Társadalomföldrajz Edited by Ferenc Probáld and Pál Szabó Ágnes Bernek József Hajdú-Moharos



Yüklə 12,62 Mb.
səhifə9/48
tarix18.07.2018
ölçüsü12,62 Mb.
#56176
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   48

23. ábra > Az Északi-tenger szénhidrogén-bányászata, kőolaj- és földgázvezetékei

A legészakibb kőolajmezőket vezeték köti össze a Shetland-szigetekkel, a skót partok előtti mezőket pedig az Orkney-szigetekkel, illetve Aberdeennel. A leggazdagabb kőolajmezők sora nagyjából Nagy-Britannia, Norvégia és Dánia között félúton helyezkedik el; innen Teesport kőolajkikötőbe futnak a csővezetékek.

A kitermelt kőolajnak jóval több mint a felét exportálják, ugyanakkor a Közel-Keletről is sokat vásárolnak, hogy keverjék a hazai kőolajjal. Az északi-tengeri kőolaj ugyanis kiváló minőségű (a lepárláskor 40% benzint és 25% fűtőolajat nyernek belőle, míg a Közel-Kelet olaja 15% benzint és 52% fűtőolajat ad), ezért pazarlás lenne önmagában felhasználni; emellett a hazai finomítók a gyengébb minőségű kőolaj feldolgozására rendezkedtek be. A kivitel értékének 7%-át szolgáltató kőolaj és finomítványai jelentős mértékben enyhítik a külkereskedelmi passzívumot.

A hazai kőolajat fogadó gyűjtőállomásoktól és az importot fogadó kikötőkből kiinduló vezetékek behálózzák az egész országot. Rajtuk keresztül jut el a kőolaj a 11 finomítóhoz (90 M t kapacitás), amelyek többsége a két nagy nemzetközi monopólium – a Royal Dutch-Shell és a British Petroleum – tulajdonában van.



Földgáztermelése Oroszország után a második helyen áll Európában (2004: 103 Mrd m³). A kitermelt földgáz hosszú, tenger alatti csővezetékeken át áramlik a kikötők fogadóállomásaihoz, ahonnan sok ezer kilométeres vezetékrendszeren továbbítják Skóciába, London környékére, Midlandsbe és Dél-Walesbe.

A villamosenergia-termelés (2003: 370 Mrd kWh) csaknem kétharmadát a szénmedencékbe települt kőszéntüzelésű hőerőművek adják; az olajtüzelésű erőművek részesedése 10%. A vízenergia szerepe elenyésző: a Skócia nagyobb esésű, egyenletes vízjárású folyóin épült erőművek által termelt áramot (1%) az alumíniumkohászat használja fel.

A XX. század közepén elindított atomprogram keretében a dél-angliai Aldermastonban atom- és hidrogénbombagyár, északnyugaton Sellafieldnél nagy reprocesszáló üzem és fűtőelemgyár létesült. Ezenkívül 1956-tól napjainkig 35  – nagyrészt gázhűtésű – atomerőművet építettek. Ma már ezekből csak 23 üzemel, és a villamosáram-termelés ötödét (2004: 23%) szolgáltatják. Jobbára a más energiaforrásoktól viszonylag távol fekvő vidékeken működnek.

13.5. 5. A régi vaskohászat válságban van

A feldolgozóiparon belül a gépgyártás, az elektromos ipar és a vegyipar fejlődési üteme messze megelőzte a többi iparágét. A gyorsan fejlődő iparágak közül is kiemelkedik a repülőgépgyártás, az elektronika és a műanyagipar. Az ipari forradalom hagyományos ágazatait – a textilipart, a hajógyártást és a vaskohászatot – viszont tartós hanyatlás sújtja.

Amíg a vaskohászat tüzelőanyaga a faszén volt, addig a kohók a délkelet-angliai Weald és a Forest of Dean, illetve a közép-angliai Birmingham és Sheffield egykor erdős vidékein üzemeltek. A kohászat és a hajóépítés fellendülése következtében néhány évtized alatt kipusztult e területek erdőállománya. A XVIII. század közepén a hagyományos fűtőanyag hiánya miatt a kohászat annyira visszaszorult, hogy az ország saját termelésének kétszeresét volt kénytelen importálni Svéd- és Oroszországból.

A más iparágakban már régóta használt kőszén a vaskohászatban – mivel kéntartalma és egyéb szennyeződései a vasat törékennyé tették – nem játszott szerepet. Viszont a belőle előállított koksz felhasználása csak a XVIII. század végén vált uralkodóvá. Az új eljárás elterjedése az angol vaskohászat első telephelyváltását eredményezte: súlypontja az egykori erdővidékekről a vasérccel is rendelkező szénmedencékbe tolódott át. A Birmingham és Wolverhampton közti területen alakult ki Földünk első nehézipari körzete, a „Black Country” („Fekete-vidék”).

A foszformentes vasérckészletek kimerülését követően, a XIX. század végén a kohászat a tengerparti szénmezőkre „vándorolt”, ahol olcsóbban jutott a tengeri úton szállított svéd, spanyol, észak-afrikai és latin-amerikai vasérchez. Ettől kezdve indult gyors fejlődésnek Dél-Wales, Északkelet-Anglia és Glasgow vasipara.

A kohászati tüzeléstechnika fejlődése nyomán a kőszén mint alapvető telepítőtényező elvesztette korábbi meghatározó szerepét, ezért Angliában is előtérbe került a hazai vasércvagyon fokozottabb kiaknázása. A Londoni-medence peremén elhelyezkedő, felszínközeli – jura időszaki – vasérctelepeket magas foszfortartalmuk miatt kezdetben nem tudták hasznosítani. A Thomas-eljárás bevezetése után megindult kitermelés csak az 1930-as években vett nagyobb lendületet. A Northamptontól Cleveland Hillsig húzódó – mára csaknem teljesen kimerült – vasércmező minettjére települt a legfiatalabb angol kohászat.

A legtöbb régi acélhatalom termelése stagnál, beépített kapacitásaik egy része kihasználatlan. Egyre inkább teret hódítanak a szintetikus úton előállított acélpótlók: a nagy szilárdságú műanyagok, az alumíniumötvözetek, illetve a minőségileg kimunkált rozsdamentes acélok. A fejlődő országok közül több is – az önálló nehézipari bázis kialakítását követően – olcsó kohászati termékeivel kilépett a világpiacra. Nagy-Britannia, amely egy évszázada még a világtermelés felét adta, ma már Európában is csak az acéltermelők derékhadához tartozik. A 2004. évi nyersvas- (10 M t) és acéltermelése (13 M t) csak fele az 1970. évi csúcsnak. A szénre települt régi nagy iparvidékek a Fő-sziget északnyugati, északkeleti, illetve középhegységi tájaihoz kötődnek.



A helyi szén mellett az importált kokszra és vasércre települt Dél-Wales (Port Talbot, Cardiff és Newport), Északkelet-Anglia (Newcastle és Middlesbrough)és a Clyde-völgy (Glasgow és Motherwell)üzemei állítják elő a nyersvas háromnegyedét, az acél kétharmadát. Az ipar szerkezeti válságát magukon viselő területek ma súlyos környezeti károkkal, tömeges munkanélküliséggel és elvándorlással küszködnek. A munkások átképzése és az adókedvezményekkel támogatott korszerűsítés, valamint a gép- és vegyipar, illetve az elektronikai ipar itteni kibontakoztatása sok helyütt megállította, de nem mindenütt ellensúlyozza a hanyatlás folyamatát.

A hazai vasércbázison kiépült kohászat Nottinghamshire és Lincolnshire új városainak (Scunthorpe, Frodingham, Corby) fejlődését segítette elő. E körzetben összpontosul a nyersvasgyártó kapacitás negyede, az acélénak tizede.

Hulladékvasat és más körzetekben előállított nyersvasat dolgoz fel Yorkshire (Sheffield)és Nyugat-Midlands (Birmingham)acélipara. A nyersvasgyártás itt teljesen megszűnt, viszont az acélgyártó kapacitás negyede e területeken maradt.

A XIX. század elején még Nagy-Britannia adta a világ réz- és ónérctermelésének kétharmadát, az ólomércnek pedig a felét. A színesfémek érceinek egykor oly gazdag lelőhelyei kimerültek, ezért a színesfémkohászat – a hőerőművekben termelt elektromos áramra támaszkodva – csaknem teljes egészében importált érceket, illetve érckoncentrátumokat dolgoz fel. Ma is jelentős ólomkohászatának (350 ezer t, 5. a világon) Glasgow, Manchester és Avonmouth, visszaesett ónkohászatának Liverpool, cinkkohászatának Avonmouth a legnagyobb centruma. A rézfinomítás fellegvára a „bronzváros” – Birmingham, míg a kohászat mint kikötőipar St. Helensben és Swansea-ben összpontosul.

Az Antrim-platón bányászott gyenge minőségű bauxitot jobbára csak a kohászatot támogató tűzállótégla-gyártás hasznosítja. A timföldgyárak guyanai és jamaicai bauxitot dolgoznak fel. A skót vízerőművekhez és Dél-Wales hőerőműveihez kapcsolódó alumíniumkohászat (340 ezer t) a szükségleteket csak részben fedezi. Igaz, az angol tőkének nagy beruházásai vannak a norvég kohászatban, így a „Black Country” (Birmingham, Wolverhampton) alumíniumipara norvég hutaalumíniumot is feldolgoz.

13.6. 6. A fejlődés kulcsa: a gépgyártás, az elektronika és a vegyipar

A feldolgozóipar legjelentősebb ága a – foglalkoztatott létszámból és az ipar termelési értékéből majd kétötöddel részesedő – gépgyártás. A brit gépipart elsősorban nem a tömegáru-termelés, hanem inkább a nagyfokú specializálódás és a gyártmányok kiváló minősége jellemzi.

Gépipara – mely a legrégebbi a világon – a XVIII. század végén az ipari forradalom angol találmányaihoz, a gőzgéphez és főként a textilgépgyártáshoz kapcsolódott. XIX. századi arculatát a gőzmozdony és a gőzhajó, valamint a szerszámgépgyártás formálta. A századfordulót követően – a belső égésű motorok térhódításával – az elektromos gépipar, majd az autó- és a repülőgépgyártás is csatlakozott az előbbi iparágakhoz. A II. világháború után meginduló tudományos és technikai fellendülés tovább bővítette a szigetországi gépipar profilját, bár a fejlődési ütemét tekintve elmaradt vetélytársaitól.

Nagy-Britannia gépiparát a hazai alapanyag-termelés, a jó felvevőképességű belső piac és a kiváló szakmunkásgárda mellett az export élteti, amelynek hátterét sok esetben a nemzetközi monopoltársaságok belső munkamegosztása képezi. Termékeinek több mint harmada külföldön talál vevőre, s a kivitel értékének csaknem kétötöde gépipari termék.

Az ország vezető szerepe az iparban és a világkereskedelemben a XIX. század folyamán szorosan együtt járt tengeri hatalmával. A több évszázados múltra visszatekintő hajógyártásban nagy szerepet játszott a szigetjelleg. A XIX. század utolsó harmadában került a világranglista élére, akkor, amikor a gőzhajókat már nem fából, hanem fémből építették. Az I. világháború idején Nagy-Britanniában készítették a világ kereskedelmihajó-terének mintegy kétharmadát. Néhány évvel később elvesztette tengeri monopóliumát, majd a XX. század derekától fokozatosan visszaszorult a hajógyártásban is. Az olcsóbban és nagy szériákban termelő Japán és a Koreai Köztársaság vette át a vezetést, miközben Nagy-Britannia hajóépítése lehanyatlott. Ma főleg japán hajókat vásárol, hogy megcsappant, de a fejlett országok között tekintélyesnek számító kereskedelmi flottáját (2004: 16 M BRT) fenntartsa. A szigetország északkeleti partvidékén (Newcastle, Sunderland, Middlesbrough), a skóciai Clyde-on (Glasgow környékén) és az észak-ír Belfastban koncentrálódó hajógyártás jóformán csak vegetálni képes; jelentősebb a hajójavításuk és a tenger szénhidrogénkincsének kiaknázását szolgáló berendezések előállítása.

Az „új iparágak” közé tartozó autógyártás a II. világháború után a gépipar vezető ágává vált. Az 1960–70-es években a brit autók fele a British Leylandhoz tartozó autógyárak futószalagjairól került a piacra. Az óriási autómonopóliumot 1962–1968 között hozták létre, azért, hogy fel tudják venni a versenyt a külföldi konkurensekkel. A kilenc vállalatból (Alvis, Austin, Daimler, Jaguar, Leyland, Morris, Rover, Standard, Triumph) alakult British Leyland mellett már ekkor is fontos szerepet játszottak az amerikai autógyártók (General Motors, Ford). A termelés 1972-ben érte el csúcspontját, majd fokozatosan visszaesett. A brit ipar visszaszorulása ebben az időben mind az USA-val és Japánnal, mind Nyugat-Európával szemben nemcsak a tradicionális, hanem az új iparágaknál is szembeötlő volt. Nagy-Britannia részesedése a világ, s azon belül Nyugat-Európa autógyártásában gyorsan csökkent.

Az alacsony hatékonyságú brit gépjárműipar állami nagyvállalatát az 1980–90-es években privatizálták, az autógyárakat külföldiek vásárolták fel. Az eddig is jelentős pozíciót betöltő amerikai vállalatok mellett a japánok (Nissan, Toyota, Honda) és a németek (BMW, VW) uralják a szigetország autógyártását. A termelés az 1990-es években fellendült. Miután 1999 őszén a Volkswagen megvásárolta a brit autógyártás legszebb gyémántját, a Rolls-Royce-ot, az egykor független szigetországi autóipar teljes egészében külföldi kézbe került. Az ipari termelés és az export értékének tizedét szolgáltató autógyártásban (2004: 1,65 M személyautó, 209 ezer haszonjármű, autóbusz stb.) a területi koncentráció magas fokú, mert az üzemek túlnyomó része a Londoni-medencében és a Midlandsen (London, Oxford, Coventry, Nottingham, Luton, Birmingham, Dagenham stb.) összpontosul. Az autók fele külföldön talál vevőkre, viszont az import egyik jelentős tételét az évente behozott 1 millió személyautó teszi ki. Versenyautó-gyártása ma is a legjelentősebb a világon: a 19 Forma–1 csapatból 10 teljes egészében itt építi autóit.



Repülőgépipara az USA és Oroszország után a 3. a világon. A brit repülőgépipar nemcsak megelőzi vetélytársait, de együtt is működik az európai repülőgépgyártókkal (Airbus). A gépipar leggyorsabban fejlődő ága az autóipari városokban és a derültebb időjárású – ezért a próbarepülésekre legalkalmasabb – Délkelet-Angliában (Portsmouth, Southampton)honosodott meg. A hajtóműveket a Vickers konszern tulajdonában maradt világhírű Rolls-Royce repülőgépmotor-gyárban készítik. Az iparág termelésének fele-kétharmada exportra kerül.

A mozdony- és a vagongyártás sokat veszített egykori jelentőségéből. A legnagyobb üzemek az acélgyártó körzetekben (Glasgow, Newcastle, Leeds),másrészt a nagy vasúti csomópontokban (London, Derby, Birmingham) helyezkednek el.

A gépgyártás gerincét képező, sokoldalú szerszámgépgyártás termékeit (automatizált gépsorok, futószalagok, exkavátorok, fúrógépek, esztergapadok, textilgépek stb.) főként Nyugat-Midlands, valamint Yorkshire és Lancashire nagyvárosaiban állítják elő.

Az elektromos gépgyártás és az elektrotechnikai ipar korszerű termékei (generátorok, transzformátorok, erőmű-berendezések, híradástechnikai és háztartási gépek stb.) felveszik a versenyt az amerikai, a japán és német termékekkel. A legnagyobb területi koncentráció a főváros környékén és az autógyártó központokban alakult ki, de számottevő Leeds, Manchester és Glasgow elektromos ipara is. Az elektronikai ipar néhány ága a világ élvonalában áll. A fejlett technológiát hordozó és kifejlesztő-előállító ágazat termékeinek alkalmazási területe rendkívül széles: híradás-, számítás-, impulzus-, mikrohullámú és digitális technika; erősáramú és orvosi elektronika; jel-, kép- és hangfeldolgozás; tranzisztorok, mágneses eszközök, automatikai rendszerek stb. A legújabb iparágak közé tartozó elektronika és a hozzá kapcsolódó kutató-fejlesztő tevékenység a London–Bristol „ipari folyosó” mindkét oldalán, a híres egyetemi város, Cambridge környékén és Skócia ipari tengelyében összpontosul.

A gépgyártás Nagy-Britannia úgyszólván valamennyi ipari körzetében jelentékeny, sőt néhány komplexumban meghatározó szerepet tölt be. A londoni agglomerációt az autó-, a repülő- és a szerszámgépgyártás, valamint az elektrotechnika és elektronika, azaz az új, korszerű iparágak jellemzik. Nyugat-Midlands gépiparának szerkezete sokban hasonlít az előzőéhez, de profilját a sok alapanyagot igénylő nehézgépek gyártása (bányászati, kohászati és erőmű-berendezések stb.) is bővíti. A két sokoldalú koncentráción kívül Kelet-Midlands híradástechnikai és repülőgépipara, Lancashire és Yorkshire sokoldalú jármű- és textilgépgyártása, Északkelet-Anglia és Glasgow körzetének hajógyártása, illetve -javítása és vegyes gépipara érdemel említést.

A két és fél évszázados múltra visszatekintő vegyipar alapját az ország kőszénben és kősóban való gazdagsága, valamint az olcsón beszerzett tengerentúli nyersanyagok vetették meg. Kezdetben elsősorban a textilipar, később már egy sor iparág (autó-, repülőgép- és elektromotor-ipar) vegyszer-, illetve hajtóanyag-szükséglete kitűnő piacul szolgált termékei számára. Növekedési üteme mintegy kétszeresen múlja felül az ipar átlagát. A tradicionális szervetlen vegyipart – amely részben hazai alapanyagokra (2004-ben kősó: 5,8 M t, kálisó: 580 ezer t) épül – és a szénvegyészetet maga mögé utasította a petrolkémia. A feldolgozóipar termelési értékének és a kivitelnek hetede vegyipari termék.



Három nagy vegyipari komplexum alakult ki a szigetország területén:

a) A Mersey torkolatában és a Manchesteri-tengeri-csatorna mentén kialakult vegyipart a helyi mészkő- és kősótermelés, a vezetéken érkező északi-tengeri kőolaj, valamint az importált nyersanyagok éltetik. Szervetlen vegyipara (szóda, sósav, kénsav) és textilfesték-gyártása (St. Helens)országos jelentőségű, de számottevő a műszálak gyártása és a kőolaj-finomítás is (Stanlow).

b) A Northumberland-durhami kősóra és gipszre, valamint részben hazai, részben importált kőolajra épül Észak-Anglia vegyészete. Newcastle, Middlesbrough és Billingham e sokoldalú (szóda, kénsav, műszálak, műanyagok stb.) vegyipari komplexum legnagyobb központjai.

c) A legfiatalabb a petrolkémiai bázison kifejlődött Dél-Wales vegyipara. Kőolajfinomítása (Milford-Haven, Llandarcy) mellett műanyag-, műgumi- és műszálipara is jelentős (Swansea).

A főként malajziai nyersgumit feldolgozó gumiipar az autógyártó városokban tömörül, a legnagyobb műgumigyárak Swansea-ban, a dél-angliai Hythe-ban és az észak-írországi Londonderryben működnek. Méltán híres és a világpiacon jelentős multinacionális cégekkel szereplő gyógyszeriparának London és Nottingham a legismertebb központjai.

13.7. 7. Az ipari forradalom úttörője: a textilipar

A könnyűipar – miként a legtöbb fejlett országban – újabban erősen háttérbe szorult. Különösen nagyarányú volt a lemaradás a szigetország legrégebbi iparága, a textilipar esetében.

A XVI. században már jelentős gyapjúiparral rendelkezett, melyhez később a – Flandriából idemenekült takácsok által meghonosított – pamutipar is társult. A XVIII. század utolsó harmadában a textilipar volt az első iparág, amelyben az ipari forradalom kibontakozott, s amely hosszú időn keresztül a brit ipar világhegemóniájának egyik pillére volt. A XIX. században az összes keresők 15%-a, az ipari foglalkoztatottaknak több mint a fele a textiliparban dolgozott, s az iparág egészen a XX. század elejéig megőrizte vezető szerepét.

Nagy-Britannia több mint egy évszázadon keresztül a Föld vezető pamut- és gyapjúáru-termelő, illetve exportáló országa volt. A XIX. században, sőt egészen az I. világháborúig a világpiacra jutott textiláruknak mintegy a fele brit textilgyárakból került ki. A háború után azonban az Amerikai Egyesült Államokon és Japánon kívül számos fejlődő ország textilipara is Nagy-Britannia világpiaci konkurensévé vált. Ez a folyamat a XX. század derekán tovább erősödött; a brit textilipar hanyatlásnak indult.

Annak ellenére, hogy előbb az USA, majd Kína, India, Brazília stb. – hazai gyapottermelésük és/vagy olcsó munkaerejük bázisán felfuttatott – pamutiparukkal tépázták meg a brit textilhegemóniát, a textilipar vezető ága a pamutipar maradt. A Pennine nyugati lábainál kialakult lancashire-i komplexumból kerül ki a pamutáruk kilenctizede. A Blackburn, Preston, Burnley (szövés), valamint Oldham, Bolton és Rochdale (fonás) városokat magában foglaló pamutipari körzet irányító és kereskedelmi központja Manchester.

A gyapjúszövet-kereskedelemben Nagy-Britannia továbbra is a vezető országok közé tartozik, mert speciális, minőségi árui nem kerülnek szembe jelentősebb konkurenciával a világpiacon. A Pennine esőárnyékában alakult ki Földünk legrégibb gyapjúipari vidéke, a West Riding. (A szárazabb éghajlat ti. inkább kedvezett a nedvszívó gyapjú fonásának.) Városaiban – Leeds, Bradford, Halifax és Huddersfield – koncentrálódik az iparág üzemeinek mintegy háromnegyede, de híres a skóciai Tweed-völgy régi keletű gyapjúipara is.

A textilipar más ágai inkább egy-egy városhoz, mintsem körzethez kötődnek. A leniparnak Belfast, a jutaszövésnek Dundee, a selyemszövésnek pedig London világviszonylatban még mindig számottevő centrumai.

A XX. század második felének technikai forradalma a textilipari alapanyagok vonatkozásában is jelentkezett. A műanyag- és műszálipar gyors fejlődése fokozatosan háttérbe szorította a természetes alapanyagokat. Napjainkban a brit textilalapanyagok több mint kétharmada műszál, s az iparág széleskörűen összefonódik a vegyipar számos területével.

13.8. 8. Koncentrált, iparosodó mezőgazdaság

Nagy-Britannia hosszú évszázadokon keresztül gabona- és gyapjútermelő agrárország volt: a XVIII. század közepéig még exportált is gabonát a kontinensre. Ettől kezdve indult meg az állattenyésztés fokozatos térhódítása, majd a mezőgazdaságnak a gazdasági ágak rangsorában való visszaszorulása. Abban, hogy Nagy-Britannia az ipari forradalom szülőhazájává és a világtörténelem első ipari államává válhatott, hatékony szerepet játszott mezőgazdaságának korai kapitalizálódása. A XVIII. század végén a mezőgazdasági tőke részt vállalt az ipari forradalom technikai bázisának megteremtésében is.

A gyorsan fejlődő, világpiaci orientációjú ipar és a vámokkal védett mezőgazdaság fejlődésének érdekei a XIX. század első felében összeütközésbe kerültek. A védővámok eltörlése, a szabad kereskedelem térhódítása és a szállítás forradalma következtében meginduló olcsó tengerentúli gabonabehozatallal a brit mezőgazdaság képtelen volt felvenni a versenyt. Több százezer farmer ment tönkre, közülük sokan kivándoroltak, fokozódott a földkoncentráció és az állattenyésztő irányzat („Horn against Corn” = „Gabona helyett szarvasmarhát”), nőtt az élelmiszerimport.

Nagy-Britannia a XIX. században népességének mintegy négyötödét élelmezte hazai forrásokból, viszont a XX. század elején már csak minden harmadik lakos élelmiszer-ellátását biztosították a brit farmerek. A békeidőben olcsó élelmiszerimporttól való függőség a két világháború alatt sebezhetővé tette a szigetországot, melynek népét egyrészt a birodalom, másrészt Nyugat-Európa táplálta. E függőség mérséklésére az 1940-es évektől állami támogatással megindult a mezőgazdaság korszerűsítése. Jóllehet azóta a művelésági arányok (szántó-kert: 25%, legelő: 46%, erdő: 12%) alig változtak, s a mezőgazdaságban dolgozók száma is gyorsan csökkent, a szigetország megkétszerezte mezőgazdasági termelését. Ezt a széles körű gépesítés és kemizálás, valamint a birtokszerkezet gyors átalakulása tette lehetővé. A korszerűsítést 1973-tól az Európai Gazdasági Közösség agrártámogatási rendszere és protekcionizmusa tovább ösztönözte.



A brit mezőgazdaság egyike a legkoncentráltabbaknak: a farmok átlagos mérete 150 ha. A 20 ha alatti farmok aránya a legkisebb, míg a 150 ha felettieké a legmagasabb Európában. A jól felszerelt, sok műtrágyát, nemesített vetőmagvakat felhasználó gazdaságokat maguk a birtokosok vagy – gyakrabban – jómódú bérlők művelik. A magasabb közös piaci árakon a termelés kifizetődőbbé vált és gyorsan nőtt. Ezáltal Nagy-Britannia az alapvető fontosságú élelmiszerekből csaknem teljesen önellátóvá vált (az arány 80%-os).

A brit mezőgazdaságban nagyfokú a – természeti adottságoknak és a piackövetelményeknek alárendelt – specializáció (24. ábra). A szántóföldi termelés egyre inkább a Tees-Exe vonaltól keletre fekvő, jó talajú, melegebb, szárazabb éghajlatú tájakra összpontosul („sárga Anglia”), ugyanakkor a nagyobbik, nyugati országrész legelőit és rétjeit az állattenyésztés hasznosítja („zöld Anglia”).

A mezőgazdaság termelési értékének kétharmadát az állattenyésztés, negyedét a szántóföldi gazdálkodás, tizedét a zöldség- és gyümölcstermelés szolgáltatja.

A szarvasmarhatartás (2004: 10,5 M db) az állattenyésztés vezető ága. A tejgazdálkodás elsősorban Délnyugat-Anglia, Midlands, Lancashire és Cheshire, valamint Észak-Írország területén, a húsmarhatenyésztés viszont a dél-angliai nagyvárosok környékén számottevő. A tejipar termékei közül kiemelkedik a sajtgyártás (Cheshire, Cheddar). A tejipari melléktermékeket és az importált kukoricát hasznosító hússertéstenyésztés (5 M db) főként Yorkshire és Cornwall területén fejlett. Nagy-Britannia Európa legnagyobb és a világ hetedik juhtenyésztője (35,5 M db). A Pennine, Wales és Skócia domb- és hegyvidéki területein legelő juhokról nyírt gyapjú (60 ezer t) harmadrészt fedezi a gyapjúipar szükségleteit. A húsipar az állattenyésztő körzetek nagyvárosaiban koncentrálódik.

A szántóterület csaknem ötödén – főként Kelet- és Délkelet-Angliában, de rövidebb tenyészideje miatt északabbra is – árpaföldek terjeszkednek. A részben takarmányozási, részben ipari célokat (whisky, sör) szolgáló árpatermelésben a tizedik helyen áll a világon (6 M t). A sörárpát és a kenti komlótermelést feldolgozó söriparának (53 M hl, 7. a világon) London, Burton-upon-Trent, Birmingham és Edinburgh a leghíresebb központjai. Az egyre inkább visszaszoruló zabot kisebb hő- és talaj-, valamint nagyobb csapadékigénye miatt jóformán csak Skóciában vetik.

A kenyérgabonák közül csupán a búzát termesztik, azt viszont a szántók harmadán. A búzatermelés (2004: 15 M t) zöme a Humber és a Temze közötti meleg nyarú, szárazabb területekről kerül ki, de egyre inkább terjeszkedik nyugat felé is. Az 1980-as évek közepétől már exportra is jut. A malmok főként Midlands Kelet-Angliához közel fekvő városaiban, valamint az egykor importált búzát őrlő kikötőkben üzemelnek.

A kapások közül a mindenütt elterjedt burgonya (6 M t) fedezi a szükségleteket, viszont a Londoni-medence cukorrépa-termesztése (7,5 M t) alig felerészben elégíti ki az igényeket.

Kertgazdálkodása jelentős; termelési értéke megközelíti a szántóföldi növénytermesztésből származó jövedelem felét. Míg régebben csak néhány, kedvező természeti adottságú nagy agglomeráció környékére szorítkozott, addig ma a fogyasztó piacoktól távolabb is teret hódít. A londoni agglomerációval északon szomszédos Fen-síkság és az Avon felső vízvidéke egyetlen összefüggő „konyhakert”. A primőrtermesztés az enyhe telű „angol Riviérán”, a sokoldalú gyümölcstermesztés Kentben terjedt el, s nagy hírnévnek örvend a Scilly-szigetek virágkertészete is.

A mezőgazdasági termelés gyors növekedésével szemben a halászat sokat veszített jelentőségéből. Az egykori exportőr ma a hazai halfogyasztás több mint a felét importálja. Az angliai (Grimsby, Hull, Fleetwood) és a skóciai (Aberdeen, Shetland-szigetek) halászkikötőkből kifutó flották zsákmányát (0,9 M t) részben a kikötők szomszédságában telepített üzemekben, részben az úszó kombinátokban dolgozzák fel.



Yüklə 12,62 Mb.

Dostları ilə paylaş:
1   ...   5   6   7   8   9   10   11   12   ...   48




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə