Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

Aldinák Pannoniában

Önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy az eddig ismertetett bibliofilek könyvtárában hozzá­vetőlegesen milyen számban voltak képviselve az aldinák, másrészt rajtuk kívül eljutottak-e mások kezébe is Pannoniában. A magyarokat általában a latin nyelvű kiadványok érdekelték, s ezek - kiváltképpen az oktávalakú sorozat - szép számmal meglehettek. Nagyon gyér és hiányos adatok állnak rendelkezésünkre, ezért analógiára szorulunk. Reuchlinnak, ki szintén baráti kapcsolatban állt Aldusszal, harminckét aldinája volt. Jelentőségükre jellemző, hogy Reuchlin könyvtáráról Melanchton így nyilatkozik: „Az aldusi műhely termékein kívül alig egy-két könyv akad, melyet megcsodálnál.” A mainzi bencés Jakab-kolostor könyvtárának 1515 táján írt katalógusa Aldus hét munkáját tartja számon.³⁸⁵

Fönnmaradt egy gyönyörű kiállítású 1502. évi Vergilius, mely állítólag II. Lajos tankönyvéül szolgált. De nemcsak a fejedelmi és kancelláriai körökbe jutott el, hanem a budai könyv­árusokhoz is. Ezeknek velencei kapcsolatai közismertek, ott nyomtatták ki a magyarországi egyházi, liturgikus könyvek nagy részét. Érdekes tanúbizonyságot őriz meg egy 1508. évi Adagia előzéklapja: „Liber Thomae Pelei pannonii Budae emptus florenis in anno domini 1515.” A „literatulus” gyulafehérvári kanonok, Pelei Tamás vásárolta meg és írta tele jegyze­tei­vel, aki még öregkorában is olthatlan vágyat érzett Bécs és Itália egyetemei után, hogy eljuthasson „ad discendas litteras graecas tametsi latinas”. A sok glossza és megjegyzés között Aldusnak neve sem található. Peleit Erasmus varázsa tölti el, nem bibliofil, a szép könyv kiadójára szót sem pazarol. Pedig a Festina lente című adagiumnál alkalma lett volna, hisz ez alatt adja Erazmus Aldusnak és műhelyének híres elógiumát.³⁸⁶

Még más értesülésünk is van. „Baer József és társa ismert frankfurti antiquarnál nemrég Xenophon műveinek Velencében az Aldusoknál 1525-ben megjelent ívrétű kiadása és egy hozzákötött Philostrates, De Vita Apollonis Tyenei, melyet 1501-2-ben szintén Aldus adott ki, igen szép egykorú kötésben került eladás alá. A barna préselt bőrkötés előlapján volt nyo­más­ban XENOPHON /ET PHILOISTRA/TUS címet, hátlapján a könyv tulajdonosának nevét: VALEN / TINI / PANNO / NII viselte. A felirat egy XVI. századi magyar könyvbarát nevét őriz­te meg számunkra, kit eddig nem ismertünk, s kinek kilétét érdemes volna tovább nyomozni.”³⁸⁷

Nem valószínűtlen, hogy ez a Valentinus Pannonius ama Valentinus Cybeleius Varasdien­sisszel, azaz Hagymási Bálinttal azonos, aki 1505-1516 között Bolognában végezte tanulmá­nyait. Szatmári György pártfogoltjai közé tartozott, az ő segítségével kapta meg az egyik fehérvári kanonoki stallumot. Már Bolognában költeményei jelentek meg, majd hazatérése után 1517-ben Hagenauban adatta ki - Szatmárinak ajánlva - az Opusculum de laudibus et vituperio vini et aquae című művét. Ennek bevezetőjében írja Macedoniai László főesperes­nek: „Jól emlékszem, amikor minap Pécsett a főtisztelendő Mihály doktor, vikárius úrnál ebéd közben vitatkozás folyt, többek között említés történt az accentusok természetéről és meg­figyeléséről, amelyek nélkül éppen úgy nincs beszéd, mint ahogyan szó sincsen magánhangzó nélkül; mégsem értettük eléggé - bár volt kéznél, igaz, gordiusi csomóhoz hasonlóan, bizo­nyos példány -, hogyan szabályozzák azok a beszédet; ezért én megígértem neked, hogy meg­kül­döm azt a könnyű módszert, hogyan figyelhető, hogyan érthető meg és valamely beszéd­ben hányszor kell kitennünk, -, miként ezt Aldustól vettem. Ezért ígéretemnek eleget óhajtván tenni, azok közül néhányat, mint itt következik, összegyűjtöttem: számát tekintve az accentus tízféle lehet, tudniillik éles, tompa, hajtott.” Ezt az accentusra vonatkozó megállapítást valószínűleg Aldus grammatikájából vette. Aldus - mint az idézett rész bizonyítja - vidéki magyar humanista körök előtt nem ismeretlen név, - perdöntő tekintély.³⁸⁸

A görög Xenophon, ha azonosításunk helyes, Hagymási görög tudását és érdeklődését tanúsítja, melyet valószínűvé tesz grécizáló humanista neve és bolognai iskolázottsága. Tanárai - Joannes Antonius Pius és Achilles Bocchius, mindkettő Beroaldus-tanítvány és szellemének továbbvivői - a görög nyelvbe is bevezették növendékeiket.

Megyericsei epigráfia-gyűjteménye Velencében

Csulai Móré Fülöp - mondhatni - állandóan úton volt Buda és Velence között. 1517 őszén újra ott találjuk. Ekkor úgy 1518 márciusáig maradt. Mint mindig, most is pénzért jött királya számára. Majd 1521 januárjában küldik ki követségbe, hogy a fenyegető török veszedelem ellen szövetségest és az örökké hiányzó pénzt megszerezze. Hosszadalmas alkudozások, tárgyalások után sikerült a signoriával egyességet kötnie, melynek értelmében a király húsz­ezer aranyat kap a török elleni küzdelemben való támogatásul. Január 10-én tartotta meg a valóban humanista stílű beszédét a tanács előtt. Orációja méltán állítható a törökellenes oratio cohortatoriák jobbjai közé.³⁸⁹

Móré afféle kultúrattasé is volt. Sosem ment üres kézzel. Így 1521. évi követsége alkalmával gazdag dáciai feliratgyűjteménnyel érkezik Velencébe.

A római antikvitás egésze érdekelte a humanistákat, melyből az epigráfia sem maradt ki. Dácia pedig úgy élt a köztudatban, hogy ott még gazdag római kultúrkincsek rejlenek. Erről érdekes kuriózumot őriz meg az 1502. évi velencei Valerius Maximus-kiadás ajánlólevele. Ebben Aldus említi, hogy Padovában többen - köztük Raphael Regius és Jan Lubranski, a későbbi posnani püspök - baráti társaságban arról beszélgettek, milyen nehéz manapság régi kéziratokat szerezni, pedig nagy szükség volna rájuk. Lubranski megígérte támogatását, régi kéziratok felkutatására akár Dáciáig is elmegy, ahol - mint mondják - egy torony van meg­töltve velük. Nem tudjuk, honnan származik ez az „értesülés”, mindenesetre valamilyen írott forrásra, illetve annak félreértésére, vagy tudákos kommentálására vezethető vissza.

Ha könyvvel telt torony nem is létezett, a római antikvitás epigráfiai nyomai, régi feliratok annál nagyobb számban voltak találhatók az egykori római tartományban. Ezt már korábban is észrevették. Mátyás udvari történetírója, Bonfini is gyűjtötte és felhasználta nagy történeti munkájában. Szórványos érdeklődés mellett a dáciai epigráfiakutatás megtalálta szorgos mű­velőjét és megalapítóját Janus Pannonius rokonában, a szintén költő Megyericsei János­ban. Ő is valahol Itáliában végezhette tanulmányait. Gyulafehérvári kanonok, Geréb László erdélyi püspök, majd kalocsai érsek magántitkára. Később királyi titkár és kolostori főesperes. Már 1495 óta foglalkozott a római feliratok gyűjtésével. Több erdélyi megyét bejárt ezek kutatása miatt. Ő határozta meg elsőnek az ókori Sarmizegethusa helyét.³⁹⁰

Megyericsei 1517-ben halt meg. Gyűjteménye (vagy ennek másolata) Móré kezébe került, aki levitte Velencébe. Milyen célzattal, teljesen megállapítani nem lehet. Talán barátainak, kik közül Marino Sanudo foglalkozott az epigráfiával. Velence híres annalistája a Diariiban min­dig melegen és hosszan emlékszik meg a „honorevole orator”-ról, ki „mindig jó szolgálatot tett a mi signoriánknak”. Sanudo különben Aldus barátja volt, aki számos könyvét ajánlta neki. Másrészt az sem valószínűtlen, hogy Móré ki akarta nyomatni Andreas Asolanusszal.

A levitt kézirat egyik másolatát az egyik - 5250. számú - vatikáni kódex őrizte meg, amelyik Aldus Manutius tulajdona volt. Azonban ez nem a híres könyvnyomtató, az már közel hat éve halott, hanem unokája, Móré keresztfiának Paulus Manutiusnak a fia. 1521-ben Andreas Asolanus számára másolhatták le a kéziratot, és innét került a fiatal Aldus, majd a vatikáni könyvtár tulajdonába. Ő ugyanis 1590-től haláláig - 1597 - a vatikáni nyomda vezetője volt. A másolást Budai László szepesi és kalocsai kanonok végezte, aki a padovai egyetemen tanul Batthyány Orbánnal és Buzlay Farkassal együtt. A velencei Tízek Tanácsa 1521. július 18-án Móré közbenjárására nekik a fegyverviselési engedélyt megadta.³⁹¹

Móré felbecsülhetetlen szolgálatot tett a dáciai epigráfia-kutatásnak, mert így Megyericsei pótolhatatlan gyűjteménye az utókor számára fennmaradt. Velencei tartózkodásának egyéb emlékei is vannak. Az egyik velencei nyomda újra kiadja Regius (megh. 1520) Metamor­pho­sis-kommentárját az ajánlással együtt. Andreas Asolanus ajándéka pedig, az 1513. évi Cicero új kiadása, már nem éri Velencében, mert az 1522 januárjában jelent meg, ő pedig már az előző évben hazatért.³⁹²