Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
131 így lett a naturalizmus kezében a regény erkölcsi és testi kóros jelenségeket leíró kézikönyvvé. így kontár- kodott Zola naturalizmusa a tudományokkal. «Szegény tudomány! mily furcsa célokra használva alacsonyí- tanak le, csakhogy pénzt kaparjanak veled» — mondja Zola honfitársának, Jules Verne-nek regényeiről szól- tában. Az ő regényeire is saját szavait idézhetjük: «Pauvre science! A quels singuliers usages on la rabaisse pour battre monnaie». (Le naturalisme au théátre. Paris, 1881. 282. 1.). Hosszasabban foglalkoztunk Zola regényköltészeté- vel, mert a naturalizmus mibenlétét az ő művein lehet leginkább megvilágítani, s mert az erotikus szépiroda- lomnak újabb időben ő volt a vezéralakja. Az elmon- dottakra visszapillantva, láthatjuk, hogy valamint már csirájában, Diderot-nál s kortársainál, szintúgy és külö- nösen Zolának, a modern naturalisták fejének regényeit tekintve, a naturalizmus mindenkép az anyagelvű világ- nézletben gyökeredzik s összes műelvei a materializ- mus esztétikai tételeinek felelnek meg. A naturalizmus, röviden szólva, a művészet megsemmisítésére tör, kontár módon beleavatkozik a tudományba s aláássa az erkölcsi világrendet. Anatole France, ez a pogányszellemű s vallás- és egyházgyűlölő író, kinek művei nemrég kerültek az Indexbe, egyébként választékos stílusú, finomtollú író, «Vie littéraire» című művében nagyon elítélőleg említi honfitársa, Zola költészetének durvaságait, s bíráló megjegyzéseiben az ócsárló jelzők egész rajával hal- mozza el, sőt egy helyütt arra az erős kifejezésre fakad, hogy jobb lett volna Zolának nem születnie. (Idézve Pelaez művében, 142. 1. — L. repert.). Egyéb- 132 ként France is írt erotikus részletekkel telt regényeket (pl. Anneau d'améthyste, Mannequin d'osier, Rotisserie de la Reine Pédauque, Les opinions de l'abbé Jéróme Coignard, Lys Rouge stb.), de ezekben mégis messze elmarad Zola durvaságaitól. Zola naturalista követőit a regényírás körében föntebb már említettük. Az ott fölsoroltakon kívül említendők még Arséne Houssaye, Gauthier-Villars (Willy), Barbusse és Pierre Louys, ez utóbbi az antik tárgyú Aphrodité szerzője. Zola tanítványai közt leg- tehetségesebb Guy de Maupassant. (Összes munkáinak magyar fordítása most van folyamatban.) Az ő hősei — hogy a saját jellemző szavait használjuk — ((túl- ságosan közel vannak az emberi állathoz, érzékeny- ségük sokkal kevésbbé van kifinomulva, semhogy föl- ébreszthetné lelkükben azt az érzelmi lelkesültséget mely a szerelem költészetét alkotja». (Alluma.) Mau- passant a nőkről lenéző megvetéssel szól, csak az érzéki játékszert látja bennük; a házasságot elvetendő rabságnak hirdeti, melyben hitvestársi szolgaságra Ítélik egymást a felek. Meséit csaknem mindig a házasságon kívüli szabadszerelmi életből szövi. A lelkiismeret, az erkölcs csak nyűg az ő szemében. Megdöbbentő léha- sága a lelki rajz aprólékos finomságain enyhül ugyan, de el nem tűnik soha. Paul Bourget regényköltészete szintén naturalista irányban indult meg, de újabban teljesen szakított az erotikus irányzattal. A drámai műnemben naturalisztikus hajlamú az újabb francia költők közül Henri Becque (1837—99), különösen a «Párisi nő» c. drámájában. Jules Lemaitre «Névleges nász»-a patho-pszichikai rajzával szintén e 133 körbe tartozik, valamint Eugéne Brieux Zolához illő «Romlott vérűek» c. drámája s Francois de Curel «Címzetes feleség» és «l ; ossiliák» c. visszataszítóan erotikus színművei. Nagyon erotikusak újabban még Valabrégue, Porto-Riche, Donnay, Bisson, Capus és Feydeau drámái (utóbbitól pl. az «Osztrigás Mici», «Pajkos férfiak», «Fernand házassága»). Más újabb francia drámaírókat, kik erotikusak ugyan, de kevésbbé durvák és nem kifejezetten materialista világnézetűek, elősoroltunk már korábban, ahol Sardouról és követői- ről volt szó. Nem rekeszthető ki teljesen az erotikus drámaírók közül a belga származású, de 1896-ban Parisban letelepedett, nagytehetségű és finomtollú Maurice Maeterlinck sem, kinek «Monna Vanna» c. színműve, köpeny alatti meztelenségével, nálunk is eléggé ismeretes. Maeterlinck egyébként szakítva az erotikus iránnyal, egy új iránynak: a színpadi miszti- cizmusnak a megalapítója, mely álmok, látomások és jelképes mesék keretében alkotja meg a drámai cselek- vényt, amellyel az emberi élet rejtélyes problémáit akarja ábrázolni. A lírai költészet körében szintén egy új, még pedig nagyon is erotikus iránynak, az úgynevezett szimbolista iskolának lettek megalapítói Paul Verlaine (1844—96) s a nála jóval csekélyebb tehetségű Stéphane Mallarmé (1842—98), aki főleg ködös, homályos rejtvényszerűen érthetetlen dalaival s ezeknek fölötte szabados, minden szorosabb ritmikai szabályosságot lerázó verselésmódjával vált híressé. A szimbolista irány követői azt hirdetik elvül, hogy a külső világ csak egyéni fölfogásunk, alanyiságunk visszatükrözése s így önmagunknak jelképe. A szimbolisták ugyanis Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|