Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
103 ezzel kapcsolatban az erkölcsi és fizikai rút ábrázol- hatása jogosultságának minden megszorítás és etnikai záradék nélküli nyílt hangoztatása, sőt. egyenes köve- telménye. S vájjon Zola ismerte-e Tainc-nek ezen műelveit? Zola az ő «Le roman experimental» c. elméleti művé- ben, amelyben az ú. n. kísérleti regény műszabályait fogalmazza meg, nem mondja ugyan, hogy ő Taine- től kölcsönözte volna elveit, de magasztalja őt, a kri- tika fejedelmének ismerve el, sőt azt is érinti, hogy a Taine kritikai módszere közös irányú az ő saját regényírói módszerével, mert mindketten azonegy pont- ból indulnak ki: a szabatos környezet (juste-milieu) és a természetről másolt dokumentum szempontjából, sőt mi több, még azt is kimondja, hogy valami mé- lyebb alapja van rokonságuknak: «Aki beljebb hatolna, — úgymond — ugyanazon talajra, a pozitivista enquéte-re találna bent». Ennél világosabb beszéd már nem kívánható. Brunetiére és Haraszti részletezően ismertetik Zola elméleti fejtegetéseit, főleg a «Kísérleti regény» c. művét, kimutatva, hogy a Zola értelmében vett kísér- letezés merő képtelenség, mert a regényíró legfölebb csak észleletek után dolgozhatik, s képzeleti alakjaival nem kísérletezhetik. Zolának ellenmondásos s általában hóbortos fejtegetései kevéssé érdekelhetnek bennünket, s azért csak azt emeljük ki, hogy az erkölcsi világ- rendet ezen elméleti művében is megtagadja s tudni sem akar arról, hogy a művészetben erkölcsi szem pontról egyáltalán szó lehessen. Szerinte az erényt nem szeretheti több joggal az író s nem gyűlölheti a bűnt, mint a kémikus szeretheti az oxigént vagy 104 hidrogént. Az ember is fiziko-kémiai törvényeknek van alávetve, s a regényírónak darabokként kell szétszednie és ismét összeraknia az emberi gépezetet, hogy ezt a környezet hatása alatt működtesse, oly sajátságos tör- ténetben szerepeltetve az egyes alakokat, amely nyil- vánvalóvá tegye, hogy a tények abban a sorrendben következnek benne egymásután, ahogyan ezt a tanul- mányozásul fölvett tünetek determinizmusa kívánja. Dióhéj ben ez az ő kísérleti regényeinek programmja. Hogy miként valósította meg Zola ezen programmot, arról művei adhatnak legjobb fölvilágosítást. Lássuk tehát most Zolának, az egész világiroda- lom fő-fő erotikus költőjének regényeit, de lehetőleg csak rövid áttekintésben; mert egyrészt a tisztesség érzetével ellenkeznék, ha Zola minden niocskosságát részleteznők, másfelől terünk sem engedi, hogy mind- egyik regényét hosszasabban taglaljuk. Zola mint elbeszélő költő első sikerét már huszon- négyéves korában aratta: «Contes á Ninon» ábrán- dos, érzelgős novella-gyűjteményével (1864), mely azonban még csak szárnypróbálgatás volt, de már a következő regények előre vetik a későbbi hírhedt naturalista költő árnyékát. A naplóalakú «La confes- sion de Claude» (1865) címbeli ifjú hősét elcsábítja egy nő, ki utóbb hűtlen lesz hozzá. A «Therése Raquin» (1867) hősnője beteges férje barátjának kedvese, kivel egyetértve meggyilkolja férjét, s utóbb mindketten öngyilkosok lesznek. Ne gondoljuk azon- ban, hogy Zola e regényével valamely erkölcsi alap- eszmét — talán a bűntudat mardosó hatását — akarta volna megérzékíteni. Korántsem. «Véralkatot, nem pedig jellemeket akartam tanulmányozni», mondja a 105 regény előszavában. «Therése és Laurent emberi bar- mok — úgymond —, kiket testök paralizmusa pusztít el. Az, amit lelkiismereti mardosásnak voltam kény- telen nevezni, egyszerűen csak szervi rendetlenség. Én csak egyet akartam: egy hatalmas férfit, egy ki- elégíthetőn nőt véve föl, a barmot keresni bennök, sőt csakis barmot látni bennök». Ez világos beszéd! Menjünk tovább. A «Madelaine Férat» c. regényben (1868) már némi szerepet játszik az átöröklés is, melyet utóbb nagy regényciklusában oly merészen alkalmazott. A címbeli hősnőnek még leány korában viszonya volt későbbi íérje barátjával, kivel azonban férjhezmenetelekor szakított, bár gondolatban, különö- sen itt néven nem nevezhető alkalmakkor, szüntelen vele foglalkozott. Ez volt oka, hogy megszületett gyermeke szakasztott mása lett kedvesének, ki egyszer véletlenül megjelenik a családban s teljesen földúlja ezzel Magdolna nyugalmát, aki most fölkeresi kedvesét, ismét elbukik, — a vég itt is öngyilkosság, de ugyan- olyan értelemben, mint az előbbi regényben. Zola ezután «Les Rougon-Macquart» címen egy húszkötetes regénysorozatot (1871—93) indított meg, melynek mellékcíméül ezt csatolta hozzá: «Egy család természetrajzi és társadalmi története a második csá- szárság alatt». Ne gondoljuk azonban, hogy a regény- sorozatnak valamely nagyobb és szorosabb egységbe fűződő cselekvénye van. Az egyes regényeket csupán az kapcsolja össze, hogy mindegyiknek cselekvénye III. Napóleon korában játszik, s főalakjaik mind egy család gyermekei, kik csak átöröklött, baromilag durva jellemüknél fogva tartoznak együvé, máskülön-, ben a ciklus minden részének külön cselekvénye van Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|