Erotika és irodalom
Yüklə 2,82 Mb. Pdf görüntüsü
|
115 Ennél szégyenletesebb dolog alig érhette volna a naturalizmus fejét, mint midőn saját tanítványai utál- ják már a naturalista nevet használni s nyíltan meg- tagadják mesterüket. E csúfos eset fogott is valamit Zolán, mert — különben is ezidétt a francia akadémia tagja óhajtván lenni — a következő, Le réve című regénye (1888) már mentes a trágár részletektől, valamit az 1890-ben megjelent La Béte humaine is egészben véve trágárság dolgában valamivel enyhébb korábbi regényeinél. Érdekes egyébként e regényének már címe is, mert azt látjuk belőle, hogy a naturaliz- musban az «ember» szó tartalmi köre és fogalmi jegyei összeszűkülnek az «állati ember», a hím fogal- mára. Teljesség kedvéért fölemlítjük még a ciklus három utolsó tagját. A L'argent c. regény (1891) tulajdonkép a Bontoux-féle «Union Générale» katholikus bank bu- kásának története. Saccard, az egyik szereplő nem más mint Bontoux, a másik: Gundermann pedig Rothschild képmása. Ebben a regényben is vannak nemi mocskos- ságok, de viszonylag ez is tisztességesebb korábbi regényeinél, melyeket annyiban is fölülmúl, hogy a száraz pénzügyi thémát elég érdekes küzdelem rajzává tudja tenni. Zola ama szokását, hogy valamely élettelen tárgyat megszemélyesít (v. ö. a Mouret abbé vétké-ben a Paradou, az Assomoir-ban a hasonló nevű kocsma, a Pot-Bouille-ban a lépcsőház, a Béte humaine-ben a lokomotív), e regényében szintén megtaláljuk a börze képében. A ciklus utolsó előtti tagja, a La Debácle c. regény (1892) — mely az 1870-iki francia-porosz háborúról szól s azért könnyen érthető okokból a 116 francia hírlapi kritikusok részéről nagy marasztalások- ban részesült és 182 ezer példányban kelt el — az el- fogulatban bíráló szemében alaktalan mű fatalisztikus fölfogással. A főcselekvény a részletekbe fullad s a háború összefüggéstelen képsorozatokban tárul elénk hosszadalmas, többnyire unalmas leírásokkal és fárasztó nomenclaturával. Eszmei tartalma, tanulsága semmi sincs. Aljas részletek egyébként nincsenek benne. Befejezi a ciklust mint huszadik tag a Le docteur Pascal c. regény (1895), melynek a címet viselő főalakja szintén a Rougon- családból való, de egészen elüt a nemzetségtől, mert mint orvos és tudós az emberiség javára akar működni; általában gáncstalan életet él, s így tehát az átöröklés elméletét végre is csúffá teszi. Ezen utolsó regényben némileg már a lourdesi zarándoklatok és csodák is szerepelnek, amelyekről csakhamar külön regényt is írt. Alig hogy befejezte ugyanis Zola a húszkötetes Rougon-Macquart regénysorozatot, nyomban új ciklust indított meg A három város (Les trois villes: Lour- des, Rome, Paris, 1894—97) címén, melynek első kötete, a Lourdes, 1894 tavaszán egyidejűleg három világlapban: a párisi Gil Blas, a római Tribuna s a New-York Herald hasábjain látott napvilágot s kevéssel utána (1895) könyvalakban külön is megjelent. Ez a regény fölötte éles támadásokat tartalmaz Lourdes ellen, sőt egyenesen a katholikus egyház ellen, mivel azonban nem erotikus regény, azért itt nem foglalko- zunk vele. (Ismertettem bőven Kath. Szemle, IX.) Ellenben ezen ciklus második darabja, mely Róma város címét viseli (Rome, 1896), míg egyrészt nyíltan és egyenesen a katholikus egyház ellen fordul, távolabbi vonatkozásban pedig a teljes hitetlenség szószólója, 117 másrészt nagyon durva érzékiség hirdetője. így a többi közt elmeséli egy fiatal főúri házaspár koholt váló- pőrének történetét, cinikus durvasággal oly meztelen- ségeket szőve bele, amelyek minden tisztességes olvasót undorral töltenek el. Zola az emberben — szerinte — töltetlenül uralkodó állati ösztön kielégítésében találja a boldogságot. Áldozzunk többet a testnek, akkor — úgymond — megszűnik a sok baj, mint ahogy az állat is boldog, követve ösztöneit. Ennek az életbölcseség- nek megtestesülését egy francia származású öreg római cselédleányban, Bosquet Victorine-ban mutatja be, aki nem szereti a papokat s nem hisz a másvilágban, csupán a boldog jelen életben, hol az ember kielégít- heti vágyait s nem gyötri magát a másvilági üdvösség kedvéért. A vén leány jókedvűen beszél arról a gödör- ről, hová egykor le fog szállni a föltámadás reménye nélkül, mert hiszen az ember a halál után végkép megsemmisül. Es Zola magasztalja ezen «egészséges józaneszü» teremtést (ce grand bon sens pratique). «Boldog az — úgymond — ki olyan lehet, mint ez a leány!» (728. 1.) Nyilvánvaló, hogy ily világnézlet és a kereszténység nem összeférők. Zola is fölismeri ezt, s azt jövendöli, hogy a velünk született állatiság és a kereszténység harcaiban amaz lesz győztes, s egy hal- latlanul durva jelenetben az érzékiség győzelmét a keresztény valláson egy patricius leánynak őrületes szerelmi tettével akarja bizonyítani. A magának Zolá- nak eszméit tolmácsoló Froment Péter, a fiatal neuilly-i plébános, a regény főalakja, aki csalódik a Lourdes-ban és Rómában látottakban, hitében erősen megrendülve visszatér Parisba, hol a szenvedő emberiség sorsán akar enyhíteni, tanulmányozva a párisi nép nyomorát Yüklə 2,82 Mb. Dostları ilə paylaş:
|