Filozófiatörténet (aib 1002, aib 1002L)

Filozófiatörténet

(AIB 1002, AIB 1002L)

1. 
   A preszókratikus görög filozófia kérdésfeltevései: a kozmosz, arkhé, logosz értelmezései: Herakleitosz. Az eleata bölcselet. Parmenidész a Létezőről.
   Irodalom:
   Herakleitosz: Múzsái vagy a természetről. Pontos irányítás az élet célja felé. Helikon Stúdió,
   Bp. 1983. 26-39.o. vagy Görög gondolkodók. 1. Kossuth, Bp. 1992. 31-41.o.
   Parmenidész: Töredékei. In: Parmenidész és Empedoklész: Töredékek, Steiger Kornél tanulmányával Gondolat, Bp. 1985. 7-13.o. vagy: Görög gondolkodók id. kiad., 83-92.o.
   Steiger K.: A korai görög filozófia néhány alapfogalma. In: Világosság, 1984. 12. sz. 794-800.o.
   

A preszókratikus görög filozófia kérdésfeltevései:

1. kozmosz és annak részterületeinek keletkezésével és felépítésével foglalkoztak, a mindennapi tapasztalatokra támaszkodtak, melyeket konkrét természeti majd elvont és szellemi őselv vagy őselvek segítségével igyekeztek értelmezni, magyarázni

2. az őselv konkrét dolog vagy valami általános és határozatlan létező

3. az őselv egy konkrét dolog, vagy véges vagy végtelen sok

4. a tapasztalat vagy a gondolkodás illetékes az igazság felismerésben

5. ész és gondolkodás vagy a tapasztalat a fontosabb

6. emberi közösség és az ember boldogulásának problémái

7. politikai-etikai kérdések

Herakleitosz: (i.u.I.században élt)

Hérakleitosz az ókorban a homályos fogalmazásáról volt híres. Kijelentései titokzatosak és szándékosan homályosan, jóslatszerűen voltak megfogalmazva, hogy csak azok értsék meg, akik szerinte érdemesek rá. 

Hérakleitosz úgy tekintett saját magára, mint aki e világ felépítésével kapcsolatban olyasmiket is tud, amit a többi ember nem.

Hérakleitosz talán legismertebb fennmaradt töredéke a folyó-hasonlat:

Hérakleitosz azt mondja valahol, hogy minden mozgásban van, és semmi sem marad változatlan, és a folyó áramlásához hasonlítva a létezőket, azt mondja, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.

Hérakleitosz is megvetette a korabeli, olümposzi istenvilág vallási antropomorfizmusát és bálványimádatot. Azonban nem vetette el teljesen az istenség eszméjét,

Hérakleitosz a folyó-hasonlattal a minden dologban jelenlevő abszolút változást akarta hangsúlyozni. A még látszólag nyugalomban levő dolgok is állandó változásban vannak, csak mi ezt nem látjuk mindig. Ilyen például a látszólag nyugalomban levő vasedény, ami viszont az idő elteltével megrozsdásodik, vagy egy tengerparti szirt, amit idővel kikezd a víz stb.

Eleata bölcselet:
„Ami van, az van, ami nincs, az nincs.”

Arkhé: (kezdet)

Az az állapot, melyből valami kialakult.

A kozmosz az arkhéből jött létre.

Kozmosz:

Rendezett világ. (természeti és környezeti törvények szerint rendezett)

Logosz:

A világ Istentől eredő rendje.

Parmenidész a Létezőről:

- a létező először is oszthatatlan (ha részekre osztható lenne, akkor a részek között a nem-létezőnek kellene lennie, de olyan, hogy nem-lét, olyan nincs)

- a létező nem mozog, homogén (kevésbé-lét és jobban-lét nincs, csak egyfajta lét van)

- a létező gömb alakú

- kizárja az üresség létezését (a létező érinti a létezőt)
2. Antropológiai fordulat a görög filozófiában. A szofisták. Szókratész etikai intellektualizmusa.
Irodalom:
Prótagorász töredékei. Gorgiász töredékei. Mindkettő In: A szofista filozófia. Szöveggyűjtemény. Összeáll. és utószó: Steiger Kornél. Atlantisz, Bp. 1993. 9-21., 23-25.o.
Platón: Szókratész védőbeszéde. In: Platón Összes Művei. Európa, Bp. 1984. I. köt. 401-435.o.
(A műnek több más kiadása van!)

Antropológiai fordulat  Szókratészi fordulat

A szofisták és Szókrátész, a gondolkodó embert állították az elmélkedés középpontjába, tehát elfordult a természetfilozófiai és kozmológiai vizsgálódástól  és a filozófusok a természetet vizsgálták, magát az embert kezdték tanulmányozni.

Szofisták --> Ókori görög filozófusok, akik szócsavarásaikról váltak nevezetessé. Legfontosabbnak az érvelés, a vitatkozás művészetét tartották. A szofisták vándor tanítók, az ifjúságot készítették fel közéleti szereplésre, esztétikát (vitatkozás művészete), retorikát tanítottak nekik.

Azt vallották, hogy nem a nem létező "abszolút igazság" megtalálása a cél, hanem azon érvek felfedezése, amelyek az adott helyzetben a saját érdekeinknek megfelelnek. Az ellenfél érvelésének gyenge pontjait keresték a vitában, és látszólag helyes érveléssel bizonyították saját állításuk helyességét. Pénzért akár inkorrekt érvelési technikákat is tanítottak. 

Az igazi filozofálás a szofisták tevékenységével indul.

Általuk vizsgált kérdések:

1. 
   Hogyan tehetünk szert jó (helyes, igaz) ismeretekre?
   
2. 
   Hogyan tudjuk ismereteinket jól és meggyőző módon előadni beszédben?
   
3. 
   Mi a morális jó?
   
4. 
   Mikortól mondhatjuk azt, hogy egy polisz (városállam) jól működik?
   

Általában szűkebb tanítványi körökben tanítottak, azonban jellemző volt a nagy tömeg előtti szónoklás (epideixeis) is. A legtöbb szofista valószínűleg a nagyon gazdag athéni Kalliasz házában tanított, akiről azt tudni, hogy egymaga több pénzt költött a szofistákra mint bárki más.

A szofisták gyakran jelentek meg különböző városi ünnepségeken. Itt filozófiájukat versbe foglalva, vagy szónoklat formájában adták elő.

Főbb képviselői: Gorgiasz,  Prótagorasz, Polosz

Szókratész etikai intellektusa:

Az ember lélek és test egysége. A lélek egyszerű valóság és halhatatlan. Szókratész a halált gyógyulásnak tekintette: halála előtt arra kérte barátait, hogy halála után Aszklépiosznak (a gyógyítás istenének) mutassák be a kakas-áldozatot! Szókratész elutasítja a hedonista felfogást, amely azt hirdette, hogy az az erkölcsös cselekedet, amely gyönyört (gör. hédoné) eredményez. Hasonlóképpen elutasította az erkölcs normáját a hasznosságban megjelölő utilitarizmust (lat. utilitas: hasznosság) és a szofista relativizmust is. 

Kora ifjúságától figyelt a daimonion-ra, a lelkiismeret isteni eredetű szavára.
Szókratész híres mondása volt: Gnoti se auton („ismerd meg önmagad”). 
Az erény nem eszköz a boldogság elérésében, hanem maga a boldogság.

Szókratész ezt így magyarázta: Egy épelméjű ember sem akar magának rosszat. És az erény megsértése rossz, fájdalommal jár, veszteség.

Komolyan hitte, hogy az események nem véletlenek, hanem meghatározott céljuk van. Úgy mondjuk, hogy teleologikusan gondolkozott. Hitt az isteni rendelésben, mert hitt Istenben. Szókratész etikája eudaimonisztikus (gör. eudaimonia = boldogság). Szerinte az erkölcsös élet a boldog élet.

3. 
   Platón idea tana, ismeretelmélete és társadalomfilozófiája
   Irodalom:
   Platón: A lakoma. In: Platón: A lakoma, Phaidrosz. Ikon, Bp. 1994. (Matúra bölcselet) 2-14.,
   5-67.o. vagy Platón Összes Művei I. köt. 943-1018.o. Kommentált kiadása Atlantisz kiadó,
   Bp. 2000.
   

Platón: Az állam. Uő.: Összes művei. Id. kiadás II. kötet (VII. könyv)

Platón filozófiai fejlődésére Kratülosz és Szókratész gyakorolt nagy hatást.

Szellemi fejlődését 4 tényező befolyásolta:

1. Szókratész: etikai problémák

2. Hérakleitosz: érzékekkel felfogott világ örökös változása

3. Parmenidész: létező időtlensége

4. Püthagorasz: lélek halhatatlansága(orphizmus)

3 fő korszaka:

1. 
   Korai (Szókratészi): Lakhész, Szókratész védőbeszéde, Gorgiász
   
2. 
   Középső korszak: A lakoma, Kratülosz, Állam
   
3. 
   Késői periódus: Timaiosz, Törvények, Philébosz, A szofista, Levelek
   

Ideatan: a platoni ’kétvilág’ elmélet
( a formák, és az érzékekkel felfogható dolgok világa)

Ideák = örök és változatlan lényegek
Az érzékelhető dolgoktól független, örök realitás világát képező formák tanát dolgozta ki, szembeállítva az univerzummal, ami élő teremtmény.

A hagyomány Szokratésznak tulajdonította a definíciót, Platón folytatta a ’miben áll?’ kérdést boncolgatva jut el az ősképhez.

Eidosz (forma, fajta), az idea (alak, jelleg), úszia (lét, lényeg)

Az érzékelhető világ dolgai részesednek az ideákban, a azokkal a részesedés (methexisz) viszonyában állnak.

Ideája van:

• 
  viszonyoknak(egyenlő, kisebb, nagyobb)
  
• 
  matematikai idomok( háromszög, kör)
  
• 
  érzetminőségek (hideg, meleg, fekete, fehér)
  
• 
  elemek (tűz, víz, föld, levegő)
  
• 
  értékek (szép, jó)
  
• 
  fajták (ember, ló)
  

A szép oka a jónak, 3 hasonlat a jó ideájának természetéhez: (ismeretelmélet)

1. 
   naphasonlat
   

(A Nap az olyan, mint az ég szeme. A Nap is a látáshoz kell, ahogy a szem is a látáshoz kell. A szem passzívan tud látni, a Nap viszont biztosítja a láthatóságot. Fényt bocsát ki magából. Látás mentén próbálja megérteni a létezőket. A látáshoz kell a szem, a tárgy és a fény, Nap.)

2. 
   osztott vonal hasonlat
   

Az emberi megismerés négy fokozatát Platón az úgynevezett „vonalhasonlaton” keresztül mutatta be.

(A vonalhasonlatban Platón a világot kétszer két területre osztotta fel:

• 
  A látható dolgok világa:
  
  • 
    közvetetten észlelhető (ilyen az árnyék és a tükörkép);
    
  • 
    közvetlenül észlelhető (tárgyak, élőlények);
    
• 
  Kizárólag a szellem számára hozzáférhető világ:
  
  • 
    a tudományok területei (ilyen például a matematika, amely szemléltető anyagán túllépve szellemi ismeretekhez, általános tételekhez képes eljutni.
    
  • 
    az ideák világa, amely a tiszta ész számára minden szemlélettől mentesen hozzáférhető.
    

Ezek alapján 4 szellemi képességet különböztet meg:

• 
  a legalacsonyabb fokú ismeret a találgatás, sejtés ,
  
• 
  ennél egy fokkal magasabb fokú ismeret a hiedelem,
  
• 
  még magasabb fokú ismeret az értelmi ismeret vagy következtető gondolkodás
  
• 
  a legmagasabb fokon a szellemi megismerés áll.
  

3. 
   barlang hasonlat
   

Az ideákhoz való felemelkedést Platón a „barlanghasonlatban” szemlélteti.

(A hasonlatban a tűz a Napot jelképezi, a barlang a látható világot, a felmenetel a lélek felszállását az ideák világába. A hasonlattal Platón az anamnézis folyamatát kívánta bemutatni: a lélek visszaemlékszik az ideák világában látott tiszta ideákra, a világ dolgai – akárcsak a barlang falára vetített árnyékképek – csupán csak az ideák hasonmásai, árnyékképei. A felemelkedést elősegítő út a nevelés: a lelket el kell fordítani az ideák birodalma, a Jó felé. Aki már felemelkedtek az ideák birodalmában, vissza kell térniük a földre, hogy a többi embernek is megmutassák a helyes utat, azaz, hogy felvezessék őket a fényre. Platón szerint a filozófusok a legalkalmasabbak erre a feladatra.)

Társadalomelmélet és etika:
Munkái közül kiemelkedik az Állam, amit később felülvizsgál a Törvényekben. Az állam kiindulópontja az igazságosság, szerinte az igazságos ember boldog.

Legtöbb hibánknak a túlságos önszeretet az oka, legnagyobb bűn, ha az ember tudja, hogy rosszat cselekszik, mégi megteszi.

Államban 3 emberfajta létezik:

1. 
   arany (vezetők)- értelem és bölcsesség
   
2. 
   ezüst (segéderők, hadsereg)- indulat és bátorság
   
3. 
   bronz-vas (kézműves-földműves)- vágyakozás és mértékletesség
   

Ha ezek az erények egyensúlyban vannak akkor jelenik meg az igazságosság.

Államformák értékrendjének fokozatai:

1. 
   alkotmányos monarchia – egy ember uralma
   
2. 
   arisztokrácia – több kiváló férfi kormányoz
   
3. 
   demokrácia – sokak alkotmányos uralma
   

Törvény nélküliek:

4. 
   anarchikus demokrácia – alkotmány nélküli
   
5. 
   oligarchia – vagyonos kevesek uralma
   
6. 
   türannisz – zsarnok egyeduralma
   

5. A középkori keresztény filozófia ember- és természetszemlélete. Istenbizonyítékok a középkori filozófiában.
Irodalom:
St. Ágoston: műveiből In: Bevezetés a filozófiába. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Steiger K. Holnap Kiadó, Bp. 1992. 115-130.o.
Aquinói St. Tamás: Az értelem egysége. Ford., szerk. és kommentálta Borbély Gábor. Ikon,
Bp. 1993. 2-10.o. (Matúra bölcselet)
Aquinói St. Tamás: Az öt út. In: Bevezetés a filozófiába… id. kiad. 131-139.o.



A középkori kereszténység természetszemlélete: a Biblia tanításai a meghatározók:

• 
  Isten azért „helyezte az embert az Éden kertjébe, hogy művelje és megőrizze azt: az ember felelősen gazdálkodjon a természet javaival mint Isten adományaival, oltalmazza azokat és épségben hagyja örökül a jövő nemzedékekre.
  
• 
  „Isten szólt: teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkod-janak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszó-mászó állat fölött, amely a földön mozog.” - az ember mint Isten képmása a természet feletti uralomra rendeltetett, és nincsenek kötelességei vele szemben.
  

Azt sugallja: Isten hierarchikus világot teremtett, és az embert ennek csúcsára, mintegy a „természeten kívülre” helyezte. Így az ember kiváltságos haszonélvezője lehet a teremtett világnak, már nem szakrális egésznek tekinti a természetet, amelynek az emberiség csupán egy részét alkotja. Az egységesen (holisztikusan) felfogott természet az emberhez „hozzárendelt” környezetként tételeződik, így értéke, funkciója is az ember szempontjából határozható meg. A természet tehát megszűnik önértékké lenni, és eszközül szolgál az ember önérvényesítéséhez, vágyainak kielégítéséhez.

I.u. 250-500-ig tart a patrisztika. Eredete: páter (atya)

Szent Ágoston: (a legkiemelkedőbb képviselője, az ő nézetét fogadták el)

• 
  Isten megismerhetősége nem bizonyítékok alapján, hanem csak vallási
  

tapasztalatokon keresztül.

• 
  Isten felfoghatatlansága Isten felfoghatatlan az ember számára
  
• 
  Isten kegyelme, az irgalom aki tisztességesen él, ahhoz Isten irgalmas
  
• 
  Hármasság Atya, Fiú és Szentlélek egysége
  
• 
  Isten időnkívűlisége az idő is teremtett dolog, ezért Isten az idők
  

kezdete előtt is létezett

• 
  Isten anyagtalansága Isten semmiféle korlátnak nincs alávetve, ezért
  

semmilyen forma nem határolhatja.
Nem testi létező, hanem láthatatlan tiszta szellem.

Aquinói Szent Tamás öt érve Isten létezése mellett

Tamás Summa Theologiae című művében öt ésszerű bizonyítékot írt le Isten létezése mellett. Ezek quinque viae, azaz az „öt út” néven váltak ismertté.

• 
  Az első út a változásból adódik: minden ami mozog szükségképpen valami más által mozog, azaz minden mozgásnak megvan az oka. Mivel azonban ez a sor nem vezethető vissza a végtelenbe, kell hogy legyen egy első mozgató, aki önmaga mozdulatlan, „és ezt mindenki Istennek gondolja”.
  
• 
  A második út a létesítő okságból indul ki: minden okozatnak van oka. Az okozat mindig másodlagos, ok nélkül nem létezik, de a fizikai valóságban az okozat oka egy másik ok okozata is. Ugyanakkor az okok sora nem mehet a végtelenbe: kell legyen egy első ok, ami minden mást okoz, „akit mindenki Istennek nevez”.
  
• 
  A harmadik út a létezők esetlegességéből adódik. A dolgok vagy léteznek vagy nem. Ha minden ilyen lenne akkor lehetne, hogy egyszerre legyen minden és akkor nem lenne keletkezés és pusztulás. A pusztulás mindig másodlagos, egy létállapotnak mindig meg kell előznie. Tehát minden valamiből ered, és mivel ez nem mehet visszafele a végtelenségig, fel kell tételezni egy első eredetet, „és ez az Isten, minthogy ő az első ok, amint erre rámutattunk”.
  
• 
  A negyedik út a léttökéletességi fokokat veszi alapul. Minden dologban van több és kevesebb. „Van tehát valami, ami valamennyi létező létének, jóságának és mindenféle tökéletességének oka: és ezt Istennek nevezzük.”
  
• 
  Az ötödik út a létezők célra irányultságára támaszkodik. Az értelmetlen dolgoknak egy célkitűző megismerőre van szükségük ahhoz, hogy egy célt képesek legyenek elérni. „Tehát van valamiféle intelligens lény, aki minden természeti dolgot célra irányít, és ezt mondjuk Istennek.”