Múltunk sz. (2014.)



Yüklə 170,07 Kb.
Pdf görüntüsü
səhifə6/6
tarix02.06.2018
ölçüsü170,07 Kb.
#47271
1   2   3   4   5   6

Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

53

ismerte el, amely a közös ügyért harcol. Az angolszászok vona-



kodása ellenére a „Szabad Franciaország” – legalábbis a köz-

vélemény szemében – elfoglalta helyét a szövetségesek oldalán.

1942. november 8-án a szövetségesek partra szálltak 

Észak-Afrikában és az amerikaiak hamarosan átvették a te-

rület irányítását. A megszállás alatt Vichy egyik magas rangú 

tisztje, Darlan tábornok Algériában volt, a fiát látogatta meg. 

Franciaország részéről ő írta alá a fegyverszüneti egyezményt, 

és az Egyesült Államok őt bízta meg Algéria kormányzásával. 

Az Egyesült Államok továbbra sem bízott de Gaulle-ban, és nem 

kívánta a „Szabad Franciaországot” legitim és szuverén hata-

lomként kezelni. Mindent megtett, hogy a Tábornok ne kerül-

jön hatalomra és he használhassa bázisnak Algériát. Darlant 

1942. december 24-én meggyilkolták, ám az amerikaiak akkor 

sem de Gaulle-t támogatták. Henri Giraud tábornokot nevezték 

ki katonai és polgári főparancsnoknak, ismét elzárva az utat 

de Gaulle előtt.

1942–1943 tele a háború, de Gaulle és az Ellenállás számára 

is fordulópontot jelentett. A német hadsereg 1942. november 11-

én megindult, és elfoglalta az addig még meg nem szállt Vichy 

Köztársaságot. A francia hadsereget feloszlatták, az Ellenállás 

támogatottsága növekedni kezdett, sokan csatlakoztak a moz-

galomhoz. Két hónappal később a németek vereséget szenved-

tek Sztálingrádnál, és egységeik folyamatos visszavonulásban 

„rugalmasan elszakadtak” a frontvonaltól.

Pierre Laval, Franciaország kollaboráns miniszterelnöke 

akkoriban alapította meg a kötelező munkaszolgálatot (Service 



du travail obligatoire  –  STO),  amelynek  hatására  több  száz  fi-

atal csatlakozott az Ellenálláshoz. Azok a fiatalok, akik nem 

akartak „önkéntes” munkaszolgálatra Németországba menni, 

elmenekültek otthonról, és ahogy a korzikai szegénylegények 

mondták, a „bokrokba” (maquis), a ritkán lakott erdőségekbe és 

a hegyekbe mentek, ahol elrejtőztek. A partizánok segítették, 

és a nagyobb fegyveres akciókba is bevonták őket. Rövidesen a 

„makizárok” (maquisards) kifejezés az Ellenállás fiatal roham-

csapatait jelölte.



tanulmányok

54

Moulin feladata ekkor vált igazán fontossá. De Gaulle margi-



nalizálódott, mikor a szövetségesek partra szálltak Algériában. 

Az Egyesült Államok számára Franciaországot Vichy jelentette, 

és az országot a vesztes tengelyhatalmak egyikeként kezelték. 

Míg 1940-ben Churchillnek szüksége volt Franciaországra, 

1942-ban Roosevelt elnöknek nem volt szüksége de Gaulle-ra, 

és olyan valakivel akart együtt dolgozni, aki sokkal nyitottabb 

a szövetségesekkel való együttműködésre. De Gaulle ekkor más 

úton indult tovább. A franciaországi ellenállási mozgalom el-

lenőrzése alá vonásával tört utat a legitimáció felé, amit a CNR 

meg is adott neki. Jean Moulin halála után a szintén de Gaulle 

emberének számító Georges Bidault vette át a vezetését. A CNR-

ben nagy volt ugyan a Tábornok befolyása, de az ellenálló cso-

portok nem fogadták volna el őt vezetőjüknek.

26

Az emigráns kormányhoz hasonló, a szövetségesek által – 



legalább korlátozott mértékben – elismert szervezet felállítását 

ismét az észak-afrikai hadi eseményekbe való bekapcsolódás-

nak köszönhette. 1943 májusában, ahogy a szövetségesek elfog-

lalták Észak-Afrikát, Roosevelt megpróbálta kizárni a hadmű-

veletekből a „Szabad Franciaországot”, ámde nem sikerült neki: 

de Gaulle 1943. május 30-án Algéria földjére lépett. 1943. júni-

us 3-án Algírban életre hívták a Francia Nemzeti Felszabadító 

Bizottságot (Comité français de libération nationale – CFLN). A 

bizottság vezetéséért de Gaulle-nak Giraud tábornokkal kellett 

megküzdenie. Július végére sikerült maga mögé utasítania őt. 

Ahogy a háború elején Churchill-től függve meg tudta tarta-

ni a francia vezetést, úgy cselezte ki Rooseveltet is. 1943. au-

gusztus 26-án az amerikaiak, a britek és a szovjet kormány 

elismerte a CFLN-t, bár az amerikaiak a bizottság hatáskörét 

csak Észak-Afrikára vonatkoztatták, mellőzve a háború utáni 

Franciaországra tett bármilyen utalást.

27

A CFLN úgy viselkedett, mint bármelyik emigráns kormány: 



terveket szőtt Franciaország háború utáni újjáépítésére. Ebben 

Hubert  Beuve-Méry  volt  de  Gaulle  tanácsadója.  1943  végén 

26 

Charles de G



AULLE

: I. m. II. k.

27 

G

AZDAG



 Ferenc: Franciaország története, 1945–1995. Zrínyi Kiadó, 

Budapest, 1996. 11.




Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

55

Pierre Mendès-France, a későbbi IV. köztársaság legnagyobb 



formátumú miniszterelnöke lett a pénzügyekért felelős biztos. 

Mendès-France egyike volt azon kevés, törvényesen megválasz-

tott képviselőnek, aki nem szavazta meg Pétain megválasztá-

sakor az új kormányt – éppen az Algéria felé tartó „Messalina” 

fedélzetén volt. Később Vichy emberei letartóztatták, és hat évi 

börtönbüntetésre ítélték. A börtönből kalandos úton szabadult, 

Londonba menekült, és a „Szabad Franciaországban” pilóta-

ként harcolt, míg de Gaulle megával nem vitte Algériába. Beuve-

Méry, Pierre Mendès-France és de Gaulle egyetértettek abban, 

hogy a háború utáni Franciaország legfontosabb problémája az 

lesz, hogy megőrizze függetlenségét és identitását az USA által 

dominált új világrendben – persze csak miután a kommunista 

forradalom lehetőségét elvágták, és rendezték a kommunisták 

helyzetét.

1943. szeptember 17-én a CFNL konzultatív Tanácskozó 

Gyűlést hozott létre, amelynek tagja volt 40 ellenálló és 20 

olyan parlamenti képviselő, aki Pétain megválasztásakor, 

1940. július 10-én „nemmel” szavazott, továbbá a helyi szerve-

zetek 12 képviselője. Egyetlen női képviselő volt közöttük.

28

 Ez 



az Algírban ülésező, parlamenthez hasonló szerv 1944. április 

21-én garantálta a nők szavazati jogát. 1944. február 19-én a 

CFLN ajánlotta a Nemzetgyűlésnek e kérdés napirendre tűzé-

sét. Március 23-án az egyik kommunista képviselő, Fernand 

Grenier a következő bejelentést tette: „A nők szavazni fognak, 

és ugyanolyan jogaik lesznek, mint a férfiaknak.”

29

 A szocialista 



Louis Vallon – de Gaulle bizalmasa – azzal érvelt, hogy a radi-

kálisok vonakodása a régi „szép” napokat idézi. „Akárhányszor 

a parlament majd’ egyhangúan megszavazta volna a nők sza-

vazati jogát, a színfalak mögött, az eljárásrendre hivatkozva 

megakadályozták. Véget kell vetnünk a szűklátókörű gondolko-

28 


Paula S

CHWARTZ


: Redefining Resistance: Women’s Activism in Wartime 

France. In: Behind the Lines: Gender and the Two World Wars. (Szerk.: 

Margaret R

ANDOLPH


  H

IGONNET


, Jane J

ENSON


, Sonya M

ICHEL


 és Margaret C

OLLINS


 

W

EITZ



.) Yale University Press, New Haven, London, 1987. 142.

29 


Constitution du Conseil national de la Résistance, 27. mai 1943. In: Les 

Cahiers d’histoire sociale. Letöltés helye: http://www.ihs.cgt.fr/IMG/pdf_dos-

sier.pdf



tanulmányok

56

dásmódnak.” Tapsviharral ünnepelték. Raymond Aubrac sze-



rint a vita heves volt, a Radikális Párthoz kötődő képviselők 

ellenezték a nők szavazati jogának megadását. Attól tartottak, 

hogy az egyház befolyása erősödni fog.

30

 Grenier javaslatát 51 



„igennel” 16 „nem” ellenében megszavazták. Április 21-én de 

Gaulle a CFLN elnökeként kihirdette a döntést. Ahogy később 

fogalmazott: „Lezárták az elmúlt ötven év küzdelmeit.”

31

Az Ellenállás szerepe Franciaország felszabadításában



De Gaulle csillaga felragyogott, Pétain-é pedig halványodni 

látszott. A németek a háború utolsó időszakában – és csak-

is akkor – átvették Franciaország irányítását. Egészen 1943 

végéig Pétain a saját elképzeléseinek megfelelően alakította 

Franciaország külkapcsolatait. 1943. november 13-án Pétain 

rádióbeszédben  akarta  bejelenteni,  hogy  meneszti  Lavalt  és 

visszaveszi a miniszterelnöki tisztséget. A németek nem enge-

délyezték a rádióadást. A következő egy hónapban Pétain nem 

gyakorolta tisztségeit. A német nagykövet magához hívatta 

és rábeszélte, hogy folytassa tevékenységét, de immár német 

„gyámság” alatt. 1943 decemberétől német megbízottat rendel-

tek mellé, aki minden törvényt és határozatot átnézett, mie-

lőtt az Pétaintől a kormány elé került volna. A kormányt német 

iránymutatással átszervezték.

1944 elején az egész ország a szövetségesek partraszállását 

várta. Márciusban a Glières-fennsíkon, Genftől délre állomá-

sozó makizárok túl korán ragadtak fegyvert (vagy egyszerűen 

csak beugratták őket). A Milice (a francia Geastapo) és a német 

csapatok leverték a megmozdulást, 400 halottat hagyva hátra. 

Meglehet, hogy megzavarta őket de Gaulle utasítása, miszerint 

1944 márciusában az összes ellenállási csoportnak központi 

irányítás alatt álló fegyveres szervezetté kell összeolvadnia. 

30 

Françoise G



ASPARD

: Christine Bard, Les filles de Marianne, histoire des 

féminismes, 1914–1940. Clio – femmes, genre, histoire, 1995/1.

31 


Charles de G

AULLE


: I. m. II. k.


Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

57

Ennek érdekében létrehozták a Belső Francia Erőket (Forces 



françaises de l’intérieur – FFI).

32

De Gaulle sejtette, hogy a szövetségesek hamarosan meg-



támadják Franciaországot, így 1943. június 3-án a CFLN de 

Gaulle elnöksége alatt a Francia Köztársaság ideiglenes kor-

mányává kiáltotta ki magát. Három nappal előzték meg tehát 

a szövetségesek normandiai partraszállását. De Gaulle ideigle-

nes kormánya nyilvánvalóan nem rendelkezett Franciaország 

felett, Roosevelt továbbra is Pétain-t tekintette Franciaország 

legitim képviselőjének, de Gaulle irányába pedig ellenséges 

maradt. Ámde a megszállással mégiscsak elérkezett de Gaulle 

nagy pillanata, amikor tesztelhette „kardját”: mit sikerül ki-

hozni a francia ellenállás mítoszából. Két fronton indult harc-

ba. Minthogy Roosevelték továbbra is katonai közigazgatás 

alá akarták vonni a németek oldalán harcoló Franciaországot, 

a francia állam folytonosságát de Gaulle éppen ezért nem 

Vichyre, hanem a „Szabad Franciaországra” akarta alapozni. 

Ez volt az egyik front. A másik az ellenállási mozgalom kéz-

ben tartása: meg kellett akadályoznia, hogy az Ellenállás for-

radalmat robbantson ki. Mind az idegen megszállást, mind egy 

újabb Kommün kialakulását meg kellett előznie.

A szövetségesek 1944. június 6-án szálltak partra 

Normandiában. De Gaulle-t, bár tudott a tervről, most sem von-

ták be az eseményekbe. Az Egyesült Államok még mindig azt 

tervezte, hogy Franciaországot „megszállja”, azaz bevonja a ka-

tonai közigazgatásba, és felkészült arra, hogy saját papírpénzt 

és érméket hoznak forgalomba.

33

  De  Gaulle  mindent  megtett, 



hogy megakadályozza ezt. A szövetségesek tudta nélkül 1944. 

június 14-én Bayeaux-ba érkezett. Bayeaux városa két szem-

pontból is szimbolikus választás volt:  a XI. századból maradt 

fenn a híres Bayeaux-i Szőnyeg, amely azt ábrázolja, hogyan hó-

dították meg a normann törzsek a briteket, valamint Bayeaux 

volt az első város, amelyet a szövetségesek felszabadítottak. Az 

amerikaiak meghagyták tisztségében az alprefektust, aki el-

méletileg továbbra is nekik tartozott felelősséggel. De Gaulle, 

32 

Charles de G



AULLE

: Uo. 95.

33 

Charles de G



AULLE

: Uo. 182.




tanulmányok

58

amint megérkezett, magához rendelte, megmondta neki, hogy 



elbocsátja, helyére pedig a helyi ellenállási mozgalom egyik ve-

zéralakját nevezte ki. Az alprefektus alázatosan fogadta a hírt. 

Ettől kezdve minden egyes felszabadított városban a tisztségvi-

selők átadták helyüket az Ellenállás embereinek. Az amerikai-

ak tudomásul vették az önkényes beavatkozást.

Sikerein  felbátorodva  de  Gaulle  ügyesen  kijátszotta 

Churchillt is, Rooseveltet is. A „Szabad Franciaország” ott bo-

csátkozott harcokba, ahol csak tudott. Egységei nem várták be 

a szövetségeseket, így súlyos veszteségeket szenvedtek. A hatal-

mas véráldozattal a franciák sikeresen tehermentesítették az 

előrenyomuló szövetségeseket. A németek ugyanis több hadosz-

tályt irányítottak át, hogy segítse a francia Milice-t az FFI ellen 

harcolni. De Gaulle – ahogy egyik életrajzírója írta – abszolút 

erkölcsi kötelességnek és megkerülhetetlen szükségszerűség-

nek látta, hogy csapatai annyira járuljanak hozzá országuk fel-

szabadításához, amennyire csak tudnak.

34

 Akármennyire fájt 



is a véráldozat, de Gaulle-nak több szempontból is igaza volt. 

Egyrészt a franciák azt érezhették, hogy nem idegen erők sza-

badítják fel őket, ezáltal maguk alakíthatják sorsukat, és hely-

reállíthatják a francia nemzettudatot és önbecsülést. Másrészt 

a szövetségesekkel szemben erkölcsi alapjuk lett a francia főha-

talom visszavételére.

1944. augusztus 17-én Laval megtartotta a Vichy Köztársaság 

utolsó kormányülését. Augusztus 20-án – amikor a szövetsé-

ges és a gaulle-ista erők már csak pár nap távolságra voltak 

Párizstól – a németek Belfort-ba hurcolták őt és Pétain-t is. 

Belfort-ból szeptember 7-én Sigmaringen kastélyába szállítot-

ták őket tovább. A németek egészen novemberig megtartották a 

folyton mozgásban és „száműzetésben lévő” francia „ideiglenes 

kormányt”. 

Az Ellenállás augusztus 19-én felkelést robbantott ki 

Párizsban, Marseilles-ben és még néhány más helyen. Több 

napig tartó kemény harc után Leclerc tábornoknak a szövet-

ségesek oldalán harcoló „Szabad Francia” hadosztálya augusz-

34 

Bernard L



EDWIGE

De Gaulle. Flammarion, Paris, 1984. 176.




Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

59

tus 24-én bevonulhatott Párizsba. Komoly áttörést jelentett ez 



a harcoló francia alakulatok megítélése szempontjából, hiszen 

a szövetségesek  Párizs elkerülésével akartak Németország felé 

vonulni. A Vichy Köztársaság szívósságát bizonyítja, hogy a fő-

város felszabadítása előtt néhány nappal még indultak zsidókat 

deportáló vonatok Drancyból Auschwitzba. Az utolsó konvoj 

július 30-án hagyta el a fővárost. Párizs felszabadítása miatt 

de Gaulle jó reményeket fűzhetett ahhoz, hogy a szövetségesek 

kénytelenek lesznek elismerni kormányát, bár erre október 23-

ig várnia kellett. Az egyik fronton tehát győzelmet aratott.

A másik fronton is győzelemre állt. Az ellenállási mozgalom 

társadalmi támogatottsága lehetővé tett volna egy baloldali 

rendszerváltást, De Gaulle-nak azonban más elképzelései vol-

tak az új Franciaország politikai értékeiről. Miután bevonult a 

fővárosba, lehetősége nyílt arra, hogy megakadályozza a for-

radalom kitörését. Segítségére volt ebben Sztálin maga is, aki 

arra utasította a vonakodó francia kommunistákat, hogy fo-

gadják el de Gaulle-t. Még így is félő volt, hogy a kommunisták 

vagy más ellenállási csoportok akár vidéken, akár Párizsban 

radikális változásokat akarnak, akármit mond is a vezetőség. 

A fordulat azonban nem ebből az irányból jött. 

1944. augusztus 25. reggelén a CNR kiadott egy nyilatko-

zatot, amelyben meg sem említette de Gaulle-t. A Tábornokot 

ez igencsak zavarta, de minden erejét lekötötte a forradalom 

kirobbanásának megakadályozása. Aznap kora délután, amint 

Párizsba érkezett, azt látta, hogy a tömeg a Városházán (Hôtel 

de Ville) szeretné látni, ami pedig egyet jelentett a forradalom-

mal. A forradalmi tömeg 1848-ban és 1870-ben is a Városháza 

elé vonult, és ott kiáltották ki a köztársaságot. De Gaulle azon-

ban nem kockáztatta a forradalmat. 

A forradalom megakadályozása érdekében nem akart lehető-

séget teremteni a népakarat legkisebb megnyilvánulására sem. 

Franciaországnak egységesen kellett fellépnie a még mindig 

érvényben lévő Vichy Köztársaság és a németek ellen. Amikor 

Georges Bidault mint a CNR vezetője a Városházán hivatalosan 

felkérte, hogy kiáltsa ki a köztársaságot, de Gaulle ezzel utasí-

totta el: „A köztársaság soha nem szűnt meg létezni. A Szabad 



tanulmányok

60

Franciaország, a Harcoló Franciaország, a Francia Nemzeti fel-



szabadítási Bizottság testesítették meg egymás után. Vichy a 

múltban és most is érvénytelen, és meg nem történtnek tekin-

tendő. Jómagam a köztársaság kormányának elnöke vagyok. 

Miért kellene kihirdetni a köztársaságot?”

35

 Átment a hadügy-



minisztériumba, ami szimbolikusan azt jelentette, hogy hatal-

mát nem a népakaratra, hanem a hadsereg irányítására építi. 

A hadügyminisztériumban mindent úgy talált, ahogy 1940-

ban hagyott. Még a telefonlistán a nevek is ugyanazok voltak. 

„Semmi sem hiányzott, csak épp az állam. Rajtam múlt, hogy 

visszaállítsam.”

36

Hivatalosan is megteremtette tehát azt a mítoszt, amely-



re Franciaország későbbi nemzetközi rehabilitációját alapoz-

ta. Egyetlen kézmozdulattal meg nem történté tette Vichyt és 

Franciaország szégyenteljes szerepvállalását a második vi-

lágháborúban – helyette megerősítette az Ellenállás és saját 

szerepvállalását a köztársaság folytonosságának megőrzésé-

ben. A mozgalom, amely 1940 júliusában egyszemélyes volt, 

és Charles de Gaulle-nak hívták, 1944 augusztusára mint a 

francia állam megtestesítője jelent meg. Ezt a kreált valóságot 

egészen az 1970-es évek végéig elfogadta a francia köztudat. 

1971-ben Robert Paxton levéltári kutatásai bizonyították, hogy 

Vichy nem bábállam volt, hanem saját jószántából, önként kol-

laborált a hitleri Németországgal. Ekkor indulhatott meg a tár-

sadalom egyre szélesebb rétegeiben a múlttal való szembenézés 

folyamata, amely lassú és nehézkes, nem utolsósorban pedig 

igen fájdalmas volt. Ebben az értelemben a nemzeti trauma fel-

dolgozása még ma sem zárult le.

De Gaulle saját szerepének megerősítését szimbolikusan 

kezdte. Másnap, 1944. augusztus 26-án felvonulást szervez-

tek a város felszabadulásának megünneplésére. A tömeg a 

Champs-Élysée-n a Place d’Étoile-tól (40 évvel később a tér már 

de Gaulle nevét viselte) a Notre Dame-hoz vonult. A felvonulás 

nem volt kockázat nélkül való, hiszen Párizstól 80 km-re még 

folytak a harcok, egy eltévedt repülőgép könnyen katasztrófát 

35 


Charles de G

AULLE


: I. m. 140.

36 


Charles de G

AULLE


: I. m. 139–40.


Szűcs Anita — Mozgalomból állam? 

61

okozhatott volna. A felvonulás azonban a nemzet egységét jele-



nítette meg, így de Gaulle elkerülhetetlennek látta.

„Ó, akár a tenger! Végeláthatatlan sokaság az úttest mindkét 

oldalán.  Vagy  kétmillió  ember.  Az  ablakokban  zászlók,  és  lét-

rákon, zászlórudakon, lámpákon fürtökben kapaszkodnak az 

emberek. Ameddig a szemem ellát, eleven hullámzó tömegóce-

án a napsütésben, és fölötte leng a háromszínű lobogó. Gyalog 

megyek. A mai napon nem hagyományos szemlét tartok…

A mai napon örvendezésének látványával és szabadságának 

biztos tudatával vissza kell adni önmagának egy népet, amelyet 

tegnap eltiport a vereség és meghasonlásba kergetett a szolga-

ság.

37

Bár ez a sokat idézett szövegrész nem mesél róla, de Gaulle 



a felvonulás alatt is kínosan ügyelt a részletekre. Egyedül 

ment a menet élén, a CNR tagjai lemaradva követték. Egyszer 

csak Georges Bidault felzárkózott mellé, így a külső és a belső 

Ellenállás két vezetője együtt, egyenrangúként vezette a me-

netet. De Gaulle számára azonban a szimbólumoknak jelen-

tősége volt. Szerinte az államnak egy megtestesítője, a nép-

nek egy vezére volt, és azt nem Georges Bidault-nak hívták. 

Kétméteres magasságával lehajolt Bidault-hoz, és azt mondta 

neki: „Monsieur, un peu en arrière, s’il vous plaît!” (Uram, ké-

rem, maradjon egy kissé hátra!)

38

Párizs bevétele, a külső és a belső ellenállási mozgalom ösz-



szekapcsolása és egyesítése a saját vezetése alatt megerősítette 

de Gaulle erkölcsi legitimitását. A valódi munka, a valós hata-

lom kiépítése, az intézmények felállítása és legitimálása azon-

ban még előtte állt.

37 

G

AZDAG



 Ferenc: I. m. 13.

38 


L

EDWIGE


: I. m. 578. 

Yüklə 170,07 Kb.

Dostları ilə paylaş:
1   2   3   4   5   6




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2022
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə