Dániel jövendölése – kommentárok

6. 1-9. A perzsa főemberek irigysége és tőrvetése Dániel ellen,

^ 1. Százhúsz szatrapát: a méd-perzsa birodalom tartományainak száma szerint. Eszter királyné korában a tartományok száma százhuszonhét volt. (Eszt. 1,1; 8,9.)

^ A 2. vers azt mutatja, hogy a méd-perzsa király is oly nagy tiszteletben tartotta Dánielt, mint Babilónia uralkodói. A vers vége az arámi szövegben így hangzik: «és a király ne szenvedjen kárt».

^ 3. Az Isten szó az arámi szövegben és Teodotionnál hiányzik; a Hetvenes görög fordítás «szent lélek»-ről beszél.

^ 5. Hacsak talán az ő Istenének törvényében nem: a főemberek Dánielt vallása terén akarják megtámadni, mert jól tudják, hogy Istenének törvényétől semmi esetre sem tér el, még a király parancsára sem.

^ 6. Meglepték a királyt, az arámi szöveg szerint: «megrohanták a királyt».

^ 7. A régi keleti uralkodók önistenítéséről a történelem sokat beszél.

^ 8. Eszter könyvének elbeszélése (1,19; 8,8.) is azt mutatja, hogy a perzsáknál egyszer szentesített királyi határozatot maga az uralkodó sem változtathatta meg.

^ A 9. vers az arámi szöveg szerint így hangzik: «Dáfius király meg is írta a rendeletet és a tilalmat».

^ 10-17. Dániel az oroszlánok vermébe kerül hitéért.

^ 10. A felső teremre vonatkozólag L. Kir. III. 17,19; Tób. 3,10; Judit 8,5. Dániel a felső teremnek Jeruzsálem felé kinyitott ablakánál imádkozott: a jeruzsálemi zsidók a templom felé, a szent városon kívül lakók pedig Jeruzsálem felé fordulva szoktak imádkozni. Dániel naponkint háromszor térdre borult és imádkozott: ez a hely az első szentírási bizonyíték a mellett, hogy a zsidók már igen régen meghatározott órákban imádkoztak. Mint ez a vers mutatja, eleinte három imaidőt ismertek: az esti, a reggeli és a déli imádság idejét. (V. ö. Zsolt. 54,18.)

^ 11. Azok az emberek, kik kíváncsian lesték, reá is találtak Dánielre, az arámi szöveg szerint: «azok az emberek megrohanták Dánielt és reátaláltak». Amint imádkozott, a Hetvenes fordítás kiegészíti: «naponkint három ízben».

^ 12. A mint hozzád kifejezés a görög szövegekben hiányzik.

^ 13. A Júda fogoly fiai közül való Dániel szavak után a Hetvenes fordításban: «a te barátod» olvasható.

^ 15. Megértették a királyt, t. i. hogy Dániel megmentésén gondolkozik. Az arámi szöveg szerint: «megrohanták (= sürgették) a királyt». A vers utolsó részéhez L. a 8. v. magyarázatát.

^ 16. A király meg van győződve arról, hogy főembereit Dániel ellen való fellépésükben az irigység vezeti, és maga is reméli, hogy Dániel Istene meg fogja szabadítani hűséges szolgáját.

^ 17. Hogy semmi se történjék Dániel ellen, t. i. irigyei részéről, és hogy minél szembetűnőbb legyen az Isten közreműködése. Az arámi szöveg szerint ez a részlet így szól: «hogy változást ne szenvedjen a Dánielre vonatkozó határozat».

^ 18-24. Az Isten megoltalmazza Dánielt az oroszlánok vermében. – Dániel ellenségeinek bűnhödése.

^ 18. Az étkeket: a megfelelő arámi szó jelentése vitás; egyes magyarázók szerint zenét vagy hangszert jelent. A Hetvenes görög szöveg ezt a szót nem fordítja le.

^ 24. A király szigorúan a «Szemet-szemért, fogat-fogért» elvet követi az igazságszolgáltatásban. A régi keleti törvénykezés nemcsak a bűnös személyét, hanem annak családját, sőt vagyonát is sújtotta, mint hozzátartozót. (V. ö. 2,5.)

^ 25-27. Dárius irata országa minden népéhez. V. ö. 2,47.

^ 26. Az országomban szó után a Hetvenes fordításban «minden ember» kifejezés olvasható.

^ 28. A méd Dárius valószínűleg csak igen rövid ideig uralkodott; ahol Dániel könyvében uralkodásának idejéről szó van, mindig csak első esztendejéről történik említés (9,1; 11,1.).

^ MÁSODIK (apokaliptikus) RÉSZ.

Dániel látomásai. (7-12. fejezet.)

^ 7. 1-14. Dániel látomása a négy vadállatról és az emberfiáról. Ez a látomás szoros összefüggésben van Nábukodonozor álmával (2,31-45.), és mintegy annak bővebb magyarázata. A látomás alapgondolata: minden földi birodalom és az Isten országának minden ellensége csak ideig-óráig diadalmaskodhatik; előbb-utóbb el kell vesznie, és akkor élj ő az Istennek örökké tartó országa.

^ 1. Baltazár király uralkodására vonatkozólag L. 4,20-23. magyarázatát. Első esztendejében, Teodotion szerint: «harmadik esztendejében».

^ 2. A folyton háborgó tenger találó jelképe a világnak (v. ö. Jel. 13,1.), a négy szél pedig, mely a tengert felkorbácsolja, a világtörténelem nagy feszítő erőinek.

^ 3. A négy nagy, egymástól különböző vadállat négy világhatalom, mely Dániel óta fellépett, illetve még fel fog lépni.

^ 4. Az első vadállat az asszír-babiloni birodalom, melynek találó jelképe a babiloni művészet emlékei közt oly gyakran felszínre kerülő szárnyas oroszlán. A szárnyak kiszaggatása talán a birodalom elpusztításának egyes mozzanatait jelenti; mások szerint Babilon egetverő kevélységének megalázását. Felemelték a földről, lábára állították, mint valami embert (Vulg. «lábára állott, mint valami ember»): talán célzás Nábukodonozor állatias betegségére és meggyógyulására. Az emberi szív (az oroszlánszív után) egyesek szerint a babiloni birodalom fokozatos gyengülését jelenti; valószínűbb azonban, hogy Nábukodonozor megtéréséről van szó (4. fej.).

^ 5. A második vadállat Média és Perzsia. A medve az iráni felföld jellegzetes állata. Félig állott, az arámi szöveg szerint talán: «és egy oldalára helyezkedett» (= támaszkodott). Mindkét szövegalak azt fejezi ki, hogy a második világbirodalom nem lesz oly erős, mint amilyen az első volt. A három borda (Vulg. «sor») általánosságban vonatkozik a Média és Perzsia által legyőzött országokra. A médektől és perzsáktól meghódított országokat jelenti a vadállat által megevett igen sok hús is.

^ 6. A harmadik vadállat Nagy Sándor makedón-görög birodalma. A párduc Nagy Sándornak ellenállhatatlan gyors diadalútját szemlélteti; ugyanezt jelenti a vadállatnak négy szárnya is. A négy fej Nagy Sándornak az a négy hadvezére, kik között halála után (323.) a hatalmas birodalom megoszlott (Laomedon, Ptolemeus, Szeleukus és Antipater; L. 11,4. magyarázatát).

^ 7. A negyedik, rettenetes, csodálatos és igen erős vadállat a legtöbb magyarázó szerint a római világbirodalom; azonban e fejezetnek 19-27. verse szerint világosan a zsidó vallást üldöző Szeleukida szír birodalomról van szó, Antiochus Epifánes idejében. L. 2,40. magyarázatát, továbbá Makk. I. 1,11-6,16; II. 4,7-9,29. A vadállat leírása élénken szemlélteti kegyetlenségét. A negyedik vadállat más volt, mint bármelyik állat, mert Antiochus Epifánes a szó szoros értelmében vallásüldöző volt, és közvetlenül az élő Isten ellen támadt. A tíz szarv valószínűleg az a tíz király, kik Antiochus Epifánes előtt Szíriában uralkodtak: I. Szeleukus Nikátor (312-280.), I. Antiochus Szótér (279-261.), II. Antiochus Teosz (260-246.), II. Szeleukus Kallinikus (245-226.), III. Szeleukus Keraunus (225-223.), III. (Nagy) Antiochus (222-187.), IV. Szeleukus Filopator (186-176.), és

^ 8. a kis szarv (IV. Antiochus Epifánes) előtt közvetlenül uralkodó három trónkövetelő: Heliodorus, kit azzal gyanúsít a történelem, hogy megmérgezte IV. Szeleukus Filopatort; Demetrius, Szeleukus Filopator fia, kit a trón jog szerint megilletett volna, és V. Ptolemeus Epifánes, Egyiptom királya, ki rövid időre kezébe kerítette a fennhatóságot Szíria felett. A kis szarv IV. Antiochus Epifánes, a zsidóüldöző szír király. A szarvon támadt szemek Antiochus Epifánes nagyratörését és kevélységét jelentik, a nagy dolgokat beszélő száj pedig istenkáromlásait. V. ö. Tessz. II. 2,4.

^ 9. Trónokat: fokozó többes szám: fölséges trónt. Az Ősöreg az Isten. A 9. és 10. v. szimbolikája. Ez 1. fejezetére emlékeztet; v. ö. Jel. 1,13 skk.; 4,2 skk. A fehér ruházat az isteni méltóság és szentség jelképe, a gyapjúhoz hasonló (fehér) haj az isteni örökkévalóságé. Az Istennek tüzes (ragyogó) trónjára és a trón kerekeire nézve v. ö. Ezekiel látomását (1. és 10. fej.).

^ 10. A tüzes és sebes folyó az ellenállhatatlan isteni mindenhatóság jelképe. Az Isten előtt hódoló ezernyi ezrek és tízezerszer százezrek az Úrnak szolgáló angyalok (Móz. V. 33,2; Zsolt. 67,18; Jel. 5,11.). A bíróság az Isten (és legfőbb angyalai). A könyvek az Istennek a világtörténelem intézésére vonatkozó határozatai. (V. ö. Jel. 5. fej.)

^ 11-12. A pogány világhatalmaknak, és főleg az istenellenes hatalmaknak el kell tűnniök a történelem színpadáról, mihelyt az Istentől előre megállapított idejük letelik.

^ 13. Az ég felhőiben: v. ö. Mát. 26,64. (16,27.) Emberfia = ember. Az a valaki, aki olyan volt, mint az emberfia: a választott nép a Messiással eszményi egységbe olvasztva (27. v.), – szellemi értelemben a Messiás és az ő országa (az Egyház). Az Ő (= az ősöreg) színe elé vitték: a próféta a Messiásnak és országának dicsőséges felmagasztaltatásáról beszél. A szent szerző előtt a prófétai távlatban összefolyik a Messiás kettős eljövetele, valamint összefolynak a messiási ország földi életének különböző korszakai is a világ végéig. (Az «emberfia» kifejezés az újszövetségi Szent-írásban, főleg Szent Máté evangéliumában és a Jelenések könyvében a Messiásnak szokásos neve lett.) — 14. A jövendölés kizárólag az Isten szellemi országában, az újszövetségi Egyházban teljesedett be, melyet Jézus Krisztus minden nemzet számára alapított, mely fenn fog állni a világ végéig, és megdicsőülve az egész örökkévalóságon keresztül fog élni. V. ö. 3,100; 4,31; Mik. 4,7; Luk. 1,32. 33.

^ 15-27. Egy angyal Dánielnek megmagyarázza a látomást.

^ 15. V. ö. 28. v. és 8, 27.

^ 16. Az ott állók az angyalok.

^ 17. Négy ország, az arámi szövegben: «négy király». Mely a földön támad, a Hetvenes fordítás szerint: «melyek a földről elpusztulnak». Teodotion kiegészíti az arámi szöveget: «melyek el fognak veszni».

^ 18. V. ö. Mát. 25,34.

^ 19. Fogai és körmei vasból voltak, az arámi szöveg szerint: «fogai vasból, körmei pedig rézből voltak».

^ 21. A kis szarv hadat viselt a szentek (az Úr választott népe) ellen: Antiochus Epifánes vallásukért üldözte a zsidókat, és meg akarta szüntetni az igaz Isten tiszteletét. (V. ö. Makk. I. 1-6. fej.) Antiochus Epifánes előképe az Antikrisztusnak és az összes istenellenes hatalmaknak a világtörténelem egész folyamán keresztül.

^ 22. Antiochus Epifánes és az Antikrisztus alakja, valamint az Isten szentjeinek Antiochus felett aratott, és az Antikrisztus felett aratandó győzelme a prófétai távlatban összefolyik egymással. A messiási ország végleges diadala a világítélet alkalmával fog bekövetkezni, de az Isten oltalma azt egész földi életén keresztül is végigkíséri.

^ 23. Mely nagyobb lesz minden országnál, az arámi szöveg szerint ez a kifejezés így hangzik: «mely különbözik minden országtól».

^ 24. L. a 8. vers magyarázatát. Az Antiochus Epifánes által megalázott három király (trónkövetelő) valószínűleg Heliodoms, Demetrius és V. Ptolemeus Epifánes.

^ 25. Antiochus Epifánes irtó hadjárata a zsidók ellen. V. ö. Makk. I. 1-6. Az idők és a törvények a mózesi törvényben előírt ünnepek és maga az egész mózesi törvény, melynek megtartását Antiochus Epifánes halálbüntetés terhe alatt megtiltotta (Makk. I. 1,43-53.). Egy idő, idők és egy fél idő: három és fél esztendő, Antiochus Epifánes zsidóüldözéseinek kezdetétől (168. nyarától) a Jeruzsálemi templom megtisztításáig a Makkabeus Júdás alatt (164. Kiszlev havának 25-éig, – a mi számításunk szerint körülbelül december közepéig). V. ö. 12,7.

^ 26. Az Antiochus Epifánesre váró isteni büntetés. V. ö. Makk. I. 6; II. 9.

^ 27. A Makkabeus hősök győzelmei a prófétai távlatban összeolvadnak a messiási ország részleges diadalaival és végleges győzelmével.

^ 28. V. ö. 15. v. Itt lőn vége a beszédnek, t. i. az angyal beszédének. Megőriztem e dolgot szívemben: senkinek sem szóltam róla, de el sem felejtettem. A Hetvenes görög fordítás ezt a verset kiegészíti a következő szavakkal: «a dolog fordulatáig», – vagyis a megjövendölt események teljesedéséig.

^ 8. 1-14. Dániel látomása a kos és a kecskebak harcáról.

^ 1. Baltazár király uralkodására, nézve L. 4,20-23. magyarázatát. A vers utolsó része a 7. fejezet látomására céloz.

^ 2. Szúza, a későbbi Persepolis, Elám fővárosa volt. V. ö. Ezdr. I. 4,9. magyarázatát, továbbá Neh. 1,1; Eszt. 1,2. A Vulgáta szövegéből nem lehet biztosan eldönteni, vájjon Dániel csak látomásban volt-e Szúzában (v. ö. Ez. 8,3; 40,2.), vagy pedig (talán hivatalos küldetésben) tényleg Szúzában járt és ott kapta látomását. A héber szöveg az előbbi értelmezést valószínűbbé teszi. Elám tartománya Babilóniától keletre feküdt. Az Uláj kapujánál, a héber szerint: «az Uláj folyónál». Uláj a görög íróknál az «Eulaios»-folyó; ez valószínűleg azonos azzal a csatornával, mely a Choaspes és a Koprates folyókat Szúzától keletre összekötötte egymással.

^ 3. A víz előtt, a héber szerint: «a folyó előtt». A kos a 20. v. szerint a méd-perzsa birodalom, illetve ennek utolsó királya, III. Dárius Kodomannus (338-330.); két nagy szarva a méd és a perzsa nép; a nagyobb és egyre növekedő szarv a perzsák népe, melynek hatalma egyre nagyobb lett a médek fölött.

^ 4. A kos öklelése nyugat, észak és dél felé Perzsia hadjáratait jelenti Lídia, Babilon, Egyiptom és Görögország ellen Círus, Kambízes, I. Dárius és Xerxes alatt. A Hetvenes fordítás keletet is említi. A vadállatod a Perzsia által legyőzött népek.

^ 5. A nyugat felől jövő kecskebak a makedón-görög birodalom, mely (kelet felé) az egész akkor ismert világra kiterjesztette hatalmát. A nélkül, hogy a földet érintette volna: célzás a makedón hadseregnek példátlanul gyors előtörésére. A baknak tekintélyes szarva Nagy Sándort, Makedónia leghatalmasabb királyát jelenti.

^ 6. Jelképes leírása a makedón perzsa háborúnak 333-330. között.

^ 7. Nagy Sándornak Perzsián aratott fényes győzelmei a Granikosz-folyónál, Isszosznál, Gaugamélánál és Arbelánál az óriási perzsa birodalmat menthetetlenül kezére juttatták.

^ 8. A makedón birodalom egyre nagyobb lett, de hatalmának tetőpontján összeroppant, amikor Nagy Sándor 323-ban váratlanul meghalt. A nagy szarv helyett kinőtt négy szarv Nagy Sándor négy hadvezére, kik birodalmán megosztoztak: Ptolemeus, Szeleukus, Laomedon és Antipater. (V. ö. 7,6; 11,4; Makk. I. 1,9.)

^ 9. E látomás folytatásában nincsen szó három «szarvnak» (királynak, illetve országnak) további sorsáról; a próféta itt csak a negyedik szarv kis szarváról, a Szeleukida-uralkodóházból származó IV. Antiochus Epifánesről beszél. A kis szarv igen megnövekedett dél, kelet és a dicső ország (a Hetvenes fordítás szerint: «észak») felé: Antiochus Epifánes ismételten viselt hadjáratokat Egyiptom, Perzsia és Palesztina, főleg Jeruzsálem ellen. A dicső ország (héb.) helyett a Vulgáta «az erősség»-ről beszél.

^ 10. Antiochus Epifánes istenkáromló tervei és határozatai. Az ég serege itt a választott zsidó népet jelenti. Azok, akiket a kis szarv az ég seregéből és a csillagokból levetett a földre és összetaposott: a Makkabeus-kor vértanúi. V. ö. Makk. I. 1,52. 60. 63-66; II. 6. 7.

^ 11. A sereg Fejedelme maga az igaz Isten, kinek Antiochus Epifánes hadat üzent, amikor törvényének megtartását halálbüntetés terhe alatt megtiltotta (Makk. I. 1,43-64.). Elvette tőle a szüntelen való áldozatot: Antiochus Epifánes megtiltotta a mózesi törvényben előírt mindennapi áldozat bemutatását a jeruzsálemi templomban; 167 Kiszlev hó 15-én a jeruzsálemi templom égőáldozati oltárára bálványoltárt állíttatott, és azon Kiszlev hó 25-én első ízben bálványáldozatot (sertést) mutatott be (Makk. I. 1,57. 62.). Ettől fogva 164 Kiszlev hó 25-ig, a templom megtisztításáig (Makk. I. 4,36-59.) a mindennapi áldozat szünetelt.

^ 12. Antiochus Epifánes őrjöngésével az Úr a zsidók bűneit akarta megbüntetni, és őket bűnbánatra indítani. (Makk. II. 4. 5. fejezete részletesen előadja azokat a szégyenletes bűnöket, melyeket Jázon és Menelaos főpapok elkövettek. Makk. I. 1,12-16. oly zsidókról beszél, kik a hellenista világfelfogás kedveért hűtlenek lettek atyáik törvényéhez.).

^ 13. A szentek az Úr trónja körül álló angyalok (7,10.).

^ 14. Kétezerháromszáz nap megfelel hat és fél holdévnek. Antiochus Epifánes kegyetlenkedése a zsidók ellen 171-ben kezdődött Óniás főpap megöletésével (Makk. II. 4,34.). Estére, reggelre (v. ö. Móz. I. 1,5. stb.): teljes napokra. (A zsidók a napokat estétől-estéig számították.) A szentély megtisztítása a Makkabeus Júdás műve volt, 164 Kiszlev 25-én. (L. a 11. v. magyarázatát.)

^ 15-26. Egy angyal megmagyarázza Dánielnek a kos és a kecskebak látomását.

^ 15. Egy férfiúhoz hasonló alak: egy angyal. Gábriel arkangyal nevének jelentése: «Az Isten férfia.» Az Uláj felől, szószerint: «az Uláj (kanyarulatai) közül».

^ 17. Remegve arcra borultam: félelemből és tiszteletből. Az utolsó időkben: Antiochus Epifánes az Antikrisztusnak és általában minden istenellenes hatalomnak előképe; az angyal magyarázatában összefolyik a közelebbi és a távolabbi jövő, Antiochus bukása, a választott nép megszabadulása és a messiási kor.

^ 19. Az átok idejének vége Antiochus Epifánes, illetve az általa előképezett Antikrisztus kegyetlenkedésének kora. Vége lesz az időnek, Teodotion szerint: «az idő végén (teljesedik be) a látomás».

^ 20. L. 3-4. v.

^ 21. L. 5-7. v.

^ 22. L. 8. v.

^ 23. L. 9-12. v. IV. Antiochus Epifanes Király (175-163.) erőszakkal meg akarta szüntetni a zsidó vallást. Erőszakoskodásairól és cselszövéseiről részletesen Dán. 11,21-45. beszél. Amikor megnő a gonoszság: L. Makk. I. 1,12-16; II. 4,5. Az arcátlan, cselszövő király IV. Antiochus Epifanes, ki csalárd módon foglalta el Szíria trónját, mely nem őt, hanem Demetriust, IV. Szeleukus Filopator fiát illette meg.

^ — 24. De nem a maga erejéből: Antiochus Epifánest római barátai segítették a trónra. Ezek a szavak Teodotionnál nem olvashatók. Antiochus Epifanes hihetetlen mértékben pusztított mindent, t. i. ami az igaz Isten tiszteletére vonatkozott. A hatalmasok és a szentek népe: a zsidóság és jámbor vezérei, elsősorban III. Óniás főpap.

^ 25. A fejedelmek Fejedelme (az Isten) ellen támad, a görög fordítások szerint: «az emberek vesztére támad». IV. Antiochus Epifanes vesztét nem emberi kéz okozta; nyomorúságos végét leírja Makk. I. 6,1-16. és még részletesebben Makk. II. 9.

^ 26. Az estékről és a reggelekről: az elkövetkező időkről. Pecsételd le a látomást: egyelőre ne hirdesd, mert ez a látomás a messze jövőre vonatkozik.

^ 27. A látomás és magyarázata mélységes hatással van Dánielre. V. ö. 7,28; 10,7-15. Nem volt senki sem, ki megmagyarázza (t. i. a látomást): a próféta még az angyal magyarázata után sem érti meg teljesen a messze jövőre vonatkozó látomást.

^ 9. 1-19. Dániel bűnbánó imádsága. Ez a könyörgés szinte szórói-szóra megegyezik Báruk próféta imádságának (1,15-3,8.) egyes részleteivel. Lehetséges, hogy a Babilonban élő zsidók közt bizonyos bűnbánati imaforma alakult ki, melyet mindkét próféta felhasznált, de különben is a zsidó nép fogsága és bűneinek tudata könnyen sugalmazhatta ugyanazokat a gondolatokat mind Báruk-nak, mind Dánielnek.

^ 1. A káldeusok a babiloniak.

^ 2. A Könyvek a régebbi szentiratok, nevezetesen Jeremiás könyve, mely először beszél arról, hogy a babiloni fogság hetven évig fog tartani (25,11. 12; 29,10; v. ö. Zak. 1,12.).

^ 3. A böjtölés, a szőrruha és a hamu a bűnbánat eszközei és jelei.

^ 8. Kik vétkeztek, a héber szerint kiegészítve: «ellened».

^ 11-13. L. Móz. III. 26,14-45; V. 27,14-26; 28,15-68; 29,18-29.

^ 15. Az egyiptomi szolgaságból való megszabadítást a zsidó nép mindig az Isten legnagyobb jótéteményének tekintette.

^ 16. Az Istennek széni hegye a Sión hegye.

^ 17. Önnön kedvedért (így 19. is): a zsidók felfogása szerint a választott nép ügye magának az Istennek ügye, dicsősége az ő dicsősége. A Hetvenes fordítás szerint: «szolgáidért, Uram!»

^ 20-23. Gábriel arkangyal megjelenik Dánielnek.

^ 21. Gábriel, kit az előbbi látomásban láttam: L. 8,16 skk. Az esti áldozat idején: délután három órakor.

^ 22. Értésemre adta, a Hetvenes fordítás és a Pesitta szerint: «eljött».

^ 23. Amikor imádkozni kezdtél, elhangzott egy szózat, (t. i. az Istentől): az Úr rögtön, könyörgéseid kezdetén (4. v.) kiadta azt a szózatot, mely a hetven esztendőre világosságot vet. (Az angyal az Istenről emberi módon beszél.)

^ 24-27. A hetven évhétről szóló jövendölés az egész Szentírásnak egyik legérdekesebb, de bizonyos tekintetben legnehezebb részlete. Már a legrégibb fordítók és értelmezők is eltérnek egymástól e jövendölés magyarázatában. A Hetvenes görög fordítás és a szír Pesitta az eredeti szövegtől erősen eltér, és annak inkább (önkényes) értelmezése, mint fordítása. Teodotion általában megegyezik az eredeti szöveggel, a latin Vulgáta az eredeti szövegnek szabad fordítása.

a) A Vulgáta szövegének magyarázata. (Ezt a szöveget adja vissza a fenti fordítás.) A Vulgáta szövegét számos magyarázó Jézus Krisztus első eljövetelére és a megváltás művére vonatkoztatja.

^ 24. Hetven hét, A szent szerző (illetve az angyal) évhetekről beszél, és a megszabadulás idejét ugyanazzal a számmal fejezi ki, mellyel Jeremiás a fogság éveit jelölte meg (25,11. 12; 29,10.). Népedre és szent városodra: mivel Dániel annyira szívén viseli a választott népnek és a szent városnak sorsát, az angyal Jeruzsálemet «az ő városá»-nak mondja. Az ígéretek a Messiás személyében és megváltói művében mentek teljesedésbe. A látomás és a jövendölés: az ószövetségnek összes, a Messiásra vonatkozó látomásai és jövendölései. A Szentek Szentje a Messiás; v. ö. Luk. 1,35.

^ 25. Ama parancsot, hogy ismét felépüljön Jeruzsálem, egyes értelmezők I. Artaxerxes (Longimanus – «a Hosszúkezű») végzésére magyarázzák, uralkodásának hetedik évéből, 458-ból, melyben megengedte Ezdrásnak és az ő vezetése alatt álló zsidóságnak a Szentföldre való visszatérést, és a visszatérőknek a királyi kincstárból gazdag adományokat utalt ki (Ezdr. 7,11-26.). Ezt a rendeletet kiegészíti ugyancsak I. Artaxerxesnek második rendelete, uralkodásának huszadik évéből (445.), melyben Nehemiásnak kifejezetten megengedte Jeruzsálem falainak és tornyainak felépítését (Neh. 2,1-8.). A jövendölés kiindulópontja tehát a 458. esztendő. A felként fejedelem a Messiás. Az angyal a hetven évhetet három szakaszra osztja: hét, hatvankét és egy évhétre. Az első hét hét alatt felépül a szent város (az utcák és a falak), és pedig viszontagságos időkben, vagyis igen nehéz körülmények között, mint azt Ezdrás és Nehemiás könyve bőven előadja.

^ 26. A hatvankét hét múlva, vagyis az első hét évhét után 434 év múlva. — Megölik a felkentet: a 27. vers szerint a Messiás halála Dániel utolsó évhetének közepére esik. Nem leszen az ő népe, mely őt megtagadja: e szavak nincsenek meg a héber szövegben. V. ö. Mát. 27,11-25; Márk 15,1-15; Luk. 23,1-5. 13-25; Ján. 18,28-19,16. A várost és a szentélyt elpusztítja egy nép az eljövendő vezérrel: Jeruzsálemet Kr. u. 70-ben elpusztította a római hadsereg Titus vezetése alatt. A 26. vers nem a város és a szentély pusztulásának időpontját, hanem annak okát jelöli meg. Az elhatározott pusztulás: Zsidóország végpusztulása és a zsidó nép szétszóratása.

^ 27. A szövetség a Messiás által hozott új üdvösségi rend, az újszövetség. Sokakkal: azokkal, kik a Messiás tanítását elfogadták. A hét közepén megszűnik a véres áldozat és az eledeláldozat: a Messiás halálával az előképes értelmű ószövetségi áldozatok elvesztették kötelező voltukat, az ószövetségi szertartási törvény holt törvénnyé lett (L. főleg Szent Pál tanítását a Galatákhoz írt levélben), sőt Jeruzsálem pusztulása után az ószövetségi szertartási törvényt halálos bűn nélkül nem is lehetne többé megtartani. A vészthozó undokság a templomban a Jeruzsálemi templom feldúlását jelenti. Végesvégig megmarad a pusztulás: v. ö. Mát. 24,2; Márk 13,2; Luk. 21,6.
b) A héber szöveg fordítása, Teodotion fordításával kiegészítve és megvilágítva így hangzik:

«24. Hetven hét van kiszabva népedre és szent városodra, hogy végrehajtassák a gonosz tett, teljessé legyen a bűn, kiengeszteltessék a gonoszság, előhozassék az örök igazság, megpecsételtessék látomás és próféta, és felkenessék a szentségek szentsége.

25. Tudd meg tehát és jegyezd meg: Ama beszéd kimenetelétől, hogy Jeruzsálem ismét felépüljön, egy felkent fejedelemig hét hét leszen, és hatvankét héten újra felépül utca és térség. És az idők szorongatásában (Hetvenes ford. és Teodotion: végén)

26. azaz a hatvankét hét múlva megöletik egy felkent; és nem leszen neki (Teodotion: bírói ítélete). És a várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő vezér népe, és a vége áradás által leszen, de a háború végén megszűnik a pusztulás. 27. De az egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget; a hét közepén pedig megszünteti a véres áldozatot és az eledeláldozatot, és a szárnyon (Hetvenes ford. és Teodotion: «a szent dolgom) a vészthozó undokság leszen, míg az elhatározott pusztulás ki nem öntetik a pusztítóra.»

Magyarázat. – A héber szöveg (és Teodotion fordítása) elsősorban és közvetlenül Antiochus Epifánes vallásüldözésére és bűnhödésére vonatkozik. – 24. A versnek első két tagja valamely nagy bűn elkövetéséről és a gonoszság betetőzéséről beszél. Ez a szörnyű gonosztett a jámbor III. Óniás főpapnak szószegő megöletése Kr. e. 171-ben (Makk. II. 4,34.). A vers második fele a zsidóság vallási és nemzeti megújhodásáról beszél, mely a Makkabeus-felkelés idejében következett be. Hogy megpecsételtessék látomás és próféta: hogy igaznak bizonyuljon és beteljesedjék a prófétai látomás, azaz eljöjjön az Úr büntető haragja, amelyről ehelyütt szó van. A szentségek szentsége kifejezés többfélét jelenthet. Móz. II. 29,37. ezt a kifejezést a szent sátornak és főleg az égőáldozatok oltárának megnevezésére használja. – 25. Hogy Jeruzsálem ismét felépüljön, a héber mondat így is fordítható: «hogy visszatérjenek és Jeruzsálemet felépítsék». Dániel könyve ugyanazt a kifejezést használja, amellyel Jeremiás megjövendöli a választott nép hazatérését (29,10.). Jeremiás első jövendölése (= ama beszéd kimenetele), mely a zsidó népnek reményt nyújtott a babiloni fogság végére hetven esztendő múlva (25,11. 12.), Joakim uralkodásának negyedik évében hangzott el, 605-ben; a héber szöveg szerint tehát ez az év a hetven évhét kiinduló pontja. Egy felkent fejedelem: Círus perzsa király (v. ö. Iz. 45,1.), kinek trónralépése (558.) és Joakim negyedik éve között hét évhét telt el. – Mások szerint a felkent fejedelem Józsue főpap, ki Zorobábellel együtt a Babilóniából hazájába visszatérő zsidó népnek vezére volt, és a jövendölés kiindulópontja Jeruzsálem pusztulása 586-ban. 586-tól 538-ig, a zsidók első csoportjának hazatéréséig éppen 49 (= 7x7) esztendő telt el. A kezdő évet és az utolsó esztendőt Dániel zsidó szokás szerint teljes esztendőnek veszi. Az utca és térség Jeruzsálem városa, melynek felépítésére Círus a zsidóknak 538-ban engedélyt adott (Krón. II. 36,22-23; Ezdr. 1,1-4.). – 26. A hatvankét évhét első 49 éve valószínűleg párhuzamosan halad az első hét évhéttel. Megöletik egy felként (a Hetvenes fordítás, Teodoti9n és a régi latin Itala fordítás szerint: «kiirtatik a felkenés»): III. Óniás főpapot szószegő módon megölik 171-ben. És nem leszen neki: a héber szövegből az alany kiesett; a hiányzó fogalom Teodotionból egészítendő ki: «nem leszen neki bírói ítélete», – vagyis bírói ítélet nélkül, szószegő módon fogják megölni. (L. Makk. II. 4,34.) Az eljövendő vezér Antiochus Epifánes, ki 170-ben, első egyiptomi hadjárata után Jeruzsálemben bosszúból rettentő mészárlást rendezett a zsidók között és a templomot kirabolta (Makk. I. 1,21-29; II. 5,5-21.); majd két év múlva Apollonius vezére által újabb mészárlást rendezett a zsidók között Jeruzsálemben, a zsidó vallás gyakorlását halálbüntetés terhe alatt megtiltotta, a templomot pedig meggyalázta (Makk. I. 1,30-67; II. 5,24-26.). Az áradás háborút jelent. A háború végén: a Makkabeusok hős szabadságharca után. — 27. Az egy héten sokakkal megerősíti a szövetséget: Antiochus Epifánes az Óniás főpap megöletésével kezdődő rémuralom tartama alatt (171-164-ig, halála évéig) számos zsidót hithagyásra bírt és a saját pártjára vonzott. (V. ö. Makk. I. 2,23-26.) A hét közepén megszűnteti a véres áldozatot és az eledeláldozatot: L. 8,11. Antiochus Epifánes 168 decemberében megszűntette a jeruzsálemi templom istentiszteletét. Mivel az egész látomás hetven évhétről szól, ha 168 végétől még egy fél évhetet számítunk, 164-ig jutunk el, Antiochus Epifánes halála évéig. A próféta szerint ekkor eljő az üdvösség ideje. – A szárnyon (a Hetvenes fordítás és Teodotion szerint: «a szent dolgon»), valószínűleg az égőáldozati oltáron. A vészthozó undokság az áldozati oltáron felállított bálványoltár és a rajta bemutatott bálványáldozatok; L. 8,11. magyarázatát. Az elhatározott pusztulás: a megérdemelt isteni büntetés; a pusztító: Antiochus Epifánes. V. ö. Makk. I. 6,1-16; II. 9.
c) A Hetvenes görög fordítás nem évhetekről, hanem 7 + 70 + 62 évről (139 évről) beszél (26. v.), és az erőszakkal megölt felkentben szintén III. Óniás főpapot látja. A 139 évet a Szeleukida-időszámítás kezdetétől, 311-től számítja. – A szír Pesitta oly szabad fordítást ad, mely inkább már értelmezésnek mondható.

Az újszövetségi Szentírás hivatkozik ugyan Dániel könyvének szóbanforgó jövendölésére, de nem Jézus Krisztus eljövetelével, hanem Jeruzsálem pusztulásával és a világ végével kapcsolatban (Mát. 24,15; Márk 13,14; Luk. 21,20; v. ö. Dán. 9,27.).

A legrégibb szentatyák és egyházi írók ezt a helyet többnyire az Antikrisztus idejére és Jézus Krisztusnak második eljövetelére magyarázták. – A latin szentatyák és egyházi írók Szent Ágoston óta általában azt mondják, hogy Dániel megjövendölte Jézus Krisztus eljövetelének és szenvedésének idejét, de az egyes éveket és évheteket különböző kiindulópontoktól és különféleképen számítják. Szent Jeromos már tízféle magyarázatot ismer és sorol fel, de ő maga nem foglal állást. Szent Ciprián és Lactantius más messiás! helyeket részletesen magyaráznak, de Dániel 9,24-27-ről egészen hallgatnak (úgy mint a keleti szentatyák és egyházi írók közt Szent Jusztinus és Nisszai Szent Gergely is). A középkori magyarázók általában Tiszteletreméltó Bédát (VIII. sz.) követik, ki elsőnek vette magyarázata alapjául a Vulgáta szövegét. – A keleti magyarázóknál a következő jellemző vonásokat találjuk: a) az utolsó évhét az Antikrisztus korára és a világ végére vonatkozik; b) Jézus Krisztus megöletése helyett a zsidó főpapság megszűnéséről beszélnek; c) a szent város elpusztítását (Alexandriai Kelemen kivételével) nem Titusnak, hanem Nagy Heródesnek és utódainak, vagy Hadrianus császárnak, a Bar-Kokba által Kr. u. 135-ben támasztott zsidó lázadás leverőjének, vagy az Antikrisztusnak tulajdonítják.

A régiek közül egyedül Porfirius pogány bölcselő magyarázta Dániel könyvének egész második részét – Dániel látomásait – kizárólag Antiochus Epifánesre, mert nem akarta felismerni a látomások előképes jellegét, és bennük nem ismert fel jövendölést, hanem azokban csak a történelem elmúlt eseményeinek jelképes leírását látta.

Az előadottakból világos, hogy Dán. 9,24-27-ben a régi keresztény magyarázók messiást jövendölést láttak; arra nézve azonban nincs köztük megegyezés, hogy ez a jövendölés mily értelemben messiási jellegű: közvetlenül Jézus Krisztus első eljövetelére és kereszthalálára vonatkozik-e, vagy az Antikrisztus idejére, kit Jézus Krisztus hatalma a világ végén tökéletesen le fog győzni.

Az Egyház Dán. 9,24-27-re vonatkozólag semmiféle hiteles magyarázatot sem adott.

^ A 10-12. fejezet egységes, összefüggő látomás; 10,1-14. ennek a bevezetése.

^ 10. 1-3. Dániel böjtje és vezeklése.

^ 1. Círus 558-ban lépett Perzsia trónjára és 539-ben lett Babilon királya; harmadik éve tehát 556 vagy 537 lehet. A Hetvenes fordítás szerint e látomás ideje Círus első esztendeje volt. Baltazárról L.1,7. Igaz dolgot: valódi látomást. Nagy háborúságokat (héb., Vulg. «erősséget») közölt: erről a háborúról, illetve a háborúknak egész hosszú sorozatáról kimerítően szól a 11. fejezet. És megértette a látomást (héb.), a Vulgáta szerint: «mert meg kell érteni a látomást».

^ 2. Gyászoltam: vezekeltem. Dániel látja népének szomorú helyzetét, s az eddig nyert kinyilatkoztatásokból tudja, hogy népére még igen nehéz napok várnak; ezért vezekléssel akarja kiengesztelni az irgalom Istenét.

^ 3. Jóizű kenyeret: finomabb ételeket. Az olajjal való megkenés a vidámság és öröm jele.

^ 4-14. Gábriel arkangyal megjelenik Dánielnek.

^ 4. Az első hónap Niszán, mely a mi naptárunk szerint megfelel a március közepétől április közepéig terjedő időnek. Niszán havának huszonnegyedik napja a zsidók fáze-ünnepének nyolcada után következő nap.

^ 5. A gyolcsruhába öltözött férfiú Gábriel arkangyal; a fehér gyolcsruha a méltóságnak jele (Jel. 1,13.).

^ 6. A jelképes látomásnak minden vonása az angyal méltóságát és hatalmát domborítja ki. (V. ö. Jel. 1,13-16.) A krizolit sárga színű drágakő.

^ 7. A felette nagy félelem a láthatatlan természetfölötti hatalom közellétének érzetéből fakadt. Elrejtőztek: a Hetvenes fordítás hozzáteszi: «sietve», Teodotion és a szír fordítás pedig: «félelmükben».

^ 8-9. V. ö. 7,28; 8,27.

^ 10. Az angyal jóságosán bátorítja Dánielt. A tenyeremre szó Teodotionnál hiányzik; a Hetvenes fordítás szerint: «lábam inaira» (állított).

^ 11. Te kedvelt férfiú: L. 9,23; 10,19.

^ 12. Hogy magadat sanyargasd: L. 2. 3. v. Az Isten rögtön meghallgatta Dániel imádságát (= az első naptól fogva) de bölcs tervei szerint három hétig próbára tette Dániel türelmét és állhatatosságát. Éppen a te szavaid miatt: a te imádságaid miatt.

^ 13. Az angyalok csak annyiban ismerik meg az Isten terveit, amennyiben azokat velük közli; így történhetett, hogy a perzsák országának fejedelme (= őrangyala) három hétig ellenállott Gábrielnek. Mihály («Ki olyan, mint az Isten?») a legfőbb arkangyal (Jel. 12,1.), az ószövetségi választott népnek őrangyala. V. ö. 12,1. És én őt hagytam ott a perzsák királyánál (így Teodotion és a Hetvenes fordítás), Vulg. és héb. szerint: «és én ott maradtam a perzsák királyánál (Teod. «országában»). Az egyik arkangyal azért maradt a perzsák királyánál, hogy a király szívét a zsidók iránt irgalomra és kegyességre bírja.

^ 14. A végső napokban: az angyal kinyilatkoztatásában összefolyik a közelebbi és a távolabbi jövő, a messiási ország eljövetele és a világ vége.

^ 15-21. Dániel megrendülve hallgatja az angyalszavát; az angyal bátorítja és megerősíti a prófétát.

^ 16. Egy emberfiához (= emberhez) hasonló alak: Gábriel arkangyal.

^ 19. V. ö. 9,23; 10,11.

^ 20. Visszatérek, hogy megküzdjek a perzsák fejedelmével (főangyalával): L. a 13. v. magyarázatát. Megjelenik és jön a görögök fejedelme (főangyala): valószínűleg szintén azért, hogy a zsidók hazatérését megakadályozza.

^ 21. Az igazság könyvében (szószerint: írásában): az Isten végzéseiben. A ti fejedelmetek: legfőbb védőtök (13. v.). Ez a fejezet azt mutatja, hogy nemcsak az egyes embereknek, hanem az egyes nemzeteknek is van az Istentől rendelt őrangyaluk.

^ 11. Ez a fejezet az ószövetségi Szentírásnak legnagyobb apokaliptikus jövendölése, mely szinte naplószerű rendben elmondja a görög-perzsa háborúkat, majd a Ptolemeusok és a Szeleukidák hadjáratait IV. Antiochus Epifánesig, valamint ennek a királynak őrjöngését a választott nép és vallása ellen. A 168. év eseményei után a jövendölés szorosan vett apokalipszissé lesz: Antiochus Epifánes sorsa összeolvad az Isten ellenségeinek és a választott nép ellenségeinek sorsával a világ végén. A jövendölés vége (12,1-3.) már kizárólag a világ végére vonatkozik.

^ 1-4. A görög-perzsa háborúk kora.

^ 1. Hogy megerősödjék és hatalmassá legyen, a héber szerint: «hogy megerősítsem és hatalmassá tegyem». A perzsa királyok az Úr választott népe iránt jóindulattal viseltettek, ezért az angyal azon volt, hogy országuk megerősödjék.

^ 2. Igazságot hirdetek neked: igaz kinyilatkoztatást. Még három király támad Perzsiában: egyes magyarázók szerint I. Dárius (521-485.), I. Xerxes (485-465.) és I. Artaxerxes (465-424.). Más magyarázat szerint a három király: Kambízes (529-522), I. Dárius és I. Xerxes; ez utóbbi egyszersmind a negyedik király Círus óta. Xerxes alatt érték el tetőpontjukat a görög-perzsa háborúk. A többi perzsa királyt, kik Nagy Sándor koráig uralkodtak, az angyal nem említi, talán azért, mert azt az engesztelhetetlen gyűlöletet a görögök és a perzsák közt, melyre a 3. v. céloz, már I. Dárius és Xerxes keltették fel.

^ 3. Az erős király a hatalmas Nagy Sándor, ki legyőzte Perzsiát és azzal kénye-kedve szerint járt el (= megtesz mindent, amit csak akar). V. ö. 8,5-8.

^ 4. V. ö. 8,8. 22. Birodalma összeomlik és a négy égtáj felé felosztják: Nagy Sándor halála után (323.) először Perdikkásé lett a főhatalom, ki azt Nagy Sándor kiskorú fia, Herakles helyett viselte 321-ig; ezután az óriási birodalom felbomlott, és Nagy Sándor hadvezérei osztoztak meg rajta. Szíriát Laomedon kapta meg, Egyiptomot Ptolemeus, Babilóniát Szeleukus és Makedóniát Antipater. – Birodalmát szétszaggatják: az említett hadvezérek közt hosszas háborúkra került a sor, melyek csak 301-ben, az ipszosi csata után, a Diadochok békéjével értek véget. Nem az ő utódaira száll, a Pesitta szerint: «nem az ő kardja (= hatalma) szerint»; Nagy Sándor családja az osztozkodásból kimaradt.

Mivel Palesztina ettől az időtől kezdve valósággal játéklabdájává lett Egyiptomnak és Szíriának, az angyal ennek a két országnak a további történetét mondja el az 5-20. versben; egyes kevésbbé fontos eseményeket azonban elhagy.

^ 5-20. A Ptolemeus és a Szeleukida uralkodók háborúi.

^ 5. A déli király Egyiptom királya, I. Ptolemeus, Lágus fia (323-285.). Nagy Sándor hadvezérei közül ő vette fel először a királyi címet. Egyik fővezére (t. i. Nagy Sándornak): Szeleukus Nikátor, az északi ország (Szíria) megalapítója.

^ 6. II. Ptolemeus Filadelfus (285-246.) két ízben viselt háborút I. Szeleukus utódaival (az északi királlyal): I. Antiochus Szótérral (279-261.), és 258-tól 250-ig II. Antiochus Teosszal (260-246.). Az utóbbi háború után a két fejedelem szövetségre lépett egymással. A szövetségnek egyik feltétele az volt, hogy II. Antiochus Teosz taszítsa el nejét, Laodikét, kitől már gyermeke is, volt, vegye el feleségül II. Ptolemeus Filadelfus (= a déli király) leányát, Berenikét, és hagyja a trónt Berenike utódaira. A két asszony vetélkedése azonban borzasztó családi tragédiára vezetett. Laodike környezete ugyanis Ptolemeus Filadelfus halála után rávette az öreg Antiochus Teoszt, hogy első feleségét visszahelyezze jogaiba és a trónt Laodike gyermekére hagyja, Berenikét pedig eltaszítsa magától. Hogy a király ezt az utóbbi elhatározását meg ne másíthassa, Laodike Antiochus Teoszt megmérgeztette, Berenikét, annak gyermekét és kíséretét pedig Antiochia mellett, Dafne berkében megölette. Erre a gyilkosságra céloz a vers utolsó része, mely a héber szerint így hangzik: «és kiadatik ő és kísérői, és az, aki őt nemzette, és támogatta egy ideig».

^ 7. Tartományába, héb. «várába». A szörnyű gaztett nem maradt megtorlás nélkül. Berenike testvére, III. Ptolemeus Euergetes (246-222. = az ő gyökereinek hajtásából támadt sarj) hadsereggel megtámadta Szíria királyát, II. Szeleukus Kallinikust (246-226.). 246-ban bevonult Szeleukia várába,

^ 8. és hatalmas zsákmánnyal tért vissza Egyiptomba. A vers végén a héber szövegben még mehány évig» kifejezés olvasható.

^ 9. Fordításunk a héber szöveget és Teodotiont követi. A Vulgáta szerint: «És bemegyen az országba a déli király». – Szeleukus Kallinikus két év múlva megtámadta Egyiptomot, de hadjárata eredménytelen maradt, és ő kénytelen volt országába visszatérni.

^ 10-19. III. Nagy Antiochus hadjáratai Egyiptom, ellen.

^ 10. II. Szeleukus fiai: III. Szeleukus Keraunus (225-223.) és III. Nagy Antiochus (222-187.) alatt folytatódott a háború Egyiptom ellen, melynek trónján 221-től 205-ig IV. Ptolemeus Filopator ült. Nagy Antiochus 219-ben és 218-ban szinte ellenállás nélkül foglalta el Egyiptomnak kisázsiai birtokait, és Egyiptom határán, Gázában ütötte fel táborát.

^ 11. A déli király, t. i. Ptolemeus Filopator, végre is kénytelen volt magát elszánni a védekezésre, és 70.000 gyalogossal, 5000 lovassal és 73 elefánttal felvonult Nagy Antiochusnak 62.000 gyalogosból, 6000 lovasból és 103 elefántból álló serege ellen. Az egyiptomi sereget Ptolemeus Filopator és felesége, Arszinoé, személyesen vezették. 217-ben az egyiptomi sereg Rafia mellett fényes győzelmet aratott; Antiochusnak 10.300 embere (10.000 gyalogosa és 300 lovasa) elesett,

^ 12. 4000 pedig fogságba került. Antiochus sietve visszatért Antiochiába seregének romjaival, de Filopator nem aknázta ki győzelmét (= mégsem diadalmaskodik).

^ 13. III. Antiochus még egy, az előbbinél is nagyobb sereget állított ki, és tizenhárom év múlva (204.), amikor Egyiptomban V. Ptolemeus Epifánes mint ötéves gyermek került a trónra, ismét megtámadta Egyiptomot, és visszafoglalta Egyiptom kisázsiai birtokait.

^ 14. Sokan felkelnek a déli király ellen: III. Antiochuson kívül Fülöp makedón király, valamint a zsidók is (= a te néped hitszegő fiai, az adóbérlők) ellenségei voltak Egyiptomnak. Ezek a zsidók Nagy Antiochusnak segítségére voltak, hogy az egyiptomi őrséget a Sión várából kiverje. Ily módon Palesztina a Szeleukidák uralma alá jutott. Hogy teljesítsék a látomást: amelyet az Úr Dánielnek adott a választott népre váró elnyomatásról és üldözésről (7,19-27; 8,9-12. 23-26; 9,24-27.). És elessenek: a zsidóság az Egyiptom, fennhatósága alatt élvezett viszonylagos jólétből a szír elnyomás alá jutott.

^ 15. III. Antiochus kénytelen volt Szíriába visszatérni, miután szövetségese, a pergamumi Attalus, elpártolt tőle és háborúba keveredett vele. Ezalatt Szkopás egyiptomi hadvezér sorra visszafoglalta Egyiptomnak hajdani kisázsiai birtokait. Azonban a déli király karja nem bírt vele, mert Antiochus békét kötött Attalussal, majd Paneásnál, a Jordán forrásainak vidékén megverte Szkopást, ki tízezer emberével Szídonba menekült. Antiochus utána vonult, töltést emelt Szídon ellen és elfoglalta a várakat. Egyiptom három legjobb hadvezérét küldte Antiochus ellen, de ezek tehetetlenek voltak vele szemben.

^ 16. Szkopást az éhínség végre is arra kényszerítette, hogy szabad elvonulás feltétele alatt megadja magát. Nagy Antiochus ellenállás nélkül vonult keresztül Palesztinán (a dicsőséges földön), mely sokat szenvedett uralma alatt.

^ 17. Nagy Antiochus ezután orra törekedett, hogy egész birodalmát (Egyiptomot) hatalmába kerítse. Ezért egyességre lépett Egyiptommal, és leányát, Kleopátrát, 198-ban eljegyezte a tizenkétéves V. Ptolemeus Epifánessel (= egy asszonyt ad neki) azzal a titkos céllal, hogy Kleopátra Egyiptom országát felforgassa, t. i. az egyiptomi udvarban, a hadsereg és a nép körében pártot szervezzen férje ellen, a fiatal királyt letaszítsa trónjáról és az országot atyjának, III. Antiochusnak adja át. Bár a házasság 193-ban létrejött, III. Antiochus nem ért célt: Kleopátra jobban szerette férjét és új hazáját, semhogy atyjának terveit megvalósította volna.

^ 18. A fordítás a héber szöveget követi. A Vulgáta 18b-ben így hangzik: «És megszünteti gyalázatosságának fejedelmét» stb. – Nagy Antiochus 197-ben a kisázsiai és az ión szigetek ellen fordult, melyek közül többeket elfoglalt. De szerencsecsillaga lehanyatlott a rómaiakkal viselt háborúban: 190-ben Lucius Cornelius Scipio Asiaticus római hadvezér Magnéziánál döntő vereséget mért reá.

^ 19. Hogy a rómaiak által megkövetelt roppant hadisarcot (15.000 talentumot, mintegy 75 millió pengőt) előteremtse, 187-ben országa keleti részében Bel istennek egyik templomát rabolta ki, mire a felbőszült lakosság agyonverte, s ő letűnt a történelem színpadáról.

^ 20. A hitvány és a királyi díszre méltatlan ember IV. Szeleukus Filopator (187-176.), kit Heliodorus orgyilkos módon megölt. A héber szerint: «És aki az ő helyére áll, sarcolót küld ki az ország ékességéért». A sarcoló Heliodorus adószedő, ki a jeruzsálemi templomot (az ország ékességét) is ki akarta fosztani, de ezért a gonoszságáért majdnem életével lakolt (Makk. II. 3,4-40.).

^ 21-39. Antiochus Epifánes uralkodása.

^ 21. A megvetésre méltó ember IV. Antiochus Epifánes (175-163.), kit beszámíthatatlan tettei miatt már kortársai «Epimánes» (= őrült)-nek neveztek. A trón nem őt, hanem Szeleukus Filopator fiát, Demetriust illette meg. Antiochust római barátai, valamint Eumenes és Attalus királyok segítették Szíria trónjára.

^ 22. A héber szerint: «És az áradás karjai elárasztatnak és összetöretnek, úgyszintén a szövetség fejedelmei). Az áradás karjai hadsereget jelentenek. – A Vulgátában említett ellene hadakozó karok az Antiochus Epifánes ellen támadó Heliodorus; de lehetséges, hogy a szöveg már előre jelzi Antiochus első egyiptomi hadjáratát. A szövetség fejedelme III. Óniás főpap, kit Antiochus Epifánes 171-ben szószegő módon megöletett (Makk. II. 4, 34.).

^ 23-24. Antiochus első egyiptomi hadjárata 170-ben vagy 169-ben. 174-ben meghalt Kleopátra, IV. Antiochus nővére, Egyiptomnak bölcs királynéja (L. a 17. v. jegyzetét), ki férjének 182-ben bekövetkezett halála óta kiskorú gyermekei: VI. Ptolemeus Filométor és VII. Ptolemeus Fiszkon helyett uralkodott. Antiochus Epifánes a rokonság jogán a hétéves Ptolemeus Filométor (174-146.) gyámjává tolta fel magát, az egyiptomiak azonban Euleust és Leneust tették a kiskorú király gyámjaivá. Köztük és Antiochus közt háborúra került a sor, melyben Antiochus az egyiptomi sereget Peluzium közelében megverte, de ezután Egyiptom barátjának mutatta magát, és Ptolemeus Filométor megkoronázására Apollónius nevű követét küldte Memfiszbe. Mikor azonban Apollóniustól megtudta, mily ellenséges szemmel tekintenek reá az egyiptomiak, levetette az álarcot. Peluziumnál újabb ütközetre került a sor, melyben Antiochus ismét diadalt aratott, de ezután minden fölösleges vérontást azonnal megszüntetett. Ezzel meghódította az egyiptomiak szívét. Antiochus az eléje vonuló Ptolemeus Filométort nagy szeretettel (legalább is ennek külső jeleivel) fogadta, vele szövetséget kötött, de Peluziumot szír őrséggel rakta meg, és ezután akadálytalanul hatolt előre Memfiszig, gazdag zsákmányt ejtve, melyet barátai és hívei közt osztott szét. – Terveket sző a legerősebb helyek ellen is: Egyiptom várainak meghódítására is gondol.

^ 25-28. A 23-24. versben elmondott események bővebb előadása: Antiochus Epifánes első egyiptomi hadjárata.

^ 25. Mert cselt szőnek ellene: úgy látszik, hogy Antiochus a pelu-ziumi csatát árulás folytán nyerte meg, melyben

^ 26. része lehetett az egyiptomi király egyes főembereinek (= asztaltársai-nak) is.

^ 27. A két király IV. Antiochus és VI. Ptolemeus Filométor, kik egymás iránt kölcsönösen szeretetet és bizalmat színleltek, de minden eszközzel egymás megrontására törekedtek (= egy asztalnál is hazugságot beszélnek). A vég még más időre marad: Antiochus Epifánesnek Egyiptomra vonatkozó terveit csak a rómaiak húzzák keresztül. L. 30. v.

^ 28. Antiochus első egyiptomi hadjárata alatt Jeruzsálemben és Palesztinában halálának híre terjedt el, minek a zsidók igen megörültek. Antiochus azonban kegyetlen bosszút állt rajtuk; három nap alatt nyolcvanezer zsidót öletett meg Jeruzsálemben, Palesztinában negyvenezret foglyul ejtett és eladatott, a templomból pedig 1800 talentumnyi összeget vitt el Antiocmába (Makk. I. 1,21-29; II. 5,5-21.).

^ 29. Két év múlva, 168-ban Antiochus újabb egyiptomi hadjáratra indult. Az egyiptomiak ugyanis VI. Ptolemeus Filométort letették, és helyébe testvérét, VII. Ptolemeus Fiszkont ültették a trónra. (= II. Ptolemeus Euergetes, 174-164, majd kirenaikai száműzetése után 146-117.). Filométor Antiocbustól kért segítséget. Antiochus ekkor ismét hadat üzent Egyiptomnak és nagy harci sikereket is ért el, amikor nagyratörő tervei egyszerre dugába dőltek.

^ 30. Hajók és rómaiak jönnek ellene, a héber szerint: «Mert hajók jönnek ellene Kittímből (= Ciprus és a Földközi-tenger szigetei) stb. – Antiochus a rómaiak parancsára kénytelen volt kivonulni Egyiptomból, de dühében és bosszújában halálos csapásra készült a zsidó vallás és a jeruzsálemi szentély ellen. – A vers utolsó része a héberben így hangzik: «és visszatér és azokra hallgat, kik elhagyták a szent szövetséget» (a vallásuktól elpártolt zsidókra).

^ 31. Antiochus Apollóniust 22.000 emberből álló hadsereggel Jeruzsálembe küldte hogy minden felnőtt zsidó férfiút öljön meg, a nőket és az ifjakat pedig adja el. Apollónius a kegyetlen parancsot a zsidók szombati nyugalmának gyalázatos kihasználásával teljesítette (Makk. II. 5,24-26.). A szent vár Jeruzsálem. A mindennapi áldozat megszüntetésére és a vészthozó undokságra. vonatkozólag L. 8,11. és 9,27. (héber szövegének) magyarázatát, valamint Makk. I. 1,30-62-t.

^ 32. Az istentelenek csalárd hitszegést követnek el a szövetség ellen, a héber szerint: «És a szövetséghez hűtleneket hízelgéssel bírja elpártolásra». V. ö. Makk. II. 6,21. 22. Az Istenéért kitartó nép Matatiás és fiai, valamint ezeknek követői (Makk. I. 2.).

^ 33. A nép értelmesei a Makkabeus hősök; ez a vers a Makkabeus-kor harcairól (Makk. I. 2 skk.) és dicső vértanúiról (Makk. II. 6,18- 7,42.) beszél.

^ 34. A némi segítség a Makkabeus-testvérek diadalai, kiknek sikereit látva igen sokan álnokul hozzájuk csatlakoznak.

^ 35. A Makkabeus Júdásnak és társainak hősi halála (Makk. I. 9,1-22.).

^ 36. A gonoszság győzelme teljesnek látszik. Antiochus minden (pogány) istent megvetett a római Jupiter Capitolinuson kívül, az igaz Isten ellen pedig őrületében valóságos háborút viselt. L. 8,9-12. 23-25. A vers vége már előre jelzi Antiochus Epifánes nyomorúságos vesztét. L. Makk. I. 6,8-16; II. 9,5-29.

^ 37. Az asszonyok kívánságának hódol, a héber szerint: «sem az asszonyok kívánságával, sem más istennel nem törődik». Az asszonyok kívánsága a szír nők által különös módon tisztelt Tammúz isten.

^ 38. A várak istene a római Jupiter Capitolinus. A Vulgáta itt és a következő versben «a várak» szó helyett megtartja a héber kifejezést: «Maozim». Antiochus a római kapitóliumi Jupiternek gazdag fogadalmi ajándékokat küldött.

^ 39. Antiochus a saját országának várait is a római Jupiter Gapitolinus oltalma alá helyezte. Akik tisztelik (héb.), Vulg. «kit megismert». A hitüktől elpártolt zsidóknak és általában tisztelőinek Antiochus sok méltóságot, hatalmat és ingyenföldet (héb. «jutalmul földet.») juttatott.

^ A 40-45. versben a leírás teljesen apokaliptikus jellegűvé lesz: Antiochus Epifánes alakja összeolvad a végső idők nagy ellenségének alakjával. A szent szerző Antiochus Epifánes végét és az Antikrisztus bukását mint egy második Szennácheríb vesztét írja le, mely nem emberi erő által, de az Isten hatalmánál fogva ellenállhatatlanul és egy pillanat alatt fog bekövetkezni. A leírás egyes vonásait Szennácheríb egyiptomi és jeruzsálemi hadjárata (Kir. IV. 18,13-19, 37; Krón. II. 32,9-22; Iz. 36. 37., főleg Kir. IV. 19,35-37; Iz. 37,36-38.), valamint Antiochus Epifánesnek fentebb (23-30.) vázolt egyiptomi hadjáratai szolgáltatták.

^ 40. A meghatározott időben: az isteni végzés által elhatározott időben. Antiochus Epifánesnek harmadik egyiptomi hadjáratáról a történelem nem tud; a leírás apokaliptikus jellegű.

^ 41. A dicsőséges ország Palesztina. Edom, Moáb és Ámmon mindenkor a választott népnek halálos ellenségei voltak; itt azoknak a népeknek előképei, melyek a végső idők nagy ellenségével szövetkezve az Isten országa ellen fognak harcolni. Ámmon fiainak legjava, a Pesitta szerint: «Ámmon fiainak maradékai».

^ 42. A leírás alapjául Szennácheríb és Antiochus Epifánes egyiptomi hadjáratai szolgálnak.

^ 43. Líbián és Etiópián is keresztülvonul, a héber szerint: «kíséretében líbiaiak és etiopsok lesznek». Ezek a népek is ellenségei a választott népnek. (L. a 41. v. magyarázatát.)

^ 44. A keletről és északról jövő rossz hírekkel (Vulg. egyes szám) a szent szerző Antiochus visszavonulását indokolja meg. Nagy sereggel, héb. «nagy haraggal».

^ 45. Sátorpalotáját: a Vulgáta szó-szerint: «Apadno sátorát». A héber szöveg is változatlanul átveszi a perzsa «Appadno» szót. A tengerek között: a Földközi-tenger és a Holttenger között. A dicsőséges szent hegy a Sión hegye. Amikor Antiochus diadala már-már véglegesnek látszik, akkor éri el őt a megérdemelt isteni büntetés.

^ 12. 1-3. A 11. fejezetben megkezdett jövendölés befejezése: a végső idők rajza, a feltámadás. Ez a befejezés már nem Antiochus Epifánes korára, hanem a világ végére vonatkozik. (Prófétai távlat.)

^ 1. Abban az időben: az utolsó napokban, az idők végén. Mihály, a nagy fejedelem: Szent Mihály arkangyal, az égi seregek vezére, a választott nép őrangyala. (V. ö. 10,21.) Abban az időben megszabadul népedből mindenki, aki be van írva a könyvbe: amint a Makkabeus Júdás győzelmei megszabadították a zsidó népet Antiochus Epifánestől, úgy fogja az Isten megszabadítani választottait a végső idők ellenségeitől. A könyvről L. 7,10; v. ö. Jel. 20,12.

^ 2. Azok, kik a föld porában alszanak: a halottak. Sokan: a próféta elsősorban a Makkabeusok korának jámboraira és gonoszaira gondol. Az angyal a halottak feltámadását tanítja, kikre vagy az örök boldogság, vagy az örök kárhozat vár. Figyelemreméltó, hogy már ez az ószövetségi szentirat is örök életről és örök gyalázatról beszél.

^ 3. Az értelmesek: a jámborok. V. ö. 11,33. Az igazság itt az Isten törvényét jelenti. E szentírási hely alapján tanítja az Egyház, hogy azokra, kik másokat az igaz hitre és az Isten törvényének megtartására oktatnak, a mennyországban különleges jutalom és dicsőség vár. (Aureola doctorum.)

^ 4-13. Gábriel kinyilatkoztatásának befejezése.

^ 4. A beszédek lezárása és a könyv lepecsételése azt jelenti, hogy a jövendölést egy ideig nem szabad nyilvánosságra hozni, mert az a messze jövőre vonatkozik. (V. ö. 7,28.) Az elrendelt időig: amíg ezek a dolgok az Istentől meghatározott időben teljesedni nem fognak. Sokan fogják majd azt tanulmányozni, és nagy lesz a tanulsága: sokan olvassák majd e könyvet és merítenek belőle vigasztalást a szorongatás idején. V. ö. Makk. I. 2,59. 60.

^ 5. A két más (férfiú) két más angyal. A folyóvízről L. 10,4.

^ 6. Erre azt mondottam, a héber szerint: «És így szólt», t. i. a két angyal egyike a harmadiknak, Gábrielnek. A gyolcsruha az angyal méltóságának és dicsőségének jelképe (10,5.).

^ 7. A folyóvíz fölött álló, gyolcsruhába öltözött férfiú Gábriel arkangyal. A két kéznek az ég felé emelése ünnepélyes eskü; az örökké Élő az Isten. Egy idő, idők és fél idő: három és fél esztendő; ennyi ideig tartott a jeruzsálemi templom meggyalázása Antiochus Epifánes alatt. Az általános idő szó azonban azt mutatja, hogy a világ végén fellépő nagy ellenség zsarnokságának tartamát az Isten nem akarta pontosabban kinyilatkoztatni. Amikor véget ér a szent nép hatalmának pusztítása, akkor teljesedik mindez: amikor Antiochus Epifánes azt hitte, hogy a zsidó vallást véglegesen megsemmisítette, akkor tört ki a Makkabeusok szabadságharca, és akkor érte őt el hirtelenül a megérdemelt isteni büntetés.

^ 9. Az angyal csak annyit közöl Dániellel a jövőre vonatkozólag, amennyit neki és a választott népnek tudnia kellett, hogy bizalommal tekintsenek a jövőbe. Elég annyit tudni, hogy az Isten nem hagyja el választottait, és az igaz ügy végre is véglegesen diadalmaskodni fog. A vers végére nézve L. a 4. v. magyarázatát. Az előre elhatározott időig, a héber szerint: «az idő végéig» (vagy: «a vég idejéig»).

^ 10. Megtisztíttatnak: a szenvedés tüzében. Az istentelenek közül senki sem érti meg (t. i. ezeket a beszédeket): ez a jövendölés nem tartja őket vissza a gonoszságtól. Az értelmesek megértik: a jámborok (3. v.) Dániel látomásaiból erőt és kitartást merítenek a nyomorúság napjaira.

^ 11. Ezerkétszázkilencven nap kerek számmal három és fél esztendő; ennyi idő telt el a mindennapi áldozat megszüntetésétől a jeruzsálemi templom megtisztításáig. L. 8, 11. és 14. magyarázatát. A vészthozó undokság a jeruzsálemi templomban felállított bálványoltár és az ott bemutatott bálványáldozatok. (9,27. a héber szöveg szerint.)

^ 12. Az ezerháromszázharmincöt nap és a 11. versben említett ezerkétszázkilencven nap közt negyvenöt nap különbség van. Ez az idő talán megfelel annak az időtartamnak, mely a jeruzsálemi templom megtisztítása (Makk. I. 4,36-59.) és Antiochus Epifánes halála (Makk. I. 6,1-16; II. 9.) között telt el.

^ 13. Az angyal megjövendöli Dániel boldog halálát, és feltámadását az örök dicsőségre a világ végén. (Dániel ekkor már igen magas korban volt.) Nyugodni fogsz, a görög szövegek kiegészítése: «mert még vannak napok (és órák) a vég teljesedéséig». Hogy elnyerd sorsodat: a Hetvenes fordítás kiegészítése: «dicsőségedben».

A 13. vers után olvasható megjegyzés Szent Jeromostól származik. V. ö. 3,23. 90; Eszt. 10,3.

^ FÜGGELÉK. (13. 14. fej.)