mágneses tér mérhető, ennek megfelelően jönnek létre az óceáni hátságok gerincvonalá-
val párhuzamos és erre szimmetrikus pozitív illetve negatív mágneses anomáliasávok.
13. ábra. Mágneses anomáliák a Csendes-óceáni-hátság egyik szelvényében
14. ábra. A mágneses anomáliasávok magyarázata
A Vine-Matthews-hipotézis igazolása
A Vine-Matthews-hipotézist nagymértékben alátámasztotta, hogy az időközben
egyre gyarapodó tengeri mágneses mérések során az óceáni hátságok valamennyi szelvé-
nyében teljesen hasonló, szabályos mágneses anomáliasáv rendszereket találtak. Ha az
egyes szelvényekben a Vine-Matthews-hipotézisnek megfelelő váltakozó mágnesezett-
ségű kőzetmodelleket veszünk fel, akkor az ezekre számított mágneses anomáliák jól
megegyeznek a valóságban mért anomáliákkal. Jó példa látható erre a 13. ábrán. Az ábra
alján felvett néhány km-es vastagságú óceáni fenéklemezen fehérrel a jelenlegi mágneses
térnek megfelelő "normál" mágnesezettségű, feketével pedig a fordított mágnesezettségű
kőzethasábokat jelöltük. A modell felett látható a felvett mágneses hatókra kiszámított
"elméleti" görbe, amely szinte tökéletesen megegyezik a valóságban mért és az ábra felső
részén látható görbével.
A főleg mágneses anomáliák alapján levezetett hátságmodell jó összhangban van
más geofizikai mérések eredményeivel is.
A legszembetűnőbb
− szinte matematikai szigorúságú − bizonyítékot az óceáni hát-
ságok mentén keletkező gyakori földrengések epicentrumainak eloszlása szolgáltatta.
Amint a 10. és a 11. ábrán is láthattuk; az óceáni hátságok gerince nem folytonos vonal,
hanem törések és vetődések által mintegy 200-2000 km hosszúságú szakaszokra tagolt
lépcsős futású szerkezet: Ezek a törések olyan pontokat kötnek össze, amelyek egykor
egymás mellett voltak. A törések egyébként pontosan jelentkeznek a mágneses anomália-
sávokban is, mivel ezek szorosan követik a hátság szétszabdalt gerincét. Mivel a hátságok
elvetődött gerince felett mindig a jelenlegi normális mágnesezettségű kőzeteknek megfe-
lelő anomáliasáv található, tőle szimmetrikusan két oldalra pedig a váltakozó előjelű sá-
vok, ez arra utal, hogy a szétszabdalt hátsággerincek ma is "élnek", azaz folyamatosan
termelik az új óceáni fenékanyagot. Ekkor viszont
− mivel a hátságok gerincvonala men-
tén mindenütt anyag áramlik szét
− az elvetődött gerincrészek (a 15. ábra jobb oldalán
látható A és B pont) között az óceáni fenékanyag egymással ellentétes irányban mozog.
Ez az elmozdulás azonban nem folyamatos, hanem a jelzett A és B pont között a kőze-
tekben először rugalmas energia halmozódik fel, majd amikor ez eléri a kőzetek törési
szilárdságát, az anyag a vetődési sík mentén eltörik, hirtelen elmozdulás lép fel és a ru-
galmas energia földrengéshullámok formájában szétterjed. A 15. ábra jobb oldalán vilá-
gosan látszik, hogy az óceáni hátságok elvetődött gerincrészeit összekötő törési zónákban
relatív elmozdulás kizárólag az A és a B pont között lép fel, ezen pontokon kívül a kő-
zettestek már együtt mozognak; tehát a törési zóna mentén földrengések is csak kizárólag
itt keletkezhetnek. Ezt a típusú törést transzform törésnek nevezzük.
15. ábra. A földrengések kipattanási helyei
Ha most az eddigiektől függetlenül, csupán a morfológia alapján gondolkodnánk, a
törésvonalat látva a geológiában már jó1 ismert egyszerű harántvetődést gyanítanánk és
−
feltételezve, hogy a vetődési folyamat még ma is tart
− bizonyára arra a megállapításra
jutnánk, hogy a törési zónának teljes hosszában szeizmikus aktivitást kell mutatnia. (Ezt
az esetet a 15. ábra bal oldalán láthatjuk, ahol a szeizmikus aktivitás területét piros csil-
lagokkal jelöltük.
Az egyszerű harántvetődés és az óceánfenék széttolódását bizonyító transzform ve-
tődés tehát szeizmológiai vizsgálatokkal pontosan elkülöníthető. Mivel az óceáni hátsá-
gok mentén a földrengések epicentrumainak eloszlása teljesen egyértelműen a vetődések
transzform jellegét igazolják, ez tehát nem egyéb, mint a spreading (az óceánfenék szét-
terjedés) bizonyítása. Ugyancsak a széttolódást bizonyítja óceáni hátságok mentén kipat-
tanó földrengések fészekmechanizmusa.
A Vine-Matthews-hipotézist egyéb geofizikai és geológiai vizsgálatok eredményei
is alátámasztják. A geotermikus vizsgálatok során pl. azt tapasztalták, hogy az óceáni hát-
ságok gerincvonala közelében lényegesen magasabb hőáram értékek mérhetők, mint az
óceáni medencék bármely egyéb területén. A gravitációs rendellenességek tanulmányozá-
sa alapján viszont arra következtethetünk, hogy a hátságok gerince alatt relatív tömeghi-
ány lép fel. Mindkét eredmény arra mutat, hogy a hátságok alatt néhányszor tíz km vastag
és több száz km széles olvadt állapotú kőzetanyag feltételezhető. (Ennek létezését egyéb-
ként megerősítik a szeizmikus vizsgálatok is.)
Végül a széttolódás igazolása szempontjából nagy jelentőségű mélyfúrásokról kell
röviden szólnunk. 1968-ban a Glomar Challenger kutatóhajóval mélytengeri fúrási prog-
ram kezdődött el, amelynek során rendkívül értékes eredmények születtek. A fúrási mag-
minták tanúsága szerint az óceáni hátságok gerincvonalának közvetlen közelében egyálta-
lán nem, vagy alig találhatók üledékek és a bazaltos kőzeteken erózió (víz alatti lepusztu-
lás) nyomai nem figyelhetők meg. A hátságok gerincvonalától távolodva az egyre inkább
lepusztult bazaltos alapkőzeteken fokozatosan növekszik az üledékrétegek vastagsága; az
üledékek vastagsága és kora a hátság gerincvonalától mért távolság függvénye és az idő-
sebb üledékek minden esetben a hátságoktól távolabb találhatók. Ugyanakkor az egyre
mélyebben fekvő üledékrétegek kora is egyre nagyobb. Az üledékek alatt mindenütt meg-
található a bazaltos alapkőzet, amelynek kora és mágnesezettsége pontosan megegyezik
az előre számítható értékkel. Amint már korábban említettük, a mélyfúrások során az
óceánok fenekén egyetlen helyen sem találtak 200 millió évesnél idősebb kőzeteket.
Az eddigi eredményeket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a Vine-Matthews-
hipotézis; az óceánfenék széttolódásának elmélete teljes egészében bizonyított elméletnek
tekinthető.
A világ óceánjain áthaladó hatalmas méretű hátságrendszer Földünknek az a külö-
nös helyszíne, ahol a földkéreg állandóan születőben van. A felszínre ömlő és szétterjedő
kéreg alatti olvadt kőzetanyag eredményezi az óceánok alatti ismert bazaltvulkánosságot
és hozza létre a mágneses anomáliasávokat. Ugyancsak ez magyarázza a hátságok magas
hőáramát és a rendszerint pozitív gravitációs Faye-anomáliákat, valamint a negatív
Bouguer-anomáliákat. A hátságrendszer mentén keletkező földrengéseket pedig a szét-
szakadó és a transzform vetődések vonalán elmozduló
− közben egymással súrlódó − kő-
zettestek okozzák.
A széttolódás mértéke
A földmágneses időskála birtokában igen egyszerűen meghatározható az ún.
spreading-sebesség, azaz az óceánfenék kőzeteinek távolodási sebessége az óceáni hátsá-
gok gerincvonalától a különböző hátságrészeknél. Mindössze meg kell mérnünk a mág-
neses anomáliasávok távolságát a hátság gerincvonalától és a földmágneses térfordulások