OOF-PGT
A
MODERN PSZICHOANALITIKUS GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE
Tantárgyfelelős:
D
R
.
K
ARÁDI
K
ÁZMÉR
, egyetemi docens
Magatartástudományi Intézet
1 kredit
▪ félévközi jegy ▪ Fakultatív modul ▪ tavasszal ▪ ajánlott félév
: 2.
Foglalkozás/félév:
0 óra előadás
+ 0 óra gyakorlat
+ 14 óra szeminárium
= összesen
14 óra
Kurzus létszámkorlát:
min. 5 fő – max. 20 fő
Előfeltételek:
nincs
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton szerzett ALKALMAS minősítés esetén vehető csak fel!
Tematika
A pszichoanalízist sokszor állították be úgy, mint ami a századelő óta nem változott. Ebből fakad a legtöbb bírálat is az analitikus
mozgalom felé. A valóságos helyzet azonban az, hogy nagyon kevés maradt meg abból, ahogyan Freud értelmezte és gyakorolta a
lélekelemzést. Az elmélet pilléreit teljes mértékben átalakította a modern analitikus gondolkodás. A kurzus célja ennek a fejlődésnek
a bemutatása, valamint az, hogy megismertesse a hallgatókat a modern pszichoanalitikus gondolkodás eredményeivel.
A félév elfogadásának feltételei
-
Félévközi ellenőrzések
Esszé benyújtása.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
Az oktatóval megbeszélendő.
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
-
Kötelező irodalom
-
Saját oktatási anyag
-
Jegyzet
-
Ajánlott irodalom
Sigmund Freud: A patkányember
Sigmund Freud: A farkasember
Sigmund Freud: Művészetpszichológiai írások
Előadások
Gyakorlatok
Szemináriumok
1
Freud és a klasszikus analitikus hagyomány
1
Freud és a klasszikus analitikus hagyomány
2
Énpszichológia
2
Énpszichológia
3
Harry Stack Sullivan és a személyközi pszichoanalízis
3
Harry Stack Sullivan és a személyközi pszichoanalízis
4
Melanie Klein és a modern kleini elmélet
4
Melanie Klein és a modern kleini elmélet
5
Tárgykapcsolatok brit iskolája: Fairbairn és Winnicott
5
Tárgykapcsolatok brit iskolája: Fairbairn és Winnicott
6
Identitás és a szelf pszichológiája
6
Identitás és a szelf pszichológiája
7
Modern elméletalkotók: Kernberg, Schafer, Loewald és Lacan
7
Modern elméletalkotók: Kernberg, Schafer, Loewald és Lacan
Vizsgakérdések
-
OOF-PLH
A
PLACEBO HATÁS
Tantárgyfelelős:
D
R
.
S
ZOLCSÁNYI
T
IBOR
, egyetemi adjunktus
Magatartástudományi Intézet
1 kredit
▪ félévközi jegy ▪ Fakultatív modul ▪ tavasszal ▪ ajánlott félév
: 2.
Foglalkozás/félév:
14 óra előadás
+ 0 óra gyakorlat
+ 0 óra szeminárium
= összesen
14 óra
Kurzus létszámkorlát:
min. 5 fő – max. 50 fő
Előfeltételek:
nincs
Foglalkozás-egészségügyi vizsgálaton szerzett ALKALMAS minősítés esetén vehető csak fel!
Tematika
A placebo hatás tudatos alkalmazása évezredek óta a részét képezi az orvosi praxisnak, az utóbbi évtizedekben pedig az orvostudományi
kutatások elengedhetetlen elemévé is vált a placebo kontrollcsoportos klinikai vizsgálatok bevezetése révén. Ennek ellenére csak az
utóbbi 10-15 évben tisztázódtak egyértelműen a placebo hatás mértékére vonatkozó kutatások módszertani alapelvei, amivel egy időben
új lendületet kaptak a placebo hatás idegélettani hátterét feltáró kutatások is. A placebo hatás jelensége így mára egyre inkább
megértetté válik az evidencia-alapú orvostudományon belül, ami viszont újfajta, az orvoslás lényegi természetét érintő etikai kérdéseket
is felvet. A kurzus a diákok számára összegzi a placebo kutatások legfrissebb eredményeit és feltárja a placebo hatás jelenségének
legkülönfélébb aspektusait. A kurzus főbb témái: a placebo hatás alkalmazásának története, a placebo hatás szerepe az orvostudományi
kutatások módszertanában, a placebo hatás kiváltására alkalmas pszicho-szociális tényezők,, a placebo hatást megalapozó neurokémiai
mechanizmusok, a placebo hatásra vonatkozó jelenkori ismereteink legfőbb etikai implikációi.
A félév elfogadásának feltételei
Legfeljebb 25 % hiányzás megengedett
Félévközi ellenőrzések
Írásbeli teszt az utolsó órán. Jegy javítása céljából a teszt kétszer megismételhető a vizsgaidőszak első két hetében.
Távolmaradás pótlásának lehetőségei
TVSZ szerint
A tananyag elsajátításához szükséges segédanyagok
-
Kötelező irodalom
Bárdos György - Cziboly Ádám: Placebohatás - az elvárások gyógyító ereje, Magyar Tudomány, 2003/7
Cziboly Ádám - Bárdos György: A placebo fogalma, története, alkalmazása, valamint számos magyarázó elméletének áttekintése,
Magyar Pszichológiai Szemle 2003/3. 381-406.
Köteles Ferenc - Bárdos György: Placebo és személyiség - a primitívtől a megküzdőig I. A placebo reszponder személyiség,
Pszichológia, 2008, 28, 3, 267-286.
Köteles Ferenc - Bárdos György: Placebo és személyiség - a primitívtől a megküzdőig II. Szituáció, emóció, motiváció, attribúció
és megküzdés, Pszichológia, 2008, 28, 4, 339-356.
Köteles Ferenc - Fodor Dániel - Cziboly Ádám - Bárdos György: A placebo terápiás felhasználásának etikai kérdései, Magyar
Pszichológiai Szemle, 2007, 62.4. 429-444.
Szolcsányi Tibor: A placebo hatás és az orvoslás etikája, Kockázati társadalom és felelősség, (szerk. Karikó Sándor), Áron Kiadó,
Budapest, 2010, 209-220.
-
Saját oktatási anyag
További segédanyagok: Neptun MeetStreet

Benedetti: Placebo Effect, Oxford Univ. 2009