74
színezi ki az érzékies jeleneteket. Ezt mindazok, akik
Jókai regényköltészetét ismertetik, el szokták hallgatni.
Császár Elemér is (A magyar regény tört. Bp. 1922.
189.) általánosságban csak annyit említ, hogy a Sárga
Rózsa (1893)
ut
án megkezdődött a vég, a hanyatlás,
s hogy Jókai életének utolsó évtizede költői munkás-
ságának alkonya, mellyel nem akar foglalkozni. Pedig
ezen, több mint egy évtizedre terjedő időszakban rend-
kívüli termékenységgel s nagy teremtő képzeleterővel
megírt regények hozzátartoznak Jókai regényköltésze-
tének teljességéhez s azért nem mellőzhetők minden
szó nélkül, nekünk pedig, kik irodalmunk erotikáját
ismertetjük, a tárgyilagosság és egyenlő elbánás elve
elleni vétségünk lenne, ha Jókai ebbeli fogyatékosságait
elhallgatnók.
Nem vesszük sorjában Jókainak élte utolsó évei-
ben írt regényeit. Elég lesz rámutatnunk egy-egy jel-
lemző példával Jókai erkölcsi érzékének megdöbbentő
fogyatkozására. Félreértések elkerülése végett előbo-
csátjuk már itt is, amiről még később lesz szó, hogy
nem kívánunk mi a regénytől olyforma erkölcsi tanul-
ságokat, aminők Phaedrus meséiben találhatók; azt is
jól tudjuk, hogy a kirívó erkölcsi irányzatosság leg-
többnyire megrontja a regény művészi hatását, s az
erkölcsi alapeszme mint ilyen nem lényeges és szük-
séges eleme a regénynek. Azt azonban megkívánjuk a
regényírótól, hogy erkölcsi érzéke ép legyen és se a
cselekvényben, se a jellemrajzban, se pedig az elő-
adás módjában ne forduljon elő olyasmi, ami megsérti
erkölcsi érzésünket vagy éppen fölháborítja egész erkölcsi
valónkat. Elszomorító, hogy Jókai, kinek fényes írói
tulajdonságai iránt mi is őszinte elismeréssel adózunk,
75
újabb regényeit már oly módon akarta érdekesekké
tenni, amely a költőiséget a szertelenséggel, a nagy-
szerűséget a rendkívülivel és túlcsigázottal, a csodás-
ságot olykor — mint pl. a Kráó c. regényében — a
monstre-elemmel igyekszik pótolni s mindezt erotikus
színekkel festi alá. Azt is sajnálattal kell megállapítani,
hogy több újabb regényének cselekvénye idegen or-
szágokban játszik, mintha nemzetünk története s a
magyar társadalmi élet nem szolgáltathatott volna többé
tárgyat még az oly gazdag leleményű írónak sem,
aminő Jókai volt, akit éppen a korábbi regényeiben tar-
talomban és formában egyaránt megnyilvánuló nemzeti
elem fűz hozzá régi nagyjainkhoz. Újabb regényeivel
mintha el akarta volna szakítani ezt az összekötő
kapcsot, helytelen példát adva ezzel is fiatalabb íróinknak.
A mondottak igazolására újabb regényei közül
elég lesz csak egy-kettőt fölemlíteni s vázlatosan
ismertetni. A Magnéta (1895) tárgya egy komédiás-
nőnek szerelmi története s ebből folyó véres bosszúja.
A regény címbeli hősnője egy amerikai zsidóleány, aki
mint bűvésznő mindenféle mechanikai, dinamikai és
elektrotechnikai készülékekkel (á la Jules Verne) be-
rendezett színházban érzékingerlő módon mutogatja
magát mint «a föld delejességének leánya», a levegő-
ben szállongva. Sokan bomolnak a szép nő után, kü-
lönösen egy sokmilliomos orosz. Magnéta azonban egy
artista társába, egy bűvészbe szerelmes, aki jópénzért
elárulja titkát s eladja őt az orosznak. Magnéta bosszú-
ból viszont leleplezi a csalfa művészt, kit végül a
Magnétába szerelmes testvérbátyja egy produkció alkal-
mával lenyakaz. Ez a katasztrófa emlékeztet Leoncavallo
Bajazzók című ismeretes operájára. Mint látnivaló, a
76
regény cselekvényében nincs semmi megkapó, ellenben
elejétől végig, lépten-nyomon egymást érik az érzékiség
fölgerjesztésére szolgáló helyek, úgyhogy a Rákóczi
fia c. történeti regénye óta (1892), mely szintén az
erotikus regények közé való, Jókai nem írt egy regényt
sem, amely ennyire telítve volna érzékies elemekkel.
A Magnéta-előadások leírásával s az ú. n. alme-öv
rajzolásával Jókai egyenesen arra törekszik, hogy olvasói
képzeletét ingerelje s a cselekvény csomója abba bo-
nyolul, hogy a Magnétáért versengők egyike elő tudja
mutatni a zsidó tündérnő fényképét minden alme-öv nél-
kül. De mellőznünk kell a további ledérségek részletezését.
Nem sokkal épületesebb egy másik újabb regé-
nyének, a Trenk Frigyes-nek cselekvénye sem. A cím-
beli hírhedt kalandornak alakja már magában véve
alkalmatlan arra, hogy egy regénynek főhőse legyen
s rokonszenvet ébresszen. Nem sikerült ez Jókainak
sem. Az ő Trenk-je egy léha ifjú, igazi Don Jüan,
kinek legfőbb törekvése a nők meghódítása. Először
elszereti a porosz király húgát, megcsalva a becsületes
férjet, ki neki jótevője; azután egy másik fiatal asszonyt
csábít el; utóbb egy porosz rezidens feleségének udva-
rol, majd ismét egy orosz herceg nejével köt tiltott
viszonyt s mikor ez utóbbi meghal, nyomban az orosz
főkancellár hitvesével lép bűnös viszonyba. Mindezen
veszélyes helyzetekből nagy furfanggal megmenekszik
s bekalandozva fél Európát, pénzért hazaárulóvá lesz,
a hitvallással aljas komédiát űz s többféle újabb kalandja
után végül Parisban Robespierre nyaktilója alatt vérzik
el. «Sokat szeretett — sokat szenvedett: a sors ki
van egyenlítve» — így olvassuk a regény végén.
Ez Jókainak költői igazságszolgáltatása.
Dostları ilə paylaş: |