118
Amily dühös ellensége volt Zola a katholikus
egyháznak, époly lelkes védője lett a zsidó Dreyfus-
nak, aki miatt politikai pörbe is keveredett, mely sok
bajt hozott fejére. Ismételten elítélték egy-egy évi
fogházra és három-három ezer frank pénzbüntetésre.
Zola a börtön elől Olaszországba, később pedig Lon-
donba távozott, ahol anyagot gyííjtött egy új művéhez,
a franciákat a nemzeti veszedelemre intő Termékeny-
ség (Fécondité, 1899) című irányregényéhez, mely volta-
kép első része a négy kötetre tervezett Les quatre
Evangélistes című regénysorozatnak, de ezt elhalálozása
miatt már nem tudta megírni,
VIII. Zola naturalista regényköltészetének
bírálata.
Újabb francia erotikus drámaírók és lírikusok.
OLA
regényköltészetének s általában a natura-
lizmusnak bírálatával a föntebbiek után röviden
végezhetünk. Zola regényei tisztán művészeti
szempontból sem nevezhetők kiváló alkotásoknak, mert
kerek, egységes és fokozatosan fejlődő cselekvény
helyett legtöbbször csak külsőleg összefüggő részek és
hosszadalmas leírások roppant halmazából vannak össze-
állítva. Művészi szerkezetről nála alig lehet szó.
Ő maga is fönnen hangoztatta elméleti műveiben,
midőn regényeinek gyarló kompozícióját megrótták,
hogy neki mint igazi (!) írónak sem ideje, sem kedve
nincsen a szerkezetnek «iskolás, lelketlen szabályaival»
vesződnie. Így fogta föl Zola a művészi kompozíció
egyetemes érvényű törvényét! Zola regényei tehát a
belső forma, a szerkezet szempontjából nem valódi
regények, hanem inkább — azt mondhatni — csak
regényes részletekkel vegyített irányművek, — mint ő
maga mondja: tanulmányok, még pedig a szabatos
környezet és a természetről másutt «dokumentumok»
alapján. Csakhogy aztán tanulmánynak nagyon furcsa
tanulmány az, mely az emberi dokumentumok tárhá-
zából célzatosan és egyoldalúan mindig csupa aljas
120
dolgokat válogat ki, s ezeket is képzeleti elemekkel
tarkázva, teljesen önkényesen köti össze, kénye-kedve
szerint társítja s emellett a fődolgot pusztán egyéni
fantáziájából alkotja. Mert hiszen mondanunk sem kell,
hogy a Rougon—Macquart-család nemzetsége sohasem
létezett igazán; egyes tagjai is nem igazi élő szemé-
lyek, hanem az író képzelete alkotta alakok, s Zola
mégis velük akarja egész komolyan bizonyítani azt,
hogy mint csenevészik el egy család átöröklött tulaj-
donságok következtében. Tanulmánynak nagyon külö-
nös, kísérleti módszernek igen furcsa s a valóság raj-
zának bizonyára nem éppen megfelelő az ilyen eljárás.
Zola a naturalizmus ürügye alatt s az emberi
dokumentumok címén olyan elemeket akart a költé-
szetben meghonosítani, amelyek tönkre tennének min-
den művészetet. Tudjuk, hogy a természet szolgai
másolása még nem művészet s az élő alakok tanul-
mánya csak eszköz lehet, nem pedig cél. Zola müelve
nem is igazi realizmus. Ő neki a «természetesség», a
való élet «hű» rajza, a «tudományos pontosság» –
mind csak arra való, hogy a fizikai és erkölcsi rútat
jól kiaknázhassa. E tekintetben csakugyan úgy szólván
elérhetetlent tudott létrehozni. így mindenekelőtt a
realizmus elvét túlhajtva, teljesen köznapivá s olv
annyira prózaivá süllyedt, ami a szépirodalomban eddig
hallatlan jelenség volt. Mindent a legkisebb részletekig
kétségbeejtő aprólékossággal rajzol; mindenbe beleötlik;
mindenütt firtat; mindent lehánt és föltakar. Alakjait
annyira érzékeink közelségébe helyezi, hogy mintegy
érezzük nem éppen kellemes lehelletüket, ruhájuk és
testük szagát; elvezet bennünket nemcsak ebédjükre,
hogy mit és hogyan esznek-isznak, de még a háló-
121
szobák zárt ajtaja sem rettenti vissza, oda is betola-
kodik; jelen kell lennie ott is, hogy az ágyat és összes
fölszereléseit leírja, s főleg hogy mindenféle meg nem
nevezhető dologról értesítést adjon; reggelre kelve
megint visszatér, hogy a mosakodásnál és öltözködés-
nél folytathassa szemléjét. S ezt magasztalják némelyek
művészi eljárásnak és művészi leírásnak!
Szintily szertelenül halmozza a teljesen haszon-
talan, minden jellemzetesség híján levő, lényegtelen,
aprólékos vonásokat, midőn személyeinek foglalkozás-
módját írja le. Nem riad vissza az «Assomoir»-ban a
mosónék szennyesének fölsorolásától, a «Ventre de
Paris»-ban a mészárszékek, a zöldséges kofák bódéinak
s a halpiacnak s egyéb élelmiszerek árucsarnokainak
piszkos és bosszantóan terjedelmes leírásától. S emel-
lett mintha gyakorlati kalauzt akarna írni a különféle
mesterségek számára, útmutatást nyújt az ingek kemé-
nyítésére és vasalására; leírja a kádárt, a kovácsot,
amint műhelyében foglalatoskodik; megismertet a vaj-
készítés és disznóölés módjával; leírja a Szent Anna-
ispotályt összes helyiségeivel; a színházat (a Naná-ban)
egész berendezésével, folyosóival, öltözőivel s egyéb
rejtekhelyeivel. Ilyetén leírásának fárasztó terjengőssége
az «Au bonheur des Dames»-regénybeli divatáru-raktár
rajzában éri el tetőpontját. Ha ezekhez még hozzá-
vesszük a fajtalan női alakoknak és a trágár jelenetek-
nek sűrűn és kedvteléssel kidolgozott leírásait; a delírium
tremensről, a szülés különféle fázisairól, a sokféle undok
betegségről szóló, anatómus és orvos módjára elemző
részleteket, s látjuk, hogy mindeme képek szétterjesz-
tett hálózatához a regények cselekvénye s baromi,
kóros, őrült alakjai csupán támasztékok gyanánt szol-
Dostları ilə paylaş: |