SZŰCS ANITA
Mozgalomból állam?
A francia ellenállási mozgalom szerepe
a második világháborúban
A második világháború után Franciaország a győztesek olda-
lára került, miközben a háború alatt a náci Németország ki-
szolgálója volt. A németek megszállták ugyan az ország északi
részeit, majd 1942 novemberében Franciaország egész terüle-
tét, de a kormány egészen 1943 végéig önállóan és legitim mó-
don hozott döntéseket. A Vichy Köztársaság kiépítésével Pétain
marsal lebontotta a köztársasági értékrendet, és egy új, autori-
ter politikai rendszert hívott életre. Pétain legitimitása vitatha-
tatlan. A történészek azt vitatják, hogy mekkora volt a német-
barát rezsim társadalmi támogatottsága. Egyetértenek abban,
hogy nagyon kevesen voltak, akik a háború elejétől az ellenál-
lási mozgalmat (Résistance, Ellenállás) választották. Abban is
mindenki egyetért, hogy a Pétain marsall, az első világháborús
hős hadvezér iránti rajongás és Vichy hallgatólagos támogatott-
sága 1940-ben 90% felett volt. Mire 1944 júniusában a szövet-
ségesek partra szálltak, a helyzet megfordult. A lakosság alig
pár százaléka támogatta Vichyt, míg de Gaulle és az Ellenállás
támogatottsága általánossá vált.
A vita alapja az ellenállási tevékenység és a kollaborálás ér-
telmezése. Robert Paxton szerint
1
: akik nem léptek fel aktívan
a fasisztoid rezsim ellen, azok legitimálták a rendszert, végső
soron a németek hatalmi törekvéseit segítve ezzel. Ebben az
értelemben az ellenállást a lakosság kb. 2%-a vállalta. Ide tar-
1
Robert O. P
AXTON
: The Anatomy of Fascism. Penguin Books, London, 2004.
9–15.
Szűcs Anita — Mozgalomból állam?
39
tozott az Ellenállás veteránjaiként számon tartott és a háború
után hivatalosan is elismert 170 000 önkéntes, a 130 000 de-
portált és az a 100 000 ember, akiket az ellenállásban kifejtett
tevékenységük közben gyilkoltak meg.
2
Mások megengedőbbek.
John Sweets szerint
3
Paxton túl szigorú. Jóval több ember –
becslése szerint a számuk Clermond-Ferand-ban 20
000 és
45 500 között volt – vett részt valamilyen formában az ellenál-
lási mozgalomban, amit ha országos átlagra vetítünk ki, a la-
kosság kb. 5-10%-át alkothatja. Sokan, bár nem voltak tagok,
szimpatizáltak az ellenállókkal: katolikus papok, akik bújtat-
ták a partizánokat, orvosok, akik ellátták őket, hivatalnokok,
akik információt juttattak el hozzájuk, barátok, akik élelmez-
ték, rendőrök, akik futni hagyták őket, és még sorolhatnánk.
A passzív kollaboráció azonban azt jelentette, hogy az em-
berek elfogadták a Vichy-rendszert és megkönnyítették a néme-
tek dolgát. Ugyanakkor mentálisan az Ellenállás rejtett formái
tették lehetővé Franciaország számára, hogy a második világ-
háború után győztesként és ne megvert nemzetként épüljön
újjá. De Gaulle aktívan lépett fel, mítoszt teremtett a háború
kezdetén. Kezdetektől úgy kezelte saját ellenállási mozgalmát,
mintha az lenne Franciaország legitim módon megválasztott,
törvényes, ám emigráns kormánya. Ahogy ő fogalmazott: „kar-
dot”
4
hozott létre, amellyel Franciaországnak a háború utáni
világrendben betöltött helyét kívánta biztosítani. Az érdem de
Gaulle-é, de létező franciaországi ellenállási mozgalom nélkül
neki sem sikerült volna. A nemzetközi politikai támogatás mel-
lett de Gaulle diplomáciai és fegyveres aktivitása, valamint a
társadalom lassú átalakulása együtt hozta meg azt az ered-
ményt, hogy a háború után Franciaország – noha kiszolgálta a
hitleri Németországot – a győztesek oldalán foglalhatott helyet.
2
Robert O. P
AXTON
: Vichy France – Old Guard and New Order, 1940–1944.
Columbia University Press, New York, 1982. 235, 240, 294–295.
3
John F. S
WEETS
: Clermont-Ferrand à l’heure allemande. Plon, Paris, 1993.
240.
4
Charles de G
AULLE
: Háborús emlékiratok. I. k. Kossuth Kiadó, Budapest,
1997. 11. – A „kard” de Gaulle emlékirataiban nem kizárólag a hadsereget,
hanem a cselekvést szimbolizálja. Ugyanakkor az eredményes fellépés alapja
egész politikai pályafutása alatt az ütőképes hadsereg volt.
Múltunk 2014/3. | 38—61
tanulmányok
40
A „Szabad Franciaország” kezdete
Franciaország történelme 1940 júniusában kettévált. A
Wermacht 1940. június 14-én foglalta el Párizst. A kormány –
követve a délre menekülő, egyre növekvő áradatot – Bordeaux-
ba települt át. De Gaulle, aki akkoriban miniszteri funkciókat
látott el a francia kormányban, Londonba repült, hogy mentse,
ami menthető. Churchill-lel arról tárgyalt, hogy egy esetleges
angol–francia unió bent tartaná Franciaországot a németelle-
nes szövetségben: a kormány emigráns kormányként vissza-
vonulna Algériába, és onnan irányítaná az ellenállási mozgal-
mat. Június 16-án ezzel a hírrel érkezett vissza Bordeaux-ba. A
kormány azonban lélekben már megadta magát, nem tartotta
járható útnak a de Gaulle-féle megoldást. Az akkori kormányfő,
Paul Reynaud lemondott, és szinte azonnal a 84 éves Pétain
került a helyére. Péten még aznap éjjel fegyverszünetet javasolt.
De Gaulle, aki a kormány lemondása után már nem volt mi-
niszter, visszarepült Londonba.
Pétain 1940. június 17-én rádióbeszédet tartott: „Nehéz szív-
vel kell bejelentenem, hogy abba kell hagynunk a harcot.”
5
A
németek válaszát meg sem várva bejelentette Franciaország ve-
reségét, katasztrófává alakítva azt. Megtörte a francia hadse-
reg morális és valós ellenállását, a tisztek eltűntek, a hadsereg
felszívódott, és rémült lakosok özönlöttek az utakra. Mindenki
délre menekült.
A francia vereség sokkolta a világot. A franciák Európa leg-
erősebb szárazföldi katonai hatalmaként éltek a köztudatban.
A tény, hogy a meginduló német támadás öt hét alatt felmor-
zsolta a katonai ellenállást, más fénybe helyezte a feléledő né-
met fenyegetést. A francia hadsereg azzal érvelt, hogy nem volt
elegendő fegyvere.
6
Főleg a modernizált fegyvernemekben volt
hátrányban, a tankok és a tüzérség területén. A történészek
nem így látják. A francia és a brit hadsereg együttesen mind
létszámában, mind a fegyverek számában felülmúlta a némete-
5
A beszéd az alábbi linken teljes egészében meghallgatható: http://www.
youtube.com/watch?v=s87CKB5E3SQ
6
Robert O. P
AXTON
: I. m. 16, 43–45.
Dostları ilə paylaş: |