Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember



Yüklə 0,65 Mb.
səhifə7/12
tarix19.07.2018
ölçüsü0,65 Mb.
#56731
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   12

Ajánlott irodalom
Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz (Corvina, Bp.,1982.)

Balassa Iván: A határainkon túli magyarok néprajza (Gondolat, Bp., 1989.)

Dobos Ilona: Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség (Gondolat, Bp., 1986.)

Hamvas Béla: Scientia Sacra – Az őskori emberiség szellemi hagyománya

(Magvető, Bp., 1988.)

Hernádi Miklós: Ünneplő társadalom: ünnepi viselkedések a mai Magyarországon

(Kossuth, Bp., 1985.)

Jahoda, G.: A babona lélektana (Közgazdasági és Jogi K., Bp., 1975.)

Ráth-Végh István: Két évezred babonái (Móra, Bp., 1957.)

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek

(Helikon, Békéscsaba, 1988.)

7. Kommunikáció – Nyelv

“Csak olyat beszélj, ami mások vagy magad hasznára lehet.”


(Benjamin Franklin)

KALAPÁCS JÁNOS: KOMMUNIKÁCIÓ

A társadalmi élet minden területén az egyének és a csoportok egymással való érintkezésében hatalmas jelentősége van az információk (hírek, adatok, tájékoztatási anyagok, friss értesülések stb.) egymás közti cseréjének.

Ezt a folyamatot kommunikációnak nevezzük.

Az egyének közötti kapcsolat önmagában is mindig kommunikációnak tekinthető, még akkor is, ha a társas érintkezés lényege nem az információ közlése. Jelen vagyunk, megmutatjuk magunkat, gesztikulálunk, beszélünk egymáshoz stb. A kapcsolat csupa jelentésből, információkból áll.

Mi az, ami az egyént a kommunikációra készteti?

Válaszként négy esetet érdemes megemlítenünk:

amikor a másik jelen van.

Például az utcán sétálgatunk, odajön hozzánk valaki, és segítségünket kéri egy útvonal meghatározásában.

Az udvarias megszólítás elindíthatja a kommunikációt.

a közlési vágy valamilyen célból.

Például kedves ismerősünk néhány napos külföldi tartózkodása idejére ránk bízza a lottószelvényét, amely, mint kiderül, négyes találatot ér el.

Alig várjuk, hogy hazajöjjön, és elmondhassuk neki.

amikor a feszültség feloldása a cél.

Például amikor belépünk egy vasúti fülkébe, “Van-e itt egy üres hely?” kérdésünkre általában feszült csend támad. Nagyon hálásak vagyunk, ha valaki – miközben csomagjainkat feltornázzuk a polcra – társalgást kezdeményez velünk az időjárásra és a tegnapi krimire utalva, és ezzel feloldja a feszültséget.

a kommunikációs késztetésben a szerep a meghatározó.



Például a tanárnak akkor is órát kell tartania, ha valamilyen oknál fogva nincs kedve hozzá. Be kell mennie az órájára, és “kommunikálnia” kell a diáksággal.

A kommunikációs folyamattal csak akkor lehetünk elégedettek, ha a közölt információ eljut a befogadóhoz, aki feldolgozza, és szükség esetén továbbítva azt, mindezekről visszajelzést küld a közlőnek.


(68) 116-117. o.


Kahlil Gibran: A próféta

… Akkor beszélsz, amikor gondolataiddal nem vagy barátságban.

És amikor nem élhetsz immár tovább szíved magányában, akkor ajkaidon élsz, a hang pedig kitérő és időtöltés.

És beszéded nagy részében a gondolat félig meggyilkoltatik.

Mert a gondolat a szabad tér madara; a szavak kalitkájában kibonthatja szárnyait, de föl nem repülhet.
Vannak közöttetek, akik azért keresik a beszédeseket, mert félnek az egyedülléttől.

Az egyedüllét csöndje feltárja előttük meztelen önmagukat, és szeretnének elmenekülni előle.

És vannak, akik beszélnek, és anélkül, hogy sejtenék vagy remélnék, olyan igazságot fednek fel, amelyet maguk sem értenek.

És vannak olyanok, akik belül ismerik az igazságot, de szavakkal nem mondják el.

Az ilyenek keblében lakik a csend, amelynek ritmusa van. …
F: Révbíró Tamás

(50) 77. o.


DONALD O. HEBB: A NYELV TANULÁSA

A nyelvet nem egyszerűen a magasabb fokú emberi intelligencia határozza meg. A csecsemőnél különleges készenlét van arra, hogy a beszédhangokra reagáljon, s egyben sajátos tanulási képesség is, melyet joggal tekinthetünk ösztönösnek. Így olyan kevés speciális tapasztalatra van szükség a nyelv kialakításában, s olyan csekély szerepe van az ösztönzőknek és a megerősítésnek, hogy Noam Chomsky úgy vélte, a tanulás szerepe itt felületes: a nyelv lényegi mechanizmusát az agy örökletes struktúrájának kell meghatároznia. Szerinte ezek előzetesen léteznek, s csupán a nyelvhasználattal telített környezetre van szükség ahhoz, hogy nyelvi mechanizmusok aktiválódjanak. Bizonyos szókincset természetesen el kell sajátítani, s meg kell tanulni a beszéd felszíni stílusát is, hiszen ezek országonként vagy országrészenként változnak. Ám, mint ezt Chomsky meggyőzően kimutatta, a nyelv megértésében az igazi kérdés nem a szókincs vagy a kiejtés, hanem az ezek mögött álló mechanizmusok, melyet ő a nyelv “mélystruktúrájának” nevezett. Ez a nyelvtan problémája, s a megértésnek az a fajtája, mely lehetővé teszi a gyermek számára , hogy erőfeszítések nélkül új mondatokat alkosson, még akkor is, ha ezekben olyan szavak szerepelnek, amelyeket akkor hallott első alkalommal.
A kötet fordítói: Czigler István, Lénárt László, Molnár Péter, Pléh Csaba, Szabó Imre

(57) 295. o.

TAMÁSI ÁRON: A MAGYAR SZÓ BECSÜLETE

Eljött azonban az idő, amikor a hangból szó lett. Ez a fordulat volt a legnagyobb esemény az emberiség történetében. A hang, az emberi beszédnek ez az ősi sejtje, aminek se füle, se farka nem volt, egyszerre csodálatos fejlődésnek indult. Szó után szó kelt ki belőle, s a szavakból beszéd kezdett alakulni. A test hangjából az értelem megteremtette a nyelvet, mely aztán a sors, az atyafiság és az érdek követelményei szerint ismét külön ágakra bomlott.

A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké.

Velünk is ez történt.

A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette.

Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hűség és becsület illeti őt.


(101) 95. o.

VYAAS HOUSTON: A MEGVILÁGOSODÁS NYELVE


(A szanszkrit és a technológia kora)

A Modes of Thought című művében Whitehead bámulattal adózik a nyelv előtt: “Az emberiség mentalitása és nyelve egymást teremtette. Ha adott ténynek tekintjük a nyelv keletkezését, akkor nem túlzás azt állítani, hogy az emberiséget a nyelv ajándékozta meg a lélekkel. A teremtés hatodik napját inkább így kellene leírni: »Adta nékik a beszédet, és lélekké váltak.«” (…)

Az emberi történelem nagy felfedezései közül a nyelv a legjelentősebb, ugyanakkor a leginkább természetesnek tekintett. Nyelv nélkül nem létezhet civilizáció. S ahogy egyre pontosabbá és kifinomultabbá válik a nyelv az emberi élet finomságainak és összetettségének leírásában, úgy tudunk egyre jobban és hatásosabban megfelelni az élet követelményeinek.

A század elején még nem folyamodhattunk azokhoz a modern műszaki vívmányokhoz, amelyek könnyebbé, hatékonyabbá és örömtelibbé teszik mindennapi szükségleteink kielégítését. A műszaki haladás a matematika felgyorsult fejlődésének köszönhető. A matematika olyan “nyelv”, amely hozzásegített bennünket az anyag és energia kölcsönhatásának meglehetősen pontos felismeréséhez. A matematika mint nyelv által lehetővé tett egyre finomabb megkülönböztetés óriási energiákat szabadít fel, amit az elért technikai vívmányok is tükröznek.

Az emberiség ugyanakkor messze lemaradt a műszaki fejlődés mögött. Az ingatag politikai és ökológiai egyensúly nyilvánvaló jele annak, hogy a technológia hatalma ugyancsak fölülmúlja a műszaki haladást irányítani óhajtó ember hatalmát. Lemaradásunkat könnyen magyarázhatnánk azzal, hogy a mindennapi érintkezésben használt nyelvek precizitása elmarad az életet mindjobban hatalmába kerítő technológia követelményei mögött.
F: A forrásban nincs megjelölve

(67) 34-35. o.

WOLFHART PANNENBERG:

AZ EMBER LÉTFÖLADATA ÉS A FANTÁZIA

A nyelv akkor jön létre, amikor egy többször is előbukkanó alakzatot meghatározott hanggal üdvözöl az ember, azzal a hanggal, amit attól fogva az illető alakzatnak tulajdonít, és számára fönntart. Hogy egyáltalán hangok által is kifejeződhet a fölismerés, azt az állatoknál is láthatjuk, például a gazdáját üdvözlő kutya ugatásán. A nyelv azonban csak ott jön létre, ahol egy meghatározott hang vagy hangsor egy meghatározott alakzathoz rendelődik hozzá, míg más alakzatokhoz más hangok társulnak. A nyelv létrejötte szorosan összefügg azzal a sajátos tárgyilagossággal, mellyel az ember az őt körülvevő dolgokhoz fordul. Számára azok nem az ösztönkényszer működésének automatikus kiváltói, hanem önálló tárgyak, melyek önmagukban is megérdemlik s fölkeltik az érdeklődést. Saját hangját, mellyel az ismerős alakzatokat köszönti, azért észleli az ember úgy, mintha a tárgy váltotta volna ki belőle. A hangokat úgy tapasztalja meg, mint amik hozzátartoznak ehhez a dologhoz, ehhez a formához. A tárgyak és formák változatossága arra ingerli, hogy újabb és újabb hangokat és hangkapcsolatokat képezzen, hogy minden egyes dolgot megnevezhessen. Megfordítva pedig épp ezáltal fejlődik ki a valóság sokrétűségének tudata. A hangzó világ fejlődése és a tapasztalatok bővülése kölcsönösen erősítik egymást. Ezen a módon a gyermek egy sajátos nyelv, az úgynevezett gyermeknyelv spontán csíráit fejleszti ki. Persze, ezek a kezdemények hanmarosan ismét eltűnnek, mert a felnőttek, rámutatván a dolgokra, kimondják és többször elismétlik az azokhoz tartozó szavakat, így a gyermek gyorsan megtanulja a felnőttek nyelvén kifejezni magát. Jól látszik ebből a nyelvképzés társadalmi jellege. Különben is, éppen a közlés az a fő inger, mely a szavak sokaságának elsajátításához vezet. Saját tapasztalataink és kívánságaink mások számára való közlésének jóleső öröme pedig a nyelv további formálására ösztönöz.
F: Gáspár Csaba László

(106) 18-19. o.

KALÍLA ÉS DIMNA

Összegyűltek pedig egykor a különböző égtájak királyai, Kínából, Indiából, Perzsiából és Bizáncból. Így beszéltek: “Mindegyikünknek mondania kell egy olyan mondást, amelyet lejegyezve örökül hagyunk az utókornak.”

A kínai király így szólt: “Nagyobb a hatalmam afölött, amit nem mondtam, mint afölött, hogy álljam a kimondott szót.”

Az indiai király ezt mondotta: “Csodálkozom azon, aki beszél. Ha szava mellette szól, akkor sem használ neki, ha ellene szól, elpusztítja.”

A perzsák királya így szólt: “Ha kiejtek egy szót, a hatalmába kerít engem, ha nem ejtem ki, én tartom hatalmamban.”

A bizánci király pedig így szólt: “Soha nem bántam meg azt, amit nem mondtam ki.” A hallgatás a királyoknál üdvösebb a fecsegésnél, amely semmi jóra nem vezet, s az embernek a nyelve az, amely ellen leginkább oltalmat kell keresnie.


F:

(69) 15. o.


KUNG MESTER BESZÉLGETÉSEI A SZAVAK HELYES HASZNÁLATÁRÓL

Ce Lu szólt:

– Vej herceg várja a Mestert, hogy a kormányzást átvegye. Mi legyen első teendője?

A Mester így szólt:

– A szavak helyes használatának helyreállítása.

Ce Lu szólt:

– Ez az egész? Most az egyszer a mester hibázni fog. Miért kell a szavakat helyesen használni?

– Milyen együgyű vagy te, Jü! A bölcs mellőzi azt, amit nem ért. Ha a szavak használata nem helyes, a fogalmak értelme zavaros; ha a fogalmak értelme zavaros, nem lehet szabatosan cselekedni; ha nem lehet szabatosan cselekedni, az erkölcs és a művészet nem virágzik; ha az erkölcs és a művészet nem virágzik, a büntetés értelmetlen; ha a büntetésnek nincs értelme, a nép nem tudja, hova lépjen, és mit tegyen. A bölcs első dolga, hogy fogalmait szavakká s a szavakat tettekké tegye. Nem tűri, hogy a szavaiban rendetlenség legyen.

Minden ezen múlik.


F: Hamvas Béla

(56) 34. o.

BUDDHA: A MEGTISZTULÁS ÚTJA
(A helyes viselkedés útja)

Annak leírására, hogy az egyes szavak megfelelőek-e, ötféle ellentétpárt használhatunk: egyes szavak megfelelnek az alkalomnak, mások nem; egyes szavak fedik a tényeket, mások nem; egyes szavak kellemesen hangzanak, mások bántóan; egyes szavak jótékony hatásúak, mások ártalmasak; egyes szavak jóindulatúak, mások gyűlölködőek.

Bármilyen szavakat használunk, gondosan kell megválasszuk őket, mert minden egyes szavunk jó vagy rossz irányba befolyásolja az embereket. Ha elménk jóindulattal és könyörületességgel telített, ellenáll minden gonosz szónak. Így nem engedhetjük, hogy haragos szavak hagyják el ajkunkat, mert ezek gyűlöletet és ellenségeskedést szítanak; szavaink mindig az együttérzés és a bölcsesség szavai kell legyenek.
F: Jaloveczky László

(29) 134. o.


KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: A VILÁG NYELVEI

Az emberek élnek, lélegeznek, és beszélnek. Életünk egyik fontos tevékenysége – pusztán külső szemléletre is – az, hogy gondolatainkat, érzelmeinket szavakkal közöljük, hogy mások gondolataira, érzéseire figyelünk, azokat a nyelv közege által fölfogjuk, megértjük. Attól a pillanattól fogva, hogy a világra születtünk, mindaddig, míg meg nem halunk, beszélünk. Megsemmisülésünknek jellegzetes ismertetőjele nemcsak az, hogy elsápadunk, hogy meghidegedünk, hanem az is, hogy elhallgatunk. A halott és a halál “néma”. Viszont az élő és az élet hangos. Bölcsőnktől kezdve koporsónk zártáig hangok és szavak miriádjai zümmögnek körülöttünk. Még álmunkban is azokkal bíbelődünk. Sőt, ha hallgatunk, akkor se vesztegelnek bennünk tétlenül a szavak. Állandóan ott libegnek ezek öntudatunk mélyén vagy öntudatunk felületén, hogy kifejezzék lelki élményeinket. Ilyenkor a belső – nem hallható – nyelv működik bennünk.
(83) 137. o.

LUDWIG WITTGENSTEIN: A BIZONYOSSÁGRÓL

61. … Egy szónak egy jelentése – alkalmazásának egy módja.

Mert ez az, amit megtanulunk, amikor a szó elsőre beágyazódik


nyelvünkbe.

62. Ezért van megfelelés a “jelentés” és a “szabály” kifejezések


között.

63. Ha a tényeket máshogyan képzeljük el, mint ahogyan vannak,


akkor bizonyos nyelvjátékok elveszítik fontosságukat, mások
pedig fontossá válnak. És így változik, ámbár fokozatosan, a
nyelv szókincsének a használata.
F: Neumer Katalin

(141) 25. o.


NÁDAS PÉTER: HELEN

Vettem ezt a szót, hogy ország. Ha magyarul mondom, akkor tágas, nyitott, szél járja át. Ország. Egy jó nagy kerek o-val kezdődik, a végét az á nyitja ki, hangzásában egyszerre mély és magas, s kettős mássalhangzójával még a felette fúvó szelet is megsziszegteti. Meglehetősen kicsi ország polgára vagyok, de van hozzá egy levegős szavam. S ennek megfelelően az országról is ilyen a képzetem. Ha most németül mondják nekem, hogy ország, akkor a szó jelentését megértem, azt is tudom, hogy ez nagyon nagy ország, mégis úgy fogják föl az érzékeim, mintha egy súlyos és sötét göröngy lenne. A légköri nyomás valósággal a földhöz préseli ezt a szót. (…)

A szavak hangalakjába rejtett mitikus és mágikus tartományokat a nyelvek kölcsönösen elzárják egymás elől, s nem mondhatnánk, hogy ennek az elzártságnak ne lennének olykor pusztítók a következményei, de tudom, hogy vannak ilyen tartományok. Ahhoz, hogy értsük egymást, a közkézen forgó szótárak szócikkeinek nem csak a szavak jelentését kéne a fülünkbe súgniuk, hanem mindazt, amit a szó megérint és eleven képzetként jelenít meg. Amíg nincsenek ilyen összehasonlító szótáraink, addig papagájként fecsegünk egymás nyelvén, s kölcsönösen nyeljük a félreértések következményeit.


(99) 12. o.

ANTAL LÁSZLÓ: A HATODIK MONDATRÉSZ



Az ismert európai nyelvek különbséget tesznek “fivér” és “nővér” között. A maláj nem ismeri ezt a különbséget, és csak egy jele vagy szava van, amely egyformán jelent fivért és nővért, úgy, hogy csak a kontextus vagy a körülírás teheti világossá, hogy melyik szemantikai változót értették. Megint más nyelvek nemcsak a férfi és nőtestvéreket különböztetik meg, hanem az idősebbeket és a fiatalabbakat is. Így a kínainak és a magyarnak négy megfelelő szava van a mi “fivér” és “nővér” szavunkra, ezek jelentése “bátya”, “öcs”, “néne” és“húg”. Tehát e nyelvek tartalomformája több megkülönböztetést végez a tartalom-szubsztanciában, mint a mi nyelveink. Az is előfordul, hogy ugyanaz a szubsztanciaterület a tartalomban különböző módokon van megformálva a különböző nyelveken, úgy, hogy a megkülönböztetések eltérő helyeken vannak meghúzva, s így egymáshoz képest eltolódva helyezkednek el. Ismert példája ennek az angol tree és wood szók viszonya a dán trae és skov szókhoz. A tree és a wood közti vonal nem ugyanaz, mint a trae és a skov közti vonal, mivel a “fa, anyag formájában” szemantikai változat, szemben azzal, hogy “fa, növény formájában”; az angolban a wood szó alatti változatként van megformálva, míg a dánban úgy, mint a trae szó alatti változat. Az utolsó példa talán némi magyarázatot igényel. Sok nyelvben külön szó jelöli az élőfát, tehát a fát, mint növényt, és a kivágott, a feldolgozott fát. Így a német Baum az élőfa neve, Holz pedig a kitermelt fáé, a fáé mint élettelen anyagé. Így van ez az angolban is, de a helyzet még bonyolultabb, mint a németben. Mert a tree “élőfát” jelent, úgy, mint a német Baum, de wood nemcsak “feldolgozott fá”-t jelent, hanem “erdő”-t is. A dán trae jelenti az élőfát és a holt fát, úgy, mint a magyar fa, skov jelentése pedig“erdő”. Van tehát egy fával kapcsolatos jelentésterület – az a terület, amelyik magába foglalja a fa két alapvető típusát, az élőt és a feldolgozottat, vagy – ha úgy tetszik – a növényit és az anyagit, valamint a fák összességét, tehát az erdőt – s ezt a jelentésterületet a különböző nyelvek eltérő módon tagolják. A magyar, a német és az angol tagolás sematikusan kb. Így adható vissza:






Baum



tree

fa










Holz










wood


erdő


Wald




Hallatlanul tanulságos a három tagolás összehasonlítása. Mindhárom különböző. A középen elhelyezkedő német egy-egy tekintetben megegyezik mindkét szomszédjával, de egy másik tekintetben el is tér mindkettőtől. A két szélen elhelyezkedő magyar és angol tagolás semmi egyezést nem mutat, pontosan a tükörképei egymásnak. Míg a magyar a fa szóval egy osztatlan sávként kezeli az élőfa és a kivágott fa területét, és egy külön sávot tartalékol az erdő számára, addig az angol egy nagyobb, közös sávot biztosít az erdőnek meg az élettelen fának, a fának mint anyagnak, és egy szűkebb sávot juttat az élőfának. A kérdéses szemantikai terület vonatkozásában a német a “legaprólékosabb”, vagy ha úgy tetszik, a “legprecízebb”, mert külön jelet biztosít mind a három jelenség számára. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a magyar, a német és az angol anyanyelvű személyek fogalmilag egyaránt tisztában vannak élőfa, holt fa és erdő különbségével, s ha pl. a magyar fa szó önmagában nem is alkalmas élőfa és feldolgozott fa különbségének a kifejezésére, amennyiben szükséges, ki tudjuk fejezni ezt a különbséget más jelekkel, körülírásokkal, vagy – a legszokásosabb módon – olyan összetételekkel, mint élőfa, tűzifa, faanyag, stb. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a fa szó önmagában, minden kiegészítés nélkül nem egyenlő sem a német Baum meg a Holz, sem pedig az angol tree szó jelentéskörével.

A jelek tehát önkényesek a jelölt tárgy tulajdonságaihoz képest, és önkényesek abban a tekintetben is, hogy egy-egy jel mekkora részt kanyarít ki magának a világból, mint olyan területet, amelynek az elhatárolására és azonosítására ő illetékes.
(11) 9-13. o.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: PORTUGÁLUL OLVASOK

Azokon csodálkozom, kik egy nyelvet gyakorlati céllal tanulnak, s nem önmagáért. Tudni már unalmas. Csak tanulni érdemes.

Ó, a sok édes és furcsa meglepetés ingere, mely az elvarázsolt szellemkastély bohóságaihoz hasonlít, a félig ismeretlen jelzők és határozók, az álarcos mondatok, melyek ködben rémlenek feléd. Minden szó templomi ivópohár, evőedény, melyből már évezredek óta ittak-ettek ismeretlenek. Ünnepi pillanat, mikor először veszed szentségtelen kezedbe. Halottak, élők lelke rezzen át rajtad ilyenkor, és a szó valóban jelképpé válik.

Aztán derengeni kezd a sötétség. Egyes fordulatokkal ismét találkozol, és ismerősökül köszöntöd őket. Már félhomályban jársz, hol világítanak a betűk, és ragyognak a fogalmak. Aminek elkopott a jelentősége, a megszokottság folytán, újra feltündököl, rendkívüli fényben, megint érzed az ősi dolgokat, az Életet, a Halált, melynek keserű ízét más nyelveken már elfelejtetted, a Kenyeret, Bort, melynek zamatára már nem is emlékszel, s tudod, hogy Ember vagy.
(83) 55-56. o.

LOMB KATÓ: ELINDULTAM SVÉDORSZÁGBA


Milyen a “Jó Nyelvtanuló”?

A Jó Nyelvtanuló:

kíváncsi,

játékos kedélyű,

optimista,

beszédes, élénk temperamentumú,

“kulcskereső”: szívesen nyomoz rejtett összefüggések után,

bátor a frissen tanultak alkalmazásában,

“éber fülű”,

nem hiú, és nem elbizakodott,

ellenőrizteti és ellenőrzi önmagát,

személyiséghatárai rugalmasak,

szereti a könyveket,

nyitott más emberekre és eltérő kultúrákra,

van benne színészkedési hajlam,

szeret rejtvényt fejteni és csomót bogozni,

vállalja a bizonytalanságot.

Az utóbbi véleményt többen úgy fogalmazták meg, hogy a “Jó Nyelvtanuló” nem fél attól, hogy kinevetik, és nem riad vissza attól sem, hogy szamárnak nézik. “Én legtöbbet abból tanultam – írta valaki –, ha észrevettem, hogy a partnerem nem értette meg, amit mondtam.”

Különösen szívemhez szólt sok megkérdezettnek az a megál-lapítása, hogy a játékosság jó alap a tanuláshoz.

Saját eredményeimet is mindig annak tulajdonítottam, hogy a tanulást sohasem tekintettem munkának; mindig szórakoztató “heccé” tudtam alakítani.


(91) 72-73. o.

LOMB KATÓ: ELINDULTAM SVÉDORSZÁGBA

Ha egy angol egy nyelvről azt mondja, hogy nem tud semmit belőle, akkor tud egy kicsit; hogy tud egy kicsit, akkor perfekt; hogy perfekt, akkor nem angol. Viszont ha egy magyar mondja, hogy perfekt, akkor tud egy kicsit; hogy tud egy kicsit, akkor nem tud semmit; hogy nem tud semmit, akkor nem magyar.
(91) 68. o.

ANCSEL ÉVA: SZÁZKILENCVENNÉGY BEKEZDÉS AZ EMBERRŐL


(CXCIII.)

Mondják: az ember beszélő állat. Szerintem inkább dadogó állat. Legalábbis valahányszor valóban mond valamit, akadozik és dadog.

A dadogás csodálatos. Igazuk volt azoknak, akik démonok által megszállt különös lényeknek tekintették a dadogókat.

Akiből, úgymond, dől a sző, az nem beszél, csak viselkedik. De nézd a dadogót – míg ő kínlódva keresi a bujkáló hangot, mi tanúi lehetünk egy gondolat születésének; láthatjuk vajúdni nemcsak a szájat, hanem az arcot.


(10) 79. o.

VAS ISTVÁN: IN FLAGRANTI


(MEGTÖRTÉNT ESET)

Matum gye sálam kazumr nem vilőm.

Tattal rokku bengereg tilze banszá.

Ke nédoltu parat ritar tabazzsá:

Tallénuráva tüpti Teverín.
Szelén tipon kurteli rust idűn,

Ta lipotantú – rethaló pilantszá.

Denize rén? sefér gye curhard Ancá…

Tevesz nyegén hegörzsed hanyolőn.


Ta rigda keftolét vaszit pilanton!

Csarr, vősz, kerénd, rit, vam, spettó, gucet

Kurtiza gesz, fülücse temlicet:
Halasz tiv enkő fengyi rengerend on.

Rattiva tégyi halmaton hanyol

U garnyolű, édinga pilanol.
(93) 527.o.

LEWIS CARROLL: ALICE CSODAORSZÁGBAN

Volt egy brillős, a csúszbugó

Gimbelt és gált távlengibe,

Minden mimicre purrogó,

Mómája ingibe.


“Vigyázz, jön Szajkóhukk, fiam!

Foga maró, karma fúró!

Ügyelj, Csapcsip madár zuhan

S a bunkós Bromboló!”


Markában nyüsztő penge reng,

Elrágdos minden manxomot.

A tamtam-fánál megpihent,

Mély gondjába rogyott,


Állt fergető eszmék körén;

S jött Szajkóhukk, nézése láng,

Nagy káka-törzsek erdején

Bugyborékolva ráng.


Bal, jobb! Bal, jobb! és át meg át

Nyüsztő penge nyekdes, nyikol,

Fejét veszi, máris viszi,

S eldiadalogol.


“Szajkóhukk már nem él, fiam?

Karomba, lándzsás pöszöröm!

Dicsús nap, ó Jahé! Jahó!”

Csuklorkant az öröm.


Volt egy brillős, a csuszbugó

Gimbelt és gált tévlengibe,

Minden mimicre purrogó,

Mómája ingibe.


F: Kosztolányi Dezső

(93) 522-523. o.

LÁZÁR ERVIN: PÁVÁRBEVESZÉVÉD

– Turgudsz irgígy bergeszérgélnirgi?

– Nergem.

– Hávát ivígy?

– Ivígy seve.

– Avakkovor nevem tuvuduvunk beveszévélgevetnivi.

– Bivizovony.
(86) 296. o.


Yüklə 0,65 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   12




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə