Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
122 gálnak, akkor tisztában lehetünk e naturalista művek- nek egyrészt szerkezeti természete, másrészt művészeti elemei felől. S a jogcím, amelyen Zola mindezen elemeket a szépirodalomra nemcsak rátukmálni, hanem nekik benne úgyszólván fanatikus erőszakkal kizárólagos helyet. igyekszik biztosítani: a naturalizmus, melyet akként magyaráz, hogy az visszatérés a természethez, s az új tudomány (értsd: a pozitivista bölcselet) formája al- kalmazva a szépirodalomra, s módszere az elemzés, boncolás, kísérletezés és az emberi «dokumentumok» alapján az «igazság» pontos megállapítása. Ha Zola elméletének gyakorlati alkalmazását tekintjük, azt látjuk, hogy e hangzatos szólamok nála — nem élhetünk enyhébb kifejezéssel — csak lelkiismeretlen üzelmek takarói, gálád visszaélések leplezői; a boncolás címén kapunk ugyanis hajmeresztő fiziológiai részletezést; a lélektani elemzés helyett a test, bőr és pathológiai kór- tünetek rajzát; a kísérletezés ürügye alatt egyes alakok- nak, különösen fajtalan nőknek csábítását írja le; az em- beri dokumentumokért leszáll a társadalmi legalsóbb s erkölcsileg romlott rétegek poshadt fenékvizéig, hogy ennek aljáról a legundokabb dolgokat hozza fölszínre még pedig szemmellátható kedvteléssel és tetszelgéssel; az igaz- ság pontos megállapítása címén végre oly tanítást hirdet, mely az erkölcsi világrend évezredes alapjait akarja aláásni. Mert szerinte az erkölcsi világ merő agyrém; a szabadakarat és egyéni felelősség puszta, üres szó; az ember nem a maga ura, hanem erkölcsi rugók helyett ellenállhatatlanul vonják állati ösztönei, melye- ket a körülményeknek kedvező vagy kedvezőtlen eset- leges összetalálkozásai irányítanak és fejlesztenek; szel- 123 lemi működéseink nem egyebek, mint testszervezetünk érzéki folyamatai. Ez utóbbi tételek megtalálhatók külö- nösen a «L'oeuvre» című regényében. Zola egyoldalúsága annyira megy, hogy mindenütt csak árnyat és rútat lát; mindenben csak aljasat és bűnt ismer, mintha az árnyék nem föltételezné a fényt, a bűn az erényt, az aljas a nemeset. Igaz ugyan, hogy sok idealista irányú romantikus regényíró gyakran a valószínűség rovására, kelletén túl eszményítve festi férfi és női alakjait, de ez bizonyára nem elegendő ok arra, hogy midőn valaki a természetességre való törek- vést s a valóság hű megfigyelésének programmját tűzi ki, a másik szélsőségbe essék, mintegy visszafelé esz- ményítsen, az embereket természeten fölül vissza- taszítóknak rajzolva. Semmikép sem természetes, az életviszonyok nem igazolják, hogy pl. a női szemér- metlenséget oly kimondhatlan fokban s oly temérdek- szer előráncigálja. Hazudott az a természetesség, mely- lyel pl. «Renée»-t (La Curie) rajzolja, főleg midőn a rajtakapott nőt «bűnbánatában» órákig időzteti a nagy tükör előtt, mezítelenségét nézegetve benne. Szintily igaztalanok s kétszeresen visszatetszők a társadalmi romlottságról nyújtott képei. Bizonyos fojtó légkör nehezedik mellünkre, mikor alakjait közelünkben érez- zük, s önként fölmerül a kérdés: mind ily kéjsóvárgók és önzők a férfiak? ennyire süllyedt valóban az egész női nem? ilyenek a francia parasztok, munkások, pol- gárok, előkelők? Szinte fölkél a sajnálat bennünk az író iránt, aki ily süllyedt társadalomhoz tartozik. Ugyan mi indíthatta mindezeknek oly kíméletlen és kegyetlen leleplezésére? Talán javítani akart vele? Ez esetben aligha színezte volna ki oly vonzó képekben a bűn útjait 124 Látnivaló, hogy Zola a természethez való vissza- térésen valójában a rút kultuszát érti, nem ismerve egyoldalúságában semmiféle ellentétet, s így még azzal sem menthető, mintha az antithesis szépségéül nyúlt volna annyiszor a rúthoz, az aljashoz. Személyeinek alakulásában nem ismer semmi változást; regényeinek alakjai mindig egy állandó szenvedély rabjai, kiknek semmi pihenőjük sincs ama kényszermunkában, melyet az író reájuk ró. Vájjon így van-e ez a valóságban? Nincsenek-e a legszenvedélyesebb embernek is koron- kint küzdelmei, szelídebb mozzanatai, önlegyőző percei? Vájjon annyi személyi önállóságunk sincs-e, hogy időnkint szokásunk ellenére cselekedhetünk vagy más szokást ölthetünk föl? S vájjon miért hunyja be szemét Zola szándékosan, holott a valóságban a bűn mellett ott látni az erényt is? Zola azért mellőzi az erényeseket, mert — úgymond — ezeknek nincs «történetük». Történetet ugyan Zola sem ad, de ha a regény törté- netén a «L'Assomoir, a «Pot-Bauille s egyéb művei anyagát érti, akkor csakugyan igaza van: az erényesek- nek olyan történetük nincsen! S e vallomással egy- szersmind lehull az álarc a naturalizmus hazug képéről. Nem a természet hű festése, nem a valóság igaz rajza a naturalizmus célja, hanem a valóság tetszés szerinti elferdítése s a piszok és rútság kiválogatása, az aljas történetekkel kínálkozó kivételes szörnyetegek és baromi alakok rajza avégből, hogy újszerű és föltűnést keltő dolgokon mohón kapkodó olvasók gyöngeségeivel vissza- élve — nem alap nélkül mondjuk! — az író a maga zsebét jól megtömhesse. Ezt Zolának már sokan sze- mére vetették. «Tény — úgymond Haraszti (i. m. 228 -9. 1.) — hogy Zola kedvenc mintaképéhez, Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|