OOE-TD2
T
UDOMÁNYOS DIÁKKÖRI MUNKA
2.
Tantárgyfelelős:
D
R
.
ERTL
T
IBOR
, egyetemi tanár
Tudományos Diákkör
2 kredit
▪ félévközi jegy ▪ Elektív modul ▪ mindkét félévben ▪ ajánlott félév
: 4.
Foglalkozás/félév:
0 óra előadás
+ 24 óra gyakorlat
+ 0 óra szeminárium
= összesen
24 óra
Kurzus létszámkorlát:
min. 1 fő – max. 300 fő
Előfeltételek:
OOF-TD1 teljesített
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton szerzett ALKALMAS minősítés esetén vehető csak fel!
Tematika
A tantárgy célja az önálló orvostudományi kutatás iránt elhivatottságot érző és dokumentáltan eredményes kutatómunkát végző
hallgatók tevékenységének elismerése és elősegítése.
A tárgy négy félévben vehető fel felmenő rendszerben (összesen 8 kredit értékben). A 3. és 4. félévi elektív forma elismerésének
feltétele kezdő TDK-s hallgató kiképzése. A tantárgy felelőse a mindenkori kari TDK elnök.
A félév elfogadásának feltételei
A tantárgy felvételének feltétele a regisztrált TDK-tagság
, elfogadásának feltétele vagy (a) az igazolt elsőszerzős TDK-előadás (kari
vagy egyéb rendezvényen), dékáni pályamunka vagy egyéb szakmai fórumon való elsőszerzős prezentáció, vagy (b) a tantárgy-felelős
és a témavezető előtti beszámoló a végzett munkáról és az elsajátított kutatási módszertanról. A jegyek kialakítására a TDK SZMSZ-
ben rögzített teljesítés-formák elbírálásával kerül sor. TDK munkahely megváltoztatása során a tantárgy nem újrakezdhető. A félévek
elfogadásának részletes feltételeit lásd a
http://aok.pte.hu/run/download2.php?idf=11790&nyelv=hun
címen elérhető dokumentumban.
Félévközi ellenőrzések
-
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Nincs
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
-
Kötelező irodalom
-
Saját oktatási anyag
-
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
Nincs
Előadások
Gyakorlatok
1-24
Gyakorlat
Szemináriumok
Vizsgakérdések
Nincs
Közreműködők
Dr. Balogh Péter (BAPOAGP.PTE)
OOE-TIZ
A
TÁPLÁLKOZÁS ÉS ANYAGCSERE KÖZPONTI SZABÁLYOZÁSA
.
Ú
J MEGKÖZELÍTÉSEK
Tantárgyfelelős:
D
R
.
K
ARÁDI
Z
OLTÁN
, egyetemi tanár
Élettani Intézet
1 kredit
▪ félévközi jegy ▪ Elektív modul ▪ tavasszal ▪ ajánlott félév
: 4.
Foglalkozás/félév:
14 óra előadás
+ 0 óra gyakorlat
+ 0 óra szeminárium
= összesen
14 óra
Kurzus létszámkorlát:
min. 2 fő – max. 25 fő
Előfeltételek:
OOA-MB2 teljesített + OOA-OK2 teljesített + OOA-AA2 egyidejű felvétel
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton szerzett ALKALMAS minősítés esetén vehető csak fel!
Tematika
A korunkban egyre gyakoribb táplálkozási és anyagcsere betegségek gyógyítása ma még megoldatlan. A terápia hatékonyságának
növelése, a társadalmi szinten enormis költségek csökkentése érdekében elengedhetetlenül szükséges új elméleti meggondolások
kidolgozása és gyakorlati tesztelése. A fenti szempontok miatt is nagy jelentőségű lehet, hogy a hallgatók már tanulmányaik korai
szakaszában megismerkedjenek ezen új elképzelésekkel, kísérleti tényekkel, jövőbeli új terápiás megközelítések elméleti alapjaival.
A táplálkozás és anyagcsere központi idegrendszeri szabályázásának legfontosabb idegi és humorális mechanizmusai.
Testsúlyreguláció egészséges és kóros szervezetben. Az íz-információk perifériás és centrális feldolgozása, s e folyamatok részvétele
a táplálék- és folyadékfelvétel központi szabályozásában. A népbetegségnek számító elhízás, diabetes mellitus és az ún. metabolikus
szindróma újszerű értelmezése.
A félév elfogadásának feltételei
Legfeljebb 15 % hiányzás megengedett
Félévközi ellenőrzések
Választott szakcikk összefoglaló értékelését tartalmazó word-file elkészítése és beadása a kurzus utolsó foglalkozásán.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Nincs
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
-
Kötelező irodalom
Fonyó A.: Az orvosi élettan tankönyve, Medicina
-
Saját oktatási anyag
Az előadások ppt-fileja.
-
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
Halmos T.: Metabolikus X szindróma, Springer
Williams, G., Pickup, J.C., Blackwell: Handbook of Diabetes
Előadások
1
A táplálék- és folyadékfelvétel, az anyagcsere élettani jelentősége.
Dr. Karádi Zoltán
2
Homeosztázis, motiváció.
Dr. Karádi Zoltán
3
A homeosztatikus működések központi szabályozásának neuronális és humorális tényezői: agyi központok,
neurotranszmitterükkel jellemzett pályák, neuropeptidek. I.
Dr. Karádi Zoltán
4
A homeosztatikus működések központi szabályozásának neuronális és humorális tényezői: agyi központok,
neurotranszmitterükkel jellemzett pályák, neuropeptidek. II.
Dr. Karádi Zoltán
5
A homeosztatikus működések központi szabályozásának neuronális és humorális tényezői: agyi központok,
neurotranszmitterükkel jellemzett pályák, neuropeptidek. III.
Dr. Karádi Zoltán
6
Exogén kémiai ingermodalitások. Az ízlelés fiziológiai szerepe.
Dr. Karádi Zoltán