Johann Heinrich Bisterfeld


Johann Heinrich Bisterfeld és utóda könyvtára



Yüklə 0,53 Mb.
səhifə6/11
tarix17.11.2018
ölçüsü0,53 Mb.
#80584
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11

Johann Heinrich Bisterfeld és utóda könyvtára


A magyarországi könyvkultúráról szóló könyvében Monok István azt jegyzi meg a XVI. századi tudóskönyvtárakról írt fejezetben, hogy vagy olyanokét tudja bemutatni, akik bár Magyarországról származtak, de életük nagyobbik részét külföldön töltötték és ott tettek szert jelentős könyvgyűjteményre (Zsámboky, Dudith), vagy pedig külföldiek, akik itt éltek huzamosabb ideig és ennek megfelelően itt építették föl könyvtáraikat is (Dernschwam, Brutus). Majd így folytatja: „A magyarországi eruditív jellegű műveltség alakulása históriájára nézve jelzés értékűnek tartjuk azt a tényt, hogy az európai értelemben vett „tudós gyűjtemények” (Gelehrtensammlungen) története a 16-17. század fordulóján lezárul, s majd csak a 18. század közepén indul újra, immár társulati formában.” Nos, e némileg sommás megállapítás időhatárait egy kissé kitágítva olyan jelentős könyvjegyzék kerül az alábbiakban elemzésre, melynek első vagy résztulajdonosa Siegenben született 1605-ben, Nyugat-Európában járt egyetemekre, huszonöt évesen került Erdélybe, ahol huszonöt éven keresztül állt a Rákócziak s egyúttal a magyar kultúra szolgálatában.

A források

Bisterfeld könyvtárának elemzéséhez több forrás áll rendelkezésünkre. Először is egy 247+18 tételből álló könyvkatalógus, mely ma Nagyszebenben a Bisterfeld-hagyatékban található. Másodszor pedig Bisterfeld levelei illetve feljegyzései, melyekben beszámol könyvbeszerzéseiről. Ez utóbbiak alapján rekonstruálni lehet egy újabb könyvtárrészt, mely éppen kiegészíti vagy átfedi az említett katalógust.

A katalógus két részből áll, s ezek nem egy kéztől származnak. Vegyük előbb a másodikat, melynek felirata Consignatio exemplarium A(nno) 1655. die 3. M. (ez lehet március vagy május). Ezen az egy lapon 18 tételben azokat a tankönyveket sorolták föl az összeírók - egy a papír sérülése miatt olvashatatlan nevű Michael és Csernátoni Pál -, melyekből bizonyos számú példányok álltak rendelkezésükre a megjelölt napon. Mivel ez nem sokkal Bisterfeld halála után (február 16.) történt, talán éppen azzal összefüggésben, így az a feltételezésem, hogy az ő gondjaira bízott tankönyveket vették számba a főiskola diákjai. Ezt az összeírást egy olyan könyvtárnak a katalógusa előzi meg, melyhez semmilyen megjegyzést nem fűztek a lejegyzők. A 247 tételes lista rendkívül felszínes, nincs fejléce, a szerző nevét és a címet is sokszor csak rövidítve, kissé hanyagul dobta oda a leltározó. Az összeírás a 247. tétellel a lap alján megszakad vagy véget ér. A könyvek formátuma, a nyomdász neve, a kiadás helye egyáltalán nem szerepel, évszám is csak a 136. tétel mellett an(no) 65 illetve a 196. tétel mellett 1661. Mivel mindkét dátum későbbi, mint Bisterfeld halálának időpontja, s magának a katalógusnak az elemzése is azt eredményezi, hogy számos olyan mű található a listán, mely Bisterfeld halála után jelent meg először a könyvpiacon, felvetődik a kérdés, vajon egyáltalán az ő könyveinek inventáriuma került-e napvilágra vagy másé. Az alábbiakban a könyvtár bemutatás során ezt a problémát járom körül, s közben nemcsak Bisterfeld, hanem tudóstársai könyvgyűjteményeiről is szót ejtek.

Bisterfeld könyvtárának sorsa

Bisterfeld könyvtárának sorsáról csekély számú adatunk van, de ezek alapján is körvonalazni lehet talán, hogy mi történt vele. Végrendeletében úgy hagyatkozott, hogy lánya örökölje a könyvtárát, s ha a kislány meghalna, úgy az szálljon a gyulafehérvári kollégiumra:

Meine Bibliotheca bleibe beysahmen, wo meine Tochter stirbt, sey dieselbe dem Collegio, gleichwoll stehe es Petro frey davon zu nehmen, wellche ihm belieben, so woll für sich, als zur Ausdruckung meiner Bücher.

Miután lánya ugyanabban az évben elhunyt, így a testamentum szerint a gyulafehérvári kollégium örökölte a könyveket, azzal a kitétellel, hogy egy bizonyos Peter kiválogathatja belőle a kedvére valókat, sőt, Bisterfeld műveinek a kiadási jogával is rendelkezhet. Mint ugyanebből a forrásból kitűnik, az örökös Peter Wiederstein, az Erdélybe telepedett unokaöccs, egyik bizalmasa volt a professzornak, megbízható és művelt fiatalember, akinek a képzésére Bisterfeld kitüntetett figyelmet fordított, és akit több alkalommal is nyugatra küldhetett privát ügyeiben.

Bisterfeld anyja férje halála után egy Wiedersteinhez ment férjhez, így került Bisterfeld rokonságba ezzel a családdal. Martin Wiedersteint, a teológiatanárt és lelkészt Herbornban, valamint Johann Wiedersteint, siegeni tanácsost, bátyjainak nevezte a végrendeletben, és gyerekeiket is részeltette a vagyonából. Az nem világos, hogy Peter Wiederstein melyikük fia vagy rokona volt. Egyébként Peter Wiedersteint rendelte a lánya mellé gyámnak, és rá hagyta tövisi házát is.

Tehát Peter Wiedersteinről könnyen elképzelhető, hogy ő magának igényelte a legizgal­masabb, ritka és nagy értékű példányokat. A könyvek egy másik része 1655-1656 után bekerülhetett a gyulafehérvári főiskola könyvtárba, melynek a megmaradt állományát az 1658-as tatár betörés után az enyedi kollégium örökölte meg. Ezt a kettős állítást bizonyítja, hogy a mai nagyenyedi kollégiumi könyvtárban Bisterfeldnek két könyvét is megtalálta Vita Zsigmond Sum Johannis-Henrici Bisterfeldii, Alba Julia possessorbejegyzéssel.

1. Patricius Franciscus Discussionum peripateticarum libri ..., Venetiis, 1572. (ez kolligátum, melynek többi darabját Vita nem adta meg.)

PATRIZI, Francesco (1529-1597)

Discussionum peripateticarum tomi primi libri XIII in quorum lectione, innumera sane invenient studiosi, non solum in Aristotelica philosophia …, Venetiis, 1572, in 2°

2. Olivier Seress: Le Theatre d’agriculture et mesnage des champs, Genevae, 1629.

SERESS, Olivier (1539-1619)

Le Theatre D’Agriculture Et Mesnage Des Champs, Genevae, 1629, Chouët, in 8°

Patrizi olasz humanista műve széles körben ismert volt magyar gyűjtőknél is, míg Olivier Seressnek a modern mezőgazdaságról szóló, IV. Henriknek ajánlott, először 1600-ban kiadott műve annál kevésbé. Seress - akit IV. Henrik Párizsba hívott, hogy felügyelje húszezer szederfa elültetését a Tuileriák kertjébe, s aki bevezette a selyemhernyótenyésztést Lyonban - francia nyelvterületen rendkívüli népszerűségnek örvendett, ez a műve 1685-ig 19 kiadást ért meg.

Michael Halicius könyvtáráról

A könyvtár harmadik része - feltevésem szerint - másokat gazdagított, mégpedig vásárlás vagy eltulajdonítás révén. Vajon hogyan másképp juthatott Michael Halicius Bisterfeld és német professzortársai Johann Heinrich Alsted és Ludwig Philipp Piscator kézirataihoz?

Halicius 1643-ban született talán Karánsebesen, enyedi tanulmányait 1667-1669 között a szászvárosi iskolai rektori teendők miatt szakította meg. 1674-ben véglegesen elhagyta Erdélyt és 1713 körül halt meg Londonban

Ugyanis a következő érdekes tételeket találjuk a könyvjegyzékén, a legtöbbet a Miscellanei címszó alá besorolva:



152. Explicatio Logicae Bisterfeldii, manuscripta 8°

190. Corpus Theologiae, manuscriptum Bisterfeldii et Alstedii 4°

375. Viviradix Theologiae

Mysterium Pietatis Ostensum, et

Janua Lucis ac Salutis, simul, in 4to scriptum

378. Quaedam Institutiones Logicae,

Logica Bisterfeldii, et

Oratoria Sacra, simul, in 4to scriptae

394. Alphabetum Philosophiae Bisterfeldii, in 4to

A felsoroltak mindegyike kézirat lehetett, s különösen fontos a Mysterium Pietatis Ostensum című tétel feltűnése, mert ez a De uno Deo... Mysterium Pietatis (Leiden, 1639) Bisterfeld által beígért folytatása, mely nyomtatásban soha nem jelent meg.

A De uno Deo... Mysterium Pietatist Johann Crell unitárius szerző De uno Deo című műve ellen írta Bisterfeld, és élénk visszhangot váltott ki nyugat-európai tudós körökben. Ennek a könyvnek az előszavában említette Bisterfeld, hogy már készül a folytatással Mysterium Pietatis Ostensum címmel, mely elsősorban Enyedi György cáfolata lett volna. Mindeddig nem volt rá bizonyíték, hogy a mű valóban elkészült.

Az ugye valószínűtlen, hogy a Bisterfeld halála idején tizenkettedik életévét töltő Halicius előadáson jegyzetelte volna ezeket az iratokat. Sokkal inkább elfogadhatónak látszik, hogy Bisterfeld (illetve Johann Heinrich Alsted és Ludwig Philipp Piscator) sajátkezű kéziratait szerezte meg az egyébként igen sokoldalú és képzett Halicius De ezek mellett egyéb „gyanús” művek is szerepelnek Haliciusnál. Miként került birtokába az igen ritka Comenius-mű, a Pansophiae prodromus (48. tétel) vagy a kárpát-medencei jegyzékeken csak elvétve előforduló Utopia Thomas Morustól (362. tétel) vagy az angol Joseph Mede chiliaszta munkája, a Clavis Apocalyptica (205. tétel)? Nagyon impozáns a tankönyvsorozata, különösen Comeniustól, a teológiai művek sokasága, és még figyelemreméltóbbak a Libri medici, physici szakok alá besorolt ritkaságok. Rendkívülinek azonban Alsted-gyűjteménye mondható, mely szintén azt sugallja, hogy egy jól felépített, gazdag könyvtárból válogatta ki könyveit: Alstednek mintegy negyven műve van a jegyzékén, egyetlen korabeli kárpát-medencei köz- és magánkönyvtár sem rendelkezett ilyen méretű Alsted-kollekcióval, de európai közgyűjteményekben sem gyakori ez a példa. Miután Halicius örökségként talán nem hozhatott nagy könyvtárat a családjából, 1674-ig egyáltalán el sem hagyta Erdélyt, és az is tény, hogy a zömében 1610-1620-as években kiadott Alsted-művek beszerzése igen nehéz lett volna az 1660-as években Erdélyben, így az a feltevésem, hogy Halicius valamelyik német professzor hagyatékából vásárolt vagy szerzett meg könyveket és kéziratokat.

Johann Heinrich Alsted könyvtára

Persze szerencsés lenne, ha tudnánk, mi történt Alsted könyvtárával Erdélyben 1638 novemberében bekövetkezett halála után.

Johann Heinrich Alsted (1588-1638) korának egyik legnevesebb tudósa, református teológus és filozófus. A herborni egyetem professzora volt, amikor Bethlen Gábor 1629-ben meghívta, hogy vállalja el a gyulafehérvári akadémia vezető professzori állását. Alsted ehhez a feladathoz fölkérte herborni kollégáit, Johann Ludwig Piscatort és vejét, Bisterfeldet is. A német professzorok közül Piscator erdélyi működéséről van a legkevesebb információ.

Alsted ugyanis nemrég előkerült testamentumában arról rendelkezett, hogy könyveit és kéziratait el kell égetni. De vajon valóban ez történt-e? Geleji Katona István leírása szerint, aki végrendeletének ellenjegyzője és halálának szemtanúja volt, Alsted utolsó rohamai egyikében meg akarta semmisíteni írásait, s azokat az árnyékszékből mentették ki, majd Bisterfeldre vártak vele, hogy „csak ne vesszenek annyi éjjeli gyertyázási és nyughatatlansági olyan gyalázatosan el”, s hogy ő ítélje meg, lehet-e még hasznosítani valamit azokból. Szinte biztosra vehetjük, hogy sem a kéziratokat, sem a könyveket nem vetették tűzre Alsted akarata szerint, hanem megmaradtak a feleségnél. Hogy később mi történt velük, esetleg az özvegy magával vitte Herbornba 1647 végén vagy a fia tartotta meg magának Erdélyben, csak feltételezéseink lehetnek róla.

Alsted herborni könyvtárának nagyságáról és minőségéről saját művei is árulkodnak, melyek döbbenetes mennyiségben tartalmaznak idézeteket és kompilációkat mások munkáiból. Persze használta a herborni főiskola könyvtárát is, de jelentős magángyűjteménnyel is rendelkeznie kellett: például 1620 októberében apósa - Christoph Corvinus neves herborni nyomdász - halálakor annak könyvtárát szétosztották az örökösök között, így egy rész Alstedékra jutott. Herbornban felépített könyvtárukat vagy egy részét mind Alsted, mind Bisterfeld valószínűleg magukkal hozták. Bár az Erdélybe utazás során történt némi kellemetlenség, ugyanis ki­ra­bolták őket, ennek során könyveket is elvihettek vagy esetleg eladni kényszerültek kötete­ket, ma mindenesetre a bécsi Egyetemi Könyvtárban található egy kolligátum Alsted possessor­bejegyzésével. A kérdés azért sem lényegtelen, mert Bisterfeld ugyanúgy hozzáférhetett apósa könyveihez, mint ő az övéihez vagy Piscatoréhoz. Egymás könyvtárának használata, sőt, egyfajta összeépítése, nagyon is logikusnak tűnik, főleg az Erdélyben igencsak egymás társaságára és így könyveire is szoruló professzorok esetében. Alsted bibliotékája, ha korabeli tudóskönyvtárakat veszünk alapul a hasonlításhoz, akár több ezer kötetre is rúghatott. Halálakor, ahogy az ingatlanok és ingóságok is megoszlottak három gyermeke között, úgy a könyvek is vélhetőleg erre a sorsra jutottak, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a könyvtár szinte teljes egészében egyben maradt Alsted özvegyénél, ahol továbbra is nyitott volt a kollégák és rokonok számára. S ha már éppen egymás könyvtárának a használatáról volt szó, természetes, hogy mind a kollégiumi, mind a fejedelmi könyvtárba szabadon beléphettek Bisterfeldék, mint ahogy az is, hogy Alsted is küldött érdeklődésre számot tartó könyveket Rákóczi Györgynek, s ezzel maga is részt vett a fehérvári fejedelmi könyvtár köteteinek gyarapításában. Erről olvashatunk Tolnai Istvánnak egy a fejedelemhez szóló levelében:

Jerusalem Templomanak kepet nem lattam sehol Nagod korul ualo könyuekben, hanem hogi Nagod utolszor Váradon uala, azokban az könyuekben, melyeket az Fejeruari Bibliotecaban küldet uala ki Nagodnak Alstedius uram. Az mig Varadon voltam allottak nalam ualami keves ideig, de en Pongraz Uram kezehöz attam akkor hogy onnal Erdelybe indult Nagod. Ez el mult nyaron hogi Erdelyben voltam, lattamis üket az Bibliotekaban. Öreg ketto konyv in folio, aranios, mindeniken ket-ket kapocs.

Sőt, egy másik feljegyzés szerint Bisterfeld éppen a fejedelem könyvtárából adott kölcsön művet egy tanítványának, ami azt bizonyítja, hogy a fejedelem bizalmát bírta ennek a könyvtárnak az ügyében is: Dedi Czernatfalvi studioso Biblia Junii in folio ex Bibliothecam Principis.

Bisterfeld könyvbeszerzései

A könyvtárgyarapítás sokféle úton-módon történt: az öröklés mellett a vásárlás, és miután Bisterfeld tudós is volt, a tudóstársak, kollégák könyvajándékai is sokat lendíthettek a könyvek mennyiségén.

Bisterfeld szülei jól ismert tudós-teológus családokból származtak mindketten: anyja Schickard lány, apja Johannes Bisterfeld jelentékeny teológus és tanár Herbornban. Így egy kisebb könyvtárat bizonyára örököltek az utódaik. További példányokat peregrinációja során vásárolt Bisterfeld: már ekkor illetve követlenül az egyetemi évek után nyomon követhető Alsteddel való szoros együttműködése a könyvek beszerzésében. Egyetemi állomáshelyeiről szívesen írt tapasztalatairól és olvasmányairól atyai pártfogójának. Graveból például - és úgy tűnik, hogy Alsted kifejezett kérésére, hogy egy különlegesen válogatott könyvtárat állítson össze - megküldte Alstednek új szerzeménye címét, egy Lull-követő művéről van szó: Padro Jeronimo Sánchex de Lizarazo Tarassonában 1613-ban, majd 1619-ben kiadott Lull-kommentárjáról.

SÁNCHEX DE LIZARAZO, Padro Jeronimo (?-1614)

Generalis et admirabilis methodus ad omnes scientias facilius et citius addiscendas, in quo explicatur Ars brevis Raymundi Lulli, Tarrasonae, 1613, Lauayen, in 8°

Mind Alsted, mind Bisterfeld lullisták voltak, s az ilyen tárgyú irodalomból széleskörű ismeretekkel rendelkeztek. Nem véletlen, hogy pár évvel később Párizsban Bisterfeld ugyancsak lullista művek beszerzésével volt elfoglalva.

A könyvtárak gyarapítása nem állt meg Erdélyben sem. A következő idézet elárulja, hogy ha értékes könyvanyag érkezett Erdélybe Bisterfeld igyekezett megszerezni vagy legalább válogatni belőle. Így történt, hogy amikor Patakon tudomást szerzett az elhunyt Csanaki Máté orvos könyveinek Danckából való hazaszállításáról, jelezhette Tolnai István papnak, hogy szeretne belőlük, mert Tolnai így írt a fejedelemnek:

Csanaki uram könyvei miatt nem lészen Pisterfeldius uramnak semmi busulása, mert én azokat Patakra hozattam harminzhat tallért és tizenkét forintot polturás pénzt költöttünk Danckátul fogva reájok.

Csanaki könyveiből ugyan nem kaphatott, mert Rákóczi György a maga könyvtárába illetve a pataki kollégiumba rendelte azokat, de lehetséges, hogy másokéból igen.

Sok könyvet vásárolt 1638-1639-es nyugat-európai útja során, ekkor diplomáciai tevékenysége mellett tudós terveire is szakított időt. 1638 második felében tárgyalt a leideni Elzevierekkel a Mysterium Pietatis kiadása ügyében, ismernie kellett tehát a kiadó anyagát. Biztosra vehetjük, hogy tudott az év nagy szenzációjáról, az Itáliából titokban kijuttatott Galilei-kéziratról, a Discorsiról, mely 1638 elején jelent meg náluk. Hiszen mint a fizika jó ismerőjének és oktatójának nem kerülhette el figyelmét ez a tény. Gyanúnkat igazolhatná, hogy az egyébként műveiben igen kevés szerzőt idéző Bisterfeld éppen Galileit és távcsővel tett felfedezéseit említette egy alkalommal, sőt a Discorsit éppen ekkor fordító Marin Mersenne pedig levelezőpartnerei közé tartozott. A Discorsi ma Galilei legérettebb művének számít, a mozgásról szóló fejezetek járultak hozzá legjelentősebb mértékben a modern mechanika kezdeteihez. Ugyanebben az évben más, Bisterfeld kíváncsiságát felkelthető művek is kijöttek az Elzeviereknél, elsősorban Claudius Salmasius könyveire gondolok (vö. N° 85. és N° 182.), akivel a későbbiekben levelezett is Bisterfeld. A sokoldalú francia tudós, akinek Bisterfeld professzortársa lehetett volna Leidenben, klasszikus szövegkiadásaival és teológiai értekezéseivel vált ismertté a negyvenes években.

De nem csak az Elzevierektől vásárolt könyveket Bisterfeld. Mersenne levele alapján tudjuk, hogy Párizsban gyakran felkereshette Sebastian Cramoisius kereskedését is, mely tudóskörökben a legnépszerűbbek közé tartozott akkoriban.

A Hartlibnek 1638 őszén írott levél két nagyon fontos dolgot mutat meg: az egyik Bisterfeld jártasságát az angliai Hartlib-kör ügyeiben, a másik személyes jó kapcsolatait és intenzív érdeklődését a németalföldi egyetemeken és tudós társaságokban zajló történések iránt. A Samuel Hartlib (1600-1662) köré csoportosuló gondolkodók reformterveket dolgoztak ki, hogy a tudományos eredményeket az állam és a közjó szolgálatába állítsák. Ez a laza, inkább levelezésen alapuló társaság kitűnő információkkal rendelkezett a legfrissebb tudományos felfedezésekről, az ismerősök versengve hívták föl egymás figyelmét a ritka kéziratokra vagy az éppen megjelent újdonságokra. Így bukkanhatott föl rengeteg név, adat és könyvcím például Bisterfeld Hartlibnek írt levelében, melynek elemzése e tanulmány kereteibe nem fér bele, de az olvasmányokra vonatkozóan értékes adalékokkal szolgálhat. A levél fő témái Baconre és Comeniusra, a lullizmusra, a matematikára és egyes teológiai kérdésekre irányulnak. Bisterfeldre vitathatatlanul óriási hatással volt Francis Bacon: „Verulamius számomra mindennek a mércéje, eddig nem láttam hozzá hasonlót” - írta Hartlibnek A bálványok ledöntésének szükségességében - értsd: a régi filozófusokkal - ugyan egyetértett Baconnel, de módszerei tekintetében kételyek merültek föl benne, hiszen pl. a filozófia szakszavak esetében nem lehet mindent tiszta lappal kezdeni. Műveit már angliai peregrinációja óta intenzíven olvasta és ismerőseinek is ajánlotta. Comenius Praeludia Conatuum című művét még Erdélyben kapta kölcsön Alstedtől, s azt is tudta, hogy Comenius éppen pánszófiáján - ugyanazon a témán, mint Bisterfeld - dolgozott Hartlib támogatásával. Persze Hartlib munkája, a Love To Mankind is járt már a kezében,

HOARD [recte HARTLIB], Samuel (1600-1662)

Gods love to mankind, manifested by disproving his absolute decree for their damnation, hely és nyomdász nélkül [recte London], 1633, in 4°

Lull, a katalán filozófus elsősorban kombinatorikája és a kabala miatt került Bisterfeld érdeklődésének középpontjába. Párizsi utazása során szerezte be két florenusért a Hartlibnak is melegen ajánlott Lull-művet, az Arbor Scientiaet, és egy másik könyvecskét egy jelentéktelen plagizátorától, Pierre Morosteltől. Az Ars Lullianára különben legelőször Pico della Mirandola Conclusionese alapján figyelt föl.

LULL, Raimund (1232-1316)

Arbor scientiae, Lugduni, 1637, Pillehotte, in 4°

Vö. N° 106.

MOROSTEL, Pierre (XVI-XVII. sz.)

Regina omnium Scientiarum, qua duce ad omnes scientias et artes qui literis delectantur facile conscendent, Rothomagum, 1632, de Beauvais, in 8°.

PICO DELLA MIRANDOLA, Giovanni (1463-1494)

Conclusiones Nongentae, In omni genere scientiarum, quas olim Io. Picus Mirandula Romae disputandas proposuit: quarum quingentae sunt in Philosophia veterum Mathematica, Cabala, Magia… Adiectum est Panepistemon Angeli Politiani, hoc est omnium scientiarum… brevis descriptio, Norimbergae, 1532, Petreius, in 8°

Vö. N° 168.

További fontos - a nyelvek tanulmányozásához elkerülhetetlen - olvasmányként adja meg „Hopper de Principijs veris in 4to” című művét.

HOPPER, Joachim (1523-1576)

In veram iurisprudentiam isagoges ad filium libri 8: nempe: Paratitlon juris civilis, sive de divinarum et humanarum rerum principiis, libri 4. elementorum juris, sive de principiis iusti et iniusti, libri 4., Coloniae, 1580, Cholinus, in 4°

A matematikában folyó kutatásokat pedig azért követte figyelemmel Bisterfeld, mert egyes módszereit jól alkalmazhatónak tartotta a többi tudományterületre is, különösen a fogalmak és következtetések pontosságát, szigorúságát illetően. Az angolok közül John Pell és Wilhelm Oughtred - mindketten matematikusok - egy művét említette, melyek közül ez utóbbi igen meg is örvendeztette.

Pell angliai tanulóévek után került át a kontinensre, Amsterdamba, ahol az ottani illusztris iskolában matematikát oktatott. Később pedig Bredába hívták meg az újonnan alapított akadémiára. 1652-ben tért vissza Angliába, és diplomáciai megbízatást vállalt Cromwell alatt. Igazi sikert 1638-ban ért el, amikor Hartlib kiadta Idea of Mathematics című egyoldalas pamfletjét. Ebben a matematika reformját szorgalmazta három pontban megfogalmazva: javasolta egy egyetemes matematikai enciklopédia és bibliográfia megalkotását, másodszor egy matematikai könyvtár létrehozását (könyvekkel és műszerekkel), s végül egy olyan elmélet kidolgozását, melyet bármely matematikai problémára lehetne alkalmazni. Pell kiadványát eljuttatták Marin Mersenne-nek, Joachim Jungiusnak, Johann Adolf Tassiusnak és még Descartes-nak is, de Bisterfeld is olvasta amsterdami ismerősénél, ha példányt nem is tudott szerezni belőle. Oughtred 1631-ben Londonban jelentette meg aritmetikáját, melyet 1633-ban új résszel egészített ki, majd 1636-ban még részletesebben kimunkálta.

PELL, John (1611-1685)

An Idea of Mathematicks

Nem találtam az 1638-as kiadás példányát, de a mű fennmaradt 1650-ből John Dury egy művével együttesen kiadva, Londini, Littleberrie, in 12°

OUGHTRED, William (1575-1660)

a. Arithmeticae in numeris et speciebus institutio quae tum logisticae tum analyticae atque adeo totius mathematicae quasi clavis est, Londini, 1631, in 8°, angol fordítása egy évvel később: The circles of proportion and the horizontall instrument, Londini, 1632, in 8°,

b. An addition unto the use of the instrument called the circles of proportion, London, 1633, in 8°,

c. The description and use of the double horizontall dyall, London, 1636, Flesher, in 8°.

Egy másik, a levélben előforduló név Isaac Beeckmané (1588-1637), Hartlib kérdezte, hogy látta-e már a műveit Bisterfeld.

A hugenotta családból származó Beeckman érdekes személyiség, vízvezetékek építésére volt egy műhelye egy holland tengerparti városkában, de lemondott szakmájáról, hogy matematikai és fizikai tanulmányainak szentelje magát. 1626-ban megalapította a Collegium mechani­cumot, hogy tudományos és technikai kérdéseket vitassanak meg művelt barátaival. Dordrecht­ben a városi tanács oly nagyra tartotta őt, hogy 1628-ban egy kis obszervatóriumot rendeztek be neki az egyik iskola tornyában. Életében semmilyen munkája nem jelent meg, viszont 1644-ben az öccse kiadta 1610-1634 között írt naplóját, melyből nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatal Descartes-ot ő vezette be különböző matematikai és természetfilozófiai témákba 1618-ban, s a későbbiekben is kapcsolatban maradtak, illetve Gassendi és Mersenne is fölkereste őt 1629-1630-ban, hogy megismerjék tudományos kutatásait.


Yüklə 0,53 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2022
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə