Ktesibios öröksége
17
30. ábra
A restaurált avenchesi (aventicumi) víziorgona
[Hochuli-Gysel, Anne – Jakob, Friedrich: Die römische Orgel aus
Avenches/Aventicum. http://www.theiss.de]
Az
aquincumi lelet a legteljesebb. Ahogyan előkerült és ahogyan megmaradt, összessé-
gében az is egy érdekes történet.
De már ezt megelőzően, 1881 decemberében, a Filatori-gát-nál régészeti ásatásokat foly-
tattak és egy, a Kr. u. IV. sz.-ból származó szarkofágot találtak. Feltehetőleg a közeli temető-
ből hozhatták át, hogy újból felhasználhassák. Eredetileg Aelia Sabina számára készült, aki a
III. sz. első felében élhetett. A lelet azért érdekes, mert a felirat szerint ebben az időben már
hivatásos orgonistákat alkalmaztak. A felirat kedves szavakkal búcsúztatja Sabiná-t, a kedves
feleséget:
„Clausa iacet lapidi ciniunx pia cara Sabina.
Artibus edocta superabat sola maritum.
Vox ei grata fuit, pulsabat pollice cordas.
Set cito rapta silet. Ter denos duxerat annos.
Heu male quinque minus, set plus tres meses habebat,
Bis septemque dies vixit. H/a/ec ipsa superstes
Spectata in populo hyraula grata regebat.
Six felix quicumquem leges, te numina servent,
Et pia voce cane: Aelia Sabina vale.”
T. Ael(ius) Iustus hydraularius salarius leg(ionis)
Il ad (iutricis) coniugi faciendum curavit.
Ktesibios öröksége
18
„
Ím ez a kősír zárja magába a drága Sabinát.
Múzsák gyermeke volt ő, túlszárnyalta a férjét.
Éneke kellemes emlék, lantján hallgat a húr már,
Mert közülünk kiragadták. Harminc éve se volt még,
Jaj, kevesebb volt öttel, bár negyed évet is ehhez,
S kétszer hét napot élt rá. Akkor még, mikor itt volt,
Hydrán szépen játszva gyönyörködtette a népet.
Légy boldog, ki elolvasod ezt, és óvjon az Isten!
S mondd kegyelettel e szót: Aelia Sabina, vale!”
T. Aelius Iustus, a II. „Segítő légió”
fizetéses orgonistája állíttatta feleségének
[Ford.: Gergely Antal. In: Klotz, Hans: Az orgonáról. Zeneműkiadó, Budapest, 1975. p. 229.]
31. ábra
Aelia Sabina szarkofágja
Budapesti Történeti Múzeum Aquincum
Komjáthy Péter felvétele
[Kárpáti János (szerk.): Képes Magyar Zenetörténet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2004. 1/302 p.; p. 21.]
Ktesibios öröksége
19
A felirat egy korábbi fordítása:
Lezárva e kő[koporsó]ban fekszik Sabina, a jámbor, kedves feleség.
Művészetekben tanult lévén,ő az egyedüli, ki felülmúlva férjét,
Kedves hangja volt, s ujjaival pengette a húrokat.
De hirtelen elragadtatván már hallgat. Harminc évet élt,
Jaj, sajnos öttel kevesebbet, de három hónappal és kétszer
Hét nappal többet.
Őmaga örökké fennmarad a lakosság emlékében, mert
Gyakran és kedvesen orgonált előtte. Légy boldog, bárki
Is olvasod [e sorokat], őrizzenek az istenek, és jámbor
Hangon énekeld: Aelia Sabina, isten veled!
T. Aelius Iustus, a legi II. Adiutrix víziorgonistája
és külön zsoldosa állíttatta feleségének.
[Ford.: Nagy Lajos. In:
[Kárpáti János (szerk.): Képes Magyar Zenetörténet. Rózsavölgyi és Társa, Budapest, 2004. 1/302 p.; p. 20.]
.]
Az illető személy Titus Aelius Iustus, a második segédezred katonája volt, s a rendesnél
nagyobb zsoldot kapott, mert orgonajátékos volt. Felesége,
Sabina (feltehetőleg felszabadított
rabszolgája, akit feleségül vett), ebben a korban Pannonia Provincia ismert és kíváló orgona-
művésze. A városban rendszeresen tartott hangversenyeket, s ezen orgonajátékát énekkel kí-
sérte.
[
Hegedűs Gyula cikke a
Nemzeti Újság-ban a leletről. 1932.]
Ami magát az aquincumi orgonát illeti.
A mai
Óbudá-n, a múlt század első felében, az
Aquincumi Múzeum környékén a Fővárosi
Elektromos Művek új transzformátorházat épített. Alapjainak kiásásakor egy beomlott római
kori pincét, s ennek romjai alatt egy orgona erősen megrongálódott bronz sípjait és számos
alkatrészét találták meg.
Ez az épület a Collegium Centonariorum volt, az egykori aquincumi szövő iparosok föld-
szintes céhháza, amely a III. sz.-ban leégett. (Az orgona akkor zuhanhatott a pincébe, amikor
250 körül egy ellenséges ostrom során maga a céhház is leégett.) Itt állt az orgona, amelyet
egy bronztábla szerint Caius Iulius Viatorinus, az aquincumi városi tanács tagja, volt városi
rendőrfőnök, támogatásuk megszerzése érdekében a céhnek adományozott (32. ábra)
Modestus és Probus consulok idejében (228-ban).
A márványtábla szövege:
G
⋅ IVL ⋅ VIATORINVS
DEC
⋅ COL ⋅ AQ ⋅ AEDI
LICIVUS
⋅ PRAEF ⋅ COLL ⋅
CENT
⋅ HYDRAM ⋅ COLL ⋅
S
⋅ S ⋅ DESVO ⋅D ⋅ MODES
TO
⋅ ET ⋅ PROBO ⋅ COS ⋅
Kiegészítve a hiányzó részeket
„G(aius) Iul(ius) Viatorinus dec(urio) col(oniae) Aqu(uinci) aedilicus
praef(ectus) coll(egii) cent(onariorum) hydram coll(egio) s(upra) s(cripto) de
suo d(onum) d(edit) Modesto et Probo co(n)s(ulibus)
azaz
„Gaius Iulius Viatorinus Aquincum colonia ordojában decurio tésztséget visel,
előzőleg aedilis volt. Egyben, mint a collegium centonariorum praefectusa is,
collegiumának sajátjából hydrát ajándékozott Modestus és Probus konzulsága
idején.”
