniai földeket viszont ténylegesen is megszállja, az előnyomulás biztosítására kötötte harmadik házasságát Elemund gepida király lányával, Ostrogothóval. Utóbbitól született 535 után Walderada nevű lánya, s egyetlen fia, a trónörökös Waldari. Fiú örököse születvén Wacho száműzi, majd megöleti az addigi trónörököst, unokaöccsét Risiulfot, akinek kisebbik fia, Hildigis kíséretével együtt 539-ben a szlávokhoz menekül. Wacho a langobard hagyomány szerint nem költözött be Pannoniába, 540-ben valahol Cseh- vagy Morvaországban (Beovinidis) halt meg betegségben. Halálakor a Dráváig terjedő Pannoniát már benépesítették a langobardok. Wacho házasságainak sorrendjére a langobardok 100-130 évvel később rosszul vagy rosszindulatúan emlékeztek – ez a korai középkorban korántsem egyedülálló, Fredegar (Chron. IV. 60) pl. a krónikája befejezése előtt nem sokkal elhunyt I. Dagobert király feleségeinek sorrendjét is összekeveri, az elsőt és az utolsót kifelejti, egy máshonnan ismeretlent pedig hozzátesz. Az itáliai langobard krónikások is összekeverték Wacho asszonyait s gyermekei anyját („1. Raicunda, 2. Austrigusa, két lányának, anyja, 3. Silinga, Waldari anyja”), s ezzel együtt politikai kapcsolatait, holott ebben rejlik a pannoniai langobardok történetének a kulcsa. A kutatás mintegy két évtizeddel ezelőtt már észrevette, hogy Wacho lányai, a gepida Austrigusa „lányai” nem lehettek édestestvérek. A megoldást Paulus Diaconus egyik ritka kézirati változatában vélte fellelni, ahol Wacho türing felesége, Raicunda Radegunda néven szerepel, a név első tagja nyomán Waldaradát (az „idősebb” lányt) „Radegunda” lányának tették meg. Egy Radegunda nevű türing hercegnő valóban létezett, csakhogy az Raicunda unokahúga volt, a testvérüktől, Herminafred királytól megölt Bertachar részkirály leánya, aki frank fogságba esve I. Chlotachar király egyik felesége lett, nem más ő, mint poitiers-i Szent Radegunda (†587). Valószínűleg e közismert név került tévesen a szóban forgó Paulus Diaconus-kéziratba. A lehetőséget egyébként is kizárja a Wacho két lánya közti nagy korkülönbség, Waldarada valójában nem is ismerte fél-türing nővérét. A reális kronológiai adatok a következők: Az 546-ban betegségben elhunyt gepida király, Elemund lánya, Ostrogotho az 546-ban még gyermeknek számító (Prokopios) gepida trónörökös, Ostrogotha nővére, nem mehetett férjhez Wachóhoz már az 510-es évek második felében, amiként az 509-ben már halott Rodulf király lányát, Silingát aligha matrónaként vette feleségül Wacho az 530-as évek közepén. A királygyilkossággal, puccsal hatalomra került mellékági Lething homo novus, Wacho uralma legelején nem nagyon válogathatott patinás türing vagy gepida dinasztiák királylányai között, királyi származású feleséget a langobardok hatalmába jutott Silingán kívül nehezen talált volna. Ostrogotho/Austrigusa csak Wacho 3. felesége lehetett, aki nemcsak Waldarada anyja volt – amint arra a langobardok helyesen emlékeztek –, hanem a hasonló nevű gyermek király, Waldari anyja is, korban is ők tartoznak össze. Waldari tehát nem a herul „rabnőtől” született, ahogyan a Gausus-dinasztiának lekötelezett átdolgozó sejtetni szeretné. A gyermek Waldaradát ugyan még 539-ben eljegyezték I. Theudebert 3-4 éves fiával, Theudebalddal, de a herceg apja halálakor, 548-ban „nevelésre szoruló gyermek” (Agathias), s Gallia püspökei szerint még 551-ben is „parvulus” (kicsiny) volt (Gregorius Turonensis). Az „adultus”-szá váló Theudebald csak röviddel halála előtt, 554 körül veszi feleségül az ifjú Waldaradát,akinek csak harmadik házasságából, 557–570 között születnek majd gyermekei, Theudelinda, Gundoald stb. Mostohanővére, Visegarda/Pisegarda Raicunda türing hercegnő, Wacho 2. felesége leánya volt, aki menyasszonyként már 531/32-ben Reimsbe került. Visegarda királynő már halott volt, amikor féltestvére, Waldarada Galliába érkezett. Irod.: OGL 4; HLG 2, 4; PD HL I. 21; Prokopios, BG VI. 22/11–12, VII. 35/13; Agathias I. 4; Gregorius Turonensis, Historia Francorum IV. 6, 9; Edictus Rothari, Prologus. Bóna István Waldarada/Wultrada/Vuldetrada/Valdetrada Langobard királylány, frank királynő, a bajorok első hercegnője (kb. 535/36–600). Apja, Wacho langobard király, anyja Ostrogotho/Austrigusa gepida hercegnő, Wacho harmadik felesége. A még Wacho életében kötött házassági szerződés értelmében apja halála után anyja férjhez adja I. Theudebert fiához, a kiskorú Theodebald herceghez (szül. 535/36 táján). I. Theudebert halála után Waldarada a gyermekifjú I. Theodebald mellett Austrasia valóságos királynője (548–555). A 20. életévében megözvegyült Waldaradát I. Chlotachar feleségül veszi, így rövid időre valamennyi frank királynéja lesz (555), 565-ben azonban a királynak egyházi parancsra el kellett tőle válnia – e nagyon is érthető és törvényes egyházi rendelkezést az átdolgozott Origo gentis Langobardorum és nyomában Paulus Diaconus nem átallják „quam odio habens” „akit megutálva/meggyűlölve” hazugság beiktatásával egyenesen eltaszításnak ábrázolni. A király Garipaldhoz, a bajorok fölé rendelt első herceghez adja nőül Waldarádat. Tőle született két katolikus lánya közül a fiatalabb, Theodelinda az itáliai langobardok királynője lesz, míg név szerint nem ismert nővérét 575-ben Eoin tridenti langobard herceg vette feleségül. Waldarada fia, Gundoald, apja bukásakor (589/90 körül) Itáliába menekül, ahol nővére, Theodelinda támogatásával Asti duxa lesz (†612). Az ő leszármazottai I. Ariperttől II. Aripertig (653–712) a langobardok királyai. Irod.: OGL 4, 6; HLG 4; PD HL I. 21; Gregorius Turonensis, Historia Francorum IV. 9; Fredegar, Chron. III. 49. Bóna István Waldari/Walthari Görögösen Ualdaros. A langobardok királya (540–546 körülig), a Lething Wacho és az Ardariking Ostrogotho/Austrigusa fia. A kisgyermekként trónra került Waldari mellett anyja és gyámja, a Gausus nembeli Audoin kormányoztak. Az özvegy királynő a Merovingokkal kötött szövetségre támaszkodva igyekezett fia helyzetét megszilárdítani, ezt szolgálta Wachótól született kiskorú leányának férjhez adása a még fiatalabb Theudebald herceghez, I. Theudebert frank király fiához. Hatalmas nagyapja, Elemund gepida király halálakor (545/46 körül) Waldari uralma megrendül, maga a kiskorú gepida trónörökös, anyja öccse, Ostrogotha is a langobard udvarba menekül. Röviddel később Waldari gyanúra okot adó időpontban s körülmények között meghal, vele kihal a Lething-dinasztia uralkodó ága. Utóda a gyám, Audoin lett. Irod.: Prokopios, BG VII. 35/17; OGL 4–5; HLG 5; PD HL I. 21–22. Bóna István 6. Források, rövidítések Agathias = Agathiae Myrinaei Historiarum libri V. Ed. R. Keydell, 1967. Agnellus = Agnellus qui et Andreas, Liber Pontificalis Ecclesiae Ravennatis in: MGH AA Chron. min. I. és in: MGH SS rer. Lang. Aistulfi leges = in: Leges Langobardorum Alföldi, Leletek a hun korszakból = Alföldi A., Leletek a hun korszakból és ethnikai szétválasztásuk. Arch. Hung. 9. Budapest, 1932. Annales Beneventani = in: MGH SS rer. Lang. Bóna, A hunok = Bóna I., A hunok és nagykirályaik. Budapest, 1993. Bóna, A középkor hajnala = Bóna I., A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. Budapest, 1974. Bóna, Das Hunnenreich = I. Bóna, Das Hunnenreich. Budapest–Stuttgart, 1991. Bóna, ERT = Bóna I., in: Erdély rövid története. Budapest, 1989, 19932. Bóna, ET = Bóna I., in: Erdély története I. Budapest, 1986, 19883. Bóna, MT = Bóna I., in: Magyarország története I. Budapest, 1984 (19872). Bóna, MRR = Bóna I., in: A magyar régészet regénye. Szerk. Szombathy V. Budapest, 1968, 19763. Bóna, Nibelungenglied = I. Bóna, Die archaologischen Denkmaler der Hunnen und der Hunnenzeit in Ungarn im Spiegel der internationalen Hunnenforschung, in: Nibelungenlied. Hrsg. von E. Vonbank, Bregenz, 1979. Cassiodorus, Variae = Cassiodori Senatoris Variae. Rec. Th. Mommsen. MGH AA, 1894. Chron. min. = Chronica minora saec. IV, V, VI, VII. Ed. Th. Mommsen. Vol. I–II, MGH AA IX, 1892/1961. Chronica Gallica = in: Chronica minora I. Consularia Italica = in: Chronica minora I. Csallány, Gepiden = D. Csallány, Archaologische Denkmaler der Gepiden im Mitteldonaubecken (454–568 u.Z.). Arch. Hung. 38. Budapest, 1961. Die Langobarden = Die Langobarden. Von der Unterelbe nach Italien. Hrsg. von R. Busch, Neumünster, 1988. Edictus Rothari = in: Leges Langobardorum Ennodius, Paneg. Theoderici = Panegyricus dictus regi Theodorico, in: Magni Felicis Ennodi opera. Rec. F. Vogel. MGH AA, 1885. Fettich, A szeged-nagyszéksósi = Fettich N., A szeged-nagyszéksósi hun fejedelmi sírlelet. Arch. Hung. 33. Budapest, 1953. Fredegar, Chron. = Chronicarum quae dicitur Fredegarii Scholastici libri IV. Ed. B. Krusch. MGH SS rer. Mer. 2, 1888. GFGÖE = Glossar zur frühmittelalterlichen Geschichte im östlichen Europa. Serie A. Lateinische Namen bis 900. Bd. I. Hrsg. von J. Ferluga, M. Hellmann et al., 1982. Gregorius Magn. Dial. = Gregorius Magnus Dialogorum libris. MGH SS rer. Lang. Gregorius Turonensis, Historia Francorum = Gregorii episcopi Turonensis Historiarum libri decem. Ed. B. Krusch et W. Levison. MGH SS rer. Mer. 1, 1937/1951. Hampel, Alterthümer = J. Hampel, Alterthümer des frühen Mittelalters in Ungarn. Bd. I–III. Braunschweig, 1905. HLG = Historia Langobardorum codicis Gothani, in: MGH SS rer. Lang. Iohannes Bicl. = Iohannis abbatis Biclarensis Chronica, in: Chron. min. II. Jones, PLRE 1 = A. H. Jones, J. R. Martindale, J. Morris, The Prosopography of the Late Roman Empire I. Cambridge, 1971. Jordanes, Get. = Iordanes, Getica = De originis actibusque Getarum. Rec. Th. Mommsen. MGH AA V, 1882. Jordanes, Rom. = Iordanes, Romana. Rec. Th. Mommsen. MGH AA V, 1882. Konstantinos = Constantinos Porphyrogennetos, De administrando impero – Bíborbanszületett Konstantin, A birodalom kormányzása. Ed. et transl. Gy. Moravcsik. Budapest, 1950. Kovrig, Das Diadem von Csorna = I. Kovrig, Das Diadem von Csorna. FolArch 36(1985). Leges Burgundionum = Leges Burgundionum. Ed. L. R. de Salis. MGH LL II.1, 1892. Leges Langobardorum = Leges Langobardorum 643–866. Ed. F. Beyerle, Witzenhausen, 19622. Lex Gundobada = in: Leges Burgundionum Liber Pontificalis = Le Liber pontificalis ecclesiae romanae 1. Ed. L. Duchesne, 1886. Liutprandi leges = in: Leges Langobardorum Marius Aventicensis = Marii episcopi Aventicensis Chronica, in: Chron. min. II. Martindale, PLRE 2 = J. R. Martindale, The Prosopography of the Late Roman Empire II. Cambridge, 1980. Menander Prot. fr. = Menander Protector, Excerpta de legationibus. Ed. C. de Boor, 1903. Menandri historiarum quae supersunt. Ed. C. Müller. Fragmenta Historicorum Graecorum 4. 1868, 19512. MGH AA = Monumenta Germaniae Historica, Auctores Antiquissimi MGH Ep = Monumenta Germaniae Historica, Epistolae MGH SS = Monumenta Germaniae Historica, Scriptores Nicetius = Nicetius episcopi Treveriensis epistolae, MGH Ep. Austrasicae. Ed. W. Gundlach, 1892. OGL = Origo gentis langobardorum, in: MGH SS rer. Lang. PD HL = Paulus Diaconus, Historia Langobardorum = Pauli Historia Langobardorum. Ed. G. Waitz, in: MGH SS rer. Lang. és MGH SRG, 1878.
SS rer. Lang. (et Ital.) = MGH SS rerum Langobardicarum et Italicarum. Ed. D. Waitz, 1878/1964. SS rer. Mer. = MGH SS rerum Merovingicarum Vol 1–2. Ed. B. Krusch et W. Levison, 1888/1937/1951.
7. Folyóiratok és kiadványok rövidítése
Yüklə 1,17 Mb. Dostları ilə paylaş:
|