Metafizika



Yüklə 166,6 Kb.
səhifə1/5
tarix06.02.2018
ölçüsü166,6 Kb.
#26175
  1   2   3   4   5

Metafizika



Kötelező olvasmányok:

1.       Hérakleitosz: válogatott töredékek (Görög gondolkodók I. Bp. Kossuth, 1992. 31-42.o.)

2.       Platón: „Állam”, VII. könyv. (PLÖM II. Bp. Európa, 1984. 455-519.o.)

3.       Arisztotelész: „Metafizika”. I/1-2. fej.; III/1.fej.; IV/1., 2., 4. fej.; V/7-8. fej. A

4.       Aquinói Szt. Tamás: „Bevezetés a Metafizika-kommentárhoz”. „B”

5.       Nicolaus Cusanus: „Idiota de sapientia” (in: „Miatyánk”, Bp. Farkas Lőrinc Imre K. 2000. 131-155.o.)

6.       Descartes: „Elmélkedések…”, „Előszó” és „Szinopszis” (Bp. Atlantisz, 1994. 13-21.o.)

7.       Kant: „Pölitz-féle metafizikai előadások”, „Bevezetés”. (in: „A vallás…”, Bp. Gondolat, 1980. 123-129.o.)

8.       Hegel: „Enciklopédia”, I. „A logika közelebbi fogalma…” (Bp. Akadémiai 1979. 138-149.o.)

9.       Heidegger: „Mi a metafizika?” (in: „Költőien lakozik…”, Bp. T-Twins, 1994. 13-35.o.)

10.   Weissmahr: „Ontológia” – „Bevezetés”, ill.: „Mi a metafizika?” (Mérleg-Távlatok 1995.9-16.o.)

11.   Huoranszki: „Modern metafizika”, „A tudományfilozófiától a metafizikáig” c. fejezet. (Bp. Osiris, 2001.15-39.o.)



+ ?   Pierre Scheuer: „Metaphysics”. (Weston College Press, 1966. 58-69.o.) vagy: Runggaldier-Kanzian: „Grundprobleme der Analytischen Ontologie” – „Einleitung: Ontologie in der Analytischen Philosophie” (Verlag Fredinand Schöningh, Padeborn, 1998.11-17.o.) 


  1. Hérakleitosz – töredékek

Hérakleitoszról (i.e. 540-480/470):



  • Epheszoszi arisztokrata család leszármazottja. Az ókorban később „síró filozófusként” (egyrészt a szenvedélyesség, másrészt a híres gondolat okán, amely szerint minden dolog folyik) vagy „rejtélyekben szólóként” (Phleiuszi Timón) emlegették. Élete során legalább egy könyvet írt, amelyből csupán töredékek maradtak fönn.

  • Politikai nézetei is arisztokratikusak, írásait sem szánta a köznépnek: eleve nehezen emészthető gondolatait szándékosan ezoterikus módon fogalmazta meg.

  • Műve aforizmákból és rövid, pár mondatos eszmefuttatásokból áll. Gyakran használ költői eszközöket (vagyis szinte folyton ezt teszi). Gyakran paradoxonokban fogalmaz.

  • Gondolatait valószínűleg gondosan felépített szerkezet szerint helyezte egymás után, de ezt már nem tudjuk rekonstruálni.

Művéről



    • Megvetően nyilatkozik az emberekről, akik nem értik gondolatait a dolgok természetéről (logosz), pedig mindent a logosz irányít. Senki sem érti, mit akar mondani – nem csak a köznép, hanem a kor gondolkodói és költői sem (vö.: „Bár a logosz ez, örökre képtelenek értelmetlenségükben felfogni az emberek előbb is, mint hallották volna, s azután is, hogy már meghallották”). Az emberek még azután sem értik a logoszt, hogy rávezették őket a megértésre. (vö.: Hegelről szóló anekdota (Czakó/Szombath): miután a felesége megértette a Szellem fenomenológiáját, gyorsan újra is írta, hogy homályosabb legyen).

    • Minden mögött a logosz áll. A logosz közös. Alapvető hiba, hogy mindenki meg van róla győződve, hogy külön gondolkodása van (2.b.2)

    • Az ismeretek és az ész nem azonosak. Hérakleitosz kritizálja az elődöket – Püthagoraszt, Xenophanészt és egyéb tudósokat. A milétosziakat jobb szereti, Anaximandrosszal – bár nevet nem említ – még néhol egyet is ért.

    • „A természet rejtezni szeret”: a dolgok valódi szerkezetét nehéz föltárni. Az ismeretek nem azonosak az ésszel. Kiindulásul az érzékelés szolgálhat, de az empirikus vizsgálódás magában nem elég. A dolgok csak jelzik a jelenségek mögötti struktúrát – a logoszt.

    • Azért érthetjük meg a jeleket, mert a logosz racionális és egyetemes. Belső természeténél fogva ésszerű struktúra, amely mind a természeti világban, mind az emberi életben felfedezhető. Megtalálhatjuk a logosz törvényeinek az alapjait, és közös pontokat lelhetünk saját magunk és a világ működése közt.

    • A világ és az ész szerkezetükben azonosak (a logosz egy és közös). A logosz egyaránt jelent arányt, szabályszerűséget, értelmet és beszédet. A rejtett struktúra lelkileg is megragadható.

    • A mélyben felfedezhető mintázat: az ellentétek egysége (Anaximandrosz is sokat foglalkozott ezekkel). Hérakleitosz szerint az ellentétek fogalmilag feltételezik egymást, csak együtt értelmezhetőek.

    • „Az ellentétesre csiszolt illik össze”; „Összeillő párok: egész és nem egész, egyező és ellenkező, összhangzó, széthangzó, és mindenből egy és egyből minden” (b8 és b10)

    • A ciklikus változások (tél és nyár, stb) és a változások általában egy meghatározott rend (logosz) szerint történnek. Az ellentétek harcában (Anaximandrosz szerint az ellentétek kibékíthetetlenek és folyamatos harcban állnak) a kozmikus rend megnyilvánulását kell látnunk: „Istennek minden dolog szép és jó, és igazságos, az emberek viszont egyes dolgokat igazságosnak tartanak, másokat igazságtalannak.” Az egész szempontjából nincs igazságos és igazságtalan. Nem az ellentétpár számít egésznek, hanem az ellentéteket átfogó folyamat egésze a valódi egység. A látható ellentétek csak ennek a megnyilvánulásai; az ellentétpár két tagja „ugyanaz”.

    • Platón Hérakleitoszt a szakadatlan változással mutatja be, ez fontos pont – de nem csak ez a lényeges. „Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”

      • Nem a folyó önazonosságát tagadja, hanem azt mondja, hogy a folyó épp attól folyó, hogy folyik – azaz változik. Ez érvényes lehet az emberre is: Béla ugyanúgy Béla ma is, mint tegnap volt.

    • Mindenben lehetnek ellentétes aspektusok: a szalma ízlik a szamaraknak, nekünk nem, stb. Ez nem csak a viszonylagosságra mutat rá, hanem főképp arra, hogy ugyanaz a dolog ellentétes módokon nyilvánulhat meg (értékes és értéktelen, stb).

    • A világ dinamikus, feszültségekkel teli egységekből épül fel. Ezek az ellentétes erők racionális struktúrát alkotnak – ez a szerkezet felfedezhető az emberben és a természetben is. Ezek az egységek egymással is összefüggenek.

    • Az egész és a rész: az egész egyúttal valami másnak a része is: az ellentétpár egyik tagja a pár része, ami egy nagyobb rendszer része. Minden ellentétpár egy átfogó rendszer része.

    • Kozmológia: az ellentétek egysége figyelhető meg benne (nap és éj, tél és nyár). A tűznek különös szerepe van (a Tűz filozófusa). Hérakleitoszi „nagy év”: 10 800 év. A tűz az egész világfolyamatot átfogja; a világ tűzből születik és tűzben pusztul, illetve a tűz más anyagokká alakul a világban. A tűz ellobban és fellobban – ezek lehetnek akár az évszakok is.

    • Az ifjúkor és az öregség, a halál és az élet is kétirányú folyamat, akár az alvás és az ébrenlét. Az ember énje egyenlő a lélekkel, de fizikai létező is. A víz rossz (nem csoda, ha egyszer vízkórban halt meg; sejthetett valamit): ha a lélek nedves, eltunyul, ha vízzé válik, meghal. A száraz lélek éber és erényes. A tűzzé vált lelkek részt vesznek az isteni tűz irányító tevékenységében.

    • A lélekben benne van a világ rendjét megszabó törvény, és képes megismerni azt. Az önismeret és a józan gondolkodás mindenki számára elérhető, ha pedig ez megtörtént, erényesek és bölcsek leszünk. Egy bölcs szava többet ér, mint a sokaságé, úgyhogy dögöljenek meg a polgárok, amiért száműzték Hermodóroszt.

    • A hagyományos és újabb keletű vallásokat erősen kritizálja: az istenszobrokhoz imádkozni hülyeség. A rítusok értelmét sem ismerik az emberek: nem látják azt sem, hogy Dionüszosz és Hádész ugyanazt jelenti. Az istenség egyfelől hasonló a tűzhöz, másrészt valamennyire maga a világ. Az ellentétpárok mind az istenség megnyilvánulásai vagy aspektusai.

    • Gondolkodásában egységbe kerül a kozmológia, a lélekelmélet, az etika, a politika és a teológia. A logoszt központba helyező rendszerébe ezek az elemek ugyanúgy passzolnak, mint Hegel munkásságában.


  1. Platón – Állam (7. könyv)


Yüklə 166,6 Kb.

Dostları ilə paylaş:
  1   2   3   4   5




Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2024
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə