Kiejtesi szotar



Yüklə 6,29 Mb.
Pdf görüntüsü
səhifə1/350
tarix14.12.2017
ölçüsü6,29 Mb.
#15677
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   350


 

Címnegyed 

KIEJTÉSI SZÓTÁR 

 

A MAGYAR NYELV KÉZIKÖNYVEI  XI. 



 

 

 



Sorozatszerkesztő: 

K

ISS 



G

ÁBOR


 

 

 



 

 

 



 

 



 

T



ÓTFALUSI 

I

STVÁN



 

 

 



KIEJTÉSI SZÓTÁR 

 

 



Idegen nevek, szavak, kifejezések és szólások helyes 

kiejtése 

 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



TINTA KÖNYVKIADÓ 


 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

 



 

 

ISSN 1589-4371 



ISBN 963 7094 28 8 

 

 



 

 

(c) Tótfalusi István 



 

 

 



 

 

 



Kiadja a TINTA Könyvkiadó 

Felelős kiadó a TINTA Könyvkiadó vezetője 

Felelős szerkesztő: Temesi Viola 

Műszaki szerkesztő: Bagu László




 



ELŐSZÓ 

 

 

 



 

 

 



 

 

 



A könyv alcíme joggal utal az idegen nevekre, hiszen túlnyomórészt ezekhez kell az útba 

igazítás,  ám  van  jó  néhány  olyan  magyar  név,  amely  régies  helyesírása  miatt  a  magyar 

anyanyelvűek  közül  is  sokaknak  feladja  a  leckét,  mint:  Dessewffy,  Batthyány,  Cházár, 

Jósika,  Weöres,  Thewrewk,  Dsida,  Keönch  és  hasonlók.  Túlnyomórészt  azonban,  és  ez 

természetes, idegen nevek és kifejezések helyes magyar kiejtésére kíván tanácsokat adni ez 

a szótár. 

Értelemszerűen  csak  olyan  nyelvek  névanyagát  öleli  fel,  amelyek  hivatalos  latin  betűs 

írást  használnak,  hiszen  a  magyar  helyesírás  szabályai  szerint  ha  más  írású  nyelvekről 

(görög,  cirill,  arab,  héber,  kínai,  grúz,  amhara  stb.)  van  szó,  minden  nevet  eleve  kiejtés 

szerinti alakban kötelező átírnunk. A kínai neveknél újabban terjed a hivatalos kínai átírás, 

a  Pinjin  használata,  de  leginkább  a  tudományos  kiadványokban;  a  Magyar  Nagylexikon 

ugyan  szintén  eszerint  írja  és  sorolja  be  a  neveket,  de  mindig  megadja  mellettük  a 

hagyományos  névformát,  és  ezeket  utalószóként  is  tartalmazza,  ezért  szótáramban 

mellőzöm a kínai névanyagot. 

Két nyelv esetében, amelyek nem latin betűsek, mégis jobbnak láttam kivételt tenni. 

Az egyik a görög. Az ókori görög nevek többsége nálunk (és másutt is) latin átírásban lett 

ismertté (Oedipus, Pisistratus, Aeschylus stb.), és 1954 előtt minden írott szöveg a latinos 

formát  használta,  néhány  pedig  még  ma  is.  A  latin  betűk  hangértéke  pedig  nem  mindig 

azonos a magyarokéval, itt tehát eligazítás szükséges. Az újgörög nevek gyakran egy latin 

betűs  nemzetközi  átírás  szerinti  formában  jutnak  hozzánk,  főleg  a  sajtó  révén,  és  emiatt 

szorulnak gyakran igazításra. 

A másik nem latin betűs nyelv, amellyel meg kell küzdenünk, a japán. Ennek is van egy 

nemzetközi átírása, amely az angol kiejtésre alapoz, és a sajtó és sok lexikon is ezt használ-

ja. Itt vannak továbbá a széltében ismert japán márkanevek, a Mitsubishi, Daihatsu, Sanyo, 

Chinon  és  hasonlók,  ezek  így  szerepelnek  az  autókon  és  különféle  műszaki  cikkeken. 

Szükséges tehát itt is az eligazítás, hogy pl. ne ejtsen senki jó magyaros Sanyót a [szanjó] 

helyett. 

 

Talán mondanom sem kell, hogy a latin írású nyelvekből is csak olyan neveket, szavakat 



és  kifejezéseket  vettem  fel,  összesen  több,  mint  harmincezret,  amelyek  részben  vagy 

egészben  kiejtési  gondot  okozhatnak  az  átlagos  beszélőnek.  Azokat  tehát,  amelyek 

nyugodtan ejthetők a  betűk  magyar  hangértékének  megfelelően, természetesen  mellőztem 

(pl. Gerhart Hauptmann, Lamberto Gardelli, Londonderry, Don Rodrigo). Itt sem lehettem 

azonban egészen következetes. Vannak ugyanis idegen nevek, amelyekről a tudákos közvé-

lekedés  egyszerűen  nem  akarja  elhinni,  hogy  úgy  kell  ejtenünk,  „ahogy  írva  vannak”.  A 

német  Stefan  Georgét  hallottam  már  angolosan  [sztefán  dzsordzs]nak  vagy  franciásan 



 

[sztefán zsorzs]nak mondani; a rádióban szinte kizárólag hibás, németes módon hangzik el 



a  jeles indiai karmester,  Zubin Mehta  neve:  [méta] formában, sőt a  [cubin  méta] sem rit-

kaság. Az ilyen esetekre is fel kellett tehát hívnom a figyelmet. 

A szótár ábécérendjéről annyit, hogy a modern szótári gyakorlatnak megfelelően mindig 

az  alapbetű  a  besorolás  legfőbb  szempontja.  Ez  azt  jelenti,  hogy  a  mellékjeleket 

(ékezeteket, pontokat s egyebeket) általában nem vesszük figyelembe, tehát a, á, ä, ą, â, à 

vagy å egyenértékű. Mindössze két magánhangzóval tettem kivételt: az ö és az ü, a régebbi 

szokásnak  megfelelően,  az  o,  illetve  u  után  következik.  Nem  számít  továbbá  a  szóköz, 

vessző,  aposztrof,  kötőjel  sem,  vagyis  a  címszó  egyetlen  betűsornak  tekintendő  az  első 

betűjétől az utolsóig. A D’Onalgue, Don Alvaro, Do Nascimento, Donalbain és Donau-

Eschingen nevek tehát ilyen rendbe kerülnek: 

Donalbain 

D’Onalgue 

Don Alvaro 

Do Nascimento 

Donau-Eschingen 

A vastag betűs címszó tartalmazza az egy vagy több elemű nevet vagy szókapcsolatot. A 

kiejtési formát, a  magyar ábécé betűivel, szögletes zárójel fogja közre;  végül dőlt betűvel 

következik, hogy mely nyelvből való a címszó. 

Ha két vagy több elfogadható kiejtése is van a címszónak vagy a címszó egyik elemének, 

akkor  az  egyes  formák  között  pontosvessző  szerepel.  Ilyen  esetekben  mindig  az  első 

változat  a  pontosabb,  ajánlhatóbb,  de  a  másik  vagy  esetleg  a  harmadik  (általában  az 

elterjedtebbek, közkeletűbbek) sem hibáztathatók. 

Ha a második vagy egy további forma elterjedt ugyan, de hibás, és ezért kerülendő, akkor 

erre felemelt csillag (*) hívja fel a figyelmet. (Az ilyen, többnyire tévesen ejtett szavakat és 

neveket  a  szótár  végén  külön  kis  listán  is  megtalálni:  ÍGY  NE  EJTSÜK  –  ezt  melegen 

ajánlom minden olvasóm figyelmébe.) 

Ha két kiejtési forma között v. (vagy) áll, az mindössze azt jelzi, hogy magában az adott 

nyelvben létezik több érvényes kiejtési változat. 

Ritkábban megesik az is, hogy az első forma az adott nyelvben érvényes, pontos kiejtést 

jelöli, de ez itt csupán az érdekesség kedvéért jelenik meg, kiejtésre a második helyen álló, 

nálunk közkeletű formát ajánlatos használni. Erre utal a káró jel () a szokatlan alak előtt. 

A  kiejtés  jelölésében  csak  a  magyar  köznyelv  természetes  beszédhangjait,  illetve  a 

nekik  megfelelő  egy-  és  többjegyű  betűket  alkalmaztam,  azoknak  az  elveknek 

megfelelően, amelyeket az előszó második felében fejtek ki. 

Néhány látszólagos kivételt kell itt megemlítenem.  

Főleg német, holland, spanyol és lengyel szavak kiejtésénél használom a jelölést. Ezzel 

azt az erőteljes, „kemény” h hangot jelzem, amely nem csupán idegen eredetű technika és 



pech  szavainkban  hangzik,  hanem  a  színmagyar  ihlet  és  doh  szókban  is  ejtjük.  Általános 

szokás  ezt  egyszerű  h-val  jelölni  a  kiejtési  útmutatókban.  Pedig  nyilvánvaló,  hogy  pl. 



Aachen  ejtése  nem  lesz  igazán  német,  ha  csupán  egy  gyenge  h-t  lehelünk  a  két 

magánhangzó  közé,  és  ez  áll  nagyon  sok  más  idegen  szóra  is.  Szó  elején,  igaz,  kissé 

nehezebb a [h]-t kimondani, mint pl. a spanyol Juan vagy José [huan, hoszé] esetében, és 

nem vétség ilyenkor a [huan, hoszé] ejtés sem, ám következetes használata mégis ajánlható, 

mert  előnyösen  hat  az  idegen  szó  hangzására.  (Mássalhangzó  előtt  és  szóvégen  ezt  a  h 

jelölést nem alkalmazom, mert ilyenkor a kemény h ejtése természetes). 




Yüklə 6,29 Mb.

Dostları ilə paylaş:
  1   2   3   4   5   6   7   8   9   ...   350




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə