55
A XVIII. század egyébként az előzőhez képest a
költészet minden ágában a fölvirágzás kora volt, mely-
ben egymásután léptek föl elsőrangú költők. Ez utóbbiak
közé tartozik Wieland is, aki eleinte Klopstock hatása
alatt költészetében vallásos irányú volt, de midőn meg-
ismerkedett az újabb francia írókkal (Diderot, Voltaire,
Rousseau) és Stadion gróf házában az előkelő körök
«aufklárista» műveltségével: gondolkozásmódja meg-
változott s ezidőben írt költői műveiben (Komische
Erzáhlungen, Muzarion, Don Sylvio von Rosalva, Aga-
thon) az érzékies, könnyelmű és ledér életfölfogásnak
lett hirdetője, úgyhogy a göttingai kör lelkes tagjai
el is égették erkölcsteleneknek bélyegzett műveit. Utóbb
azonban szakított frivol irányával s írói fejlődésének
eme harmadik időszakában írta legszebb műveit, köztük
gyönyörű főművét, az «Oberon»-t. Wielandnak sok híve
volt, különösen Ausztriában, eposz- és regényírók, kik
tőleg a mester érzékies, frivol irányát és fölvilágosodott
szellemét követték. Ilyen volt Blumauer, az aposztata
jezsuita, Heinse és több más. Ellenese volt Wielandnak,
de olykor szintén érzékies, Bürger, a híres ballada-
költő.
A Sturm und Drang-korszak költői megvetettek
minden szabályt, mégpedig nemcsak az irodalomban,
hanem a társadalmi életben is. Ezen íróknál az egyéni-
ség korlátlan szabadsága, a féktelen természet és szen-
vedély uralkodik. Ennek megfelelően megvetettek min-
den pozitív vallást és erkölcsiséget. Elveiket az életben
is alkalmazva, vad, féktelen, természetellenes életmódot
folytattak s vagy korán elzüllöttek, vagy pedig meg-
őrüléssel végezték be napjaikat. Az új irány elmélet-
írója, Jakob Lenz is a nagyzási hóbort áldozataként
56
mint őrült halt meg már negyvenéves korában (1792).
Lenz költő is volt s három drámájában korának rom-
lott közviszonyait rajzolja fölötte durva jelenetek során.
Hasonló durvaságok és trágárságok találhatók Friedrich
Müller († 1825) és Leopold Wagner († 1779) drá-
máiban, valamint a kicsapongó életű Dániel Schubart
(†1791) költői műveiben. A léha életfölfogásban és
ledérségben hasonló volt népszerű kortársuk Kotzebue,
aki már pályája elején sikamlós regényeket írt, később
pedig, hogy a tömeg ízlésének hízelegjen, mint szín-
műíró, 216 drámájában temérdek frivol tárgyat dolgo-
zott föl, kedvező megvilágításban s erkölcstelenséget
tanítva az erény álarca alatt.
A fölvilágosodás s a «Sturm und Drang» eszme-
áramlata ellenében már a XVIII. század utolsó éveiben
erős visszahatás támadt. A francia forradalom lezajlása
után, mely már a kortársak szemében is úgy tűnt föl,
hogy építés helyett csak rombolni tudott, Európaszerte
bizonyos kegyelet kezdett mutatkozni a sokat gyalázott
múlt iránt. E visszahatás képviselőinek csoportját nevezték
romantikus iskolának, bár költői alkotásaikban olykor
igen eltérő utakon jártak. Legtöbbjük azonban a tárgy-
választásban a középkor felé fordult, mely bensőséges
hitével a szívre mély hatást gyakorolt s a képzeletet
is meg tudta ragadni. E romantika német képviselői-
nél szoros értelemben vett erotikumot nem találunk,
csak Schlegel Frigyes «Lucinde» c. regényének (1799)
van botrányos cselekvénye, tele durván erotikus rész-
letekkel. De Schlegel utóbb irányt változtatott s nejé-
vel, a zsidó Mendelsohn Mózes leányával együtt a
katholikus vallásra tért át.
A júliusi forradalom (1830) a németeket is föl-
57
rázta romantikus álmodozásukból s a való életre utalta
őket. Az új szellem irodalmi képviselőit Ifjú Német-
ország néven szokás összefoglalni. Mint minden vissza-
hatás, ez is kezdetben tagadó és támadó irányú; át
akarja alakítani az egész életet s azért a politika és
társadalom megújítása törekvéseinek középpontja. Az új
mozgalom megindítója két kikeresztelkedett zsidó: a
radikális irányú publicista, Ludwig Börne (eredeti ne-
vén Lőb Baruch), a költészet terén pedig Heine Henrik.
Ezért nevezte Menzel az új iskolát «ifjú Palesztinás-
nak. Heine sok szép dalt írt, de piszkos és aljas költe-
ményt is nem kis számmal. Egyes prózai művei (főleg
a Schnabelewobski) még vallási kérdések tárgyalásában
is a legnagyobb mértékben arcátlanok s a hús és testi-
ség kultuszának hirdetésével fölötte ízléstelenek.
Heine csatlósa volt az öngyilkossá lett Kari
Gutzkow, kinek már első regényei a katholikus egy-
ház és vallás ellen fordulnak. Menzel kritikája szerint
e művekben a legmerészebb erkölcstelenség és a kéj
szemetje található. «Werner» c. ifjúkori drámájában azt
példázza, hogy a szív jogai szentebbek, mint a társa-
dalmi szokások és a házasság követelményei. Heinrich
Laube első regénye is (Die Poeten, 1833) a leg-
durvább érzékiség dicsőítésével minden hagyomány és
törvényes forma ellen tör. Laube szerint a magát ki-
élt kereszténység helyébe egy új, pantheisztikus val-
lást kell alapítani, a nőt emancipálni s a húst és vért
vissza kell helyezni jogaiba. Mindketten azonban, Gutz-
kow is, Laube is, utóbb kijózanodva, szakítottak föl-
forgató irányukkal. Leglármásabban nyilatkozott meg
az «Ifjú Németország» a politikai lírában. Csak részben
politikai, valójában szabadságköltő volt boldogtalan
Dostları ilə paylaş: |