tanulmányok
44
kormánya legitim, törvényesen megválasztott kormány volt,
Franciaország népének (majdnem) teljes, osztatlan támogatását
élvezte. Hasonló okokból ekkor még az amerikaiak sem ismer-
ték el tárgyalópartnernek de Gaulle-t. A „Szabad Franciaország”
nemzetközi politikai értelemben „láthatatlan” volt, és olyan ki-
csi, hogy még a főhadiszállása is a brit kormánytól kölcsön ka-
pott épületben volt.
Az Franciaországon belüli ellenállás
1940. június 17-én, egy nappal de Gaulle rádióbeszéde előtt, a
németek elérték Chartres városát. A náci háborús stratégia ré-
sze volt a lakosság megfélemlítése, a francia hadseregbe vetett
bizalom szétzilálása. A lakosság körében kihirdették, hogy a
visszavonuló francia csapatok nőket erőszakolnak meg, gyere-
keket mészárolnak le. A hirdetményt a helyi prefektusnak kellett
volna ellenjegyeznie, hogy hitelesnek tűnjön. Chartres prefek-
tusa azonban, Jean Moulin, aki később az Ellenállás hőseként
nyughelyet kapott a Pantheonban, természetesen megtagadta
az aláírást. Megverték és börtönbe vetették. Öngyilkosságot kí-
sérelt meg, a cellájában talált törött üvegszilánkkal elvágta a
torkát. Nem halt meg, megmentették az életét. Később megszö-
kött, 1941 szeptemberében Londonba menekült, és de Gaulle
embereként később ő tartotta a kapcsolatot a franciaországi
Ellenállással.
A katolikus egyház központi szerepet vállalt a Vichy
Köztársaság alatt kialakult, Pétain köré szerveződő személyi
kultusz fenntartásában. A klérusban is akadtak azonban ki-
vételek, akik nem értettek egyet sem a náci eszmékkel, sem
a mindennapos gyakorlattal. Toulouse érseke az elsők kö-
zött volt, aki felszólalt a zsidók üldözése ellen. Azzal sokkolta
a Vatikánt, hogy a helyi lapban kijelentette: „Többre értékel-
ném a Léon Blum és a szabadkőművesek által vezetett győztes
Franciaországot, mint a Pétain marsal által kormányzott vesz-
tes államot.”
10
10
Charles M
OLETT
: Prêtres, religieux et religieuses dans la résistance au na-
zisme, 1940–1945. Fayard, Paris, 1995. 36.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
45
Az Ellenállás egyik legfontosabb feladata propagandaanya-
gok szétosztása volt. Így szólították fel a lakosságot, hogy állja-
nak ellen a németeknek, ne adják fel a harcot, illetve a Vichy-
rendszer sajtópropagandája ellenében tájékoztassák az embere-
ket a szövetségesek hadműveleteiről. A másik fontos mozzanat
a szökött foglyok, zsidók és a francia légtérben lezuhant szö-
vetséges pilóták bújtatása volt. Igazi csapatmunkát kívánt az
országból való kicsempészésük, az életben tartásuk. Papírokat
kellett hamisítani, logisztikai, információs feladatokat ellátni.
Azokból, akik minderre vállalkoztak, alakultak ki később az
ellenállási sejtek.
Az egyik legelső és legnagyobb ellenálló csoport Párizsban
jött létre az 1920-as években oda érkezett és megtelepedett
amerikaiak részvételével. 1940 decemberében adták ki az
Ellenállás első újságját, Résistance címmel. Az első csoportok
között voltak, akiket sikerült leleplezni, és 1942 januárjában
sok tagjukat kivégezték, vagy táborokba hurcolták. A többiek
óvatosabban folytatták a munkát.
11
A női ellenállók között volt Lucie Aubrac, akinek 1997-
ben Claude Berri díjnyertes filmje állított emléket.
12
Fiatal
történelemtanárnő volt, aki a háború előtt kötött férjével, a zsi-
dó származású Raymond Aubrac-kal házasságot. Lehetőségük
lett volna az Egyesült Államokban munkát vállalni, de mind-
ketten úgy döntöttek, hogy maradnak. Raymond Aubrac, a dél-
franciaországi ellenállók egyike, 1943-tól Jean Moulin munká-
ját segítette.
Paxton szűken értelmezett „ellenállás”-definíciójából ép-
pen az olyan mindennapos pillanatok maradnak ki, amikor a
nők cselekedtek. Nemcsak hogy életük és családjuk kockázta-
tásával aktívan kivették részüket az ellenállási mozgalomból,
de a gyermeknevelés, a szemléletformálás békeidőben termé-
szetes feladatait is áthatotta az „ellenállás”. Lottman, Sweets
11
Scott S
OO
: Resisting in France and la vie inventée. Journal of Contemporary
History, 2000/1. 1–10. Letöltés helye: https://www.sussex.ac.uk/webteam/
gateway/file.php?name=1-soo-resisting-in-france&site=15
12
Claude B
ERRI
Lucie Aubrac c. filmje újraélesztette a francia ellenállási
mozgalmak szerepéről és kiterjedtségéről folyó vitát.
tanulmányok
46
„ellenállás”-fogalmának szellemében, beszámolókat gyűjtött
a nők szemléletformálásáról a második világháború idején.
13
Beszámol egy esetről, mikor egy kisgyermek sírva panaszkodott
édesanyjának, hogy éhes. Az édesanya Pétain marsall fényké-
pét adta a gyereknek: „tessék, edd meg”. A mindennapi élet apró
rezdülései jól tükrözik a társadalomban beállt lassú változást.
Az északi országrészek megszállása után fokozatosan nőtt
az Ellenállás támogatottsága. Valódi áttörést csak 1942 nov-
embere hozott, amikor a németek tovább nyomultak délre,
hogy elfoglalják az egész országot. Lényegében ez az a dátum,
amelytől kezdve többen támogatták az ellenállási mozgalmat,
mint a fennálló, Pétain marsall vezette rendszert. Az ellen-
állási mozgalom azonban már korábban is hallatott magá-
ról. Az első nagy tüntetéseket 1940. október 8-án szervezték
Párizsban az egyetemi hallgatók, mikor a Gestapo letartóztat-
ta Paul Langevin professzort, aki 1934-ben megalapította az
Antifasiszta Értelmiségiek Bizottságát (Comité de vigilance des
intellectuels antifascistes).
14
A németek brutalitása fokozatosan
egyre többeket aktivizált. Simone de Beauvoir A kor hatalma
című önéletrajzi művében beszámol róla, hogy megdöbbent,
amikor a Boulevard Saint-Michelen kiragasztott plakáton azt
olvasta, hogy egy mérnökhallgatót a német hadsereg elleni erő-
szakos fellépése miatt halálra ítéltek.
15
Az ellenállási mozgalom átfogó, országos szintű megszerve-
zését a Francia Kommunista Párt ( Partie Communiste Français
– PCF) bekapcsolódása tette lehetővé. Mindez illegalitásban
történt, s mind Vichy, mind a németek keményen felléptek a
kommunistákkal szemben. 1940 októberében megkezdődtek a
tömeges letartóztatások. A párt vezetői 1940 júliusától kezdték
felfegyverezni és megszervezni a különböző csoportokat. Céljuk
13
Herbert L
OTTMAN
: The Purge – The Purification of the French Collaborators
after World War II. William Morrow & Co, London, 1986. 209.
14
Nicole R
ACINE
: Une cause. L’antifascisme des intellectuels dans les an-
nées trente. In: Politix, 1992. Vol.5. no.17., 79-85. Letöltés helye: http://
www.persee.fr/web/revues/home/prescript/article/polix_0295-2319_1992_
num_5_17_1490
15
Simon de B
EAUVOIR
: A kor hatalma. Magvető, Budapest, 1965., ford. R
ÉZ
Pál
Dostları ilə paylaş: |