D
U
T
OIT
szerint a permokarbon eljegesedés 5. ábrán látható szabálytalan területi
eloszlása kétféleképpen magyarázható: a Földön a különböző éghajlatú területek eloszlá-
sa vagy a földrajzi szélesség függvénye és a kontinensek vándorolnak; vagy a kontinen-
sek állandó helyzetben vannak és a különböző éghajlatú területek eloszlása független a
földrajzi szélességtől. Mivel a tapasztalat szerint a Földön a különböző éghajlatú területek
eloszlása a földrajzi szélesség függvénye és tekintélyes vastagságú jégtakaró csak a sark-
körökön belül képződhet, ezért csak az első lehetőséget választhatjuk. D
U
T
OIT
szerint a
karbon időszakban a kontinensek a 6. ábrán látható formában helyezkedtek el és csak
utána vándoroltak a ma ismert helyzetükbe. Ezzel a kontinens rekonstrukcióval világosan
megérthető a karbon jégkorszak 5. ábrán látható különös területi eloszlása.
Ma már számos további geológiai bizonyíték is a rendelkezésünkre áll, ezek részle-
tezésétől azonban eltekintünk.
A BULLARD-féle kontinens rekonstrukció
Mivel a tengerek vízszintje a földtörténeti idők alatt különböző okok miatt változik,
emiatt jelentősen megváltozhat a kontinensek partvonalainak alakja is. Ha tehát a konti-
nensek ilyen módon értelmezett széleit
− vagyis magukat a partvonalakat − toljuk egymás
mellé, akkor még abban az esetben sem kaphatunk tökéletes illeszkedést, ha a kontinen-
sek valóban egyetlen tömbből származnak.
7. ábra. A B
ULLARD
-féle kontinens rekonstrukció
Célszerű tehát nem a partszegélyeket, hanem a kontinensek valódi széleit, az ún.
selfek vonalát illeszteni. Ez pedig az a rész, ahol a sekélytengeri részek átmennek a mély
óceáni területekbe
− azaz a 2. ábrán látható kontinentális lejtő területe. Ennek megfelelő-
en B
ULLARD
és munkatársai a kontinenseket úgy igyekeztek egymás mellé helyezni,
hogy a területeik közötti hézagok és átfedések a lehető legkisebbek legyenek. Ezt a mi-
nimum-feladatot a legkisebb négyzetek módszerét felhasználva
− a lehetőségek igen nagy
száma miatt
− számítógéppel oldották meg. Az így elkészített kontinens rekonstrukciót a
7. ábrán mutatjuk be. A kontinensekhez tartozó sekélytengeri részeket pontozott területek
mutatják; az illesztésnél adódó átfedéseket feketével, a fennmaradó hézagokat pedig fe-
hérrel jelöltük. Mivel az egymás mellé helyezett kontinensek közötti rések és átfedések
meglehetősen kicsik, ezért valójában igen jó illeszkedés adódott.
Érdekes megfigyelni, hogy melyek azok a helyek, ahol viszonylag rosszabb az il-
leszkedés. Pl. Afrika és Dél-Amerika esetében a legnagyobb átfedések éppen a Niger és a
Kongó torkolatánál adódnak, ahol a folyók által szállított hatalmas mennyiségű hordalék
évmilliók alatt utólagosan módosította az afrikai kontinens eredeti szegélyvonalát.
Paleomágneses bizonyítékok
Földmágneses tanulmányaink alapján, ha valamely vulkáni eredetű kőzetből mintá-
kat veszünk és meghatározzuk ezen kőzetminták eredeti fekvését, valamint a mágnese-
zettségük irányát, akkor meg tudjuk mondani, hogy milyen volt a kőzet keletkezésekor a
földi mágneses tér iránya és a mágneses pólusok hol helyezkedtek el.
8. ábra. Mágneses pólusvándorlási görbék a különböző kontinensekre
Elsőként Angliában és Észak-Európában végeztek ilyen vizsgálatokat és arra a meg-
lepő eredményre jutottak, hogy a kőzetminták mágnesezettségének iránya nem állandó,
hanem amint visszafelé haladunk a földtörténeti múltba, a mágneses irányok fokozatosan
a vízszintes irányhoz közelednek, majd el is érik ezt. A jelenséget kétféleképpen értel-
mezhetjük: vagy a mágneses pólus vándorolt úgy, hogy egykor Anglia és Észak-Európa
területére esett a mágneses egyenlítő vidéke; vagy pedig maguk a kőzetek
− tehát a kon-
tinensek
− vándoroltak el, amelyek egykor a mágneses egyenlítő vidékén voltak. Mivel a
Föld mágneses tere és a Föld tengelykörüli forgása között kapcsolat van (a Föld mágne-
ses tengelye mindig a forgástengelye közelébe kell hogy mutasson és ezt jelentősen nem
hagyhatja el) ezért a mágneses pólus nem vándorolhatott el számottevően, így a kontinen-
seknek kellett elmozdulniuk.
A további részletes paleomágneses vizsgálatok során még az is kiderült, hogy a kü-
lönböző kontinensek kőzetei alapján más-más mágneses pólusvándorlási görbék adódnak.
A különböző kontinensekre adódó pólusvándorlási görbék a földtörténeti múltba vissza-
felé haladva a 8. ábrán látható módon egyre jobban széttartanak. Ugyanakkor azonban
tudjuk, hogy Földünk mágneses tere dipólusos szerkezetű, ezért csak egyetlen mágneses
északi és déli pólusa van, aminek a Föld felszínén csak egyetlen nyomvonala lehet. Ezért
a 8. ábrán látható különböző pólusvándorlási görbék csak azzal magyarázhatók, hogy a
kontinensek ma nem azon a helyen vannak, mint ahol a vizsgált kőzeteik keletkeztek.
Így az időben visszafelé haladva, egyre jobban széttartó és közel azonos alakú mág-
neses pólusvándorlási görbék csak a kontinensek vándorlásával magyarázhatók. Ennél
azonban jóval többet is mondhatunk; mivel az egyetlen pólusvándorlási görbe követel-
ménye alapján meg tudjuk határozni az egyes kontinensek relatív helyzetét is a földtörté-
neti múlt különböző időpontjaiban. Ezzel minden eddiginél pontosabb és megbízhatóbb
kontinens rekonstrukciót tudunk elkészíteni, sőt azt is pontosan meg tudjuk mondani,
hogy a kontinensek mikor váltak szét egymástól és milyen útvonalon jutottak a jelenlegi
helyzetükbe.
Igen jó példa erre Afrika és Dél-Amerika esete. A 8. ábrán látható, hogy a két kon-
tinensre két különböző pólusvándorlási görbe adódik. Ahogyan időben közeledünk a
földtörténeti jelenkor felé, a két görbe fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz és
végül a jelenkori vulkáni kőzetek vizsgálata alapján azonos pólus adódik
− amely termé-
szetesen azonos a mostani mágneses pólussal. Ha a két kontinenst a B
ULLARD
-féle re-
konstrukciónak megfelelően egymás mellé toljuk, akkor a kontinensek vándorlásának
legmeggyőzőbb bizonyítékát kapjuk: ugyanis így a mezozoikum előtti időkre a két konti-
nens pólusvándorlási görbéje a meghatározás pontosságán belül egybeesik, majd a mezo-
zoikumtól a görbék két részre válnak és a jelenkor felé haladva egyre inkább eltávolod-
nak egymástól. Ebből egyértelműen megállapítható, hogy Afrika és Dél-Amerika a me-
zozoikum elején, kb. 200 millió évvel ezelőtt vált szét egymástól. A két kontinens pólus-
vándorlási görbéjének a perm és a jelenkor közötti időpontokra történő egybeejtésével az
is meghatározható, hogy Afrika és Dél-Amerika milyen útvonalon jutott a jelenlegi hely-
zetbe.
− A vizsgálat természetesen valamennyi kontinensre egyaránt alkalmazható.
A radioaktív kormeghatározások eredményei
Az utóbbi évtizedekben a különböző kontinenseken hatalmas mennyiségű kőzet-
mintán végeztek radioaktív (abszolút) kormeghatározásokat. A vizsgálatok során minden
kontinensen hatalmas kiterjedésű 2000 millió éves, vagy ennél is idősebb kontinentális
magokat (pajzsokat) találtak, amelyeket viszonylag éles határvonal választ el az őket kö-
rülvevő jóval fiatalabb korú képződményektől. Abban az esetben, amikor az egyik konti-
nensen olyan nagyobb szerkezeti határvonalat találunk, amely két oldalán ilyen eltérő ko-
rú kőzetek vannak és ez a határvonal a partvonallal nem párhuzamosan halad, akkor a két
kontinens közös származása esetén ennek a határvonalnak folytatódnia kell a másik kon-
tinensen. A 9. ábra pl. az afrikai és a dél-amerikai abszolút kormeghatározások eredmé-
nyeit mutatja. Az ábrán a fekete pontokkal jelölt helyeken 2000 millió évesnél idősebb
kőzetek, az üres körökkel jelölt helyeken pedig 2000 millió évesnél fiatalabb kőzetek ta-
lálhatók. A vastag vonallal körülhatárolt területek az ősi kontinentális magok, míg a vé-
kony vonalak földtani szerkezeti irányokat jelölnek. Az ábrán látható, hogy pl. Afrika
nyugati részén, Ghanában, Accra közelében éles határvonal húzódik a kb. 2000 millió