Orbán Péter: Határ Győző bölcseletéről

Agnoszticizmus, mint kísérlet a gondolhatóság

határainak körülírására

„A bölcselet neurológiai megközelítésben:

a gondolkozó ideg minden reflexívének komprehenzív bejáratása a teljes telítettségig, amely önnön kombinatorikájának legmagasabb hatványa”⁵⁰

Határ Gyõzõ ismeretelméleti szkepszisének talán legnagyobb novuma az, hogy a tudhatóság ill. megismerhetõség problematikáját neurobiológiai szempontból vizsgálja. Határ egyetemista korában, orvos barátai ösztönzésére ismerkedik meg az idegélettan legfontosabb tudományos eredményeivel. A gondolkodás szervének, a szenzóriumnak a megismerése, felépítése és mûködéstanának (reflexívek, õsingerképzõk, endokrin reakciók) a feltérképezése valósággal legyûgözi és egy életre fogva tartja érdeklõdését. Belátja Ramón Y Cajal, DuBois-Reymond, Sherrington, Pavlov és Bechterev reflexológiában kifejtett döntõ orvostörténelmi jelentõségét és 1938-ban felállítja a maga ún. „hipotalamusz” elméletét.⁵¹ Határ a szenzórium idegi szervezõdéseinek adottságaiból kiindulva, az érzõ szervet a filozófus egyfajta szerszámaként értelmezi, amely ilyeténképpen már döntõen meghatározza a megismerés mikéntjét is. A megismerés hogyanja, metodikai megalapozása elõtt, az érzékelõ/megismerõ szerven , a megismerõ eszközén, organonján kezdi gnoszeológiai vizsgálódásait. Idegélettani kutatásainak eredményeibõl döntõ bölcseleti extrapolációkat tesz, amelybõl originális ismeretelméleti koncepció körvonalazódik ki.⁵²

Határ Gyõzõ filozófiájának meghatározó specifikumához érkeztünk. Az emberi szenzórium , az elmemûködés optikájával talán még senki nem vizsgálta meg ilyen alaposan és álhatatosan a tiszta ész ránkhagyományozott világát úgy, hogy az értelmi és érzelmi világ eddig használatos fogalmaihoz hozzárendelte volna az érzõ szerv neurobiológiai letétjét.⁵³ Az orvosi , antropológiai és fiziológiai kutatások segítségével, évtizedek során kiérlelt, sokezer oldalon aforisztikus formában kifejtett bölcselet végsõ következménye lesz a konzekvens agnoszticizmus, melynek fundamentális eredményei a következõkben foglalhatók össze.

Elsõsorban abban, hogy a bölcselettörténet eddig használt munkafogalmait lokalizálja a szenzóriumon, majd a terminusok jórészét mitologikus nyelvi fantomfogalmakká degradálja. Döntõ felismerése, hogy: a látásérzékelés az agyvelõállománynak több, mint a felét foglalja le, ami pedig az optikus reflexív túltengését eredményezi gondolkozásunkban. A fénytartomány túlzott jelentõségébõl ered nyelvünk/gondolkozásunk fénymetaforákon , fényképzeteken alapuló szókészlete! Ez a magyarázata minden sensus numunisbõl, természetfeletti érzékbõl eredõ(vagy annak gondolt) metafizikának, misztikának, önkívületi rajongásnak, istenlátásnak. (Határ az unio mysticat, az istenképzetet a plexus solaris reflexíven lokalizálja!⁵⁴) Mindezeknek azonban a jelenségvilágban nincs realitása, pusztán embervoltunkból (szervérzésünkbõl) fakadó pszeudológiák, gondolkodásunk prótagoreicitásából eredõ antropomorfizációk, fantomfogalmak.⁵⁵

Másodszor, hogy „elménk behatároltságánál fogva csak ember léptéken és ember-optika szerint, tehát prótagóraszi jelrendszerben tud látni.”⁵⁶ A prótagorasz homo mensura véges végtelensége - gondolkodásunk prótagoreicitása - antropomorfizmusok és homo mensura értékítéletek tengerét eredményezi, amelyek azonban csak a jelenségekre vonatkoznak, a világra nem! A reálisan elfogadott külvilág elménk által nem ismerhetõ meg, minden prótagoreicitásunk terméke és foglya. Értékítéleteink nem a külsõ objektív valóságot ragadják meg, hanem csupán idegrendszerünk mûködésének minõségét jelzik. „Nem vagyunk Maya Fátylának sem elõtte, sem mögötte : beleszõve tengünk-lengünk alapszövetében.”⁵⁷ Szemléletünk formái, a tér és az idõ a szenzórium rezudiális munkafogalmai, az idegrendszer alkotásai, pusztán a törzsfejlõdés folyamán integrált szervérzés, a legfelsõ reflexintegrál tapasztalata, egyszerû ingerjáték. A tér és az idõ „belsõ tapasztalat”, objektív valósága nincs⁵⁸.

Végezetül pedig megállapítható, hogy a jelenségvilágnak nincsenek ismétlõdései, nincs érték- és mértékrendszere, egyenletbe , képletbe, bármifajta mátrixba nem fogható⁵⁹. A Püthagorasz óta az európai gondolkodást és mindenfajta tudományosságot primordiálisan meghatározó számszimbolikának a világra vonatkoztatása tévképzet. A matematika csak a jelenségre, de a világra nem vonatkozik. „A szám a természetnek nem természete.”⁶⁰ A tudhatóság behatárolásának, a gondolatnak, az elmélkedésnek egyetlen hordozója van, a nyelv. A nyelv az, ami mindent tud és ami apriorisztikus voltából fakadóan az emberi megismerés véghatárát jelenti⁶¹.

Az optikus reflexív túltengése, gondolkozásunk prótagoreicitása, a „nyelv a lét háza”, ítéleteink csak a jelenségre, a világra nem vonatkoznak - imígyen lehetne összefoglalni Határ Gyõzõ idegélettani megfigyeléseibõl levont gnoszeológiai következtetéseit.

Határ ismeretleméleti agnoszticizmusa elfogadja a külvilág reális létezését, de tagadja a világ pusztán mechanisztikus materialista értelmezését. Szkepszise a szubjektumon túlinak a megismerhetõségére vonatkozik. A cusanusi „docta ignorantia”, ill. „Cusanus Fala” annak felismerése, hogy a megismerhetõség határa : saját elménk. „A filozófiai nyelv a szolipszizmus csapdája. Minden, önmagával szemben könyörtelen, a lebontásig õszinte bölcselkedés Rómája - ahová minden út vezet: a szolipszizmus.”⁶² Végsõ soron tehát Határ a Prótagorasz-Berkeley-Wittgenstein által fémjelzett filozófiai hagyomány folytatójaként klasszifikálható.

A keletiek közül Buddha agnoszticizmusát említi a legnagyobb elismeréssel. „A buddhizmus, a maga befejezettségében, az agnosztikus gondolkodás legnagyszerûbb építkezése, amilyenre az emberi elme csak képes.”⁶³ Buddha tanításából hiányzik mindenfajta metafizikai illúzió. Szellemének aretéje a kételkedés. Legszigorúbb értelemben vett monizmusa feltárja látásmódunk korlátait és azt, hogy a jelenségvilágból csak a jelenséget percipiáljuk, de a világot nem. „Tisztességes volt és agnosztikus”- foglalja össze véleményét a „csalódás tanának” tanítójáról Határ Gyõzõ.⁶⁴

A neurobiológiai aspektus valamint a buddhai és az európai tradíció agnosztikus nyelvi-szolipszista kritikai beállítottsága mellett, Határ Gyõzõ szkeptikus vizsgálódásainak markáns jellemzõje a racionalizmus is. A racionalizmust a dogmatizmussal szembeni szkeptikus agnoszticizmus megismerési módjaként fogja fel. Könyveiben nyomon követi az európai racionalista gondolkodás ókori fogantatását, majd világrajövetelét a skolasztikában, megerõsödését a felvilágosodás idején és totális vereségét a huszadik században.⁶⁵ A racionalizmus tragikusan fenyegetõ végsõ megrendülését Határ a benne implicite meglévõ irracionális elemmel magyarázza. „A racionalizmus végigvitele álatlános érvénnyel és végsõ konzekvenciáiig - miszticizmusba torkollik.”⁶⁶

A magát „neoracionalista bajkeverõnek”⁶⁷ mondó Határ a racionalizmusban megbúvó miszticizmustól visszahõkölve, mindenfajta racionális világmagyarázat-kísérletben csalatkozva, elméjének episztemikus imperatívuszát, megismerési vágyának csillapíthatatlan szenvedélyét - általános érvényûségre számot nem tartó - saját tudatának képzeletvilágára redukálja és átadja magát az érzékelhetõ, de értelmezhetetlen közöny özönének.

A jövő Gibbonja

„A történelem olyan, mint a kísértetjárás

...sehol, semmit sem talál”⁶⁸

Határ Gyõzõ minden területre kiterjedõ szkepszise történetbölcseleti vizsgálódásaiban is par excellence megmutatkozik. Az emberiség történetének múltja, a társadalom jelene és lehetséges jövõjének víziója a wimbledoni mester számtalan munkájának a meghatározó témája.⁶⁹ Történeti témájú filozófusregényei, a nagy filozófiai opuszok egyes fejezetei, az elmúlt két évtized fragmentumainak jórésze és legfõképpen az Intra muros címû vitaindító tractatus philosophico-politikusa példázza mindezt⁷⁰.

A „nagy állásfoglalásnak” mindenképpen az 1973-1974 között íródott Intra murost⁷¹ tekinthetjük, amely a „modern világ sátáni állapotának és apokaliptikus kilátásainak analízise.”⁷² A mû szerkezetileg dialógus Határ senior, az író és Határ junior, az író fiktív gyermeke között, aki ellenvetéseit rövid glosszákba, aporematikába gyûjtötte és az egyes fejezetek végére illesztette. Az opponáló Határ junior a kortárs fiatal tudós nemzedék - egyébként lesújtó - véleményét képviseli a korábbi ideáikkal már régen leszámolt idõs nemzedékkel szemben.

A politikafilozófiai értekezés legkidolgozottabb problematikája az állam, mint az emberek politikai társulása. Az államot intézményesített tömegbûnténynek, az erõsek érdekében létrehozott, legitimizált rablásnak, a politikai elit által elbaromiasított tömegek hazugságösszjátékának tartja. „Emberi, nagyon is emberi, fájdalmas alaptörvény, amit apodiktikus sarkigazságként kell belátnunk - elfogadnunk: mindaz, amit a politikai jelenség önmagáról elmond, szemenszedett hazugság.”⁷³

A mûben kifejtett jövõkép sem kevésbé pesszimista. „Kísértet járja be Európát, de nem a forrdadalomé, hanem Oswald Spengler kísértete.”⁷⁴ Spenglerrel és Toynbee-vel ért egyet, mely szerint az európai civilizáció, amely az emberiség roppant kísérleti laboratóriuma volt, a két nagy világháború utáni látszólagos megerõsödése ellenére is, biztos bukásra van ítélve. A kontinensnek egyetlen esélye , ha a rómaiak tényérzésének idegkötélzetével szembenéz a tényekkel és megoldja az extra muros problémákat. „Ha, mintegy varázsütésre nem fedezzük fel magunkban a rómait, akkor jaj nekünk.”⁷⁵

Határ Gyõzõ késõbbi írásaiban az intellektualizált dialógusformában megírt esszéregényében felvetett a gondolatokat árnyalja és szövi tovább. A Golgelóghi drámaciklusában az állam egyenesen a Latrocinium Magnum, minden gonoszság legnagyobb forrása, az Özön közönyben pedig „az állam, mint szabad társulás, mint társadalmi szerzõdés a modern mesemaszlagok világába tartozik”⁷⁶ Mindazonáltal Határ Gyõzõ nem anarchista, nem tagadja az autoritást, nem kívánja az uralomnélküliséget és legfõképpen nem agitál ellene. Az embert államalkotó lényként, az államot az emberi közösség politikai formációjaként társadalomkritikával, de szükségszerû formájaként fogadja el.

Határ futurológiája idõsebb korára még végletesebbé és még pesszimistábbá vált. Tisztában van a „jövõkutatás” tisztán spekulatív, amolyan „vak vezet világtalan”⁷⁷ voltával, lévén saját belátása szerint is „amilyen megmásíthatatlan a múlt, olyan kiszámíthatatlan a jövõ”⁷⁸. Futurológiai kérdésekben egyrészt mesterei - Gibbon, Spengler és Toynbee -, másrészt az extrapoláció - tények, ismeretek kihosszabbítása - módszerének segítségével tesz, szkeptikus gondolkodóhoz híven, borúlátó és valószínûsíthetõ kijelentéseket. A történelem a legnagyobb mértékben a „szeszély és lóugrás szerint”⁷⁹ halad és csak óvatos kísérleteket lehet tenni valamifajta morfológia körvonalazására. A történelemben bármifajta „haladást” tételezni vagy spengleri értelemben „elõre meghatározni” a dõreségek-dõresége.⁸⁰ Határ a történelmet az „oszthatatlan egy-háború világa”-ként értelmezi, amelyben a „manipulálható tömegek mindig meglelik a maguk Nagy Manipulátorát”⁸¹. A Nyugat liberális demokráciái a szibaritizmus csapdájába esnek és nem lesznek képesek megfelelni a kihívásoknak: „Az egyik legrosszabb, amire számíthatunk, a szibarita Nyugat félanarchiáinak összeomlása... a másik legrosszabb eshetõség, a hódítva térítõ iszlám - olyan Európa, amely mohamedán, pszeudoszocialista, rendszerében parancsuralmi, szellemében barbár és politikai jelentõségét elvesztette”⁸². Határnak felrémlik Európa, mint Ázsia kiszolgáltatott szubkontinensének a víziója is.⁸³ Amennyiben Európa jövõje a „rovartársadalom”és a „Gyámállamok Felvilágosult Rémuralma” jegyében alakul, akkor a harmadik évezred elsõ századaiban - a spengleri próféciának megfelelõen - elveszíti kulturális primátusát és civilizatorikus szerepét és visszahullik az „atom-kõkorszakba”.⁸⁴ Éthoszát tekintve mindenképpen gyengébb és primitívebb kor kopogtat kapuinkon. Európa egyetlen esélye: jelenkori értékeinek és életgyakorlatának revideálása, a „római eszmény” reneszánszával, a Pax Romana jegyében az Egyesült Európa megvalósítása.⁸⁵

Elmélkedések egy kereszténység utáni korban

„A válaszutak véghatárán két kapu van: az egyiken a felírás:‘Ki itt belépsz, hagyj fel minden elõfeltevéssel’-ez a kapu a filozófia birodalmába vezet, a másik kapun a felírás:’Húzd magadra elõfeltevéseidet’ - ez a valláshiedelmek birodalmába vezet”⁸⁶


A határológia demitologizáló attitûdjének markánsan jelentkezõ diszciplínája a vallástörténet és valláskritika. Határ elsõsorban Voltaire-t és Nietzschét idézõ hevülettel, Ritschl(1822-1889) újkantiánus vallásbölcselõ és Harnack(1851-1930) dogmatörténész valamint a legújabb angolszász valláskritikai eredmények figyelembevételével alakítja ki a maga „nem-euklidészi” teológiáját és szkeptikus („égetnivaló”) meggyõzõdését.⁸⁷

Határ a vallás kritériumaként a hitet és a transzcendentáliák posztulálását, a dogmák és ennek következtében az eretnekségek kialakulálását és a térítõparancsban megfogalmazódó kizárólagosságot vindikáló teológiai rendszereket és az azt követõ életgyakorlatot nevezi meg. A vallás ezen hármas ismérve (hit-dogma-térítõparancs) alapján, szigorú értelemben véve csak két vallást ismer el, a kereszténységet és az iszlámot. A többi, bár rendelkezik az elõfeltételezett „hit”-tel, de szigorú dogmarendszert és térítõparancsot nem ismer, megnevezése: kultusz. „Ne felejtsük el, hogy csak a vallásokat terjesztik, a kultuszok terjednek.”⁸⁸

Határ a két nagy világvallást az emberiség „dajkakomplexumából” fakadó kollektív skizofréniaként aposztrofálja. Az önmegtévesztõ hiedelmek évezredes tartóoszlopait vizsgálja, és azt találja, hogy az az oksági istenérv hibás szillogizmusa, az ontológiai istenérv logikai halottáncoltatása és az Ágostonig, sõt Plótinoszig visszavezethetõ téveszme, mely szerint a gonosz a jó hiánya. A vallásos érzület, a sensus numinis tartóoszlopát, a hitet az „utilitarizmus metafizikájaként” határozza meg, amelyrõl azt tartja, hogy átruházhatatlan. „Én elfogadom hitem átruházhatatlanságát, a hívõ nem.”⁸⁹ A vallásimperializmus minden formáját kategorikusan elutasítja, mint valláson kívül élõ „sevallású”. „Képviselem a vallások utáni világnézetet ... jóllehet a tolerancia jegyében, de leeresztett sisakrostéllyal.”⁹⁰ A vallást nem csak habituálisan, hanem idegélettani kutatásainak figyelembevételével, tudományosan is tarthatatlannak gondolja. A szenzórium önészlelékenységének szervérzéseként („a neuroendokrin rendszer váladékának”⁹¹) értelmezi és emiatt metafizikai lyukszónak, fantomfogalomnak minõsíti a gondviselés, a lélek, az eleve elrendelés, az isten, a teremtés fogalmakat, amelyek - véli - az idõvel elveszítik ( a „neuron-korrózió”, a ráunás eredményeképpen) apodiktikus érvényüket.⁹² „Az ég csarnokai üresek”⁹³ A pap és a filozófus ezért egymás szöges ellentéte s csak egy közös van bennük, hogy hivatásuk nem szakma, hanem elhivatottság.

A felvázolt szekuláris valláskritikának a két szegletköve - igazi skandalluma - : a Gonosz-isten elhibázott teremtése és az antipaulusi kereszténység-kritika.

„Vajon nem lehet e minden értéket átértékelni? Lehet hogy a rossz jó? Isten pedig a rossz ötletdús találmánya? Végsõ soron talán minden hamis. És ha becsaptak minket, vajon nem vagyunk-e mi magunk is - éppen ezért - csalók?”⁹⁴- teszi fel a kérdés Friedrich Nietzsche. Határ ezotéria-sorozatának elsõ mûve, a Golgelóghi⁹⁵, filozófiai-teológiai drámaciklusa is erre a bogumil ihletésû alapgondolata épül. A Magnus Ludus Passionalis, a Végítéletrõl szóló drámaciklus, mely Károli nyelvére átköltött fantáziaszöveg formájában, a fõszereplõ Golgelóghi kálváriáját beszéli el, a középkor ezredvégi, milleniumi csodaváró történelmi közegében. „A Golgelóghi az istenkísértés drámájaként indul és a mennyek leleplezése lesz belõle.”⁹⁶ Az apokaliptikus vízió utolsó nagyjelenete az, mikor is kiderül, hogy a Mindenség Gyámola, Ura és Valódi Fulcruma: Szatanael. Jézus Krisztus második el nem jövetelének világbotránya mellett annak megdöbbentõ ténye, hogy a világ teremtõje és uralkodója maga a Sátán.

A „miért ne lehetne Isten: közömbös, szeszélyes vagy egyenesen Gonosz?”⁹⁷ -szándékoltan konfrontatív felvetését és drámatizált megjelenítését követõen Határ a kereszténységet átfogó valláskritikai vizsgálódásnak veti alá. „A közelkeleti vallástriász közül kivált a kereszténységhez zsörtölõdõ szeretettel ragaszkodom, mint élõkörnyezethez és mint a skolasztikus bölcselet letéteményeséhez és mint ellemfélhez az elmetornán.”⁹⁸ A kereszténység-kritika összefoglalása a Kereszténység⁹⁹ címû írása, amelyben megsemmisítõ elemzését adja a „pálvallásnak”. Határ értelmezésében a kereszténység ugyanis nem Jézus, hanem Pál alkotása és mint ilyen, egy az ókor számtalan megváltóvallásainak. A roppant eklektikus, kompozit metafizikának, spiritus rectora, Pál ad - végtelen értelem és gondolkozásellenességével - jelentõséget és õ indítja el - térítõparancsával - világhódító útján.¹⁰⁰ Az argumentum ad horrendumon (az elrettentésen, mint érven) alapuló szellemi és fizikai terror a pálvallás éltetõ eleme azonban a legteljesebben szellemidegen az európai kontinens kelta-skandináv szellemétõl és latin örökségétõl. Teljesen egyetért Edward Gibbon analízisével¹⁰¹, mely szerint a Római Birodalom bukását sem elsõsorban a népvándorláskori germán hordák, hanem a kereszténység elterjedése és roppant agresszív intoleranciája eredményezte.¹⁰² Határ, mint a „jövõ Gibbonja”, a szibarita Nyugat bukását is ebben véli felfedezni : „a kereszténység nem elégszik meg a Római Birodalommal, a modern Nyugat bukása is kell neki”.¹⁰³

Az emberi civilizációnak az elkövetkezendõ évszázadokban bekövetkezõ elerõtlenedése majd eltûnése, az emiatt érzett õszinte aggódás, a mély emberi szkepszis készteti Határt a kérlelhetetlen kultúrkritikára, legyen az bölcseleti iskola, politikai ideológia, társadalomelmélet vagy vallás. Kultúránknak a legteljesebb szekuláris demitologizáló átvilágítására van szüksége, hiszen „ebben a kereszténység utáni korban s minden porcikánkban apodiktikusan evidens poszteista ösztöneinkkel árválkodva és felnõve immár, intropsekcióinkban a szkepszis gátlásmechanizmusain és a pesszimizmus végfalán át is, reményteli rémléseket, üzenõ lüktetést, fojtott prezenciát vélünk felfedezni”¹⁰⁴ , noha racionalitásunk és szkepszisünk apodiktikus tapasztalata

folyamatosan megerősíti azt, hogy ég csarnokai üresek és nincs velünk más, csak az özön közöny.

BIBLIOGRÁFIA

I. Határ Gyõzõ :

Özön közöny (London, Aurora-ezotériák, 1993)

Szélhárfa (hely jelöletlen, Argumentum, 2000)

Intra muros (Budapest, Pannon Könyvkiadó, 1991)

Szentföld a föld (Budapest, Kortárs Könyvkiadó, 2000)

Az ég csarnokai (London, Aurora-ezotériák, 1987)

Légy minaret! (London, Aurora könyvek, 1990)

Álomjáró emberiség (London, Aurora-ezotériák, 1995)

Életút I-II-III. (Szombathely, Életünk Könyvkiadó, 1993, 1994, 1995)

Léptékváltás (Budapest, A Magyar Írószövetség és a Belvárosi Könyvkiadó, 1995)

Az õrzõ könyve (München, Aurora könyvek, 1974)

Golgelóghi 1-10. (London, Aurora-ezotériák, 1989)

Heliáne (Budapest, Magyar Téka, 1947)

Csodák Országa Hátsó Eurázia 1-2. (London, Aurora könyvek, 1988)

Köpönyeg sors 1-2. (Szombathely, életünk Könyvkiadó, 1997)

Az ige igézetében (London, Aurora könyvek, 1990)

Pantarbesz (München, Aurora kiskönyvek 1., 1966)

A fény megistenülése - „Fejezetek a filozófia abszurd drámájából” (Budapest,

Terebess Kiadó, 1998)

A költészet kiskátéja (London, Aurora könyvek, 1990)

A fülem mögött (London, Aurora-ezotériák, 1994)
II.

Rugási Gyula : XX.századi freskó - Határ Gyõzõ életmûvérõl (Budapest,

Széphalom Könyvmûhely, 2000)

G.Komoróczy Emõke : Felvonásvég a világszínpadon - Vezérlõ kalauz Határ Gyõzõ

bölcseleti munkáihoz (Budapest, Stádium Kiadó, 1994)

Bohár András : (K)özön-(K)özöny - Széljegyzetek Határ Gyõzõ filozófiai munkás-

ságáról (Holnap 1994/ 4-5. 147-158.pp.)

Kelemen András : Prospero protestál - Az Álomjáró emberiség recenziója (Tisza-

táj 1997/február)

Szegedy-Maszák Mihály : A hontalanság irodalma (Kortárs 1993/11.)

Csernohorszky Vilmos : A Nyugat újabb alkonya (Nemzetõr 1979. június 15.)

Ribánszky László : Ím ígyen szóla Határ Gyõzõ (Látóhatár 1984. 242-246.pp.)

Gömöri György beszélgetése Határ Gyõzõvel (Híd, 1972/1.)
III.

Újvári Márta : A szkepticizmus kihívása (Budapest, Áron Könyvkiadó, 1996)

Az antik szkepticizmus - Cicero és Sextus Empiricus szövegek (Budapest, Atlantisz

Könyvkiadó,1998 - Kendeffy Gábor bevezetõ tanulmányával)

A „szkepticizmus” konferencia - Budapest 1995 (Az elhangzott elõadások anyaga megtalálható : Magyar Filozófiai Szemle 1997/3-4., 603-745.pp.) Kocsondi András : Ismeretelmélet - elõadásvázlat (Szeged, egyetemi jegyzetek, év-

szám nélkül)

Friedrich Nietzsche : Emberi-túlságosan is emberi (Szukits Könyvkiadó, 2000)

Friedrich Nietzsche : Az Antikrisztus (Ictus Kiadó, 1993)

Friedrich Nietzsche : Ecce homo (Budapest, Göncöl Kiadó, 1992)

Oswald Spengler : A Nyugat alkonya I-II. (Budapest, Európa Könyvkiadó, 1994)

David Hume : Összes esszéi II. (Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 1994)

Martin Heidegger : Bevezetés a metafizikába (Matúra bölcselet, Ikon Kiadó, 1995)

Martin Heidegger : Lét és idõ (Budapest, Gondolat Kiadó, 1989)

Arthur Schopenhauer : A világ mint akarat és képzet (Budapest, Európa Könyv-

kiadó, 1991)

Richard Rorty : A filozófia és a természet tükre (részletek, Filozófiai Figyelõ,

1989/5., 50-79.pp.)

Max Horkheimer-Theodor Adorno : A felvilágosodás dialektikája ( Budapest,

Atlantisz Kiadó, 1990 )

Nicolai Hartmann : Teleológiai gondolkodás (Budapest, Gondolat Kiadó, 1970)