Áttekintés a biomassza-alapú energiatermelés helyzetéről
Yüklə 137,04 Kb.
|
 FENNTARTHATÓSÁGI KIHÍVÁSOK ÉS BIOMASSZA-ALAPÚ ENERGIATERMELÉS
DR. DINYA LÁSZLÓ tanszékvezető egyetemi tanár Károly Róbert Főiskola –Gyöngyös Bioenergetikai Tudásközpont Kulcsszavak: fenntartható energiagazdálkodás, bioenergetika, bioenergetikai potenciál, társadalmi és környezeti hatások Összefoglaló megállapítások, következtetések, javaslatok Az emberiséget érintő globális kihívások között az energiaellátás növekvő fontossága sokak figyelmét ráirányítja az agrárgazdaság ilyen irányú lehetséges szerepére. Magyarország kiváló mezőgazdasági adottságaiból kiindulva többen már biomassza nagyhatalomként is aposztrofálták hazánkat. A biomassza alapú energiatermelés (azaz a bioenergetika) lehetőségeinek és korlátainak vitájában azonban gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a kérdést a fenntarthatóságtól függetlenül tárgyalják. Ennek következtében országos, ágazati, vagy projekt szinten is találkozhatunk félrevezető kalkulációkkal, amelyek téves üzleti, vagy akár gazdaságpolitikai döntések forrásává válhatnak. Tanulmányunkban azt javasoljuk, hogy a bioenergetikai ágazat stratégiai fejlesztésénél a fenntartható energiagazdálkodás legyen a kiindulópont, és felvázoljuk ennek rendszerét, összetevőit, közéjük illesztve a bioenergetikát is. A bioenergetikai potenciál mértékének meghatározásakor pedig az egységes fogalomhasználat érdekében az igen eltérő tartalmú lehetséges potenciálok közül a fenntartható potenciált javasoljuk alapul venni, miután kalkulálni, vagy realizálni a bioenergetikai potenciált messze nem ugyanaz. A teljesség igénye nélkül rámutatunk több nyitott kérdésre, amelyek korrekt megválaszolása előfeltétele a formálódó új ágazat, a bioenergetika kibontakozásának. Ezek között fontos szerepe van a környezeti előnyök – hátrányok átfogó mérlegelésének, illetve a társadalmi hatásoknál a közvetlen és közvetett munkahelyteremtő potenciál elemzésének. Fenntarthatósági kihívások - globális és hazai trendek Néhány éve R. E. Smalley Nobel-díjas tudós egy szakértőcsoport munkáját összegezve egyfajta rangsorba állította az emberiség 10 legnagyobb feladatát (kihívását), amelyet a következő évtizedekben meg kell oldanunk: (in: Dinya L., 2007.)
Mielőtt még a felsoroltak közül hiányolnánk a klímaváltozást, vagy a fenntarthatóságot jelezzük, hogy a klímaváltozás értelemszerűen a természeti környezeti kihívás fontos részének tekintendő (látnivaló, hogy mindegyik felsorolt kihívás önmagában is soktényezős, komplex rendszert képez), a fenntarthatóság pedig a teljes, kölcsönösen összefüggő „problémagubanc” együttesét jelenti. Ezek a kihívások ugyanis szorosan összefüggenek egymással, illetve a fenntarthatóság kérdésével, és nem véletlen a rangsorolás sem: a fenntartható energiagazdálkodásra átállás direkt vagy indirekt módon előfeltétele a sorban utána következő feladatok (vízellátás – élelmiszerellátás – környezet tehermentesítése, stb…) megoldásának. A vízellátás biztonsága feltételezi az energiaellátás biztonságát, energia és víz nélkül pedig nincs elegendő élelmiszer, és így tovább. A fenntarthatóság, globális klímaváltozás és az energia problémakör szoros kölcsönhatásban és összefüggésrendszerben (holisztikusan) közelítendő meg, és így oldhatók meg a beavatkozások is. Az utóbbi néhány évben a klímaváltozás egyre nagyobb súlyt kap a kihívások között. Az IPCC („Intergovernmental Panel on Climate Change”) harmadik és negyedik jelentése és az IPCC budapesti ülésezése egyaránt hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás legnagyobb veszélye a fenntarthatóságra gyakorolt negatív hatás. A fenntarthatóság megvalósítására, valamint a klímaváltozás hatásaira adható válaszok egyik ugrópontja pedig az energiakérdés. (Csete L. 2008.) A természeti erőforrások a természeti környezet emberi szükségleteket kielégítő részét képezik. Kimerülésük globálisan és lokálisan – így Magyarország esetében is - kézzelfogható közelségbe került, és ennek következtében a fenntartható fejlődés a következő évtizedek – és az emberiség eddigi történetének - legnagyobb komplex kihívásává vált. Globális, makro- és mikroszinten egyaránt jelentkezik, és a társadalmi, gazdasági, ökológiai problémák összefonódásával jár. A természeti erőforrás-gazdálkodásban új paradigmát célszerű követni, amely a fenntarthatóság – klímaváltozás – globalizáció hármasra épül. A fenntarthatóság csak ebben az összhangban érvényesíthető. (Csete L. 2008.) A fenntarthatóság – klímaváltozás – globalizáció hármason belül a fenntartható természeti erőforrás-gazdálkodás lényege: javak előállítása emberi szükségletekre jövedelmező vagy gazdaságos módon, úgy, hogy az erőforrások regenerálódnak és a környezetet érő terhelés asszimilálódik. A regenerálódás a folyamat, a terhelés pedig az állapot, az érme két oldala. Az USA-ban felkarolt alternatív gazdálkodás leegyszerűsítve úgy szól, hogy az a fenntartható, ami nem károsítja a természeti erőforrást, nem árt a gazdálkodónak és jó a fogyasztónak. A fenntarthatóság tartalmilag a természeti környezet – gazdaság – társadalom hármas összekapcsolódást, szintjeit tekintve pedig a globális - regionális (nemzeti) – lokális szinteket jelenti. (Csete L., 2008). A fenntartható természeti erőforrás gazdálkodás növekvő fontosságát számtalan érv mellett az ún. ökológiai lábnyommal kapcsolatos számítások is alátámasztják. Miután az ökológiai lábnyommal leírható egy ember, vagy egy adott terület népességének a természetre gyakorolt hatása (hektárban kifejezett mutatószám), ennek alapján ismeretes, hogy 1987. óta Földünkre az „ökológiai túlköltés” egyre növekvő mértéke jellemző. Kevés olyan ágazat van, mint az agrárium, amelyet a rangsor elején álló kihívások mindegyike alapvetően érint: részben a fenyegetések, részben a lehetőségek oldaláról – attól függően, hogy kényszerpályának, vagy kitörési pontnak tekintjük ezeket a tendenciákat. Ha azt vesszük, hogy hazánk relatíve (nem abszolút értelemben!) kivételes nagyságú mezőgazdasági potenciállal rendelkezik (másfajta potenciállal sokkal kevésbé), akkor a globális kihívások listájából kiindulva, illetve más szerzőkel (Mészáros S.-Forgács Cs., 2008.) is összhangban el kell fogadnunk: a következő két évtizedben az agrárium fejlődési (fejlesztési) pályájában nagyjából az alábbi irányokat kellene preferálnunk: (Dinya L2., 2008.)
Az agrárium, sőt a nemzetgazdaság új pályára állítása érdekében alapvető átalakítások szükségesek az intézményrendszerben, érdekeltségi és finanszírozási rendszerben, gazdálkodási és működési szemléletben. Nem utolsó sorban pedig a prioritásokkal összhangban hatalmas innovációs és tudatformálási feladatok fogalmazódnak meg, amelyeket megoldani csak az országot átívelő, specializált kompetenciaközpontok hálózatának kialakításával és működtetésével lehetséges, amelyek szoros kapcsolatban állnak, együttműködnek az agrárium, tágabb értelemben a nemzetgazdaság szereplőivel. Magyarországnak természeti erőforrás ellátottság tekintetében abszolút értelemben (a nagy országokkal összevetve) igen korlátozottak a lehetőségei, ami felértékeli a meglevő, relatíve nagy potenciált (termőtalaj, élővizek, termálvíz, védett természeti értékek stb..) Hazánkban már létezik a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Stratégia, a Nemzeti Éghajlat-változási Stratégia, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa (ez utóbbi kettőt az Országgyűlés egyhangú szavazással támogatta!). A Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa tagjai között ott vannak a parlamenti pártok szakpolitikusai, a munkáltatók és munkaadók, a szakszervezetek, a civil szervezetek, az egyházak és a tudomány képviselői is. Ugyancsak létezik a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH), de a feladatok gyakorlati megvalósítása még előttünk áll. Ezért szükséges akár számos olyan kompetencia központ, amely innovációs transzfer, tudásmegosztó szerepével a megoldások megvalósításának élére áll, ami túlmutat a regionális szerepkörön is. Alapvetően agrár- és közgazdasági profilú intézményünk – a Károly Róbert Főiskola - azért vállalkozott egy ilyen központ létrehozására és működtetésére, mert a felmerülő hatások, problémák jelentős köréhez kapcsolódik a válaszokban, a felkészülésben, a megelőzésben, a kárcsökkentésben és a helyreállításban egyaránt (nem utolsó sorban bizonyított is már ezen a területen) Fontos része ennek a feladatsornak a társadalom és a gazdaság minél szélesebb rétegeivel történő intenzív kommunikáció, amely eszköz annak érdekében, hogy egy nemzetgazdaságilag fontos „termék és szolgáltatás családot” bevezessünk egy olyan piacon, ahol az ilyen jellegű kínálat elvileg széleskörű, gyakorlatilag viszont a társadalomban nagy a tájékozatlanság. Reprezentatív lakossági és gazdálkodói felméréseink (2007., 2008.) kimutatták, hogy például a megújuló energiákról a gazdálkodók mintegy 38%-a hallott egyáltalán, illetve 16%-a nézett már utána alaposabban. Miközben a lakosság 72%-a fontosnak és perspektivikusnak tartja azokat. (Dinya L1., 2008.) A fenntartható energiagazdálkodás és a bioenergetika A biomassza alapú energiatermelés (bioenergetika) helyzetképének kialakításánál kiindulópontul vettük a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola keretében mintegy évtizedes kutatómunkával létrehozott, hazai és nemzetközi ismeretanyagot egyaránt koncentráló, bioenergetikai tudásbázist (Dinya L2., 2009.) Bioenergetikai hálózatszervező kutatásaink tapasztalataira támaszkodva fontosnak tartjuk hangsúlyozni a rendszer- és fenntarthatósági szemléletű megközelítést:
A vázolt megközelítésből kiindulva célszerű a köztudatban gyakran szinonimaként használt fogalmakat elkülöníteni, és ha lehet, egymáshoz való viszonyukat is tisztázni. A következő – egyre gyakrabban használt – fogalmak tartoznak ide: (1. ábra) (Dinya L. 2007.)
Ennek megfelelően a fenntartható energiagazdálkodás egyik fontos területe az öko-energetika, ugyanakkor a fenntartható energiagazdálkodás részeként kell kezelnünk a klasszikus (nem megújuló) energiaforrásokat is, hiszen kiváltásuk belátható időtávon belül mindenféle számítás alapján lehetetlen. Mindezek után már felvázolhatjuk a fenntartható energiagazdálkodás komplex rendszerét (2. ábra), amelyben a különféle - megújuló, illetve kimeríthető – energiaforrások mellett még számos fontos összetevő szerepel:
Mindegyik tényező szerepéről, összetevőiről hosszan lehetne értekezni, de talán ilyen rövid leírásban is érzékelhető: a fenntartható energiagazdálkodás rendszere nagyon komplex, megvalósítása pedig csak hosszú távon és globálisan összehangolt erőfeszítéssel oldható meg. Ezt követően célszerű tisztázni a bioenergetika lehetséges helyét a fenntartható energiagazdálkodásban. A primer energiaforrásokat két nagy csoportba oszthatjuk: meg nem újuló energiaforrás a szén, a kőolaj, a földgáz és a hasadóanyag, a megújuló energiaforrások csoportjába sorolható a nap-, a víz- és a szélenergia, illetőleg a biomasszából nyerhető energia. Az energiaforrásokat csoportosíthatjuk kimeríthetőségük szerint is: míg a nem megújuló energiaforrások kimeríthetők, addig a megújulók közül a nap és a szél nem kimeríthető, míg a biomassza ugyancsak kimeríthető, de megújítható. A primer energiaforrásokból szekunder energiahordozókat állíthatunk elő, üzemanyagokat vagy villamos energiát nyerhetünk különféle energiaátalakítási eljárások eredményeként. Ezek az eljárások az átalakítás hatásfokában és környezeti hatásaiban nagymértékben különböznek egymástól. (Környezetvédelmi Lexikon, 2002.) A biomassza tehát megújuló, de kimeríthető primer energiaforrás. A biomassza biológiai eredetű szervesanyag-tömeg, egy biocönózisban vagy biomban, a szárazföldön és vízben található élő és nemrég elhalt szervezetek (növények, állatok, mikroorganizmusok) tömege; biotechnológiai iparok termékei; és a különböző transzformálók (ember, állatok, feldolgozó iparok stb.) összes biológiai eredetű terméke, hulladéka, mellékterméke. Az ember testtömegét nem szokás a biomassza fogalmába vonni. A biomassza elsődleges forrása a növények asszimilációs tevékenysége. Keletkezésének folyamata a produkcióbiológia fő témája. A növényi biomassza a fitomassza, az állati biomassza a zoomassza. A termelési-felhasználási láncban elfoglalt helyük alapján a biomassza lehet elsődleges, másodlagos és harmadlagos. Az elsődleges biomassza a természetes vegetáció, szántóföldi növények, erdő, rét, legelő, kertészeti növények, vízben élő növények. A másodlagos biomassza az állatvilág, gazdasági haszonállatok összessége, továbbá az állattenyésztés főtermékei, melléktermékei, hulladékai. A harmadlagos biomassza a biológiai eredetű anyagokat felhasználó iparok termékei, melléktermékei, hulladékai, emberi települések szerves eredetű szerves hulladékai. (Gyulai I., 2008.) A biomassza hasznosításának fő irányai az élelmiszertermelés, a takarmányozás, az energetikai hasznosítás és az ipari termékek alapanyaggyártása. Az energetikai hasznosítás közül jelentős hasznosítási mód a termokémiai, biokémiai átalakítás, illetőleg a préselés. (3. ábra) (Dinya L.1, 2008.) A világ negyedik legelterjedtebb energiaforrása a szén, a kőolaj és a földgáz után a biomassza. A hagyományos és új biomassza alapú energia együtt fedezi jelenleg a felhasznált energia mintegy 10%-át globálisan. (IPCC, 2007.) A mezőgazdasági eredetű biomassza energiaforrásokat a következő módon osztályozzuk: szilárd biomassza, folyékony bioüzemanyagok, biogáz. Az energetikai alapanyag-termesztés területei:
Az energiatermelésre létrehozott kultúrákat energiaültetvényeknek nevezzük. Ezek lehetnek fás szárú és lágyszárú energianövények kultúrái. (Gyulai I., 2008.) Bioenergetikai potenciál Hosszú távú elemzések alapján többen úgy látják, hogy az energiahordozók váltása „hullámokban” következik be, és most a fosszilis hullám lecsengésének periódusában vagyunk, amelyet (értelemszerűen néhány évtizednyi időszakos átfedéssel) követ a jelenleg ismert alternatív energiahordozók – beleértve a biomasszát is - korszaka, majd ezután jöhet(ne) a ma még ismeretlennek nevezett (fúziós?) energia kora. Ebben az átmeneti korszakban egybehangzó számítások olyan globális energia-mixet prognosztizálnak, amelyben a(z új) biomassza szerepét, részarányát hosszú távon kb. 15%-ra teszik. (in: Dinya L1., 2008.) Természetesen:
Energetikai célra használható biomassza potenciálról beszélni (de ez igaz valamennyi megújuló energiaforrásra is!) csak akkor szabad, ha tisztázzuk, hogy a többféle lehetőség közül melyik potenciálra gondolunk. Ezek egymáshoz való viszonyát mutatja a 4. ábra. (Dinya L., 2008.) Köztük nagyságrendi különbségek vannak: például míg a globális elméleti bioenergetikai potenciál kb. hússzor nagyobb, mint a világ jelenlegi energiaigénye, a konverziós potenciál már csak kb. 40%-át teszi ki – és akkor még messze vagyunk a fenntartható potenciáltól. (Greenpeace, 2007.) A terjedelmi korlátokra tekintettel nem térünk ki a részletes számításokra, sem a számítások metodikájára, de összegezve az ismert adatokat Magyarország fenntartható bioenergetikai potenciáljára az 1. táblázat szerinti becslések készültek (Dinya L1., 2008.) Az adatokból legalább két következtetés levonható:
További nyitott kérdések Ahhoz, hogy stratégiai távlatban tisztábban lássunk a bioenergetikai ágazat lehetőségeit – korlátait illetően a fentebb tárgyalt rendszerbe illesztés képezheti a szükséges feltételt, de az elégséges feltételhez még számos további nyitott kérdést alaposan elemezni kell. Néhány ezek közül:
Sokan – abból kiindulva, hogy a biomassza energetikai célú kiaknázása még csak néhány %-os súllyal jelenik meg az energia-mixben – úgy vélik, hogy az ágazat gyors növekedés előtt áll. Kemény korlátok is vannak azonban, amelyekkel e téren szembesülnünk kell:
A bioüzemanyagok növekvő termelésének lehetséges következményei rendkívül megosztják a szakmai, és ennek következtében a politikai és a laikus közvéleményt is. Sokan – így egy most nyilvánosságra került világbanki jelentés is - egyértelműen ennek tulajdonítják a mezőgazdasági termékek, ebből kifolyólag pedig az élelmiszerek árainak megugrását, ami a szegény tömegek globális éhséglázadásainak rémképét is felidézi. Mások ezt a hatást elenyészőnek ítélik meg a nagy népességű fejlődő országok élelmiszerigényének ugrásszerű növekedéséből származó árfelhajtó hatáshoz képest. Különbséget kell azonban tenni a melléktermékek, hulladékok, illetve a főtermékként bioüzemanyag céljára termesztett növények között, mert az előbbiek mindenképpen keletkeznek, így feldolgozásuk kifejezetten kívánatos. És hasonlóan érvelnek, amikor parlagon levő földterületek energetikai célú termelésbe vonását említik meg (nem is beszélve a vidéki munkalehetőség, jövedelemhez jutás társadalmi hasznáról). Ha még mindehhez hozzávesszük azt a közismert tényt, hogy a háttérben hatalmas, egymással konfliktusban álló üzleti, politikai érdekek, koncentrált tőkék is meghúzódnak, amelyeknek természetesen megvan a maguk szakértői köre és médiabefolyása is, akkor mindez - párosulva a kétségkívül fennálló, sok-sok szakmai kérdőjellel - némi magyarázattal szolgálhat a dilemmák sokaságára, és az állásfoglalás bizonytalanságára. Nemzetközi szakértők szerint (IEA, 2007.) az élelmiszerárak gyors növekedését előidéző tényezőket az alábbi rangsorban célszerű elhelyezni: 1. Alacsony termelékenység a fejlődő országokban (-25% veszteség a termőhelyen, -15% veszteség a feldolgozáskor !!!) 2. Éghajlati sokk a fejlett országokban 3. Bioüzemanyag kereslet megugrása 4. Készletek alacsony szintje 5. Élelmiszerexportőrök kereskedelmi korlátozásai
7. Spekuláció 8. Élelmiszerpazarlás a fejlett országokban (pl. USA: az élelmiszer 30 %-a a szemétben végzi) Hasonló következtetésre jutnak hazai elemzők is (Popp J. – Potori N., 2008.) akik az élelmiszerár-sokkot kiváltó számos tényezőt három csoportba sorolják: természeti (ökológiai és biológiai), makrogazdasági, valamint agrár- és kereskedelempolitikai tényezők.
Az energiatermelő üzemek természetesnek tartják, hogy az alapanyag folyamatosan rendelkezésre áll, mint ahogy – bizonyos hullámzással - folytonos az energiaigény is. Ugyanakkor az egyenletes ellátással szemben természeti korlátokkal kell számolnunk a megújulóknál, ezen belül a biomasszánál is:
Mivel a biomassza energiasűrűsége jóval kisebb a klasszikus energiaforrásokhoz lépest, a logisztikai költségek (és energiaráfordítások) behatárolják az optimális feldolgozó üzemi méretet. Magyarán: a jelenlegi nagyteljesítményű fosszilis erőművek átállítása biomassza tüzelésre, vagy nagyméretű biomassza-alapú új erőmű létesítése gazdaságilag irracionális, vagy csak igen jelentős támogatás (társadalmi ráfordítás) mellett oldható meg. Mint ahogy ugyancsak irracionális alacsony hatékonyságú széntüzelésű erőműben a biomassza együttégetéses technológiája (idősebb erőműveink átlagos hatásfoka kb. 30%-os). Nem tekinthető korszerű technológiának az, amelynek teljes vertikumra számított energiamérlege negatív, vagy kevéssel billen pozitív tartományba. Ha nem is ilyen mértékű, de hasonló dilemmával találkozunk nagyméretű, biohajtóanyag gyártó üzem esetén A biomassza-alapú energiatermelés környezeti hatásai Mint azt előzőleg kifejtettük, bioenergetikáról, vagy tágabb körben a megújuló energiaforrások hasznosításáról, általában pedig energiagazdálkodásról (energetikai stratégiáról, vagy energiapolitikáról) csak a fenntartható energiagazdálkodás rendszerébe illesztve tartjuk célszerűnek gondolkodni. Mindamellett fontos lehet összefoglalni, hogy a biomassza energetikai hasznosításának milyen környezeti hatásait kell mérlegelni, mint ahogyan erről az utóbbi években több nemzetközi elemzés is született (EEA Report, 2006., EEA Technical Report, 2008.). Ezeket az elemzéseket több tényező motiválta:
Mindezeknek az egymásba ágyazódó, egymás hatásait direkt és/vagy indirekt módon befolyásoló tényezőknek a figyelembevétele nélkül elképzelhetetlen olyan globálisi és nemzeti szintű játékszabályok kialakítása, amelyek a szereplőket a célkitűzések megvalósítása irányába ösztönzik. Ha kiemeljük ebből a kérdéskörből a környezeti (ökológiai) kérdéseket, akkor alapvető kritérium számunkra a következő lehet: minden lehetséges úton arra törekedni, hogy minimalizáljuk a biomassza energiacélú előállításának és felhasználásának negatív környezeti hatásait, illetőleg maximalizáljuk a lehetséges környezeti előnyeit. (Dinya L2., 2009.) Miután az energetikai célra hasznosított elsődleges (primer) biomassza a mezőgazdasági, erdészeti termelésből, az ugyancsak energia célú másodlagos, illetve harmadlagos biomassza pedig szerves hulladékból származik, és ezen források nem ugyanúgy fejtik ki hatásukat a környezetre, célszerű ezeket külön megtárgyalni. A mezőgazdasági termelésnek nyilvánvalóan vannak pozitív és negatív környezeti hatásai, ennél fogva az energetikai célú mezőgazdasági termelés méretének a növelése kapcsán ezeket együtt kell mérlegelni. A negatív környezeti hatások tapasztalat szerint a következők:
Annak érdekében, hogy a biomassza növekvő arányú energetikai felhasználásának környezeti hatásmérlegét optimalizáljuk, az EU-ban kemény környezeti kritériumokat javasolnak bevezetni (EEA Report., 2006.):
Az erdészeti termelést illetően a környezeti hatások között vannak speciálisak is, mint például:
Ennek megfelelően az energetikai célú erdészeti kitermelésnél fontos követelmények a következők:
A szerves hulladék energetikai hasznosításának – eltérően a mezőgazdasági, vagy erdészeti eredetű biomasszától – negatív környezeti hatásai nincsenek, hiszen a biohulladék (melléktermék) hasznosítása éppenséggel a környezetterhelést csökkenti. Biohulladék a legtöbb gazdasági ágazatban jelentős mennyiségben és folyamatosan keletkezik, és energetikai hasznosításának legalább négy előnye van:
Az alábbi irányelvek követése lenne célszerű:
A fentiekhez megfelelő ösztönzőket és jogszabályokat társítva úgy véljük, elérhető, hogy a biomassza növekvő energiacélú hasznosításának negatív környezeti hatásait minimalizáljuk, pozitív környezeti hatásait erősítsük és nem utolsó sorban az EU megújuló energiára (ezen belül a biomasszára) vonatkozó hosszú távú célkitűzéseiben vállalt hazai hozzájárulás is megvalósuljon. Amennyiben a hazai bioenergetikai célokat fenntartható módon kívánjuk meghatározni, környezeti hatások szempontjából hasonló kritériumokat célszerű követni. Társadalmi hatás - a „zöldülő” ágazatok munkahelyteremtő potenciálja Szinte valamennyi, a bionergetikai ágazattal foglalkozó elemzés kiemelt pozitív társadalmi hatásként megemlíti a munkahelyteremtést. Ezt sem szabad azonban rendszerösszefüggéseitől, nevezetesen a hozzá szorosan kapcsolódó képzési feladatoktól, valamint a kapcsolódó ágazatoktól (ha úgy tetszik a „zöldülő gazdaság”-tól) elválasztani. A bioenergetikai ágazat integrációinak fejlesztését célzó kutatásaink során a „kudarc-sztorik” feldolgozásának egyik fontos tanulsága volt, hogy a projektek sikerét a szakismeretek, ezen belül a rendszerszemléletű tudás és a kooperációs kultúra nagyfokú hiánya gátolja meg (Dinya L2., 2008). Meggyőződésünk, hogy egyre keresettebbé válnak majd azok a szakemberek, akik ezt a komplexitást kezelni tudják, megfelelő módszertani és szakmai jártassággal rendelkeznek, és a fenntartható fejlődés szempontjait érvényesítő projekteket képesek megtervezni, irányítani, felügyelni, értékelni. Az együttműködés pedig azt jelenti, hogy miközben az üzleti projekteknek, tágabb összefüggésben az egész gazdaságnak „zöldülnie” kell („green economy”), ki kell vívniuk a társadalmi támogatottságot, ugyanakkor a társadalmi érdekcsoportoknak is meg kell tanulniuk üzleti fejjel gondolkodni. A „zöld gazdaság” az újabb értelmezés szerint (B. Milan, 2008.) nem szűkítendő le az ipar és az energiatermelés zöldítésére, mert valamennyi gazdasági szereplőre (üzleti szféra vállalkozásai, közszféra közintézményei, civil szféra nonprofit szervezetei) érvényes (lásd a 2. táblázatot!). Ennélfogva a vonatkozó kutatási eredmények, ismeretek minél szélesebb körű alkalmazása – különösen a szakképzésben, tudatformálásban – kiemelkedő jelentőségű feladat. A szakterület helyzete gyorsan változó, miután egyre erősebb lesz a politikai – gazdasági szféra szereplőire (döntéshozóira) irányuló társadalmi nyomás. Megalapozott számítások szerint 2025. táján a globális GDP mintegy 20% -a fog koncentrálódni két – a fenntartható fejlődés alapját képező – most formálódó, új ágazatban: az öko-energetikában (megújuló energiaforrások) és az öko-iparban (környezetvédelem, környezetgazdálkodás). (B. Milan, 2008.). Az EU (ezen belül mindenekelőtt fontos partnerünk, Németország) mindkét ágazatban a csúcstechnológiákat képviseli, és hazai adottságaink (pl. agroökológiai, vagy geotermikus potenciálunk) igen kedvezők, hogy ebben a folyamatban mi is szerepet vállaljunk. A sokak által „zöld gazdaság”-nak nevezett új gazdaság a legtöbb jelenlegi ágazatban technológiai paradigmaváltást igényel („zöld technológiák”, green technologies”), több ágazat eltűnését, és számos új ágazat születését is eredményezve. Mindez új („zöld”) szakmák („green jobs”) tömeges megjelenését, az ilyen kvalifikációval rendelkezők iránti tömeges munkaerőpiaci igényt, valamint az átalakuló ágazatokban jelenleg dolgozók tömeges átképzését is jelenti. Az új ágazatok munkahelyteremtő hatása a kvalifikációt nem igénylő munkakörökben is jelentős lesz, ami a vidéki munkanélküliség csökkentésével szociális problémák megoldásához is hozzájárul. A szakképzéssel, továbbképzéssel foglalkozó intézmények számára ez azzal jár, hogy „zöld képzési programok” kidolgozásával, indításával kapcsolódhatnak be ebbe a folyamatba. Ehhez értelemszerűen megfelelő személyi, tárgyi, infrastrukturális és szervezeti feltételek megteremtése az első lépés, és természetesen nagy előnyt élveznek (egy rövid ideig!) azok az intézmények, amelyek ezekkel az alapokkal (előzményekkel) már – legalább részben – rendelkeznek. (Dinya L1., 2009.) A fenti folyamat már megindult, és nemzetközi elemzésekből jól kivehetők a trendek, a változások üteme, valamint azok munkaerőpiaci hatásainak mértéke (2. táblázat). Az új munkahelyek – akárcsak eddig, ezután is – beruházások révén keletkeznek. Különféle forrásokból (befektetők, kockázati tőke, állami költségvetés, stb…) egyre gyorsuló mértékben áramlik a pénz a zöldülő ágazatokba: a globális beruházás értéke a 2006. évi 92,6 milliárd USD-ről 2007-re 148,4 milliárd USD-re nőtt (60%-os növekedés), és az ENSZ számításai szerint 2020-ban ez eléri az 1.900 milliárd USD-t. Ennek akadálya nem a tőkehiány, hanem a meglevő tőke jelenlegi befektetési irányait kell megváltoztatni, hiszen pl. csak az olajipar 2006-ban rekord nagyságú forgalmat (1.600 milliárd USD) és profitot (140 milliárd USD) ért el a jelenlegi torz – mert az externális költségeket / károkat nem beszámító – piaci viszonyok mellett. Vagy pl. a közpénzekből származó globális katonai kiadások nagysága 2006-ban 1.200 milliárd USD volt. (B. Milani, 2008.) Ennek megváltoztatása globális politikai akarat nélkül nem megy. A politikai akarat pedig erős (globális) társadalmi nyomással, szakmailag kiforrott koncepciókkal, azok globális publicitásával kényszeríthető ki, lehetőleg minél gyorsabban (támogatások – elvonások arányai, adó- és kamatkedvezmények, jogszabályok, stb…). Ehhez a megfelelően képzett szakemberek ugyancsak kellenek. Az ENSZ felmérése alapján (M. Renne – S. Sweeney - J. Kubit, 2008.) a fenntartható fejlődésre átállás által különösen érintett ágazatokban a „zöld munkahely” teremtő potenciál (illetve annak jelenlegi kihasználása) a 2. táblázat szerinti képet mutatja. FORRÁSMUNKÁK JEGYZÉKE
(3) Dinya László (2007): Fenntartható energiagazdálkodás - ökoenergetika („Ma & Holnap”, VII. évf., 2007/3. sz., 26-29. p.) (4) Dinya László1 (2008): Biomassza alapú fenntartható energiagazdálkodás (előadás, „Magyar Tudomány Napja”, MTA, 2008. nov. 6., http://vod.niif.hu/player/index.php?q=1587/1M (5) Dinya László2 (2008): Bioenergetikai hálózatok és az agrárium (in: „Hálózatok és klaszteresedés – elméleti és tapasztalati háttér”, ISBN 978-963-06-5348-0, NORRIA Kft – Miskolc, 2008., 159-162. p.) (6) Dinya László1 (2009): Természeti erőforrás gazdálkodási kar alapításának koncepciója (tanulmány, Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös, 2009.) (7) Dinya László2 (2009): Áttekintés a biomassza alapú energiatermelés helyzetéről (tanulmány, MTA- Környezettudományi Elnöki Bizottság „Energetika és Környezet” Albizottság, Budapest, MTA, 2009.)
(10) Greenpeace International (2007.): Energy (r)evolution (Published by Greenpeace International and EREC, 1-96. p.) (11) Gyulai Iván (2008): A biomassza dilemma (MTVSZ, 2008/1. sz., 1-73. p.) (12) IEA (2007.): Bioenergy Annual Report 2006 (International Energy Agency, Paris, 1-124. p.) (13) IPCC Fourth Assessment Report (2007): Working Group III Report "Mitigation of Climate Change" (http://www.ipcc.ch/ipccreports/ar4-wg3.htm) (14) Mészáros Sándor - Forgács Csaba (2008): Új utakon az agrárgazdasági kutatások (Gazdálkodás, 52. évf. 4. sz., 334-351. p.) (15) Michael Renner - Sean Sweeney - Jill Kubit (2008): Green Jobs - Towards decent work in a sustainable, low-carbon world (United Nations Environment Programme, September 2008) (16) Popp József – Potori Norbert (2008): Az élelmezés-, energia- és környezetbiztonság összefüggései (Gazdálkodás, 52. évf. 6. sz., 528-544.) (17) ------(2006): How much bioenergy can Europe produce without harming the environment? (EEA Report No 7/2006, ISSN 1725-9177) (18) ------(2008): Maximising the environmental benefits of Europe's bioenergy potential (EEA Technical report, No 10/2008, ISSN 1725–2237) Táblázatok: 1. táblázat: Becslések a hazai fenntartható biomassza potenciálra
Forrás: saját szerkesztés 2. táblázat: Ágazatok „zöld munkahely” teremtő potenciálja
Forrás: Michael Renne - Sean Sweeney - Jill Kubit (2008) Ábrák: Fenntartható fejlődés Fenntartható energiagazdálkodás Ökoenergetika Bioenergetika „Olyan fejlődés, amely kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek szükségleteinek kielégítését " „A fenntartható fejlődés szempontjait érvényesítő energiagazdálkodás” „Megújuló és megújítható energiaforrásokra alapuló energiatermelés” „Biomassza-alapú energiatermelés”
Forrás: saját szerkesztés 3. ábra: A biomassza energetikai hasznosítása Égetés
Gázosítás Pirolízis Feltárás Fermentálás Préselés Termokémiai átalakítás Biokémiai átalakítás Gőz
Gáz Gáz
Olaj Faszén
Gőz-turbina Gáz-turbina Metanol/ hidrogén Üzemanyag cella Fel-javítás Biogáz
Gáz-motor Lepárlás
Etanol Észte-rezés Biodiesel Diesel
Hő Villamos energia Üzemanyag
„Fizikailag rendelkezésre álló energiamennyiség" „Adott technológiai szinten kiaknázható” „Gazdaságosan kiaknázható potenciál” „Társadalmi – ökológiai tényezőkkel összhangban kiaknázható potenciál”
„Strukturális korlátok között reálisan kiaknázható" Forrás: saját szerkesztés Yüklə 137,04 Kb. Dostları ilə paylaş:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||