Bóna, István Cseh, János, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Nagy, Margit, Aquincumi Múzeum Tomka, Péter, Xántus János Múzeum



Yüklə 1,17 Mb.
səhifə8/17
tarix08.03.2018
ölçüsü1,17 Mb.
1   ...   4   5   6   7   8   9   10   11   ...   17
Gepida–bizánci kapcsolatok Az írott források szerint a nedaói csatától (455) a gepidák leveréséig – kisebb megszakítással – folyamatos gepida–bizánci kapcsolatok régészeti emlékeit a bizánci császári udvarból származó méltóságjelvények, luxusékszerek, a gepida kereszténység emlékeinek jelentős része, valamint az olcsó kereskedelmi árucikkek és a pénzek jelentik. Az apahidai I. sírlelet császári ajándéknak tartható, áttört díszítésű (kereszt és leveles inda) hagymagombos aranyfibulája, monogramos gyűrűi, antik ezüstkorsói (kézmosókészlet darabjai) bizánci ötvösműhelyekben készültek. A gepida kereszténység egyik legszebb emléke, a kolozsvár-szamosfalvi kőberakásos díszű aranykorong – nyaklánc csüngődísze – szintén Földközi-tenger-vidéki aranyműves munkája. Antik eredetű a szamosfalvi kincslelet gemmás aranygyűrűje is. Egyszerűbb kivitelű bizánci kereszt hegyikristállyal díszítve, Kiszomborról (350.) ismert; a bizánci kereskedelem sorozatárui közé tartozik egy zománcberakásos bronzcsat kereszttel díszített kerete Szentes-Berekhátról (145.). A csongrád-kettőshalmi bizánci csat aranyozott bronzlemezén kereszt és galambpár ábrázolás látható. A késő antik–bizánci jellegű tárgyak közé tartoznak az aláhajtott lábú, felcsavart kengyeldíszítésű, vésett vonalmintás bronzfibulák is (Hódmezővásárhely-Kishomok 23.). A császárság Duna menti erődjeiből kerültek a gepidákhoz a 6. század középső harmadától a kereszttel és félholddal díszített, ún. Sucidava-típusú csatok (Szentes-Kökényzug 64., Szentes-Nagyhegy 29., Szőreg XI., 103., Pécska, Hódmezővásárhely-Kishomok 65. stb.), a pont-vonal díszes, áttört csatok (Magyarcsanád-Bökény 9.) és szíjvég (Magyarcsanád-Bökény „D”) és a keskeny lemezű tarsolycsatok, a hozzájuk tartozó szíjvégekkel (Tiszaderzs, Hódmezővásárhely-Dilinka). 6. századi bizánci csattípus helyi utánzatának tartható az oroszlánfigurával díszített magyarcsanád-bökényi bronzcsat. A használati tárgyak közül bizánci készítésűek az ivókészletek talpas üvegserlegei (Kiszombor 88.). A hun kor utáni bizánci pénzforgalom a gepidák alföldi szállásterületein kevés nyomot hagyott: 1 bizonytalan meghatározású érem az 5. század második feléből (Magyarcsanád-Bökény A sír); 2 I. Anastasius (491–518)-érem (Kiszombor 40., Szőreg XII.) és 3 I. Iustinus (518–527)-érem (Hódmezővásárhely-Gorzsa 51., Tiszafüred és Tiszaigar). A bizánci érmek ritkasága azonban az obulusmellékelés elhagyását is jelezheti. Az erdélyi gepida területeken a II. Theodosius (408–450)-veretek kerültek elő a legnagyobb számban (19 db és 1 db barbár utánzat); a későbbi veretek ritkábbak: 1 I. Leo (454–474); 2 Zeno (472–491) és 3 I. Anastasius (491–518) és I. Iustinus (518–527)-érem, míg a 7 I. Iustinianus (527–565)-arany egy része már avar kori is lehet.

Irod.: Csallány D., A bizánci fémművesség emlékei I. AntikTan 1(1954), 101–126, II. Acta ArchHung 4(1956), 261–291; Csallány, Gepiden 354–355; K. Horedt, Neue Goldschatze des 5. Jahrhunderts aus Rumanien. Studia Gothica 25(1970), 106–107; C. Preda, Circulatia monedilor bizantine in regiunea Carpato-Dunareana. SCIV 23(1972), 375–415; Bóna, ET 138–164.

Nagy Margit

Gepida továbbélés A gepida továbbélés a témakör egyik megfogalmazása, ugyanígy beszélhetünk Erdély korai avar kori gepidáiról vagy erdélyi gepida enklávéról is. Exponált az említett terület, mivel emlékanyag csak innen ismert. A Gepida Királyság 567–568. évi összeomlása utáni időszakból régészetileg sem a Tisza-vidéken, sem pedig a Szerémségben, Észak-Szerbiában és Olténiában nem mutatható ki gepida népelem. Ugyanakkor azonban kétségtelen, hogy léteztek gepida közösségek az Avar Kaganátus alatt, a történeti adatok alapján az egykori Gepidia déli részén bizonyosan. Mint alávetett etnikum – régészetileg megfogható, önálló élet nélkül – anyagi kultúrában (pl. viseletben) asszimilálódva, de egyben el is szegényedve élhettek. Ugyanakkor az erdélyi gepida enklávéról megállapítható, hogy a Maros–Küküllők vidékén az 5. század közepétől a 7. század második feléig töretlen, kontinuus a keleti germán népesség jelenléte, anyagi kultúrája, gyakran lépést tartva a Kárpát-medencében és a nyugati meroving világban megfigyelhető változásokkal, korszakokkal is. Mivel a 6–7. századi telepkerámiában a klasszikus gepida agyagipar mellett az avar és a szláv edényművesség nyomai is pregnánsan jelentkeznek, az emlékanyagnak – habár időben idetartozó – ez a része témánk szempontjából, az etnikai meghatározást tekintve csak föltételesen jöhet szóba. Amire inkább lehet támaszkodni, az öt, publikált vagy csak ismertetett temető Erdély szívében. Ezek a Maros (Mezőbánd, Marosvásárhely, Marosnagylak, Marosveresmart) és a Nagy-Küküllő (Baráthely) völgyében helyezkednek el. Az újabb nagy sírmezők (Marosnagylak és Baráthely) teljes közzététele még várat magára. A kerámiában a korábbi évtizedekből ismert gepida technika pregnánsan jelentkezik (pl. körte alakú bögrék bepecsételt és besimított díszítéssel, kiöntőcsöves kerámia, fésült ékítésű fazekak). A fegyverzetben (spatha, sax, lándzsa, nyílcsúcs, pajzs, sisak) jellegzetes gepida elemek dominálnak, esetenként korai avar és nyugati germán formai jegyekkel. A fibulaviselet visszaszorul, ugyanakkor előtérbe kerülnek a poncolt és vésett díszítésű, olykor nyugati típusú, többrészes övgarnitúrák, vas övveretek (néha tausírozással). Megjelenik a fogazásos 2. germán állatstílus, csaton és gyűrűn. A férfi és női viselet terén (csatoknál, fülbevalóknál, gyöngyöknél, gyűrűknél, stb.) olyan jelenségek tűnnek föl, amelyek az avar, a bizánci és a szláv világ felé mutatnak. A leletek megítélésénél a helyi műhelyek tevékenysége mellett a kereskedelmi forgalom (pl. a bizánci területekkel) és a népesség-áttelepítés (az Avar Kaganátus belpolitikája) egyaránt fölmerül. Az egyszer használati eszközök (pl. csontfésűk, ollók, vonókések) a korábbi időszak leleteivel egyeznek. Gyakoriak a kereszténységre utaló jelenségek. Néhány temetőben ló- vagy lovastemetkezések tűnnek föl (lócsontok, zablák, kengyelek, lószerszámok). Az avar etnikumra mutató leletek a 7. század első és középső harmadára tehetők. Ugyanakkor a temetők korai időszakát fémjelezheti egy obulus, I. Iustinianus (527–565) bronzérme Baráthelyen. A kora középkori bizánci (Theophylaktus Simokatta, Theophanes stb.) és nyugat-európai – Karoling-kori – történeti munkák, krónikák, évkönyvek stb. (pl. Paulus Diaconus, Conversio) a 8–9. század fordulójáig több esetben megemlékeznek a gepidákról. Az összeomlást követően sokan menekültek bizánci fönnhatóság alá, vagy csatlakoztak az Itáliába vonuló langobardokhoz. 600 körül bácskai gepida falvakról(?) hallunk Priskos avarellenes hadjárata kapcsán, 626-ban kontingensük ott volt a Bizáncot ostromló avar haderő soraiban. A 8–9. század fordulójára vonatkoztatható adat a Szerémség térségében említi egy csoportjukat.

Irod.: Bóna I., Erdélyi gepidák – Tisza menti gepidák. MTAK II. 27(1978), 123–170; uő, ET 162–164; Csallány, Gepiden 14–15; K. Horedt, Dacia 21(1977), 251–268; Kovács I., Dolg 4(1913), 265–429; uő, Dolg 6(1915), 278–296; P. Lakatos, AASzeg 17(1973); M. Roska, Germania 18(1934), 123–130; Sevin, Die Gebiden 176–202.

Cseh János

Germán brakteáták Kerek, vékony nemesfém lapból (bractea) készített, pénzt utánzó, egyoldalú veretek. A népvándorláskorban nyakban függve, gyöngysorba fűzve viselik őket, néha több darabot is egyszerre. Anyaguk főleg arany, amelynek romolhatatlan tisztasága fokozza az amulettként hordott ékszer védőerejét. Az 5–6. századi példányokat zömmel az északi germánok készítették és viselték, fő elterjedési területük Dél-Skandinávia. A brakteáták előképéül a főleg a 4. századból származó, barbár előkelőknek ajándékozott római császármedaillonok, illetve ezek északi utánzatai szolgáltak. Az éremképet a germánok saját stílusukban fogalmazták át, a körirat elmaradt vagy latin betű-imitációkkal, illetve rúnás felirattal pótolták; egyszerű gyöngyözött vagy bonyolult, több sávban geometrikus mintával díszített kerettel övezték. E több mint száz éve alaposan kutatott ékszerfajtának négy alapvető éremképtípusa ismert; az isten- és állatalakok ma már nagyobbrészt feledésbe merült mitológiai történeteket illusztrálnak. A gepida korból, illetve területről (Debrecen környéke) északi eredetű példányokat ismerünk. Ezek a Dél-Skandináviában készült brakteáták az ún. C típusba tartoznak, rajtuk a római császári gyöngyös diadémra emlékeztető fejékű varázsló isten, Odin-Wotan egy bikaszarvas, szakállas lovat gyógyít; a középső képmező körül rúnás cartouche látható. Ez az emlék a 6. század első felére keltezhető, akárcsak a pannoniai langobard temetőkben fellelt példányok. A várpalotai temető 21. sírjából származó brakteátán a trónon ülő, madársapkát viselő, farkast etető Odin-Wotan látható, hollója társaságában. A sír további 3 brakteátáján szalagos testűvé stilizált fantáziaállatokat láthatunk; az Odin-Wotant elnyelő szörnyetegeket sejtik bennük. (További, langobard területen előkerült brakteáták: Saratice, Schwechat). A poysdorfi 4. sír példánya anyagösszetételében és képi megfogalmazásában egyaránt eltér az átlagos, északon készült daraboktól.



Irod.: H. Shetelig, PZ 7(1915), 79–80; M. Mackeprang, De Nordiske Guldbrakteater. Aarhus, 1952; E. Munksgaard, B. Arrhenius, H. Roth, K. M. Nielsen, K. Hauck, Brakteaten. RGA III(1978), 337–401; Bóna, A középkor hajnala 56; uő, Acta ArchHung 7(1956), 212–213.

Tóth Ágnes

* * *


Apahida (jud. Cluj, Románia) A Kis-Szamos nagyívű könyökének térsége, közelebbről a falu belterülete és határa bővelkedik népvándorlás kori, különösen 5–6. századi leletekben. Ezek topográfiai és kronológiai szempontból szorosan összefüggenek a kolozsvári lelőhelyekkel (pl. Szamosfalva). Az 5. század második felében Gepidia exponált helye, királyi központ volt. Emellett „köznépi” temetkezésekre is vannak adatok.

1. I. fejedelmi sírlelet. A falu délkeleti részén 1889. július 12-én kavicskitermelés közben bukkantak rá. A megfigyelések alapján a halottat vaskapcsos koporsóban temették el kb. 2 m mélyen. A királysírban gazdag insigniák, personáliák és mellékletek voltak. Ez utóbbiakat edények, illetve rájuk utaló leletek alkotják. A halott mellé két egyforma, bacchikus jelenetekkel díszített bizánci ezüstkancsót tettek. Faedény(ek)hez tartozhatott egy rekeszdíszes foglalat és applikációsorozat. Ezek és az alábbi tárgyak aranyból készültek. Talán valamilyen fejdíszhez(?) kapcsolódhatott a 6 db rekeszes, vadkanfejes csüngő. A köpenyt egy áttört tűlemezű, hagymagombos fibula fogta össze, illetve ékítette, föltehetően a vállon. Az övet nagyobb rekeszes, ékkőberakásos csat zárta, egy hasonló, kisebb csat a lábbeli része lehetett. Az uralkodó karján/csuklóján súlyos, kiszélesedő végű karperecet hordott, ujjain pedig három gyűrűt (vésett keresztekkel, monogrammal és OMHARIVS névvel) viselt.

2. II. fejedelmi sírlelet. A temetkezés (1968 októberében, illetve 1969 februárjában), az I. fejedelmi sírtól délre, 500 m-re – földmunkánál – került elő. 1969-ben sikerült a meg nem bolygatott részt in situ föltárni. A nyugat–keleti tájolású, 160-180 cm mély sírgödörben a halottat ácsolt koporsóban temették el. Az emlékanyag a kora középkori Európa egyik leggazdagabb leletegyüttese. Zömmel viseleti tárgyak, lószerszámzat, fegyverzet, egyéb mellékletek, döntő többségük rekeszdíszes arany ötvösmunka. Az övhöz csatok, veretek és szíjvégek tartoztak, a tarsolyt pompás fedél borította. A lábbelikhez ugyancsak csatok és szíjvégek járultak. A halott jobb oldalához csiszolt üvegpohár került, ide helyezték a kardot is. A spatha hüvelyére veretet és bújtatót applikáltak, függesztőszíját csat zárta. Egy hüvely lándzsa- vagy zászlópapucs lehetett. A sírból nagyszámú, nehezen meghatározható rendeltetésű tárgy (gombok, veretek, almandinok stb.) került elő, egy részük nyilvánvalóan a viselethez tartozott. Játék lehetett egy korongsorozat. A király lábához vaspántos ládát helyeztek, ebből kerültek ki a lószerszámok. A zablákat aranylemezzel borították, a nyereg, a kantárzat és a farhám is gazdagon volt díszítve csatokkal és veretekkel, s talán ide sorolható a két pompás sasfigura.

3. III. fejedelmi sírlelet. 1978-ban a két fejedelmi sír között, másodlagos/harmadlagos lelőhelyen került elő egy olyan nagyméretű, rekeszes-ékkőberakásos aranycsat, amely az előző temetkezések övcsatjainak rokona. Kérdés, vajon azok valamelyikéből származik-e, vagy pedig egy harmadik királysír emléke.

4. Rettegi-telek. Az 1880-as években előkelő női temetkezésre leltek, melyből poliéder gombos arany fülbevalópárt ismerünk (formája révén gyakori, anyagát tekintve ritkább). Kora az 5. század második fele.

5. Ugyancsak 19. századi egy másik női síregyüttes a község térségéből: poliéder gombos ezüst fülönfüggők, egyszerű bronz karperec, bronz övcsat. A leletek az 5. század második felére, az 5–6. század fordulójára mutatnak.

6. Az 5. század második felére, a 6. század első felére tehető egy ismeretlen lelőhelyű, besimított díszítésű gepida edény.

Irod.: Finály G., Az apahidai lelet. ArchÉrt 9(1889), 305–320. Fettich N., A szeged-nagyszéksósi 43–45; K. Horedt – D. Protase, Das zweite Fürstengrab von Apahida. Germania 50(1972), 174–220; J. Werner – K. Horedt, Apahida, RGA I, 365–367; S. Matei, ActaMN 19(1982), 387–392; Bóna, ET 146–149; uő, ERT 79–80; Csallány, Gepiden 222–223; az edény: Csallány G., ArchÉrt 27(1907) 181.

Cseh János

Audomharjis/Omharius Az apahidai 1. királysírban nyugvó keresztény gepida fejedelem aranygyűrűjének latin felirata, amelyet az egybeírt (ligált) R és I betűkre nem figyelve egy évszázadig értelmetlenül olvastak („Omharus”). A név második tagja az ógermán *harjaz, illetve gót harjis (nominativus és genitivus) jelentése: ’sereg’. Számos népvándorlás kori germán király és seregvezér összetett nevének a része, pl. Chlot-harius = Lothar frank király. Amennyiben a ligatúrát ir-ként olvassuk, akkor is korrekt gót szót kapunk, hairus ’kard’. A név eredeti, teljesebb első tagja a sír monogramos pecsétgyűrűjén kibetűzhető AVD szóval kezdődik, ami az auda ’boldogság-üdvösség’ szónak értelmezhető. A király teljes neve tehát körülbelül ’a sereg üdve’ lehetett. Az Om szókezdet, illetve om szótag azonban mindkét esetben megfejthetetlen.



Irod.: Bóna, ET 147; uő, ERT 79–80.

Bóna István

Baráthely (Paratély, Bratei, Brateiu, Breitau, Pretai [jud. Sibiu, Románia]) Erdély kora középkori (3–6. század közötti) régészetének egyik fontos lelőhelykomplexuma a Medgyestől keletre elhelyezkedő falu északkeleti határában, attól 2-3 km-re, a Nagy-Küküllő bal parti első teraszán, kb. 1000×600 m nagyságú területen. Az első leletek még a 19. század második felében, vasútépítés során kerültek elő. A lelőhelyegyüttes kutatása 1959-ben kezdődött, a terepbejárással és leletmentéssel egybekötött föltárások az 1970-es évek végéig tartottak.

1. Az 5. századra tehető négy, leletekben gazdag temetkezés bronzfibulákkal, ezüst fülbevalókkal, gyöngyökkel, megvastagodó végű karperecekkel, poliéder gombos aranytűkkel és edényekkel. (A gepida betelepülés emlékei.)

2. 1. számú település (1960, 1961–1964, 1970). Mivel a közöletlen telep az adatok szerint kétrétegű (3–4. századi vizigót és 5–6. századi gepida), ismertetésük mindkettőre vonatkozik. A lelőhelyen 36 (1973-as adat) négyszögletes, 3-4 m nagyságú kunyhógödör került elő, esetenként kőtűzhellyel, illetve kőkemencével (ld. Maroscsapó). Mellettük szabadtéri kemencéket és tűzhelyeket is föltártak, köztük egy fazekaskemencét. A háztartások edénykészletében a durva keramikával szemben a korongolt áru dominál, mely szemcsés, kannelúrázott és fésült fazekakból, továbbá besimított és pecsételt díszítésű edényekből áll. A viseleti és használati tárgyak között fibulák, fülbevalók, csatok, fésűk, üvegedények, orsógombok, sarlók, kések, malomkövek vannak, nyílcsúcs is előkerült. A szomszédos 2. számú településen is voltak gepida telepnyomok, ezek hosszan elnyúló sávra utalnak. Az emlékanyag kora az 5–6. század.

3. 1969-ben három, a 6. század első felére tehető gepida sírt mentettek meg, amelyekből pontkördíszes fibulák (vö. Magyarcsanád-Bökény, Malomfalva, Szentes-Berekhát, Szőreg), csatok, gyöngyök, csontfésűk és edények kerültek ki. Az egyik temetkezésben torzított koponyát leltek.

4. 2. számú település. Nagy területre terjed ki, nyomai az 1. számú településen is előfordulnak. A földbe mélyített, tűzhelyes-kemencés házakból zömmel durva kerámia (fazekak), mécsesek jöttek a fölszínre, de korongolt, szürke, fésült edények is előfordultak (valamint: csontfésűk, malomkövek).

5. 3. számú temető (1960, 1965–1969). A jórészt kirabolt sírmező 298 nyugat–keleti tájolású temetkezést foglal magában, közte ló-, illetve lovassírokat is. A fegyverzet: kardok (spathák), lándzsák és nyílcsúcsok. A viseleti tárgyak: fibulák, diadém (au repoussé), fülbevalók, gyöngyök, nyakdíszek, csüngők, gyűrűk, fésűk, valamint csatok és övdíszek. A használati eszközök: csiholók, kések stb. A sírkerámiában korongolt, pecsételt és besimított, továbbá karcolt díszítésű edények (bögrék stb.), kiöntőcsöves korsó, valamint durva edények fordulnak elő. Összességében dominálnak a harcos sírok, sok a bizánci típusú lelet (pl. ékszerek és övek), a keresztény tárgy (ereklyetartók, keresztek), illetve elem (kereszt csatokon, edényeken). Obulusra is van adat. Erdély legnagyobb gepida temetője a 6–7. századra datálható, egykorú a közelben elhelyezkedő 2. számú településsel.

Irod.: R. Florescu, Brateiu. In: Dictionar enciclopedic de arta veche a Romaniei. 1980, 67; R. Harhoiu, Brateiu. In: Dictionar de istorie veche a Romaniei. Szerk. D. M. Pippidi, 1976, 99–102; K. Horedt, Bratei. In: RGA II. 1976, 413–414; I. Miclea – R. Florescu, Daco-romanii II. Bucuresti, 1980; I. Nestor, RRH 3(1964), 383–423; uő, Bratei. In: Enzyklopadisches Handbuch zur Ur- und Frühgeschichte Europas 1. Szerk. J. Filip, 1966, 159–160; uő, Magazin istoric 1(1967), 64–69; I. Nestor – E. Zaharia, MCA 10(1973), 191–201; D. Popescu, Dacia 17(1974), 193; E. Zaharia, Dacia 15(1971), 269–287; uő, ArchParis 91(1976), 40–45; Bóna, ET 182; L. Barzu, Monumente germanice descoperite la Bratei. SCIVA 37(1986), 89–104; uő, Gepidische Funde von Bratei. Dacia 35(1991), 211–214.

Cseh János

Batajnica (Srijem/Szerémség zemuni/zimonyi kerület [Szerbia]) Feldúlt gepida nemesi sírból származó leletek: négy aranyozott bronzpánttal összefogott ún. baldenheimi típusú sisak pikkelymintás arcvédő lemezzel és nyakszirtvédő láncpáncél maradványaival, kétélű kard töredéke, sérült kúpos pajzsdudor, erős gerincű vas lándzsacsúcs, nagykarikás vaszabla nagyobb része és jellegzetes késő gepida, bütykökkel és bepecsételéssel díszített csupor. A fegyverek, kivált a korongolt edény gepida nemes – eredetileg talán lovas – temetkezési mellékletei, amelyek a történeti és régészeti adatok alapján az 536–551 közötti másfél évtizedre keltezhetők.



Irod.: Z. Vinski, Ein Spangenhelmfund aus dem östlichen Syrmien. Germania 72(1954), 176–182; uő, Grobni nalaz iz okolice Batajnice – Ein Spangenhelmgrab aus der Gegend von Batajnica. Situla 2(1957), 3–27, 43–49.

Bóna István

Bökénymindszent (Csongrád megye) Gepida temető szórványleletei, melyeket 1881-ben a Tisza-gát Szentes-Bökénytől Mindszentig tartó szakaszának építésekor találtak. A lelőhely a zalotai gátőrház előtti magasparton volt, melyet később Magyartéshez csatoltak, ezért a helyes lelőhelymegnevezés: Magyartés, Zalotai-oldal; a szakirodalomban azonban a leleteket Bökénymindszent „lelőhellyel” ismerik. A gazdag 5–6. századi temetőből egy pár indadíszes fejű, aranyozott ezüstfibula, egy pár madárfejekkel díszített aranyozott bronzfibula, egy pár üvegberakásos lábú aranyozott bronzfibula, egy pár háromszögletes fejű ezüstfibula, két kisméretű ezüstfibula (madárfejes lábú és lemezes testű), ezüsttükör, félhold és balta alakú bronzcsüngők, ezüst- és bronzcsatok, gyöngyök, fésűtöredékek, besimított díszű agyagpohár és bordázott falú edény került a Magyar Nemzeti Múzeumba. A gepida leletekkel együtt rozetta formájú avar lószerszámvereteket is begyűjtöttek.



Irod.: Pulszky F., Bökény-mindszenti lelet. ArchÉrt 1(1881), 201–210; Hampel, Alterthümer II. 68–70, III. Taf. 56; B. Salin, Die altgermanische Thierornamentik. Stockholm, 1904, 27–32, Fig. 57; Csallány, Gepiden 40–43, Taf. 47, 106–110; H. Kühn, Die germanischen Bügelfibeln der Völkerwanderungszeit in Süddeutschland. Graz, 1974, 788, Taf. 267, 69, 9, 803, Taf. 268, 12, 33, 875, Taf. 274, 72, 36.

Nagy Margit

Csapó (Maroscsapó, Csapószentgyörgy, Cipau, Sfintu Gheorghe [jud. Mures, Románia]) 5–6. századi gepida lelőhelyek és leletek:

1. Girle/Patakok. A községtől délnyugatra 1952–1960 között kb. másfél hektárnyi területen a 6. század első felére tehető gepida telep, 11 négyszögletes, oszlopszerkezetes veremház és 6 gödör. A közelben 3-4 sír is napvilágot látott (az egyik női temetkezés volt, pompás sasfejes csattal és torzított koponyával).

2. Ingrasatoria/Hizlalda. 1953–1957. A kora népvándorlás kori településtől 150–400 m-re 9-12 sírból álló, hasonló korú temetőt tártak föl (leletek: pecsételt edény, bronz- és vascsatok, kétsoros csontfésű, kések, vonókések, nyílhegyek két fajtája, torzított koponyák stb.).

3. Sfintu Gheorghe/Szentgyörgy. 1952–1960 között Csapótól északnyugatra, a Pe Ses/Ülés nevű határrészen egy 6. századi gepida telep 3 gödörházát (kőtűzhelyes kunyhók, ilyenek állítólag Baráthelyen is előkerültek) ásták ki fésült díszű fazekakkal és kiöntőcsöves edénnyel.

Irod.: K. Horedt, SCIV 6 (1955), 661–662; M. Rusu, Pontische Gürtelschnallen mit Adlerkopf. Dacia 3(1959), 486–488; N. Vlassa – M. Rusu – D. Protase – K. Horedt, ActaMN 3(1966), 402–407; W. Wolski – D. Nicolaescu – Plopsor, SCA 9(1972), 3–13; Bóna, ET 218, 225.

Cseh János

Érdengeleg (Dengeleg, Dindesti [jud. Satu Mare, Románia]) Az érmelléki falu belterületén 1966-ban nem hiteles körülmények között magányosan eltemetett, előkelő gepida nő sírja látott napvilágot. Ruháját egy-egy olyan nagyobb ezüst „lemezes” fibula ékítette, illetve fogta össze, amilyenek pl. a barabási és a nagyváradi asszonyoknak is voltak. A nyakfüzér része lehetett néhány üvegpaszta gyöngy és fémcsövecske. A deréköv csatolására szolgált egy bordázott ezüstcsat. A sírba mellékletként bordás díszű fehérfém tükör és nagyobb, fazékszerű edény került. A temetkezés az 5. század középső évtizedeire tehető. A környék kora középkori emlékanyagát gyarapítja a szakirodalomban csak említett 5–6. századi telepkerámia.



Irod.: I. Németi, ActaMN 4(1967), 499–507; M. Rusu, AIIA 3(1960), 7–25; Bóna, ET 210.

Cseh János

Érmihályfalva (Valea lui Mihai [jud. Bihor, Románia])

1. Nyugat–keleti tájolással eltemetett előkelő harcos maradványai. Felszereléséből ránk maradt egy kétélű egyenes spatha, borostyán díszkoronggal és ezüst tokszájjal díszített hüvellyel. E díszkardcsoportot az 5. század harmadik negyedére keltezik, fő elterjedési területe alamann és rajnai frank területre esik; hasonló korú és eredetű a Kárpát-medencében még egy komáromi spathahüvely is. Az érmihályfalvi harcosnak 52 cm hosszú harcikése is volt. A laposfejű ezüstszögekkel kivert, széttört vasdarabokból korábban vassisakot, ma pajzsdudort rekonstruálnak. A bronzcsat tövisét téglalap alakú gránátbetétes rekesszel látták el. A kisebbik ezüstcsat az öltözethez vagy a kard szíjazatához tartozhatott. A halott obulust is kapott: II. Theodosius 443-ban vert solidusának barbár utánzatát. Az 5. század közepét követő évtizedekre keltezhető temetkezés közelében 3 további sír esett legújabb kori bolygatás áldozatául.

2. A Krizsán-féle telken 1935 és 1941 között több ízben kerültek elő sírok. A nyolc temetkezés nagyobb része – az egyszerűbb leletek alapján – az 5. század első felében élt kis gepida településhez tartozhatott (nyitott ezüstkarikák a fejnél, poliéder gombos bronz fülbevalók, kétoldalas csontfésűk, üveggyöngy nyakékek, vascsat, korongolt bögre).



Irod.: Roska M., Az érmihályfalvai germán sír. ArchÉrt 44 (1930), 229–32; Andrássy E., Népvándorláskori temető Érmihályfalván, KEMER 4(1944), 91–94; Bóna I., Szabolcs-Szatmár megye régészeti emlékei I. In: Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. Budapest, 1986 140; W. Menghin, Das Schwert im Frühen Mittelalter. Stuttgart, 1983, 155–156, 186.

Tóth Ágnes




Dostları ilə paylaş:
1   ...   4   5   6   7   8   9   10   11   ...   17


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2019
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə