Dr. Kéri Katalin – Ambrus Attila József a sokoldalú ember
Yüklə 0,65 Mb.
|
Hold, hold!
Téged is elhord a halál talán, de még ma látlak én. És vérpiros tollakkal szeretném földiszíteni az arcodat. F: Radnóti Miklós (75) 107. o. TARJÁN GÁBOR: CSILLAGOK Valamennyi nép életmódja és hitvilága szerint népesíti be kozmikus világát, nevezi meg csillagképeit, alkot mondákat az égitestekről. Az altaji népek képzeletében az égbolt hatalmas sátort képez, s a csillagok apró lyukak a borítás palástján. A sámán a sátortartó rúdon felmászva, a kürtőnyíláson át jut a “Felsőbb világokba”. Az égen ez a nyílás – a világ közepe – a Sarkcsillagnál van. Az égboltozat középpontján elhelyezkedő csillag magyar népi elnevezése is erre mutat: “Fúrócsillag”. A csillagneveket vizsgálva különböző történelmi korszakok elnevezései, egymásra rétegződései figyelhetők meg. Így az eget mitikus lények (tündérek, boszorkányok, szépasszonyok), történelmi alakok (Szent László, tatárok székelyek, bujdosók), ugyanakkor a köznapi életből vett személyek (béres, halász, pásztor, bojtár), tárgyak (jászol, pásztorbot, kasza) népesítik be, de helyet kap az égbolton a szerelem, az érzelmi élet is (páros csillag, tündérszemű, szerelemcsillag, bánatcsillag, szerencsecsillag). Gyakran az időt (esthajnal, alkony, éjféli csillag), az évszakot, az időjárást (kikelet, pünkösd, őszi csillag, zúzmarás csillag, fagyhozó, szélvész) jelzik a csillagnevek. A pásztorok a csillagok állásához igazították az éjszakai legeltetés rendjét (legeltető, ökörhajtó, ökörkereső, pásztorok serkentő csillaga).
RADNÓTI MIKLÓS: A MÉCSVIRÁG KINYÍLIK A mécsvirág kinyílik s a húnyó láthatárnak könyörg a napraforgó; a tücskök már riszálnak, odvában dong a dongó s álmos kedvét a bársony estében égre írta egy röppenő pacsirta; s ott messzebb, kint a réten a permeteg sötétben borzong a félreugró nyulak nyomán a fűszál, a nyír ezüstös ingben immár avarban kószál, s holnap vidékeinken újból a sárga ősz jár. (110) 228. o.] JÓZSEF ATTILA: HANGYA A bábok között elaludt a hangya. Szél, a bábokat most el ne fúdd! Különben jó az is.
és alszik véle csöpp árnyéka is. Egy szalmaszállal fölkelteni szépen! De jobb, ha már indulunk haza, erősen beborult –
és – hopp – egy csöpp már a kezemre hullt. (65) 228. o. SZABÓ LŐRINC: FÜRJ A kollégium négyszög udvarán ősszel, tízpercben, mikor valahány diák, mind kint lebzsel, hancúrozik, egy fürj szállt le, elhagyva társait, egy fürj, tört szárnnyal, s ahogy menekűlt, száz közül az én kezembe kerűlt. Hazavittem. Óriási ketrecet szereztem neki, jó kényelmeset, lugast építve s tücsköt-bogarat rakva bele, pondrót és magvakat, homokot, fürdőt. Mint a lelkemet, gyógyítottam szegénykét. Szelidebb lett lassankint, és már ülve maradt, ha simogattam. De jött a tavasz, s ő újra vad lett, s végűl kopasz: minduntalan a drótrácsnak rohant; s egy nap szétzúzta rajta a fejét… Most is látom szomorú gyöngyszemét. (124) 187. o. KIÁLTÁS A VÍZ ALATT Arión, a görög lantos-énekes és költő egész Itáliát elbűvölte gyönyörű dalaival, így gazdag ajándékokkal megrakottan hajózhatott haza Korinthoszba. A hajó matrózai mit sem törődtek azzal, hogy egy álmodozó költőt visznek a fedélzeten, de annál figyelmesebben vették szemügyre kincseit. És döntöttek. Ariónt örökre elnémítják, a zsákmánnyal pedig elvitorláznak. Amikor a költő rájött szándékukra, minden vagyonát felajánlotta, hogy megkíméljék életét. A gazfickók azonban mindenképpen meg akartak szabadulni a veszélyes szemtanútól, ezért csak annyi engedményt tettek, hogy választhat: önként a tengerbe veti magát, vagy ők ölik meg, és a holttestét eltemetik. Arión a tengert választotta. De még utoljára elővette lantját, és legszebb énekével mondott búcsút a földi életnek. Azután megadóan a vízbe vetette magát. De csodák csodájára nem merült el. Egy játékos delfincsapat vette körül, amelyet valószínűleg a különös hangok csaltak a közelbe. Az állatok hátukra vették Ariónt, és a Tainaron-fokig vitték. A csodás menekülés emlékére a meghatott költő nemsokára bronzból készült delfinszobrot állíttatott a parthoz közeli templom szentélyébe. Arión különös megmenekülésének történetét Hérodotosz, a görög történetírás atyja jegyezte fel, s azóta is számtalan változatban dolgozták fel témáját írók, költők, festők és szobrászok. Csak éppen senki nem vette komolyan. Pedig az utóbbi évtizedek kutatásainak fényében egyre elképzelhetőbbnek tűnik a történet. A delfinek valóban közös erővel segítik megsebesült társukat a felszínre, ugyanezzel az ösztönnel sietnek a fuldokló ember segítségére is. Erről számtalan érdekes esetet jegyeztek már fel. A delfinnek nem nehéz megtalálnia egy vízbe merült embert, hiszen olyan találmánnyal rendelkezik, amelynek hasonmása csak az utóbbi évtizedekben terjedt el a hajózásban: ultrahangos lokátora van! (53) 213. o. Ernest Hemingway: AFRIKAI VADÁSZNAPLÓ Az úton mentem, nem néztem a vad felé, igyekeztem közömbösnek látszani, s a puskát a vad elől eltakarva, függőlegesen bal vállamra vetettem. Úgy látszott, mintha nem törődnének velem, csak legeltek kitartóan. Tudtam, hogyha feléjük megyek, egyszerre kimenekülnek a lőtávolból, s így, mikor szemem sarkából észrevettem, hogy az oryx megint leejti fejét legelni, s a lövés lehetségesnek látszott, leültem, karomra csavartam a puskaszíjat, s amint az oryx felnézett, és megindult rézsút elfele tőlem, magasan a váll-lapjára tartottam, s megnyomtam a ravaszt. Az ember nem hallja a puska durranását, ha vadra lő, de hallatszott a golyó becsapódása, s az oryx elindult ferdén jobb felé, s az egész síkság olyan lett, mint egy megelevenedett háttér: csupa mozgó állat a felkelő nap előtt, hosszú lábú groteszk kongónik hintaló vágtatása, jávorantilop galoppba váltó nehézkes himbálózó futása s a kongónik közt a második futó oryx, amelyet eddig nem láttam. Ez a hirtelen élet és vakrémület hátterül szolgált annak az egynek, amelyet magamnak akartam, s amely most rézsútosan ügetett elfele, szarvát magasra tartva, s én állva, futtában készültem lőni rá, célba vettem, az egész állat lekicsinyítve jelent meg a távcsőben, s én a válla fölé tartottam, elébe lendítettem a fegyvert, elsütöttem, s az oryx lenn feküdt, rugdalózva, mielőtt még a csontba ütköző golyó csattanása ideért volna. Nagyon hosszú és még szerencsésebb lövés volt, az egyik hátsó lábát törte el. Feléje futottam, aztán lassítottam, s óvatosan mentem tovább, nehogy készületlenül érjen, ha felugrik és fut; de végleg elfeküdt. Oly hirtelen esett el, és a célba érő golyó akkorát csattant, hogy attól féltem, a szarvát találtam el, de mikor odaértem, már kimúlt az első lövéstől, mely a válla mögött, magasan a hátát találta el, s láttam: az döntötte le, hogy kilőttem alóla a lábát.
(60) 138-139. o. AZ INDIÁN NAGYFŐNÖK JÓSLATA 1854-ben a washingtoni Nagy Fehér Főnök ajánlatot tett egy hatalmas indián terület megvásárlására, amiért cserébe egy rezervátumot ígért. Seattle nagyfőnök szívhez szóló válasza a környezetre vonatkozó legbölcsebb megfigyeléseket tartalmazza, csodálatra méltó gyermeki egyszerűséggel ábrázolván az indiánok világnézetét, életfilozófiáját. “Hogyan vásárolhatja meg vagy adhatja el valaki az eget és a föld melegét? Ez a gondolat furcsa számunkra. Ha nem mi vagyunk a levegő frissességének és a víz hűsének birtokosai, hogyan vásárolhatják meg mások ezeket? E föld minden egyes röge szent az én népemnek. Minden egyes fenyőtű, homoksáv, a sötét erdő tisztása, párafelhője és minden zümmögő rovar szent az én népem tapasztalatában és emlékezetében. A fákban folyó nedv a vörös ember emlékét hordozza magával. A fehér emberek elfelejtik szülőföldjüket, amikor »a csillagok közé mennek sétálni«. Ám a mi halottaink sohasem felejtik el ezt a csodálatos földet, a vörös ember igazi édesanyját. Egymás részei vagyunk. Az illatos virágok a leánytestvéreink. A szarvas, a ló, a fenséges sólyom mind-mind a mi testvéreink. A sziklahasadékok, a rétek nektárnedve, a csikók és az emberi test melege – mind egyazon családhoz tartoznak. A földhöz tartozunk, s a föld pedig hozzánk tartozik. E hely a mi számunkra szent. A hűs patakok és csillogó folyók vize nem akármilyen, nem közönséges víz, hanem a mi őseink vére. Ha el is adjuk a földet, fehér testvéreinknek emlékezniük kell arra, hogy e föld szent, s ezt kell tanítaniuk gyermekeiknek is. Sohase feledjék, hogy a tavak tiszta tükrének rejtelmes visszfénye az én népem tetteiről, emlékéről beszél, s hogy a víz zúgása apáink hangja. A szomjúságunkat csillapító folyók a mi testvéreink. Ők hordozzák kenuinkat, és táplálják gyermekeinket. (…) Tudjuk nagyon jól, hogy a fehér ember nem érti a mi útjainkat. Számára egy darab föld ugyanolyan, mint a másik, mert idegen ő, aki az éj leple alatt jön, és elrabol a földtől bármit, aminek csak szükségét érzi. Így a föld nem testvére, hanem ellensége, s mihelyt leigázta és kizsákmányolta azt, odébbáll, maga mögött hagyva elődei sírját. Semmivel sem törődik, a földet saját gyermekei elől rabolja el, ősei sírját, gyermekei születési jogát elfelejti. Saját édesanyját, a Földet és édestestvérét, az Eget úgy kezeli, mint megvásárolható dolgokat, melyek kizsákmányolhatók és eladhatók, mint a juhok vagy a csillogó-villogó ékszerek. (…) A fehér ember városaiban lehetetlen egy csendes és nyugodt helyet találni. Nincs egyetlen olyan hely, ahol tavasszal hallani lehetne a levelek susogását vagy egy rovar zümmögő hangját. De talán ezt is azért látom így, mert én egy “értelmetlen vad” vagyok. Az indián inkább választja a tó fölött átsuhanó szellő lágy, susogó hangját és a déli esőktől megtisztított, fenyőfák illatosította szél illatát. Igen, a levegő értékes a vörös ember számára, hiszen egy és ugyanazon lélegzetben osztoznak valamennyien – az állat, a fa és az ember. Mind ugyanazon lélegzet által léteznek. Úgy tűnik, a fehér ember nincs tudatában annak, amit lélegzik, és hasonlóan a napok óta haldoklóhoz, érzéketlen a bűz iránt. (…) Én, mint »vadember« nem értem, hogyan lehet a pipáló vasparipa fontosabb a bölénynél, amit mi csak azért vadászunk, hogy életben maradhassunk. Mi az ember az állatok nélkül? Ha eltűnnek az állatok, az ember is ki fog pusztulni, ha másért nem, nagy lelki magányossága miatt. Mert bármi történjék is az állatokkal, az ember sorsává is válik hamarosan. Minden egybetartozik, és szoros összefüggésben áll egymással. Gyermekeiket meg kell tanítaniuk arra, hogy a lábuk alatt lévő föld nagyapáik hamva. Mondják meg nekik: a földet saját fajuk élete gazdagítja, s így majd tisztelni fogják azt. Tanítsák meg gyermekeikkel azt, amit mi is megtanítottunk a mieinkkel – hogy a föld a mi anyánk. Bármi, ami a földet éri, a fiaira is hat. Meggyőződésünk, hogy nem az ember tulajdonosa a földnek, hanem fordítva. Számunkra ez világos. A családot összetartó vérhez hasonlóan minden dolog összetartozik. A Föld sorsa ezért a Föld fiainak sorsa is. Nem az ember szőtte az élet hálóját; ő csupán egy szála annak. Bármit cselekszik a hálóval, saját magával cselekszi azt. Még a fehér ember sem lehet kivétel a közös sors alól. Egy dologgal tisztában vagyunk, amire egy napon a fehér ember is ráébred majd: a mi Istenünk és az ő Istenük egy és ugyanazon Isten. Hihetik, hogy ők birtokolják Istent, mint ahogy a mi földünket is birtokolni akarják, ám ez lehetetlen. Ő az ember Istene, aki ugyanolyan kegyes úgy a vörös, mint a fehér emberhez. Számára a föld nagyon értékes, ezért a földet bántalmazni ugyanaz, mint teremtőjét megvetni. A sápadtarcúaknak is el fog jönni az órájuk; lehet, hogy gyorsabban, mint minden más törzsé. »Piszkíts az ágyadba, s egy napon saját piszkodban fogsz megfulladni.« Haldoklásukban Isten hatalmától izzva fognak fényleni, aki idehozta, és valami különleges oknál fogva e föld és a vörös ember urává tette őket. A jövő rejtelem számunkra, mert nem tudjuk, mikor jön el az idő, amikor az összes bölény kipusztul, minden vadló szelíd lesz, az erdők rejtelmes zugait a sok-sok fehér ember nehéz szaga váltja fel, az aranysárga dombokat pedig a beszélő drótok fogják megcsúfítani. – Hol van az erdő? – Kipusztult. – Hol van a sólyom? – Kihalt. Ez az élet vége, és az átvészelés kezdete”
(67) 12. o. Sting – Jean-Pierre Dutilleux: A PUSZTULÓ ESŐSERDŐ Amazónia haldoklik. Az őserdők általában az egész világon haldokolnak. A tét az őserdő páratlanul gazdag növény – és állatvilága, az őslakók és ősi kultúrájuk s az a remény, hogy a betegségekre új gyógyszereket találunk. Veszélyben van egész bolygónk egészsége és jóléte. Naponta percenként majdnem hatvanholdnyi esőerdő hal ki – ekkora a New York-i Central Park! 1988-ban egy belgiumnyi esőerdőt nem csak kiirtottak, hanem visszafordíthatatlanul elpusztítottak! Nem pánikkeltés, amikor azt mondjuk, Amazónia néhány évtizeden belül sivataggá válhat. Afrikában volt valamikor egy esőerdő. Ma az egész terület Szahara néven ismert! Mi, a világ más népeinek és nemzeteinek tagjai, nem lehetünk sem közömbösek, sem kívülálló szemlélők. Bűnrészesek vagyunk ebben a fejlődésben, és ezért kötelességünk segíteni, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket és utakat, amelyek segítségével az esőerdő sebeit begyógyíthatjuk.
(121) 14. o. Sting – JEAN-PIERRE Dutilleux: AZ EMBERISÉG KERTJE Az alatt az idő alatt, amíg Ön ezt a fejezetet olvassa, Földünk esőerdőiben kb. 600.000 fát vágnak ki, és senki se tudja pontosan megmondani, mi lesz a következménye. A legkülönbözőbb előrejelzések láttak napvilágot. Mindenképpen egyre világosabban látszik, hogy az esélyeink romlanak, ha továbbra is felelőtlenül veszélyeztetjük bolygónkat, ha a cégek és konszernek továbbra is csak a rövid távú hasznukat nézik, és mi, egyes emberek, az életünket csak rövid távra rendezzük be. Meleg légáramlatok, szárazság, áradások és pusztító viharok – ez csak a kezdet. Bár az emberiség csodálatra méltó alkalmazkodási készségről tett tanúbizonyságot, mégis, miközben egyre csak alkalmazkodni próbálunk, a drámai éghajlatváltozások olyan szociális, gazdasági és politikai káoszt fognak előidézni, amilyent a világ eddig még nem élt át. Az amazóniai esőerdő pusztítása a mértani haladványnak megfelelően nő. Ha semmi sem változik, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy alig ötven év alatt nem marad több erdő – néhány zárvány kivételével , amelyet talán még meg tudunk védeni. Az indiók túlélése és az esőerdő túlélése kölcsönösen feltételezik egymást. Néhány évtizeddel ezelőtt ez még nem feltétlenül volt így, mert egyszerűen hihetetlenül sok volt az őserdő. Most meg kell végre értenünk, hogy mi mindnyájan bizonyos értelemben az esőerdő gyermekei vagyunk. Mindnyájunkat véd és táplál. Ezért kötelességünk, felelősségünk, hogy az egész emberiség kertjét ápoljuk és megőrízzük. E problémára, amely az egész Földünket érinti, csak globális megoldás létezhet. Mindnyájunknak az esőerdő védőivé és őrzőivé kell válnunk.
(121) 69. o. KONRAD LORENZ: AZ ÉLETTÉR ELPUSZTÍTÁSA Az ember ökológiája sokszorta gyorsabban változik, mint valamennyi más élőlényé. A tempót saját technológiájának a fejlődése diktálja, ami pedig állandóan és mértani haladvány szerint gyorsul. Ezért az ember felesleges, mélyreható, és túl gyakori változtatásokkal, összeomlással veszélyeztetheti azt a biocönózist, amelyben és amelyből él. Ez alól csak nagyon kevés “vad” törzs képez kivételt, mint például a Dél-Amerika őserdeiben élő indiánok, akik gyűjtögetésből és vadászatból élnek, vagy néhány óceáni sziget lakói, akik kevés földművelést folytatva, lényegében kókuszdióból és tengeri állatokból élnek. Az ilyen kultúrák nem befolyásolják a biotópot másként, mint ahogyan azt egy állatfaj populációja tenné. Ez az egyik elvileg lehetséges módja annak, ahogyan az ember életterével egyensúlyban élhetne, míg a másik az, hogy földművelésével és állattartásával egy új, egészében saját igényeire szabott biocönózist teremt, mely elméletileg éppen olyan jó és tartósan működőképes lehet, mint az, amelyik tevékenysége nélkül keletkezett. Ez vonatkozik azokra a parasztkultúrákra is, melyekben az ember generációkon keresztül ugyanazon a földön marad, azt szereti, és valóban jó, gyakorlatban szerzett ökológiai ismeretei alapján a rögnek visszaadja azt, amit attól kap. A paraszt ugyanis tud valamit, amit az egész civilizált emberiség elfeledni látszik, nevezetesen, hogy égitestünkön az élet alapfeltételei nem kimeríthetetlenek. Miután Amerikában a rablógazdálkodást követően a talajerózió miatt nagy földterületek váltak szántóból sivataggá, miután a fairtást követően területek karsztosodtak el, és számtalan hasznos állatfaj pusztult ki, e tényeket lassanként felismerik, elsősorban azért, mert a nagy mezőgazdasági, halászati és bálnavadász vállalkozások üzleti értelemben is fájdalmasan tapasztalták ezen következmények hatását. De ezek a tények még mindig nem általánosan ismertek, nem hatoltak be eléggé mélyen a köztudatba! A mai idők hajszája nem ad időt az embereknek a cselekvés előtti elméleti próbára és megfontolásra. Az oktalanok, miközben bűnt bűnre halmoznak a természettel és önmagukkal szemben, még büszkék is arra, hogy ők cselekvőek. Ma elsősorban vegyszerek alkalmazásával követnek el bűnöket, például a rovarirtással a mezőgazdaságban és a gyümölcstermesztésben, de csaknem ugyanilyen rövidlátó módon a gyógyszeres kezelésben is. Az immunbiológusok a legkomolyabb aggályuknak adnak hangot az általánosan használt gyógyszerekkel kapcsolatban. Az “azonnal megszerezni” pszichológiája a vegyipar néhány szakágazatát szinte bűnösen könnyelművé tette olyan szerek terjesztését illetően, melyek hosszú távú hatása egyáltalán nem ismeretes. A földművelés ökológiai jövőjét illetőleg, de az egészségügy tekintetében is hihetetlen könnyelműség vált uralkodóvá. Azokat, akik óva intenek a mérgek alkalmazása ellen, a legbecstelenebb módon lejáratták és elhalgattatták. Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető élő természetet elvakult és vandál módon pusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt majd gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz. F: Keve Károly (92) 24-25. o. ANCSEL ÉVA: SZÁZKILENCVENNÉGY BEKEZDÉS AZ EMBERRŐL (CLXXXIX.) Ha a fák, füvek vagy akár az erdei állatok szólni tudnának, látván az embert és viselt dolgait, azt mondanák szánakozva: Óh, te szerencsétlen, honnan tévelyedtél ide, és hogyan fogsz te itt élni? Azt hallottuk, hogy minket is csoportosítottál, nevet adtál nekünk, de még a csillagokkal is foglalkozol, és egyáltalán mindenbe beavatkozol, bár a lábad lassúbb a zergéénél, fogaid gyöngék, a gégédből pedig olyan hangok jönnek elő, hogy a hozzád hasonlók sem értik meg mindig. Rajtunk pihenhetsz, mondanák a füvek, de ki ne tépkedj bennünket a földből, mert neked fogunk hiányozni. Mialánk menekülhetsz az eső meg a tűző nap elől, mondanák a fák, de ne akarj minket leigázni, mert akármilyen furcsa, idegen jövevény vagy, azt az oxigént szívod, amit mi, növények kibocsátunk, azon a fehérjén élsz, amihez csak általunk juthatsz hozzá. Egyszóval hiába minden: bricsesznadrágodban és a motorbiciklis sisakodban és az űrhajós-szkafanderedben se tudod letagadni, hogy a természet egy darabja voltál, és az vagy ma is. Úgy döntöttél, hogy ilyen kényelmetlenül, csak a hátsó végtagjaidat használva közlekedsz a földön. Azért, hogy tőlünk magadat megkülönböztesd? Enélkül is látnánk, hogy jövevény vagy, de azért ne félj tőlünk, inkább békülj meg velünk! Próbáld meg, és járj el dolgainkban és dolgaidban a természet és saját mértéked szerint!
Kerényi Ervin: Környezetvédelem (Akadémiai, Bp., 1990.) Kovács István: Óvjuk a természetet! – Természetvédelmi olvasókönyv (Tankönyvkiadó, Bp., 1975.) Lorenz, Konrad: Salamon király gyűrűje (Gondolat, Bp., 1983.) Mowat, Farley: A mészárlás tengere (Kossuth, Bp., 1988.) Sebeők János: A lázadó bioszféra avagy Az ötödik égtáj könyve (Kossuth, Bp., 1991.) Segal, Jacob: Az élet titkai (Móra, Bp., 1980.) Várkonyi Tibor: Az élet veresége (Akadémiai, Bp., 1988.)
“Ha Istennek adod a magad semmiségét, ő neked adja a mindenségét.”
RÓNAY GYÖRGY: JELENLÉT Nézz föl az égre: ott van felhők és csillagok közt. Pillants körül a földön: ott van fűben, virágban, állatok ámuló szemében, emberek arcán. Áss le a föld alá: csontokból és kövületekből szándékainak lábnyoma dereng feléd. Mindenütt láthatatlan. Mindenben látható. (114) 391. o. TAGORE: ÁLDOZATI ÉNEKEK 45. Nem hallottad csendes lépteit? Ő jön, jön, egyre jön. Minden pillanatban s minden korban, minden nap és minden éjjel ő jön, jön és egyre jön. Sok éneket énekeltem már, sokféle hangulatban, de mindegyiknek hangjai csak ezt hirdették: ő jön, jön és egyre jön. A napfényes április illattól fűszeres napjaiban, az erdei úton át ő jön, jön és egyre jön. A júliusi éjszakák esős sötétjében a felhők mennydörgő kocsiján ő jön, jön és egyre jön. Ha bánat bánat után ér, az ő lépésének súlyos nyomát érzi szívem, s ugyancsak az ő lábának aranyos érintése az, melytől bennem az öröm napfénye felragyog. F: Szentirmay Gizella (130) 36. o. DAKOTA SZIU SÁMÁN
Jártunkban mind meg-megállunk. Megáll röptében a madár, hogy fészket rakjon, hogy megpihenjen. Jártában megáll az ember, amikor úgy tartja kedve, megáll az Isten is. Ahol fényes és gyönyörű a nap, ott megállt egyszer. A holdnál, a csillagoknál, a szélnél megállt. A fák, az állatok mind ott laknak, ahol ő megállt, és az indián nem felejti azokat a helyeket; imáját küldi oda, ahol az Isten megállt egyszer, segitségért és áldásért. F: Kodolányi Gyula (4) 13. o. KARINTHY FRIGYES: ISTEN
Két dolgot most már biztosan tudok. Az egyik, hogy rajtam kívül van valahol ő, aki tud rólam, aki jobban tudja rólam, ki vagyok. A másik, hogy hiába keresem így – hatalmasabb ő nálam, csak ő találhat meg engem – vakon tapogatózva, ha mindketten keresgélünk, elvétjük egymást, elmegyünk egymás mellett. Egyikünknek csendben kell maradni; hadd legyek én az, a gyöngébb és fáradtabb. Várnom kell és figyelnem… (8) 27. o. A TAPSOLÓK TITKOS TANÍTÁSA Talavakára-upanisad 1. Ha azt hiszed, hogy a Hatalmast jól tudod, úgy csalódni fogsz, hiszen csak töredékét ismerheted annak, mi őbelőle benned és az istenek körében testet ölt. Úgy vélem, meg kell vizsgálnod tudásodat. 2. Nem hiszem, hogy jól tudom, és nem vélem tudni, mit nem tudok. Őt tudom, ha ezt tudom, és nem őt tudom, ha mást tudok. 3. A nem ismerő ismeri őt, az ismerő nem tudja meg. Ismerőké a nemtudás, nemtudóké az ismeret. Ébredéskor megláthatod, így vezet az örökléthez, hogy ő a Lélek, ez erőt ad, tudása meg örökké tesz. 4. Ki őt felleli, az lesz igazságban, ki nem tudja meg, az nagyot veszít. Őt látja a bölcs minden létezőben, és örök lesz élete majd a halálban. F: Tenigl Takács László (137) 63. o. IBN AL-FARID AZ ISTENRŐL Hetvenezer fátyol takarja el az Istent, az egyetlen valóságot az anyag és az érzékek világa elől. És minden lélek születése előtt e hetvenezer fátyol alá süllyed. A fátylak belső fele világos, külső fele sötét. A világosság minden fátyla Isten egy tulajdonságát eltakarja, – más szóval e fátylakon való áthaladással a lélek felejt, a testben mélyebbre hull. A világosságban egyre jobban látja, az Eggyel való eredeti egységét. A test nem elvetendő, meg kell finomítanod, és át kell szellemítened, mert segítségedre és nem hátrányodra van – csak a tűz lényegét kell megváltoztatni.
(56) 88. o. RAMAKRISNA MONDÁSAI Ne beszéljetek a testvéri szeretetről! Szeressetek! Ne nyilatkozzatok a tanokról és a vallásokról. Csak egy vallás van. A folyamok mind az óceánba ömlenek. Menjenek, és hadd menjenek a többiek is. A nagy víz kiömlik, kitépi magát a medréből, és ömlik a korok, a fajok, a különböző lelkek törvénye szerint. A meder más, a víz ugyanaz – ömöljetek az óceánba.
(56) 328. o. MÁTÉ EVANGÉLIUMA 7,13-17.21-27. Szoros kapu, keskeny út 13Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. 14Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják. A hamis próféták 15Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. 16Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? 17Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Isten akaratának cselekvése 21Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. 22Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? 23És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők! Aki kősziklára épít 24Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát. 25És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, s nekidőltek annak a háznak, de nem omlott össze, mert kősziklára volt alapozva. 26Aki pedig hallja tőlem ezeket a beszédeket, de nem cselekszi, hasonló lesz a bolond emberhez, aki homokra építette a házát. 27És ömlött a zápor, és jöttek az árvizek, feltámadtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; az összeomlott és teljesen elpusztult. (23) Újszövetség 10. o. INGMAR BERGMAN: ÚRVACSORA (Részlet)
Tomas Tételezzük fel, hogy nincs Isten. Mit változtat ez a tényeken? Jonas (az ajtóra néz) Tomas Érthetőbbé válik az élet. Micsoda megkönnyebbülés. A halál nem lesz más, csak az élet kialvása, feloszlása a testnek és léleknek. Magától értetődő, átlátszó lesz az emberek kegyetlensége, elhagyatottsága, félelme. Nem kell megmagyarázni a megmagyarázhatatlan szenvedést. Maguk szülték magukat és egymást az egek, a földek, a világűr csillagai. Nincs teremtő és fenntartó, nincsen egyetlen szédítő és telhetetlen gondolat. F: Kuczka Péter (22) 135-136. o. JOHANN WOLFGANG GOETHE: FAUST (Részlet) ANGYALOK KARA Krisztus feltámadt! Halandó emberek, mind örvendezzetek, lemosta vétketek, az ősi átkot!
Mi ez a zsongás, ez a tiszta hang, melynek hatalma poharam után nyúl? Ilyen hamar üzennél, mély harang, Húsvét vasárnapjának hajnaláról? Azt zengitek talán, ama vigasztalót, mely új szövetkezés diadalára szólt a Sírnál angyal ajakáról? ASSZONYOK KARA Áldott kenettel kentük meg tetemét, hű szeretettel el is eltemeténk. Majd tiszta gyolcsba göngyöltük tagjait. Ki látja, hol van? Már nincsen itt.
Krisztus feltámadt! Ő az Üdvözítő, az értünk szenvedő, ki minden cselvető próbát kiállhat. FAUST Hatalmas égi dallamok! Kutatjátok , ki a porba mászik? Érzékenyebb lelkekhez szóljatok. Hallom, hallom a hírt – hitem hozzá hiányzik. Ó, hit! A csoda legszebb magzatod. Szívem ama szférákba nem repeshet, honnan a szent hír idecseng; s mégis, a hajdani gyermekszív belereng, és visszahív, hogy új életbe kezdjek. Akkor nagyszombat estjén ért utól az égi szerelemnek csókja engem; a nagyharang szavát sejtelmesen figyeltem, s imádságom gyönyör forrása volt; egy tiszta és megfoghatatlan sóvárgás hajszolt erdőn, réten át, s míg könnyem ömlött bő patakban, megépült bennem egy világ. Tavasz-ünnep szabad boldogságát jelenték az ifjunak e dallamok; s ez a feltámadó, érzékeny gyermek-emlék most végső lépésemtől visszafog. Ó, égi dal, csak zengj, zengj mindörökké! A könnyem hull, vagyok megint a földé. TANITVÁNYOK KARA Sirjából a megölt íme kiméne, felszállt az idvezült az idvességbe; új lét karolja már, új alkotás-öröm: e földön ránk mi vár? Csak kín és gyötrelem. Itt hagyott keservvel, boldogtalanokat: Siratjuk, Mester, felszálltodat!
Elhagyta Krisztus a pusztulás ölét, láncunk szakítsuk vígadva szét! Tettet mutassatok, szeretetet nagyot. Agapét adjatok, tanítva járjatok, örömöt hozzatok, így lesz Mesteretek tivéletek! F: Jékely Zoltán (51) 115-118. o. Ézsaiás próféta könyve 40,21-31 21Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek régtől fogva, nem magyarázták meg a föld alapozását? 22Az, aki ott trónol a föld pereme fölött, melynek lakói csak sáskáknak tűnnek, az eget fátyolként teríti ki, kifeszíti mint lakósátrat. 23Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. 24Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a polyvát. 25Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent.
és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Előhívja seregüket szám szerint, néven szólítja mindnyájukat. Olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni.
miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. 28Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr? Ő a földkerekség teremtője, nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen.
és az erőtlent nagyon erőssé teszi. 30Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkíválóbbak is megbotlanak. 31De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.
PAUL CLAUDEL: DÉLI OSZTOZÁS III. felvonás (Részlet) Nem, nem, Istenem! Nem kérek Tőled semmit! Te jelen vagy és ez elég nekem. Csak hallgass, kérlek, Istenem, hogy teremtményed megértsen! Aki megízlelte csendedet, annak nincs szüksége magyarázatra. F:Szabó Ferenc (123) 83. o. FROMM-SUZUKI: ZEN-BUDDHIZMUS ÉS PSZICHOANALÍZIS Szent Ágoston mondta: “Szeresd Istent, és csinálj, amit akarsz.” Hasonlóképpen a tizenhetedik századi zen-mester, Bunan egyik verse: Miközben élsz, legyél halott, egészen halott; és cselekedj, ahogy akarsz, és minden jó lesz.
(47) 32. o. AZ ÚR TITKOS TANÍTÁSA Ísa-upanisad OM Teljes az Ott, és teljes ez Itt. Teljesből teljes felemelkedik. Teljes a teljestől elszakad. Teljesen mégis megmarad. Béke! Béke! Béke!
Engedd meg néki, hogy legyen, másnak java ne gyötörjön. 2. Száz évet élhetsz nyugodtan, ha így teszed meg dolgodat, Másik választásod nincsen, a sors reád így nem tapad. 3. Az ördögök világait vakság és sötétség fedi, Elhullva ide kerülnek önnön lelkük gyilkosai. 4. A mozdulatlan Egy az észt meghaladja, az istenek sem tudják utolérni őt, csendben állva ér utol minden futót, Szélurunk a vizet őbenne tartja. 5. Ő mozdulva mozdulatlan, távolban van Ő és közelben, Ő mindenben benne rejlik, kívül van mégis mindenen. 6. Ki az összes létezőket önnön lelkében szemléli, minden lényben a Lelket látva többé nincs oka félni. 7. Mert ki minden létezőben önnön lelkére rátalál, Az Egységet ismerőhöz hogy érhetne fel gond, homály? 8. Ő körbe kiterjed, testetlen, tiszta, világos, sebzetlen, bűn sosem éri. Látó bölcs, magától való mindenható, a dolgok rendjét örökre kiszabta. 9. Vakságba, sötétségbe buknak a nemtudásnak hódolók, de ennél is nagyobb sötétbe a tudást csak kóstolók. 10. Mondták: máshová visz a tudás, máshová a nemtudás. Ezt hallottuk az ősöktől, így maradt ránk a tanítás. 11. Ki tudás és nemtudás kettősségét egyaránt tudó, az nemtudón halált legyűrő, tudón örökkévaló. 12. Vakságba, sötétségbe buknak a nemlétnek hódolók, de ennél is nagyobb sötétbe a létet csak kóstolók. 13. Mondták: máshová vezet a lét, és a nemlét megint más. Ezt hallottuk az ősöktől, így maradt ránk a tanítás. 14. Aki a lét és nemlét kettősségét egyaránt tudó, az nemlétezőn halált legyűrő, létezőn örökkévaló. 15. Aranykoronggal igazi arcod eltakarod, tárd fel hát előttünk, ó Gyarapító! Az igazak útján járóknak megmutasd!
Nap, Teremtőúrnak fia! 16. Legszebb alakodban látlak meg én, a Napban az Ember, az vagyok Én! Sóhaj az örök szélbe szállj, itteni test véges porba omolj! OM 17. Emlékezz művem, emlékezz a tettre! Emlékezz művem, emlékezz a tettre! 18. Tűz, segíts meg minket jó utakkal, Ösvények Tudója, vigyél sikerre! Téríts le a bűn ferde útjairól, néked szentelődünk a legszebb szavakkal! OM Teljes az Ott, és teljes ez Itt. Teljesből teljes felemelkedik. Teljes a teljestől elszakad. Teljesen mégis megmarad. Béke! Béke! Béke!
(137) 14-16. o. FEKETE JÁVORSZARVAS (Black Elk, oglala sziu) Ha az indián tesz valami, mindig kör szerint teszi. Ez pedig azért történik így, mert a Világ Hatalma mindig körben hat, és minden dolog kerek akar lenni. Hajdan, amikor népünk hatalmas és boldog volt, mindenféle hatalmunkat a szent gyűrűtől kaptuk. Amíg a gyűrű szét nem nyílt, népünk virágzott. Az eleven gyűrű kellős közepén virágzó fa magasodott; a világ négy tájékának öve sugárzott abba hatalmat. Kelet békét és fényt adott, dél meleget, nyugat esőt; észak dermesztő hideg szelei pedig erőt és kitartást adtak. Ezt a tudást vallásunk hozta el a világ burkából. A Világ Hatalma mindig körökben működik. Kerek az égbolt, és azt hallom, hogy a föld is kerek, mint a labda; kerekek a csillagok. A szél, amikor a legnagyobb, körben jár. A madarak körberakják fészküket, mert az ő vallásuk is az, mint a mienk. A nap körben jár feljöttében és lementében is. A hold ugyancsak, és mindegyikük kerek. Még az évszakok is kört írnak, és mindig visszatérnek oda, ahol már jártak. Az ember élete gyermekségtől gyermekségig kör, és kör formájú minden, amiben hatalom van jelen. Sátrainkat kerekre húztuk, ahogy a madarak rakják fészküket; körbeültettük őket, nemzetünk nagy gyűrűjében. Ez a gyűrű fészekből rakott nagy fészek volt; mindig ott raktuk, ahová a Nagy Szellem új sarjadékunk világra jöttét elrendelte.
(4) 10. o. LEV TOLSZTOJ: MI A VALLÁS ÉS MI A LÉNYEGE?
De vajon létezik-e igazi vallás? Az összes vallás végtelenül eltér egymástól, és nincs jogunk, hogy bármelyiket is igazinak nevezzük csak azért, mert jobban megfelel az ízlésünknek” – mondják azok az emberek, akik a külső formájuk szerint tekintik a vallásokat, mint valami betegséget, amelytől úgy érzik, hogy már megszabadultak, de a többi ember még benne szenved. Ez azonban nem igaz: a vallások különfélék ugyan külső formáikat tekintve, alapvető elveikben azonban azonosak. És az összes vallásnak ezek az alapelvei képezik azt az igazi vallást, mely korunkban egyedül sajátja minden embernek, s egyedül ennek az elsajátítása mentheti meg a bajaiktól az embereket. Az emberiség régóta él, és amilyen folyamatosan kidolgozta gyakorlati vívmányait, úgy lehetetlen volt, hogy ne dolgozza ki azokat a lelki elveket, amelyek életének alapját képezték, és az ezekből fakadó viselkedési szabályokat. Hogy az elvakult emberek nem látják ezeket, nem bizonyítja azt, hogy nem léteznek. Korunknak ilyen, minden ember számára közös vallása nem egy valamilyen vallás a maga sajátságaival és meghamisításaival, hanem azokból a vallási tételekből áll, melyek azonosak az összes elterjedt és általunk ismert vallásokban, amelyeket az emberi nem több mint 9/10-e vall magáénak. Ez a vallás létezik, és az emberek csak azért nem durvultak még el véglegesen, mert minden nép legjobb emberei, ha öntudatlanul is, de ehhez a valláshoz tartják magukat, és ezt vallják; és csak az ámításnak az a szuggesztiója akadályozza meg őket, hogy tudatosan fogadják el, amelyet a papok és a tudósok gyakorolnak emberekre. Ennek az igazi vallásnak a tételei olyan mértékben jellemzők az emberekre, hogy akik megismerik őket, azok úgy fogadják el, mint amit már rég ismernek, és ami magától értetődik. Számunkra ez az igazi vallás a kereszténység, azokban a tételeiben, amelyekben egyezik a brahmanizmusnak, a konfucianizmusnak, a taoizmusnak, a zsidóságnak, a buddhizmusnak, sőt a mohamedanizmusnak nem a külső formáival, hanem az alapvető tételeivel. Éppígy a brahmanizmust, a konfucianizmust és a többit vallók számára is az lesz az igazi vallás, amelynek alapvető tételei egyeznek az összes nagy vallás alapvető tételeivel. Ezek a tételek pedig egyáltalán nem bonyolultak, hanem nagyon egyszerűek és érthetőek. E tételek a következők: van Isten, mindennek az elve; az emberben benne van ennek az isteni elvnek egy részecskéje, melyet életével csökkenthet vagy növelhet magában; ahhoz, hogy az ember növelje ezt az elvet, el kell fojtania szenvedélyeit, és növelnie kell magában a szeretetet; ennek az eléréséhez a gyakorlati eszköz az, ha éppúgy bánsz másokkal, mint ahogy akarod, hogy veled bánjanak. Mindezek a tételek közösek a brahmanizmusban is, a zsidóságban is, a konfucianizmusban is, a taoizmusban is, a buddhizmusban is, a kereszténységben is, a mohamedanizmusban is.
(17) 56-57. o. PIERRE TEILHARD DE CHARDIN: A HIT TENGELYEI Akik csak kívülről ismerik, azoknak a kereszténység zsúfoltnak látszik. Viszont fő vonalait tekintve egyszerű és csodálatosan merész megoldást ad a Világra vonatkozóan. Központjában szinte zavaró nyilvánossággal ott lelhető a személyes Isten létének állítása: a Világegyetemet jóságosan irányító, Gondviselő Isten; az értelem síkján és útján magát az Emberrel közlő Kinyilatkoztató Isten. Mindezek után könnyű lesz érzékeltetnem, mekkora értékű s milyen időszerű a szilárdan vallott perszonalizmus, amit nemrég még elavultnak és halálraítéltnek hittek. Fontos itt megjegyeznem, hogy a hívek szívébe egy ilyen beállítotság milyen könnyen belopózik, és társul mindazzal, ami csak nagy és egészséges az Egyetemesben. Az Ószövetség uralma alatt a Kereszténység még egyetlen nép vallásának hitte magát. Később, az emberi megismerés általános körülményei között úgy vélte, hogy körülötte túlságosan kicsiny a világ. Mert már alakulása után nyomban igyekezett szervezetileg és hódítón szétárasztani az általa képviselt rendszer teljességét. Perszonalizmus és univerzalizmus. Gyakorlatilag és tán szellemi félénkség miatt a vallási könyvek a szokásos és pusztán erkölcsi fogalmakkal beszélnek Isten Országáról. Isten, s az általa kormányzott világ: hatalmas családként vagy kormányzatként elképzelt jogi jellegű társítás. Pedig egészen más az alap-lelkület, amiből a keresztény életnedv fakad és kezdettől táplálkozik. Sokan azt hiszik, hogy azzal tisztelik meg a kereszténységet, ha a hamis evangelizmus nyomán valami édeskés filantropizmusra szűkítik. Aki nem látja meg bennük a lehető legreálisabb és legkozmikusabb hitet és reményt, az semmit sem ért a keresztény “misztériumokból”. Nagy család az Isten Országa? Bizonyos értelemben igen. De más szempontból tekintve csodálatos biológiai működés: a megváltó Megtestesülése.
(133) 361-362. o. Kahlil Gibran: A próféta Nem taníthatom meg nektek, szavakkal miként imádkozzatok. Isten nem hallgat szavaitokra, kivéve, ha Ő maga nyilatkozik meg a ti ajkatok által. És nem taníthatom meg nektek a tengerek imádságát, sem az erdőkét és a hegyekét. De ti, akik hegyekből és erdőkből és tengerekből születtetek, szívetekben megtalálhatjátok az ő imádságukat, És ha csupán az éjszaka csendjére figyelmeztek, meghalljátok majd, amint csendben ezt mondják: – Istenünk, aki önmagunk szárnyaló lénye vagy, a te akaratod akar mibennünk, – A te vágyad vágyakozik mibennünk, – A te bennünk munkáló szándékod változtatja éjszakáinkat, melyek a te éjszakáid, nappalainká, melyek a te nappalaid. – Nem kérhetünk semmit tetőled, hiszen ismered kívánságainkat, még előbb, semmint megszületnének, – Te vagy a mi kívánságunk; s ha önmagadból többet adsz, mindent megadsz nekünk. … Óráitok szárnyak, melyek lélektől lélekig szállnak a téren át. Az, aki az erkölcsét ünneplő ruhaként viseli, jobban járna mezítelenül. A szél és a nap nem tépi fel a bőrét. És akinek viselkedését erkölcs szabja meg, az énekes madarát kalitkába zárja. A legszabadabb dal nem rácsok közül száll fel. És akinek az imádság ablak, mely kinyitható, de be is zárható, az nem látogatott még el lelke házába, hol az ablakok hajnaltól hajnalig érnek. Mindennapi életed a te templomod és vallásod. Valahányszor belépsz, vidd magaddal mindenedet. … … És ezért, ha Istent ismerni akarjátok, ne talányok megfejtésével foglalkozzatok; Inkább tekintsetek magatok köré, és meglátjátok Őt, amint gyermekeitekkel játszik. És nézzetek fel a légbe; meglátjátok Őt, amint a felhőn jár; villámlással kitárja karját, s az esővel visszaszáll a földre. Látni fogjátok, amint a virágokban mosolyog, azután fölemelkedve felétek int a fákban. F: Révbíró Tamás (50) 87-88., 96-97. o. SZENTGYÖRGYI ALBERT: PSALMUS HUMANUS
Uram, Ki vagy? Szigorú Atyám lennél, Vagy szerető Anyám, Akinek méhéből a Mindenség megszületett? Te lennél a Mindenség maga? Avagy a Törvény, mely uralkodik felette? Adtál életet, hogy visszavedd? Te alkottál engem, vagy Téged én, Hogy a magányt és a felelősséget megosszam?
De Hozzád fordulok nagy bajomban, Rettegek embertársaimtól és saját magamtól is! Talán nem érted szavaim De megérted zenémet. Első zsoltár: ISTEN Uram! Hatalmasabb vagy, mint a világ, amit Te alkottál, A mindenség a Te otthonod. A magam képére formáltalak, Azt hittem, kegyetlen vagy, kapzsi és hiú. Dicsőítésre és áldozatokra áhítozó, Bosszúra éhes, látván kisszerű vétkeimet. Én házakat építek Neked Miközben hajlék és élelem nélkül hagyom embertársaimat. Uram! Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a Teremtés rámeső zugát, Hogy fénnyel, meleggel, jóakarattal és örömmel
Töltöm meg világomat. (61) 236-237. o. JÓZSEF ATTILA: IMÁDSÁG MEGFÁRADTAKNAK Alkotni vagyunk, nem dicsérni. Gyerekeink sem azért vannak, Hogy tiszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő jó szándokában. Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted, Akár az égben laksz, akár a tejben, A nevetésben, sóban, vagy mibennünk. Te is tudod, hogyha mi sírunk, Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, Akkor szívünkben zuhatagok vannak, De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sose csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék, Most mégis, megfáradván Dícséreteddel keresünk új erőt S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván: Szabadíts meg a gonosztól. Akarom.
57. ZSOLTÁR Yüklə 0,65 Mb. Dostları ilə paylaş:
|