Orbán Péter: Határ Győző bölcseletéről



Yüklə 175,03 Kb.
səhifə1/3
tarix17.11.2018
ölçüsü175,03 Kb.
  1   2   3


Orbán Péter:

Határ Győző bölcseletéről
„A magyar irodalom spektrumából hiányzik a filozófia. Lélekalkatom eredetileg arra predesztinált, hogy gondolkozó legyek; nem kommentátor, nem katedrafilozófus... hanem amit Nietzsche úgy nevezett, hogy: önmagától gördülõ kerék.” 1

A bölcseleti művekről

A filozófia volt és marad a barlangbirodalmam - a Hazám.”2

A filozófiatörténet több jelentõs gondolkodót is ismer, akik fiatalon alkották meg alapmûvüket3. Határ Gyõzõ nem tartozik ebbe a körbe. Igaz ugyan, hogy alig 35 évesen, 1949-ben vetette papírra elsõ nagyobb szabású filozófiai mûvét a Pantarbeszt - amelyben már szó van minden alapgondolatról, amelyeket a késõbbi nagy bölcseleti mûvekben részletesen kibont majd - a Regina Scientiarum mûvelése, gondolkodásának, közvetlen egzisztenciális és korélményeinek filozófiai opuszokká szublimálódása számára csak idõs korára, hatvan év fellett adatott meg és jobbára csak a szókratészi kor, a hetvenedik életév után jelenhetett meg nyomtatásban. Az anyagi jólét, a teljes függetlenség, a szabadidõ, az élettapasztalat, a könyvtárnyi ismeret birtokában, a szavaival : senex fornicator kivételes létállapotában ért filozófussá. Ekkortól kezdve - mint önéletírásában megvallja - minden regényes elem irritálja és a mesélõs-meseszövõs, a cselekményes-olvasmányos írástól ingerülten elfordul4. Az eddig „álcaként” használt szépirodalmi mûveket felváltják a bölcseletiek5. Az életkorreláta, a sub specie seneritatis, tehát döntõ motívum Határ filozófiai életmûvében. Lassan, évtizedrõl -évtizedre, a „zsigeri reakciók, az emóciók üledékei, fiziológiás apodiktikusan áll elõ a filozófia és nem értelmi belátások és skolasztikus érveknek engedve”- hangsúlyozta mindezt maga is az akadémiai székfoglaló beszédében6.

A bölcseleti és a poétikai dimenziók szigorú szétválasztására azonban vajmi kevés esély mutatkozik. A filozófiai mûvektõl tradicionálisan elvárt tudományos kritériumoknak - mûfaji szabályok, fogalomhasználat, struktúra, konzisztenciák etc.- Határ csak részben tesz eleget. Világmagyarázatában azonban - roppant sûrûsége és ezernyi oldaleresztéke ellenére - koherens rendszer mutatkozik (bár egész életében ódzkodott a rendszerépítés gondolatától...). Rendszer, de nem a teuton hagyományok módszerimádatának mintája alapján7.

Mûveinek szigorú architektonikája van (lévén eredeti tanult szakmája szerint építészmérnök, ez nála különleges hangsúlyt kap!). A mûvészi igényességû kidolgozottság megfigyelhetõ már a könyvek külsõ, bibliofil megjelenésén is. Aranyozott borítás, mélyfekete, enyhén archaizáló betûk, gyakorta illusztrációk, metszetek, esetleg mûvészi portré, vastag, hófehér papírlapok, az átlagosnál vastagabb és nagyobb formátumú megjelenés már önmagában is impozáns. A könyvek belsõ felépítése szintén szigorú struktúrát mutat. A fõmûvének tartott Özön közöny méltón illusztrálja mindezt: Cím - mottó (amely egyfajta kulcs az egész mûhöz) - szinopszis - beköszöntõ (Földényi F.László elõszava) - exordium - a 12 fejezet(„könyv”), mindegyike mottóval, számozott alfejezetekre bontva, oldaljegyzetekkel segítvén a megértést - epilógus - appendix - jegyzetek - utószó (a második ill. harmadik kiadáshoz) - index, melyben megadja a mûvében elõforduló legfontosabb fogalmak ill. megemlített gondolkodók oldalszámát! - tartalomjegyzék. Ezt a nagyívû és tudatos megszerkesztettséget azonban ellenpontozza Határ Gyõzõ sem a magyar-, sem az egyetemes bölcselettörténetbõl senkivel nem rokonítható alkotói stílusa8. A stílus, amely az életmû befogadásának, megértésének és méltó respektálásának a kulcsa !

Melyek az idõs wimbledoni mester stílusának, a határológiának a differentia specificái? A teljesség igénye nélkül : a mûfaji korlátok áthágása a mûfajok legteljesebb kontaminálásával; a filozófiai reflexió és a poézis szüntelen egymásba játszása; a szakterminológia használata mellett egészen kivételes nyelvi szenzibilitásából fakadó szóleleményei, fogalomalkotásai, metaforikája; az aforizmák, glosszák, kommentárok, anekdoták, konfessziók laza fûzére. Fogalomdinamikai újítások, a „nyelvvarázs”, a hömpölygõ logosz folyam adja a szövegek félelmetes dünamiszát, azon cél érdekében, hogy az anyanyelv szinte teljes szókincsének mozgósításával alkalmassá tegye nyelvünket a modern filozófiai fogalmak befogadására. Mûfajkeveredés, barokkos ornamentika, epigrammatikus sûrítés , szokatlan asszociativitás és a nyelv zengõ erejének eredõjeként egybeáll a „stílus”, a klasszifikálhatatlan forma és nyelv. „Ne csak a mondanivalód legyen tilos, a forma is legyen forradalmi....légy, mint mûfaj meghatározhatatlan!” 9 Az originális alkotói stílus kimûvelése ilyeténképpen a szuverén bölcselet aranyalapja10.

Néhány gondolat erejéig említést kell tennünk a határológia külsõ, formai és nyelvi összetevõi mellett a belsõ, tartalmi és tematikai jellemzõirõl is. Problémafelvetéseiben Határ Gyõzõ a steuchuszi philosophia perennis, a két és félezer éves bölcseleti hagyomány folytatójaként az örök kérdésekre és dilemmákra reflektál, lévén a filozófiát maga is az életre vonatkoztatott spekulatív gondolkozásnak tartja. Magát szabad szellemnek, modern embernek és világpolgárnak aposztrofálja, aki a teljes flozófiai korpuszát magyar anyanyelvén írta. Ethoszának meghatározó karakterjegye a bölcselkedés szabadsága, a szabad lengés állapota. Sem politikai idológiának, sem egyháznak, sem a közvéleményt formáló bármilyen intézménynek, sem koráramlatoknak, divatfilozófiáknak nem hajlandó semmiféle engedményt tenni. Bámulatos tárgyi tudása, roppant kultúrtörténeti és filológiai felkészültsége, univerzális orientációja átfogja mind az európai (antik, keresztény, modern és kortárs), mind a hindu és mind az arab szellemtörténeti hagyományt11. A filozófiai diszciplínák majd mindegyikével behatóan foglalkozik, de bölcseleti érdeklõdésének a középpontjában az ontológiai, az ismeretelméleti, a történet-és vallásfilozófiai tárgykörök állnak. Az egyes szám egyes személyben megszólaló szuverén filozófia és a szellemtörténet egészének kommentálása és konzekvens kritikája a mûvekben együtt, alig elkülönülten nyilvánul meg. Ennek a sajátos bölcseleti komparatisztikának, a szubjektív-intuitívnek és a tradíciónak a kettõs erõterében kibontakozó szuverén filozófiának nincs igénye a kizárólagosságra vagy a mindentudásra. Határ Gyõzõ notóriusan bíráló attitûdjébõl fakadó kérdései valóban fontosabbak a lehetséges válaszoknál.

Az Özön közöny

„Az Özön közöny ezotériáim öreghorgonya”12
Határ Gyõzõ bölcseleti fõmûvét az Özöny közönyt 1979-ben fejezte be és ezotéria-sorozatának harmadik köteteként jelentette meg 1980-ban. A monumentális mû, egyfajta árbocra kifeszített manifesztumként tartalmazza a „határológia” fundamentum inconcussumait. Az azóta írott mûvek az Özöny közönyhöz írott széljegyzetként, kiegészítõ kommentárként foghatóak fel. A harmadik kiadáshoz írott utószavában a szerzõ saját bevallása szerint mûvét „afféle gyorsírásos jegyzettömbnek szánta”13, prolegomenájául egy sokkalta voluminózusabb munkának, de Határ bölcseleti alapvetése és summázata kerekedett ki belõle, amely magában egyesíti a gondolkodó stílusának minden specifikumát, a gondolati és nyelvi virtuozitást és a szigorú tematikai építkezést. A hallatlanul gazdag filozófiai ismeretanyag és az elementárisan megélt élettapasztalatok szintéziseként létrejött, mind tartalmilag és mind strukturálisan egyfajta vaskos kézikönyvként szolgáló mû, afféle : bevezetés a „határológiába”.

A mû és egyúttal az egész életmû kulcsa a (fõ)mottó, melyet a könyv legelején francia nyelven Montaigne-tõl idéz : „Quelqu’un billen pourrait dire de moi que j’ai seulement fait ici un amas de fleurs étrangéres, n’y ayant fourni du mien que le filet á les lier” (III.xii.)14 - „Valaki azt mondhatná rólam, csupán idegen virágokat szedtem egy csokorra s csak a fonál, amivel egybekötöttem - az az enyém”. Határ hangsúlyozza, hogy õ a filozófusok sorában csak egy újabb „lépõkõ”, aki csak „ismétel”, spekulációiban „újdonság”, vagy ami az újdonság erejével hathatna nincs. „Csak olyan avantgardban hiszek, amelyek gyökerei évezredekre nyúlnak vissza, csak olyan bölcseletben hiszek, amelynek problematikájában észreveszem évezredek ráhangzását”15. Innen a megmozgatott hatalmas tudásanyag, a szakfilológusokat és filozófiatörténészeket is meghazudtoló információözön. Filozófiai reflexióit, megállapításait elsõsorban az európai, másodsorban az arab és a hindu bölcseleti hagyománnyal veti össze. Ez a fajta kihívó, „provokatív” bölcseleti komparatisztika, „super”kritikai irányultsága folytán permanens feszültséget eredményez, amely állásfoglalásra készteti(kényszeríti) az olvasót. „Nem ismerek még egy olyan magyar nyelven írt bölcseleti mûvet, amelynek látóköre ennyire európai lenne - de mégoly kevésbé olyat, amely az õt magából kisarjasztó hagyományos európai szellemnek ilyen vakmerõen támadna neki” - írja minderrõl a mû „beköszöntõjében” Földényi F. László16. Ez a fajta konok és állhatatos szembeszegülés, konfrontáció a bölcselettörténet háromezer éves tradíciójának a szinte teljes spektrumának prezentálásával, Határ Gyõzõ gondolkodásának legfõbb virtusából, igazi erényébõl fakad, melynek neve : szkepszis.



A szkepszis szerepe

Sextus Empiricuszt vallom mesteremnek Protagoraszt vallom Vergiliuszomnak.”17



A filozófia, mint a tanácstalanság privilégiuma „Szkeptikus vagyok, azaz keresõ”18
Határ Gyõzõ bölcseletének differentia specifikája a mindenre kiterjedõ szkepszis. Szkepszis alatt gondolkozásának attitûdjét, az episztemikus imperativusztól, a megismerési kényszertõl, a piramidális kiváncsiságtól ûzött tudatának szellemi beállítottságát, az amolyan kételkedem, tehát gondolkodom (dubito, ergo cogito) alapelvét érti. Határ megrögzött szokratida, a cusanusi docta ignorantia megmételyezettje, aki egész életében követte Platón dictumát, mely szerint a filozófia a szabad lelkek tudománya. Minden ízében igaz rá Macaulay leírása a született bölcselõrõl, aki mindent lehetségesnek tart, de semmit nem képes végleg elfogadni. Legyen szó bármely gondolkodóról vagy eszmerendszerrõl, a szkepszis ismeretelméleti és jelenségtani megszorításával tudja csak szemügyre venni. A szkepszis számára a szabad lengés állapotát, az elõfeltevésektõl, ideológiák, vallások, kultuszok mágneses terétõl mentes szemlélõdés állapotát biztosítja. Ennek a habitusnak illetve az egész életmûvének az allegóriája Határ nagy opuszának a címe, a „szélhárfa”. A Püthagoraszig visszanyúló metafora értelmében a gondolkozó is olyan , mint a szélhárfa, ha megmozgatja a szél: zeng-zengdegél, kiszámíthatatlanul. A gondolkodó ember instrumentum, zeneszerszám egy nálánál magasabb sorserõk kezében.

Határ Gyõzõ szkepticizmusa történeti megközelítésben a Prótagorasz-Pürrhón-Sextus Empiricus-Montaigne-Descartes-Hume-Russell vonulatba illeszthetõ, tehát rá is érvényes a szkepticizmus szónak a legáltalánosabb filozófiai értelmezése, amely „a bizonyos koherenciával megfogalmazott kételyt jelenti, mellyel az emberi megismerõképességet illetjük”19. Határ elsõsorban, Pürrhón tanítványát, a sztoikusok ellenfelét, a mindenben kételkedõ, mindent cáfoló „újpürrhónista” Sextus Empiricust tartja elõdjének, lévén maga is a megragadhatatlanságon () és ítéletfelfüggesztésen () alapuló, szisztematikus ismeretelméleti kétely, a kutató kételkedés követõje20. A keleti filozófusok közül Sziddharta Gautama herceg (ÚrBuddha) és a „keleti szkeptikusok fejedelme”, a Kr.u.2. században élt Nagardzsuna Határ Gyõzõ szellemi rokona az antidogmatista, „körültekintõ” vizsgálódásban. A modernek közül Hume ún. „mérsékelt teoretikus” és a kései Russell agnosztikus szkepticizmusát említi elismeréssel 21. Határ azonban a szkepticizmus non plus ultrája, akinek szellemi beállítottságára igazából csak Nietzsche egyik aforizmájában megfogalmazódó jellemzés illik: „Olyan bizalmatlanságé, amelyet még nem látott a világ. A minden és mindenki iránti bizalmatlanságé. Ez az egyetlen út, amely az igazsághoz vezet”22.

Határ Gyõzõ szkepszisének logikai, funkcionális és tartalmi kritériumok alapján való jellemzése kapcsán megállapítható, hogy univerzális (a tudás egész területére kiterjedõ), destruktív (melyben a kétely célja a tudás lerombolása, lehetõségeinek abszolút kétségbe vonása), részlegesen ontológiai nihilista (Isten létének és bármifajta metafizikai spekulációnak az elutasítása) és agnosztikus (a valóságos lét megismerhetetlensége)23.

Határ szkepszise - Hume-hoz hasonlóan - teoretikus szkepszis, elismeri tehát, hogy a gyakorlati életben nem lehet kognitív ésszerû hitek nélkül élni, azaz gyakorlati szempontból elfogadja az adott emberi közösség együttéléshez nélkülözhetetlen „hiteket”. Kételye a jelenségvilágra és annak megismerhetõségére vonatkozik, tehát nem pszichológiai vagy klinikai búnborongás, melankólia, hanem a szó bölcseleti terminológiai értelmében vett szkepszis, nem puszta életérzés, hanem egy adott filozófiai hagyományba való belehelyezkedés. Montaigne jelmondata akár a sajátja is lehetne, aki a dantei, csodálatos tömörségû non ci badar, guarda epassa - pillants oda és menj tovább szellemében vizsgálódott, azt gondolván, hogy ez a legalkalmasabb fenomenológiai viszony a jelenségvilág és a szubjektum között. Bár Határ Gyõzõ is törekszik a que sais-je békéjére, az epikureus ataraxiára és pürrhóni diathesziszre, az érdeknélüli, higgadt, derûs szemlélõdésre, „ferfortyanós-kolerikus” természete folytán számára mindez csak a senex fornicator idõszakának legvégén adatott meg 24.

Határ a kételkedést az emberi elme végsõ aretéjeként nevezi meg. Tipológiája szerint a filozófusokat négy nagyobb kategóriába lehet besorolni : a „logomániások”, az „istenkeresõk”, a „világmegváltoztatók” és a világmagyarázók” osztályába. A logomániások a „szemiotika merevgörcsében, pszeudomatematikai formulákkal” foglalkoznak; az istenkeresõk „lármás-plebejus, istennel-kereskedõ spekulánsok”; a világmegváltoztatók „nem bölcselõk, hanem utópisták, politikusok-manipulátorok”. A világmagyarázók - akik közé Határ magát is sorolja - „az apóriák örzõi, a tanácstalanság kiváltságosai, a bölcselet tízezer éves tudatfolymának emlékezõi, felidézõi és folytatói....akiket cél és érdek nem vezet”. Határ klasszifikációja szerint, tehát csak a szkeptikusok a bölcsesség szeretetében élõk, míg a többiek elõfeltevéseik, idolumaik foglyai, „barlanglakók”, érdekek által befolyásolt, pszeudológiát mûvelõ, zavaros spekulációkat folytatók25.

Határ Gyõzõ tehát a sextus empiricusi-descartes-i módszeres és „megátalkodott” kételkedés huszadik századi megtestesítõje, aki az abszolút szkepszis „királyvizvel” szemléli a világot. Az elkövetkezendõkben megvizsgáljuk, hogy ez a kritikai attitûd milyen eredményekre jutott az ouevre legmarkánsabban kirajzolódó területein, a demitologizáló bölcselettörténeti kutatásban, az ontológiai, a gnoszeológiai és a történelem- és vallásfilozófiai vizsgálódásaiban.



Az európai filozófiai hagyomány átértékelése
„Határ Gyõzõ nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy

majdnem a teljes európai filozófiai hagyománnyal szem-

beszegüljön, s éppúgy a preszókratikusok között keressen

magának szövetségeseket, mint elõtte Nietzsche vagy Hei-

degger” 26 Földényi F.László
Határ Gyõzõ bölcseleti mûveiben mintha csak Pascal elhíresült mondását követné: Se moqer de la philosophie, c’estrvraiment philosopher - Csúfolni a filozófiát, ez az igazi filozofálás. Az episztemikus imperatívusz, a „létkíváncsiság”, a megismerés letilthatatlan szenvedélyében égve, hatalmas tudásanyag és filológiai apparátus megmozgatásával nem kevesebbre tesz kísérletet, minthogy újraértékelje az európai bölcseleti tradíció konvencióit és a filozófusközösségek által elfogadott közmegegyezéses normákat. Sajátos nietzschei versuch einer Umwertung aller Werte attitûd ûzi-hajtja - korszakokon, bölcseleti iskolákon, ismert és periférikus gondolkodókon át -, amit ötvöz Heidegger metódusával: elutasítja ill. újragondolja az európai filozófiai hagyomány kulcsfogalmait és a saját maga által teremtett szó- és fogalomtárat használja27.

A filozófiatörténeti hagyománynak ilyetén - szinkretista és eklektikus - módon való interpretálása, átértékelése, hovatovább destrukciója - válthatja ki leginkább az olvasó, az elemzõ-értékelõ közönség személyes kritikáját28.- Kétségtelen, hogy ez az oeuvre egyik neuralgikus pontja. Határ azonban nem kinyilatkoztat, hanem szabadon gondolkozik, érvel, párbeszédet kezdeményez és konfrontálódik. Nyoma sincs a heroikus nagyromantikus übermensch-póznak, valamifajta Miért vagyok én olyan okos?-nak vagy Miért írok én olyan jó könyveket?-nek29. „Eszmetörténetünk zsibvásári ózsdiságáról”, „abszolút elõfeltevéseink rémuralmáról”, „felhõkakukkvár filozofémákról”, „anyanyelvi idiotizmusokról”, jelentéssel nem bíró „elrongyolódott lyukszavakról”, „rögeszmerendszerekrõl” szól. Szisztematikusan , virtuóz nyelvi erudícióval és pengeéles elmeéllel egyfajta negatív filozófiatörténetet konstituál. Hömpölygõ kommentárfolyamában így lesz az egzisztencializmus „múló epizód”, az analitikus filozófia „nyelvfilozófiai lázálom”, Husserl „sarlatánóriás”, Heidegger „anyanyelvi idiotizmusokba menekülõ ködevõ... az Éleselméjû Semmitmondás Rector Magnificusa”, Wittgenstein „a nagy bécsi buborékóriás”, Sartre „handabandázó”, Nietzsche „akcióképtelen árnyjáték-ember”, Kierkegaard „ultra-romantikus szentimentalista” és így tovább30. Metszõ kritikája és tabudöntögetõ szabadszájúsága elsõsorban a franciákat, Rabelais-t és Voltaire-t idézi. A felsoroltakkal átellenben, Határ persze megtalálja a közelmúlt, számára meghatározóan fontos gondolkodóit is: a skót McTaggart, Dilthey, Merleau-Ponty, Russell vagy Collingwood személyében.

Ahogyan a modern kori gondolkodókkal, úgy a felvilágosodáson, a keresztény középkor évszázadain át egészen az antikvitásig nyomon követi a philosophia perennis eszme és fogalomváltozásait. Az út amit bejár, igazi terra incognita, amelyet következetesen fel is vállal : „Rajongtam a járatlan utakért, érettük volt, hogy a járt utat következetesen elhagytam”31; és valóban mintha az eddigi bölcselettörténeti consensus gentiumokat a feje tetejére állítaná. Hegelnél a „hamistudat diagnózisát”, Hume-nál az én pszeudo-entitás voltának kimutatását, a felvilágosodás korának „szamizdat-irodalmát”, Voltaire kevésbé ismert keresztényellenes írásait, a skolasztikában a racionalizmus kicsírázását, Szent Tamás Summájában a kétely elsõ tételes megjelenését, Empedoklésznál a „tudós tudatlanság elsõ felcsillanását”32etc. értékeli. Mindezek figyelembevételével valóban szemléletes Rugási Gyula találó metaforája , mely szerint „Határ Gyõzõ-féle filozófiatörténet erõsen hasonlatos egy kifordított kesztyûhöz, ahol a kevéssé ismert irányzatok kerülnek elõtérbe, s szinte valamennyien a gyõztes kereszténység révén elfeledett hagyomány visszaperelt részletei”33.

Önkényes, szélsõségesen szubjektív bölcselettörténet, amely csak a szkeptikus és racionalista momentumokat képes észrevenni és értékelni? Egy nem szakfilozófus számos tárgyterület kisebb-nagyobb részletébõl egybetákolt felszínes kollázsa? Közmegegyezéseink megbecstelenítése? Vagy, egy kijózanítóan tiszta hang, igazi aufklärista, öntörvényei szerint forgó szellem, aki egy „nem-euklídészi”, tehát originális, vállaltan személyes értékszempontú filozófiatörténetet körvonalaz, miközben állandó önrevízióra, léptékváltásra ösztökél? Mûveinek olvasói eldönthetik maguk, de elõtte szenteljenek figyelmet Határ eme instrukciójának: „Történelmi közmegegyezéseink az emberiség kollektív tévedéseinek a katalógusa....a tegnap szentelt igazságaiból lesznek a holnap nyilvánvaló ökörségei”34



Határ Győző az „ontológia foglya”

„Amióta az eszemet tudom, szünös-szüntelen

arra érzek késztetést, hogy a lét mibenlétén törjem a fejem.”35
Határ Gyõzõ bölcseletének csúcsdiszciplínája az ontológia. A határológia elméleti megalapozásának legfontosabb mûveiben, az Özön közönyben és a Szélhárfában is a lételméleti fejtegetések képezik gondolatkatedrálisának fundamentum inconcussumait36. Heideggertõl kiindulva, Schopenhaueren és Szent Tamáson át, Arisztotelészig, Parmenidészig és az arab és hindu bölcsekig visszakövetve vizsgálja - a rá jellemzõ szkeptikus-racionalista aspektusából - a nagy elõdök ontológiai fejtegetéseit és a létkategóriát.

„Miért van egyáltalán létezõ, nem pedig inkább a semmi?”37 - teszi föl Leibniz nyomán Heidegger a lételmélet kérdéseinek-kérdésétés Határ errõl a kiindulási pontból sorjázza ontológiai természetû fejtegetéseit. Kiindulópontja Parmenidész dictuma, melyben apodiktikusan meghírdeti a lét bizonyosságát. Határ is elutasítja, „lyukszónak” tartja a nemlétet, a semmit. „Csak a van, a lenni az egyetlen elképzelhetõ, az õs-kiindulás a többi nyelvi idiotizmus”. „Léteznünk rendeltett... a létet visszautasítani a képtelenségek képtelensége”38. A lét posztulálása tehát megkerülhetetlen, a nemlét abszurditás39.

Miután Határ felismerte a létige kizárólagosságát, arra keresi a választ, létezik-e valamifajta elsõ elv, princípium? A wimbledoni mester azt találja, hogy a kozmoszban a lét léteztetõje, õskésztetõje: sem az emberi tudat e találmánya - az Idõ, sem a schopenhaueri omnilátens Akarat, sem a politikai anomáliák világába vezetõ Hatalom akarása, sem Epedoklész Gyûlölet-elve, sem a zsidókereszténység Szeretetparancsa, sem a judeo-iszlám Könyörülete, sem a buddhizmus Részvétfelfogása nem fedezhetõ fel a kozmoszban40. A felsorolt alapelvek pusztán, az életféltõ emberlény létrémületébõl fakadó, kompenzatorikus spekulációk. Gondolkodásunk prótagoreicitásából következõ antropomorfizációk, melyek összetévesztik az életet a léttel, hiszen az élet csak részleges, fragmentális részesülés a létben!41

Mindezek után van-e egyáltalán a létnek leglényege? A kozmosz létjellemzõje, létállapota Határ talányos, enigmatikus kifejezésével: özön közöny. A tengerzõ lét a summa imperturbabilitatis állapotában van. A megszemélyesíthetetlen rettenet a végsõkig lecsupaszított özön közöny mankó-metaforájával jellemezhetõ valamelyest. „Olyan entitásokat keresgélni a multiverzumban, amelyek/akik törõdnének velünk : mindez, barátaim, a dõreségek dõresége”42. Özön közöny vesz körbe bennünket, az özön közöny torlása és abban szertetnek/könyörületnek/részvétnek nyoma sincs. „Az univerzális közöny magasan az emberjószág epizodikus egykedvûsége fölött, a kozmosz hatványain, a kozmikus erõk rangjára jelentkezik - így hát egész bioszféránkkal a kozmikus közöny tépõ-süvítõ szélcsatornájába kerültünk”43. Illuzórikusak a bölcselet évezredes „eredményei”- hiábavalóság az értelem keresése az univerzumban. A pulzáló, oszcilláló világegyetem, melyben az ember csak parányi, jelenléktelen és epizodórikus létezõ, a multiverzum44 - amelynek intergalaktikális tere 200 milliárdnyi univerzumból áll, s amely folyamatosan teremti önmagát - nem értelmezhetõ a judeo-kereszténység fogalom és képzetrendszere alapján45. Az ontológiai problémák ezért sem az ész és sem a hit érveivel nem dönthetõek el, lévén minden teljességgel az etikán , esztétikán és valláson kívül történik. A világ - mint a lét kontiniuuma- sem kezdetet, sem keletkezést nem ismer, lévén a multiverzum to apeiron - véghetetlen. (Ezért írja Határ : „A századvég minden valószínûség szerint az Anaximandroszhoz való visszatérés jegyében áll”46.) A teremtõ istenség legfeljebb az „õsrobbanásban” lakozhat, de a „multiverzumok tátongásán az isteneszme elveszett”47. A khaoszmoszban anarchisztikus pillanattörvények uralkodnak és benne „rendet”, „harmóniát”, „irányultságot” vagy valamifajta teleológiát találni az illúziók illúziója48. A permanens káosz özön közönyében nyomtalanul elsüllyednek olyan fogalmak, mint misztika, abszolútum, metafizika, transzcendentáliák, jóság vagy idea - lévén, hogy olyan emberléptékû elõfeltételezéseknek bizonyulnak, amelyeknek a kozmoszban nincs létalapja. Mindez a világban való árvaságunk legteljesebb kifejezõdése.

Mi marad a gondolkodó ember számára a közönynek, mint elsõ elv szupremáciájának posztulálásával ? A gondolat és a nyelv, majd „az elhelyezkedés az özön közönyben és derûs farkasszemetnézés a maradéktalan elmúlással”49.




Dostları ilə paylaş:
  1   2   3


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©genderi.org 2017
rəhbərliyinə müraciət

    Ana səhifə