Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember



Yüklə 0,65 Mb.
səhifə3/12
tarix19.07.2018
ölçüsü0,65 Mb.
#56731
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   12

Ajánlott irodalom
Faragó László: A szépség könyve (Minerva, Bp., 1978.)

Jánosi János: Szépség és művészet (Kossuth, Bp., 1978.)

Kosztolányi Dezső: Boldogság (Válogatott elbeszélések) (Móra, Bp., 1978.)

Schiller Ottó: A szépség lényege és értéke (Athenaeum, Bp., é. n. )

Schweitzer Pál: Szépség és totalitás – A szép fogalmának tartalma Ady utolsó alkotókorszakában (Akadémiai, Bp., 1980.)

3. Meghatározottság – Szabadság

“Az embert nem az ég pusztítja el: maga öli meg magát azzal, hogy az örök törvényeket áthágja.”


(Su-king)
FALU TAMÁS: TENGERNEK SZÜLETTEM

Tengernek születtem,

s csak egy vízcsepp lettem.

Erdőnek születtem,

s egy árva fa lettem.
Madárnak születtem

és csak két szárny lettem.


Két szárny lettem csupán,

amely meg-meglebben,

fölszálltam s eltűntem
a kék végtelenben.
(61) 91-92. o.

LI TAJ-PO: BESZÉLGETÉS A HEGYEN

Kérdik, miért élek itt egyedül a zöld hegyen?

Mosolygok, nem felelek, tág és szabad a szivem.

Hegyi patak leomol, barackvirág szétbomol;

túl az ember terein, más a földem és egem.


F: Weöres Sándor

(140) 106. o.


ÁNYOS PÁL: A VILÁG GYÖNYÖRŰSÉGÉNEK

HASZONTALANSÁGA

Szabadság, szabadság, megbecsülhetetlen jó volnál te, ha sem te ellened senki nem véthetne, arany gyapjúhoz hasonlónak tetszel lenni, melyet bár sárkányok, tüzet okádó bikák őríznek, mégsem lehetsz veszedelem nélkül. Amennyi vérében tellettél azoknak, kik vagy bírtak valaha, vagy bírnak, ugyanannyi könnyeket facsartál ki szemedből. Hol volna benned a nyugodalom, mikor sem igazság, sem emberi törvények, sőt egész nemzetek vére sem elégséges védelmezésedre? Édességed bírásának kezdete a rabságnak eleje, mert ha nem bírunk, keresünk, ha feltaláltunk, elvesztésed félelmével kínzasz.


(101) 163. o.

PAUL CLAUDEL: A SZÉTOSZTOTT NÉP ÉNEKE


FAUSTA
(Részlet)

Türelmesnek mondotok, de egyedül a szeretet zár e hegyek közé,

ahonnan nincsen kiút!

Mondjátok, mi adja vissza nékem a szabad teret és a szabadság nyers

szélcsapásait, amely elragad, mint egy vad legény, aki két kezével

a magasba röpíti táncosnőjét!

Ah, ki nem beszél szabadságról ? de hogy megértsük, mit jelent,

Fogolynak kell lenni, törvényen kívülinek, menekültnek!

Íme, itt vagyok mint sebzett madár, aki a költözők rajából leesett,

és az udvarban a szekér alatt rak fészket!

Száműzöttnek kell lenni, hogy megtudjuk, mi a haza!

Ah, ki adja vissza nekem a hazát, és ezt a tengerként hullámzó

búzamezőt, selyemnél lágyabbat, amely lábamnál ringott szélesen

a júliusi éjszakában!

Ah, csak egy pillanatra hallanám két hang perlekedését hazám nyel-

vén, és a kozák gitár pengését, és láthatnám azt a pislákoló

tüzet a Visztula kanyarulatánál!

Nem a ti nyomorúságos szétszabdalt földdarabjaitok,

Hanem a mély föld a szívem szintjén, ez a hazám,

A teljes felkavart éjszaka fuvallata sóhajt és egyetlen özönlésben

tör ki,

A lüktető és feldagadó élet mindent elöntő vízözöne, melyen egy

csillag tüze csattog, mint víz tükrén az esőcseppek!

Amint a halak élnek a vízben és a kis madarak az erdőben, úgy

élnek az emberek

Az én hazámban a mérhetetlen búzatáblák, e maguk-termette

tenger ölén. …
F: Szabó Ferenc

(123) 53-54. o.


ION CODRU DRÃGUSANU: ERDÉLYI PEREGRINUS

Sokat törtem rajta a fejem, vajon miért is szereti az ember oly hőn a hazáját, akarom mondani azt a földet, ahol született.

Aki nem hagyja el szülőföldjét, fogalma sincs annak a hazáról; olyan az, mint az erdő közepén álló: nem látja a fáktól az erdőt; bezzeg, aki idegenbe szakad, ó, be megtanulja szeretni! (…)

Az idegenbe szakadt embernek mégiscsak változatosságban van része, többet kell szenvedniök azoknak, akik akként szeretik szülőföldjüket, hogy odahaza maradnak, hiszen az ő osztályrészük, a megrekedés – annak unalmas egyhangúsága miatt – sokkal fájdalmasabb.
F: Bustya Endre

(35) 62-63. o.


A VILÁG ANEKDOTAKINCSE

Lord John Russel, XIX. századbeli brit államférfi, az angol liberális párt vezére, több ízben miniszter és miniszterelnök, különösen egy bölcs megállapításával vált nevezetessé:

– Ha azt kérdezik tőlem – mondotta –, hogy egy nép érett-e a szabadságra, én erre a kérdésre kérdéssel válaszolok, s megkérdem: vajon van-e annak a népnek a fiai között valaki, aki érett arra, hogy zsarnok legyen?


(20) 16. o.

ADAM SMALL: VAN VALAMI

Megtilthatod,

hogy igyam egy pepsi-colát

a kávéházban

az Avenue-n,

vagy hogy megnézzek

egy


Alhambra

revüt,megtilthatod, hogy

efféle hülyeséget tegyek,

de ó,


van valami, amit nem

tilthatsz meg soha-sohasem,

megtilthatod,

hogy kocsira szálljak

a belville-i járaton

első osztályra,

vagy hogy leüljek

a korláttal szemben

a buszon Hout Bay felé,

megtilthatod, hogy

efféle hülyeséget tegyek,

de ó,


van valami, amit nem

tilthatsz meg soha-sohasem,

megtilthatod,

hogy a Grote Schuurba vigyenek be,

ugyanegy mentőkocsiban

veled,


vagy hogy netán egy Groote Kerk-i

templompadból szálljak a mennybe fel,

megtilthatod, hogy

efféle hülyeséget tegyek,

de ó,

van valami, amit nem



tilthatsz meg soha-sohasem;

szent igaz,

megtilthatod, hogy

bármi efféle hülyeséget tegyek,

és ha meggondolom,

még úgy jöhet sora,

azt is megtilthatod, hogy gyűlöljelek,

de ó,


van valami, amit

nem tilthatsz meg soha-sohasem-

mert

nem,


nem,

nem tilthatod meg,

hogy szeressek,

te sem!
F: Dobos Éva

(100) 119-120. o.]

LOUIS MODY: EMLÉKEK

Hol vannak a hajdani esték,

mikor még őseim tamut, korut és khalemet

daloltak?

A messziről derengő

holdudvar ezüstös és puha permetegében

vidáman szökkenő,

ritmussá részegült,

karcsú négerek tánca hova tűnt?

A meghitt esték,

a feketék fesztelen, fekete estjei,

a szabadság szép, szabad estjei

ha számomra újra visszatérhetnének!…


F: Bittei Lajos

(37) 144. o.


JOSÉ EUSEBIO CARO: AZ UTOLSÓ INKA SZÓL

A Pichincha szoknyájáig futottam,

hol ágyútűz nem éri föl hatalmad,

hogy éljek mint a kóbor, mint az izzó,

mint a szabad nap.


Nap Atya, halld! Porban hever már Manko

trónusa. Gyalázatba taszíttatnak

szent oltáraid. Csak én emellek

égig, szabadnak!


Nap Atya halld! Nem süthet bélyeget rám

martalóc-nép, nem fűzhet szíjra rabnak;

magam megölni jöttem, hogy halottan

szabad maradjak.


Még láthatsz engem messzi tengeredről,

mikor alámerülsz rőt sugarakkal,

a tűzhányó csúcsán ülök, fivéred,

számon szabad dal.


Csak holnap, mikor kigyúl láng-fejéked

s a mennyboltot hasítod, mint arany kard,

ragyog fől első sugaradra sírom,

a szent, szabad hant.


Odatelepszik a mennyei kondor,

a kondor, kinek hegycsúcsaid adtad;

fiókát költ és fölépíti fészkét,

a névtelen, szabad vad.


F: Orbán Ottó

(63) 70. o.

TAGORE: ÁLDOZATI ÉNEKEK
29.

Ó, kit földi létem körülzár, siránkozik ebben a börtönben. Szorgosan egyre csak építgetem körötte ezt a falat s ahogy napról-napra feljebb emelkedik az égre, sötét árnyékában egyre jobban vesztem szemem elől igazi lényemet.

Büszke vagyok erre a szép nagy falra, betapasztgatom porral és homokkal, hogy valahogy egy kis rés ne maradjon – s mind e gondos buzgalmam fejében csak igazi lényemet vesztem szem elől.
F: Szentirmay Gizella

(130) 24. o.

RABSÁGBÓL HAZAVÁGYÓ

Fúj a szél, fúj a szél,



arról fúj a szél,

partunk felől, kunyhónk felől,



arról fúj a szél.

Ó, jaj, fáj a szívem! Ó, jaj, fáj a szívem!

Hazajutok-e még?

Már az esők is leestek.

Magamra maradtam.

Hazajutok-e még?


F: Rákos Sándor

(111) 9-10. o.

ERNESTO CARDENAL:

A CSENDŐRSÉG NYOMON KÖVET EGY EMBERT

A Csendőrség nyomon követ egy embert.

Egy ember ma éjjel talán elér a határra.

Nevét az embernek nem tudja senki.

És vannak még sokan, mélyen gödörbe ásva.

Számukat, nevüket nem tudja senki.

Nem tudja senki, hol, hányan vannak gödrökbe

ásva.

A Csendőrség nyomon követ egy embert.



Egy ember talán elhagy ma éjjel, Nicaragua.
F: Dobos Éva

(77) 294. o.

ANCSEL ÉVA: SZÁZKILENCVENNÉGY BEKEZDÉS AZ EMBERRŐL
(CLII.)

Történt a huszadik századnak és Európának is a közepe táján, hogy élt ott egy vidéki orvos: tüdőbetegek és szegények istápolója. Családja is volt az orvosnak: felesége és korán filosznak indult kamaszodó fia.

Egy napon elvitték családostól egy messzi táborba, amit csak kamaszodó fiának sikerült túlélnie. Ez a fiú a lágerban megismerkedett és összebarátkozott egy hozzá hasonló sráccal, de hamarosan szem elől tévesztették egymást, és mindegyik azt hitte a másikról, hogy meghalt. Pedig az orvos fia hazatért Európa közepére – keletibb közepére –, a másik kikötött valahol Amerikában.

Sok-sok évvel ezután egy napon kinyitja az újságot az Amerikába szakadt régi barát, és azt olvassa benne, hogy azt a fiút ott, Európa kösepe táján – különben már nem is fiút – halálra ítélték.

Megörült a hírnek a valamikori srác, és fel is ugrott karosszékéből, hangos szóval mondván: “A Jóska él!”

Mert bármennyire elbitangolt is ez a század a korábbiak szokásaitól, azt azért megtartotta, hogy csak élőket ítél halálra.


(10) 65. o.

JORGE SEMPRUN: A NAGY UTAZÁS

A német katona kérdezni akar valamit, azt felelem, hogy “tessék”, udvariasak vagyunk, igazán kellemes helyzet.

– Warum sind Sie verhaftet? – kérdezi a katona.

Őszintén szólva találó kérdés. Ebben az adott pillanatban messzebbre vezet, mint bármilyen más lehetséges kérdés… Hogy miért tartóztattak le? Ha felelnék erre a kérdésre, nemcsak azt kellene megmondanom, hogy ki vagyok, hanem azt is, hogy kik azok, akiket mostanában letartóztatnak. Olyan kérdés, mely az egyénitől rendkívül könnyedén az általánoshoz vezet bennünket. Miért tartóztattak le? Vagyis miért tartóztattak le bennünket, miért tartóztatnak le általában? Mi az azonos azokban a különféle emberekben, akiket letartóztatnak? Mi a történelmileg közös lényeg azokban a különféle, az esetek többségében lényeg nélküli emberekben, akiket letartóztatnak? De ez a kérdés még messzebbre vezet. Felveti, hogy miért vagyok letartóztatva, s ezzel a kérdés másik oldalát is érinti. Azért vagyok letartóztatva, mert letartóztattak. Mert vannak emberek, akik letartóztatnak, és vannak, akiket letartóztatnak. Amikor azt kérdezi: miért tartóztatták le, egyben azt is kérdezi: miért vagyok én itt a maga őrzésére? Miért kaptam parancsot, hogy lelőjem, ha szökést kísérel meg? Mi vagyok én voltaképpen? Lám, ez a német katona egyszerre kérdezi mindezeket a dolgokat. Csakugyan olyan kérdés, amely messzire vezet.

Csupán azt akartam megjegyezni, hogy az auxerre-i német katonáknak arra a kérdésére, hogy warum sind Sie verhaftet?, egyetlen lehetséges válasz van csupán. Azért vagyok letartóztatva, mert szabad ember vagyok, mert szükségét éreztem, hogy éljek a szabadságommal, mert vállaltam ezt a szükségességet. Arra a kérdésre pedig, amit azon az októberi napon a német őrnek feltettem, s amely így hangzott: warum sind Sie hier?, s amely sokkal nehezebb kérdés, erre is csak egyféleképpen lehet felelni. Azért van itt, mert nincs másutt, mert nem érezte szükségét annak, hogy másutt legyen.

Mert nem szabad.
F:Réz Pál

(117) 43-47. o


DAVID DIOP: HULLÁMOK

A szabadság haragvó hullámai

Verik verik a szükölő Vadat

A tegnapi rabszolga harcossá születik

S a szuezi dokkmunkás s a hanoii kuli

És mind a végzethittel mérgezettek

Roppant daluk a hullámokba ontják

A szabadság haragvó hullámai közé

Melyek verik a szűkölő Vadat.

F: Rónay György

(37) 17. o.


ISMERETLEN SZERZŐ: MINDIG CSAK KERÍTÉSEK

Mindig csak kerítések.
Mindig csak határok, akadályok.
Úgy tűnik, hogy legyőzhetetlenek,

nem mászhatsz át, hogy meg ne sebesülnél,

nem tudod átugrani.

És mégsem

zárhatnak be.

A kerítéseken nyílnak ajtók, kapuk.

A kerítéseken akadnak lyukak.

A kerítéseken megbújnak szakadások,

éppen számodra.

Csak ne mondj le,

keress tovább, menj tovább,

mert a kerítések ugyan valóban akadályok, határok,

de mindig van lehetőség arra, hogy

bemenjünk, belépjünk, egymáshoz odamenjünk.

Tiszteld a kerítéseket,

ügyelj a határokra,

tudj az akadályokról,

hogy megtaláld az ajtót, a kaput.


(44) 2. o.

JAUCOURT: SZABADSÁG

A szabadság az értelmes lénynek az a képessége, hogy saját elhatározásának megfelelően, tetszése szerint cselekedjék. Csak igen helytelen értelemben mondhatnók, hogy ez a képesség megvan a nyilvánvaló igazságokról alkotott ítéleteinkben is; ezek az igazságok ugyanis kikényszerítik egyetértésünket, és számunkra semmilyen szabadságot nem hagynak. Tőlünk mindössze annyi függ, hogy elménket rájuk irányítjuk, vagy pedig elfordítjuk tőlük. De ahogy az igazság nyilvánvalósága csökken, úgy lép ismét jogaiba a szabadság; e jogok nagysága attól függ, hogy az adott igazságok mennyire világosak vagy homályosak. Legfőbb tárgya az erény és a bűn, mégsem terjed ki azonban a jó és a rossz általános fogalmaira. A természet oly módon alkotott minket, hogy általában csak jóra tudunk törekedni, és borzadunk a rossztól; ám mihelyt a részletekről van szó, szabadságunknak tág tere nyílik, s a körülmények és indítékok szerint sokféle irányba vezérelheti elhatározásunkat…
F: Komoly Péter

(3) 120-121. o.


KARÁCSONY SÁNDOR:

AZ IFJÚSÁG SZEREPE A DEMOKRÁCIÁBAN

Felszabadulni annyit jelent, függetlennek, autonómnak lenni. Függetlennek lenni meg azt jelenti, hogy életérzésem nemcsak azért zavartalan, mert sem éhes, sem elcsigázott, sem beteg nem vagyok, hanem a másik embertől is zavartalan, tehát sem megkötözött, sem kiuzsorázott, sem leigázott, sem megsebesített, sem meggyalázott nem vagyok. Nem függök a másik embertől.


(71) 46. o.

MAX STIRMER: IGEN ÁM, DE NINCS JOBB, MINT A SZABADSÁG

Ha pedig mégis szabadságra törtök törekvéseitekkel, vonjátok le a végkövetkeztetéseket. Ki az, aki szabad legyen? Te, én, mi. Mitől szabad? Mindentől, ami nem te, nem Én, nem mi. Én vagyok tehát az, aki minden burkolattól megválttassam, minden szorító héjtól megszabadíttassam. Mi marad tehát, ha mindentől, ami nem én vagyok, megszabadíttatom? Csak Én, semmi egyéb, csak Én. De ennek a szabadság semmit sem adhat. Hogy mi történjék, miután Én magam szabad lettem, erről hallgat a szabadság, mint ahogy kormányaink a foglyokat a letelt büntetés után csak elbocsátják, és az elhagyatottságba taszítják ki.

F: Hajnal Anna

(56) 309-310. o.

BIBÓ ISTVÁN: A SZABADSÁG MINT SZUBJEKTÍV ÉLMÉNY

A szabadságnak mint élménynek tartalmát az az átélés képezi, hogy akarati állásfoglalásunk idegen törvényszerűségtől, azaz kényszertől mentesen, a spontaneitás saját törvényszerűsége alatt jött létre. Szabadnak érezzük az olyan spontán akarati állásfoglalást, melynek létrejöttében semmiféle, az akaró egyénnel akár saját lelkivilágában, akár a külvilágban szemben álló tényező nem játszott meghatározó szerepet. A szabadságélmény jellegzetes spontán fogalmazása: “Szabad vagyok, tehetek, amit akarok!” Ez a szabadság nem valamely törvényszerűség puszta hiányát, hanem éppen a cselekvő emberi lényre nézve a legsajátabb törvényszerűség: a spontaneitás uralmát jelenti. A cselekvő spontaneitás teljessége nem jelent mentességet a külvilági hatások alól sem – ilyen értelemben alig találnánk szabad akaratot, és alig élhetnénk át szabadságélményt –, csupán a cselekvő spontaneitással szemben álló és az akarati állásfoglalást e szembenállásban meghatározó jelenségeket zárja ki, de a cselekvés spontaneitással eggyé lett külvilági eredetű lélektani elemeket nem. Természetesen a szabadság mint szubjektív élmény – akárcsak a kényszer – a cselekvő lelkivilágában regisztrálódik, és csakis az akaró maga ítélheti meg konkrét akarati állásfoglalásának szabad vagy nem szabad mivoltát.
(24) 44. o.

WOLFHART PANNENBERG:

VILÁG IRÁNTI NYITOTTSÁG ÉS ISTENRE VALÓ NYITOTTSÁG

Bizonyos primitív fajok esetében csupán néhány jegyből áll a külvilág. Így például a kullancs mindössze három érzettel rendelkezik: fény-, szag- és hőérzettel. Bőrének fényérzékelő képességével találja meg az utat az ágra. Szagló- és hőérzéke értesítik, ha melegvérű állat kerül a közelébe. Erre a jelzésre a kullancs lepottyan, hogy vért szívjon az állatból. Ennyiből áll tehát a kullancs külvilága. Szeme, orra nincs, ízt nem érez – igaz, nincs is szüksége ezekre.

A kullancs külvilága természetesen rendkívül egyszerű példa. A legtöbb állatfajé jóval bonyolultabb ennél. Ám mindre nézve közös tulajdonságnak tetszik, hogy az emberi tudás számára hozzáférhető világnak csak szűk metszetét ismerik, meghatározott jegyeket, melyek az adott faj fönntartása szempontjából fontosak, amelyekre érzékszerveik specializálódtak, és amelyekre ösztönös viselkedéssel reagálnak. Ahol az ösztönös viselkedés alkalmazkodóbb, ott is csak azt élik át a világból, amit tulajdonképpen már megelőzően ismernek észlelésük és viselkedésük örökletes mintáiban, igen hasonlóan ahhoz, ahogyan Kant az emberi megismerést képzelte el. Csakhogy épp az ember nem korlátozódik viselkedésében és a világ megélésében valamely meghatározott külvilágra. Persze, az ember esetében is beszélhetünk külvilágról – ezen azonban kultúrájának intézményeit, s nem vele született korlátokat kell értenünk. Így bár az erdő egészen mást jelent a vadásznak, mint a favágónak, vagy a vasárnapi turistának, ám azt a módot, ahogy a vadász az erdő valóságát megéli, nem biológiai fölépítése határozza meg, hanem foglalkozásával függ össze, melyet ő maga választott, s ami helyett alkalmasint választhatott volna másikat is. Ha történetesen mérnök lett volna, akkor ő is a vasárnapi turista szemszögéből látná az erdőt. Az ember azonban vadászként is nyitott marad az emberlét más lehetőségeire. Az állatoknál ez másképpen van: csak velük született külvilágukat ismerik.

Az embert tehát nem zárja magába valamely külvilág, hanem nyitott az egész világra.


F:Gáspár Csaba László

(106) 9.o.


PAUL CLAUDEL: A BELSŐ SZOBA ÉNEKE


FAUSTA
(Részlet)
Hiába választ szét bennünket a távolság és a sors!

Mihelyt betérek szívembe, hogy vele legyek és behunyom szemem

Máris megszűnök létezni e helyen, ahol ő nincsen jelen.

Legalább ezt a szabadságot nem vitte el tőlem, és nem tőle függ,

hogy ne legyen velem.

És nem tudom, hogy szeret-e, szándékait nem ismerem, és tilos

gondolataiba belépnem.

De tudom, hogy nem tud meglenni nélkülem.

Ő utazik és én itt vagyok. Bárhová megy is, én adok neki enni

és én éltetem.
És mit használnának neki e búzamezők itt körülöttünk, ha én nem

lennék jelen?
F: Szabó Ferenc

(123) 57-58. o.


TAGORE: ÁLDOZATI ÉNEKEK


31.

“Rab, mondd meg nekem, ki vert bilincsbe?”

“Az én uram,” szólt a rab. Azt gondoltam, hogy hatalomban, gazdagságban mindenkin túlteszek a világon, és saját kincsesházamban halmoztam föl az aranypénzt, amely pedig királyomat illette. Amikor meglepett az álom, az ágyra feküdtem, amely pedig az én uram számára volt ott, s felébredésemkor azon vettem magam észre, hogy rab vagyok saját kincsesházamban.

“Rab, mondd meg nekem, ki kovácsolta számodra ezt a széttörhetetlen láncot?”

Én magam kovácsoltam meg fáradhatatlan gonddal ezt a láncot. Azt gondoltam, legyőzhetetlen hatalmam rabláncon tartja majd a világot, s engem magamat zavartalan szabadságban hagy. Így aztán éjjel-nappal, óriás tűzben kegyetlen, kemény kalapácsütésekkel dolgoztam a láncon. Mikor végre munkámmal elkészültem, s a láncszemek tökéletesen, széttörhetetlenül fonódtak egybe, azon vettem észre magam, hogy vaskarmai engem magamat tartanak fogva.
F: Szentirmay Gizella

(130) 25-26. o.



Kahlil Gibran: A próféta

Szabad akkor leszel valóban, ha napjaid nem gond nélkül valók, sem éjszakáid nem szükség és bánat nélküliek,

hanem ha mindezek befonják életedet, és te mégis, mezítelenül és kötelékek nélkül fölébük emelkedel.

És miként emelkedhetnél nappalaid és éjszakáid fölébe, ha nem töröd szét a láncokat, melyeket eszmélésed hajnalán a délidőhöz kötöttél?

Amit szabadságnak neveztek, a valóságban e láncok legerősebbike, akkor is, ha a láncszemek csillognak a napfényben, és elkápráztatnak benneteket.
F: Révbíró Tamás

(50) 62-63. o.


EMBERI ÉS POLGÁRI JOGOK NYILATKOZATA

I. Minden ember szabadnak és egyenjogúnak születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulhatnak.

II. Minden politikai társulás célja az ember természetes és elévülhetetlen jogainak megőrzése. E jogok: a szabadság, a tulajdon, a biztonság s az elnyomatással szembeni ellenállás joga. (…)

X. Senkit meggyőződései s vallási nézetei miatt háborgatni nem szabad, feltéve, hogy e meggyőződések s nézetek megnyilvánulása a törvény által megszabott közrendet nem zavarja.

XI. A gondolatok és vélemények szabad közlése az embernek egyik legbecsesebb joga; ennélfogva minden polgár szabadon szólhat, írhat s nyomtathat ki bármit, felelősséggel tartozik viszont a szabadsággal való visszaélésért a törvény által meghatározott esetekben.


(43) 34. o.

Ajánlott irodalom
Asbóth János: A szabadság (Kiadja Ráth Mór, Pest, 1872.)

Bergson, Henri: Idő és szabadság (Universum Reprint, Szeged, 1990.)

Dosztojevszkij, Fjodor Mihajlovics: Feljegyzések az egérlyukból

(In: Elbeszélések és kisregények, Magyar Helikon, Bp., 1973.)

Fülei-Szántó Endre: Fortélyos fogságban – Egy vendégtanár pszichológiai kalandjai a Balkánon (Pannónia Könyvek, Pécs, 1993.)

Kiss Tamás: Élet – lélek – szubsztancia (Martineum RK. Alapítvány, Bp., 1990.)

Rickert, Heinrich : A filozófia alapproblémái – Módszertan, ontológia, antropológia (Európa, Bp., 1987.)

Sartre, Jean-Paul: A szabadságról (Kossuth, Bp., 1992.)



Az ember és társai a világban

4. Nemiség – Szerelem – Szeretet

“A szeretet nem vigasz – a szeretet fény.”


(Simone Weil)
LUX ELVÍRA: A SZEREP FOGALMA

Nemünk kromoszomálisan meghatározott. A méhen belüli élet kilenc hónapja alatt kialakult nemi státussal lánynak, illetve fiúnak születünk. A pubertásig tartó biológiai “csend”-ben épül a nemi státusra a nemi szerep.

Ez a “szerep” nem szinészi alakítást vagy “megjátszást” jelent. Pszichológiai értelemben a szerep olyan viselkedésmód, amelyet a társadalom egy-egy státus betöltésével kapcsolatban az egyéntől elvár. (…)

A nemi státus pusztán annyit jelent, hogy valaki biológiailag nőnemű vagy hímnemű. Az azonban, hogy milyen “Nő”, illetve milyen “Férfi” lesz, attól függ, hogy egyedfejlődése (ontogenezise) során hogyan sikerül az őt körülvevő minták, példák és modellek segitségével a nemének megfelelő szereppel azonosulnia. Sikeres “Nő”, illetve “Férfi” az lesz, aki a társadalmi elvárásnak megfelelő ideális nőt, illetve férfit az átlagosnál jobban közelíti meg viselkedésében. A szerepgyakorlás igazi beteljesülése a szociális és szexuális partnerkapcsolatban valósul meg.

A gyermek a családtagok egymás közti és a feléje irányuló megnyilvánulások segitségével pszichés szempontból is azonosul biológiai nemével. A nemi hovatartozás tudata az éntudattal egyidőben alakul ki. Az éntudat kialakulásának legjellemzőbb tünete, mikor a gyermek már nem harmadik személyben beszél magáról. Ezzel mintegy leválasztja magát a környezet tárgyairól. A körülötte lévő emberek és tárgyak a továbbiakban énjének viszonylatában jelennek meg képzeletében és beszédében. Ez az időszak nagyjából a harmadik életévben következik be. Ekkor ébred tudatára annak is, hogy kislány vagy kisfiú, és fokozatosan tudatosul benne előzetes tájékozódása alapján, hogy neméhez milyen viselkedésformák illenek.
(94) 34-36. o.

BUDA BÉLA – SZILÁGYI VILMOS: PÁRVÁLASZTÁS

Ha két fiatal hosszabb ideig együtt jár, erős, kölcsönös ragaszkodásukban nagy szerepe van a szerelemnek. A szerelem különös jelenség. Sajátosan emberi megnyilvánulás, hatalmas érzelmi energiák megmozdítására képes, nagy késztetés, motivációs töltés rejlik benne. Sokáig azt hitték, ez is valamilyen biológiai sajátossága az embernek, valamilyen természettől meglevő erő, ami párkapcsolatait munkálja. Viszonylag nem régen foglalkoznak pszichológusok és szociológusok is a szerelemmel. Megfigyeléseik során eléggé nyilvánvalóvá lett, hogy a szerelem lélektani lényege és társadalmi funkciója nem az ember veleszületett, alkatából eredő, “nembeli” képesség, hanem ez is társadalmi hatásokra kialakuló lehetőség, az érzelmi-indulati folyamatok sajátos szerveződése. A szerelem érzelmi állapotához tartozik egy magatartásmód, amely társadalmi sémát követ, amelyet az emberek eltanulnak, és amely koronként, társadalmanként – vagy egy társadalmon belül is rétegenként, közösségenként – más lehet.

A szerelem az individualizált ember sajátja. Csak a fejlett ókori civilizációkban – így a görög-római kultúrában – találjuk meg első megjelenését, de itt már csaknem a jelenkori formában mutatkozott meg. Sok adat mutatja azonban, hogy ezekben a kultúrákban inkább csak egyesek, az uralkodó réteghez tartozók kiváltsága volt. A nagy tömegek párválasztása és házassága társadalmi kényszerpályákon át, sokkal kisebb érzelmi hőfokkal bonyolódott le. Bizonyítható, hogy a szerelemnek ekkor már kultusza volt, sokat beszéltek és írtak róla, ezeken és személyes példákon át a szerelmi kapcsolatoknak meghatározott sémája, szerepjátékszerű váza alakult ki, amelyet el lehetett sajátítani.

Már ekkor része volt a szerelem magatartási sémájának a partner túlértékelése, a rajongás, az áldozatkészség, a vágy hevességének hangoztatása, a szerelem eseményeire és a szerelem tárgyára beszűkült gondolat- és érzelemvilág. E sémának szinte tartozéka volt, hogy a szerelmi kapcsolatban nehézség, probléma legyen, hogy a környezet a kapcsolattal ne értsen egyet, vagy éppen a szerelmi láz viszonzatlan legyen. A beteljesületlen szerelem tüzelte fel mindig is leginkább az embereket, az egész világirodalom szerelmi lírájának zöme is ilyen helyzet nyomán született. Az elérhetetlen szerelem különös divattá vált a középkorban, amikor a lovagok egy-egy kiválasztott hölgy szolgálatába szegődtek, és annak kedvéért óriási lemondásokra és teljesítményekre vállalkoztak. A hölgy többnyire apró, inkább képletes kegyekkel jutalmazta ezt a rajongást. A kultúrtörténeti adatokból világos, mennyire felvett magatartásséma volt ez, és mennyire nem közvetlenül egy személynek szóló érzelem. A lovag tisztában volt azzal, hogy szíve hölgyét nem kaphatja meg.
(28) 134-135. o.

DESMOND MORRIS: PÁROSODÁS

Fajunk szexuális magatartása három jellegzetes szakaszt foglal magában: páralakítást, közösülés előtti tevékenységet és magát a közösülést, általában, de nem mindig ebben a sorrendben. A páralakítás szakasza, melyet udvarlásnak is neveznek, az állatvilág mércéjével mérve feltűnően hosszú, gyakran néhány hétig, sőt néhány hónapig is eltarthat. Sok más fajhoz hasonlóan ezt a szakaszt tétova, ambivalens viselkedés, a félelem, agresszió és nemi vonzódás közti konfliktus jellemzi. Ha a kölcsönös nemi jelzések eléggé megerősödnek, az ideges, habozó magatartás mérséklődik. Ilyen jelzés a mimika, a testhelyzetek és a hangjelzések. Ez utóbbi a beszéd rendkívül specializálódott, szimbolikus hangjelzéseit tartalmazza, de legalább ilyen fontos, hogy a másik nem számára jól érzékelhető hanglejtéssel is él. Az összebújó szerelmesek gyakran csak “édes semmiségeket” suttognak egymásnak, és ez a kifejezés világosan jelzi, milyen jelentősége van a hanglejtésnek – a tényleges közlés jelentőségének rovására.

A kezdeti vizuális, illetve hangi jelzéseket egyszerű testi érintések követik. Gyakori kisérőjelenség a helyváltoztatás, különösen ha egymásba fogódzik a pár. A kéz a kézben és a kar a karban érintkezéseket száj az arcon és száj a szájon érintkezések követik. Mind álló helyzetben, mind mozgás közben kölcsönös ölelés következhet. Gyakori a hirtelen, spontán rohanás, kergetőzés, ugrabugrálás és táncra perdülés, de gyermekkori játékalakzatok is felújulhatnak.


F: Hernádi Miklós

(98) 38. o.


JOSÉ ORTEGA Y GASSET: VÁLASZTÁS ÉS SZERELEM

Egészséges, életerős férfit szinte egy nő sem hagy hidegen, aki megfordul közelében. Ennek fényében méginkább megmutatkozik, mily mélyről is fakad az, ahogyan ki-ki megválasztja szerelmesét. Legyen elég annyi, hogy ne tévesszük össze a szerelmet és a tetszést. A járókelők között egy szemrevaló lány már némi izgalmat jelent, a férfilélek rezdülését, mely a nőkét érzékenységben, reagálókészségben igen-igen meghaladja. Ez az izgalom aztán önkéntelen mozgásba lendít kiváltója irányában. Annyira önkéntelen, szinte gépies ez a reakció, hogy még az egyház is visszariadt attól, hogy bűnnek bélyegezze. (…)

… mily ártatlanok ezek az első rezdülések bennünk. Így az az érzés is, mely vonzza, ragadja a férfit egy nő után, annak az elkopogó léptei nyomán. És mégsem történne semmi más enélkül, sem gonosz, sem jó dolog, sem bűn, sem erény nem volna. Mindazonáltal, mikor első rezdülésekről szólunk, nem fejezzük ki mindazt, amit kellett volna. Mert ez a szó: első, itt azt jelenti, hogy a rezdülés nem mély, hiszen felületes volt maga az inger is, és nem vesz részt benne a személyiség belső világa sem.

És való igaz, hogy noha szinte minden nőt vonzónak találunk, s ez mintha kiáltó szó volna, mellyel ösztönünk ostromolja személyiségünk mélyét és centrumát, visszhangra ott nemigen talál, s ha mégis, az csakis elutasítás. Megfordul azonban a helyzet, ha személyiségünknek e központjából fakadóan úgy érezzük, hozzánk tartozik az, aki eredetileg csak halvány vonzalmat keltett bennünk. Ha ilyen érzésünk támad, lelkünknek mintegy középpontját vagy tengelyét fűzi e külvilági benyomással össze; más szóval többé már nem halvány vonzalomról van szó, hanem arról, hogy önként szegődtünk egy vonzó lény nyomába, hogy létünk egészét plántáljuk az övébe. Tehát nem pusztán vonzó a lány, de magunk is vonzódunk hozzá. A kettő úgy különbözik egymástól, mint az, akit vonszolnak, attól, aki magától iramlik.

Ez az érdeklődés a szerelem, mely határoz ama számtalan vonzódás felöl, melyet érzünk, s elvetvén túlnyomó részüket, egyetlen-egyre irányul csupán.


F: Gilicze Gábor

(105) 75-76. o.


ERICH MARIA REMARQUE: A DIADALÍV ÁRNYÉKÁBAN

Aprócska fény, fata morgana, te arc, amelynek olyan különös hatalma van rajtam, itt ezen a bolygón, ahol százezerszámra vannak mások, jobbak, szebbek, okosabbak, kedvesebbek, hűségesebbek, megértőbbek nálad – te éjnek idején utamba vetődött, életembe belehullott véletlen, te hozzám sodort, meggondolatlan, birtokló, álmomban a bőröm alá furakodott érzés, te, aki szinte semmit sem tudsz rólam, csupán annyit, hogy ellened szegültem, és ezért rám vetetted magad, míg csak fel nem adtam minden ellenállást, és akkor máris tovább akartál menni – légy üdvözölve! Itt állok, lám, pedig azt hittem, sohasem fogok így állni már sehol. Az eső az ingem alá csurog, melegebb és hűvösebb is, és bársonyosabb, mint a kezed meg a bőröd; itt állok nyomorultul, féltékenység mardossa a gyomrom, kívánlak, megvetlek, csodállak és imádlak, mert belőled pattan ki a villám, amely engem lángra gyújtott, a villám, amely ott rejtőzik minden asszonyi ölben, a szikrányi élet, a fekete tűz; itt állok, és nem vagyok többé szabadságos halott, egy kevés cinizmus, szarkazmus és némi bátorság, hideg sem vagyok már, élek újból, mit bánom én, ha szenvedni kell is, kitárulkozom az élet viharainak, mert újraszülettem, visszajöttem, a te egyszerű hatalmad által.
F: Szinnai Tivadar

(112) 326. o.



R. D. LAING: 60. vers

a szerelem tél hava

itt van s már tűnik tova
hazugság mondd máshogyan

a szerelem örök az idő suhan


F: Tandori Dezső

(85) 58. o.

JUHÁSZ GYULA: SZERELEM?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Elrévedezni némely szavadon,

Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,

És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,

Egy pillantásod hogyha megkeres,

Mint napsugár ha villan a tetőn,

Holott borongón már az este jön.


Én nem tudom, mi ez, de érezem,

Hogy megszépült megint az életem,

Szavaid selyme szíven símogat,

Mint márciusi szél a sírokat!


Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,

Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.

Ha balgaság, ha tévedés, legyen,

Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!


(66) 177.o.

PILINSZKY JÁNOS: AZT HISZEM

Azt hiszem, hogy szeretlek;

lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.

De láthatod, az istenek,

a por, meg az idő

mégis oly súlyos buckákat emel

közéd – közém,

hogy olykor elfog a

szeretet tériszonya és

kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,

mint a természet éjfél idején,

hangtalanúl és jelzés nélkűl.
Azután

újra hiszem, hogy összetartozunk,

hogy kezemet kezedbe tettem.
(107) 90. o.

A VILÁG ANEKDOTAKINCSE



Peiszisztratosz, Athén népbarát türannosza – államfője – korunkat kétezerötszáz évvel megelőző uralma idején igen “modern” és józan gondolkodásról tett tanúságot.

Apró, de jellemző példa: egy fiatalembert hurcoltak elébe, aki az utcán, a nyilvánosság előtt megcsókolta Peiszisztratosz leányát. Tanácsosai, az arkhónok azt javasolták, hogy súlyosan büntesse meg a csókolózó fiatalembert. Peiszisztratosz előbb az ifjúhoz fordult:

– Szereted a leányomat?

– Igen – hangzott a határozott válasz.

A türannosz most leányát kérdezte meg:

– És te szereted ezt az ifjút?

– Szeretem – vallotta meg a leány.

– Nem büntethetem meg őket – döntött Peiszisztratosz. – Mert ha büntetném azokat, akik egymást szeretik, akkor mit kellene tennem azokkal, akik gyűlölik egymást…?


(20) 51. o.

SZERELMI ÉNEK


Zulu

Yüklə 0,65 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   12




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə