Erotika és irodalom

X. Ady Endre és iskolája. A nyugatosok.
ROTIKUS
  lírikusaink   sorozatából   költői   tehet-
ség   dolgában   messze   kimagaslik   Ady   Endre,
akiről   időrend   tekintetében   is   itt   kell   szóla-
nunk.   Ady   Endre   —   mint   Szenes   Bélának   kis   füzeté-
ben   olvashatni   (Az   ifjú   Ady   Endre,   Bp.   1912.   31   1.)   —
a   zilahi   református   főgimnázium   nyolcadik   osztályú
tanulójaként   a   «Szilágy»   c.   lapban   1896-ban   kezdte
meg   költői   munkásságát   néhány   sablonos   hazafias
verssel   és   diákos   ízű   szerelmi   költeménnyel.   Még   mint
debreceni   jogász   is   azt   hirdette,   hogy   »idealizmus
nélkül   nincs   poézis».   Kikelt   a   modern   írók   «vad
perverzitásai»   ellen,   védelmezte   a   régi   tiszta   magyar
erkölcsöt   s   lelkesen   harcolt   a   konzervatív   életfölfogás
érdekében.   Mint   a   «Debrecen»   című   hírlapnak   belső
munkatársa,   hazafias   lelkesedéssel   dicsérte   a   független-
ségiek   negyvennyolcas   politikáját   s   tisztelettel   szólt   a
hagyományokról   és   tekintélyekről.   Első   verses   kötete,
a   «Versek»   (Debrecen,   1899),   tele   van   még   idealiz-
mussal   s   a   megszokott   régi   hangokkal.   De   a   kötet
végén   már   azt   a   vallomást   teszi,   hogy   ő   egy   beteg
kornak   dalosa,   aki   ellentétek   közt   vergődik   s   nem
talál   irányt;   dicső   eszmék   hevítik,   de   elkapja   a   töme-
gek   árja:   «Bennem   van   —   úgymond   —   a   kornak
erénye s bennem van minden léhasága».

---

172
Nagyváradra   kerülve   lírája   váratlan   fordulatot   vett.
Mint   hivatásos   újságíró,   a   nagyváradi   «Szabadság»-ba
kormánypárti   cikkeket   írt   s   gúnyolta   a   szociáldemokrá-
tákat,   de   mint   költő,   kezdett   irányt   változtatni.   Midőn
ugyanis   Kiss   József,   a   «Hét»   szerkesztője,   látogatást
tett   Nagyváradon   s   kifejezte   abbeli   nézetét,   mely   sze-
rint   új   hang   kellene   a   magyar   költészetben,   Ady   s
nagyváradi   újságíró   társai:   Bíró   Lajos   és   Nagy   Endre
olyan   húrokat   kezdtek   pengetni,   hogy   a   nagyváradiak
közül   többen   tiltakoztak   a   szokatlan   hang   ellen.
A   radikális   «Nagyváradi   Napló»   ellenben   örömmel
fogadta   munkatársai   közé   az   ifjú   Adyt,   aki   most   már   azt
írhatta,   amit   akart.   Ekkor   tűnik   föl   írásaiban   a   sötétség,
elmaradottság,   klerikalizmus,   feudalizmus,   agrárizmus,
Ázsia   s   többeffélék   sűrű   emlegetése,   elannyira,   hogy   a
nagyváradi   káptalan   tagjai   sajtópört   indítottak   ellene.
Ady   világnézlete   már   ekkor,   1902-ben,   kialakult,   ámbár
egy   újabban   észrevett   adat   alapján   azt   kell   hinnünk,
hogy   a   zsidóságnak   ezidétt   még   nem   hódolt   be   any-
nyira,   mint   későbbi   éveiben.   A   «Szilágy»   című   hetilap
1904.   okt.   20.   számában   ugyanis   megjelent   egy,   a
Riviérán   írt   «Úti   nász»   c.   költeménye   (egész   terjedel-
mében   a   «Magyarság»   c.   politikai   napilap   1923-iki
26.   számában   közölve),   melyben   a   «pénzözönbcn,
fényözönben   nyakig   járó»   lipótvárosi   «új   rangú   magyar
bárókat»   aposztrofálja.   Ezt   a   versét   könyvkiadói,   ért-
hető   érzékenységből,   mindig   kihagyatták   vele,   midőn
költeményeinek új kiadásáról volt szó.
Összegyűjtött   költeményei   először   1902-ben   jelen-
tek   meg   «Még   egyszer»   címen.   A   következő   évben,
magára   vonván   a   «Budapesti   Napló»   figyelmét,   a   fő-
városba   költözött.   Egy   nagyváradi   hölgy     (az   érzékies

---

 173
«Léda-dalok»   ihletője)   költségén   és   kíséretében,   még   a
fővárosban   való   letelepedése   előtt,   Parisba   utazott,
ottani   tartózkodása   alatt   megismerkedett   Baudelaire   és
Verlaine   költészetével   s   ettől   kezdve   végkép   szakított
a   régi   stílű   költészettel   és   minden   erejével   arra   töre-
kedett,   hogy   új   utakat   törjön   a   magyar   lírában,   mint
ezt   harmadik   verses   kötetéből   (Új   versek,   1906)   már
nyilván   láthatni.   Azóta   haláláig,   egy   Ady-anthologiát
nem   számítva,   még   hét   újabb   verskötete   jelent   meg
(némelyik   már   ötödik   kiadásban),   amelyek   egyre   foko-
zottabb   mértékben   tárják   elénk   költészetének   minden
sajátságait.
Ady   költészete   már   eddigelé   is   sokoldalú   és
mélyreható   elemzésben   részesült.   Azt   már   végérvénye-
sen   megállapítottnak   vehetjük,   hogy   a   francia   dekadens
költők   kétségbe   nem   vonható   hatása   ellenére   is   ere-
deti   és   nagy   költői   tehetség.   Az   is   bizonyos,   hogy   új
színt   adott   a   magyar   költői   nyelvnek   s   ez   a   formai
művészete   irodalomtörténeti   érték   fog   maradni.   Költé-
szetének   elemzéséből   azt   is   látni,   hogy   nem   volt   nem-
zetközi   érzületű,   sőt   lelke   mélyén   ragaszkodott   ma-
gyarságához.   Hogy   a   saját   szavait   idézzük:   «Búsan
büszke   volt   a   magyarra»   és   ha   «magyar-bánó   magyar
aggyab)   korholja   is   nemzetét,   akkor   is   ő   «egy   ocsú-
dott   műveit   szittya,   ki   redves   fajtáját   szidja».   Mind-
amellett   attól   kezdve,   hogy   eladta   magát   az   új   Buda-
pestnek,   a   legnagyobb   mértékben   destruktív   költő   lett.
Romboló   hatásának   egyik   fő   tényezője   a   szerelmi
verseiben   megnyilvánuló   féktelen   érzéki   mohóságot   és
tobzódást   szemérmetlen   nyílt   vallomásokkal   elénk   táró
erotikája. S minket ehelyütt csak ez érdekel.
Ady   Endréről   hívei   és   dicsőítői       maguk       elmond-

---