Küzdelem az elemek elnevezéséért
Yüklə 42,33 Kb.
|
- Bu səhifədəki naviqasiya:
- Természet Világa
| Fazekas Mihály Gimnázium 12.B Hujter Mónika: Küzdelem az elemek elnevezéséért Nem is gondolnánk, hogy a kémiai elemek elnevezése kapcsán kialakult versengések milyen régre nyúlnak vissza. Számos esetben még napjainkban sem került pont a viták végére, pedig sok jeles tudós törekedett és törekszik a mai napig egységes, következetes rendszer kialakítására. Az ókorban is ismert elemeket minden nemzet saját nyelvén nevezte el. Az arany, az ezüst, a réz vagy a vas esetében a régi elnevezéseket − melyek legtöbbje e fémek csillogó tulajdonságát fejezi ki − a mai napig megőriztük. A középkortól kezdve a felfedezett elemek elsősorban bizonyos speciális tulajdonságaikról kapták nevüket. Lehetett ez színük, mint a sötétvörös lángot létrehozó rubídium, vagy az indigókék lángfestésű indium estében, de előfordult az is, hogy fénykibocsátó képességük (foszfor), vagy kellemetlen szaguk (bróm) alapján szereztek nevet. Elnevezhették őket lelőhelyükről, szép példája ennek a berillium, ami a berill ásvány nevéből származik. Bizonyos esetben mitikus-alkémikus neveket is adtak: a hélium Héliosz görög napistenről, a vanádium Fréja Vanadis skandináv istennőről kapta a nevét. 1750 táján kezdődött az a majd száz évig tartó szokás, hogy az elemet valamely ásványáról nevezzék el. Sok ásvány még ősi nevét viselte, amely az idők folyamán átalakult. A XIX. század végének jellegzetességeként az elemek a felfedezők munkálkodásának helyszíne alapján kapták nevüket. A nemzeti büszkeség megerősödésével már országokról, tájegységekről és városokról is neveztek el elemeket, többek között így született meg a gallium, a francium, a polónium, az európium, az amerícium, a holmium (Stockholm), a hafnium (Koppenhága) és a berkelium (Berkeley) is. Ekkor vált „divattá” a személyek tiszteletén alapuló névadás, így került a kűrium, az einsteinium, és a fermium is az elemek közé. Éppen emiatt a sokféleség miatt volt szükség az elemek elnevezésének szabályozására. Már a XIX. századtól kezdve mindig a felfedező joga volt, hogy nevet javasoljon az új elemnek. Néhány mai név azonban eltér a felfedezéskor adott névváltozattól. A brómot például Antoine-Jérome Balard vonta ki elsőként természetes sós vízből 1828-ban. Azt javasolta, hogy az elemet a sós víz latin neve alapján muride-nak nevezzék el. A híres francia kémikusokból álló bizottság elfogadta a felfedezés tényét, de a nevet megváltoztatta, mert a klórt már régóta radical muriatique-nak hívták. Így lett az új név a már korábbról ismert brome. A javasolt nevek többségét a vegyészek szerencsére megtartották. Azonban újabb kivételt képez a 41-es rendszámú elem. Charles Hatchett 1802-ben új elemet fedezett fel a British Museum egyik ásványában, amely ötven évvel korábban érkezhetett az Egyesült Államokból. Az elemet "columbium"-nak nevezte el Amerika és felfedezője, Kolumbusz tiszteletére. A következő évben a svéd Anders Ekeberg is új elemet fedezett fel egy tantál ásvány elemzése közben. Az elemet nióbiumnak nevezte el, mivel nagyon hasonlított a tantálhoz (Nioébe a tantálnak nevet adó Tantalosz lánya volt a görög mitológiában). A nióbium név el is terjedt Európában, de Amerikában a columbiumot fogadták el, hiszen Hatchett eleméről később kiderült, hogy azonos a nióbiummal. Az IUPAC (International Union of Pure and Applied Chemistry), vagyis az Alap- és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Egyesülete 1919-ben jött létre, a kormányoktól független nonprofit szervezet a kémia fejlődésének előmozdítását tűzte ki fő céljául. 1921-ben az IUPAC tagjai megalakították a Szervetlen Kémiai Nevezéktani Bizottságot, a CNIC-t (Commission on the Nomenclature of Inorganic Chemistry), amely ugyan dolgozott ki szabályokat, de az új elemek neveinek megalkotásához nem adott pontos útmutatást. A bizottság által kiadott 1957. évi és 1970. évi új szabályok már tartalmaztak elnevezési irányelveket, de arról azok sem rendelkeztek, hogy a névadáskor milyen szóból kell kiindulni. A jelenlegi állás szerint felfedező által javasolt nevet a CINC megvizsgálja, a javasolandó nevet (neveket) vitára bocsátja, mérlegeli az egyesület mintegy negyven tagországában működő tagszervezetek, illetve a tárgyhoz hozzászóló kutatók egyedi véleményét, majd kialakítja az álláspontját. Az elfogadott nevet az IUPAC Tanácsa hagyja jóvá. Bár a Tanács által közzétett ajánlások elfogadására jogi kényszer nincs, azokat szerte a világon irányadónak tekintik. Amennyiben egy, már ismert elemnek több nevét is használják, ugyancsak a nevezéktani bizottság dönt a megfelelőbb javára. A választás nem feltétlenül a felfedezés elsőbbségén múlik. Például a CNIC 1949-ben a nióbium/columbium vitát a nióbium javára döntötte el. A legtöbb port egyértelműen a transzfermium elemek elnevezésével kapcsolatos vita kavarta. A névadásért való versengés évtizedeken keresztül zajlott, hiszen több csoport is magának követelte a felfedezés dicsőséges jogát, később viszont több számos esetben kiderült, hogy mégsem állították elő a kérdéses elemeket. Mivel az előállítási költségek a transzfermiumok esetében elképesztően magasak, legtöbbször csak egy másodperc töredékére állítják elő az aktuális elemet. Emiatt az utólagos prioritási vizsgálatok nagyon nehézkessé válnak. A viták elkerülése végett kérték a vegyészeket, hogy ezen elemek esetében ne a nevet, hanem csak a rendszámot használják azonosításra, de különböző érdekeltségek miatt a nevek mégis kezdtek használatba kerülni. Ennek igen jelentős oka – amellett, hogy a név az adott ország, város, vagy kutatóközpont dicsőségét hirdeti – hogy így könnyebb pénzt szerezni a további kutatásokra… 1991-re sikerült rögzíteni azokat az irányelveket, amelyek alapján egyáltalán beszélhetünk új elem felfedezéséről, illetve átvizsgálták a már meglévő transzfermium elemek előállításával kapcsolatos bizonyítékokat. Meghallgatták az ügyben érdekelt kutatóközpontokat is (Lawrence Barkley laboratórium, Kalifornia, USA; Egyesített Atomkutató Intézet, Dubna, Oroszország; Nehézionkutató Társaság, Darmstadt, Németország), végül javaslatokat tettek. A CNIC végül 1994-ben ült össze Balatonfüreden a végleges javaslat megalkotása céljából. Nem volt könnyű dolguk, hiszen elég jelentős érdekek ütköztek, illetve figyelembe kellett venniük, hogy bizonyos elemek neveit már használják. Egyhangúan egyetértettek azon gyakorlat folytatásában, hogy az elemeket továbbra is tudósokról, helyekről vagy tulajdonságról nevezzék el, sőt a „mitikus névadást” sem ellenezték. Azonban egyértelműen leszögezték azt, hogy még élő személyről nem kaphatja nevét egyetlen elem sem. Szavazattöbbséggel a következő javaslatokat tették:
Az első három elem tekintetében a Bizottság elfogadta a korábban már használt neveket, habár a bizonyítékok vizsgálata során kiderült, hogy a nobélium felfedezésével kapcsolatos első bejelentés, mely a névadó Nobel Intézet fizikusaitól származott, alaptalannak bizonyult. Ezek az elemek mind-mind olyan tudósok neveit viselték, akiket mindenki elfogadhatónak talált. A periódusos rendszert megalkotó Dimitrij Mengyelejev, a Nobel-díjat alapító Alfred Nobel, valamint ciklotron részecskegyorsítót feltaláló Ernest Orlando Lawrence ily módon került be végérvényesen a kémia történetébe. A 104-es rendszámú elem esetében már érdekesebb a helyzet. A javasolt neve a dubnium lett, mivel a kutatások szerint 1964-ben állították elő az Egyesített Atomkutató Intézetben, Dubnában. Csakhogy ezt az elemet Kelet-Európában már évek óta a kurcsatoviumnak hívták Igor Vasziljevics Kurcsatovnak, a szovjet atombomba program vezetőjének, s így a szovjet atom- és a hidrogénbomba atyjának tiszteletére. Ő azonban nyugaton – érthető módon – nem volt túl népszerű, 1994-ben pedig már az oroszok sem bánták a dubniumra való átkeresztelést. A 105-ös elem a zsolium nevet kapta volna Frédéric Joliot-Curie és felesége Iréne Curie után, akik a mesterséges radioaktivitás felfedezéséért részesültek Nobel-díjban 1935-ben. Később azonban visszavonták az elnevezést, hiszen Joliot-Curie a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjaként kegyvesztetté vált. A 106-os és a 107-es elemek méltán kapták nevüket Ernest Rutherford, valamint Niels Bohr emlékére, hiszen előbbi rengeteget tett a radioaktivitás kutatásáért, utóbbi pedig az atomszerkezet megismerésében alkotott áttörő modellt. Mindkettőjük munkáját Nobel-díjjal jutalmazták 1908-ban, illetve 1922-ben. Végül a 108-as és a 109-es rendszámú elemek a protaktínum és a maghasadás felfedezőinek, Otto Hahnnak és Lisa Meitnernek nevét örökítették volna meg. Otto Hahn a maghasadás felfedezéséért Nobel-díjat is kapott 1944-ben, és azt, hogy Meitner nem részesült vele megosztott kitüntetésben, azóta is a Nobel Bizottság egyik nagy baklövésének tartják. Mindenki azt várta, hogy miután 1994-ben több IUPAC illetékes szakértő-bizottsága jóváhagyta a javaslatokat, 1995-ben az IUPAC hivatalosan is érvényesíti őket. Nagy meglepetésre azonban nem ez történt. A kritikák miatt az IUPAC csak ideiglenesen fogadta el a határozatot, és további vitára újra szétküldte több nemzetközi szervezetnek. A Végül sajnos nem került be az elemek közé a hevesyum, de az eredeti elképzelés megváltozott. 1996 augusztusában Chestertownban a 106-os elemet jelentős amerikai nyomásra seaborgiummá keresztelték át, az 1951-ben Nobel-díjban részesített amerikai Glenn Theodore Seaborg után. Kétségtelen, hogy Seaborg majd tíz különböző elem felefedezésének része volt, s így méltó ilyen jellegű kitüntetésre, viszont fontos alapelv sérült azzal, hogy egy még élő tudósról neveztek el elemet. Seaborg tehát megérhette, hogy neve végérvényesen(?) bekerült a periódusos rendszerbe. Végül döntés született a prioritási vitákkal kapcsolatban is, így apróbb korrekciók után kialakult a végső megegyezés:
Láthatjuk, hogy a 107-es nielsbohrium, végleg bohriummá rövidült, a 108-as elemet pedig Hessen német tartományról nevezték el, ahol a Némat Atomkutató (Darmstadt) található. A táblázatban az angol nevek olvashatók. A Magyar Tudományos Akadémia 1962-ben elfogadott eljárása minden esetben a név kiejtését veszi alapul a helyesírásban (kűrium, radzerfordium). Láthatjuk tehát, hogy bár a lista lényegesen átrendeződött (míg Joliot-Curie és Hahn lekerült, addig Seaborg bekerült), de 109-es rendszámig a csata végre eldőlt. A háború azonban bizonyára folytatódik, hiszen már bejelentették 109-nél nagyobb rendszámú elemek felfedezését… Függelék:
Dimitrij I. Mengyelejev Alfred Nobel Ernest O. Lawrence   
Igor V. Kurcsatov Iréne és Frédéric Joliot-Curie Ernest Rutherford    
Niels Bohr Lisa Meitner Otto Hahn Glenn T.Seaborg  
Nehézionkutató Társaság Egyesített Atomkutató Társaság 
Lawrence Berkeley Laboratory Források: Inzelt Görgy: Kalandozások a kémia múltjában és jelenében (Vince Kiadó, 2003) Interneten is: Természet Világa, 132. évfolyam, 4. szám, 2001. április
www.posztinfo.hu www.recherche-technologie.wallonie.be/xml/index
www.nobelprize.org/.../1951/seaborg-bio.html www.nobelpark.hu/05.html www.lbl.gov/LBL-PID/Berkeley-Lab-history.html www.en.wikipedia.org/wiki/Darmstadt 2009.03.24. Yüklə 42,33 Kb. Dostları ilə paylaş:
|
z IUPAC Magyar Nemzeti Bizottsága 1996 áprilisában tűzte napirendre a kérdést. Úgy gondolták, hogy Hevesy György kétségkívül méltó tudós arra, hogy nevét komoly eséllyel vessék fel. Egyrészt Hevesy 1943-ban Nobel-díjat kapott a radioaktív nyomjelzés kidolgozásáért, másrészt mint a freiburgi egyetem tanárát, darmstadti csoport is tagjának tekinthette, így feloldhatta volna a nagyok kelet-nyugat vitáját.
