C. Sallustius Crispus összes művei

37

egyáltalán, minden isteni-emberi rendelés a kevesek kezében volt, ti pedig, a római nép, akiket

ellenség nem győzött le, minden nép urai, megelégedtetek a puszta életetekkel? Mert ugyan ki

merte közületek lerázni a szolgaságot? Bár azt hiszem, nincs nagyobb gyalázat egy férfi szá-

mára, mint ha bosszulatlanul tűri el a sértést, én mégis nyugodtan elviselném, hogy megbo-

csássatok a legnagyobb gonosztevőknek is, mivel ők is római polgárok, ha ez az irgalmasság

nem  fordulhatna  vesztetekre.  Mert  galádságukban  nem  érik  be  azzal,  hogy  garázdálkodásuk

büntetlen marad, ha nem veszitek  el tőlük a további  garázdálkodás  lehetőségét;  és  titeket  is

örökké  nyugtalanítana  annak  a  tudata,  hogy  szolgálnotok  kell,  vagy  fegyverrel  meg  kell

védenetek  szabadságotokat.  Mert  mit  remélhetünk  az  adott  szótól  vagy  a  kibéküléstől?  Ők

uralkodni  akarnak,  ti  pedig  szabadok  lenni,  ők  elkövetni  akarják  a  jogtalanságokat,  ti  pedig

meggátolni: végül is szövetségeseinkkel úgy bánnak, mint az ellenséggel, az ellenséggel úgy,

mintha szövetséges volna. Létezik két ilyen eltérő szándék között béke vagy barátság?

Ezért intelek, buzdítalak benneteket: ne hagyjatok ekkora gazságot büntetlenül. Nem az állam-

kincstárból  sikkasztottak,  s  nem  a  szövetségesek  pénzét  rabolták  el  erővel  -  ezek  is  súlyos

bűnök, mégis úgy megszoktuk őket, hogy már csak legyintünk rájuk. De most a legádázabb

ellenségnek árulták el a senatus tekintélyét, elárulták a ti hatalmatokat; itthon és a háborúban

árucikk lett az állam java. Ha ezt nem vizsgáljuk ki, ha nem állunk bosszút a vétkeseken, mi

marad más hátra, mint hogy a tettesek alattvalóiként éljünk tovább?  Mert  büntetlenül  önké-

nyesen cselekedni annyi, mint királyként uralkodni. Nem is arra buzdítalak titeket, polgárok,

hogy jobban örüljetek bármely polgártársatok jogtalan, mint igazságos tettének; hanem arra,

hogy ha a rosszaknak megbocsáttok, a jókat dönthetitek romlásba. Egyébként is sokkal  elő-

nyösebb  az  államra,  ha  a  jótett  merül  feledésbe,  s  nem  a  rossz:  a  jó  csak  ellustul,  ha  nem

törődsz  vele,  a  rossz  viszont  gonoszabbá  válik.  S  ha  jogtalanság  nem  történik,  nemigen

szorulunk orvoslásra.”

32. Ilyen és hasonló beszédeket tartva Memmius rávette a népet, hogy küldjék Jugurthához L.

Cassius akkori praetort, s ő bántatlanságát szavatolva hozza el Rómába: így a király vallomása

alapján  könnyebben  napvilágra  derül  Scaurus  vétke  és  a  többieké,  akiket  vesztegetési  pénz

elfogadásának vádjával törvénybe idéztek.

Míg Rómában ez zajlott, Numidiában az ott hagyott, Bestia kinevezte alvezérek, parancsno-

kuk  példáját  követve,  számtalan  aljas  gaztettet  követtek  el.  Némelyek  arannyal  megveszte-

getve  visszaadták  az  elefántokat  Jugurthának,  mások  szökevényeket  adtak  el  neki;  volt,  aki

békés földeket fosztogatott; akkora erővel szállta meg szívüket a kapzsiság, mint valami seny-

vesztő nyavalya. Cassius praetor pedig, miután C. Memmius az egész nemesség megdöbbené-

sére keresztülvitte törvényjavaslatát, Jugurthához utazott, és a megrettent, rossz lelkiismerete

miatt önbizalmát vesztett királyt rávette, hogy ha már meghódolt a római népnek, ne az erejét,

inkább  a  könyörületességet  igyekezzék  kipróbálni.  Bántatlanságára  személyesen  is  szavát

adta,  s  ezt  Jugurtha  nem  tartotta  kevesebbnek,  mint  az  államét:  ilyen  jó  hírben  állt  akkor

Cassius.

33.  Jugurtha  tehát  királyi  díszeit  a  lehető  legszánalmasabb  öltözetre  cserélve,  Cassiusszal

Rómába  érkezett.  Mindazonáltal  lelki  erejét  megőrizte,  s  miután  felbiztatták  azok,  akiknek

tekintélye  vagy  elvetemültsége  segítette  valamennyi  fent  említett  gaztette  végrehajtásában,

nagy pénzen megvásárolta C. Baebius néptribunust, hogy az ő arcátlansága védje meg minden

törvényes büntetés vagy másfajta bántalom ellen. C. Memmius népgyűlést hívott össze: a nép

ellenségesen állt szemben a királlyal, s egy részük bilincsbe akarta veretni, más részük pedig,

ha csak fel nem tárja cinkostársait, az ősi szokás szerint mint ellenséget halálra ítéltette volna.

Memmius  azonban  méltóságukkal  törődött,  nem  pedig  haragjukkal:  lecsöndesítette  a  hábor-

gást,  lecsillapította  az  indulatokat,  végül  is  kimondta,  hogy  ő  a  maga  részéről  nem  engedi

---

38

megszegni  az  állam  adott  szavát.  Mihelyt  csend  lett,  előállították  Jugurthát;  Memmius  fel-

sorolta  Rómában  és  Numidiában  művelt  gaztetteit,  előszámlálta  az  atyja  és  testvérei  ellen

elkövetett bűnöket. Tudja jól a római nép, kik voltak ezekben a támogatói és kik a bűnrésze-

sei; mégis most inkább tőle akar  biztos adatokat hallani.  Ha  megmondja  az  igazat,  remény-

kedhet a római nép szavában és kegyelmében; ha elhallgatja, szövetségeseit nem menti meg,

de reményeivel együtt magát is elveszejti.

34.  Mikor  Memmius  befejezte  beszédét  és  Jugurthát  válaszra  szólították  fel,  C.  Baebius

néptribunus, akinek megvesztegetéséről már szóltunk, hallgatást parancsolt a királynak. S bár

a  népgyűlésen  részt  vevő  tömeg  iszonyú  haragra  gerjedt,  és  ordítva,  vicsorogva,  sőt  tettle-

gességgel is fenyegette, és minden más módon, amire csak az indulat ráveszi az embert, végül

mégis  az  arcátlanság  győzött.  A  kijátszott  nép  szétszéledt  a  gyűlésről,  Jugurtha,  Bestia  és

mindenki, akit a vizsgálat nyugtalanított, csak még magabiztosabb lett.

35. Volt abban az időben Rómában  egy Massiva nevű numida, Gulussa fia, Masinissa  uno-

kája. Mivel a királyok meghasonlásakor szembekerült Jugurthával, Cirta feladása és Adherbal

megölése után elmenekült hazájából. Ezt Sp. Albinus, aki Bestia után a következő évben Q.

Minucius Rufusszal együtt viselte a consuli hivatalt, rávette, hogy kérje magának a senatustól

Numidia  királyságát,  minthogy  Masinissa  törzséből  való,  Jugurtha  pedig  gaztettei  miatt

rettegésben és a gyűlölet gyűrűjében él. A háborúra vágyó consul szította a parazsat, és nem

hagyta  a  tüzet  elaludni.  Neki  jutott  Numidia  provincia,  Minuciusnak  pedig  Macedonia.

Massiva sürögni kezdett. Jugurtha nem talált elég támogatásra barátainál, minthogy egyeseket

a  lelkiismeret-furdalás,  másokat  a  félelem  gátolta,  vagy  az,  hogy  rossz  hírbe  kerültek.  Így

Bomilcarnak, rokonának, leghívebb bizalmasának parancsolta meg, béreljen pénzen orgyilko-

sokat, ahogy már sokszor megtette, s a legnagyobb titokban, de ha ez nem menne, bármilyen

módon öljék meg Massivát. Bomilcar sietve teljesítette a király parancsát, s az ilyen mester-

ségben jártas emberekkel kifigyeltette Massiva útjait, járás-kelését; minden helyet, időt, ahol

és amikor megfordult, felderített. Ahol aztán a legjobb alkalom kínálkozott, lest vetett neki.

Egyik bérgyilkosa kissé óvatlanul támadta meg Massivát: lekaszabolta ugyan, de elfogták, s

többek,  kivált  Albinus  consul  bátorítására  vallomást  tett.  Inkább  a  méltányosság  és  igazság

nevében, mint a nemzetközi jog alapján emeltek vádat Bomilcar ellen, minthogy azt kísérte,

aki Rómába az állam szavatosságára érkezett. De Jugurtha, noha ez a bűn is rábizonyult, nem

szűnt meg kapálózni az igazság ellen, csak mikor észrevette, hogy a tette okozta felháborodás

már olyan nagy, hogy nem elég hozzá pénze és befolyása. Így hát - bár a korábbi tárgyaláson

barátaiból ötven kezest állított - inkább trónjával törődött, és nem a kezesekkel, és Bomilcart

titkon  Numidiába  küldte;  attól  tartott,  ha  őt  kivégzik,  a  többi  hívét  megszállja  a  félelem  és

nem  fog  neki  engedelmeskedni.  Néhány  nap  múlva  ő  maga  is  hazautazott,  mert  a  senatus

megparancsolta, hogy távozzék Itáliából. De mikor elhagyta Rómát, állítólag némán sokszor

hátratekintett, végül azt mondta: „Eladó város ez, s el is kel hamarosan, ha vevője akad.”

36.  Közben  kiújult  a  háború,  s  Albinus  élelmet,  zsoldot,  s  más  hadi  ellátmányt  szállíttatott

sietve  Afrikába,  majd  nyomban  maga  is  útra  kelt,  hogy  még  a  közelgő  választógyűlés  előtt

fegyverrel, vagy a királyt megadásra bírva, vagy bármilyen módon véget vessen a háborúnak.

Jugurtha  viszont  húzta  az  időt,  és  erre  egyre  újabb  és  újabb  okokat  talált;  megadást  ígért,  s

aztán félelmet színlelt, visszavonult a nyomában járó consul elől s nem sokkal ezután, nehogy

az övéi elcsüggedjenek, ő nyomult előre; így hol a háború, hol a béke halogatásával játszotta

ki a consult. Egyesek úgy vélték, Albinusnak bizonyára van fogalma a király szándékairól, s

nem hitték, hogy a gyors kezdet után csak a tehetetlenség nyújtja így a háborút, nem pedig az

árulás.  De  miután  eljárt  az  idő  s  elérkezett  a  népgyűlés  napja,  Albinus  visszatért  Rómába  s

praetorként Aulus testvérét hagyta a táborban.

---