Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
189 szetnek s így a szépirodalomnak is mindennemű ér- dektől való függetlenségére szoktak hivatkozni. A mű- vészetnek — mondják önnönmagában van célja és, mint Taine-től már hallottuk, sem a moráltól, sem egyéb gyakorlati céltól nem engedheti magát korlátoz- tatni. A művészet teljes függetlenséget, beavatkozás- nélküli autonómiát követel magának. Még az erkölcsi elv is elvetendő, mert az is idegen, heteronom szabá- lyozó lenne. A művésznek nem kell törődnie a közön- séges erkölcsi szabályokkal. Ami költői, ami szép, ma- gasabban áll az erkölcs minden törvényénél. Ezen elv a művészetből valóságos bálványt csinál. Ez az a művészet, melynek oltára előtt a modern művészek nagy része letérdelt s így imádkozott: «Jövel, ó jövel. Te vagy a jövőnek hité, kultusza, vallása; a te isteni alakulataidnak legyenek szentelve tömj éneink, imádságaink, vágyakozásunk, mert egyedül csak ezek nyújthatnak nekünk igazi, lehetséges boldogságot itt e földon». («Ben venga, ben venga: essa é la fede, essa é il culto, essa é la religione deli' avvenire . ..» — így fejezi beMario Pilo «Estetica» című művét: Milano, Ulrico Hoepli, 1894. 260. 1.) Némelyek (nálunk pl. Gyulai Pál 1887-ben a Kisfaludy-Társaság 40. közgyűlésén mondott elnöki meg- nyitó beszédében és Beöthy Zsolt több ízben) a Part pour l'art-nak tanát sokkal mérsékeltebben értelmezik s a művészet öncélúságának elvét összeegyeztethetőnek vélik a morál követelményeivel. Szerintük a művészet éppen annálfogva, mert a szép kifejezője, nem lehet erkölcstelen; természeténél fogva nem juthat a morállal ellenkezésbe; a szépnek az erkölcsi hallgatag föltétele. Erre csak azt mondhatjuk: ha a szép mint a 190 művészet tárgya oly közeli viszonyban van az erkölcsi jóval, hogy ezzel a maga sajátos természeténél fogva nem ellenkezhetik, akkor mirevaló a művészetet és a morált oly féltő gonddal teljesen elszakítani egymástól s a művészetek körében az erkölcsi elvek kérdéseitől olyannyira óvakodni, ahelyett, hogy inkább a kettő egymáshoz való viszonyát világosan és pontosan meg- határozni törekednénk? S vájjon, ha a szépet az er- kölcsi jóval oly közeli összefüggésbe hozzuk, lehet-e akkor következetesen a művészet öncélúságát hangoz- tatni? Nem, semmiképen sem. Nüsslein, Ficker, más- felől újabban Taine és követői sokkal következetesebbek. Ők egyenesen kimondják, hogy a művészethez a mo- rálnak semmi köze. Valóban, a l'art pour Tart elvéből logikai következetességgel ez folyik. Nem föladatunk a művészet teljes függetlenségének tanát tüzetesen tár- gyalni, csak röviden akarjuk kimutatni, hogy ez az elv helytelen. Helyesen mondta már Greguss Ágost (Tanulmá- nyok, I. 349.), hogy «vagy mindennek meg kell adnunk az öncélúságot, vagy semminek sem adhatjuk meg, amennyiben minden való valamire s eszerint eszköz bizonyos célra, mely cél nem ö maga, de nem is rejlik benne magában, s akkor a művészetnek sem tulajdonít- ható». Furcsa is lenne, ha éppen a művészeteknek, különösen a költészetnek, melynek tárgyköre oly sok mindenfélét felölel s éppen legmagasabbrendű műfajai- ban az ember erkölcsi világát rajzolja, semmi köze sem lenne a morálhoz. Ennek a tapasztalás is ellent- mond, különösen a bűnügyi statisztika s a törvény- széki terem, ahol nemcsak fiatal bűnösök, hanem éle- medett korúak is gyakran bevallják, hogy erkölcstelen 191 szépirodalmi művek mily romboló hatással voltak reájuk. Ha még erkölcsiség dolgában érzéktelenebb egyénekre is ily hatással van az erkölcstelen irodalom, mennyivel inkább bánthatja az érzékenyebb természetűeket. Hiába erősködik Hamann (Ásthetik, 1911. Leipzig, 14. és 25, 1.) azt állítva, hogy az esztétikai élmény teljesen elszigetelt valami. Ha ez így volna, akkor az esztétikai élvezet lelki ténye nem hagyna oly mély nyomot az emlékezetben s nem lenne áthidalható egyazon lélek gyakorlati tevékenysége s az esztétikai élmény. Ellen- kezőleg az esztétikai élmény-komplexum épúgy alá van vetve a lelki élet törvényeinek, mint egyéb lelki működéseink. S hogy saját életünk egyéb tapasztalati élményei mennyire módosítják esztétikai élményeinket, bizonyítják mindazon modern esztétikusok, kik a képzet- társításnak a költészetben való nagy szerepéről szólnak. Szóval az etikai mozzanatoknak az esztétikai élményből való teljes kiküszöbölése nem lehetséges. Mellesleg említve: a művészetek története is ellen- mond a l'art pour Tart elvének. A művészetek nagy korszakaiban nem a művészet volt souverain, függet- lenül uralkodó, hanem maga az élet, mely viszont örökérvényű elveknek volt alávetve. Minden nagy kor- nak művészete ilyen volt, s a szépet nem teljes füg- getlenségében mint öncélt kereste. A művészet nem önmagát tartotta legfontosabbnak, hanem azt, amit ki akart fejezni. így volt ez pl. a középkorban. Ellenben a XV. és XVI. században Itáliában, a renaissance ősi fészkében egészen mást látunk. Ebben a korszakban, melynek társadalma kétségtelenül egyike volt a leg- romlottabbaknak az emberiség történetében, mint ezt a historikusok is megvallják, még a kiszemelt áldoza- Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|