Előadások a természetfilozófia történetéből


Első fázis – a filozófiai program



Yüklə 443,95 Kb.
səhifə17/27
tarix17.11.2018
ölçüsü443,95 Kb.
#80577
1   ...   13   14   15   16   17   18   19   20   ...   27

Első fázis – a filozófiai program

Már a reneszánsz korszak mozgalmai és sok képviselője világosan állást foglalt az új világnézet mellett, de véleményüket gyakran nem filozófiai, hanem vallási vagy művészi formában fejezték ki. Luther (1483-1546) és Kálvin (1509-1564) tanításaiban megjelenik például az igény, hogy az egyes ember saját maga alakíthassa Istenhez fűződő viszonyát, bármiféle egyházi közvetítést mellőzve; továbbá például az isteni eleve elrendelés Kálvin-féle elgondolásában megmutatkozik az individuális szabadság lehetősége is. A reneszánsz művészet fontos törekvése az ember természethez való – mindenekelőtt persze saját természetéhez való – alávetettségtől megszabadított, örömteli, harmonikus viszonyának ábrázolása. A reneszánsz zseniális mérnökei és polihisztorai (pl. Filippo Brunelleschi (1377-1446), Leonardo da Vinci (1452-1519), Paracelsus (1493-1541)) saját személyükben is képviselik az emberi akarat és tudás korláttalan lehetőségeit, az ember hatalmas erejét és diadalát. A reneszánsz korszak jelentős az egyén kialakulásának történelmi folyamata szempontjából is.19 Összességében azt mondhatjuk, hogy a reneszánszban ugyan megjelennek a polgári világrend elemei, de a különféle fogalmak még nem állnak össze egységesen elrendezett nézetekké, filozófiai rendszerré.

A polgári értékrend tudatosabb, filozófiai rendszerbe foglalt kifejtésével a XVII. századtól találkozhatunk. A jegyzet előző fejezetében is említett Bacon és Descartes voltak az új filozófia első nagyhatású képviselői.

Bacon nagyon világosan megfogalmazza a kívánatos célt: az ember világának ura lehet, ha kellő tudással rendelkezik. A tudás fontos, mert a tudás hatalom .

"...az ember fölénye a tudásban rejlik, ez nem tűr kétséget. A tudás sok olyan dolgot rejteget, amit a királyok összes kincse sem vehet meg, ami felett parancsaiknak nincs hatalmuk; amiről felderítőik és hírhozóik nem szolgálnak híradással, s forráshelyére hajósaik és felfedezőik nem vitorlázhatnak el. Ma csak puszta elképzelésünkben uralkodunk a természeten, és alá vagyunk vetve kényszerének; ha azonban találmányainkban tőle vezettetnénk magunkat, akkor a gyakorlatban is parancsolnánk neki."20

Más szóval:

"Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz, mert ha az okot nem ismerjük, az okozat is elmarad. A természet ugyanis csak engedelmességgel győzhető le... Gyakorlati téren az ember csupán annyit tehet, hogy egymáshoz közelít, vagy egymástól eltávolít bizonyos természeti testeket; a további munkát a természet önmagában végzi el."21

(Talán érdekes, hogy az ember eme ügyességének, furfangjának jelölésére, amellyel cselesen kijátszhatja, rászedheti a természetet, az antik görögök a "mékhané" szót alkalmazták,22 s innen kapta nevét a mechanika tudománya.)

Bacon a tudás megszerzését biztosító új módszertanában (részletesen lásd az előző fejezetet) fontos szerepet szán a kísérletezésnek. Vegyük észre, hogy a kísérleti szituációban is az objektum-környezet viszony sajátos változata jelenik meg: a kísérletező kiválasztja a vizsgált rendszert, majd bizonyos környezeti hatásokat teremt, illetve enged érvényre jutni. Vagyis a kísérletező uralja a kísérleti helyzetet, eldönti, hogy számára milyen szempontból érdekes a valóság adott része – s nem hódol neki. Használja a valóságot, nem szemléli.23 (Emlékezzünk vissza: a görögök nem kísérleteztek, hanem szemlélődve gyűjtöttek tapasztalatokat, mivel úgy találták, hogy az emberi beavatkozástól mentes természeti folyamatot csak a szemlélődés tudja megragadni. Lám, ez is arra utal, hogy a görögök nem uralni akarták a természetet, hanem mindenekelőtt harmóniájának felfedezése foglalkoztatta őket.)

Descartes módszertani elveiben (ezek is ismertetésre kerültek már az előző fejezetben) is világosan megmutatkoznak az új világkép hatalmi motívumai. Az individuumhoz kötődő szubjektív evidencia minden belátás alapja: csak ami számomra evidens, ami világosan áll az én elmém előtt, azt szabad elfogadnom igaznak. Vagyis az egyes ember, az Én akar dönteni az igazság kérdésében. De talán nem is az Én egésze. Figyeljük meg, hogy Descartes híres "gondolkodom, tehát vagyok" alapelve a gondolkodást a bizonyosság szempontjából a lét elé helyezi, s ezzel alapot szolgáltat ahhoz, hogy a gondolkodást, mint az életen kívül álló, az életre ráirányuló, az életet saját tárgyává tevő tevékenységet fogják fel.24 Márpedig ez a tárgyként kezelés világosan kifejezi a hatalmi viszonyokat: a ráció, az ész az élet fölött uralkodó tényező kíván lenni. Descartes ismert módszertanában általános formában össze is foglalja a problémák kezelésének technikáját . A Descartes által előnyben részesített ész analitikus munkája során ugyanúgy birtokba veszi és uralja a valóságot, mint Bacon kísérletező tudósa. Ebből a szempontból empirizmus és racionalizmus, úgy tűnik, megértik egymást. Az észre alapozva kell tehát hatalmat szereznünk a természet, a társadalom és saját természetünk felett. Ilyen értelmű megfontolásokat találunk a korszak többi jelentős filozófusa, mindenekelőtt Spinoza és Hobbes számos művében is. Különösen jellegzetes Spinoza etikai álláspontja25 és Hobbes társadalom-felfogása.

A mechanisztikus világfelfogás megalapozását jelentő fenti gondolatmenetek a felvilágosodás filozófiájának részévé váltak. Hiszen jól tudjuk, hogy "A felvilágosodás lényege az az alternatíva, amelynek kikerülhetetlensége egyben az uralom kikerülhetetlensége. Az embereknek mindig választaniuk kellett aközött, hogy alávetik-e magukat a természetnek, vagy pedig a természetet vetik alá saját Énjüknek."26 Ebben a helyzetben egyértelmű a korszak filozófusainak állásfoglalása: "A felvilágosodásnak az előrehaladó gondolkodás átfogó értelmében mindig is az volt a célja, hogy megszabadítsa az embereket a rettegéstől, és úrrá tegye őket."27 Az emberek eme felszabadítása előtt tornyosuló akadályok konkrét megnevezésében és lerombolásuk konkrét programjai létrehozásában nagy szerepet játszott Voltaire, Holbach, Diderot, Rousseau és számos kisebb hírnévre szert tett kortársuk is. Erőteljes támadásokat intéztek a társadalom különféle szféráiban megfigyelhető hierarchikus hatalmi szerkezetek ellen: éles egyház- illetve vallásellenesség, a feudális előjogok radikális elutasítása jellemezte filozófiai, irodalmi és publicisztikai írásaikat. Kezeik között a polgári fejlődés lehetőségét felvázoló filozófiai program az egész társadalom átalakulását eredményező forradalmi cselekvési programmá alakult.

Második fázis – a tudományos program

Descartes, Spinoza és Hobbes számára egyaránt a geometria módszere jelentette a gondolkodásban és a rendszerépítésben a követendő modellt. Gondolkodásukban és műveik szerkesztése során gyakran követték eljárásait. Az egzakt eredményekre vezető deduktív, euklideszi gondolatmenetek azonban csak akkor alkalmazhatók, ha valahonnan már ismert, vagy általunk alapigazságként deklarált általános igazságokkal van dolgunk és nem a valósággal. Hiszen a valóságos szituációkban gyakran találkozunk csak új fogalmak létrehozásával megérthető kísérleti tapasztalatokkal s nem mindig nyilvánvaló axiómáink valóságtartalma sem. Ahogyan Leibniz mondta: "A geometria nem valóságos, de egzakt; a mechanika reális, de nem egzakt; és csak a fizika az, ami valóságos és egzakt is"28 . Leibniz véleményében jól kifejeződik a tudomány embereinek a XVII. század második felére kialakuló új álláspontja: az elméleti rendszerek építése mellett figyelmüket egyre inkább a megfigyelhető, átalakítható és hasznosítható valóság felé fordítják. Akár megérthető és leírható a megkívánt szigorúsággal, akár nem. Az uralható valóság ellenállhatatlan vonzásában inkább a régi módszerektől szakadnak el. Az új tudás "termelésében" résztvevő emberek ebből a szempontból két táborra oszthatók. Egyik oldalon találjuk az ügyes kezű mesterembereket, a fantáziadús feltalálókat, akik gyakorlati problémák megoldásaival bíbelődvén furfangos és hatékony gépezeteket szerkesztettek sok lényeges és számos lényegtelen cél megvalósítására. Számukra a működés, a kívánt módon működő mechanizmus volt a lényeges és nem feltétlenül érdeklődtek tevékenységük világnézetileg vagy tudományosan elfogadható megalapozása iránt, hiszen a kérdéses szerkezet látható, érzékelhető működése minden gondolatmenetnél hatásosabban érvelt a választott megoldás mellett. A másik tábor képviselői inkább a mai értelemben vett tudósok, mint Leibniz vagy Newton, akik számára fontos volt, hogy nagy elődeik – Galilei, Descartes – nyomán haladva az új ismereteknek egy új, a geometriai módszer egzaktságához mérhetően tudományos rendszerét hozzák létre. Persze e két tábornak voltak közös törekvései, problémái, szervezetei, sőt gyakorta közös tagjai, de megfigyelhetjük azt is, hogy e két tábor képviselőinek világfelfogásában világosan kifejeződik az empirizmus és racionalizmus közötti különbség is.

A különféle mechanikai szerkezetek tervezéséhez és építéséhez jelentős bátorítást jelentettek az újkorban már széleskörűen alkalmazott, nagyjelentőségű találmányok: a könyvnyomtatás, az ágyú, a selyemfonal, a hajósok iránytűje – hogy csak azokat említsük, melyek csodálattal töltötték el a nagy Bacont is. "Abból is reményt meríthetünk, hogy nem egy olyan ismert találmány van, amelyről még csak álmodni sem igen mert volna senki, míg fel nem fedezték, sőt kigúnyolta volna, mint lehetetlent."29 Az új földrajzi felfedezések, a gyors ütemben felhalmozódó új eljárások, ismeretek, gépezetek azt a benyomást alakították ki a korszak gondolkodóiban, hogy a történelem menete felgyorsult, az emberi haladás új lendületet vett, a világ határai kitágulnak s az ember lehetőségei napról napra nőnek. Ahogyan például Tommaso Campanella (1568-1639) írja: "Száz év alatt több minden történt, mint négyezer év alatt! Több könyvet adtak ki ebben a században, mint ötezer év alatt, és mit mondjunk az olyan döbbenetes találmányokról, mint a mágnesség, a sajtó, a puska, amelyek mind a világ egyesülésének nagy jelei."30 Figyelemre méltó, hogy ezeket a sikereket nagyrészt azoknak a mechanikusoknak, "mestereknek" és "mérnököknek" a tevékenysége tette lehetővé, akikről még a XVII. században is gyakran lekicsinylően nyilatkoztak. Egy korabeli francia szótár a mechanikáról például így ír: "ez a szó, meghatározott mesterségekről beszélve, azt jelenti, ami a szabad és tiszteletreméltó ellentéte: alantas, pórias, a becsületes emberhez méltatlan."31 De az efféle tevékenység megítélése lassan megváltozik, a gyakorlati problémák megoldására szakosodott mesterek (nyomdászok, üvegkészítők, hadmérnökök, selyemszövők, stb.) szívesen fogadott vendégei lesznek az európai udvaroknak. Persze nem csak hasznos szerkezetek készültek. Sokan csakis gép-tervezetek készítését tartották feladatuknak (pl. Leonardo is), míg mások játékos, vagy hihetetlenül bonyolult feladatokat megoldó automatákat építettek. (Ebben a körben nagy hírnévre tett szert Kempelen Farkas (1734-1804), akinek sakkozó automatája és beszélőgépe a XVIII. századi gépezetépítés csúcsteljesítményei közé tartozik.32 ) A történelem azonban egy másik XVIII. századi szerkezetnek szánt fontos szerepet: Joseph Ignace Guillotin emberbaráti célokat szolgáló, fájdalommentes kivégzést lehetővé tevő találmányának.

Az egyre nagyobb számban készülő, illetve tervezett hasznos szerkezetek vizsgálata és hasznosítása lett az egyik feladata a XVII. században létrejövő tudós társaságoknak33 is. Ezekben az intézményekben kedvező lehetőségek teremtődnek a gépezetek építésében járatos mesteremberek és az egzakt elméletek iránt elkötelezett tudós férfiak közös munkálkodására. "A Royal Society dolga: kísérletek révén tökéletesíteni a tudást, a természet jelenségei, valamint a hasznos mesterségek, iparok, mechanikai gyakorlatok, gépek és találmányok tekintetében."34 Úgy tűnik, ekkor már gyökeret vertek Bacon eszméi: "...édestestvér az igazság és a haszon..."35

A tudós társaságok sokszor a gyakorlatban is hasznosítható témák kutatását szorgalmazták, így például a szivattyúzás, a navigáció, a hidraulika vagy a tüzérség problémáinak tudományos elemzését. Szép eredményeket ért el ezen a téren Robert Boyle (1627-1691) híres gáztörvényével, de a nagy Newton is készített számításokat a tüzérség számára, vagy például Leibniz évekig folytatott szivattyúzással kapcsolatos kísérleteket az egyik német bányavidéken.

Másrészt viszont a tudományos megfigyelések számára készítendő egyre precízebben működő gépezetek, műszerek előállítása jelentett komoly kihívást a korszak mestereinek. Ebből a törekvésből is számos fontos eredmény adódott: a távcső, a mikroszkóp, a különféle, egyre pontosabban működő óraszerkezetek, a hőmérő, a barométer és így tovább. A puszta felsorolásból már világosan látható, hogy ezek az eszközök, alkalmazást nyerve, a tudományos kutatásokat rendkívüli mértékben elősegítették.

A tudományos társaságok létrejötte egyértelműen utal a tudomány megváltozott működésmódjára. Megalakulásukkal kezdetét veszi a tudományos tevékenység intézményessé válásának folyamata. Az elszigetelten, egyéni érdeklődését követve, bizonytalan támogatásoknak kiszolgáltatottan, vagy éppen szeszélyének rabjaként dolgozó tudós helyébe fokozatosan tudományos intézmények tagjai és alkalmazottai lépnek. A tudománnyal való foglalatosság egyre inkább közösségi jellegű lesz – hasonlóbb lesz a mesteremberek műhelyeiben, "laboratóriumaiban" zajló tevékenységhez. Megjelennek a tudományos megfigyelések gyors és tömeges ismertetését lehetővé tevő tudományos folyóiratok is.36 A tudományos intézmények működésük révén a tudományt magát is egy többé-kevésbé jól működő szerkezetté alakítják és hamarosan beindul a modern tudomány gépezete.

Az óraművilág

A tudósok és mesteremberek együttműködésének egyik legmeggyőzőbb "terméke" a korszak gondolkodóit fogva tartó elképzelés: egész világunk, s benne szinte minden teremtmény külön-külön is, hasonlatos egy jól működő óraszerkezethez. A mechanisztikus világkép eme alapvető modellje felfedi a korszak "legtitkosabb" szándékait is. Ugyanis, ha "a természet és a mesterségek termékei között nincs lényegi különbség"37 , akkor az ember hatalma már ki is teljesedett és érvényesül. Míg Arisztotelésznél a természet az eszmény, amelyet a mesterségeknek követniük kell, ha céljukat el akarják érni, addig itt a viszony fordított: a természetről való elképzelést igazítják hozzá a mesterség termékéhez. És méghozzá a már sokat hangoztatott okból: azért, hogy célját az ember elérje, hogy uralhassa világát. Már Bacon hangsúlyozza, hogy az emberi alkotás nem "majmolja" a természetet, és a mesterségek termékei nem alacsonyabb rendűek a természetéihez képest. Descartes szerint: "nincs semmiféle különbség a kézművesek alkotta gépek és azok között a különféle testek között, melyeket a természet maga hoz létre; ha csak az nem, hogy a gépek hatásait létrehozó csövek, rugók és egyéb eszközök alkotóik kezének arányaihoz igazodva mindig akkorák, hogy látni engedik alakjukat és mozgásukat – a természeti hatásokat kiváltó csövek és rugók viszont általában túlságosan kicsik ahhoz, hogy érzékszerveink felfoghassák őket."38 Mindezek érvényesek az élettelen és az élővilág testeire is. A növények és az állatok gépek, hiszen nincsen gondolkodó lelkük. Az ember több a gépnél, hiszen lelke – Descartes-nál – nem gépezet. De Lamettrie (1709-1751) azonban már azt írja, hogy:

"A lélek ... hiú szó csupán, semmiféle fogalom nem tartozik hozzá, s a bölcs csak akkor él vele, ha meg akarja nevezni a bennünk gondolkodó részt. Ha a mozgás elvét egyszer megállapítottuk, a lelkes testnek mindene megvan, amire szüksége lehet ahhoz, hogy mozogjon, érezzen, gondolkozzék... A test óra. Órása a friss tápláló nedv... Állapítsuk meg végül bátran, hogy az ember gép, és hogy az egész mindenség egyetlen szubsztanciából áll, amely különféleképpen módosult."39

Történészek vitatkoznak azon, hogy vajon Descartes alkalmazta-e gépezethasonlatát az egész világegyetemre is, vagy sem. Mindenesetre sokan mások biztosan megtették ezt. Így például Boyle is. Szerinte a világegyetem hatalmas önműködő gépezet, egy nagy óramű. Továbbá így ír:

"Ha valaki a kerekekre járó óra szerkezetét, különböző részeit szemlélve megismeri, és ha megfontolja azt, hogy ... hogyan hajtja a rugó vagy a súly a kerekek egyikét, ez megint egy másikat, míg azután ezeknek s egyéb részeknek egymást követő mozgása nyomán a mutató a nap helyes óráját mutatja, nos, ez a szemlélő ... bizonyára kellőképpen megelégszik az elmondott eredménynek ezzel a megismerésével, s kevéssé izgatja majd az, hogy vajon a természetfilozófus ezt az időmérő készüléket önmagától való létezőnek, vagy véletlenül létezőnek mondja-e, avagy: vajon belső mozgatóelv mozgatja-e – adott esetben ez a rugó -, vagy külső, amely az óránál a ráfüggesztett súly... Ha a dolgot mechanikailag meg tudja magyarázni, nem annyira arra lesz szüksége, hogy azt mondja: a természet hozta azt létre, mint inkább arra, hogy ... kijelentse: az óra az időt nem a szerkezet jóvoltából, hanem a mesterség segítségével mutatja, mert ... nagyon is jól megérti majd, hogy azoknak a részeknek, amelyekből a gépezet összeáll, elhelyezésük, szövevényük és mozgásrendjük által az a rendeltetésük, hogy az említett eredményt létrehozzák."40

Az óramű hasonlatot rendszeresen alkalmazták tudományos és világnézeti problémák tárgyalása során. Ez történt a korszak egyik érdekes vitájában is, amelyben Leibniz és Newton nézetei csaptak össze. Newton és Leibniz valójában elég sok kérdésben álltak szemben egymással, például a differenciálszámítás felfedezésének elsősége ügyében is, de filozófiai szempontból kétségtelenül az a nézeteltérésük a legfontosabb, amelyik Leibniz és Clarke levelezésében jelent meg.

Leibniz és Samuel Clarke levelezése 1715-ben és 1716-ban zajlott. Történészek szerint Clarke lényeges kérdésekben Newton szócsöve volt, mindig vele egyetértésben írt. A levelezésnek Leibniz halála vetett véget. A levelezés fontosabb témáiról Newton és Leibniz már harminc évvel korábban is írtak, Newton a Philosophiae Naturalis Principia Mathematicaban 1687-ben, Leibniz pedig a Metafizikai értekezésben 1686-ban. A levélváltásnak tehát semmiképpen sem tudományos eredményeik ismertetése volt a célja, hanem elsősorban filozófiai, természetfilozófiai kérdések körül forgott.41

Így például Newton szerint a fizikai folyamatokban gyakran megfigyelhető az erő elpazarlódása súrlódás révén. Ugyanakkor szeretné érvényben tartani az erő megmaradásának valamilyen törvényét is. Ezt úgy látja elérhetőnek, hogy feltételezi Isten rendkívüli beavatkozását a folyamatokba, amellyel pótolja az elveszett erőt s így hozzájárul az erő megmaradásához. Leibniz erőteljesen támadta Newton magyarázatát. Szerinte az erő megmaradásához nem kell semmiféle isteni beavatkozás, pótlás, efféle. Ha Isten beavatkozna a dolgokba, akkor lehetnének csodák is. Sőt, így tudományosan megmagyarázhatatlan csodákra alapoznánk a természetes folyamatok tudományos megértését. Ez semmiképpen sem volna helyes.42 Továbbá az is fontos, hogy nemcsak a tudományosság szempontjából kell elutasítani Newton eljárását, hanem filozófiai, ill. teológiai szempontból is. Mint 1715. novemberi első levelében írja, Newtonnak és követőinek különös felfogásuk van Isten tevékenységéről, mivel "az Ő doktrínájuk szerint a Mindenható Istennek időről időre fel kell húznia óráját: különben az megszűnne mozogni. Úgy tűnhet, hogy Isten nem rendelkezett a szükséges előrelátással ahhoz, hogy örök mozgással lássa el művét. Sőt, mi több, ezek szerint az urak szerint az Isten által készített gépezet olyan tökéletlen, hogy tisztogatnia kell azt most és később is rendkívül gyakorta, valamint javítania is kell, ugyanúgy, ahogyan egy órásmester javítja a munkáit."43 Vagyis Isten tökéletességével nem fér össze, hogy az általa alkotott gépezet ne működjön tökéletesen; sőt, ráadásul még állandó munkával is terhelje tökéletes alkotóját. Clarke ezzel szemben rámutatott, hogy a Leibniz által képviselt deista álláspont valójában rejtett ateizmus, hiszen Istent kizárja a világból, azáltal, hogy nem szán neki semmilyen állandó szerepet világunkban, hanem mindössze a teremtés egyszeri aktusával hozza kapcsolatba.

Nagyon jellegzetes, ahogyan érveléseikben használják az óramű hasonlatot. Mindketten óraműről beszélnek, de eltérő világfelfogásuk alapján másképpen értik azt. Leibniz, aki franciául írt, mindig montre-t mond, ezt Clarke mindig watch-nak fordítja angolra, míg Clarke az isteni óraművet clock-nak mondja. Nem véletlenül. Akkoriban a clock nem csak időmérő szerkezetet, hanem bármilyen mechanikai automatát jelentett. Megkülönböztették a műszerészek által készített clock-okat a tudósok által fejlesztett és tudományos célra használt watch-tól. A műszerész-clock inkább egyszerű szerkezet volt, mint például a toronyóra, ami vasból és bronzból készült és a XVIII. században főként patkolókovácsok készítették. Ezek a szerkezetek nem voltak nagyon pontosak: a XVII. század közepére kb. napi 7 perces pontossággal jártak. (Jellemző, hogy csak a XVI. század során szerelték fel őket percmutatókkal.) Valaki állandóan felügyelte a működésüket, ez az ember, a toronyőr, gyakran felmászott a toronyba, naponta kétszer felhúzta a szerkezeteket, időnként kézzel kellett igazgatnia, javítgatnia az órát. A clock technológia fejlődése tette lehetővé a tudományos órák konstrukcióját. A pontosabb csillagászati órák, vagy a mechanikus planetáriumok szerkesztői persze nem kézművesek voltak, vagyis nemcsak azok. Ezekben az esetekben is összekapcsolódott a kézművesek és a tudósok munkája. Fontos újítást jelentett Huygens inga-órája és Hooke spirálrugós órája. A watch-ok hamarosan elég pontosak lettek, de drágák. A XVIII. század közepén egy napi 1 perc pontosságú óra például hússzor annyiba került, mint egy közönségesebb, 2 perc pontos szerkezet.44

Figyelemre méltó, hogy Newton és Leibniz jellegzetesen eltérő világképeiket ki tudták fejezni az óraművilág hasonlatán belül maradva. Mindez elég jól illusztrálja a mechanisztikus világkép hatékony alkalmazhatóságát, működésének módját és szemléletmódjának jelentőségét. A mechanisztikus világképpel összhangban lévő álláspontokat tudományos kérdésekben nagyrészt a már eddig is említett tudósok működtették és vitték sikerre: Boyle, Newton, Leibniz, Huygens, Johann Bernoulli (1667-1748), s mások tevékenysége révén kibontakozik az újkor tudományos forradalma. Az e forradalomban felemelkedő új fizika, centrumában a newtoni mechanikával, vitathatatlan tekintélyre tesz szert. (Felhívnánk a figyelmet rá, hogy ezek szerint a newtoni mechanika is a mechanisztikus világkép működésének terméke és nem fordítva áll a dolog. Fontos figyelembe venni azt is, hogy a mechanika korabeli elméletei közül azokat, amelyek nem voltak összhangban a mechanisztikus felfogással, a korszak gondolkodói elvetették, s ennek következtében emelkedhetett ki Newton elmélete, azáltal, hogy a lehető legteljesebb mértékben megfelelt annak.45 A newtoni elgondolások elterjedésével a mechanisztikus világképnek és a mechanika világképének – amit néha mechanikai világképnek is mondunk – a megkülönböztetése már nem lényeges, esetenként nem is lehetséges.) Ennek a tekintélynek az alapja egyrészt az új módszerek eredményes működtetése következtében radikálisan gyarapodó tudás, másrészt az új ismeretek természetében és következményeikben megmutatkozó világnézeti tartalom: ez egy hatékony tudás, a világ minden összefüggése felfedhető és figyelembe vehető, az ember képes rá, hogy a természetet megértse és szolgálatába állítsa. A mechanisztikus világképnek a tudományos forradalom eredményeit figyelembe vevő, s annak világnézeti tartalmait is – esetenként még következetesebb formában – vállaló változatait megtalálhatjuk a felvilágosodás filozófusainak munkáiban. Talán Holbach fogalmaz a legvilágosabban:

"A világegyetem, minden létezőnek ez a hatalmas foglalata, sehol másból nem áll, mint anyagból és mozgásból. Teljes egészében okok és okozatok hatalmas és hézag nélküli láncolatának mutatkozik... Sokféle és végtelen sokféle összetételű anyag szünet nélkül különféle mozgást fogad be és mozgást kelt. Ez anyagoknak a különféle tulajdonságai, különféle kombinációi, különféle működési módjai ...alkotják a dolgok lényegét. A létezők így lényegük különbözése szerint különféle csoportokra, rendekre vagy rendszerekre oszlanak és ezeknek összessége az, amit természetnek nevezünk. Vagyis a természet, a szónak legáltalánosabb értelmében, nagy egész, mely a különféle anyagokból, ezeknek különféle kombinációjából és különféle mozgásából tevődik össze."46


Yüklə 443,95 Kb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   13   14   15   16   17   18   19   20   ...   27




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə