Előadások a természetfilozófia történetéből

. 2. Darwin, Marx, Boltzmann

(Ropolyi László)

Ebben a fejezetben megpróbálunk bemutatni egy olyan világképet (talán inkább csak e világkép tükörcserepeit), amely a XIX. század második felében jött létre és amelyben nagymértékben kifejeződnek a korabeli fizika, biológia és társadalomelmélet közös jellegzetességei.

Amikor 1859-ben "A fajok eredete" megjelenik, Darwin 50 éves, ismert tudós, London környéki házában visszavonultan él. Az ekkor 41 éves Marx, a londoni politikai emigránsok ismert alakja, még nem tett le készülő nagy munkája – A politikai gazdaságtan bírálatához – újabb füzetének megjelentetéséről. Ugyanakkor egy 15 éves linzi gimnazista – bizonyos Ludwig Boltzmann – tüdőbajban meghalt apját gyászolja.

Amikor 1867-ben "A tőke" első kötete megjelenik, Boltzmann, a bécsi egyetem fizikai intézetének tanára már több tudományos publikáció szerzője, köztük "A termodinamika második törvényének mechanikai jelentése" címűnek. Ekkorra "A fajok eredete" körüli viták java már lezajlott, eszméi rohamos gyorsasággal terjednek.

Amikor 1872-ben Boltzmann egyik legfontosabb cikke (Újabb vizsgálódások gázmolekulák termikus egyensúlyáról) megjelenik, Darwin már túl van "Az ember származása" kiadásán, sikeres fogadtatásán is. Ebben az évben kelnek el a Tőke első kiadásának utolsó példányai, s jelenik meg az első orosz kiadás, ami sokkal kelendőbbnek mutatkozik.

Ha ma kézbe vesszük a fenti munkákat, s nemcsak külön-külön, hamarosan észrevesszük, hogy hordoznak valamilyen – különös tárgyukon túlmutató – közös eszméket, szemléletet, mondanivalót is. Úgy tűnik, ez a közös tartalom lényeges is, s kézenfekvő, hogy a konkrét történelmi korszakból eredeztessük – hiszen a megjelenéseik között eltelt tizenhárom esztendő történelmi léptékkel mérve igazán nem nagy idő. Ezt a közös tartalmat keresve – éppen Darwin, Marx és Boltzmann tevékenységének viszonylagos egyidejűsége miatt – célszerűnek látszik először egymáshoz való viszonyukat akként jellemezni, ahogyan ők maguk látták.

.. 2.1. Darwin és Marx kapcsolata

"A fajok eredete" megjelenése után alig három héttel(!) így ír Engels Marxnak:

"Egyébként Darwin, akit éppen most olvasok, egészen remek. A teleológiát egyik vonatkozásban még nem döntötték meg, ez most megtörtént. Amellett eddig még sohasem tett senki ilyen nagyszabású kísérletet a természetben végbemenő történeti fejlődés kimutatására, még kevésbé ilyen sikeresen. Persze, az otromba angol módszerbe bele kell törődni."²⁴

Marx valamivel később lényegében ugyanezeket a szempontokat emeli ki:

"...az utóbbi négy hétben – mindenfélét olvastam. A többi között Darwin könyvét a "Natural Selection"-ról. Noha kifejtése angolosan darabos, ez az a könyv, amely magában foglalja a természettörténeti alapzatot nézetünk számára."²⁵

És egy másik levélben:

"Darwin írása igen jelentős és kapóra jön nekem, mint a történelmi osztályharc természettudományos alátámasztása... Minden fogyatékossága ellenére itt először kap a teleológia a természettudományban halálos döfést, sőt mi több, a szerző empirikusan kifejti ennek a teleológiának a racionális értelmét."²⁶

Marx szerint az "osztályharc természettudományos alátámasztása" azonban nem jelenti a társadalmi és természeti összefüggések közvetlen összeesését. Egy helyen éppen emiatt bírálja Lange nézeteit:

"Lange úr ugyanis nagy felfedezésre jutott. Az egész történelem egyetlen nagy természeti törvényben foglalható össze. Ez a természeti törvény a 'struggle for life', a 'létért való harc ' frázisa (- a darwini kifejezés ebben az alkalmazásban puszta frázissá válik -), e frázis tartalma pedig a Malthus-féle népesedési ill. helyesebben túlnépesedési törvény. Tehát annak elemzése helyett, hogy ez a 'struggle for life' hogyan mutatkozik meg történelmileg, különböző meghatározott társadalomformákban, nincs más teendő, mint minden konkrét küzdelmet átváltani a 'struggle for life' frázisára, ezt a frázist pedig Malthus 'népesedési fantáziájára'..."²⁷

Engels azzal csatlakozik a kérdés megvitatásához, hogy ha egy pillanatra el is fogadnánk a "létért folyó küzdelem" frázisát, akkor azonnal kiderülne, hogy mivel

"az állat legfeljebb a gyűjtés ig jut el, az ember termel ,... a termelés csakhamar odáig jut, hogy az úgynevezett létezésért folyó küzdelem már nem tiszta létfenntartási eszközök, hanem élvezeti és fejlődési eszközök körül forog. Itt már – a társadalmilag termelt fejlődési eszközöknél – az állatvilágból való kategóriák teljesen alkalmazhatatlanok."²⁸

(Legfeljebb a társadalom jellemzésére használhatók:

"Egyes tőkések, valamint egész iparok és egész országok között a természetes vagy megalkotott termelési feltételek kegye dönt a létezésről. Az alulmaradót kíméletlenül félrelökik. A darwini küzdelem ez az egyedi létezésért, a természetből hatványozott dühvel átvíve a társadalomba. Az állat természeti álláspontja az emberi fejlődés csúcspontjaként jelenik meg."²⁹

Az emberi társadalomban megmutatkozó küzdelem sajátos – az emberi világból való – kategóriák kifejlesztését is igényli. Marx a század negyvenes-ötvenes éveiben kidolgozta ezeket a kategóriákat (amelyeknek, az állatvilágra vonatkozó darwini tanok – a fenti értelemben véve – valóban természettörténeti alátámasztásul szolgálhattak) s ezáltal lehetett a marxi társadalom-felfogás arra "elhivatva, hogy a történelemtudományban ugyanolyan haladásnak legyen az alapja, mint aminőnek Darwin elmélete volt a természettudományban..."³⁰ Engels felhívja a figyelmet egy, a "létért folyó küzdelem" kritikátlan alkalmazásában rejlő további veszélyre is:

"Darwinig az ő mostani hívei éppen a szerves természet harmonikus összeműködését emelték ki, azt, hogy a növényvilág szolgáltat az állatoknak táplálékot és oxigént, ezek pedig a növényeknek trágyát, ammóniákot és szénsavat. Alighogy Darwin elismertté vált, ugyanezek az emberek mindenütt csak küzdelmet látnak. Mindkét felfogás jogosult szűk határokon belül, de mindkettő egyaránt egyoldalú és korlátolt. A holt természeti testek kölcsönhatása harmóniát és összeütközést, az élő testeké tudatos és tudattalan összeműködést, valamint tudatos és tudattalan küzdelmet foglal magában. Tehát már a természetben sem szabad csakis az egyoldalú 'küzdelmet' a zászlóra írni."³¹

Engelsnek ez a gondolata ugyanúgy alapvető magának a darwini elméletnek, mint a darwini-marxi-boltzmanni közös mondanivalónak a megértésében.

Marx nemcsak a társadalmi harcok természettörténeti megalapozásánál hivatkozik a darwini eredményekre, hanem a "társadalmi ember termelő szerveinek képződéstörténete" kapcsán is megjegyzi, hogy "Darwin ráirányította az érdeklődést a természeti technológia történetére, azaz a növényi és állati szervek mint a növények és állatok életét szolgáló természeti szerszámoknak a képződésére."³²

Az eddigiekből bizonyára látható, hogy Marx tisztában volt Darwin művének "korszakalkotó"³³ jellegével. Talán ennek a hatása volt, hogy miután megjelent a Tőke első kötetének második német kiadása, 1873. június 16-án küldött egy tiszteletpéldányt Darwinnak is – néhány szavas üdvözlettel.³⁴ Darwin 1873. október 1-én írt pársoros levelében udvariasan megköszöni a könyvet, de tulajdonképpen nem tud, vagy nem akar vele semmit kezdeni, állítólag azóta is felvágatlan.³⁵ Marx és Darwin közvetlen kapcsolata, úgy tűnik, erre a levélváltásra korlátozódott. (Történészek hosszú ideig úgy gondolták, hogy Marxnak szándékában állt a Tőke elkészülő második kötetét Darwinnak ajánlani. Ez a feltételezés egy Marx levelezésében 1931-ben megtalált, 1880. október 13-i Darwin-levélen nyugodott, amelyben Darwin – név és konkrét adatok említése nélkül – visszautasít egy ilyen ajánlatot; a könyv, úgymond túlságosan nyílt vallásellenessége és családjának vallásos érzületét esetleg sértő jellege miatt. Nem sikerült azonban nyomára bukkanni Marx Darwinhoz küldött ajánlatának, sőt Engels beszámolt róla, hogy a Tőke második kötetét Marx valójában saját feleségének szerette volna ajánlani. A Marx-Darwin "levelezés" eme rejtélyét az utóbbi években sikerült megoldani.³⁶ Kiderült, hogy Darwin elutasítása valójában E. Avelingnek (Marx vejének) íródott, aki "The Student's Darwin" c. – később az ajánlás nélkül megjelent – könyvét szerette volna ily módon megjelentetni. Hamarosan meglelték Aveling ezzel kapcsolatos levelét a darwini hagyatékban, ezzel a dolog tisztázódott: Marx nem akarta a Tőke II. kötetét Darwinnak ajánlani. A marxi hagyaték hányattatásaival valószínűleg magyarázható, hogy az Avelingnek szóló levél a Marxnak szóló levelek közé keveredett.)

Darwin és Marx között tehát nem alakult ki személyes kapcsolat. De Marx (és Engels is) felismerte, hogy nézetei és Darwin nézetei között szoros kapcsolat van. Ennek a kapcsolatnak egy híressé vált megfogalmazása Engels gyászbeszéde Marx sírjánál: "Darwin a szerves természet fejlődési törvényét fedezte fel – Marx az emberi történelem fejlődési törvényét..."³⁷

A marxi és darwini fejlődésfelfogások kapcsolódásait az 1890-es években kiterjedten tanulmányozták. Büchner, Woltmann, Kautsky írtak könyveket a kérdéskörről, de Labriola, Plehanov és Lenin is foglalkozott a problémával. A természet és társadalom viszonyának egyoldalúságoktól mentes felfogása (a szociáldarwinizmus is a korszak terméke) a történelmi materializmus egyik alapkérdéseként mindenkit állásfoglalásra késztetett, s jelentőséggel rendelkezik ma is.³⁸

.. 2.2. Darwin és Boltzmann kapcsolata

Ludwig Boltzmann a XIX. század egyik legnagyobb elméleti fizikusa, a statisztikus fizika egyik megalapozója, a grazi, bécsi, müncheni, lipcsei egyetemek matematika, kísérleti- és elméleti fizika professzora halála előtt néhány évig (1903-1906 között) a bécsi egyetemen két állást is betöltött. Egyrészt a fizikai intézetben elméleti fizikai előadásokat és szemináriumokat tartott, másrészt a Mach betegsége miatt vezető nélkül maradt természetfilozófiai tanszéket vette át, ahol kívülállók által is látogatott nagysikerű előadássorozatokat tartott. (A tanszék elnevezése Mach idejében "Induktív Tudományok Elmélete és Története" volt, ezt Boltzmann a "Természettudományok Általános Elmélete és Metodológiája" névre változtatta.³⁹ ) Boltzmannt ekkor már évek óta erőteljesen foglalkoztatták a statisztikus fizika megalapozása által felvetett újszerű kérdések, természetfilozófiai problémák. Bizonyára a fizikai felfogásának alapjait jelentő atomizmust érő heves támadások (Mach, Ostwald és más természettudósok részéről) is ebbe az irányba fordították érdeklődését. A korabeli filozófiai áramlatok közül az empíriokriticizmussal élesen szemben állt, az idealizmus különféle változatait tanulmányozva sorra elutasította Kant, Hegel felfogását, külön tanulmányban bírálta Schopenhauert,⁴⁰ az energetizmust. Boltzmann realistának ill. materialistának tartotta magát, így érthető, hogy Darwin tanait elragadtatással fogadta, sőt rögtön metafizikai alapelvekké transzformálta azokat. Így ír: "Nézetem szerint a filozófia teljes üdvözülését a darwini elmélettől lehet remélni."⁴¹ Érdekes, hogy Karl Popper – aki önéletrajzában azt írja, hogy "Boltzmann filozófusként kevéssé ismert; egészen mostanáig én is alig tudtam filozófiájáról valamit, sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretnék. De amit ismerek belőle, azzal – talán sokkal inkább, mint bármely más filozófiával – egyetértek."⁴² – néhány oldallal később a darwinizmust szintén filozófiai jellegűnek minősíti: "... A darwinizmus nem egy tesztelhető tudományos elmélet, hanem egy metafizikai kutatási program – egy lehetséges váz, tesztelhető tudományos elméletek számára."⁴³ (Az persze igaz, hogy a darwinizmus "metafizikai" jellege Boltzmannt inkább lelkesítette, mint Poppert.)

Broda kifejezésével élve Boltzmannt abszolút darwinistának tekinthetjük.⁴⁴ Lelkesedésének egyik első megnyilvánulása az 1886-ban keletkezett "A termodinamika második törvénye" című cikkében olvasható : "... ha megkérdezik, hogy legmélyebb meggyőződésem szerint, századunkat egy napon majd a vas, az acél vagy az elektromosság századának nevezik-e, minden kétség nélkül azt fogom válaszolni, hogy a mechanikai természetfelfogás, Darwin századaként említik majd."⁴⁵ Már itt is szembetűnik azonban a boltzmanni darwinizmus különös sajátossága: mechanikai jellege. Boltzmann eléggé következetesen mechanikaiaknak tekinti a darwini tanokat. "A mechanika elveiről" című tanulmányában találjuk a következő sorokat:

"... meg kell jegyeznünk, hogy a biológia területén a darwini doktrína a legnagyszerűbb mechanikai elmélet. Ez az állat- és növényvilág teljes változatosságának magyarázatára vállalkozik az öröklődés tisztán mechanikai elvének alapján, amelyik persze a genezis összes mechanikai elvéhez hasonlóan természetesen homályos elv ... A mechanika részévé válik az állati és emberi testben található szervek alkalmasan felépített jellegének magyarázata."⁴⁶

Boltzmann eme sajátos darwinista szellemben próbálta értelmezni és megoldani a fotoszintézis, az élet keletkezése, a tudat kialakulása, a morál és a szépség problémáit is.⁴⁷ A gondolkodás fejlődéstörvényére vonatkozó elgondolása⁴⁸ és Popper hasonló értelmű fejtegetései⁴⁹ tovább erősítik a nézeteik közötti kapcsolatokat. Ugyanakkor Broda Boltzmann filozófiáját Engelséhez hasonlítja (mint az Anti-Dühring szerzőjéhez), bár hangsúlyozza, hogy a szocialista eszmék (s egyáltalán a társadalmi problémák) Boltzmann világától meglehetősen távol estek.⁵⁰ (Valószínű, hogy Boltzmann nem hallott Engelsről, de "A természet dialektikájá"-ból kiderül, hogy Engels olvasta Boltzmann egy cikkét, igaz, hogy az Maxwell elektrodinamikájához szólt hozzá, nem a fő boltzmanni problémakörben íródott.)

Darwin, Marx és Boltzmann viszonyát az eddigiekben a közvetlen reflexiókra alapozva némi esetlegességgel és feltétlenül csonkán tudtuk csak jellemezni. Teljesebb képet kapunk, ha most figyelmünket fizikai, biológiai ill. társadalomelméletük további elemeire is kiterjesztjük. Az összehasonlítások révén nyert közös tartalom egy sajátos világképpé állhat össze.

.. 2.3. A darwinizmus, a marxizmus és a statisztikus mechanika közös elemeiről

Mindhárom elmélet nyilvánvalóan fejlődéselmélet , mégpedig globális objektumok (fizikai rendszerek, biológiai fajok, társadalmak) olyan fejlődéselméletei, amelyek irreverzibilis változásaiknak lokális (konkrét, individuális) megalapozást is szándékoznak nyújtani. Ezt a törekvésüket érthetővé teszi Darwin, Marx és Boltzmann közös – bár természetesen eltérő tudatosságú és következetességű – materialista világnézete, mely végeredményben nem-teleologikus fejlődésfelfogásokat eredményezett. A teleológia meghaladását egy sajátos, bizonyos értelemben " statisztikus" szemléletmód alkalmazása tette lehetővé. Ennek konkrét változatai a statisztikus mechanika, a populációdinamika és a dialektikus társadalom-felfogás szemléletmódjai voltak. Mindhárom szemléletmódban alapvető, hogy a kiindulópontul választott, konkrét egyes objektumok (atomok, egyedek, egyének) nem teljesen megkülönböztethetetlenek, nem egyformák , sokaságuk nem azonos testek halmaza, nem egy típus tükörképei,

"így a csoport minden tagja egyedülálló jellegű lesz. Nincs modell, melyhez minden egyed visszatér, csupán valamiféle rendőrségi mozaikkép, mely csak az egyedek átlagos tulajdonságait tartalmazza. Az átlagtípus azonban merő absztrakció. Csak az egyedek valóságosak; különlegességeikkel, különbségeikkel, változataikkal... Az élettelen világban az új szemlélet a statisztikus mechanika megjelenésében jut kifejezésre. Az élővilágban ez az evolúciós elmélet keletkezésének elengedhetetlen feltétele. A változás már nem egyedi, hanem populációs probléma. Darwin ugyan nem használ statisztikai analízist, de statisztikai értelemben fogja fel a populációkat."⁵¹

A statisztikus fizikában az atomok megkülönböztetésének lehetősége általában a kezdeti feltételekre korlátozódik; de a megkülönböztethetőség és az irreverzibilitás kapcsolatát fogalmazzák meg a Gibbs-paradoxonban is.⁵² Darwin számára alapvető jelentőségű volt a variáció , a változékonyság felismerése.⁵³ Marx sok helyen utal a sokoldalúan meghatározott konkrét egyének létezésére mint társadalomelméleti kiindulópontra. Az éppen csak megkülönböztetett atomokat, a populáció eltérő egyedeit a dialektikus társadalomelméletben a változó emberi lényeg konkrét sokoldalúságukban adott megjelenései, vagyis az eltérő érdekeket és értékeket követő személyiségek reprezentálják.

A sok , akár azonos, akár több vonatkozásban eltérő konkrét egyes objektum együttes viselkedésének XIX. századi leírásaiban is fontos szerepet kapott a véletlen, a statisztikai eljárások, a nagy számok törvénye, és a szabadság fogalma.⁵⁴ A véletlen kezdeti feltételek és a rendszer irreverzibilis fejlődése között a boltzmanni statisztikus mechanikában egyértelmű kapcsolat van.⁵⁵ A tökéletlen adaptáció eredményeként kialakuló véletlen variációk a darwini evolúcióelmélet fontos feltételei.⁵⁶ (A véletlen és az irreverzibilitás fogalmának természetfilozófiai általánosságú összekapcsolása gyakori az irodalomban. Efféle kísérletek megfigyelhetők úgy a filozófiai, mint a fizikai ihletésű munkákban is.⁵⁷ ) Adott természeti és társadalmi körülmények között élő ember lehetőségeinek felkutatása és gyakorlása, az egyén szabadsága és a társadalom fejlődéstörvényei közötti viszony dialektikus felfogása a marxi gondolkodásmód fontos eleme.

A konkrét egyes objektumok egymással, illetve az objektumoknak környezetükkel létesített kölcsönhatásai egyik elméletben sem redukálhatók egyfajta kölcsönhatásra. A statisztikus mechanikában ez – a reverzibilis mechanikai felfogástól való elszakadás feltételeként – egy nem-mechanikai elvben: a molekuláris káosz vagy ütközésszám-feltételben jelenik meg, ennek eredményeként az egymásnak ütköző molekulák elfelejtik megelőző ütközésükbeli állapotukat. (A "felejtés" ilyen – meglehetősen homályos – de az irreverzibilitáshoz szükséges bevezetése inspirálhatta Boltzmannt, amikor mindenféle fejlődési elvet szükségképpen homályosnak nevezett.) Darwinnál az egyed és egyed közötti viszony mellett a populáció – környezet viszony játszik fontos szerepet. A változékony populáció és a változó környezet közötti sokoldalú kölcsönhatás a természetes kiválasztódás alapvető eleme. Marxnál már a társadalmi egyénnek a természethez és a társadalomhoz való sokoldalú – bár konkrétan sokszor nem, vagy csak drasztikus korlátozásokkal működtethető – aktív viszonyai az alapvető jelentőségűek.

Az objektumok között létesülő többféle kölcsönhatás a konkrét fejlődési folyamatokat sajátos mozgatórugókkal ruházza fel; az egyes elméletekben ilyenek az egymásra következő állapotok betöltési valószínűségeinek különbsége, a létért való harc és az osztályharc. E fejlődési folyamatok megőriznek és megváltoztatnak egyszerre. Így pl.:

"... az élőlények reprodukciója immár elsőrendű fontosságú. Az élővilág fő rendezője, az állandóság és változás forrása egyszerre; az a folyamat, amely által megőrződnek s változatossá válnak az élőlények struktúrái, tulajdonságai és jellegzetességei..."⁵⁸

A statisztikus mechanikában a rendszer állapotainak. összehasonlítása során is felbukkan egy hasonló probléma: A rendszer fejlődése során vajon "reprodukálódik-e" a rendszer bármely állapota? A kérdéskör problémáit az ún. visszatérési paradoxonban szokták összefoglalni.⁵⁹ A nyilvánvaló társadalomelméleti összefüggéseket mellőzve, most csak Engelsnek a harmónia és küzdelem kapcsolatáról idézett gondolatára utalunk.

Ha a fejlődési folyamat eredményeként kialakuló struktúrákat vesszük szemügyre, azt látjuk, hogy a boltzmanni statisztikus mechanikában a kezdeti feltételek elfelejtődnek, a kezdeti struktúrák szétesnek, nem őrződnek meg. Darwin fejlődéselméletében struktúrák kialakulnak, megőrződnek, reprodukálódnak, az (ön)szerveződés , a folyton növekvő komplexitás a jellemző.⁶⁰ Marx társadalomelméletében az (ön)szervezés , a struktúrák létrehozása, megőrzése és megváltoztatása, a folyton növelhető komplexitás és szabadság a fontos elem. Mindezeket bizonyos fejlődéselméletekben használatos terminológiával⁶¹ így is mondhatjuk: a statisztikus fizika történései teleomatikusak, a biológiaiak teleonómikusak, a társadalmiak pedig teleologikus jellegűek.

.. 2.4. Torlódó világképek

Egy adott korszakban együttlétező különféle tudományterületek összehasonlításában a vizsgált objektumok, viszonyok objektíve eltérő természete; az eltérő szemléletmódok, tudományos tradíciók, történeti előzmények, kísérleti eszközök, a tudományágak viszonylagos önállósága stb. kellő alapot szolgáltatnak az egyes tudományterületek eltérő sajátosságainak megértéséhez. De honnan származtathatók közös vonásaik? Talán a kitartóan és következetesen alkalmazott induktív eljárások követése jelenti a magyarázatot? Hiszen ekkor az összehasonlított objektumok közös tulajdonságait, az eltérő szemléletmódok, hagyományok, stb. összekötő elemeit kiemelve fokozatosan egyre általánosabb közös vonások (analógiák, modellek, közös törvények, stb.) tűnnek elő. Ez az állandó általánosítás viszonylagos nyugvópontra jut, amikor egy korszak összes együttlétező tudományterületét bevonjuk elemzésünkbe: ekkor a korszak összes tudományára jellemző közös, általános tartalom egy viszonylagos egységben, extenzív teljességben gyűlik össze, létrehozva az adott kor tudományos világképét .

De megfigyelhetjük, hogy egy adott korszak világképéhez az egyes tudományterületek általában eltérő mértékben járulnak hozzá. Sajátos tudományos eredményeik értékessége ehhez fontos előfeltétel, de világképalkotó jellegüket, illetve annak mértékét már mindenekelőtt az dönti el, hogy milyen mértékben képesek a korszak társadalmi viszonyait is tükrözni. A társadalmi viszonyok legnyilvánvalóbb formában a kérdéses korszak ideológiai rendszereiben fejeződnek ki. Így tulajdonképpen az a kérdés, hogy egy tudományterület világfelfogása milyen viszonyban van a korszak uralkodó ideológiájával. Ha egy – vagy több – tudományos diszciplína esetében ez a kapcsolat elég szoros, akkor az a korszak vezető, világképalkotó tudományává válhat, s a maga képére és hasonlatosságára alakíthat számos más tudományterületet is.

A társadalmi viszonyok persze többféle formában is megjelenhetnek az egyes tudományokban: összefüggést teremthetnek a termelés szükségletei és a tudományfejlődés irányai, a tudomány eredményei és a termelés lehetőségei, vagy a tudományos igazolások és a munkatevékenység ismétlődő folyamatai között. Így például a tudomány fejlődésének fontos összefüggése, hogy a gőzgépek tökéletesítésének gyakorlati igénye vezetett el a termodinamika kialakulásához, és hogy a létrejött termodinamika eredményei alapján hűtőgépek építése is lehetővé vált. De ez a konkrét összefüggés közvetlenül még nem tette fontossá a termodinamikát a korszak világképében. Ilyen szerepük csak egy korszak tudománya és társadalmi viszonyai között érvényesülő általánosabb összefüggéseknek lehet. Világképalkotó hatásuk szempontjából az egyes tudományterületek eredményei, módszerei, elméletei az adott korszak egész társadalmi tevékenységével kerülnek összefüggésbe. A társadalmi tevékenység általánosan érvényes tulajdonságait meghatározó termelési viszonyok (mindenekelőtt a termelési eszközök tulajdonviszonyai, a munkamegosztás és a megtermelt javak elosztási viszonyai) valamilyen formában mindig tükröződnek a kor világképalkotó tudományában, persze gyakran csak elvont általánosságban, mint pl. az ember és természet vagy az ember és környezete viszonyát befolyásoló faktorok.

Marx éppen Darwinnal kapcsolatosan jegyzi meg:

"... Darwinnak, akit újra átlapoztam, mulattat az a kijelentése, hogy ő a 'Malthus-féle' elméletet növényekre és állatokra is alkalmazza, mintha Malthusnál nem éppen az lenne a lényeg, hogy elméletét nem növényekre és állatokra, hanem csakis ... emberekre alkalmazza, a növényekkel és az állatokkal szemben. Érdekes, ahogy Darwin a vadállatok és a növények között a maga angol társadalmára ismer rá, munkamegosztásával, konkurenciájával, új piacok feltárásával, 'találmányaival' és Malthus-féle 'létezésért folyó küzdelmével' együtt. Ez a Hobbes-féle 'mindenki háborúja mindenki ellen' és Hegel Fenomenológiájára emlékeztet, ahol a polgári társadalom mint 'szellemi állatvilág' szerepel, míg Darwinnál az állatvilág szerepel mint polgári társadalom."⁶²

Érdekes, hogy a XIX. századi Európa polgári társadalmainak ellentmondásos fejlődése több, egymásnak élesen ellentmondó világképet is kitermelt. Ekkor még tartott a mechanikai világkép uralma, de a század közepe táján gyors egymásutánban két – világképalkotó hatás szempontjából jelentős, bár rövid idő alatt elbukott – forradalom ingatta meg ezt az uralmat. Az ötvenes-hatvanas években tetőző mozgalom a fenomenologikus termodinamikai világképet állította szembe a mechanikaival, majd ezzel szinte egyidőben, alig valamivel később jött létre a statisztikus mechanikai világkép, amelyik szintetizálni próbálta az előző két világképet.⁶³ Ez mindenekelőtt a marxizmus, darwinizmus és a statisztikus mechanika közel egyidejű kialakulásában fejeződött ki. Az egymást követő világképek legjellemzőbb vonásait a következőképpen tudnánk érzékeltetni:

A mechanika a szabad versenyen alapuló kapitalizmus vezető, világképalkotó tudománya. A mechanika konkrét egyes tárgyakkal foglalkozik, ezek a környezettől teljesen különváltan, azzal jól definiált, de egynemű kapcsolatot (erő) tartó, egy meghatározottságra, tulajdonságra (tömeg) redukált objektumok. Nem nehéz felismerni ennek a világképnek a hátterében az egymástól és környezetétől független, szabad (versenyben álló), csak egy meghatározottsággal (áru vagy pénz) rendelkező, környezetével csak egyoldalú (tulajdon)viszonyt fenntartó polgár alakját. Ez egy időtlen(nek elgondolt) világ. Harmóniáját a tőke örök körforgása biztosítani látszik.

De ha a halmozódó problémák válságban törnek ki, a felbomló rend helyett a harmóniát legfeljebb feltételezhetik, s a kauzális determinációval dolgozó magyarázatokat kiszoríthatják a harmónia elérését célzó, teleológiával operáló elképzelések. A XIX. század ötvenes-hatvanas éveiben ez történt. Az általános gazdasági és politikai válsággal sújtott társadalmak megváltozott viszonyainak képét már nem voltak képesek a mechanikában megtalálni, így a mechanikai világkép uralma megingott, s ez kedvező feltételeket teremtett egy új világkép létrejöttéhez. Ebben a termodinamikai világképben a domináns elem a (világ)rendszer, amelynek elemei a környezettől különválaszthatatlan, bár azzal valamilyen elvont összefüggésben lévő, csak elvontan meghatározott, tagolatlan objektumok. Az egész rendszer teleologikusan mozog egy rend irányába, fejlődik. Már Hegel filozófiájában is megfogalmazódnak ilyen elemek, s később az életfilozófiákban is, de természettudományos tartalma a fenomenologikus termodinamikában ölt formát. Így például a tömeg és erő fogalmai helyett az energia és entrópia elvont fogalmai jellemzik a változásokat, az egyensúlyra való törekvés létrehozza a rend torzképét a hőhalál formájában. Míg a mechanikai világkép az ember és természet viszonyában az ember aktív és a természet passzív szerepét tételezi, a termodinamikai világképben ez a viszony megfordul: az ember egyszerűen elszenvedi a környezet hatásait.⁶⁴

A válságból való kilábalás reális programját, az ember és világ, az ember és természet harmonikus viszonyát (aktív ember az aktív környezetben) a két világkép szintézisétől remélhetjük. Ennek a statisztikus mechanikai világképnek az objektumai komplex természetűek, konkrét valóságukban még ha kevés vonatkozásra, meghatározottságra, viszonyra redukáltak volnának is, s így környezetüktől viszonylag független objektumok, de legalább elvont lehetőségként rendelkeznek több tulajdonsággal is, környezetfüggőek és belső struktúrát hordozhatnak. Az ilyen objektumok sokaságából, többfajta kölcsönhatásaik révén kialakuló, globális rendszer globális folyamatai specifikus fejlődéstörvényeknek engedelmeskednek: a kialakuló rend kapcsán fejlődésről lehet beszélni, de teleológiáról nem kell. Úgy látszik, hogy Darwin, Marx és Boltzmann elméletének közös tartalmát éppen ezek a világképelemek képezték, illetve, hogy ezt a világképet Darwin, Marx és Boltzmann elméletének közös része definiálta. E statisztikus (vagy populációs, vagy dialektikus) világkép központi eleme az egy-sok, szükségszerű-véletlen, konkrét-elvont, harmónia-küzdelem, lokális-globális, kauzális-teleologikus, stb. ellentétpárok konkrét együttlétezését értelmező dialektika. Ez a világkép maradéktalanul áthatotta a marxi társadalom-felfogást, eminensen átalakította, forradalmasította a biológiát, a Boltzmann utáni fizikába azonban közvetlen formában alig tudott behatolni, legfeljebb a kialakuló kvantumelmélet egyes képviselői reagáltak rá. Ilyenformán Boltzmannal együtt elenyészett a fizika, biológia és társadalomelméletek közös nevezője; a statisztikus mechanikai világkép – pusztán emiatt is – szétfoszlott.

Amíg egyes fizikusok a statisztikus fizika paradoxonain rágódtak, a gyorsan változó társadalmi gyakorlat a relativitáselméletben és kvantumelméletben talált új világképalkotó tudományokat. De az utóbbi másfél évtizedben a statisztikus fizika új lendületet vett, a boltzmanni "homályos elveket" egyre világosabbá téve sokféle struktúraképző folyamatot képes leírni, a fizika egyre fontosabb ágává válik, sőt gyakran át is lépi a fizika határait.⁶⁵ Ezzel a fejlődéssel lényegében folytatódik és kiteljesedik a fizikában is az a folyamat, amit Boltzmann elindított, s ami Darwin fejlődéselméletében és Marx társadalomelméletében már lezajlott. Így ma ismét elemezhetővé válnak a fizika, biológia és társadalomelméletek közös tartalmai, életre kelhet a statisztikus mechanikai világkép.⁶⁶