Hobbi, mint örömforrás I

Misák Mariann

Hobbi, mint örömforrás I.
Az elkövetkező három reggelen elmélkedésünk témája az örömforrásokon belül, a hobbi, mint örömforrás. Mi a hobbi? Keressük először erre a választ.

A hobbi olyan tevékenység, ami nem része a munkánknak, amit azért teszünk, mert kikapcsol, feltölt, felüdít. A hobbi olyan dolog, amelyben szabadok vagyunk, amit feltétlen odaadással, saját örömünkre teszünk. Valami kötetlen, valami más, mint amiben nap, mint nap benne vagyunk. Amit nem kényszerűségből, nem megfelelésből, nem karrierépítésből, nem előbbre jutás szándékával végzünk, teszünk. Nem kell készülni rá, nem jár felelősséggel, nincsen következménye. Nem kell benne szerepet játszanom, nem kell aggódnom, hogy ha rosszul csináltam – leszidnak érte.

Vagyis összegezve az eddigieket: a hobbi mindaz, ami nem feszültség, nem stressz, nem aggódás. Mindaz, ami nem a mindennap forgataga, velejárója. De ugyanakkor ez az, amit mindezek ellenére ritkán űzünk. Ez az, amire általában sajnáljuk az időt.

Nem érek rá, rohanok. Hányszor mondjuk el – csak egyetlen nap során is – ezt a rövid kis mondatot. Talán majd holnap. Talán majd máskor. S az a bizonyos holnap, az a bizonyos máskor egyre csak tolódik, egyre messzebb kerül, s csaknem akar bekövetkezni…

Hobbi, mint örömforrás II.
A hobbi, mint örömforrás témakörében az előző napon azt próbáltuk körülírni, hogy mi is tulajdonképpen a hobbi. S miután a lehető legtöbb pozitív jellemzőt összeszedtük, mégis azt állapítottuk meg, hogy mégsem űzzük annyiszor, ahányszor szeretnénk, mert nekünk erre nincs időnk. Most nézzük meg azt, hogy miért? Ha annyira szeretünk valamit, miért nem szánunk rá időt?

Családom van. Mielőtt munkába indulok, mindenkit útnak kell indítanom, aztán én magam is beesem a munkahelyre. A munkahelyemen számtalan elvárásnak kell megfelelnem. Számtalan szerepet kell magamra öltsek, mert mindenki más és mást vár el tőlem. Ha lejár a munkaidőm, össze kell szedni a családomat, s eztán jöhet a második műszak, az otthoni. Este már talán éjfél is elmúlik, mire pihenni térhetek. S másnap, mindennap kezdődik minden elölről. Nem hagyhatok ki egyetlen napot sem a családom miatt, mert meg kell élni valamiből. Nem érek rá, hiszen minden percem be van osztva. Nincs egy szabad órám sem.

Akinek nincs családja, annak a munkahelye, karrierje alkotja köti le minden idejét, annak érdekében fáradozik. A jobb megélhetés, nagyobb kereset utáni vágy fűti, hogy minél jobban megfeleljen, minél hamarabb előrejusson.

Vagyis ezer okot találunk. S ennek az ezer oknak a végén jön a kifulladás, a kiégés, a csalódás, a keserűség.

Tudni kell tehát megállni. Tudni kell elidőzni amellett, ami mindezen hajtás, futás, rohanás közben felszabadít, felüdít, örömmel tölt el. Tudni kell megállni, mégpedig azok mellett a dolgok, tevékenységek mellett, amiket magunkért, értelmesebb életünkért teszünk…

Hobbi, mint erőforrás III.
Az örömforrás témán belül a hobbinak, mint erőforrásnak a harmadik megközelítéshez jutottunk. Az elmúlt alkalommal azzal zártuk a gondolatsort, hogy ebben a rohanó világban, mely szinte magával ragad bennünket, tudnunk kell megállni. Időt szánni olyan dolgokra, amelyek saját kedvtelésünkre vannak, vagyis olyan tevékenységre, dolgokra szánni időt, amelyek a hobbijaink. Ami kikapcsol, egy kevés időre elvon attól, amiben mindennap benne vagyunk. Miért?

Magunkért, a családunkért, a hozzátartozóinkért. Azért, hogy elérjük a jól megérdemelt nyugdíjas életkort. Hogy feltöltődjünk, hogy örülni tudjunk apró és nagy dolgoknak egyaránt. Mert a hobbi örömforrás. Hiszen minden perc, amelyet arra a tevékenységre szánunk, amit szeretünk, – ami más, mint a mindennapi megszokott, s talán már monoton – szabadsággal, nyugalommal, kikapcsolódással tölt el. Szinte feltöltődünk. Lelkünk gyógyul. Elfelejtjük a mindennapok apró-cseprő bajait, legalább arra a kevés időre. Vagyis a hobbi űzése után öröm van bennünk.

Ha így van, miért sajnáljuk hát rá az időt? Nem érek rá – mondjuk. Nem így van. Mindig arra van időnk, amire szánunk. Hát szánjunk, hogy örömünk legyen, mert a hobbi valóban örömforrás. Olyan örömforrás, ami után feltöltődve indulhatunk a következő megmérettetésnek, s nem érezzük monotonnak, egyhangúnak az életet. Ami után másként látjuk a dolgokat. Mert csak egy igazán boldog ember látja a szépet, a jót, a boldogat, az örömteli a hétköznapi valóságban. Tegyünk ezért…