Janus Pannoniustól Balassi Bálintig

Magyar ciceroniánusok

Regius ajánlása Aldus baráti köréből jött, de a könyv mégsem a híres nyomdából került ki. Ez sem váratott magára. Ugyanezen év június 27-én kelt ajánlólevéllel hagyta el Aldus sajtóját Ciceronis epistolarum, ad Atticum, ad Brutum, ad Quintum fratrem, libri XX. Az ajánlólevél címzése - „Aldus Manutius Philippo Cyulano Morae Pannonio a secretis regis, ac oratori apud Venetos, et compatri observandissimo” - a köztük levő szoros kapcsolatra utal. Compater-nak, komájának nevezi. Móré valószínűleg Paulus Manutiusnak, Aldus harmadik gyermekének lehetett keresztapja, aki 1512 júniusában született. Érdekes, hogy erre is tud precedenst a magyar humanizmus története felmutatni. Éppen Móré bolognai iskolatársát, Kesserű Mihály boszniai püspököt hívta meg Beroaldus fia keresztapjának.³⁷²

Aldus Cicero ama művét ajánlotta Mórénak, melyet már Thurzó Zsigmondhoz intézett dedikációjában előkészületben levőnek jelzett. Itt sem hiányozhatnak az ajánlólevél sablonos műfaji kellékei. Kiemeli a mecénás nagyságát, családjának kiválóságát, majd pedig horgonyát Beroaldus ajánlólevelébe ereszti, hisz ezzel éppen Móré tehetségére, irodalmi „priuszára” mutathat rá. Hangsúlyozza, hogy mindazok a kiválóságok, melyeket Beroaldus előre látott és mintegy előlegzett, most már kifejlődtek. A reményteljes vetés beérett. Ezt a munkát „neved alatt bocsátom ki a tudósok kezei közé, ezt annál szívesebben teszem, mert te hirdeted, hogy élvezed a tulliusi dikciót és ékesszólást, és nem tartod dicsérendőknek azokat, kik oly szerzők stílusában gyönyörködnek, akik ezerkétszáz-ezerháromszáz évesek sincsenek, - megvetik Cicerót, és így lefitymálva, elhajítva a tiszta búzakenyeret, makkal élnek. Azt mondod, hogy emezek is tudósak és ezeket is olvasni kell, de ugyanakkor - véleményem szerint nagyon helyesen - azt tartod, hogy stílusukat nemcsak utánozni nem szabad, hanem egyenesen kerülni kell.”³⁷³

Nem új probléma ez, a ciceroniánus viták visszhangja csendül ki e sorokból. A humanizmus mélyülésével a latin stílus milyenségének kérdése is szőnyegre került. E téren a legkedveltebb latin prózaíró, Cicero vitte el a pálmát. Igazi stiliszta számára ő lett a norma. De nem minden ellentmondás nélkül. Cicero mellett és ellen a tudósok között három nagyobb összecsapásra került a sor. Az első a XV. század második felében Gasparino da Barzizza, Cicero hegemó­niájának legnagyobb harcosa és Laurentius Valla között, aki Quintilianusra esküdött.

Kettőjük közt, bár elméletben nem értettek egyet, személyi harcra nem került sor. Már nagyobb volt a haddelhadd Cortesius és a nagy Poliziano között. A kérdés megoldatlanul lépte át a század küszöbét. Ekkor a ciceroniánusok vezére nem kisebb ember, mint Bembo, ellen­fele pedig Joannes Franciscus Picus, az eklektikus Poliziano tanítványa. Picus az utánzásról (imitatio) 1512. szeptember 19-én levelet intézett Bembóhoz, aki 1513. január elsejei dátummal válaszolt, melyben kifejti a ciceroniánizmus álláspontját. Ezután lángolt fel csak a harc, melynek egyik záróköve Erasmus Ciceronianusa lett.³⁷⁴

Aldus már a Thurzóhoz 1502-ben írt ajánlólevelében is megpendíti a vitát, de akkor egész röviden intézi el. Most azonban még frissek a „sebek”, pár hónapja jelent meg barátjának, Bembónak válasza. Kiáll ő is a porondra és a legilletékesebb helyen, Cicero leveleinek elő­szavában mondja el véleményét, illetve Móréét, mely tökéletesen egyezik az övével. Móré mintegy a magyar humanizmus képviselőjeként szól a vitához. Aldus ezért vonultatja fel mögéje a többi magyar ciceroniánust: ugyanez volt a véleménye ferrarai lakótársának, Paulus Pannoniusnak, ezt vallotta a kiváló Thurzó Zsigmond is. Majd lehozza a konklúziót: „Úgy látom, hogy az összes pannóniai (sokkal baráti viszonyban voltam, s nem is tudom, miféle csillagzat hoz össze mindig veletek!) jó érzékkel és ítélőképességgel leginkább Cicero munkáiban gyönyörködik, és te, Fülöpöm, még a többieket is túlszárnyalod.” Ajánlólevele végén jelzi, hogy Cicero munkáit felölelő háromkötetes kiadása van előkészületben, „mely ha kész lesz, nem kétlem, hogy a mi korunk tudósai, akik annyira eltévelyedtek, hogy legkevésbé éppen Cicero tetszik nekik, visszatérnek a helyes útra, véleményüket megváltoztatva észhez térnek és mindig kéznél tartják Cicero isteni köteteit”.³⁷⁵

Mint látjuk, egy egész ország humanista tradícióját állítja szembe a „merénylőkkel”. Az egész tudós Európát érdeklő kérdésben ily döntő szót és tekintélyt ad a magyar humanistáknak. Ahová ez a könyv csak eljutott - pedig mindenüvé eljutott -, hirdette a magyar humanizmus fejlettségét, hisz olyan centrális kérdésben a többség szemében helyes álláspontot vallotta, és Aldus ajánlólevelén keresztül állást foglalt s küzdött a „fons eloquentiae”, az „isteni” Cicero becsületéért.

Nem véletlen és esetleges, hogy Aldus Cicero-kiadásainak kiemelkedő darabjait a magya­roknak ajánlja; nemcsak pillanatnyi retorikai fogás a véleményüknek tulajdonított jelentőség. Mint ahogy megállapítja, a magyarok kiváltképp Cicero nagy barátai. Azok a centrumok, ahol képzettségüket vezető humanistáknál nyerték, egyúttal a ciceroniánizmus melegágyai is voltak. Így Guarinus tanításában is központi helyet foglalt el, pedig ez a ferrarai iskola adta meg egész Mátyás-kori humanizmusunk szellemét és színezetét, - hagyományt teremtett. Ezt még csak elmélyítette a század végén Bologna, hol Beroaldus, ha Apuleiuson keresztül is, Cicerót emelte oltárra, hisz a „tullianis ornamentis excultus” eszményét tűzte ki tanítványai elé, akik között éppen az Aldusszal rokonszenvező nemzedék tagjai foglaltak helyet.

Cicero hatását követhetjük nyomon Vitéz János, majd még szembeszökőbben Váradi Péter leveleiben. Őt olvassa a királyi udvarban még a tanácskozás előtt is Báthori Miklós váci püspök, mit sem törődve a műveletlen magyar urak gúnyolódásával. Művei szép számmal voltak képviselve a Corvinában és egyéb hazai magánkönyvtárban. Bakóczéból is fennmaradt egy szép De oratore. Werbőczi István Tripartitumának utószavában hosszan magyarázkodik, mert olyan szavakat használt, „melyek inkább Magyarországban, mint Latiumban jöttek szokásba”. Magyarázkodását így okolja meg: „Ezt csupán azok miatt kívántam elmondani, akik minden egyebet silánynak tartanak, amit akár Cicero, akár más valamely jeles író egyszer-másszor nem használt”.³⁷⁶ Itt - részben - a magyar ciceroniánusok ellen védekezik.