amikor a Földön a magasságok eloszlása véletlenszerű lenne. Ebben az esetben a tetsző-
leges magasságokra emelkedő kontinensekre és a tetszőleges mélységű óceánokra a ma-
gasságok gyakorisági görbéje egyetlen maximummal rendelkező Gauss-görbe volna,
melynek -2440 m-nél - vagyis a szilárd földfelszín átlagos magasságában lenne a maxi-
muma. W
EGENER
a kettős maximummal rendelkező görbét úgy értelmezte, hogy a föld-
kéreg két részből áll: a kontinenseket felépítő felső részét könnyebb kőzetek (pl. gránit);
az alsó
− egyben az óceánok fenekét felépítő − részét pedig nagyobb sűrűségű kőzetek
(pl. bazalt, gabbró, peridotit) alkotják.
3. ábra. A hipszometrikus görbe
A két különböző sűrűségű alsó és felső kéregrész között izosztatikus (úszási)
egyensúlyi állapot van. W
EGENER
tehát a Föld felszíni formáinak magassági eloszlásából
a földkéreg izosztatikus egyensúlyára, az izosztatikus egyensúly fennállásából
− vagyis
az úszás tényéből
− pedig az elúszásra következtetett.
Valójában azonban nem ilyen egyszerű a szétúszás magyarázata. Ahhoz, hogy a
kontinensek szétdarabolódása és vándorlása bekövetkezzék, igen komoly erőhatásokra
van szükség. A W
EGENER
által feltételezett erők ehhez igen kicsik, nagyságrendileg is
hibásak voltak. A kontinensek vándorlásának bizonyítására a földfelszín különböző ma-
gasságainak területi eloszlásából geofizikai érvként csak azt fogadhatjuk el, hogy a konti-
nentális részek vastagsága és szerkezete minden kontinensre közel azonos; valószínű te-
hát ezek egységes, esetleg egy tömbben történt keletkezése.
W
EGENER
elképzelésének igazolására egész sor egyéb érvet is felsorakoztatott. Igen
érdekesek a geodéziai, a paleontológiai (őslénytani), a paleoklimatológiai, oceanográfiai
és geokémiai érvek; ezeket azonban nem részletezzük.
Akkori ismeretei birtokában megszerkesztette a kontinensek "őstörténetét" is. Sze-
rinte az ősi szuperkontinens, a Pangea, a paleozoikumban még egységes kontinens volt. A
Pangea feldarabolódása a karbon időszak végén, kb. 280 millió évvel ezelőtt zajlott le és
a pleisztocénben, vagyis kb. 1 millió évvel ezelőtt a kontinensek már nagyjából a mai
formájukban léteztek. A W
EGENER
-féle kontinens rekonstrukciót a 4. ábrán mutatjuk be
(a pontozott területek az egykori sekélytengereket mutatják).
W
EGENER
elméletét akkoriban igen erős kritika érte, és halála után egészen az
1960-as évekig a kontinensek vándorlása "divatjamúlt" elképzelés volt. Ebben az idő-
szakban csak elvétve történtek további vizsgálatok. A 60-as évektől
azonban a kontinen-
sek vándorlásának kérdése ismét sokat foglalkoztatja a földtudományok szakembereit és
időközben olyan új eredmények születtek, amelyek perdöntőek voltak ebben a kérdésben.
4. ábra. A W
EGENER
-féle kontinens rekonstrukció
A geológiai és a paleoklimatológiai vizsgálatok eredményei
Az utóbbi időkben a különböző kontinenseken számos olyan kutatófúrást mélyítet-
tek, amelyek több ezer méter vastag rétegsorokat harántoltak át és igen gazdag ismeret-
anyaggal egészítették ki a felszíni földtani kutatások eredményeit. Dél-Amerika, Afrika,
India, Ausztrália, sőt újabban az Antarktisz bizonyos részein sikerült teljesen hasonló
geológiai rétegsorokat kimutatni a devon és a tiász közötti időszakból
− pontosabban a
200-400 millió évvel ezelőtti időkből. Ezek a rétegsorok annyira jellegzetesek, hogy
"Gondwana-rétegsoroknak" nevezik őket. A Gondwana-rétegsorokban kivétel nélkül
mindenütt találhatók tillit-rétegek és a tillit rétegek között az ún. Glossopteris-flóra kövü-
letei. (A tillit üledékes kőzet, amely teljesen rétegzetlenül osztályozatlan moréna üledé-
keket tartalmaz és a hatalmas tömböktől egészen a legfinomabb agyagszemcsék méretéig
a legkülönbözőbb méretű éles, sarkos törmelékdarabok jellemzik; míg a Glossopteris a
magvaspáfrányok egyik nemzetsége, nyelv alakú, sűrűn erezett levelekkel, fájukban év-
gyűrűkkel, amelyek a karbon és a perm időszakban terjedtek el a déli félteke kontinensein
és a triászban haltak ki.)
A különböző földtani, kőzettani és paleontológiai megfigyelések eredményeiből
többek között következtetni lehet valamely terület földtörténeti, múltbeli éghajlatára. Így
pl. a sóképződés száraz sivatagi éghajlatra, a korallok elterjedése egyenlítő környéki terü-
letekre, vagy pl. a kőszén elterjedése egykori meleg, nedves éghajlatra utal. Számunkra
azonban most a tillitek előfordulása lényeges, mivel ez egyértelműen a régi időszakok
hideg sarkvidéki klímájára, eljegesedett területekre jellemző.
5. ábra. A permokarbon eljegesedés nyomai a különböző kontinenseken
6. ábra. A permokarbon eljegesedés magyarázata D
U
T
OIT
szerint
A Gondwana-rétegsorok jellegzetes tillit rétegei tehát arra utalnak, hogy a karbon és
a perm időszakban Dél-Amerikában, Afrika, India és Ausztrália déli részén, valamint az
Antarktiszon hatalmas eljegesedés volt. Az 5. ábrán csillagokkal jelöltük a permokarbon
eljegesedések területeit a különböző kontinenseken. Ugyanakkor az északi félteke konti-
nensein biztosan meleg, páradús klíma uralkodott, hiszen ekkor keletkeztek a hatalmas
karbon időszaki kőszéntelepek.