Múltunk sz. (2014.)



Yüklə 170,07 Kb.
Pdf görüntüsü
səhifə5/6
tarix02.06.2018
ölçüsü170,07 Kb.
#47271
1   2   3   4   5   6

tanulmányok

50

1942. november 25-én sikerült együttműködési szerződést 



kötnie a kommunista párttal. 1943 elején Moulin megszervezte 

Dél-Franciaország három legnagyobb fegyveres ellenállási cso-

portjának találkozóját, létrehozva ezzel az Ellenállás Egységes 

Mozgalmát (Mouvements unis de la Résistance – MUR). Északra 

utazva tovább folytatta az egyesítő munkát, majdnem minden 

ellenállási csoportot egy tető alá hozott az Ellenállás Nemzeti 

Tanácsának (Conseil National de la Résistance – CNR) megala-

kításával.

A CNR képviselőinek első találkozójára 1943. május 27-

én Párizsban, a Rue de Four 48. alatt, a Saint-Germain-des-

Près templom közelében került sor. A templommal szemben 

volt a Café de Flore és a Deux Magots, ahol a kor vezető ér-

telmiségi személyiségei – köztük Sartre, Camus és Simone de 

Beauvoir – napjaik nagy részét töltötték, de egyiküknek se volt 

a leghalványabb elképzelése sem arról, mi zajlott a közelben. 

Moulin felolvasta de Gaulle üzenetét, amelyben ígéretet tett, 

hogy Franciaország jövőjéről a lehető leghamarabb dönteni 

fognak. A CNR ezen az ülésen három határozatot hozott: egy-

részt eltörölte a Vichy-rendszer összes törvényét. Másrészt de 

Gaulle-t bízta meg azzal, hogy „a francia nemzet érdekeit vé-

delmezze”. Harmadrészt pedig Giraud tábornokot bízta meg a 

Franciaországon belüli fegyveres harc megszervezésével. Henri 

Giraud-t az amerikaiak támogatták. De Gaulle-éknak így sike-

rült távol tartaniuk őt a valódi hatalomtól, hiszen a megbízás, 

amit kapott, tartalom nélküli cím maradt. Senki nem tudta 

kézben tartani és irányítani azt a gerillaháborút, amelyet az 

ellenállás folytatott. A megszállt Párizsban tartott találkozó, ha 

nem is az állam képviseletére jogosító legitimitást, de valamiféle 

valós mandátumot adott de Gaulle-nak, és növelte presztízsét. 

Az akkori brit külügyminiszter, Anthony Eden így fogalmazta 

meg ezt Churchill-nek: de Gaulle „idealizált és félig misztikus 

figura”.


23

Három héttel később a Gestapo letartóztatta Jean Moulin-t 

és a vezetőség legtöbb tagját. Moulint három napig kínozták, 

23 


S

ALGÓ


 László: De Gaulle diplomáciája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1972.


Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

51

mielőtt meghalt. Kínzója az a Klaus Barbie volt, aki később a 



„lyoni mészáros” nevet kapta, és a háború után a CIA segítsé-

gével menekült Bolíviába. 1971-ben a francia kormány tudomá-

sára jutott, hol van, de egészen 1987-ig nem léptek a kiadatása 

ügyében. A politikai huzavonával együtt napirendre került a 

háborús bűnökkel való szembenézés, ami még a nyolcvanas 

évek politikai napirendjét is uralta. 

A CNR vezetője Georges Bidault katolikus történész lett, aki 

a „Combat” ellenálló csoport társ-alapítója volt. Az Ellenállás 

társadalmi támogatottsága nőttön-nőtt. Egyre több hivatalnok 

és köztisztségviselő vette fel vele a kapcsolatot, így egyre több 

információhoz jutott. Az Ellenállásról folyó vitákban nehezen 

megítélhető helyzet alakult ki. Nagyon sokan adtak ki informá-

ciót  az  Ellenállásnak,  de  egyúttal  a  rendszert  is  kiszolgálták. 

Egyszerre kollaboráltak és ellenálltak.

A kérdés háború utáni megítélése egyáltalán nem egy-

értelmű. Hubert Beuve-Méry, aki később a Le Monde-ot, és 

Emmanuel  Mournier  filozófus,  aki  az  Esprit-et megalapította, 

egykor a társadalmi igazságosságot hangsúlyozó katolikus 

„Uriage” mozgalom kezdeményezője volt. A mozgalom azon-

ban eltávolodott keresztényszocialista szellemiségétől, és Vichy 

egyik ideológiai bázisa lett. Mindketten ekkor léptek ki belőle. 

Sem Beuve-Méry, sem Mournier nem értett egyet Pétain rend-

szerével. Mindketten viszonylag korán, már 1942-ben csatla-

koztak az Ellenálláshoz, és Beuve-Méry de Gaulle egyik közeli 

tanácsadója lett. Ugyanakkor a fiatal François Mitterrand, aki 

joghallgatóként az 1930-as években jobboldali nézeteket vallott, 

1941 decemberében a Vichy-kormány szolgálatába állt. Egészen 

1943-ig főosztályvezetőként dolgozott, megkapta a Francisque-

ot, Vichy legnagyobb kitüntetését, amelynek közepén Pétain 

marsall képmása díszelgett. 1942 derekától kapcsolatba lépett 

az ellenállókkal, és „Morland” fedőnéven rengeteg információval 

látta el őket. 1943 vége felé Londonba menekült, majd Algírba, 

és Giraud alatt kezdett dolgozni: soha nem jött ki de Gaulle-lal. 

Természetesen Mitterrand az Ellenállás tagja volt, de az 1990-

es években sokakat sokkolt a hír, hogy egyáltalán két évig a 

Vichy-rendszernek dolgozott. A másik véglet de la Rocque ezre-




tanulmányok

52

des, aki az 1930-as években szélsőjobboldali nézeteiről híresült 



el, de a háború alatt maga is német munkatáborba került. A 

háború után hívei róla is azt állították, hogy ellenálló volt.

Bármekkora is volt az ellenállás mértéke, az Egyesült Államok 

nem tekintette szövetségesének Franciaországot. 1943. május 

8-i levelében Roosevelt elnök azt javasolta Churchillnek, hogy 

a brit és az amerikai csapatok foglalják el Franciaországot, ta-

golják be a katonai közigazgatásba, de Gaulle-t pedig nevezzék 

ki Madagaszkár kormányzójának.

24

 De Gaulle nem kerülhette 



meg, hogy ne erősítse a Szabad Franciaország diplomáciai sú-

lyát.


A tét emelkedik: az ellenállás nemzetközi politikai súlyának 

növekedése

De Gaulle legnagyobb problémája mind az ellenállási mozgalmak 

egyesítésének kezdetén, mind a háború vége felé mozgalmának 

legitimitása volt. A szövetségesek nem ismerték el sem hadvise-

lő félnek, sem francia emigráns kormánynak. Franciaországot 

továbbra is a törvényesen megválasztott, hitleri Németországot 

kiszolgáló Pétain marsall képviselte. Márpedig a háború után 

Franciaországnak a győztesek oldalán kellett állnia, de Gaulle-

nak pedig kétsége sem volt arról, hogy Németország nem győz-

het az angolszász hatalmak és a Szovjetunió ellen. Folytatta 

tehát a megkezdett utat: növelni kell a „Szabad Franciaország” 

diplomáciai súlyát, és a lehetőségeihez képest a lehető legna-

gyobb részt vállalni a fegyveres harcokban.

25

1942 júniusában de Gaulle újabb katonai sikert ért el. A 



„Szabad Franciaország” Észak-Afrikában, Bir-Hakeimnél 

együttműködött a szövetségesekkel, s közösen feltartóztattak 

egy náluk jóval erősebb német egységet. De Gaulle megkap-

ta, amire oly régóta várt. Volt ütőképes hadserege, s a brit és 

az amerikai sajtó elismerte Vichytől független francia erőként 

24 


Raoul A

GLION


: The Free French and the United States from 1940 to 1944. 

In: De Gaulle and the United States szerk. Robert O. P

AXTON

 és Nicholas W



AHL

Berg Publishers, Oxford, 1994. 33–48.



25 

Charles de G

AULLE

: I. m. 163.




Yüklə 170,07 Kb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2022
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə