C. Sallustius Crispus összes művei

45

mint a háborúhoz. Azért történt ez így, mert a királyi lovasságon kívül a futás után egy numida

sem  követte  királyát;  kit  hova  vitt  a  lelke,  oda  ment,  s  ezt  még  csak  nem  is  tartják  katonai

vétségnek, ez náluk a szokás.

Metellus látta, hogy Jugurtha lelke még mindig elszánt, folytatná a háborút, és rá tudná kény-

szeríteni  a  maga  harcmódját;  küzdelmük  viszont  így  egyenlőtlen,  s  amazok  vereség  esetén

kevesebbet vesztenének, mint amennyit ők nyernének a győzelemmel. Feltette hát magában,

hogy nem csatákban, nem hadi rendben, hanem más eszközökkel visel háborút. Numidia leg-

gazdagabb  vidékére  vonult,  földeket  pusztított,  számos  hevenyészve  megerősített  vagy  véd-

telen váracskát és városkát foglalt el és gyújtott fel, leöldöste a férfinépet, s minden egyebet

zsákmányul vetett katonáinak.  Ezzel  akkora  félelmet  ébresztett,  hogy  rengeteg  túszt  adtak  a

rómaiaknak,  gabonával  és  más  élelemmel  fölösen  ellátták  őket.  Ahová  csak  kellett,  római

helyőrséget állítottak. Mindez sokkal jobban megrettentette a királyt, mint az, hogy a csatában

megfutottak;  hiszen  minden  reményét  a  hátrálásba  vetette,  és  most  üldözni  kényszerült;

kedvező állásait nem tudta megvédeni, s most hátrányosakból kellett háborúskodnia. Mégis a

lehetőségekhez  képest  a  legjobb  tervet  választotta:  serege  nagy  részét  ott  hagyta,  ahol  állo-

másozott,  ő  pedig  válogatott  lovasaival  követte  Metellust,  s  éjszaka,  úttalan  utakon  járva

észrevétlenül, váratlanul megtámadta a táborból elszéledt rómaiakat. A legtöbben fegyvertele-

nül hullottak el, sokan fogságba estek, épen egy sem menekült, s a numidák a kapott parancs

szerint gyorsan elvonultak a közeli dombokra, mielőtt a táborból segítség jött volna.

55. Közben Rómában roppant örömöt keltettek a Metellusról kapott hírek: hogy ő és serege az

ősi erkölcs szerint viselkedett, a kedvezőtlen fekvésű vidéken is győzött vitézségük, hatalmuk-

ban az ellenség földje, s az Albinus tehetetlensége miatt felfuvalkodott Jugurthát arra  kény-

szerítették,  hogy  megmenekülését  a  sivatagtól  vagy  a  futástól  remélje.  A  senatus  a  sikeres

vállalkozás  miatt  hálaünnepet  rendelt  a  halhatatlan  isteneknek;  a  korábban  aggodalmas  és  a

háború  kimeneteléért  nyugtalankodó  polgárság  örömben  úszott,  Metellus  hírneve  fennen

ragyogott. Ő meg annál buzgóbban tört a győzelemre, minden módon siettette, de vigyázott,

hogy sehol se nyújtson az ellenségnek alkalmat a támadásra, és eszében tartotta, hogy a dicső-

ségnek irigység jár a nyomában. Így minél nagyobb lett a híre, annál óvatosabban viselkedett,

s Jugurtha orvtámadása óta nem járt szabadjára eresztett sereggel zsákmányolni; ha gabonára

vagy takarmányra volt szüksége, egész lovassága fedezte a csapatokat. A sereg egyik részét ő

vezette, a többieket Marius. A földeket pedig inkább tűzzel emésztették, mint fosztogatással.

Két, egymástól nem messzire eső helyen vertek tábort; ha erőre  volt szükség, valamennyien

együtt voltak; egyébként külön működtek, hogy minél nagyobb területen meneküljenek előlük

és  rettegjenek  tőlük.  Jugurtha  a  dombokon  át  követte  őket,  kereste  az  alkalmat  a  csatára;

amerre  értesülései  alapján  az  ellenséget  várhatta,  megsemmisítette  a  takarmányt  és  be-

szennyezte a gyér számú vízforrást; hol Metellus, hol Marius előtt bukkant fel, nekirontott a

sereghajtóknak, s nyomban visszavonult a dombra, most ezeket, most azokat ijesztgette, csatát

sem kezdett, nyugton sem maradt, ha csak gátolhatta valamiben az ellenséget.

56. A római hadvezér látta, hogy az ellenség fondorlatosan fárasztja ki, s nem nyújt lehetősé-

get az ütközetre. Elhatározta: megostromolja a Zama nevű nagy várost, ennek az országrész-

nek legfőbb erősségét. Úgy számított, hogy Jugurtha nyilván az ostromlottak segítségére jön, s

itt majd csatába bocsátkozik vele. Ámde amaz megtudta a szökevényektől, mi készül ellene,

és erőltetett menetben Metellus elébe vágott. Biztatta a városlakókat a falak védelmére, segít-

ségül  adta  nekik  a  szökevényeket,  akik  a  királyi  csapatok  legmegbízhatóbb  részét  alkották,

minthogy immár nem volt több lehetőségük az elpártolásra; azt is megígérte, hogy idejében ott

lesz ő is seregével. Így elrendezve a dolgokat, visszavonult a lehető legbiztosabb rejtekhelyre.

Nemsokára  arról  értesült,  hogy  Mariust  útközben  néhány  cohorsszal  Siccába  küldték  takar-

mányt szerezni. Ez a város pártolt el elsőnek a királytól balszerencsés csatája után. Válogatott

---

46

lovasokkal  éjszaka  ide  igyekezett,  s  a  kapun  éppen  kilépő  rómaiakkal  összecsapott,  közben

fennhangon  biztatta  a  siccaiakat,  hogy  kerítsék  be  hátulról  a  cohorsokat,  a  sors  nyújt  nekik

alkalmat  a  dicső  tettre;  ha  megteszik,  félelem  nélkül  élhetnek  valamennyien,  ő  a  trónján,

maguk pedig szabadságukban. És ha Marius nem sietteti a támadást és a kijutást a városból, a

siccaiaknak  legalábbis  nagy  része  bizony  megszegi  hitét:  ennyire  ingatagok  a  numidák.  De

Jugurtha csak egy ideig tartotta kézben katonáit; mikor az ellenség nagyobb erővel szorította

őket, némi veszteséggel szétfutottak.

57.  Marius  Zamához  ért.  Ez  a  síkságon  fekvő  város  nem  természetes,  hanem  mesterséges

erősség  volt,  semmilyen  fontos  felszerelésben  nem  szenvedett  hiányt,  zsúfolva  fegyverrel,

katonával.  Metellus  minden  körülményt  figyelembe  véve  tette  meg  az  előkészületeket;

seregével bekerítette az egész városfalat; alvezéreinek megszabta, ki melyik ponton támadjon.

Mikor felhangzik a  csatajel,  mindenfelől  egyszerre  óriási  lárma  harsan  föl.  A  numidák  nem

ijednek meg, feszülten és harcra készen, mozdulatlanul várnak; kezdődik a csata. A rómaiak -

ki-ki fegyverneme szerint - távolról támadnak parittyagolyókkal és -kövekkel, mások közelebb

nyomulnak, és a falat ássák alá, vagy ostromlétrán sziklákat hengerítenek a közelben levőkre,

karót,  dárdát,  szurkos-kénköves  égő  gyantát  dobálnak  rájuk.  De  még  a  távolabb  maradókat

sem védte meg eléggé nyúlszívük: a legtöbbet megsebezték a hajítógépből vagy kézből feléjük

röpített lövedékek. Vitézre és gyávára egyforma veszély, de nem egyforma hírnév várt.

58. Míg Zamánál így vívtak, Jugurtha váratlanul nagy csapattal ütött rajta az ellenség táborán,

mivel az őrök nem figyeltek, s mindenre inkább számítottak, mint ellenséges megrohanásra.

Betört a kapun. A mieinket megriasztotta a nem várt támadás, ki-ki a maga módján  próbált

védekezni: ez futott, az fegyvert ragadott; rengeteg volt a sebesült és a halott. Az egész tömeg-

ből csupán negyvenen nem feledték el római voltukat, és csoportba verődve a többinél vala-

mivel magasabb pontot foglaltak el, s innen a túlerő sem tudta elkergetni őket. Visszadobták a

rájuk  vetett  dárdákat,  s  mivel  kevesebben  voltak,  a  sokaságra  célozva  ritkábban  hibáztak.

Mikor pedig a numidák közelebb nyomultak, akkor adtak igazán példát vitézségből, s lecsap-

va  rájuk  vágták,  szórták  szét,  kergették  meg  őket.  Ezalatt  Metellus  a  tomboló  csata  közben

hátulról  meghallotta  az  ellenség  zaját.  Megfordította  lovát,  és  észrevette,  hogy  menekülő

katonák futnak felé, ami azt jelentette, hogy az ő emberei. Erre sietve a táborba küldte egész

lovasságát, valamint a szövetséges cohorsokkal C. Mariust, akit könnyezve kért barátságukra

és  az  állam  üdvére,  ne  engedje,  hogy  a  győztes  hadseregen  valami  gyalázat  száradjon,  s  az

ellenség  bosszulatlanul  kereket  oldjon.  Az  gyorsan  teljesítette  a  parancsot,  Jugurtha  viszont

fennakadt  a  tábor  körüli  erődítéseken,  katonái  átbotlottak  a  sáncokon,  vagy  a  szűk  utakon

szaladgálva  egymást  akadályozták.  Végül  nagy  veszteséggel  vonult  védett  helyre.  Metellus

félbehagyta a csatát, s mikor leszállt az éjszaka, seregével visszafordult a táborba.

59. A következő napon, mielőtt ostromra indult, egész lovasságát a tábor előtt arra az oldalra

küldte gyakorolni, amerről a  király  érkezését  várták,  a  kapukat  s  környéküket  szétosztotta  a

tribunusok  között,  ő  pedig  a  város  alá  vonult,  s  mint  az  előző  nap,  megostromolta  a  falat.

Közben Jugurtha rejtekhelyéről váratlanul a mieinkre rontott: a közelebb állók az első percek-

ben megrémültek, megzavarodtak,  de a többi hamar segítségükre  sietett.  A  numidák  nem  is

tudtak volna sokáig ellenállni, ha egybegyűlt lovasaik és gyalogosaik mindjárt az összecsapás-

kor nem rendeztek volna nagy mészárlást. A gyalogosokra számítva nem a szokásos módon

vívtak lovascsatát, előbb rohamozva, majd hátrálva, hanem szembefordították lovukat, meg-

támadták,  összezavarták  és  felforgatták  a  római  csatasort.  Csaknem  legyőztek  bennünket

könnyűgyalogságuk segítségével.

60. Ugyanekkor Zamánál nagy hévvel folyt a harc. Ahol alvezér vagy tribunus irányított, ott

volt a  legelkeseredettebb  a  küzdelem;  a  katonák  leginkább  csak  magukban  bíztak.  A  város-

---