Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
53
ismerte el, amely a közös ügyért harcol. Az angolszászok vona-
kodása ellenére a „Szabad Franciaország” – legalábbis a köz-
vélemény szemében – elfoglalta helyét a szövetségesek oldalán.
1942. november 8-án a szövetségesek partra szálltak
Észak-Afrikában és az amerikaiak hamarosan átvették a te-
rület irányítását. A megszállás alatt Vichy egyik magas rangú
tisztje, Darlan tábornok Algériában volt, a fiát látogatta meg.
Franciaország részéről ő írta alá a fegyverszüneti egyezményt,
és az Egyesült Államok őt bízta meg Algéria kormányzásával.
Az Egyesült Államok továbbra sem bízott de Gaulle-ban, és nem
kívánta a „Szabad Franciaországot” legitim és szuverén hata-
lomként kezelni. Mindent megtett, hogy a Tábornok ne kerül-
jön hatalomra és he használhassa bázisnak Algériát. Darlant
1942. december 24-én meggyilkolták, ám az amerikaiak akkor
sem de Gaulle-t támogatták. Henri Giraud tábornokot nevezték
ki katonai és polgári főparancsnoknak, ismét elzárva az utat
de Gaulle előtt.
1942–1943 tele a háború, de Gaulle és az Ellenállás számára
is fordulópontot jelentett. A német hadsereg 1942. november 11-
én megindult, és elfoglalta az addig még meg nem szállt Vichy
Köztársaságot. A francia hadsereget feloszlatták, az Ellenállás
támogatottsága növekedni kezdett, sokan csatlakoztak a moz-
galomhoz. Két hónappal később a németek vereséget szenved-
tek Sztálingrádnál, és egységeik folyamatos visszavonulásban
„rugalmasan elszakadtak” a frontvonaltól.
Pierre Laval, Franciaország kollaboráns miniszterelnöke
akkoriban alapította meg a kötelező munkaszolgálatot (Service
du travail obligatoire – STO), amelynek hatására több száz fi-
atal csatlakozott az Ellenálláshoz. Azok a fiatalok, akik nem
akartak „önkéntes” munkaszolgálatra Németországba menni,
elmenekültek otthonról, és ahogy a korzikai szegénylegények
mondták, a „bokrokba” (maquis), a ritkán lakott erdőségekbe és
a hegyekbe mentek, ahol elrejtőztek. A partizánok segítették,
és a nagyobb fegyveres akciókba is bevonták őket. Rövidesen a
„makizárok” (maquisards) kifejezés az Ellenállás fiatal roham-
csapatait jelölte.
tanulmányok
54
Moulin feladata ekkor vált igazán fontossá. De Gaulle margi-
nalizálódott, mikor a szövetségesek partra szálltak Algériában.
Az Egyesült Államok számára Franciaországot Vichy jelentette,
és az országot a vesztes tengelyhatalmak egyikeként kezelték.
Míg 1940-ben Churchillnek szüksége volt Franciaországra,
1942-ban Roosevelt elnöknek nem volt szüksége de Gaulle-ra,
és olyan valakivel akart együtt dolgozni, aki sokkal nyitottabb
a szövetségesekkel való együttműködésre. De Gaulle ekkor más
úton indult tovább. A franciaországi ellenállási mozgalom el-
lenőrzése alá vonásával tört utat a legitimáció felé, amit a CNR
meg is adott neki. Jean Moulin halála után a szintén de Gaulle
emberének számító Georges Bidault vette át a vezetését. A CNR-
ben nagy volt ugyan a Tábornok befolyása, de az ellenálló cso-
portok nem fogadták volna el őt vezetőjüknek.
26
Az emigráns kormányhoz hasonló, a szövetségesek által –
legalább korlátozott mértékben – elismert szervezet felállítását
ismét az észak-afrikai hadi eseményekbe való bekapcsolódás-
nak köszönhette. 1943 májusában, ahogy a szövetségesek elfog-
lalták Észak-Afrikát, Roosevelt megpróbálta kizárni a hadmű-
veletekből a „Szabad Franciaországot”, ámde nem sikerült neki:
de Gaulle 1943. május 30-án Algéria földjére lépett. 1943. júni-
us 3-án Algírban életre hívták a Francia Nemzeti Felszabadító
Bizottságot (Comité français de libération nationale – CFLN). A
bizottság vezetéséért de Gaulle-nak Giraud tábornokkal kellett
megküzdenie. Július végére sikerült maga mögé utasítania őt.
Ahogy a háború elején Churchill-től függve meg tudta tarta-
ni a francia vezetést, úgy cselezte ki Rooseveltet is. 1943. au-
gusztus 26-án az amerikaiak, a britek és a szovjet kormány
elismerte a CFLN-t, bár az amerikaiak a bizottság hatáskörét
csak Észak-Afrikára vonatkoztatták, mellőzve a háború utáni
Franciaországra tett bármilyen utalást.
27
A CFLN úgy viselkedett, mint bármelyik emigráns kormány:
terveket szőtt Franciaország háború utáni újjáépítésére. Ebben
Hubert Beuve-Méry volt de Gaulle tanácsadója. 1943 végén
26
Charles de G
AULLE
: I. m. II. k.
27
G
AZDAG
Ferenc: Franciaország története, 1945–1995. Zrínyi Kiadó,
Budapest, 1996. 11.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
55
Pierre Mendès-France, a későbbi IV. köztársaság legnagyobb
formátumú miniszterelnöke lett a pénzügyekért felelős biztos.
Mendès-France egyike volt azon kevés, törvényesen megválasz-
tott képviselőnek, aki nem szavazta meg Pétain megválasztá-
sakor az új kormányt – éppen az Algéria felé tartó „Messalina”
fedélzetén volt. Később Vichy emberei letartóztatták, és hat évi
börtönbüntetésre ítélték. A börtönből kalandos úton szabadult,
Londonba menekült, és a „Szabad Franciaországban” pilóta-
ként harcolt, míg de Gaulle megával nem vitte Algériába. Beuve-
Méry, Pierre Mendès-France és de Gaulle egyetértettek abban,
hogy a háború utáni Franciaország legfontosabb problémája az
lesz, hogy megőrizze függetlenségét és identitását az USA által
dominált új világrendben – persze csak miután a kommunista
forradalom lehetőségét elvágták, és rendezték a kommunisták
helyzetét.
1943. szeptember 17-én a CFNL konzultatív Tanácskozó
Gyűlést hozott létre, amelynek tagja volt 40 ellenálló és 20
olyan parlamenti képviselő, aki Pétain megválasztásakor,
1940. július 10-én „nemmel” szavazott, továbbá a helyi szerve-
zetek 12 képviselője. Egyetlen női képviselő volt közöttük.
28
Ez
az Algírban ülésező, parlamenthez hasonló szerv 1944. április
21-én garantálta a nők szavazati jogát. 1944. február 19-én a
CFLN ajánlotta a Nemzetgyűlésnek e kérdés napirendre tűzé-
sét. Március 23-án az egyik kommunista képviselő, Fernand
Grenier a következő bejelentést tette: „A nők szavazni fognak,
és ugyanolyan jogaik lesznek, mint a férfiaknak.”
29
A szocialista
Louis Vallon – de Gaulle bizalmasa – azzal érvelt, hogy a radi-
kálisok vonakodása a régi „szép” napokat idézi. „Akárhányszor
a parlament majd’ egyhangúan megszavazta volna a nők sza-
vazati jogát, a színfalak mögött, az eljárásrendre hivatkozva
megakadályozták. Véget kell vetnünk a szűklátókörű gondolko-
28
Paula S
CHWARTZ
: Redefining Resistance: Women’s Activism in Wartime
France. In: Behind the Lines: Gender and the Two World Wars. (Szerk.:
Margaret R
ANDOLPH
H
IGONNET
, Jane J
ENSON
, Sonya M
ICHEL
és Margaret C
OLLINS
W
EITZ
.) Yale University Press, New Haven, London, 1987. 142.
29
Constitution du Conseil national de la Résistance, 27. mai 1943. In: Les
Cahiers d’histoire sociale. Letöltés helye: http://www.ihs.cgt.fr/IMG/pdf_dos-
sier.pdf
tanulmányok
56
dásmódnak.” Tapsviharral ünnepelték. Raymond Aubrac sze-
rint a vita heves volt, a Radikális Párthoz kötődő képviselők
ellenezték a nők szavazati jogának megadását. Attól tartottak,
hogy az egyház befolyása erősödni fog.
30
Grenier javaslatát 51
„igennel” 16 „nem” ellenében megszavazták. Április 21-én de
Gaulle a CFLN elnökeként kihirdette a döntést. Ahogy később
fogalmazott: „Lezárták az elmúlt ötven év küzdelmeit.”
31
Az Ellenállás szerepe Franciaország felszabadításában
De Gaulle csillaga felragyogott, Pétain-é pedig halványodni
látszott. A németek a háború utolsó időszakában – és csak-
is akkor – átvették Franciaország irányítását. Egészen 1943
végéig Pétain a saját elképzeléseinek megfelelően alakította
Franciaország külkapcsolatait. 1943. november 13-án Pétain
rádióbeszédben akarta bejelenteni, hogy meneszti Lavalt és
visszaveszi a miniszterelnöki tisztséget. A németek nem enge-
délyezték a rádióadást. A következő egy hónapban Pétain nem
gyakorolta tisztségeit. A német nagykövet magához hívatta
és rábeszélte, hogy folytassa tevékenységét, de immár német
„gyámság” alatt. 1943 decemberétől német megbízottat rendel-
tek mellé, aki minden törvényt és határozatot átnézett, mie-
lőtt az Pétaintől a kormány elé került volna. A kormányt német
iránymutatással átszervezték.
1944 elején az egész ország a szövetségesek partraszállását
várta. Márciusban a Glières-fennsíkon, Genftől délre állomá-
sozó makizárok túl korán ragadtak fegyvert (vagy egyszerűen
csak beugratták őket). A Milice (a francia Geastapo) és a német
csapatok leverték a megmozdulást, 400 halottat hagyva hátra.
Meglehet, hogy megzavarta őket de Gaulle utasítása, miszerint
1944 márciusában az összes ellenállási csoportnak központi
irányítás alatt álló fegyveres szervezetté kell összeolvadnia.
30
Françoise G
ASPARD
: Christine Bard, Les filles de Marianne, histoire des
féminismes, 1914–1940. Clio – femmes, genre, histoire, 1995/1.
31
Charles de G
AULLE
: I. m. II. k.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
57
Ennek érdekében létrehozták a Belső Francia Erőket (Forces
françaises de l’intérieur – FFI).
32
De Gaulle sejtette, hogy a szövetségesek hamarosan meg-
támadják Franciaországot, így 1943. június 3-án a CFLN de
Gaulle elnöksége alatt a Francia Köztársaság ideiglenes kor-
mányává kiáltotta ki magát. Három nappal előzték meg tehát
a szövetségesek normandiai partraszállását. De Gaulle ideigle-
nes kormánya nyilvánvalóan nem rendelkezett Franciaország
felett, Roosevelt továbbra is Pétain-t tekintette Franciaország
legitim képviselőjének, de Gaulle irányába pedig ellenséges
maradt. Ámde a megszállással mégiscsak elérkezett de Gaulle
nagy pillanata, amikor tesztelhette „kardját”: mit sikerül ki-
hozni a francia ellenállás mítoszából. Két fronton indult harc-
ba. Minthogy Roosevelték továbbra is katonai közigazgatás
alá akarták vonni a németek oldalán harcoló Franciaországot,
a francia állam folytonosságát de Gaulle éppen ezért nem
Vichyre, hanem a „Szabad Franciaországra” akarta alapozni.
Ez volt az egyik front. A másik az ellenállási mozgalom kéz-
ben tartása: meg kellett akadályoznia, hogy az Ellenállás for-
radalmat robbantson ki. Mind az idegen megszállást, mind egy
újabb Kommün kialakulását meg kellett előznie.
A szövetségesek 1944. június 6-án szálltak partra
Normandiában. De Gaulle-t, bár tudott a tervről, most sem von-
ták be az eseményekbe. Az Egyesült Államok még mindig azt
tervezte, hogy Franciaországot „megszállja”, azaz bevonja a ka-
tonai közigazgatásba, és felkészült arra, hogy saját papírpénzt
és érméket hoznak forgalomba.
33
De Gaulle mindent megtett,
hogy megakadályozza ezt. A szövetségesek tudta nélkül 1944.
június 14-én Bayeaux-ba érkezett. Bayeaux városa két szem-
pontból is szimbolikus választás volt: a XI. századból maradt
fenn a híres Bayeaux-i Szőnyeg, amely azt ábrázolja, hogyan hó-
dították meg a normann törzsek a briteket, valamint Bayeaux
volt az első város, amelyet a szövetségesek felszabadítottak. Az
amerikaiak meghagyták tisztségében az alprefektust, aki el-
méletileg továbbra is nekik tartozott felelősséggel. De Gaulle,
32
Charles de G
AULLE
: Uo. 95.
33
Charles de G
AULLE
: Uo. 182.
tanulmányok
58
amint megérkezett, magához rendelte, megmondta neki, hogy
elbocsátja, helyére pedig a helyi ellenállási mozgalom egyik ve-
zéralakját nevezte ki. Az alprefektus alázatosan fogadta a hírt.
Ettől kezdve minden egyes felszabadított városban a tisztségvi-
selők átadták helyüket az Ellenállás embereinek. Az amerikai-
ak tudomásul vették az önkényes beavatkozást.
Sikerein felbátorodva de Gaulle ügyesen kijátszotta
Churchillt is, Rooseveltet is. A „Szabad Franciaország” ott bo-
csátkozott harcokba, ahol csak tudott. Egységei nem várták be
a szövetségeseket, így súlyos veszteségeket szenvedtek. A hatal-
mas véráldozattal a franciák sikeresen tehermentesítették az
előrenyomuló szövetségeseket. A németek ugyanis több hadosz-
tályt irányítottak át, hogy segítse a francia Milice-t az FFI ellen
harcolni. De Gaulle – ahogy egyik életrajzírója írta – abszolút
erkölcsi kötelességnek és megkerülhetetlen szükségszerűség-
nek látta, hogy csapatai annyira járuljanak hozzá országuk fel-
szabadításához, amennyire csak tudnak.
34
Akármennyire fájt
is a véráldozat, de Gaulle-nak több szempontból is igaza volt.
Egyrészt a franciák azt érezhették, hogy nem idegen erők sza-
badítják fel őket, ezáltal maguk alakíthatják sorsukat, és hely-
reállíthatják a francia nemzettudatot és önbecsülést. Másrészt
a szövetségesekkel szemben erkölcsi alapjuk lett a francia főha-
talom visszavételére.
1944. augusztus 17-én Laval megtartotta a Vichy Köztársaság
utolsó kormányülését. Augusztus 20-án – amikor a szövetsé-
ges és a gaulle-ista erők már csak pár nap távolságra voltak
Párizstól – a németek Belfort-ba hurcolták őt és Pétain-t is.
Belfort-ból szeptember 7-én Sigmaringen kastélyába szállítot-
ták őket tovább. A németek egészen novemberig megtartották a
folyton mozgásban és „száműzetésben lévő” francia „ideiglenes
kormányt”.
Az Ellenállás augusztus 19-én felkelést robbantott ki
Párizsban, Marseilles-ben és még néhány más helyen. Több
napig tartó kemény harc után Leclerc tábornoknak a szövet-
ségesek oldalán harcoló „Szabad Francia” hadosztálya augusz-
34
Bernard L
EDWIGE
: De Gaulle. Flammarion, Paris, 1984. 176.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
59
tus 24-én bevonulhatott Párizsba. Komoly áttörést jelentett ez
a harcoló francia alakulatok megítélése szempontjából, hiszen
a szövetségesek Párizs elkerülésével akartak Németország felé
vonulni. A Vichy Köztársaság szívósságát bizonyítja, hogy a fő-
város felszabadítása előtt néhány nappal még indultak zsidókat
deportáló vonatok Drancyból Auschwitzba. Az utolsó konvoj
július 30-án hagyta el a fővárost. Párizs felszabadítása miatt
de Gaulle jó reményeket fűzhetett ahhoz, hogy a szövetségesek
kénytelenek lesznek elismerni kormányát, bár erre október 23-
ig várnia kellett. Az egyik fronton tehát győzelmet aratott.
A másik fronton is győzelemre állt. Az ellenállási mozgalom
társadalmi támogatottsága lehetővé tett volna egy baloldali
rendszerváltást, De Gaulle-nak azonban más elképzelései vol-
tak az új Franciaország politikai értékeiről. Miután bevonult a
fővárosba, lehetősége nyílt arra, hogy megakadályozza a for-
radalom kitörését. Segítségére volt ebben Sztálin maga is, aki
arra utasította a vonakodó francia kommunistákat, hogy fo-
gadják el de Gaulle-t. Még így is félő volt, hogy a kommunisták
vagy más ellenállási csoportok akár vidéken, akár Párizsban
radikális változásokat akarnak, akármit mond is a vezetőség.
A fordulat azonban nem ebből az irányból jött.
1944. augusztus 25. reggelén a CNR kiadott egy nyilatko-
zatot, amelyben meg sem említette de Gaulle-t. A Tábornokot
ez igencsak zavarta, de minden erejét lekötötte a forradalom
kirobbanásának megakadályozása. Aznap kora délután, amint
Párizsba érkezett, azt látta, hogy a tömeg a Városházán (Hôtel
de Ville) szeretné látni, ami pedig egyet jelentett a forradalom-
mal. A forradalmi tömeg 1848-ban és 1870-ben is a Városháza
elé vonult, és ott kiáltották ki a köztársaságot. De Gaulle azon-
ban nem kockáztatta a forradalmat.
A forradalom megakadályozása érdekében nem akart lehető-
séget teremteni a népakarat legkisebb megnyilvánulására sem.
Franciaországnak egységesen kellett fellépnie a még mindig
érvényben lévő Vichy Köztársaság és a németek ellen. Amikor
Georges Bidault mint a CNR vezetője a Városházán hivatalosan
felkérte, hogy kiáltsa ki a köztársaságot, de Gaulle ezzel utasí-
totta el: „A köztársaság soha nem szűnt meg létezni. A Szabad
tanulmányok
60
Franciaország, a Harcoló Franciaország, a Francia Nemzeti fel-
szabadítási Bizottság testesítették meg egymás után. Vichy a
múltban és most is érvénytelen, és meg nem történtnek tekin-
tendő. Jómagam a köztársaság kormányának elnöke vagyok.
Miért kellene kihirdetni a köztársaságot?”
35
Átment a hadügy-
minisztériumba, ami szimbolikusan azt jelentette, hogy hatal-
mát nem a népakaratra, hanem a hadsereg irányítására építi.
A hadügyminisztériumban mindent úgy talált, ahogy 1940-
ban hagyott. Még a telefonlistán a nevek is ugyanazok voltak.
„Semmi sem hiányzott, csak épp az állam. Rajtam múlt, hogy
visszaállítsam.”
36
Hivatalosan is megteremtette tehát azt a mítoszt, amely-
re Franciaország későbbi nemzetközi rehabilitációját alapoz-
ta. Egyetlen kézmozdulattal meg nem történté tette Vichyt és
Franciaország szégyenteljes szerepvállalását a második vi-
lágháborúban – helyette megerősítette az Ellenállás és saját
szerepvállalását a köztársaság folytonosságának megőrzésé-
ben. A mozgalom, amely 1940 júliusában egyszemélyes volt,
és Charles de Gaulle-nak hívták, 1944 augusztusára mint a
francia állam megtestesítője jelent meg. Ezt a kreált valóságot
egészen az 1970-es évek végéig elfogadta a francia köztudat.
1971-ben Robert Paxton levéltári kutatásai bizonyították, hogy
Vichy nem bábállam volt, hanem saját jószántából, önként kol-
laborált a hitleri Németországgal. Ekkor indulhatott meg a tár-
sadalom egyre szélesebb rétegeiben a múlttal való szembenézés
folyamata, amely lassú és nehézkes, nem utolsósorban pedig
igen fájdalmas volt. Ebben az értelemben a nemzeti trauma fel-
dolgozása még ma sem zárult le.
De Gaulle saját szerepének megerősítését szimbolikusan
kezdte. Másnap, 1944. augusztus 26-án felvonulást szervez-
tek a város felszabadulásának megünneplésére. A tömeg a
Champs-Élysée-n a Place d’Étoile-tól (40 évvel később a tér már
de Gaulle nevét viselte) a Notre Dame-hoz vonult. A felvonulás
nem volt kockázat nélkül való, hiszen Párizstól 80 km-re még
folytak a harcok, egy eltévedt repülőgép könnyen katasztrófát
35
Charles de G
AULLE
: I. m . 140.
36
Charles de G
AULLE
: I. m . 139–40.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
61
okozhatott volna. A felvonulás azonban a nemzet egységét jele-
nítette meg, így de Gaulle elkerülhetetlennek látta.
„Ó, akár a tenger! Végeláthatatlan sokaság az úttest mindkét
oldalán. Vagy kétmillió ember. Az ablakokban zászlók, és lét-
rákon, zászlórudakon, lámpákon fürtökben kapaszkodnak az
emberek. Ameddig a szemem ellát, eleven hullámzó tömegóce-
án a napsütésben, és fölötte leng a háromszínű lobogó. Gyalog
megyek. A mai napon nem hagyományos szemlét tartok…
A mai napon örvendezésének látványával és szabadságának
biztos tudatával vissza kell adni önmagának egy népet, amelyet
tegnap eltiport a vereség és meghasonlásba kergetett a szolga-
ság.”
37
Bár ez a sokat idézett szövegrész nem mesél róla, de Gaulle
a felvonulás alatt is kínosan ügyelt a részletekre. Egyedül
ment a menet élén, a CNR tagjai lemaradva követték. Egyszer
csak Georges Bidault felzárkózott mellé, így a külső és a belső
Ellenállás két vezetője együtt, egyenrangúként vezette a me-
netet. De Gaulle számára azonban a szimbólumoknak jelen-
tősége volt. Szerinte az államnak egy megtestesítője, a nép-
nek egy vezére volt, és azt nem Georges Bidault-nak hívták.
Kétméteres magasságával lehajolt Bidault-hoz, és azt mondta
neki: „Monsieur, un peu en arrière, s’il vous plaît!” (Uram, ké-
rem, maradjon egy kissé hátra!)
38
Párizs bevétele, a külső és a belső ellenállási mozgalom ösz-
szekapcsolása és egyesítése a saját vezetése alatt megerősítette
de Gaulle erkölcsi legitimitását. A valódi munka, a valós hata-
lom kiépítése, az intézmények felállítása és legitimálása azon-
ban még előtte állt.
37
G
AZDAG
Ferenc: I. m. 13.
38
L
EDWIGE
: I. m. 578.
Dostları ilə paylaş: |