Szofisták és Szókratész a görög szophisztai szó jelentése: a bölcsesség tanítói



Yüklə 369,24 Kb.
səhifə1/6
tarix23.11.2017
ölçüsü369,24 Kb.
#11825
  1   2   3   4   5   6

Szofisták és Szókratész

  • A görög szophisztai szó jelentése: a bölcsesség tanítói.

  • A szofisták mint vándortanítók járták a városokat, és fizetés ellenében oktatómunkát végeztek főként a szónoklás területén.

  • A szofisták gyakorlati emberek voltak, akik nem becsülték sokra az elméleti ismereteket.

  • A szofisták felfogása az volt, hogy az objektív megismerés lehetetlen.

  • Ez az elméleti szkepszis átterjedt a morál területére is. à Azt hirdették, hogy végső soron egyedül az eredmény a döntő az emberi cselekvés megítélésében ugyanúgy, mint az elméleti vitáknál. à Így a szónoki művészet a szofisták gyakorlatában inkább a rábeszélés, a rászedés mint a meggyőzés eszközévé vált. – Etikailag objektív, mindenkit kötelező jog nem létezett, csakis az erősebb joga.

  • A szofisták egymástól külön éltek és működtek, ezért sok szempontból eltértek egymástól.



  1. Prótagorasz és Gorgiasz:

  • Prótagorasz volt a legjelentékenyebb szofista.

  • Az elsők között volt, akik azt tanították, hogy a perek során és a politikában hogyan tudja az állampolgár meggyőzően képviselni a saját ügyét. à Eközben hírnévre és vagyonra tett szert.

  • Prótagorasz szerint nincs abszolút igazság, csak relatív, és nincs objektív igazság, csak szubjektív, az emberhez szóló.

  • Egy és ugyanazon tétel egyszer igaz, másszor hibás, aszerint hogy kiről mondják és milyen körülmények között.

  • Prótagorasz szkepszise a vallásra is kiterjedt: az istenekről sem azt nem tudjuk, hogy léteznek, sem azt, hogy nem léteznek; az igazság kiderítéséhez a dolog túl bonyolult, életünk pedig túl rövid. à Ezért Prótagoraszt istentelenséggel vádolták, és száműzték Athénból.



  • Prótagorasz után Gorgiasz a legismertebb szofista.

  • „A nem-létről avagy a természetről” című írásában azt bizonyította, hogy

    • egyáltalán semmi sem létezik

    • ha valami mégis létezne, az nem lenne megismerhető

    • ha megismerhető lenne is valami, az a megismerés nem lenne közölhető

  • Gorgiasz 109 évet élt teljes szellemi frissességben.



  • A szofisták a természetről teljes mértékben az emberre irányították a filozófia érdeklődését.

  • Ők tették először a gondolkodás tárgyává a gondolkodást magát.

  • Racionális vizsgálatnak vetették alá az etikai értékeket.

  • Behatóan foglalkoztak a stilisztikával, a retorikával, ezáltal hozzájárultak a nyelvtudomány és a grammatika kifejlődéséhez.



  1. Szókratész:



  • Élete:

  • Kr.e. 470-ben született Athénban egy kőfaragó és egy bábaasszony fiaként.

  • A hadjáratokon a vitézségével és a fáradalmak elviselésének képességével kitűnt a társai közül.

  • Nap mint nap járta Athén utcáit, és tanítványok vették körül. à Nem fogadott el pénzt a tanításért.

  • A beszélgetés módszerével, egyfajta kérdés-felelet játékkal tanított.

  • Athénban a ’demokrácia’ volt uralmon, míg Szókratész az arisztokrata pártot támogatta. à Ezért istentelenség koholt vádjával bíróság elé állították, és halálra ítélték.



  • Tanítása:

  • Írásos művet nem hagyott hátra.

  • Mindig az emberi dolgokról beszélgetett.

  • A módszere: Szókratész kérdezett, a tanítvány pedig válaszolt. à „Nem neki kell magának megszülni az igazságot, az ő dolga csak az, hogy másoknak segítsen eszméik világra hozásában.”

  • Hasonlít a szofistákra, mert érdeklődése az emberre összpontosul, nem érdekli a természettel kapcsolatos spekuláció.

  • Delphoi, a híres jóshely úgy jellemezte Szókratészt, mint a legbölcsebb görögöt, holott Szókratész híres mondása így szól: „Tudom, hogy semmit sem tudok.”

  • Mélyen vallásos ember volt. à Legfőbb kötelességei közé sorolta az istenekkel szembeni kötelességet.

  • Szókratész arra akarta az embereket felszólítani, hogy nézzenek magukba, tartsanak önvizsgálatot. àIsmerd meg önmagadat!

2. Platón

1. Élete
- Kr.e 427-ben született Athén egyik vezető családjának sarjaként
- találkozott Szókratésszel, aki rávette, hagyjon fel az irodalommal, helyette válassza a filozófiát
- 8 éven át Szókratész tanítványa
- nagy utazásokat tett: Egyiptom, talán keleten is járt, tanulmányozta az indiai bölcseket
- Kr. e387: Platóni iskola megalapítása

2. Platón művei
- azt állítja, tudásának legbensőbb magvát sohasem öntötte írásba
- csaknem minden művét dialógusok formájában írta (34 dialógus maradt fenn)
A legfontosabbak:
1. Apológia: Szókratész védőbeszéde
2. Kritón: a törvények tiszteletéről
3. Protagorasz: vita a szofisztikával az erényről
4. Georgiasz: a szofisták egoista moráljáról kiderül, hogy az tarthatatlan, a retorika nem elegendő a műveltséghez
6. Kratülosz: a nyelvről
7. Szümposzion: a lakoma, a szépre és a jóra való filozófiai törekvés hajtóereje
8. Phaidón: a halhatatlanságról
9. Politeia: az állam
10. Phadrosz: az ideatan és a lélek hármas tagolódásának elmélete
11. Teiatétosz: ismeretelméleti fejtegetés a tudás mibenlétéről
12. Timaiosz: Platón természetfilozófiája
13. Kritiasz: Atlantisz elsüllyedésének mítikus története
14. Politikosz: az államférfi
15. Törvények: az állam erkölcsi megalapozása és az állam polgárainak nevelése

3. Előzetes módszertani megjegyzések
- rendszert Platón sohasem adott
- a sémát az előadó választja, saját álláspontjának megfelelően
- minden gondolkodó ellentmondásokkal teli ember, egyetlen gondolkodó műve sem teljesen következetes

4. Történeti kiindulópont
- inspirálja a kortárs gondolkodás
- amivel Platón vitatkozik, az a szofisztika
- minden dolog mértéke az ember szétrombolja az erkölcsiség alapjait
- az alapok tiszta tudata: hogy miért jó és miért helyes egy-egy cselekedet
- szofisták állították: nincs általánosan kötelező mértéke a gondolkodásnak és a cselekvésnek
- Platón: mégiscsak létezik zsinórmérték, és meg kell mutatni, erre hogyan tehetünk szert

5. Az eszmetan

A) A FILOZOFÁLÁS ÖSZTÖNZŐEREJE ÉS MÓDSZERE
- csak az emelkedhet fel az eszmék megismeréséig, aki filozófiai ösztönnel (Erósszal) rendelkezik
- az erósz a törekvés, hogy érzékitől eljussunk a szellemiig
- plátói szerelem félreértelmezése: nem tisztán szellemi kapcsolatot jelöl, benne van az érzékiség is, csak a szellem kap nagyobb hangsúlyt

B) ESZME ÉS JELENSÉG


- az Álam híres barlanghasonlatában megszokott létezésünk börtönökhöz hasonlít
- az eszmék adják az egyedül igazi (metafizikai) realitást
- az egyedi dolgok mulandók, az eszmék viszont a dolgok el nem múló ősképei, fennállásuk maradandó
- az eszmék alkotják a tulajdonképpeni valóságot
- a természeti dolgok nyilvánvalóan az eszmék képmásai vagy megjelenései
- az eszmék mellett mégiscsak kell léteznie egy anyagi valaminek, amelyben az eszmék leképeződnek (az anyag)
- e kettő között nem szünteti meg a különállást, nem alkotja meg a két tézis színtézisét

6. Antropológia és etika
- az emberi lélek három részre tagolódik: gondolkodásra, akaratra és vágyra
- gondolkodás, az ész az, ami halhatatlan alkotórésze a léleknek
- a léleknek nincs kezdete és vége
- minden megismerésünk visszaemlékezés, amely a lélek korábbi állapotaiból és megtesetsüléseiből ered (buddhizmus)
- a kutatás nem más, mint visszaemlékezés
- az ember célje: az érzékfeletti világba történő felemelkedés, hogy birtokba vegy a legfőbb jót
- a test és az érzékiség bilincsek
- az erény az az állapot, amelybe a lélek megközelíti ezt a végcélt
Négy kardinális erény:
1. bölcsesség, 2. bátorság, 3. megfontoltság (józan önmérséklet), 4. igazságosság

7. Az állam
- először az egyén vonatkozásában taglal, majd utána tér rá az államra
- az erkölcsi élet elképzelhető legmagasabb formája nem egyéb, mint a közösség erkölcsi élete egy jó államban
- elméletében megkülönböztetünk negatív-kritikai és pozitív-építő részt

A) A FENNÁLLÓ ALKOTMÁNYOK BÍRÁLATA


oligarchia: vagyonbecslésen alpuló államforma, melyben a gazdagok vezetnek, a szegényeknek pedig semmi közük a vezetéshez
- a benne uralkodó osztályharcból kialakulhat a demokrácia
demokrácia: akkor keletkezik, ha a szegények megukhoza ragadva a győzelmet, ellenfeleiket részben megölik, részben száműzik, a többieket pedig az alkotmányos jogokban és vezető állásokban részesítik, jelszava a szabadság
- Hogyan lehet ifjúságot nevelni ha mindenki egyenlő és egyenlő mértékben szabad?
az ifjaka szemérmet ostobaságnaki minősítve, mint jogfosztott száműzöttek kikergetik, az önmérsékletet férfiatlanságnak nevezve, a szolgai lelkületet kiközösítik
türannisz: a zsarnok uralma, a demokráciát éppen annak túlhajtása bomlasztja szét, egy népvezér aztán belekóstol a hatalomba, és megittasul vele, mint a vérszagot kapott vadállat
- vérrel szennyezi be magát, emberéleteket olt ki
- ellenségei kezétől kell elpusztulnia, vagy pedig türannoszi hatalmat kell gyakorolnia, és emberből farkassá változik (Hitler)

B) AZ ESZMÉNYI ÁLLAM


- az igazságosság nem egyéb, mint a helyes viszony megteremtése a három állami feladatban: élelem előteremtése, a terület védelme, ésszerű vezetés ezeknek a feladatoknak összhangba kell kerülnie
- az észnek kell kormányozni, az erre hivatottakat kiválasztás alapján lehet megtalálni
- mindenkinek egyenlő lehetőségek biztosítása, majd megkezdődik a szelektáció
- számolás, matamatika, logika oktatása vizsga szűri a legjobbakat
- ötvenéves korukra kipróbált emberek ők lesznek a filozófusok, akik már méltóak az állam kormányzására
- őket már nem csábítja a pénz, a birtoklás, a nő és család
- katonák: semmiféle magánvagyona nem lehet, védelem fejében annyi zsoldot kapjanak amennyiből meg lehet élni
- ha földet kapnak úgy, hogy egyben katonák is, az gyűlölködést fog kiváltani a többi emberben, mondván ők katonák és földbirtokosok is egyben túl sok kiváltság
- természetes szelektáció: a legjobbaknak kell a legtöbbet közösülniük, így biztosítva a faj legnemesebbjének fennmaradását
- a munkában álló széles tömegek megtarthatják a magántulajdont, de semmiféle politikai befolyásuk nem lehet

8. Kritika és értékelés
A) PLATÓN ÁLLAMELMÉLT KRITIKÁJÁHOZ
- sokan utópiának tartják Platón államelméletét
- alábecsüli a férfiban rejlő becsvágyat
- ha anyáktól elvesszük a gyerekeiket, sérülne az anyai ösztön a család felbontásával megkezdődne az erkölcsök felbomlása is
- sok vonása elképzelésének a totalitárius államokra emlékeztet (faj fenntartása)
- nem vette tekintetbe politikai és gazdasági hatalom szét nem szakítható összefüggését
- a társadalmi hatalom mindig követi a gazdasági viszonyokban beálló változásokat
B) PLATÓN HELYE A GÖRÖG SZELLEM TÖRTÉNETÉBEN
- életműve a görög filozófia csúcsa
- visszanyúlt Szókratészre, a szofisztika bizonyos elemeire és a természetfilozófiára
- komyolan vette az örökkévalóság gondolatát az érzéki elme leértékelése (hasonlóság az indiai Upinasádokkal)

c) PLATÓN UTÓKORA


- eszméit a neoplatonizmus éleszti fel először, a kései antikvitás uralkodó eszmerendszere
- jelenkorban újra feléled a vele szemben lévő filozófiai érdeklődés
- örök időkre az idealista filozófia megalapítója marad, kinek célja, hogy a szellem kerüljön hatalomra- Karl Popper: Platón a totalitárius állam elméletének megalapítója

3. Arisztotelész



1. Arisztotelész élete
- Platón legkiválóbb tanítványa, a Platóni Akadémia látogatója volt
- Nagy Sándor nevelése
- saját iskolája: Lükeion
- gyűjötte a különböző állami alkotmányokat
- Nagy Sándor halála után fellángolt a makedónok elleni gyűlölet, elmenekült a városból, nem akart Szókratész sorsára jutni, mondván nem akar az aténiaknak alkalmat adni arra, hogy másodszor is vétkezzenek a filozófia ellen
- élete végét számkivetettként, magányosan élte le

2. Arisztotelész életműve
- írásai két részre oszthatók:
a) széles olvasóközönségnek írt művek (elvesztek)
b) szaktudományos jellegű művek (nehezen olvashatóak)
1. Logikai írások: Kategóriatan – a helyes filozófiai gondolkodás szerszáma
2. Természettudományos művek
3. Metafizikai írások
- a dolgok általános okait tárgyalják
- a természeten (a fizikán) túlmenő, a természeten túlit értette e fogalom alatt
4. Etikai írások
5. A Politika (8könyv)
6. Poétikai és retorikai művek
- a logika szabályait követő érvelésre törekszik
Arisztotelész mindenekelőtt tudós volt
- vele kezdődik a világ szcientifikálódásának, tudománnyal áthatásának folyamat

3. A logika
- megteremtette a logikát, mint önálló tudományt, a szó a logoszból származik
- azt mutatja, hogy valamely adottságból kiindulva hogyan kell gondolatilag továbbhaladnunk, hogy igaz eredményekre jussunk
A logika legfontosabb elemei:
a) Fogalom
- a definíció két része: a tárgy besorolása egy osztályba, majd meg kell határozni, miben különbözik a többitől
- a definíció tehát elválasztó ismertetőjegyeket és/vagy megkülönböztető ismertetőjegyeket foglal magába
b) Kategória
- minden lehetséges szempont jelölése, amelyekből egy dolog egyáltalán vizsgálható (szubsztancia, minőség, viszony, idő, hely, helyzte, birtoklás, cselekvés, szenvedés)
- ezeket a kategórákat nem tartja egyenrangúnak


c) Ítélet (logikai, nem jogi értelemben)
- a fogalmakat tételekké és ítéletekké kapcsoljuk össze
d) Következtetés
- az ítéleteket következtetéssé kapcsoljuk össze
- minden ember halandó – Szókratész ember- tehát Szókratész halandó
e) Bizonyítás
- amiből egy kijelentést bizonyítunk, annak bizonyosnak kell lennie
- ellentmondás tétele: lehetetlen, hogy az, ami létezik, ugyanakkor és ugyanabban a vonatkozásban ne létezzék
f) Indukció
- a jelenségek megfigyeléséből kiindulva jutunk fokozatosan éltalános végkövetkeztetésekre
- sok egyedi eset felsorolásával kimutatjuk a tényszerű érvényességet
- DE! lehetetlen az elképzelhető összes egyedi esetet megfigyelés segítségével megragadni

4. A természet
A) FIZIKA
- inkább metafizika, amit leír, mint fizika
- a fizika legáltalánosabb fogalmaival (tér, idő, anyag, ok, mozgás) foglalkozik
- a természet megfigyelése mindig valamilyen csodálatos célszerűséget tesz felismerhetővé (teleológikus természetmagyarázat)
B) AZ ÉLŐVILÁG FOKOZATAI
- foglalkozott a botanikával, megalapozója a zoológiánal, az állattannak
- a forma az anyag célja, a lélek a test célja, a test pedig a lélek eszköze, görögül organonja (innen származik az organikus szó)
- minden későbbi munkának az alapja

5. A metafizika
A) AZ EGYES ÉS AZ ÁLTALÁNOS
- számára az általános nem eszmei, nem túlvilági őskép, hanem az létező lényegéből egy rész megragadása
B) ANYAG ÉS FORMA
- ha biztos tudásrta akarunk szert tenni, akkor az csakis a szükségszerűre és változatlanra vonatkozhat
- az anyag ellenállást tanusít a formáló erőkkel szemben
C) A LÉTEZŐK NÉGY OKA
1. az anyag (amiből készül)
2. a forma
3. mozgató ok
4. cél-ok (a tárgy rendeltetése)
D) TEOLÓGIA
- ahol forma és anyag találkozik, ott mozgás jön létre
- a tiszta forma pedig maga a feltétlen tökéletesség  szerinte van egy felsőbb istenség, amely tiszta gondolkodás, tiszta szellem  abszolút és tökéletes
- nincs más dolga, mint önmagát szemlélni, a semmittevő király
6. Antropológia, etika és politika
A) AZ EMBER
- testi funkciók és az alacsonyabb lelki tevékenységek tekintetében az ember egy sorban áll más élőlényekkel
- a szelem halhatatlan, nem pusztul el a testtel együtt, de nem nyilatkozik arról, hogyan létezik a tiszta szellem a születés előtt, a halál után
B) AZ ERÉNY
- az ember legfőbb java a boldogság
- a tökéletesség minden élőlény számára az ő sajátos tevékenységének tökéletes kiművelésében rejlik
- az etikus erények az észnek az érzékek feletti uralmában állnak
- a dianoetikus, gondolkodói erények magának az észnek a tökéletesebbé tételére szolgálnak, ez a magasabb rendű
C) AZ ÁLLAM
- az ember zóon politikon, társas (poliszt alkotó) élőlény
- a politika nem egyéb, mint alkalmazott erkölcs
- bírálja a fennálló és a lehetséges állami alkotmányokat, körvonalazza az eszményi állami életet
- a monarchia egyetlen ember uralma, az arisztokrácia kevesek uralma, a politeia a sokak uralma
- e formák elfajulása, a türannisz, az oligarchia, a demokrácia
- az alkotmánynak az illető nép és az illető kor konkrét szükségleteihez kell igazodnia
- elgkedvezőbb, ha az arisztokratikus és demokratikus elemek oly módon keverednek, hogy a középréteg adja az állami élet súlypontját (politeia)
- a rabszolgaságot természettől adottnak tekinti
- nagyra becsüli a házaság intézményét, a családot és a közösséget

7. Kritika és érvelés
- a logika értékét Arisztotelész túlbecsülte
- nem álltak rendelkezésére megfelelő eszközök, hogy bizonyítani tudja tételeit (kénytelen volt időt megállapítani óra nélkül)
- áttekinthetetlenül sok tényt gyűjtött össze és foglalt rendszerbe elsőként, művei évszázadokon át a tudás forrásaként szolgáltak
- a német filozófia Platónt részesíti előnyben Arisztotelésszel szemben, míg az angolszászok fordítva

SZÓKRATIKUS, PLATONIKUS ÉS ARISZTOTELÉSZI ISKOLÁK



1. Szókratikusok
a) megarai iskola: Eukleidész, sok éles elméjű logikus
- Minden krétai hazudik, ondta egy krétai
b) kürenai iskola: az élet célja a gyönyör, hedonizmus
c) cinikusok iskolája: (Diogenész) kulcsszavuk a szükségletnélküliség, világpolgárok, megvetik a művészeteket
2. Platonikusok
- szkepticizmus, eklekticizmus, neoplatonizmus központja

3. Peripatetikusok
- Arisztotelész utódai, szaktudományos kutatásokkal foglalkoztak

4.Hellénizmus


(szoikus, epikureus, szkeptikus, eklektikus és újplatonikus)

  1. Sztoicizmus

  • A név Athén egyik középületének, a Sztoa poikilének a nevéből ered.  Ebben a csarnokban alapította meg iskoláját a sztoikus Zénon.

  • A korai sztoicizmus két másik jeles képviselője Kleanthész és Khrüszipposz.

  • A sztoicizmusnak különböző szintjei léteztek: ósztoa, középső sztoa, újsztoa.  Az utóbbi kettő képviselői közé tartoznak: Seneca, Marcus Aurelius („Elmélkedések”), Epiktetosz („Kézikönyvecske”).



  1. A sztoikus rendszer jellege és részei:

  • A sztoikus filozófia az etikát tekintve szorosan kapcsolódik a cinikusok szókratikus iskolájához, de enyhít a régi cinizmus túlélezett megfogalmazásain, és tágabb teret nyújt a gondolkodásnak.  Ez az előfeltétele a tanai szélesebb körű elfogadásának.

  • Zénon iskolájában cinikus tanok keverednek más filozófusok, pl. Hérakleitosz gondolataival.

  • A sztoikusok a rendszerüket etikára, fizikára és logikára osztják fel.  Az etika foglalja el a legfelső helyet, a logika és a fizika pedig az etika előiskolája.



  • A logikában a sztoikusok az Arisztotelész által lerakott alapokat építették tovább.

  • Különbséget tesznek a logika két része között: az egyik a retorika, a másik a dialektika.

  • A sztoikusok empirikusok, ugyanis azt vallják, hogy a megismerésnek az egyedi dolgok észleléséből, a tapasztalatból kell kiindulnia.



  • A sztoikus fizika: a sztoikus elmélet materialista.  Szerinte csak testi létezik, amely vagy durvább, vagy finomabb szerkezetű.

  • Ez az elmélet monista is.  Csak egyetlen végső elvet ismer.

  • A világegészben rejlő, immanens törvényszerűségről beszélnek.  Számukra az isteni megegyezik az élő világegésszel, ezért tanításukat panteistának is mondhatjuk.



  1. A sztoikus etika:

  • Egyedül az embernek mint ésszel rendelkező lénynek adatott meg, hogy felismerje az isteni törvényszerűséget, és tudatos cselekvése során hozzá igazodjon.  A természetnek megfelelő élet a sztoikus etika kulcsszava.  Mivel az ember észlény, ezért a természetnek megfelelő élet számára ésszerű életet jelent, és az ésszerű élet az egyetlen erény, az egyetlen boldogság.

  • Ezzel szemben az egyetlen rossz: a nem ésszerű és ezáltal nem erényes élet.

  • Minden más (egészség, tulajdon, betegség, halál) a sztoikus számára nem jó és nem rossz, hanem egyszerűen közömbös.

  • Az igazi értékek felismerésében akadályoznak minket az affektusok (=ösztönök, szenvedélyek).  Ezek megzavarják az észt; elhitetik velünk, hogy a közömbös és a rossz dolgok értékesek, és arra késztetnek, hogy ezek megszerzésére törekedjünk.  Ezért az ember feladata az, hogy szakadatlan harcot vívjon az affektusok ellen.

  • Csak akkor értük el az erényt, ha az affektusokat mindenestül leküzdöttük.  Ezt az állapotot nevezzük sztoikus szenvtelenségnek.

  • Bölcs az, aki elérte ezt az állapotot.  Az összes többi ember, a nagy többség balga.

  • A sztoikusok azonban arra törekednek, hogy a bölcs ember eszményét összhangba hozzák ama nagyobb egésszel, amelybe az ember beletagozódik, és amely iránt kötelességei vannak.  A sztoikusok ily módon, ha korlátozottan is, de mégis jogosnak tekintik a házasságot, a családot, az államot.

  • A cinikus tanítás egoista. A cinikus bölcs csak a saját személyének függetlenségével, szabadságával törődik, minden mást a pokolra kíván.

  • A sztoikusok ezzel szemben ismerik és dicsérik a bölcsek közti barátságot, sőt, kimondanak két alapvető szociális követelést: igazságosság és emberszeretet.  Ezt a kettőt minden emberre kiterjesztik (a rabszolgákat és a barbárokat sem zárják ki belőle).

  • A sztoikusok az elsők, akik átfogó humanitáseszmét és kozmopolitizmust képviseltek az ókorban.



  1. Az epikureusok

  • Epikureuson olyan embert értenek, aki kényelmes és élvezetekkel teli életre törekszik.

  • Ám Epikurosz a privát környezetben leélt életet többre becsüli, mint az államot és a politikát.

  • Kr.e. 341-ben született Szamosz szigetén, és haláláig, Kr.e. 270-ig Athénban élt.

  • A róla elnevezett „epikuroszi kertben” hirdette az életfilozófiáját.



  • Epikurosz a sztoikusokhoz hasonlóan a logikát és a fizikát az etika előiskolájaként tárgyalja.  A logika a tévedések elkerülésére tanít, a fizika feladata pedig, hogy kimutassa, hogy a világot teljesen a dolgok természetes összefüggéséből kell magyarázni.  Istenek a világot se nem teremtették, se a természeti eseményekbe nem avatkoztak bele.  Így az embereket meg kell szabadítani az istenektől való félelemtől.

  • Epikurosz nem tagadja az istenek létezését, csak azt feltételezi, hogy azok intermundiumokban, vagyis a világok között élnek, és nem törődnek az emberi tevés-vevéssel.



  • Epikurosz az élet élvezetét tanácsolja, de nem az érzéki élvezetek féktelen habzsolását hirdeti.

  • Az ember egyedüli életcélját a boldogságban látja. Ezt igen egyszerűen a gyönyör kereséseként és a fájdalom kerüléseként definiálja.

  • Azonban az észnek irányítania és megfékeznie kell a boldogságra való törekvést.  Hiszen Epikurosz tudja, hogy a kicsapongásokat rendszerint fájdalmas reakciók követik.



  • A gyakorlatias életbölcsességet Epikurosz többre becsüli, mint a tudást.

  • Különbséget tesz a test és a lélek örömei között.  A test örömei az adott pillanathoz kötődnek, a lélek viszont képes arra, hogy visszatekintsen a múltba és előretekintsen a jövőbe, így emlékezhet a múlt örömeire, és előre láthatja a jövőben várhatót.

  • Lelki békére az az ember lel, aki az istenektől való félelmét éppúgy leküzdi, mint a halálfélelmét.



  1. Szkepticizmus:

  • A szkeptikusok lehetetlennek tartják az igaz megismerést.

  • A filozófiai rendszerek és irányzatok elszaporodása odáig vezetett, hogy az emberek kételkedni kezdtek valamennyiben.



  • A szkeptikus filozófiában három szakaszt különböztetünk meg:

    • A régebbi irányzatot az eliszi Pürrhón alapította meg.

    • A középső szakaszt akadémiai szkepszisnek is nevezik, mert ebben az időben a platóni Akadémia volt a szkeptikusok központja. à Kiemelkedő képviselői Arkeszilaosz és Karneadész.

    • Az újabb szkepszist Aineszidémosz alapította meg. à Ő a Krisztus születése körüli években működött.

Leginkább csonkítatlanul Sextus Empiricus művei maradtak fenn.

  • Az antik szkepszisre jellemző a trópusok elmélete: trópusoknak azokat a szempontokat nevezték, amelyek az igazság megismerhetetlenségét bizonyítják.

  • Aineszidémosz 10 ilyen trópust sorolt fel:

      • általában az élőlények különbözősége

      • az emberek különbözősége

      • a belső, szubjektív állapotok különbözősége

      • egy objektum helyzetének, távolságának, helyi környezetének különbözőségei

      • az észlelt jelenség összekeveredése másik jelenséggel

      • az objektumok különböző hatása kvantumuk (tömegük) és kompozíciójuk (összetételük) szerint

      • a jelenségek és az észlelések viszonylagossága

      • a benyomások gyakorisága vagy ritkasága

      • a neveltetés, szokások, erkölcsök, a vallási és filozófiai nézetek különbözősége.



  • A legtöbb szkeptikus nem öncélúan végezte a munkáját, hiszen a „tartózkodást az ítélettől” tételüket előfeltételnek tekintették ahhoz, hogy a derűs és rendíthetetlen lelki nyugalom megvalósuljon.



  1. Yüklə 369,24 Kb.

    Dostları ilə paylaş:
  1   2   3   4   5   6




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə