Erotika és irodalom

36
távol   maradtak   minden   izgató   durva   érzékiségtől   vagy
szennytől.
A   XVIII.   századi   lírai   költészet   terén   erotikái
szempontból   a   nagytehetségű   André   Chénier   elégiáit
kell   említenünk,   melyekben   ballerinákkal   átmulatott,
kicsapongó   társasvacsorákról   vagy   férjes   nővel   való
légyottjairól   énekel,   raffináltan   kéjelgően.   Idilljeiben   is
nimiákat   és   najádokat   szerepeltet,   finom   kéjelgés   színes
festéseivel.   Kevésbbé   tehetséges   követői   e   nemben
Farny   és   Bertin.   A   drámai   műnemben   a   komolyabb
irányú   Marivaux   mellett,   aki   követők   nélkül   maradt,
Beaumarchais   emelkedik   ki   két   vígjátékával:   a   Sevillai
borbéllyal   és   Figaro   házasságával.   Ezekben   az   ügyes
cselszövényekből   fakadó   vígság   a   bohózatosságig   erős-
bödik,   másfelől   azonban   a   kor   ízlése   szerint   az   ötletek,
jellemek és helyzetek sikamlóságokkal vannak fűszerezve.
A   XVIÍI.   század   francia   erotikus   írói   közül   külö-
nösen   még   kettőt   kell   szóvá   tennünk.   Egyik   az   ifjabb
Crébillon   (1707—77),   a   tragédia-író   Crébillonnak   fia,
akinek   költészete   művészeti   szempontból   az   eddig   föl-
soroltakénál   alábbvaló,   erkölcsi   tekintetben   pedig   alá-
való.   Regényei   egy   ideig,   az   orleansi   herceg   regenssé-
gével   bekövetkezett   s   az   udvarnál   és   főúri   körökben
egyre   jobban   elharapódzott   szabadosság   korában   nagyon
kedveltek   voltak,   főleg   személyes   vonatkozásaiknál
(romans   á   clef)   s   a   választékos   külsőnél   fogva,   melybe
az   erkölcstelenség   képei   öltöztetve   voltak.   Az   íróknak
egész   serege   lépett   nyomába,   ki   finomabb,   ki   durvább,
ki   tehetségesebb,   ki   pedig   silányabb   utánzó.   Mind   a
korlátlan   epikureizmust   hirdetik,   a   legmocskosabb   jele-
netek   festésével.   Nyíltan   kifejezett   céljaik   közt   elő-
fordul   a     prostitúció       mentegetése,       sőt     megnemesíteni

---

37
törekvése   s   a   tapasztalatlanság   oktatása   az   érzéki   élve-
zetek   legkárhozatosabb   nemeire.   A   fajtalan   regények
száma   rohamosan   nőtt   és   színvonaluk   hihetetlen   mélyre
sülyedt.   A   legmélyebb   süllyedés   példájául   de   Sade
marquis   regényíró   (1740—1814)   Juliette-je   (1796,   hat
kötet)   szolgálhat   a   legvisszataszítóbb   nemi   kicsapon-
gások   meztelen   képeivel.   Róla   nevezték   el   a   szadiz-
must,   a   szexuális   aberráció   ama   faját,   mely   a   nemi
élvezetet   természetellenes   kegyetlenséggel   párosítja.
Elete   végén   elmebajos   lett   s   mint   ilyent   az   őrültek
házába zárták.
A   XVIII.   század   francia   erotikus   írói   közül   később
szólunk   Diderot-   és   Restif   de   la   Bretonne-ról,   mert
az   ő   regényköltészetük   már   szerves   viszonyban   van   a
XIX.   század   naturalizmusával,   mellyel   külön,   behatób-
ban akarunk foglalkozni.
A   XIX.   század   elején,   a   nagy   forradalom   lezajlása
után,   a   francia   irodalomban   egy   új   költői   irány   kelet-
kezett;   a   romanticizmus,   melyet   sokan   a   klasszikus
költészet   ellentétének   szoktak   nevezni.   Hogv   mily
kevés   joggal,   annak   fejtegetése   nem   ide   tartozik.   Annyi
bizonyos,   hogy   a   XVIII.   század   új   klasszicizmusa   és   a
romanticizmus   közt   nincs   szöges   ellentét,   mert   a
romanticizmus   alkotásai   többnyire   épp   úgy   távol   állot-
tak   a   való   élettől,   mint   a   klasszikus   irány   költői   ter-
mékei   s   ezekhez   hasonlóan   olykor   épp   oly   nagyfokú
idealizálás   található   bennük.   A   francia   romantikus   köl-
tők   erotika   szempontjából   sokkal   tartózkodóbbak   vol-
tak,   mint   az   előző   század   írói.   De   a   naturalista   Diderot-
nak   és   kortársainak   mocskossága   már   beleoltotta   a
romantikus   korbeli   francia   költészetbe   is   az   eldurvulás
csíráit. Ezt látjuk már az e korbeli líra körében is.

---

38
Béranger   (1780   1857)   erkölcsi   fölfogása   nagyon
alantasán   járó,   amit   az   is   bizonyít,   hogy   chansonjaiban
az   érzéki   szerelem   képviselőjét,   a   grisette-t   ő   teszi
kultusz   tárgyává   a   költészetben.   A   korán   elhalt   Alfréd
de   Musset   (1810--57),   aki   érzéki   gyönyörökben   és
abszinth-ivásban   kereste   az   élet   örömeit,   költészetében
is   gyermekkori   olvasmányainak,   a   XVIII.   századi   érzékies
regényeknek   hatása   alatt   erkölcstelen   eszméknek   és
érzelmeknek   egyébként   nem   durvahangú,   sőt   választékos
szószólója;   így   nevezet   szerint   a   George   Sand   (Du-
devand   báróné)   ihlette   elégiáiban   és   Namouna   c.   lírai
eposzában   (1832),   valamint   Rolla   (1833)   c.   verses   el-
beszélésében,   mely   utóbbi   sivár   történet   egy   életét   el-
korhelykedett   ifjúról,   ki   öngyilkos   lesz,   miután   utolsó
éjjelét   egy   prostituált   leánnyal   töltötte.   Vannak   azon-
ban   e   szerencsétlen   végű   költőnek   igen   bájos   költe-
ményei   is,   melyekben   olykor   vallásos   hang   is   megüti
fülünji£kr
A   század  közepe   táján  lép   föl   egyetlen,  még  éle-
tében   megjelent   verskötetével,   a   Rossznak   virágai-va!
(Les   Fleures   du   Mai,   1857)   az   ú.   n.   dekadens   lírai
költészet   atyja:   Charles   Baudelaire  (1821-67.).  Köl-
tészete,   Théophil   Gautier   szerint,   aki   előszót   írt   a
verskötethez   s   aki   egyébként   védi   Baudelaire-t:   olyan
kert,   melyben   nem   nő   rózsa,   ibolya,   szegfű   és   liliom,
mert   ezek   nyárspolgároknak   való   banális   virágok;
gonosz   virágokkal   van   teleültetve   az   ő   mocsaras,
süppedékes   talajú   kertje.   Fái   nem   vetnek   hűvös   árnyé-
kot,   hanem   mérges   gőzt   lehelnek.   A   virágok   illata
szédülést   okoz;   formájuk   undort   kelt...   ez   a   kert   a
pokol   paradicsoma,   melyben   a   Halál,   a   Kétségbeesés
és   a   Félelem   sétálnak.   —   Aki   ezt   a   kertet   ültette,   egy

---