Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
55 A XVIII. század egyébként az előzőhez képest a költészet minden ágában a fölvirágzás kora volt, mely- ben egymásután léptek föl elsőrangú költők. Ez utóbbiak közé tartozik Wieland is, aki eleinte Klopstock hatása alatt költészetében vallásos irányú volt, de midőn meg- ismerkedett az újabb francia írókkal (Diderot, Voltaire, Rousseau) és Stadion gróf házában az előkelő körök «aufklárista» műveltségével: gondolkozásmódja meg- változott s ezidőben írt költői műveiben (Komische Erzáhlungen, Muzarion, Don Sylvio von Rosalva, Aga- thon) az érzékies, könnyelmű és ledér életfölfogásnak lett hirdetője, úgyhogy a göttingai kör lelkes tagjai el is égették erkölcsteleneknek bélyegzett műveit. Utóbb azonban szakított frivol irányával s írói fejlődésének eme harmadik időszakában írta legszebb műveit, köztük gyönyörű főművét, az «Oberon»-t. Wielandnak sok híve volt, különösen Ausztriában, eposz- és regényírók, kik tőleg a mester érzékies, frivol irányát és fölvilágosodott szellemét követték. Ilyen volt Blumauer, az aposztata jezsuita, Heinse és több más. Ellenese volt Wielandnak, de olykor szintén érzékies, Bürger, a híres ballada- költő. A Sturm und Drang-korszak költői megvetettek minden szabályt, mégpedig nemcsak az irodalomban, hanem a társadalmi életben is. Ezen íróknál az egyéni- ség korlátlan szabadsága, a féktelen természet és szen- vedély uralkodik. Ennek megfelelően megvetettek min- den pozitív vallást és erkölcsiséget. Elveiket az életben is alkalmazva, vad, féktelen, természetellenes életmódot folytattak s vagy korán elzüllöttek, vagy pedig meg- őrüléssel végezték be napjaikat. Az új irány elmélet- írója, Jakob Lenz is a nagyzási hóbort áldozataként 56 mint őrült halt meg már negyvenéves korában (1792). Lenz költő is volt s három drámájában korának rom- lott közviszonyait rajzolja fölötte durva jelenetek során. Hasonló durvaságok és trágárságok találhatók Friedrich Müller († 1825) és Leopold Wagner († 1779) drá- máiban, valamint a kicsapongó életű Dániel Schubart (†1791) költői műveiben. A léha életfölfogásban és ledérségben hasonló volt népszerű kortársuk Kotzebue, aki már pályája elején sikamlós regényeket írt, később pedig, hogy a tömeg ízlésének hízelegjen, mint szín- műíró, 216 drámájában temérdek frivol tárgyat dolgo- zott föl, kedvező megvilágításban s erkölcstelenséget tanítva az erény álarca alatt. A fölvilágosodás s a «Sturm und Drang» eszme- áramlata ellenében már a XVIII. század utolsó éveiben erős visszahatás támadt. A francia forradalom lezajlása után, mely már a kortársak szemében is úgy tűnt föl, hogy építés helyett csak rombolni tudott, Európaszerte bizonyos kegyelet kezdett mutatkozni a sokat gyalázott múlt iránt. E visszahatás képviselőinek csoportját nevezték romantikus iskolának, bár költői alkotásaikban olykor igen eltérő utakon jártak. Legtöbbjük azonban a tárgy- választásban a középkor felé fordult, mely bensőséges hitével a szívre mély hatást gyakorolt s a képzeletet is meg tudta ragadni. E romantika német képviselői- nél szoros értelemben vett erotikumot nem találunk, csak Schlegel Frigyes «Lucinde» c. regényének (1799) van botrányos cselekvénye, tele durván erotikus rész- letekkel. De Schlegel utóbb irányt változtatott s nejé- vel, a zsidó Mendelsohn Mózes leányával együtt a katholikus vallásra tért át. A júliusi forradalom (1830) a németeket is föl- 57 rázta romantikus álmodozásukból s a való életre utalta őket. Az új szellem irodalmi képviselőit Ifjú Német- ország néven szokás összefoglalni. Mint minden vissza- hatás, ez is kezdetben tagadó és támadó irányú; át akarja alakítani az egész életet s azért a politika és társadalom megújítása törekvéseinek középpontja. Az új mozgalom megindítója két kikeresztelkedett zsidó: a radikális irányú publicista, Ludwig Börne (eredeti ne- vén Lőb Baruch), a költészet terén pedig Heine Henrik. Ezért nevezte Menzel az új iskolát «ifjú Palesztinás- nak. Heine sok szép dalt írt, de piszkos és aljas költe- ményt is nem kis számmal. Egyes prózai művei (főleg a Schnabelewobski) még vallási kérdések tárgyalásában is a legnagyobb mértékben arcátlanok s a hús és testi- ség kultuszának hirdetésével fölötte ízléstelenek. Heine csatlósa volt az öngyilkossá lett Kari Gutzkow, kinek már első regényei a katholikus egy- ház és vallás ellen fordulnak. Menzel kritikája szerint e művekben a legmerészebb erkölcstelenség és a kéj szemetje található. «Werner» c. ifjúkori drámájában azt példázza, hogy a szív jogai szentebbek, mint a társa- dalmi szokások és a házasság követelményei. Heinrich Laube első regénye is (Die Poeten, 1833) a leg- durvább érzékiség dicsőítésével minden hagyomány és törvényes forma ellen tör. Laube szerint a magát ki- élt kereszténység helyébe egy új, pantheisztikus val- lást kell alapítani, a nőt emancipálni s a húst és vért vissza kell helyezni jogaiba. Mindketten azonban, Gutz- kow is, Laube is, utóbb kijózanodva, szakítottak föl- forgató irányukkal. Leglármásabban nyilatkozott meg az «Ifjú Németország» a politikai lírában. Csak részben politikai, valójában szabadságköltő volt boldogtalan Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|